Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-27 / 177. szám, szombat

B3DQ33Q G! B S 0-E0 M 0 011 SE El A BÉKE KÖVETE 'A világsajtó két hét óta behatóan foglalkozik Hruscsov szovjet miniszterelnök skandináviai hivatalos látogatásával. Valóban nagy esemény ez, mert Hruscsov elvtárs látogatásai elválaszthatatlanok a béke és a békés együttélés, együttműködés egyetemes gondolatától. • Szép hagyományok A nagytőkés körök véleményét tolmácsoló nyugati lapok nevetségcsen magyarázzák Hruscsov látogatását egyszerű politikai sakkhúzásként. Egyszerűen azért, mert a skandináv államok évek óta többé-kevésbé önálló politikát folytatnak, s ha társadalmi rendszertikkel a Nyugathoz is tartoznak, fenntartásaik vannak az Egyesült Államok politikai irányzatával szemben. S ha már a szovjet kormányfő látogatásának hátterét kutatják, feltétlenül szólni kell a történelmi kapcsolatokról. Először is figyelemre méltó az a körülmény, amit Hruscsov különösen Svédországban hangsúlyozott, hogy a svéd és az orosz nép már két és fél évszázada nem viselt egymás ellen háborút, s az idő és a két nép kapcsolatai igazolták, hogy a béke kölcsönösen hasznos. Svédország mindkét világháborúban megőrizte hagyományos semlegességét, s mint nem hadviselő állam sokat segített a nácizmus üldözöttjein. A másik két sankdináv államot illetőleg elég utalnunk a szovjet hadsereg 1945. évi felszabadító szerepére, amely még ma is elevenen él a HRUSCSOV ELVTARb SKANDINÁVIAI ÚTJÁNAK KŐVETKEZŐ ÁLLOMÁSA NORVÉGIA. KÉPÜNKÖN AZ OSLÖI KIKÜTÖ. (ČTK felvétele) dánok és norvégek emlékezetében. Tehát a Szovjetunió és a skandináv államok között nincs ok az ellenségeskedésre, nincs olyan rendezetlen kérdés, amely fékezhetné kapcsolataik kölcsönösen kedvező alakulását Svédország kormánya Hruscsov látogatása alkalmából most is megerősítette, hogy a jövőben sem szándékozik letérni a hagyományos semlegesség útjáról és keresni jogja a lehetőségeket együttműködésük bővítésére a Szovjetunióval. ® Az északi országok politikája Bár a következetes semlegesség példáját csak Svédországban látjuk, figyelemre méltó körülmény, hogy a NATO-val szövetséges Dánia és Norvégia — szövetségesi kötelezettségei ellenére — nem engedi meg területén az atomfegyver elhelyezését. Amerikai hadihajók — a szövetségesek jogán — gyakran megfordulnak kikötőikben, áin nem szívesen látott vendégek. Tehát mind a három északi országnak közös érdeke, hogy megakadályozzák az atomfegyverek terjedéséi, ne hagyják kiterjedni a veszélyzónát, ha egyáltalán beszélhetünk érintett és érintetlen övezetekről a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban. A békére és a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttműködésére és együttélésére törekvés a három északi kormány politikájának közös vonása. Ez azért érdekes, mert mind a három országban nagyon erős befolyása van a szociáldemokrata pártoknak, amelyek politikájukban éppen olyan reformisták és megalkuvók, mint általában a nyugati szociáldemokrácia. A marxizmus forradalmi lényegének már régen hátat fordítottak és afféle osztálybékés „skandináv szocializmust" hirdetnek három „demokratikus monarchiában". Nem kívánunk részletesen foglalkozni ezzel a fogalomzavarral; tény az, hogy a skandináviai kormányzó pártok bizonyos békítő és közvetítő szerepet szánnak országaiknak a két tábor között. Ez azonban korántsem csökkenti azt a veszélyt, hogy Dánia és Norvégia NATO-tagsága, és különféle szövetségi kötelezettségek, amelyeket különösen Bonn akar rájuk kényszeríteni, az itt élű népek akarata ellenére végzetes kalandba sodorhatja mind a két országot. • Baráti őszinteség A szovjet kormányfő és a skandináv vezetők eddigi tárgyalásai során kényes kérdések is szóba jöttek és a diplomáciai udvariasság szabályait betartva mindkét fél megmondta a véleményét. Hruscsov elvtárs nagy elismeréssel nyilatkozott a dán és a svéd gazdasági életről, a magas életszínvonalról, amire ezek az országok joggal