Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-20 / 170. szám, szombat

FÁBRY ZOLTÁN ENEK A PORBÓL KÉRELEM AZ AUTOSOKHOZ _ por: a falu átka. A por: az el1 maradoitság, a maradiság, a f§ közönybe-fulladás, az élve-elte" metettség jelképe. Amikor Ady Endre először lázad a magyar tehetség-hullás és haladás-gyilkolás ellen, enhúsba vágó 'versének a címe: „Ének a porban". A por volt a temető magyar közöny és nem véletlen, hogy az első világháború előtti Magyarország legsikoltóbb regénye. Török Gyula müve, ugyancsak „A porban" címmel lett halhatatlan. De ez mind régen volt és szimbólum volt. A mai valóság úgy tekint vissza erre a tespedt .ialotti mozdulatlanságra, mint az autó a delizsánszra. És mégis: a pgr kiírthatatlan és démonja, kavarója, mai előidézője épp a rohanás, az autó! A por: a falu átka. Por ellen öntözéssel, olajozással, aszfaltozással lehet védekezni. A városi aszfalt csekélyke porát elveri az öntözőkocsi, az országutakon cement vagy olaj űzi el a port, de falun — ahol mondjuk, épp előtte kanyarog el az országút — hiába sepred, megmarad kiírthatatlanul. Egyetlen orvossága az eső: az eső, mely hetek óta megint nincsen. De él a por és száguld az autó! A mai falu apái, nagyapái nem érezték ennyire e port átkát. Ök csukott ablakok mögött élték le életüket. Faluhelyen az első szoba, az utcaszoba ezért lett dohos. Inkább levegőtlenség, mint por- Ma már falun is van otthon-kultúra, falun is az első szobában laknak és nem összezsúfoltan a konyhában. És ablakot tárnak a napfénynek, levegőnek, egészségnek. És így ablakot tárnak — a pornak! A nyitott ablakon kivédhetetlenül ömlik be a por, az autórohanás következménye és böjtje. Mi az eredmény? Az ablakok nappalra újra becsukódnak, éjszakára viszont tjába nyitod: nincs napfény, és így a szoba nem gyűjthet télire meleget. Visszazuhanunk a régi csukottságba, apáink nagyapáink levegőtlen zárkózottságába. Ez nem a haladás útja! Az oktalan, játékos rohanás ezen a ponton évtizedekre veti vissza a falu lélegzését, egészségét, haladását. Van még egy lehetőség a menekülésre, a védekezésre: naponta kétszer-háromszor port törülgetni. Aki bírja és van hozzá ideje, csontja és türelme, az csinálja. Én feladtam a versenyt: az ablak nyitva marad, a por győzöttl Hétezer könyv szenvedi, ím, porból kiáltok hozzád, mindennek okozója: rohanó, kacagó, felelőtlen autó! Ogy tudom, vannak előírások. Népes utcákon és falvakon át csak minimális sebességgel szabad haladni. Miért nem tartják be az előírásokat, és miért nincs senki, aki a rohanást ellenőrizze és megszüntesse! Ha egy autó 20—25 kilométerrel halad, akkor nem ver fel lebírhatatlan port, de ha már 40-re kapcsol, akárcsak az országúton, akkor a felhőktől még a számot sem látod, a port azonban szabadon nyelheted. Ez lenns a legkisebb baj, mert a port kiköpheted, de ami betódult a szobádba, azzal harcolnod kell: dolgozni, fáradni, eltakarítani. És ha kész vagy, jön egy újabb autó és újra betemet mindent, kezdheted elölről. A falusi ember régen sose bírt felmelegedni a városi ember iránt. És ennek nem utolsósorban az autó volt az oka. A falusi ember évtizedeken át tanúja volt városi urak felelőtlen száguldozásának. Libákon, tyúkokon és sokszor gyermekeken át. Nem egy autó után emelkedtek a múltban öklök és vasvillák. Az autó első neve falun ördögmotola, ördögszekér volt. És ez maradt máig, amikor pedig azt hittük, hogy sok minden megváltozott: hisz minden községben van már néhány magánautó. De az autó — minden változás ellenére — maradt, ami veit: gátlás nélküli