Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-20 / 170. szám, szombat

SVÉDORSZÁG ^gsS* IMfVkhl LENGYELORSZÁGI RIPORTUNK: A háború elfitt a lvovi Mű­szaki Főiskola hallgatói­nak sapkáját hordta, a vegyész, mérnöki kar jelvényévei, a há­ború alatt mundérba bújt, a vi­lágégés utáni első években pe­dig jóformán sohasem ve­tette le a fehér köpenyt. A Jelenlej Górzen épülő Celwi­skoza-gyár laboratóriumában negyedmagával megszállottként csak a kísérleteknek élt. BOHDAN BRODOWSKI mérnök csoportja szilárdan hitte, hogy a tízezrekre menő kísérletek mindegyike egy lépéssel köze­lebb hozza a polimerizáció tit­kának megfejtését. A polimeri­záció az a vegyi folyamat, amelyben új anyagok születnek. Bíztak benne, hogy rövidesen megvalósulnak az álmok — az álmok, amelyeket Brodowski mérnök a háborús emlékekkel együtt hozott haza a tarsolyá­ban Angliából. Az álmoknak csupán egy nevük volt: NYLON. Már egy évvel utóbb, hogy a mérnök csoportja a nylontól alig különböző anyagot állított elő, a Celwiskozában szállítás­ra készen állt az első 20 ton­na műanyag. Az „újszülöttnek" hazai nevet akartak adni, de csak a helyesírás emlékeztet lengyel származására: stylon­nak keresztelték. A lengyel műszál története egészen 1946 ig nyúlik vissza, amikor az elpusztított Wroclawban selymet kezdtek gyártani... Hogyan, miért ép­pen selymet a pusztítást köve­tő ZDrd és ínséges időkben? Lengyelország korántsem bő­velkedik ipari növényekben. A hazai gyapjú- és lengyártás csak nagyon csekély mérték­ben fedezi a szükségletét- A háború előtti műszál silány volt, vékonyka. 1948 ban két gyárban állították elő a műszálat, éven­te mintegy 7000 tonnát. E két gyárhoz idővel 1949-ben Sczeczinben egy harmadikat (selyemgyárat) építettek, majd 1950-ben Lodzban (a negyedik gyárban) megkezdik a hasított viszkózaszál gyártását. Ezután már új fejezet kezdődik a len­gyel műszál történetében: Gor­zów — a korszerűen felszerelt üzeni az ország nyugati részé­ben. I me, ezt olvashatjuk egy megsárgult újságlapon: ,.Az itteni újítások ás találmá­nyok között akadnak olyanok is, amelyek nagy hasznot hoz nak az államnak. Ilyen például Bohdan Brodowski mérnök po­lan nevű műszálból előállí­tott horgászzsinege." Tehát a legombolyított mű­szál visszavezetett régi ismerő­sünkhöz, aki a stylon-gyár meg­alapítása óta a műszaki igaz­gató tisztjét tölti be. ívelő pálya Az Új Szó számára írta: TOM ASZ MIECIK MH BOHDAN BRODOWSKI (AR-PRESS felvétele) A gorzowi krónika őrzi a kez­det emlékeit. Az egész gyár­telepen nagy összevisszaságban heverlek a meggörbült vastra­verzek, lövészárkok szelték ke­resztül-kasul az udvart, és lép­ten-nyomon szemétkupacokba botlott a látogató. Mindezt az I. G. Farben Industrie hagyta maga után. Nem hogy gépeik lettek volua. de még a legkez­detlegesebb szerszámok is hiá­nyoztak. Cielení híján, pénz nélkül láttak a munkához. Ki milyen szerszámot, munkaesz­közt szerzett vagy talált, oda­vitte. Ezekben a napokban a stylon jövő Mekkájának leg­nagyobb ünnepe az első esz­tergapad kiásása volt a romok alól. S ocha mérnöknek ezen a napon szinte megdagadt a jobbkeze a sok gratuláló kéz­szorításától. 