büszkék, ám világosan megmondta azt is, hogy a munkást, a dolgozót a tőkések csakúgy kizsákmányolják mint másutt a tőkés világban. Sok hasznosat tanulhatnak egymástól és biztos, hogy a Szovjetunió, amely valóban a jelszabadult dolgozó nép állama, messze maga mögött hagyja a fejlett tőkésországokat. Hasonló hangnemben szólott a szovjet kormányfő külpolitikai kérdésekről is. íme egy találó idézet a NATOlcérdést érintő beszédéből, mely megdönti. a nyugati sajtó rosszindulatú híreszteléseit. „Lehetetlen hallgatni a NATO-kérdéséről, azonban nem áll szándékomban, hogy megkíséreljem országuk kivonását a NATO-ból, bár véleményem szerint ez jelentős hozzájárulás lenne a béke megszilárdításahoz ... Meggyőződésünk, hogy a népek előbb

1 vagy utóbb elfogadható mádon rendezik a katonai csoportosulások fennállásának kérdéseit és feloszlatják azokat. Így magától mey oldódik egy egy ország részvételének kérdése." A stockholmi városházán Hruscsov egy másik lényeges kérdést is érintett; a német kérdést és az atomövezetek biztonságát. A semleges Svédország elkerülte a náci lerohanást, de Dánia és Norvégia keserű háborús tapasztalatokat szerzett. Nem lehet szimpatikus a bonni politika a skandináv országokban, de a semlegesség még nem jogosít fel tétlenségre. Találóan hangzott Hruscsov érve, hogy „a Balti-tenger nem olyan széles, hogy a svédek biztonságban érezhetnék magukat, ha az európai kontinensen háborús konfliktus robbanna ki." Ugyancsak az aktivitást szorgalmazta a szovjet kormányfő a svéd 'Ondén- és a finn Kekkoneivtervvel kapcsolatban is. „Arra van szükség, hogy az atomfegyverrel nem rendelkező országok határozottabban követeljék az atomfegyvermentes övezetek létrehozását". Mi tudjuk, hogy ezt csak a tömegek nyomása kényszerítheti ki. A skandináv országok lakossága körében van egy ilyen mozgalom, amely aktív külpolitikai lépéseket követel a béke biztosításával összefüggő legfontosabb kérdések megoldására. A jövő megmutatja, hogyan alakul a skandináv országok politikája. Az idén Dániában és Svédországban, jövőre Norvégiában lesznek választások. Ez a körülmény is serkenteni fogja a kormányokat, hogy az aktív, pozitív semlegesség és a nemzetközi együttműködés politikáját folytassák. LŐRINC

Z LÁSZLÓ A NARVIKI FI U GALLIA EST OMNIS Dl VISA... Franciaországi útijegyzetek — /. M

E |EGLEPÖ és furcsa képzettársítások jönnek létre, ha érett korában meríti korsóját az emlékek kútjába az ember. így történt ez a minap is, amikor e jegyzetek feldolgozásába kezdtem. Háry János és Julius Caesar került egymás mellé, de való, ők voltak az elsők, akik gyerekkoromban hírt adtak Franciaországról. Legalábbis így emlékszem. Garai Obsitosa Napóleonra, néhány esztendővel ezután pedig Julius Caesar, a hadvezér és a közíró Franciaország földrajzára és ókori történetére hívta fel a figyelmemet. Bevallom azonban, hogy bármennyire is kedveltem a Comentarii de bello Gallico-t, mégsem a római centúriók, sem pedig a vitéz Vercingetorix — akiről különben utcát neveztek el Párizsban — lettek gyermekkorom bálványai, hanem Napóleon, a wagrami, a marengói, az austerlitzl győző... Akkor még nem tudtam hogy a korzikai volt az, aki végső fokon a nagy francia forradalmat felszámolta, s azt sem tudhattam, hogy éppen ezért kegyelmezett meg neki a polgári történetírás, és ezért is került be teteme Szent Ilona szigetéről a párizsi l'Hotel des Invalides szuterénjébe. Hogy kedvenc hőseim akkoriban gyakran változtak, mégpedig mindig legújabb olvasmányaim szerint, az természetes. A három testőrt és Monte Christót, a Notre Dame-i toronyőr váltotta fel, majd ezeket Jean Christophe, Colas Breugnon liövette. Aztán Balzac, Zola, Mauoassant és Stendhal mellett megjelent Aragon és du Gard. És Ady mellé felsorakozott Villon, Verlaine, Baudelaire, és a többi elátkozott költő .. Akkortájt Jehan Rictus és Apollinaire verseit még csak Itt-ott olvashatta az ember. No tie nem szeretném, ha ezek a bevezető sorok