felelőtlenség, lelkiismeretlen tekintetnélküliség. Az autó csak előre néz és sose hátra. A cél érdekli és nem az elmaradt út. Mit tudja ő, hogy nyomában mi maradt? Mit érdekli a cél felé rohanót a por, amit mások nyelnek és átkoznak?! Az idegen autó nyomában por marad. És a por: munka: Terméketlen, felesleges munkatöbblet! Port nyeletni úri passzió volt, de amit régen büntetlenül lehetett gyakorolni, azt ma is szótlanul kell lenyelni?! A falun ls emberek élnek! Sose látott sebességgel száguld egy hatalmas lukszusautó. Sose látott por a nyomában és a szobákban. Valószínűleg valami központból jött emberek — ellenőrző úton, akik a port így akaratlanul épp munkásaik, munkatársaik lakásaiba zúdították, felesleges munkatöbbletet okozva ezzel Látogatóban Oravecz Imrénél Oticélom eredetileg a Kelet-szlovákiai Vasmű volt. A hirtelen támadt nyári zápor azonban eltérített szándékomtól és arra késztetett, hogy néhány órát a közeli Nagyidán töltsek. Az alkalmat felhasználva, meglátogattam Oravecz Imre népművészt. Nagyidán mindenki ismeri, hiszen ides tova ötven éve él és dolgozik ebben a kis községben. A közeli városban sem ismeretlen, különösen pedig művészi körökben, kortár sai között, sőt Bratislavában, Prágában, Budapesten vagy Amszterdamban, hiszen itt már évtizedekkel ezelőtt rendeztek kiállítást képeiből. A népművészről és munkásságáról hajdanában József Attila, a nagy magyar proletárköltő is elismerőleg nyilatkozott, egy alkalommal pedig Móricz Zsigmond személyesen is felkereste „nagyidai magányában". Gondosan rendben tartott falusi házba léptem. Egyenes tartású, erősen deresedő, hetven körüli férfi fogadott barátságosan: Oravecz Imre. Beszélgetni kezdtünk életéről, a művészetről, a népművészetről, a kettő közötti különbségről, kortársairól és terveiről. Bármily figyelemmel is kísértem szavait, mégsem tartott sokáig, míg észrevette, hogy szememmel szüntelenül keresek valamit... rövidesen szóvá is tette: — Látom, kutatóan, kissé hitetlenül nézeget körös-körül, bizonyára meg van lepődve, hogy kevés képet lát. Valóban, csak a két három legkedvesebbet függesztettem ki, de higyje el, van itt elég, nem is győzné mind végignézni... Régen, nagyon régen csináltam és gyűjtöttem már őket, időnként előszedem a legrégebbeket, máskor az újabbakat. És így lassan — beszéd közben — előkerülnek a rajzok, vázlatai, akvarelljei, színdús pasztelljai. Egyszerű technikáról tanúskodnak. Lehet, hogy első pillantásra nem is elégítik ki a kényes vagy felületes szemlélőt. De kivétel nélkül tartalmasak, tiszták, üdék, érthetőek, egyéniségről tanúskodnak. Nincs bennük mesterkedés erőltetett hatáskeltés. Oravecz Imre sohasem törekedett a regék, mondák vagy képzelet világát felfogni és tolmácsolni. Csupán azt ábrázolta, azt festette, amit az élet elibe tárt, amivel naponta találkozott. Alkotását kezdettől fogva a falu, annak sajátos élete, szokásai és egyszerű népe Ihlette. Ezért valaha „parasztfestőnek" nevezték. Képeiből olykor bíráló íz, néha éle, de leggyakrabban derű, bizakodás és életöröm csendül. Művészetére oly jellegzetes életképeiben annyira meggyőzően tárja elénk az elmúlt korszak munkanélküliéit, maró gúnnyal a kocsmák volt lézengő „hőseit", mintha csak egy ismert Tenniers vagy Brouwer figura talált volna hasonmásra ... Színdús pasztelljai az egyszerű ember iránti szeretetről, megbecsülésről tanúskodnak. Falusi iparosok, boltosok, mesteremberek, zenészek, aratók, lókupecok, a „híres" nagyidai cigányok számtalan változatban néznek vissza a többnyire már sárguló kartonlapokról... Valóban, aligha