1954 nyarán vir­radt fel a lndzi műszál-gyár nagy napja- Számtalan jól-rosz­szul sikerült kísérlet, próbálko­zás után végre napvilágot látott a lengyelek első, üvegből elő­állított műanyagfonala. Erre a sikerre várt a kultúra és az elektrotechnika. A mozikban és a színházakban használni kezd­ték az első tűzálló vásznakat és függönyöket. Az üvegszál a villanymotorokban összehason­líthatatlanul jobban szigetel, mint a gyapot, lehetővé teszi a motorok méreteinek csökken­tését. Végighaladva a műszál törté­netén most nézzük meg, mit ér­tünk el: az 1960-as évi terme­lés már 78 U00 tonna volt, tehát a háború előtti időszak 11 szeresére növekedett. Ez az év újabb határkövet je­lent: Torunban gyapjúhoz ha­sonló műszálat kezdenek gyár­tani. Két év és nyolc hónap alatt ugyanitt új gyár létesült. Ez a két év túl rövid idő ahhoz, hogy a munkások elfelejtsék az első napokat, amikor hosszú­szárú halászcsizmában jártak a gyártelepen, mert térdig gázol­tak a mocsárban. De aztán meg­jelentek a löldkotrók, és el­tűnt a zsombék, az ingovány. A toruni Elana üzem króni­kása nem más, mint Bohdan Brodowski mérnök. Nagy gon­dok nyomják a szívét: — Tulajdonképpen nagy ter­mészetimádó vagyok — közli bi­zalmasan az újságíróval. — És Tarun merőben más vidék, mint jelenia Góra vagy Gorzów. Hosszabb kirándulásokra pedig nem futja az idő Mert a mi műszálunk bizony még nem olyan jó, mint az angoloké. Pe­dig jobbnak kell lennie, hi­szen ilyen üzemet, mint a toru­ni, még a műszál hazájában, Angliában sem találhat. V égül a legújabb rejezet: Lodzban — a lengyel tex­tilipar fellegvárában — ismét új műfonál-gyár létesül. Gyap­júhoz hasonló fonalat fognak itt is gyártani, az anilant, ami­ből nagyszerű műszőrmét, jer­sey-féle anyagokat lehet készí­teni. A tervek szerint ez a három új üzem: a gorzovi Stylon, a toruni Elena és a lodzi Ani­lana— már a jövő esztendőben 25 000 tonna árut ad piacra. A lengyel népgazdaság táv­lati terveiben az 1960—1970 kö­zött egy új műszál bevezetésé­vel pedig már évi 170 000 ton­na műfonál gyártására számí­tunk. A pálya töretlenül ível fel­felé! SVÉDORSZÁGI ÚTIJEGYZETEK A Észak Mielő,tt leszállnánk a gőzös­ről, meg kell ismerkednünk néhány vámelőírással. „A nem európai országok­ból érkező külföldiek csak két liter szeszes italt és két liter sört, az európai országokból jövö külföldiek csak 1.75 liter szeszes italt és két liter sört hozhatnak be Svédországba". A szeszes italok behozatalá­nak ilyen sajátos, mondhat­nók fájdalmas korlátozását azzal magyarázzák, hogy a szeszes italok gyártása és áru­sítása állami monopólium. Nem azért említettem a sze­szes italok problémáját, mint­ha ez lenne az ország leg­főbb kérdése, hanem azért, mert ezen keresztül ismerked­tem meg Svédországgal. Az­zal a Svédországgal, amely­nek hét és föl millió lakosa büszke rá, hogy egy hagyomá­nyosan semleges ország pol­gára. Azzal az egyhangú patri­archális politikai életet élő Svédországgal, amelyben ke­vés az esemény és 1946 óta ugyanaz a személy — Tage Erlander tölti be a miniszter­elnöki tisztséget. Azzal a Svédországgal, amely Kari Linnét, a nagy természettu­dóst adta a világnak. • Egyenlő nyugdíjak Svédországban, mint általá­ban minden tőkésországban, nagyon kidomborodik a mun­ka és a tőke közti ellentét. Az országot 15 milliomos csa­lád uralja. A kisgazdaságok lassan felőrlődnek, a statisz­tika szerint naponta 15 falusi kisgazdaság kerül dobra. Az iparvállalatok