Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-27 / 177. szám, szombat

...az ódon bástya is megfiatalodik. (Barsi I. felvétele) A tízéves Jarmilka nemzetközi sikere J armtlk a Skovránková tízéves, negyedik osztályba jár, és szorgalmas tagja a helybeli Finom Gépipari Művek (Kysucké Nové Mesto) mellett működő üzemi klub képzőművészeti szakkörének. A szakkört negyven gyerek látogatja. Legkisebbje hat éves, „legöregebbje" tizenegy. A szakkör csak harmadik éve működik, de már szép eredményeket ért el. Így a trnavai kiállításon a szakkör tagjai a 9 és 11 évesek kategóriájában első díjat nyertek. Az ijjú tehetségek munkált jelenleg New Yorkban, Párizsban, Tokióban és Berlinben állítják ki. A legnagyobb nemzetközi sikert a tízéves Jarmilka Skovránková érte el. A mi kandurunk című festményével a Forte dei Marmi olasz városban megrendezett nemzetközi gyermekrajz- és festménykiállításon első díjat nyert. Olysui versenyen nyert aranyérmet, amelyen 70 európai és tengerentúli ország gyermekei vettek részt. A szakkört František Behúň, a 2ilinai Népművészeti Iskola tanítója vezeti, aki így vélekedik a győztesről: Jarmilka tehetséges, kitűnő tanuló, a szakkörökben is nagy odaadással, érdeklődéssel dolgozik. Szerény, tréfás kedvű gyerek. Tehetségének további fejlődésére azonban még sok minden befolyással lehet... Jarmilka festőművész szeretne lenni. Éz leghőbb vágyam — mondja határozottan. A kis képzőművészek most az idei prágai nagy nemzetközi gyermekrajzés festménykiállításra készülnek. A minisztérium megbízottjai 25 rajzot, festményt és más képzőművészeti tárgyat Választottak ki Kysucké Nové Meston erre a kiállításra, köztük az olaszországi győztes, Jarmilka Skovránková festményeit is. Füle Lajos A világ első atomerőműve ünnepel 1954. június 27. — új korszak kezdete az atomenergia békés felhasználásában A legtöbb ember számára az „atomenergia" kifejezés egyet jelent az atom- vagy hidrogénbombával. Ha azonban az atomenergia szót a békés jelzővel párosítjuk, merőben új világ tárul fel előttünk. Az atomenergiának ma már igen jelentékeny alkalmazási területei vannak. Azt pedig, hogy felhasználása a következő években milyen hatással lesz majd a termelésre, a természet átalakítására, az ember egész életére — egyelőre még felmérni sem tudjuk. Az „atomkorszak" azonban nagyon szomorúan kezdődött. Emlékezzünk csak vissza a nyugati hatalmak hirosimai és nagaszaki tömegöldöklésére, a „Fukuryu Maru" halászhajó legénységének szomorú sorsára és a még ma ls, annyi év után oly gyakran előforduló sugárbetegség okozta halálesetekre. Azonban az emberiség jobbik és nagyobbik fele joggal követelte és követeli, hogy a tudomány e nagyszerű felfedezései ne a halált, hanem az életet szolgálják. A második világháború befejezése után néhány évvel — a nyugati világ meglepetésére — a Szovjetunió ls atomnagyhatalomként lépett a színre. És éppen a Szovjetunió volt az, amely megnyitotta az igazi atomkorszakot, az atomenergia békés felhasználásának korszakát. Ez éppen tíz évvel ezelőtt 1954. június 27-én történt, amikor a világ összes rádióállomása sugározta a nagy hírt: a Szovjetunióban üzembehelyezték a világ első erőművét, mely az urán-atommagok hasadása közben felszabadult energia segítségével működik. Ezt a hírt nagy meglepetéssel fogadta a haladó szellemű emberiség, mely a Szovjetunióban az atomfegyverek betiltásáért küzdő fáradhatatlan harcost látta. 