Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-13 / 132. szám, szerda

EREDMÉNYES PÁRTMUNKÁNK IaihiaIAM' EGYIK ALAPFELTÉTELE

a

ZOQiUö3tOStMyelem V. I. Lenin életművénsk számos fejezetében kidomborította a fegyelem — az öntudatos vasfegyelem — elengedhetetlen szükségességét a párt akciókészsége érdekében. Ezt mondta, hirdette, és egyúttal ő maga példázta a fegyelmezett párttagot. Miért kell ezt manapság hangsúlyozni? Emberi tulajdonság, hogy amit egyszer megismertünk, megértettünk, azt általában úgyszólván természetesnek tartunk. Felfogjuk nélkülözhetetlenségét, tehát tudatunkban úgy raktározzuk el, mint egy feltétlenül szükséges valamit, amely körül nem támadhat vita, amelyről egy szóval sem kérdezzük: létezzék-e vagy sem.-.. Rendszerint a pártfegyelemmel is így állunk. Elvileg... A gyakorlatban viszont már bonyolultabb a helyzet. Ugyanis tudatunkban elevenen él a pártfegyelem feltétlen szükségességének ismerete. Megértettük, felfogtuk, hogy pártfegyelem nélkül nem dolgozhatna, élhetne, létezhetne a pártszervezet. Sokszor mégis — akarva-akaratlanul — megsértjük ezt a lenini normát mert előfordul, hogy nem tudjuk, mire kötelez bennünket, mitől függ és mi élteti, milyennek kell lennie, miért lenini norma, és mi az, hogy lenini norma? Kezdjük hát szépen sorjában. Egy pillantás a kezdetre Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusán (Brüszszel—London, 1903, július 17-től augusztus 10-lg) éles vita folyt a szervezési kérdések és a pártprogram körül. A vita és lényegében az egész tanácskozás nyomán kikristályosodott az oroszországi szociáldemokraták két fő csoportja, a bolsevik és a mensevik irányzat. A szervezeti szabályzat két szövegezése állt egymással szemben: Lenin fogalmazása és Martové. A kongreszszus ezt az utóbbit fogadta el, de már akkor sokak előtt nyilvánvaló volt, hogy egyedül Lenin fogalmazása a helyes. Lenin mindenkor szervezett csapatnak tekintette a pártot, melynek nem az a tagja, aki a párthoz tartozónak tekinti magát (a mensevlkek szerint ez elégséges), hanem az, aki a párt valamely szervezetének tagja, ott aktívan dolgozik, s aki alárendeli magát a pártfegyelemnek. Lenin az „Egy lépés előre, két lépés hátra" című 1904 májusában megjelent művében leplezte le a mensevikek (Martov fogalmazása) opportunista nézeteit a szervezési kérdésekkel kapcsolatban. Ugyanebben a könyvében kifejtette a marxista párt szervezeti alapelveit is, amelyeket a későbbiek során már „lenini normák" néven emlegetnek. Ebből a műből megtudjuk, hogy a párt a munkásosztály szervezett csapata, melynek fegyelme kőtelező a tagok számára. A párt csak abban az esetben tudja vezetni és egy célra irányítani {mert mindenekelőtt erre hivatott) a munkásosztály harcát, ha valamennyi tagját egységes, közös cselekvés, a fegyelem forrasztja öszsze. Az ilyen szervezési elvekre mondták a mensevik vezetők, hogy azok „formai bürokratizmushoz" és „jobbágysághoz" vezetnek a pártban. A történelem Igazolja tévedésüket. Lenin „A »balo!daliság« — a kommunizmus gyermekbetegsége" című 1920 májusában megjelent brosúrájában erről így Ír: „Most bizonyára majdnem mindenki látja már, hogy a bolsevikok nemhogy két és félévig, de két és fél hónapig sem maradhattak volna uralmon pártunk legszigorúbb, valóban vasiegyelme nélkül, anélkül a legteljesebb és határtalanul odaadó támogatás nélkül, amelyben a munkásosztály egész tömege, azaz a munkásosztály összes gondolkodó, becsületes, önfeláldozó, befolyásos, az elmaradt rétegeket vezetni vagy magukkal ragadni képes elemei a pártot részesítették." Fegyelmet az értelem útján Lenin azzal egészíti kl a gondolatot, hogy „...a feltétlen központosítás és a proletariátus legszigorúbb fegyelme egyik alapvető feltétele a burzsoázia feletti