nem használják ki teljesítőképességüket, és panaszkodnak a kevés meg­rendelés miatt. Mindezt, ter­mészetesen a munkás zsebe érzi meg. Viktor Buk, hórihorgas szi­kár svéd egy filmkölcsönző vállalat szerény alkalmazott­ja. — Már 65 éves vagyok, de kénytelen vagyok dolgozni, sőt mellékesen ts keresni, mert csak két év múlva kap­hatok nyugdijat. Valóban furcsa, hogy Svéd­országban a nyugdíj korhatá­ra 67 év. A nyugdíj elég sze­rény, mindössze 237 svéd ko­rona (1 svéd korona kb. 1.50 csehszlovák koronának felel meg). Ezt még a nyolcvanon túl levő svéd király is meg­kapja. Azt mondják, havonta egy­szer beállít a kézbesítő a ki­rályi udvarba és VI. Gusztáv Adolf király sajátkezű aláírá­sával igazolja a 237 svéd ko­ronát tartalmazó boríték átvé­telét. Nem tudom, aláírja-e egy másik összeg felvételét is: a riksdag /parlamentI dön­tése alapján további 4 millió 700 ezer koronát folyósítanak neki. Ennek az összegnek több mint a felét a paloták fenntartása emészti fel. A vá­ros központjában fekszik az kormányozza az országot úgy, hogy képviselőik benn ülnek a riksdagban és a kormány­ban. Természetesen, királyi pompával veszik körül és ün­nepeltetik magukat. Göteborg­ban például ott láthatjuk Al­stroner burgonyakirály em­lékművét, s ugyanott Killer, a hajókirály saját magáról ne­veztetett el egy parkot és egy hegyet. Az átlagemberek „pénzcsl­nálási" igyekezetükben az amerikaiakra emlékeztetnek. Pedig nem szeretik őket. Ál­talában mindenütt viszolyog­nak az amerikai turistákkal szemben. Egyszer motorcsó­nakon haladtunk át az egyik göteborgi híd alatt. Kísérőnk ránk szólt, hogy hajoljunk le. Nagyobb buzdításul megtol­VeSenc fe/ óriási királyi palota pazar termekkel, gazdag és értékes ősi könyvtárral. A palota előt­ti tér parádés őrségváltás színhelye. A másik palota, a dróttningholmi a városon túl fekszik gyönyörű park köze­pén. Ösi színháza és a köz­ponti királyi palotáénál jóval gazdagabb képtára van. Be­lépti díj ellenében mindenki megtekintheti a két palotát; ez külön bevételt jelent a ki­rályi udvarnak. • Stockholm Ogy vélik, hogy a Svédor­szág elnevezés az ősi, mesés szép ország — Szvei nevéből származik. Ez valamikor szom­szédos volt Göta országgal, a mai Dél-Svédországgal, amely az ország második legszebb és legjelentősebb városának, Göteborgnak adott nevet. Mindkét országban képzelet­beli király uralkodott, ezzal szemben a mai Svédországnak igazi uralkodója van. Az úti­kalauzok persze azt hangoz­tatják, hogy a királyi hatalom csak jelképes. Igazuk is van, mert a svéd király csak uralkodik, de nem kormányoz. Helyette az a bi­zonyos 15 milliomos család dotta egy történettel: „Egy­szer egy amerikai nem volt hajlandó lehajolni az ala­csony híd alatt, mire úgy be­ütötte a koponyáját, hogy a göteborgi „simogatástól" még New Yorkban is zúgott a fe­je". Inger Sandel újságírónő mesélte, hogy nem szívesen kér nyilatkozatot amerikaiak­tól, mert mindig ízléstelenül kérkednek Amerikájukkal. Egyébként a svédek nagyon büszkék semlegességükre, és lelkesen fogadnak mindén olyan lépést, amely a világ­feszültség enyhítését eredmé­nyezheti. Kitörő örömmel fo­gadták Stockholmban, Észak Velencéjében az atomcsend­szerződés aláírását. Svédek körében gyakran halljuk ezt a köszönésfélét: Skol! Nehéz lefordítani. Any­nyit