irodalomtörténeti penzummá válnának. Csupán azt a légkört igyekszem érzékeltetni, amely a második világháború kitörése előtt hatott mindannyiunkra, akik akkor nagy büszkén állítottuk, hogy: „Cogito, ergo sum ..." Sajnos, a történelem ezt a büszkeségünket ugyancsak megtépázta, s megmutatta, hogy a gondolat is lealjasulhat és a barbarizmus ágyasává válhat. Szertefoszlottak titkos reményeink, hogy valaha is a Szajna felé ballagva, Szent Mihály útján szavalhassuk Ady szerelmes verseit. Harmincnyolc nyarán ugyan delegáltak a párizsi békevilágkongreszszusra, ám igazgatóm megtagadta tőlem a szabadságot, az agrárpárti járásfőnök pedig az útlevelet. Párizsi utazásra aztán évek hosszú során nem is gondolhattam ... Az idén váratlanul adódott ez az alkalom. Május utolsó napjaiban felültem a ČSA egyik TÜ-104-es gépére, a modern ezeregyéjszaka meséinek repülőszőnyegére. Az út nyolcvan percet tartott. Még jóformán körül sem néztünk Prága felett, s alattunk már is keskeny gabonaföldsávok jelezték — más világban járunk. Majd a felhők fölé emelkedtünk, hogy aztán Orlyban, Párizs repülőterén érjünk földet. Párizs tetői alatt Kissé szívdobogva néztem az autokarből az utcákat, majd mint alvajáró mentem végig a Rue Lafayetten az Operáig. Itt azonban leráztam magamról elfogódottságomat, mert a párizsi opera hatalmas épülete a stílusok vidám keveréke, amelyből még így is kirívó III. Napóleon ízléstelensége. És bizony nem lelkesített A szovjet kormányfő skandináviai látogatása sok emléket idézett fel azokban, akik annak idején a szovjet hadifoglyokkal vállvetve néztek szem be az ellenséggel, támogatták az ellenállási harcosokat. A látogatás előestéjén egy fénykép jelent ineg dán lapokban. Viggo L i n d u n dán lelkész keresíe az 1945-ben készült fénykép alapján „Iván h a d na g y o t", azt a szovjet hadifoglyot, aki a náci megszállás idején a táborból megszökve a Itilkész ajtaján kopogtatott, majd hónapokig a padláson rejtőzött. Nem egyedüli eset; hány ezer szovjet hadifoglyot mentetlek meg így jó érzésű emberek. Ám alig telt el egy hét, jelentkezett a képen ábrázolt Iván hadnagy; azaz Ivan Fillppovlcs Csumbajev. 0 is kereste megmentőit, akiknek a mozgalmas napokban alig tudott köszönetet mondani kockázatos embermentésiikért. A szerencsés véletlen folytán most egymásra találtak. A mordnvljai Bolsoj Azjusz faluból, ahol Csumbajev most tanácstitkár, hosszú hálalevél ment a dániai kisvárosba ... 13 éves hős Csumbajev eseiénél sokkal romantikusabb Grigorij lunovics Rogyionuv norvégiai története. Mint a 14. különleges lövészhadosztály katonája többszöri sebesülés után német fogságba Oslóban Valerij Bikovszklj társaságában. esett. Fiával Aiwtolijjal együtt Norvégiába szállították. Ami az öreg katonában a lelket tartotta, egy családi fénykép volt. Kehéz pillanataiban mindig elővette és belőle merített erőt. 1944 őszén egy Narvik melletti táborba került. A fogolytábor erdőszélen állott, körülötte néptelen, lakatlan vidék. Mindennap azonos időben vitték munkára a hadifoglyokat. Egyszer az egyik kanyarban 12—13 éves fiúcskát pillantottak meg. Az őrök ügyet se vetettek rá, úgy látszik, Ismerték. Azóta a fiúcska mindennap feltűnt ugyanazon a helyen és ugyanazon az órában, és találkozott a foglyokkal. Kiderült, hogy a néptelen vidéken mégis van egy családi ház. két felnőtt és fiét gyermek lakik benne. A férfi olyan enlészféle. „Danzig, Königsberg .. A fiúcska sohasem várta üres kézzel a-foglyokat, élelmiszert hozott nekik és híreket mondott. Egyszer egy hordó heringet lopott a németektől. Megtehette, mert kisebb szívességeket telt nekik , és így a bizalmukba férkőzött. A hordót valahol jól el. rejtette és tartalmát igazságosan kl. porciözta. Egy ké-ső őszi napon lelkesedéstől , kipirult arccal oroszul szólott a foglyokhoz: „Danzig, Königsberg..." Ismerős öblök nevét emlegette a gyerek. A szovjet hadsereg már itt jár, űzve a gálád ellenséget. Mint később kiderült, nem tudott, oroszul, csak bemagolta a szöveget, hogy híreivel örömet szerezzen a foglyoknak. A fiú a kemény télben sem hagyta el a foglyokat, némi melegséget vitt életükbe. Orosz mondatfoszlányokat suttogott fülükbe, a Szovjet Tájékoztató Iroda híreit. 