Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-20 / 170. szám, szombat

Szocialista filmek sikere San Sebastianban Június 5—14 között rendezték meg a spanyolországi San Sebastianban az idei nemzetközi filmfesztivált, amelynek eredményét vasárnap éjjel hirdették ki. A nagydíjat Ella Kazan amerikai filmrendező történelmi tár gyú filmje, az Amerika, Amerika nyerte el. A zsűri különdíját a csehszlovák Oldrich Lipský rendező Limonádé Joe című filmparódiájának ítélték. A legjobb kisfilm díjával ugyancsak a csehszlovák Jirí Brdečka művészt jutalmazta a zsűri. A legjobb rendezés díjával Manuel Picazót a Tula néni című spanyol film rendezőjét tüntették ki. A legjobb színészi alakítások díjait Richard Attenborough angol, Maurice Biraud francia színészek és Ava Gardner amerikai színésznőnek adták. Az említett müvek közül Elia Kazan nagyszabású történelmi filmje, az Amerika, Amerika a múlt század végén játszódik Törökországban, de némi áttétellel A MAI CIPRUSI ESEMÉNYEK IS időszerűvé teszik. A film ugyanis a törők-görög nemzeti ellentétekről, a Kerámiák az Orvoskerta Gazdag sugárkévék árasztják fényüket, melegüket a fák lombsátorára, az akác halkan himbálódzó fehér ^fürtjeire. A parknak, — akárcsak az 'életnek, — az egyik része verőfényes, a másikra árnyék borul. A padokon levegőre, pihenésre éhes nagy- és kismamák, az új nemzedék istápolói, megfáradt öregecske nyugdíjasok és odébb sikongó, hancúrozó gyermekhad. A zöld gyepszőnyeget agyagfigurák tarkítják. Nem állítom, hogy minden egyes üldögélő, vagy sétáló szeme megakad rajtuk, de elegen vannak, akik felfigyelnek, gyönyörködnek bennük. Tekintetük meg-megáll Lugsová áttöréses negatív formákat mutató cserépvázáin, a beléjük karcolt száni dékosan primitív arcokon, a plasztikusan jelzett parasztkendőbe burkolt asszonyfejen. Zemanová edényei barna zománccal élénkítettek, néhány közülük a modern kerámia gyakran alkalmazott technikája szerint aszimetrikus formaadású. A többféle futó, növény elhelyezésére szolgáló darabokat tetszéssel nézegetik. Rosulková érett művészete, gondolat és érzésvvilága egyre új normákhoz igazodik. Formafantáziával, ragyogó színű zománcokkal alkotta meg a Napsugárhajú leányt, a narancsszln háttérből fehéren előtűnő indiai mozdulatú nőalakot. Balgavy virágtartói jól formáltak. Füstszínű, szerelmes kacsapárja sikert arat. JakabfiiC leleményesen stilizált Baglya, fehérmázú Libái nem szobrász! igényűek, anyaguknak megfelelően, igazi kerámiák. Lugs erősen átírt nőflgurával, az utolsó kiállításán bemutatott, vagy ahhoz hasonló embert formázó cserépvázákkal és magasba szökkenő, kitűnően ható lyuggatott virágtartókkal szerepel az együttesben. Okos, egészséges ötletnek bizonyulnak a kertekben rendezett tárlatok. Közvetlenül, szinte észrevétlenül gyakorolnak hatást az ott-tartózkodókra, gyönyörködtetve tanítanak, tanítva gyönyörködtetnek. Bárkány Jenőné törökök által elnyomott görög kisebbség megpróbáltatásairól, harcairól szól igen nagy történelmi realitással és hűséggel, személy szerint pedig a görög származású rendező hozzátartozóinak és honfitársainak elmenekülését és Amerikába való kivándorlását mondja el. Megrendítő és nagyszabású tiltakozás ez a film a nemzetiségi elnyomás ellen, bár az a tény, hogy a történet az üldözöttek Amerikába való bebocsátásával patetikus véget ér, bizonyos amerikai propaganda jelleget is ad Elia Kazan művének. Mintha