jelent, hogy jó egészsé­get, sok sikert, jó szerencsét, vagy pohárüríté?kor — fené­kig! Azok köszönnek így egy­másnak, akik jót akarnak, akiket nemes emberi törekvé­sek vezérelnek. Ezért vissza­emlékezve találkozásainkra, én is szívemből mondom: „Skol, Svédország!" V. PARHITYKO IZLANDI ÚTIJEGYZETEK mmm Kietlen természet, holt lá­vamezők. Napsütésben csil­logó fehér hótakaró borítja a magas hegygerinceket. A büszke Hekla tiszteletet és félelmet kelt a lakosság­ban. Nem is olyan régen még tüzet okádott, s az jz­zó láva nyomában minden hamu lett. Most csendes és nyugodt a hegyóriás. A Verne-regényekbe illő sziget szinte elvész az óceán­ban, majdnem a sarkkörön fekszik. A természet fukar volt ehhez a „jeges" ország­hoz, pedig Izland sokat adott a világnak. Sagái, ezek a skandináv hőstörténetek máig megőrizték eredeti frisseségüket. A sóeók és Keflavik A hősregék jutottak eszem­be, amikor a hosszú és pusz­ta úton Reykjavíkba tartot­tam. Lehet, hogyha most az ősizlandi hősök körülnézné­nek, mindent olyannak ta­lálnának, mint ezer évvel ezelőtt volt. Mi azonban a keflaviki amerikai légi tá­maszponton értünk földet. A czéles startoló pályák, amelyekről a nehézbombázó'* is gyorsan magasba emel­kednek, a laktanyák, ame­lyekben több ezer amerikai katona tanyázik, megzavar­ták ábrándozásunkat és gyor­san visszahoztak bennünket az atom- és hidrogénbomba korába A legnépszerűbb iz­landi rege, a Njala-saga hőse arról volt nevezetes, hogy mint bölcs és békeszerető ember, sohasem vett kezébe fegyvei^ Keflavik viszont arra •íniékeztet, hogy egy olyan ország, amelynek egyetlen hivatásos katonája sincs, bármikor áldozatul es­het a történelem kegyetlen játékának. Reykjavik Egy dombon pazar emlék­művet állítottak Ingvolfur Ar­narssonnak, a szigetország első telepesének. Festőien szépek a hegyes régi házte­tők. A város 'Közepén vala­ha börtön volt, most a kül­ügyminisztérium és több más kormányhivatal kapott itt he­lyet. Űj, modern épületben működik az egyetem és a Nemzeti Múzeum, Izland múlt­jának őre. Emeletes szürke épületben ülésezik az Althing, az izlandi parlament. Még vagy tucatnyi templom és sok-sok műemlék — ez Reyjk­javík, Izland fővárosa. Más városoktól eltérően Reykjavik fölött nem keringenek mér­gező füstfellegek. Természe­tes energiaforrásokból fűtik a várost, így a levegő tiszta és átlátszó, bár a városi park­ban egy szál fát sem talá­lunk, A messzeségben az óceán kéklik. A kikötőben halász­és teherhajók horgonyoznak. Figyelmesen körülnézek, va­jon nem látom-e meg köztük a legendás Thor-t, amely an­nak idején a 12 mérföldnyi halászövezetért vívott egyen­lőtlen küzdelemben bátran szembeszállt az angol Russell hadihajóval. Az izlandiak sokat okul­tak a halászövezetért foly­tatott nagy csatározásból. Rá­döbbentek, hogy egy kis or­szág könnyen áldozata lehet az „egyenlőek közösségének", amelynek maga is tagja. Egy hűvös júniusi napon beutaztuk az -országot. Láva­mezők, mohos szirtek között kanyargó utakon bukdácso­lunk. Autónk hirtelen jobbra kanyarodik és egy takaros kis ház előtt áll meg. Halidór Laxness, a híres Izlandi író lakik itt, tisztelgő látogatást teszünk nála. A G EJ Z I RE K O R S Z A G A B A N \ Ezeréves parlament 'wmm AZ IZLANDI FŐVÁROS KÖZPONTJÁBAN (CTK felvétele) Úttalan utakon tovább ró­juk