1954. június 27. az emberiség piros betűs napja. A szovjet tudósok, technikusok és munkások elsőnek mutatták meg az emberiségnek a helyes utat az új energiaforrás békés felhasználásában. A nyugati szakemberek saját tapasztalataik alapján alkothattak véleményt a szovjet teljesítménynek nagyságáról. 1 kg = 2800 tonna Az atomenergia békés felhasználásának egyik eszköze az ún. atomreaktor (atommáglya). Az atomreaktorok fontos energiatermelő berendezések, nehéz atommagoknál létrehozható magreakción, a meghasadáson alapulnak, mely láncfolyamat formájában játszódik le. Az atombombával ellentétben azonban ennek a láncreakciónak a sebessége szabályozható. Az atommaghasadáskor keletkező töredékek nagy sebességgel pattannak el egymástól, lefékeződnek és energiájukat hő alakjában leadják. Ez a hő felhasználható fűtésre vagy villamos energiává alakítható, éppúgy, mint a hőerőművekben termelt hő. Az atomerőművekben használt hasadóanyagok — urán, plutónium — 1—1 kg-jáből annyi energia nyerhető, amennyit 2800 tonna szénnek vagy 1800 tonna benzinnek elégetése szolgáltat. A Szovjetunió és egyúttal a világ első atomerőműje naponta csupán 30 g uránt fogyaszt. Ugyanekkora teljesítményű hőerőműben naponta 100 tonna szenet tüzelnek el. Látogatás az atomerőműben Az, hogy az atomenergia Ipari hasznosítása lehetséges, 1964. június 27én bizonyosodott be, amikor Moszkva közelében üzembe helyezték a világ első atomerőművét, amely 5000 kWcsendes, sűrű fenyőerdő mélyén, mely inkább hasonlít egy falusi iskolára vagy kórházra, mint erőműre. Csak a magas kémény jelzi, hogy itt vala^ mi gyár-féle lehet. Az erőműben az első, ami szemünkbe tűnik, az a különböző, bonyolult biztonsági berendezés. Az egyes munkahelyek erős betonfalakkal vannak egymástól el* választva, melyeknek vastagságát a régi erődök is megirigyelhetnék. És az ajtók a legnagyobb páncélszekrények ajtajainál is vastagabbak. Az atomreaktor egy nagy terem* ben, pontosabban a terem padlózata: alatt van elhelyezve, mivel a teremben csak a reaktor fedőrésze láthatój A reaktor grafit-moderátorral lassíi tott (termikus) neutronokkal működik. A reaktor aktív része grafit-blok. kokkal van kitöltve, melyek kanálisaiba 128 uránrúdat helyeztek el, os elektromos teljesítményét az urán energiájával működő gőzgépekkel állítja elő. Megszakítás nélkül, övekig teljesítette egy ipari létesítmény legfontosabb követelményeit, az egyszerű és biztos üzemet. Ez volt az első lépés a Szovjetunió nagy atomenergiafejlesztési programjában. A további fejlesztés célja a teljesítmény növelése és' az energia árának csökkentése, az erőművek gazdaságosságának növelése volt. Most, amikor a világ első atomerőművének tízéves jubielumát ünnepeljük, felelevenítem emlékezetemben az erőműben három évvel ezelőtt tett látogatásomat, mely felejthetetlen tudományos élményt jelentett számomra. Átlépjük az atomerőmű küszöbét. Egyszerű, fehér, kétemeletes épület, tó. A nyilvántartott gépkocsik millióján kívül nem szabad azonban elfeledkezni az idegen turisták autóiról sem. Noha Időzavarban voltam, az Elíziumi mezőkről elindultam oda, ahová minden idegennek illik elmenni és ahol az ember a rendőrökön kívül, párizsit alig talál. Ilyen a városrendészeti szempontból eszményileg megoldott és a Tuileriák-kertjével szomszédos Place de la Concorde, az egyiptomi Lúxorból származó obeliszkjéwel. És még ilyenebb a Place de Vendőme, Ízléstelen diadaloszlopával. Amikor jobbról ls meg balról is megbámultam ezt az otromba valamit, Igazat adtam