győzelemnek." Fölösleges ls mondanunk, hogy ez a lenini elv ma sem vesztett Időszerűségéből. Bár összehasonlíthatatlanul más történelmi Időket élünk, a szigorú fegyelem Igénye ma sem kisebb, mint a burzsoázia elleni harc idején Oroszországban. Tudjuk, hogy ez a harc minden idők legigényesebb próbája volt a párttal szemben, de ugyanakkor tisztán látjuk: a szocializmus építése és továbbfejlesztése távolról sem könViyű feladat. Teljesítése éppúgy elképzelhetetlen a lenini elvekre épülő önkéntes vasfegyelem nélkül, mint akkoriban a tőkés világ elleni harc sikere. Ismeretes, hogy minőségi különbséget teszünk vakfegyelem és vasfegyelem között. A párton belül érvényesülő vasfegyelem nem vakfegyelem. Azért nem, *iert feltételezi az alárendelés tudatosságát és önkéntességét. Nem zárja ki a kritikát és a vélemények harcát a párton belül, hanem ellenkezőleg: ez feltétele Is a vasfegyelemnek. „Mert csak a tudatos fegyelem lehet igazi vasfegyelem. De amikor a vélemények harca már befejeződött, amikor a kritika kimerült és a határozatot eifogadták, a párt összes tagjainak akarat- és cselekvésbeli egysege az az elengedhetetlenül szükséges feltétel, ami nélkül nem képzelhető el sem egységes párt, sem vasfegyelem a pártban". És vajon ml élteti, mi erősíti ezt a tudatos vasfegyelmet? Nem születiK önmagától, és ha tnár megvan, „táplálkoznia" kell, hogy életben maradhasson. Lenin erre a kérdésre így adja meg a választ: „Először is a proletár élcsapat öntudatossága és a forradalommal szemben tanúsított odaadása, kitartása, önfeláldozása, hősiessége. Másodszor az a képessége, hogy kapcsolatba kerüljön, közelebb jusson, bizonyos mértékig, ha úgy tetszik egybeolvadjon a dolgozók legszélesebb tömegeivel, mindenekelőtt a proletártömeggel, de a nem proletár dolgozó tömeggel is. Harmadszor annak a politikai vezetésnek helyessége, amelyet ez az élcsapat megvalósít, politikai stratégiájának és taktikájának helyessége, feltéve, hogy a legszélesebb tömegek saját tapasztalataik alapján győződjenek meg a vezetés helyességéről. E feltételek nélkül olyan forradalmi pártban, amely valóban annak az élenjáró osztálynak a pártja tud lenni, amelynek a burzsoáziát meg kell döntenie, és az egész társadalmat kell átalakítania, megvalósíthatatlan." Ehhez felesleges kommentárt fűzni. Csak annyit — s ezt Lenin ls kimondja —, hogy ezek a feltételek nem születnek egyik napról a másikra, hanem hosszú fejlődés, kemény munka eredményei. Mire kötelez a pártfegyelem? Tisztáztuk tehát a pártfegyelem jelentőségét. De tegyük csak fel a kérdést: mit ls jelent ez a fogalom? Tudjuk, hogy nélkülözhetetlen, de vajon mire kötelez bennünket? Pártunk alapszabályzatának első pontja így hangzik: „Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja lehet a Csehszlovák Szocialista Köztársaság minden állampolgára, aki elismeri a párt programját, betartja alapszabályzatát, tevékenyen részt vesz a szocialista társadalom építésében, dolgozik a párt valamelyik szervezetében, végrehajtja a párt határozatait, és fizeti a tagsági járulékot". Ez a párttagság feltétele. Az Idézet első pontja sűritl a párttagok legalapvetőbb kötelességeit, felállítja a mércét a párttag munkájának elbírálására, egyszersmint megadja a pártfegyelem „kritériumát". Egyszerűen kifejezve: a pártfegyelem a kommunista párt minden tagjának az a kötelessége, hogy mindenben a párt Irányvonala szerint cselekedjék, alávesse magát a többség határozatának, a vezető szervek utasításainak és végrehajtsa azokat. A pártfegyelem olyan követelmény, mely biztosítja a párt egységét. Azért válhat Ilyen követelménnyé, mert minden párttagra egyaránt vonatkoFegyelem nélkül nincs pártszervezet • Mi a különbség a vak- és az öntudatos fegyelem között • A párt, mint