ezekre az esetleges mai illúziókra válaszolna a csehszlovák limonádé Joe, amely az amerikai vadnyugati filmeket, általában az amerikai film és üzletiesség, kapitalista művészet és reklám összefonódását parodizálja szinte kifogyhatatlan, és éppen ezért kissé hosszúra nyúló ötletességgel. A rendezésért és színészi alakításokért adott díjakkal különböző jellegű és eszmeiségű műveket jutalmazott a zsűri. Manuel Picazo az Unamuno regényéből készített, erősen katolikus tendenciájú spanyol film rendezéséért kapott díjat. Richard Attenboroughot a Szeánsz egy esős délutánon című angol spiritiszta bűnügyi film alakításáért tüntették ki, Maurice Biraud egy kispolgári lázongást tükröző francia film, a Salavin kalandjai filmszerepéért kapott dijat. Ava Gardner amerikai művésznőt a Tennessee Williams darabjából készült Iguana éj• szakája című pesszimista magányfilozófiát hirdető film egyik szereplőjeként jutalmazták. A San Sebastian-i nemzetközi filmverseny legjelentősebb eseménye mindvégig az volt, hogy ELSŐ ÍZBEN VETT RÉSZT RAJTA A SZOVJETUNIÓ, amely hattagú küldöttséggel képviseltette magát a szovjet film nagy veteránjának, a Lenin-díjas Nyikolaj Cserkaszov vezetésével. A szovjet delegáció a fesztivál egész ideje alatt az érdeklődés középpontjában állt. Megérkezéséről első oldalas nagy riportban, feltűnő tálalásban és igen szívélyes hangon számolt be a helyi sajtó. A lapok a továbbiakban naponta bőségesen foglalkoztak a szovjet küldöttséggel, amelynek fogadásain állandóan több száz újságíró jelent meg. A fesztiválpalota zsúfolásig megtelt, valahányszor szovjet filmeket vetítettek. A szovjet delegáció ugyanis a versenyre benevezett filmjén kívül korábbi műveket is bemutatott, amelyek közül többet, mint például a Don Quijote, az Othello, a Rettegett Iván, a Szállnak a darvak és a Ballada a katonáról című filmet hír szerint spanyolországi forgalmazásra át is vették. A Don Quijote és rendezője, Georgij Kozlncev Cervantes hűséges tolmácsolásáért két elismerő oklevelet kapott. A hivatalos érdeklődés és a sajtó szenzációéhsége mellett tapasztalható volt egy harmadik típusú érdeklődés is az egyszerű emberek részéről. Az utcán állandóan nagy tömeg várta a szovjet művészeket is. Autogramkérők serege ostromolta Cserkaszovot, Alida Artamanova művésznőt, Kozincev rendezőt, benn a Vittoria Eugénia filmszínházban ünneplésben részesítették a nézők a szovjet filmeket. A versenyben bemutatott Két vasárnap (Vlagyimir Sredel rendező műve) például korántsem tartozik a szovjet filmművészet reprezentáns alkotásai közé, nem is filmdráma voltaképpen, mint inkább idegenforgalmi útikalauz anyagába szőtt vékonyka történet, a karzaton helyet foglaló nem hivatalos közönség mégis nagy ovációval, tüntető lábdobogással és tapssal ünnepelte. A SZOVJETUNIÓ MELLETT még öt szocialista ország képviseltette magát a 17 nemzet versenyében. Csehszlovákia és Lengyelország játékfilmekkel, Bulgária, Kuba, Románia kisfilmekkel jelentkezett. A csehszlovák filmek megérdemelt kitüntetését bizonyítja, hogy a filmkritikusok különzsűrije a nemzetközi zsűritől függetlenül ugyanerre a döntésre jutott. Az amerikai és csehszlovák film tehát a kritikusok különdíját is elnyerte. A lengyelek cinema verité-szerű művet mutattak be, mindennapi házassági, szerelmi konfliktust, hangsúlyozottan mindennapi emberekkel és környezetben, erre utalt Stibor-Rylski rendező filmjének