Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-01 / 121. szám, péntek

Az asztalra feketekávé meg egy csésze citromos tea kerül. A házigazda magyarázkodik: — Szívesebben innám a kávét, de mit csináljak, az orvosok rám parancsoltak. Betegeskedem! Az ember felett elrepülnek az évek, de hisszük, azt tehetjük, amit már tíz-húsz esztendeje nem volna szabad. Olykor még a focira is gusztust kapok. Tehát még nem felejtetted el, tudós professzorom, a komáromlak híres jobbösszekötőjét, akinek a drukkerek hada mérkőzésről mérkőzésre üvöltötte, ordította a buzdítást: „Ivílií", Ivíííí!" Igy kezdődött beszélgetésem dr. Brauner Iván államdíjas akadémikussal május elseje előtt, amikor még mit sem tudott arról, hogy az elkövetkező napokban vendége lesz köztársaságunk elnökének, s kezéből majd átveszi a dolgozó nép országának egyik legnagyobb kitüntetését, a Klement Gottwald-államdljat. De maradjunk Brauner Ivánnál tett látogatásomnál. A felidézett „Ivlíií", azaz „Iván" vendéglátómat s engem is gondolatban vagy negyven évvel dobott vissza a múltba. Brauner tanár úr fiára nem azért néztünk fel mi kisdiákok nagy tisztelettel, mert már a nyolcadik osztályt Járta, vagy mert olykor-olykor hajlandó volt a szlovák nyelvet tanító édesapjánál protekciót szerezni, de egyedül és kizárólag „csodagóljai" miatt. Mi diákok és a híres KFC szurkolói Szigeti Lator kapuson és Reiff hátvéden kívül az ő nevét is csupa nagybetűvel írtuk. Meccs után meg processzióban kísértük haza a Fazekas utcai Brauner-portára a bencés gimnázium diákjainak szemefényét. — Emlékszel, egyszer említetted, hogy már tízéves korodban döntöttél pályádat illetően — terelem új útra beszélgetésünket. — Hát igen, kerek tízesztendős voltam, amikor döntöttem. Ha törik, ha szakad, állatorvos leszek és semmi más. Szegény jó édesanyámmal esztendőkön át folyt a csatározás, ö a fiából emberorvost szeretett volna, s hallani sem akart arról, hogy városi fiából falusi „istállókat kerülő" állatorvos legyen. Szerencsémre erős segítséget kaptam édesapám személyében és így mi férfiak győztünk a nőkkel szemben, mert húgom is anyám pártját fogta ... De hát hogyan jutott eszembe tízesztendős koromban ilyen gondolat? Ennek kedves meséje van. Az Aranyosmarót melletti Chyzerovcén nyaraltam nagybátyámnál. Egy szép napon a szomszéd parasztbácsika átkiáltott értem: „Ivánkám, gyere csak ide, segítsl" Rohantam a szomszéd istállójába, ahol az öreg a kecskéjével bajlódott. Megjött a fialás ideje. A bácsika az állat szenvedésén akart segíteni, de nem ment, mert lapát nagyságú keze volt, azért hívott hát, hogy én legyek a bába. Megvallom őszintén, először megijedtem, de segíteni kellett, hát odaálltam a nyüszítő állat mellé, s úgy tettem, ahogy a bácsi mondta. Három gidát segítettem a világra! Tízéves koromban döntöttem. Érettségi után aztán a brnól egyetemre kerültem. 1935-ben doktorrá avattak. Onnan rövid csehországi praxis után Gútára, a mai Kollárovóra kerültem, s ott 1945-ig mint körzeti állatorvos működtem. Ez a szó, hogy Gúta, Brauner Iván életében a tapasztalatgyűjtést jelenti, de jelenti a hasznos munkát, a tudásés akaratedzést. A húsz év alatt Botakla, Szénássy-dűlő, Rétek, Seregakol, Kis- és Nagysziget s a beláthatatlan gútai határ sok más vidékét mind bejárta az „állatorvos úr", míg 1945 után a tudományos kutatómunkára vágyó dr. Brauner megérkezik új állomáshelyére, Ivanovcéra. Itt állítja elő az első baromfipestis vakcinát. — Tizenkilenc esztendeje végzek kutatómunkát, Gútára mindig szeretettel és hálával gondolok vissza — sőt, ha újból kellene kezdenem, megint csak Gutával kezdeném. Azt mondják, hogy a tudományos munkánál elsősorban ihletre van szükség. Igen, szükség van rá, de szüksége van az embernek tapasztalatra, igen nagy és széles körű tapasztalatra is. A