az akarat egysége • Napjaink problémája zik — érdemtől és tisztségtől füg-; getlenül. A pártfegyelem tehát arra kötelez bennünket, hogy betartsuk a párt | alapszabályzatát, teljesítsük a tag-; gyűlés, a járási, a kerületi konferencia, a kongresszus, valamint az alap szervezeti, járási, kerületi és közpon- ( ti pártbizottság határozatait. Azért. van ez Így, mert pártunk a demok-' ratikus centralizmus elveire épül, me-; lyek szerint a felsőbb szervek határozatai kötelezőek az alsóbbakra. Az élet sürgeti Felsorakoztathatnánk most az alap- < szabályzat egyes pontjait, a különféle párthatározatokat és feltehet-; nénk a kérdést: melyiket kl hogyan . teljesítette és teljesíti? A kérdés vai lószinűleg megválaszolatlan maradna,; mert egy Ilyen feladatot lehetetlen • valószerűen elkészíteni. A gyakorlat! azonban másképpen kérdez: Elegei; tettél-e ekkor vagy akkor kommunista kötelességeidnek, és eleget teszel -e I ma? Megfelelően érvényesíted, ter-1 jeszted és támogatod a párt politl- • káját. Irányvonalát? Valamennyien tudjuk, hogy akad-; nak még köztünk olyanok, akiknek < nemmel kellene válaszolniuk. Be kel-' lene ismerniük, hogy ha már így van,; — mert így van — hát néha megsértették a pártfegyelmet, és nemcsak! tétlenségükkel, hanem gyakran em-; beri gyöng$ségekből fakadó szándé- • kossággal: önzéssel, hanyagsággal, elvtelenséggel... Egyes szervezeteikben nagyon elharapódzott a formalizmus, a csak „papirosmunka". Ez a legáltalánosabb; fogyatékosság és részben a legalap- c vetőbb is. Azért üléseznek, hogy tel-.' jesítsék a gyüléstervet, azért hoznak J határozatot, mert milyen Is lenne egy < tanácskozás határozat nélkül... De ! a gyűlés tanulságait aligha veszik tudomásul, a határozat valóra váltásával ls keveset törődnek. Nem a pártfegyelem meglazltásának ; jele, nem a pártfegyelem megsértése ez? Tapasztalatból tudjuk, hogy az; ilyen „pártmunka" nem fokozza a < tagság kezdeményezését, munkakész-! ségét, nem hat lelkesítően. Pedig nap- ; jainkban erre mindennél nagyobb; szükség van. Pártszervezeteinkben egyre növek-; szenek, halmozódnak a feladatok. A < kommunisták mind nagyobb felelőssé- ' get viselnek a társadalomért. Az élcsapat küldetése, a párt vezető szerepének elmélyülése mindannyiunkat ! arra kötelez, hogy egyre következetesebbek, teljesebbek legyünk munkánkban, tehát egyre szigorítsuk a pártfegyelmet, s ne hallgassuk el azok hibáit, akik ezt megsértik. Lenin ugyanis ezt mondja: „Aki csak valamelyest is gyengíti a proletariátus pártjának vasfegyelmét..., az ténylegesen a burzsoáziának segit a proletariátus ellen." Ma az ilyen kommunista elsősorban a szocializmus továbbfejlesztését lassítja, gátolja. SZABÓ GÉZA A prágai Mélyépítő Vállalat Tfinecen a vasmű és a lakótelepek részére egy teljesen korszerű hőfejlesztőt épít, amely a megnövekedett igényeket lesz hivatva kielégíteni. Képünkön: A nagy teljesítményű kazánok szerelése. (CTK — SvorCIk felvétele.) * Nyílt levél Nagymácsédra Tisztelt Gál Jeremiás és Lancz István! l\Te vegyék rossz néven hogy a levelezésnek ezt a nem mindennapi formáját választottuk. Hogy mégis ehhez folyamodtunk, arra az április 15-én kelt panaszlevelük adott okot. Kezdjük hát a legelején. Hogy könnyebb legyen az események tisztázása szíves engedelmükkel levelük néhány sorának idézésével kezdjük: „Alulírott Gál /eremiás és Lancz István nagymácsédi lakosok 1964. április 14 én részt vettünk azon a nyilvános községi gyűlésen, amelyen Ismertették a képviselőjelölteket a Nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a járási nemzeti bizottságba. Az ismertetés után a jelenlevők 90 százaléka nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy Nagymácsédot a két jelölt közül egyiknek Gyurkovtes Pál képviselje majd a járási