a kilométereket. Kis idő múlva festői vidék tárul elénk s eljutunk Izland legnagyobb és legmélyebb tavához, a Thingvallavatn-tóhoz. A lejebb fekvő Thinga völgyet, a Thingvellirt minden izlandi szent helyként tiszteli. Ezer évvel ezelőtt, 930-ban itt ült össze az Althing, a legrégibb európai parlament. Amíg az ország fügetlenség­nek örvendett „ide jártak a nemzet bölcsei", hogy meg­vitassák a közügyeket. Itt, szabad ég alatt születtek és terjedtek szájról szájra a sá­gák. Thingvellirben ünnepel­ték 1944-ben a független íz-. landi Köztársaság kikiáltását is. Ezt a történetet egy kül-. ügyminisztériumi tisztviselő­től hallottam, aki hivatalból kalauzolt bennünket a sziget­országban. Ez a derék ember azonban egy dolgot elhallga­tott: azt, hogy ezen a szent helyen bontakozott ki az iz­landi népi mozgalom az ame­rikai megszállás, a keflaviki amerikai támaszpont ellen. Az izlandiak ismerik a szabadság árát, és szemükben Thingvel­lir a függetlenségi harc jel­képe. Mindig itt gyűltek ösz­sze, valahányszor azt akar­ták, hogy az egész ország meghallja szavukat. Izlandot gyakran az ellen­tétek országának nevezik. Nemcsak a jégtáblák és a for­ró gejzírek évszázados szom­szédságáért, hanem azért is, mert az izlandiak igyekeznek széppé tenni kietlen szigetor­szágukat. Az erdőtlen ország­ban már több mint 50 éve működik egy különleges er­dősítő szolgálat. Láttunk jól berendezett műtrágyagyárat is. Bizony, a sovány föld so­kat kíván, s Izland a műtrá­gya felhasználásában világ­méretben vezet. Egy nép jobb sorsot vár Az emberek 1 hadat üzentek az örök gleccsereknek. A jég­táblák szigetén banán, na­rancs, citrom, szőlő, sőt még kávécserje is terem. Persze üvegházakban, amelyeket ter­mészetes hőforrásokból fűte­nek. Olyan sok helyütt tör fel gőzsugár a földből, hogy e nagy energiamennyiség te­temes rész© kihasználatlanul kárba vész. A természet aján­dékát néhány iparvállalatban is felhasználhatnák, de úgy látszik, „a nagyoknak" nem érdekük az ország iparának fejlesztése. Több mint tíz éve, hogy az Egyesült Államok megszállta a szigetet. Az óceán túlsó ol­daláról jövő „turistákat" nem a gejzírek, nem a tűzhányók, nem is a jégtáblák vonzzák ide. Küldetésüket Izland „vé­delmével" magyarázzák. De kitől kell védelmezniük a szi­getországot? Egy nagyon be­folyásos úriember váltig bi­zonygatta, hogy „ha nem vol­na Keflavik, Izland már ré­gen áldozatul esett volna a kommunistáknak!" Pedig az izlandiak nagyon jól tudják, hogy Keflavik az amerikai légierők egyik fő támaszpont­ja a Szovjetunió ellen. A szi­getország nyugati partvidékén fekszik Hvalfjordur. Kedvező fekvésű öblei, a fjordot a sze­lektől védő kiszögellései, a nyílt kijárat a tengerre any­nyira megtetszett a Pentagon­nak, hogy itt építi ki Polaris­haditengerészeti támaszpont­ját. Az izlandiak nagyon szere­tik a békét, erről számtalan­szor meggyőződhettünk. — Engem ez a kérdés sokkal jobban izgat, mint másokat — mondja Halidór Laxness. — De hogyan biztosítsuk a bé­két? Ogy vélem, a politikusok, az írók, a tudósok és az egy­szerű emberek sokkal gyak­rabban találkozhatnának egy­mással. Szabadon és nyíltan fejtsék ki gondolataikat, tü­relmesen hallgassák meg egy­mást és sohase fenyegetőzze­nek. J. GÖLÖSUBOV 1964. június 20, * t5j SZÖ 7

Next

/
Thumbnails
Contents