terezíni kutatóintézetben, a nltrai termelőintézetben, s későbben az akadémiai munkáim során mily jó is volt gútai tapasztalataimra támaszkodnom! A nitrai termelőintézet a Bioveta realizálásával dr. Braunért 1949-ben bízták meg, és 10 éve működő intézet ma Európa legmodernebb és legnagyobb oltóállomása. Tizenkilenc esztendővel ezelőtt dr. Brauner Iván személyében hazánkban egyetlen tudományos dolgozónk volt, ma a különböző tudományos intézetekben a fiatal szlovákiai tudósok és tudományos dolgozók tucatjai veszik kl részüket a hasznos munkából. — Mesélik — szakítom meg Brauner Iván szavalt —, hogy az utóbbi években valami igen fontos ellenséggel gyürkőztetek meg sikerrel, s az évekig tartó háborúskodástok csatazaja elülőben van. — Hát Igy is lehet mondani, de inkább szakmai nyelven magyaráznám meg. — 1945-ben a nagyüzemi mezőgazdasági egységek terjedésével egyldőben egy új állatbetegséggel találtuk magunkat szemben. Ez a vírusos betegség leginkább a sertések között pusztított, de a marha- és a Juhtenyésztésben is sok kárt okozott. A betegség egyes állami gazdaságaink, szövetkezeteink sertéstenyésztésének A gútai állatorvos útja az Akadémiáig specializálásával egyre Jobban elterjedt, és a megbetegedések következtében egyre több állatt puszult el. A kisüzemi gazdálkodásban már régebben ismert betegség elkerülte az állategészségügy figyelmét. Most, amikor elterjedése súlyos veszteségeket okozott, természetesen megdöbbenést keltett. A vírus a vemhes állatot fertőzi, elvetélést okoz, s mivel a megbetegedett állat rengeteg vírust ürít, ennek következtében, ahol tömeges az állattenyésztés, sőt időszakos az elletés, ott hatása ís veszélyesebb. Sertéshizlaldáinkban és szövetkezeti sertésistállóinkban a betegség sok helyütt 80 százalékos elhullást okozott a szopós malacoknál. Az anyánál sok esetben végleges tejtelenséget ls eredményezett. 1955—56-ban sehol sem ismerték még az ellenvakcinát, amely segített volna a bajon. 1959-ben a dr. Brauner Iván vezetése alatt álló állatorvosi kutató laboratórium, illetve későbben a Csehszlovák Tudományos Akadémia állatvirológiai osztálya és a nitraí Bioveta e probléma megoldására összpontosította minden figyelmét. — Valahogy úgy éreztük — mondotta dr. Brauner —, hogy az elkövetkező esztendőkben kutatásunk központi problémájává kell tennünk az úgynevezett Aujeszky-féle betegség ellenszerének feltalálását. 1959-től dr. Brauner Iván vezetésével egy óriási kollektíva megszakítás nélkül dolgozik a laboratóriumokban, tudományos intézetekben, hogy megszelídítse a veszedelmes vírust 1961ben sikerült több száz szövettenyészeten átvinni a vírust, s 1962-ben kitenyészteni a vírusok olyan szelídített formáját, mely kivetette magából a káros jelenségeket. 1962-ben már 15 dél-szlovákiai szövetkezetben és három állami gazdaságban 18 ezer sertésen kipróbálják a tudományos úton kikísérletezett ellenszert, folyik az ellenőrzés s az eredmény tökéletesnek mutatkozik. A vakcina bevált, sőt, ami meglepő, függetlenül alkalmazható a vemhesség szakától. A 18 000 sertésből egy sem betegedett meg, s az állatok tökéletes immunitást szereztek. — Ezeket az anyákat azóta is ellenőrizzük. A betegség nem mutatkozott többé, ugyanakkor az állatokban hatásos ellenanyagok termelődtek — magyarázza az elért sikereket dr. Brauner Iván. A mai napig kb. negyedmillió sertést oltottunk be ezzel a vakcinával Csehszlovákiában, főleg Dél-Szlovákiában és Dél-Morvaországban, tehát ott, ahol intenzív sertéstenyésztés folyik. Dr. Brauner akadémikus, államdíjas főiskolai tanár majd két évtizede foglalkozik tudományos kísérletekkel, s kutatásai jelentős eredményeket biztosítottak állattenyésztésünknek. 