nemzeti bizottságban". Ahogyan levelükből kiderült, a jelenlevők két dolgon akadtak fenn. Az egyik és nyomósabb ok az volt, hogy Gyurkouics Pálnét szintén jelölték a járási népbíróságba. Márpedig, hogy egy családból kettőt is jelöljenek, maguk szerint helytelen. A másik ilyen dolog, hogy a nevezett képviselőjelöltet jóformán nem ts ismerik a faluban. Semmilyen szervezet munkájában nem vesz részt. Es most — ha nincs ellene kifogásuk — vegyük egy kicsit közelebbről szemügyre a történteket. Az az állításuk, hogy a gyűlés résztvevőinek 90 százaléka a jelölt ellen volt máris helyreigazításra szorul. Állításuk a legenyhébb kijejezéssel élve is túlzásnak nevezhető. Amikor volt szerencsénk személyesen is elbeszélgetni a történtekről, önökkel a következőképpen nyilatkoztak: „Nem tudunk pontos számot adni, de legalább harmincan szólaltak jel a jelölt ellen." E beszélgetés folyamán — ha emlékeznek rá — abban egyeztünk meg, hogy a pontosság kedvéért fellapozzuk a gyűlés jegyzőkönyvét. Erre, ugye, azt válaszolták: „Ezen a gyűlésen nem írtak jegyzőkönyvet". Igazuk volt, azok az elvtársak, akik a gyűlést vezették, valamilyen oknál fogva „elfelejtették" feljegyezni a hozzászólásokat (ezt a mulasztást a továbbiak során sem tudták elfogadhatóan megindokolni). A járásra azonban a következő rövid jelentést küldték: „Három felszólaló ellene volt Gyurkovics Pál jelölésének. Helyette Lancz Jánost javasolják". Es most itt a gordiuszi csomó. Hányan is szólaltak fel, hárman, vagy harmincan? Kinek higyjen az ember, a jelentésnek, vagy maguknak, tisztelt levélíróink? Nem volt más választás, felkerestünk egyeseket a gyűlés résztvevői közül. Akikkel beszéltünk, egytől egyig azt állították: „öten, vagy hatan szólaltak fel s közülük hárman vagy négyen foglalkoztak a jelölt személyével". Vállalják, hogy amikor megkérdezték, kicsoda tulajdonképpen ez az „állítólagos" nagymácsédi lakos, Bobál Márton, a falust pártszervezet elnöke röviden így válaszolt: „Az én vöm". Levelük szerint ezt a választ nem tartották kielégítőnek. Szerintünk ts kevés lett volna abban az esetben, ha előzőleg nem ismertetik kicsoda, micsoda Gyurkovics Pál. Elmondták róla, hogy kiváló munkás a galántai Agrostrojban. Jó munkájáért már nemegyszer részesült erkölcsi és anyagi elismerésben. Családos ember, kommunista. Többet Bobál elvtárs nem mondhatott róla. Igen furcsán is hatott volna, ha az após kezdi felsorolni érdemeit, jó tulajdonságait. További kifogásuk, hogy Gyurkovicsné, szül. Bobál Juditot szintén jelölték a járási népbíróságba. Hogy egy családból két személyt ts jelöljenek, ezt maguk törvényellenesnek tartják, és arra a helytelen következtetésre jutottak, hogy Bobál elvtárs mindenáron a családját jelölteit egyes tisztségekbe. Idézzük levelüket: „Így a nyilvános gyűlés elítélte a falust pártszervezet elnökét, mivel igyekszik a családját jelöltetni, ahova csak lehet." Elvtársak! Az az érzésünk, hogy maguk sem vehették komolyan, amit papírra vetettek. Alighanem a nagyobb hatás kedvéért írták le azt, amiről maguk sem voltak meggyőződve. Bobál elvtárs végtelenül becsületes ember, régi harcos tagja a pártnak. Miért tett volna olyat, ami esetleg ellenkezne a párt, a társadalom érdekével? Talán anyagi érdekek játszottak közre? Aligha, hisz tisztelt levélíróink is jól tudják; ezek a tisztségek semmilyen anyagi előnyökkel nem járnak, hanem jó adag többletmunkát jelentenek. Es, hogy ne csépeljünk üres szalmát, elárulhatjuk: Bobál elvtárs volt az, aki elsőként szót emelt az ellen, hogy a vejét és a lányát is jelöljék. Es mit gondolnak, miért volt ellene? Nem azért, mintha helytelen törvénytelen lett volna hogy különböző szervekbe egy családból kettőt is jelöljenek. Ilyesmiről szó sincs. Amikor ellenvetést