címe is: Mindennapi történet. A szövegben bujkáló Irónia azonban a fordításban elveszett. A szocialista országok nagyszámú részvételének viszonzásaként a spanyol filmgyártás idén első ízben képviselteti magát a Karlovy Vary-i fesztiválon. A San Sebastian-i fesztivál végül is nem túl magas színvonalú, de változatos vörsenyt hozott. Ellentétes ideológiájú, különböző irányzatú stílusú és műfajú művek tartottak Itt érdekes és tanulságos találkozót. KOMLÓS JÁNOS [Népszabadságból] Kísértetek múzeuma DÁVID TERÉZ ELBESZÉLÉSEI IRODALMI EST RIMASZOMBATBAN A CSEMADOK járási bizottságának meghívására a közelmúltban neves magyarországi vendégek: Keres Emil színművész, a Thália színház igazgatója és Váci Mihály költő, az Oj írás szerkesztője látogattak el Rimaszombatba. A vendégek megtekintették a város kulturális nevezetességeit, majd a vendéglátók kíséretében Hanvára utaztak, ahol felkeresték Tompa Mihály síremlékét és egykori lakását. Este a helybeliek és a budapesti művészek közös irodalomi estet rendeztek a művelődési otthonban. A műsor első részében a Fáklya nevű irodalmi színpad tagjai mai magyarországi költők verseit szavalták, majd az állami zeneiskola tanárai léptek a színpadra. Utánuk Váci Mihály tartalmas és érdekes előadást tartott irodalmi hagyományainkról és a mai magyarországi irodalmi életről. Keres Emil, a televízióból ismert színész műsorán klasszikus és mai költők versei szerepeltek. Az Irodalmi est befejezése után a vendégek hosszasan elbeszélgettek az irodalmi színpad tagjaival és a helybeli kultúrmunkásokkal. Pilisi Irén, Rimaszombat Nagy József: Kukoricakapálás (1962.) IRODALMI KÖZVÉLEMÉNYÜNK Dávid Terézt mint egyik legtöbbet játszott drámaírónkat tartja számon. A Lidércfény és a Dódi című színjátékai sikert arattak cseh és szlovák színpadokon, ez utóbbi bemutatásra került az egri Gárdonyi Géza Színházban ls, a Vidor család című színművét magyar bemutatója előtt láthattuk a szlovák televízióban, Az asszony és a halál című költői misztériuma a MATESZ múlt évadjának emlékezetes sikere volt. Rádió-előadások révén Ismerjük más játékait is, melyek mindegyikében a ma problémáit felismerő, a kor jelenségeit értő és napjaink kérdéseire mindig helyesen felelő, eredetien reagáló írástudó mutatkozott be igen rokonszenvesen és tehetségesen. Dávid Teréz Itt említett színjátékának vannak gyengéi is, a végső műgond, a mindig eredeti témának hiányos, nem teljes kiérlelése vethető a népszerű írónő szemére, de nem vitás, hogy színjátékainak párbeszédei frappánsak és ötletesek, ért a jellemábrázoláshoz, a cselekmény fordulatos, drámai pergetéséhez — olyan erényekhez tehát, amelyek a rutinos, ízig-vérig drámaírót jellemzik és azzal biztatnak, hogy drámairodalmunk még sokat várhat kibontakozó tehetségétől. Első könyve, a Kísértetek múzeuma, amelyet nemrég jelentetett meg a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó, őszinte és jóleső meglepetés számunkra. Dávid Teréz ebben az első könyvében nem hűtlen önmagához, a drámaíróhoz, amennyiben olyan elbeszélésekkel lép az olvasó elé, amelyeknek legnagyobb erénye, a helyes eszmeiség mellett, a drámai megjelenítő erő és a fordulatosság. A költői játékában, Az asszony és a halálban megütött tiltakozó hang a kötet valamennyi írásában erőteljesen felcseng, jelezve, hogy a fasizmus barbársága elleni tiltakozást tartja elsődleges írói kötelességének. Nem