1952-ben először tüntették ki államdíjjal, éspedig a sertéspestis-szérumáért, a baromfikolera és -pestis és a sertésbénulás elleni vakcinájáért. — Jut-e a tudósnak, a főiskolai tanárnak, akadémikusnak ideje a magán életre is? Ez volt beszélgetésünk további részének lényege. Általánosságban közismert, hogy az élet ma az embertől több munkát kíván, s több szabad Időt vesz el. Persze a tudományos dolgozónak, aki minden erejével, szívével és lelkével azon van, hogy hivatásának minél jobban tudjon eleget tenni, bizony igen-igen kevés ideje jut, hogy magán életet éljen. Igy van ez dr. Brauner Ivánnal is? — Tudod, a magunkfajta ember életét nem lehet és talán nem is szabad az átlagember életével összehasonlítani. Mert nekünk — és ez természetesen — az élet sok-sok kellemességéről kellett lemondanunk már akkor, amikor hivatásszerűleg a tudományos kutatómunka mellett döntöttünk. S az eredmények, amelyeket felmutatunk, vagy időről időre elérünk, automatikusan komolyabbnál komolyabb posztok betöltésére is köteleznek, ezek pedig lényeges többletmunkával járnak. A tudományos mutatómunka mellé hazai és külföldi tanácskozások jönnek, komoly, országos jellegű döntésekben való részvételt követelnek meg tőlünk. A közösség és a társadalmi munka iránti felelősséget és elkötelezettséget. Az ilyen munka rengeteg utazást ós éjjelezést követel meg. Del... de hát, ha az ember „á"-t mondott, akkor folytatni kell és helyt kell állni. Beszélgetésünk elején szó esett róla, hogy diákkoromban szerettem a futballt. Nem tudom, tudsz-e róla, hogy talán még jobban a sakkot. Minden vágyam az volt, hogy ha majd felnövök, legalább egy-két órát neves játékosok társaságában a sakktábla mellett tölthessek. S látod... több mint tíz esztendeje nem jutottam a sakktáblához. Nagy vadász voltam fiatal állatorvos koromban, — ebből is engednem kellett... de mennyit... Nem mondom, a szarvasbőgést és a süketfajd dürrögését még ma sem engedem el... És életed legnagyobb vágya telJesült-e? — Igen! Kis családra vágytam. Kisfiúra vagy kislányra, mindegy, és egy szép napon bekopogtatott... Ebben a pilanatban szélesre tárul az ajtó, és a másik szobából szőke, göndör hajú, alig négyéves kisfiú robogott be és szinte belevetette magát az akadémikus ölébe. — Íme a kisfiam — mondja a vendéglátó —, bizony ritkán jut arra idő, hogy vele sétálni menjek. A kis Tiborba mintha ezer ördög szállna, körülugrál bennünket, csatakiáltások csattannak ajkáról, ahogy ilyenkor, ha vendég van, szokásos. Szinte kibújik a bőréből, így akarván bebizonyítani, hogy fiúról van szó, s nem lányról. — Mondd, Tibi, mi lesz belőled, ha felnősz? — Ájjatojvos!.., Búcsúzom, s apa ós fia, a „két állatorvos" az ajtóig kísér. NAGY JENŐ Vasárnap délelőtt Ahol a vendégel a szomszédba küldik A félreértés elkerülése végett előrebocsátom: örülök annak, hogy így történt. Meg aztán könnyű Katót táncba vinni, ha magának ls kedve van hozzá. Már pe dig nekem kapóra jött a szomszédo lás. Emberek közi lenni, elbeszélgetni velük, mindig öröm, jóleső érzés számomra. Ám elég a filo zófálásból. Lássuk a tényeket. Nem először já rok Sókszelőcén Voltam már szövetkezetük évzáróján is. Egyszóval szögről-végről ismerősök közé vetődtem ezen a szeles, vasárnap délelőttön. Egy dolgot azonban csak most tapasztaltam. Hogy mit? Azt, hogy igazában milyen nagy ls ez a falu. Ha az ember gyalogszerrel akarná bejárni, egy nap is kevés volna hozzá. Vasárnap lévén, zárva a szövetkezet irodája, márpedig anélkül nem szeretnék hazamenni, hogy ne váltsak néhány szót Tamaskovlcs Károllyal, a szövetkezet elnökével. Nincs más hátra, mint az érdeklődés. Az ám, csakhogy kitől. Ni csak, mégsem annyira kihalt az utca. Átellenben falhoz támasztva állnak a biciklik. Ebből aztán kiokoskodom: ahol ennyi a kerékpár, ott bizonyára emberek is lesznek. Mire odáig kecmergek, már ketten ls állnak az épület előtt. Az egyik közülük Ismerősként fogad. Azt