1945 tavaszán izgatottan várta őket a megszokott helyen. Tudtukra adta, hogy SS-orvosok jönnek a táborba és védőoltás ürügyével Injekciókkal akarják halálba küldeni mind a 80 hadifoglyot. Ezért ne hagyják magukat beoltani, szegüljenek szembe rabtartóikkal. A fiúcskának pontos értesülései voltak. A tábor egyik osztrák őrétől tudta -meg az SS-keretlegények szándékát. Nyomban figyelmeztette az ellenállási harcosokat és a foglyokat, A tábor lakói fellázadtak hóhéraik ellen, másnap reggel pedig a norvíg hazafiak felszabadították őket. Grigorij Rogyionov is hazakerült. Magával vitte a kisfiú képét. Még a nevét sem tudta megmentőjének. A 13 éves életmentő ismeretlen maradt volna, ha norvég és szovjet lapok nem kutatnak utána. A fénykép alapján megtalálták: Roald Pedersennek hívják. A fiúból szép szál legény lett, ma 35 éves, nőtlen. Tengerész volt, de később szerelőként szülőhelyén, Narvik peremvárosában telepedett le. Pedersen és megjnentettjei felújítot-i ták régi bensőséges kapcsolataikat. (L)' fel a hellén kultúra nagyságát irigyen idéző Sainte Madelaine temploma sem, amely egy körül oszlopos korinthosi stílusú antik templomra emlékeztet. Barthelem de Vignon a Madelaine építője azonban csak egyike volt a francia építészek azon csoportjának, akik Párizst ilyen műemlékekkel ellátták. A klasszicista építészet alkotásai közé tartozik a Place de l'Étoüe-n Chalgrin híres Arc de Triumphja is, de ez valahogyan szerves részévé vált környezetének, s a kapu íve aló! széles szalagként fut a Place de la Concordig az Avenue des Champs Élysées. Az Arc de Triumphnál — ott van a Névtelen Katona mindig frissen megkoszorúzott sírja — az egyik este éppen ilyen koszorúzási ünnepségnek voltam a tanúja. Szólt a zenei A zenészek, 10—14 éves gyerekek, parádés uniformisokba bújtatva nagylelkesen rújták a trombitákat, verték a dobokat és a cintányérokat. Tamburamajorjuk egy piros kabátba bújtatott kis néger fiúcska volt, aki itt minden valószínűség szerint, az „egalitét" képviselte. Máskülönben Párizsban, melyet még néhány év előtt a fekete kontinens fővárosának hívtak, színes bőrűeket, de főleg négereket, legtöbbször piszkos és nehéz fizikai munkák- elvégzésénél láttam. A ZENE szólt, a szél lengette ** a francia trikolórt és az első világháború veteránjai — voltak vagy százan — mellükön a kitüntetések tengerével, katonásan emelték köszvényes lábukat és igyekeztek, ha kevés sikerrel is, hajlott hátukat kiegyenesíteni. A franciák szeretik az ilyen parádékat, a veteránok pedig önmagukat veszik halálosan komolyan. Minden nacionalista megmozduA Palais de Chaillot az Eiffel torony madártávlatából, előtérben a jeni* híd egy része lásnak a támogatói, pillanatnyilag pedig de Gaulle híveinek magvát képezik, annak ellenére, hogy a tábor-nok már jónéhányszor csökkentette nyugdíjukat. Jelenleg évi 600 (hatszáz)'új frank a nyugdíjuk, azaz ötven frank havonta. Párizsban pedig egy albérleti szobáért havi 150—250 frankot kérnek... Mivel a szertartásnak nem . volt se vége, se hossza, nekivágtam a legszebb párizsi út — a Champs Élysées forgatagának. Autók ezrei hullámzanak itt fel s alá, energikus forgalmi rendőrök vigyáznak a rendre, s a járókelők nem tudván kivárni a zöld fényt, bátran lelépnek á gyalogjáróról és belekeverednek a gépkocsik hömpölygő áradatába. Tehetik, mivel Párizsban a gépkocsivezetők óvják a gyalogosok életét, kikerülik űket, lassítanak előttük, i Igaz, hogy Párizsban, akárcsak Lot^ donban, vagy- New Yorkban az autók átlagsebessége óránként nem több a 15 kilométernél. Tény az, aki Párizsban gyorsan akar közlekedni, ea. utazzon a Metrón! Viszont azt iy számba kell vennünk, hogy Párizsba^i minden öt és fél emberre jut egy auÜT SZÖ 4 * 1984. június 27.