Coübetnek, a nagy, demokrata francia festőnek, aki a párizsi Kommün idejében a vendomi oszlopot eltávolíttatta. Igaz, hogy szegény ugyancsak megbűnhődött ezért. Börtön, javaínak, — festményeinek — elkobzása, majd emigráció, volt a bűnhődés. Festményeit pedig sokáig nem lehetett kiállítani, sem pedig árusítani. És' bizony nem lelkesített fel a I'Hotel des Invalides sem. A franciákat ugyan megértem, hógy a „gloire" nagyságát idézve, főleg- most a „nagy Charles" uralkodásának idejében, és az atlanti konjunktúra pillanatnyi verőfényében, büszkén mutogatják Foch marsall, a Sasfiók, meg Lyautey tábornagy szarkofágját, főleg az utóbbiét, aki száz évvel ezelőtt az afrikai francia gyarmatbirodalom egyik megalapítója volt. A legbüszkébbek azonban I. Napóleon sírjára, amelyet ugyan Rómából lemásolt angyalok vesznek körül, de mégiscsak lent van a szuterénben. Lehet, hogy büntetésből, a Waterlooi csatavesztésért ... IEGÉRTEM a naturalizált francia idegenvezető lelkesedését is, de nem tudom felfogni honfitársaim nagy megilletődését. Engem valahogy hidegen hagyott gyermekkori kedvencem feltűnő egyszerűségével nagyszerűen ható vörös márvány szarkofágja. További sétám is stílusos. A monumentális kriptából a Mars mezőre jutok, érintve az egykori tüzérségi tiszti-iskolát, ahol ma NATO-tlszteket képeznek kl. A bejáratnál élénkpiros nadrágban, piros csákóval a fején, vagy százhúsz kilós szerzsant áll őrségen, géppisztollyal és hegyesre fent bajusszal. A Mars mezőn aztán nagy hirtelen szembetalálom magamat az Eiffel toronnyal, Európa legmagasabb kilátótornyával. Második emeletén hatalmas transzparens hirdeti, hogy hetvenötödik születésnapját ünnepelte nemrégiben „az öreg hölgy". (A torony ugyanis franciában nőnemű, és ebből ered „az öreg hölgy" elnevezés is.) Vagy egy órát kell várakoznom a torony tövében, míg bekerülök a felvonóba, amely 5 új frankért kényelmesen felszállít a torony harmadik emeletére. Itt aztán az ember még véletlenül sem hall francia szót. Európa, Ázsia, Afrika, de főleg Észak-Amerika van itt ezen a modern Bábeltornyon képviselve. Kattannak a fényképezőgéj>ek, vannak olyanok ls, akik nevüket belevakarják az étterem falába... És bevallom, hogy nem Párizs tetői alatt, hanem felettük állva döbbentem rá a város szépségére. A Lutétia Parisiorum, ahogyan az egykor! római hódítók elnevezték a várost — a fények és színek fővárosa, mint valami mesebeli óriás tenyerén, feküdt előttem. Az óriás tenyere azonban mintha kicsinek bizonyult volna és ujjai közül kifolyt a Szajna. S nem volt rajta az íle de Cité sem, a sziget, ahol annak idején az eredeti Párizs terült el. M

f Az Arc de Triumph, a klasszicista stílusban épült diadalív zárja le Párizs legszebb útját, az Avenue des Champs Élysées-t. Mellettem két szemüveges turistanő olvasta hangosan egy prospektusból „az öreg hölgy" adatait. A múlt év végéig hat millió fizető látogató járt fenn a toronyban. Közülük „csupán" háromszázan követtek el öngyilkosságot — vetették le magukat a mélybe. Aztán egyszeriben elegem volt a holland, német és amerikai turistákból. Szerettem volna párizsiakkal találkozni. Ezért az Eiffeltől a Jéna hídon át, felkapaszkodva a Palais de Chaillot lépcsőin, a Trocadéro téren leszálltam az alviágba, helyesebben mondva, fölszálltam a földalattira, a párizsiak kedvenc Metrójára. A Metróban az ember csak a legritkább esetben találkozik bőpénzű külföldi turistákkal, ők a Palais Royal körül, á Rue de Rlvoli, a