kétlem, hogy a kötetnek lesznek olvasói, akik az elbeszélések egységes témakörére — a fasizmus ellenszenves, torz arculatának tükrözésére — azt mondják majd, hogy nem eminens feladatunk a tegnap gazságait idézni, hogy ma, az űrrepülés és az atom korszakában felesleges a múltnak ezeket a túlkapásait és csúfságait mindig újból és újból feleleveníteni, nem használunk vele, nem is vagyunk kíváncsiak rájuk, únjuk őket! TALÁN IGAZAT LEHETNE ADNI ennek az olvasóvitáinkon is nem egyszer tapasztalható negáciőnak, ha történetesen Dávid Teréz avult riportszerű írásokban számolna be a múltról, ha beérné a regisztrálás, az ! adatközlés tájékoztató tényével, ha i csupán helyzetjelentést adna és nem j törődne jóval többre, nem tűzne maga elé igényesebb, művészi feladatot: ! a leleplezésen és tiltakozáson túl jel' lemfestő és emberábrázoló erővel ráI döbbenteni a lényegre, a múlt kísér' teties, hulla- és vérfoltos történeteiben, az emlékezésekben rámutatni azokra a visszahúzó és pusztító erőkre, amelyek még ma is fenyegetik életünket. Az írónő különben a kötet befejező írásában nagyon keményen inti a mai fasisztákat, akik osztogatták a sebeket és szívesen osztogatnának újabbakat, ugyanakkor, vállalva a publicista szerepét, a közíró hangján, a hitvallók óhatatlan szólamszerűségével így felel a múltra nem kíváncsi gáncsoskodóknak: „A mi múltunkat bitófák árnyékában, gázkamrák füstjében galvanizálták acélossá, és ez kötelez! Ezt a kötelességet pedig két évtized nem oldozhatja fel, meri egyetlen generáció még nem utókor, húsz esztendő még nem történelem. Nem hirdetek megtorlást, nem a hosszú lángpallosát forgatom, Fučík éberségre intő lobogóját tartom magasba... Aki feledést hirdet, az elveti a tanulságukat! Akinek a múlt emléke tehertétel, annak kezében nincs megfelelő helyen a jelen, ás arra nem lehet nyngodtau rábízni — erre figyelmeztetek én e könyvemben — a jövendőt sem! Ezek után nézzük meg, milyen hőfokon és hangerővel, milyen művészi színvonalon sikerül Dávid Teréznek ez a figyelmeztetés? Hol van olyan hitele, tényközlő ereje mellett olyan művészi becse, hogy megállapíthassuk: hangja az elbeszélések áradó tengerében el nem vész. A kötet nem egy elbeszélése igénynyel készült és bizonyos maradaudóságra tarthat igényt; formailag is sikeresen megkomponált, kerek elbeszélés a Félelem, a Mocskos, A cipő vagy Az utolsó karácsony. Ezekben az írásokban nemcsak a döbbentő személyes élmény rendíti meg az olvasót, de leköti figyelmét az író művészi igényessége, a nemes anyaggal birkózó ötvösmunkája is. AZ IDÉZETT ELBESZÉLÉSEKNEK hitelét és becsét elsősorban a .személyes élmény forrósága és közvetlensége adja meg; Dávid Teréz az üldözöttek, a megbélyegezettek oldalán állva mondja el történeteit, és kétség nem fér hozzá, hogy a valóságot beszéli el. így történt, így látta a fasizmus embertelenségét, így lepleződtek le előtte a hamisak és igazak, a Félelem álnok, gonoszlelkű Szűcsnéja, a magát Dunába ölő, nagybeteg ál-Ruzsicska, a szoros cipőjében halálba induló együgyű és Jóságos Frida néni vagy Kurt von Eiberingen, a Junkercsemete édesanyja, akinek egyetlen gondja, hogy sárgazöld mohaszőnyeggel keretezett hant boruljon a fia sírjára. Ez az anya nem kérdi, miért gyilkolt fenevad mohósággal a fia akkor ls, amikor már tudta, hogy minden elveszett. Helyette így kérdez és vádol az író: „Féltél te, amíg éltél, Kurt Eiberingen? Visszafojtottad-e