örökítette meg bárki is hívebben és hangulatosabban a keletszlovákiai falu hajdani életét, mint Oravecz Imre, És a jelen? Ojabb alkotására már rányomja bélyegét a nagy változás, a fejlődés, a lüktető élet. Munkájára egyre nagyobb hatással van a közelben épülő Vasmű. — Az embernek, a művészetnek, minden alkotásnak párhuzamosan kell haladnia az élettel, a korral. A fejlődéstől senki sem tarthatja magát távol, különösen nem a népművész, aki hű tükre és tolmácsolója a nemzet kulturális kincstárának, gazdagságának — vallja Oravecz Imre. TÄNZER IVÁN asszonyaiknak, lányaiknak. Már célnál voltak, minek kellett akkor ez az őrült porkeverő rohanás?! Minek ez az elmúltnak hitt úri gőg, ez a semmibevevés?! A falun is emberek élnek! Egy másik eset. Rohan Stósz utcá Ján a tejesbolt felé a tejesautó. Olyan nagy port ver fel, hogy utána nézve nem látni belőle semmit, csak a tejeskannák csörömpölését hallani. Oly vadul száguld, hogy az egyik tejeskanna leugrik az autóról és az utcán bukfencezik. A bűnösen őrült rohanást semmi sem mutatja jobban, mint az iram következtében feldobott és kivetődő, kiugró tejeskanna. És ha véletlenül egy éppen arra menő gyerekre, emberre esik?! Lehet, hogy ezek az emberek, a Tatraplánosok, csakúgy, mint a tejszállítók, ezek a felelőtlenül rohangászó autósok nem is tudják, hogy ők valami :-oszat csináltak. Ök egyszerűen nem néztek hátra; a port, a következményt nem látták, nem érezték. Nekik és a többieknek, kik a falvakon úgy rohannak át, mint a nyílt országúton, egyszer már meg kell mondani, hogy nyomukban jajj, baj, bc sszúság, munka marad: por! Tudják meg egyszer az akaratlan áldozat véleményét és kérelmét is. Nézz néha hátra is! Ellenőrzés, viszszatekintés sose árt. Az emberekhez való viszonylat állapítja meg minden cselekedet és történés jó vagy rossz voltát. E viszonylat nélkül légüres térben rohanok felelőtlenül, gátlás nélkül. Utánam az özönvízl Utánam baji Nézz néha hátra is... 1918-ban az olasz fronton mint fiatal-gyerek-had nagy egyik napról a másikra századparancsnok lettem. Meneteltünk, én az élen, hátra sem nézve, arccal a cél felé! Jóidőre hozzámlovagol a zászló aljparancsnok: „Hadnagy úr, nézzen hátrál" Egy hosszú kígyósor kanyargott mögöttem: elnyúltan, elcsigázottan a század. Igen, a hadnagy úr csak úgy bottal, nehezék nélkül sétálga tott elől és nem nézett hátra, és így nem csoda, ha az iramot a puskát, muníciót, hátizsákot cipelő, teherhordó bakák fizették meg: nem bírták nem bírhatták a hadnagy úr könnyed sétamenetét. Amikor hátranéztem, már tudtam a baj okát és megtaláltam és gyakoroltam is orvosságát: menetelésnél ezentúl mindig magamra vettem egy-egy sérves baka hátizsákját. Az aránytalanság megszűnt: egyenlők voltunk, egyforma teherhordó kato nák, emberek. Hátranézhettem: többé nem volt baj! Ä

z autósok nem néznek hátra. És ez a baj. És ez a por oka. De meg lehet szüntetni, csak hátra kell nézni: beleélni magukat azok helyzetébe, kik rohanásuk árát, a port fizetik és — lassítani, falvakon át lassítani! A falu átkát, a port le kell győzni és nem felelőtlenül szaporítani rohangászó autókkal. A falu szobáiba napfényt akar, levegőt, egészséget és nem port! A falun is emberek élnek, autós, nézz néha hátra is! A košicei Állami Színház külföldi kapcsolatai Ä magyarországi Borsod megye és a kelet-szlovákiai kerület között fennálló kapcsolatok révén már 1956-óta kölcsönösen együttműködik kulturális téren a košicei Állami és a miskolci Nemzeti Színház. E baráti együttműködés keretében legutóbb Miskolcon járt a košicei Állami Színház