Rue du Faubourg de Saint Honoré méregdrága szállóiban laknak és saját gépkocsijukon vagy taxin járnak. A Metrón az ember a párizsi munkással, hivatalnokkal, diákkal vagy midinettel találkozhat. Mindannyian csöndesek, udvariasak, sőt bizonyos fokig barátságosak, már amennyire ezt a francia nemzeti önérzet az „étrangerekkel" (idegenekkel) szemben megengedi. Kivételt csupán az asszonyok tesznek, akik Ízlésesek, csinosak és egy'szem kacérság sincs bennük... A Trocaderóról a Boulevard Montmártreig vagy félórát tart az út, sajnos ez az idő nem elegendő arra, hogy útitársaimtól, a legközelebbi megálló és a hozzá közelesö utcák nevén kívül mást is megtudjak. IGY aztán szótlanul szállok le a • szerelvényről s indulok a Rue du Fauboi'rif Montmartre-i szállodámba, hogy vac-ora után, átöltözködve ezúttal ne oszlopokat, tornyokat és diadalíveket c«odáljak, hanem az éjjeli Párizst ós ennek alakjait. De erről majd legközelebb. BARSI IMRE Ezzel a teremmel párhuzamos Hely!sé-i ben vannak a tartalék fűtőanyag —* (urán) rudak, melyek az erőmű féléves üzemeltetésére elegendők. A re? aktort biológiai sugárvédő övezet veszi körül, mely védi az erőműben dolgozókat az életveszélyes, sugárzási tói. Ez egy méter vastagságú vízrée tegböl, 3 méter, vastagságú betonrétegből és 25 centiméter vastagságú acélrétegbűi áll. Az atomreaktor hőenergiáját víz vezeti ei. Az uránŕudakať Csőrendszer veszi körűi, ebben áramlik a hűtő közeg. A hűtőanyag a reaktorban radioaktívvá válik, ezért közvetlenül nem használható az erőmű turbináinak hajtására. A 100 atmoszféra nyomású és 270 C fokra melegedő hű-< tővíz az úgynevezett hőcserélőbe kerül, ahol hőenergiáját egy másik, tőle teljesen elszigetelt körbe keringő víznek adja át. Ez a víz így magas nyomású gőzzé (250—265 C) alakul át, melynek feszítőereje gőzturbinát hajt, az meg generátort hoz működésbe. Az atomerőmű minden pontján ér* zékeny sugárjelző műszerek vannak felállítva. Ezek az aktivitás növekedését a közpohti vezérlő pultnál jelzik, mely a reaktor és a gépház felett egy emelettel magasabban helyezkedik el. Ez a vezérlőpult az egész erőmű „agya", mely a berendezés minden részének működését hang-, optikai- és elektromos szignálokkal jelzi. Az egész atomerőmű működését tulajdonképpen csak két ember irányítja. Az egyik a vezérlőpultnál van, a másik pedig szükség esetén az uránrudakat cseréli ki távirányított manipulátorok segítségével. Miért éppen a Szovjetunióban építették fel az első atomerőművet? A Szovjetuniónak az atomfizika terén elért gyors sikere csupán egyik bizonyítéka a szocialista társadalmi rendszer fölényének és rendkívüli teljesítőképességének. Az ilyen társadalmakban ismeretlen a kutatók egymás közötti konkurencia harca. A Szovjetunióban nem kell az egyetemeknek versengeniük egymással a bankok és trösztök anyagi támogatásáért, mert a kutatás terveit állammilag készítik el és koordinálják, s az állam a végrehajtás során is megad minden pénzügyi és eszmei támogatást. A rendelkezésre álló erőket így optimálisan ki lehet használni és elkerülhetők az egymást keresztező éá hézagos kutatások. A kőkorszakban az ember rettegett a villámtól, de eljött az idő, amikor: megtanulta a tűz használatát. Az atommagok energiája is a gazdagabb élet erőforrásává válhat, ha az erejg tudatára ébredt emberiség nem tűi

1 többé semmiféle alantas szándékot, TÖLGYESSY GYÖRGY, műegyetemi docens, mérnök', a kémiai tudományok kandidátus^ 1964. . június 27. * ÜJ SZÖ 5