lélegzeted, ijedeztél-e saját szíved dobbanásától, hogy árulóddá válik, vagy elárul valakit, akit szeretsz? És aludtál-e toloncház tetves priccsén felszabadult boldogsággal, mert tudtad, hogy utána már csak a halál jüliet, az meg nem olyan kegyetlen, mint ti valtatok, Kurt Eiberingen? .. Valóban nem lehet szeretni ezeket az embertelen, gyilkos Kurtokat, nem lehet hinni róluk, hogy egykor homokvárakat építő, ártatlan gyerekek voltak, akik égig rúgták a futballabdát. Megrázó és igaz ez a novella, talán a legművészibb volna valamennyi között, ha az írót nem hagyja cserben a művészi sűrítés igénye, ha publicisztikai betoldásokkal, felesleges elmélkedésekkel fel nem higítja a nagyerejű, frappáns témát. Az még nem okoz törést, hogy a Hilde aszszonyt kísérő Fabinyi Erzsébet a sírnál a fia halálhörgését hallja, de kár volt már a meditálásba egyfelől belevonni Thülmann, Steinfurt és Schönhaar neveit, az ő ömlő vérüket és rendíthetetlen bátorságukat emlegetni, másfelől az emberfejeken taposó Ilse Kochot és Herta Oberhausert vagy a kisgyerekekre vadászó Wilhans parancsnokot idézni. A kevesebb itt több, művészibb lett volna, ha a novella a kötetben azzal a tömörséggel került volna közlésre, ahogy azt a rádióban hallottuk. AZ EGYÉBKÉNT jól megkomponált Mocskosnak is előnyére vált volna a tömörítés. A cselekmény fordulatos bonyolításához, környezetrajzhoz és jellemábrázoláshoz értő Dávid Teréznek meg kell tanulnia a tömörítést, az anyagnak gazdaságosabb megformálását. A regény műfaja megtűri a meditálást, az elkalandozást, megengedi, hogy az író belépjen a cselekménybe és hősei sorsát kommentálja, a novella a szóval való takarékosságot, az anyag sűrítését követeli és ezt Dávid Teréznek is el kell sajátítania, hogy a novella, a hoszszabb lélegzetű elbeszélés műfajában is prózaíróink élsorába léphessen. A kötet néhány írása, így az előszó helyett közölt Kísértetek múzeuma inkább irodalmi riport, mint elbeszélés, ugyanígy a Néni Nőmec ako Némec sem nő túl a riport igényén és így megbontja a kötet egységét, bármennyire megrendít a tényeivel. A Kacag a nézőtér című írás pedig arra flgyelmezet, hogy ami újságban, folyóiratban megfelel és színvonalat jelent, nem kívánkozik egy reprezentatív kötetbe, amelynek egy beérkezett, jótollú drámaíró prózai alkotásairól kell hasonló színvonalon tanúságot adnia. INDULÓ IRÖNÁL ez nem volna hiba, de Dávid Terézt, aki túl van a kezdeten, kiforrott emberábrázoló készsége gondosabb válogatásra, nagyobb igényre kötelezi. EGRI VIKTOR RU1TURÄUS HÍREK • A SZLOVÁK KVARTETO újabb sikereket aratott Olaszországban, ahol a kamarahangversenyek sorozatának záró számaként léptek fel. Talán a legértékesebb az az elismerés, amivel Trento város különlegesen igényes közönsége jutalmazta a szlovák művészeket. Az olaszok már a következő esztendőre is lekötötték ezt a szerény létszámú zenekart. • AZ OLASZ ÁLLAMI FILMDÍJAT — az Arany Dávid díjat — az idén Sofia Loren és Marcello Mastroianninak Ítélték oda mint a legjobb olasz női és férfi filmszínésznek. Ugyanezzel a dijjal tüntették ki a Tegnap, ma, holnap című film alkotóját, Carlo Pontit is, akinek filmjében a két művész szerepel. • A BRÜSSZELI nemzetközi zongoraversenyben az Erzsébet Királynő dijat Evzsen Mogilevszkij 18 éves szovjet zongoraművész nyerte el. A második Nyikolaj Petrov ugyancsak szovjet zongoraművész lett Oj SZÖ 10 * 1964. június /