küldöttsége, Andrej Chmelko igazgató vezetésével. Tapasztalat- és eszmecserét folytattak a miskolci Nemzeti Színház vezetőségével. Egyezményt kötöttek a két színház kölcsönös vendégszerepléseiről. A megkötött egyezmény értelmében a miskolci Nemzeti Színház f. év. július 7-én, a košicei Állami Színházban előadja Szabó György Játék és igazság című színművét és a színház operettársulata f. év. július 8-án Jacoby Viktor Leányvásár című operettjével mutatkozik be közönségünknek a košicei amfiteátrumban. A košicei Állami Színház művészei a jövő évad kezdetén Verdi Nabucco című operájával és Csajkovszkij balettjével lépnek fel Miskolcon. A košicei Állami Színház prózai társulata a jövő évad derekán, ezenkívül bemutatja Miskolcon Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját. * « • A kelet-szlovákiai és a lengyelországi rzeszowi kerület között fennálló kapcsolatok keretében a košicei Állami Színház vezetősége a közel jövőre tervbe vette a Krakkó melletti Nowa Huta-i Teatr Ludowival (Népszínházzal) megkötendő kölcsönös baráti vendégfellépési szerződés meg kötését ;s. V. K. A DUNAJEC PÁRTJÁN VLADIMÍR ŠMERAL: (R. Bsrenhaut felv.) EGY EMBERRŐL, AKI MA SZÜLETETI Én Ma Megszülettem S jelkiáltottam Miért Szereztem győzelmem Eséssel Már múltam is van Az első esés Megszülettem Nem látok Nem érzek Nem hallok Nem beszélek Nem tudok semmiről Nem ismerek senkit Nem érzek semmit Nem tudom az erdei virágnak Milyen illata lehet Nem tudom a kapuban a kutyák Hogyan nyüszítenek Nem ismerem Az űrhajósok repülését Az egyvelő és a drót Gondolatait Az emberek színét Nem választom el egymástól Sohasem hallottam Szörnyű fajírtásról Nem láttam szállni a Mely álmot vakít Atombombák Rejtett ráktárait port Azt sem tudom Hová tett az élet Melyik földrajzi pontjára A föld kerekének Az időszámítás titkát Csöppet sem értem DÉNES GYÖRGY: Nem tudom merre irányít Hosszú repülésem Ezért ökölbezárt kézzel Érkezem meg ide A biztonság kedvéért Hogy életemet Dacom tovább vigye A cél magas mint égbetörő hegy S jelcsábít szirtjeire A völgy jeljut az erdőhöz A fák törpefenyővé változnak A törpefenyő mohává A moha zuzmóvá A zuzmó kopár sziklává Meredek kiugróin A háború Istene Kit elűztek az Olümposzról Hóhérosdit játszik Félszemű kyklopszokkal Ki tud közülük Több jelhőt lejejezni A veszélyről mely onnan rám les Nem tudok semmit Hiszen Elek Vagyok Nem félek Csak a fekete villámtól Fehér hajnalon Hogy le ne essem Anyám emlőiéhez bújok Kezem kinyújtom a Nap jelé Kapaszkodom kapaszkodom Egyre feljebb Ám vigyázok le ne essem Csak az első esés volt győzelem A második Zuhanás lenne VERES JÁNOS fordítása A BARÁTSÁG ÓHAJTÁSA Igaz hittel veled mennék, szívbéli testvéred lennék. Egy a szóban, egy a vágyban, féltő bánat a sírásban, hogyha te is velem jönnél. Kezedet kezembe venném, válladat is átölelném. Védenélek holtomiglan, míg a lélek el nem illan, ha te is pártomra kelnél. Hogyha sziklák zuhognának, rőt villámok lobognának: megvetném a vállam érted, megosztanám szenvedésed, ha te sem kímélnéd vállad. Barátságunk így verődne sorsot gyűrkőző erőbe. Állnánk, mint a szürke gránit, verhetetlen mindhalálig, hogyha te is így akarnád. CSONTOS VILMOS: KI JÁRT ELÖIIEMÍ Ki járt előttem? — Az útat elseperte. Tegnap még vérfolt Maszatolta be, s pernye. Ki járt előttem? — Az égre kéket festett, Es megcsókolta A szemem, hogy nevessek. Ki járt előttem? Nyomán nagy örvényt látok, És zúdulnák rám Csillagvert magasságok, És nem temetnek Maguk alá, hogy vesszek; Hogy messze lássák, Szikla-vállukra vesznek! 1964. június 20. * (ŤT q