tett, kerülnt akarta az esetleges szóbeszédet. Es, hogy előrelátása helyes volt, a maguk levele is bizonyítja. A tömegszervezetek képviselői, a jelölő bizottság, a pártbizottság azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy Gyurkovicsné a járást népbíróság tagja legyen, Gyurkovics Pál pedig a járási nemzeti bizottságban képviselje a falut. Az elvtársak indokolása szerint nálánál megfelelőbbet erre a tisztségre nem találtak. Akiket rajta kívül megfelelőnek tartottak volna, azok nem vállalták a tisztséget, azokat pedig akik szerettek volna a Jelölőlistára kerülni, a jelölőbizottság tagjai és a tömegszervezetek képviselői nem találták megfelelőknek. Ha nem tévedünk, azt ts kifogásolták, hogy felszólalásuk után sem a pártszervezet elnöke, sem a helyt nemzeti bizottság titkára nem ígérték meg, hogy kicserélik Gyurkovics Pált. Szerintünk ezen nincs semmi különös, vagy elítélni való. Milyen jogon tettek volna erre ígéretet? Gyurkovics Pált a tömeg szervezetek képviselői, a pártbizottság tudtával jelölték. Ezért csakis ők törölhetnék a felöltek névsorából, természetesen abban az esetben, ha erre megfelelő ok, indok merült volna fel. Egyébként azok az érvek, amelyeket a levélben felsoroltak, nagyon is vérszegények. Azt sem kívánhatják, hogy három vagy hat ember szavára fele tetejére állítsák a több mint 2000 lakost számláló falut. A jelölőbizottság és a tömegszervezetek képviselői azonban még ennek ellenére is a következő napon megbeszélést tartottak. Figyelembe véve az ellenjavaslatot, továbbra is kitartottak eredeti álláspontjuk mellett. Harmadnapra pedig újabb gyűlést hívtak össze — igaz, most már nem egészközségit, hanem Gyurkovics Pál választókörzetéből —, amelyen egyhangúlag elfogadták a jelölőbizottság javaslatát. Igazuk van azonban abban, hogy elkerülhették volna ezt a huzavonát, ha a kommunisták többsége nem csupán az utolsó pillanatban értesül a dolgok állásáról. Tagadhatatlanul mulasztást követett el a pártbizottság is. Ilyen nagy horderejű esemény előtt csakugyan szükséges lett volna összehívni a taggyűlést, amelyen az esetleges véleménykülönbségeket közös nevezőre hozták volna. Az sem lett volna baj, ha erre a gyűlésre meghívják azokat a párttagokat is — többek között magukat is, elvtársak —, akik egyébként üzemekben dolgoznak, de a faluban laknak. Sajnálatos dolog, hogy ez elmaradt, s így azon a bizonyos gyűlésen kommunisták kommunistákkal álltak szemben, sőt továbbmentek az elvtársak, elvtársaik ellen vádaskodtak, holott egy kis jóakarattal, megértéssel, a nézetek kölcsönös kicserélésével egymás között is elintézhették volna az ügyet, és a nyilvánosság előtt már egységes álláspontot képviselhettek volna. Hogy ez mégsem történt így, ezért a falusi pártszervezet bizottságát ts felelősség terheli. Valamilyen oknál fogva „előszeretettel" mellőzik a „regisztrált párttagokat". Egyáltalán nem érthetünk egyet például az olyan állásponttal, hogy az évzáró gyűlésükre csupán azért nem hívták meg a faluban élő, de a falun kívül dolgozó kommunistákat, mivel „igen kényes" dologról tárgyaltak. Ugyanis arról volt szó hogy szövetkezetüket átveszi az állami gazdaság, mivel a nagyarányú anyagi támogatás ellenére sem tudtak zöldágra vergődni. Számunkra teljesen érthetetlen, miért kellett másoktól, nem párttagoktól meghallaniuk, miről tárgyaltak a nagymácsédi kommunisták. Hasonló módszerek aztán — akarva, nem akarva — bizalmatlanságra, félreértésre adhat okot. Nem akarjuk továbbra ls igénybe venni Idejüket. Azzal a meggyőződéssel zárjuk levelünket, hogy nem veszik rossz néven az őszinte szót, és ebből az esetből maguk is és a nagymácsédi pártbizottság tagjai is reméljük levonják a tanulságot. Elvtársi üdvözlettel: SZARKA ISTVAty 1984. május 13. • Cf SZŐ 5