mondja: ő Kubicskó Pista, az agronómus. Azon a bizonyos évzárón már beszélgettünk is. Az elnököt pedig ma még ő sem látta. A „csikója" sincs a falhoz támasztva. Keressem hát otthon, Otthon ám, de hol az az otthon? Az agronómus azonban máris mutatja az utat: csak egyenesen, a kútnál forduljon balra, aztán csak a betonjárdán. Kint lakik az új utcában. Ha nem tévedek, az utolsó előtti ház az övé. Most a másik ember is megszólalt. — Inkább csak érdeklődjék majd. Lehet, hogy azóta már mások is építettek a sorba ... — Meglehet — hagyja rá az agronómus . Az ember lassan már azt sem tudja, hol a faluvég, mikor, kl szánja rá magát az építkezésre. Jó volt az útbaigazítás. Kívülről nézve takaros kis ház az elnök otthona. Nemrégen építhette, mert utánuk már csak két ház hoszszabbítja a falut A ház előtt vadonatúj vaskerítés, azontúl kiskert, tágas, rendezett udvar. Igazán kedves a fogadtatás. Az ízlésesen berendezett szobában foglalunk helyet. Miközben Károly elújságolja, hogy éppen vizsgákra készül, a háziasszony piros riblzliborral tele üveget tesz a csipketerltős asztalra. Miközben az italt kóstolgatjuk, sok minden szóba kerül. Az is, hogy Károlyt újból Jelölték a Szlovák Nemzeti Tanácsba. Ezenkívül rövidesen kitűntetett elnökük lesz a sokszeiőcieknek, a „Szocialista mezőgazdaság építője" érdemrend viselője. Az előbbit, az utóbbit ls megérdemli. Ogy ls mondhatnánk, a tisztességet, a megbecsülést megszolgálta. Hét esztendeje elnöke ennek a „gőliát" szövetkezetnek. És hogy Jól csinálja a dolgát, azt az eredmények bizonyítják. Nem kicsiség például az, hogy a járási pártkonferencián többek között így határoztak: „A járás valamennyi Kisfiú a lépcsőn A tavasz már elindult az erdőkből a város felé, rügy-fakasztó vajúdástól remegnek az ágak és árnyakat növel a napáldozat óráfa. A négyemeletes ház kapujához vezető lépcsőkön egy kisfiú üldögél. Nagyon szép kisfiú. Szőke haja kibuggyan a sapka alól, szív alakú szája úgy piroslik, mint rubint a hóban. Hétéves a kisfiú. Most jött haza az Iskolából. Ül a lépcsőn. Szép nagy szemei vannak. Szép nagy szomorú szemel. Egy órával korábban jött, mert a tanító néni beteg. Es nincs Itthon senki. Először csak álldogált az ajtó előtt, azután leült ide a lépcsőre. A szomszéd néni hívta öt, és Ptstl, a pajtása ts leszaladt érte a harmadik emeletről. De 0 nem ment sehova, csak leült a lépcsőre. Kicsit éhes ls. A zsebben kotorászik. Ezüstpapírba csomagolt csokoládé kerül a kezébe. Forgatja, nézegeti, azután újra a zsebébe dugja. Jó lenne, ha itthon lenne anyu — vagy apu. De apu késő estig annál a barna néninél van,, anyu meg azzal a magas bácsival jár a kávéházba. Azt hiszik, hogy ő nem tudja, mert ő még kisfiú, még csak második osztályba Jár. Pedig ő mindent tud. Mert anyu meg apu olyan hangosan kiabálnak. Oh, ha neki puskája volna ... olyan Igazi, mint a katonáknak ... vagy ágyuja... lelőné azt a nénit és azt a bácsit is. Es akkor minden olyan lenne, mint régen... amikor ő még csak elsős volt. Akkor újra együtt mennének sétálni — anyu, apu, meg ő. Anyu meg apu mindig karonfogva Jártak. Es az olyan jó volt. ö annak úgy örült. Színes üveggolyó kerül a kisfiú kezébe. Egy ideig a tenyerén görgeti, de ahhoz, sincs kedve. Nekt olyan sok játéka van. Anyu és apu mindig vesznek új játékot. A tanító néni meg azt mondta, hogy sok-sok kisfiúnak ntncs játéka... a fekete meg a sárgabőrü kisfiúknak, ö minden játékát elküdené nekik ...de igazán mindent, s kisvonatot, a traktort, meg az autós darut ts... ha... ha anyu meg apu újra karonfogva járnának. • A kávéház egyik asztalánál egy asszony magyaráz egy férfinek. — Tudod, ha a gyerek nem lenne ... Egy férfi erős hangja rezgeti a telefonkagyló membránját. — Értsd meg drágám, nehéz a helyzetem ...ha a gyerek nem lenne... • A négyemeletes ház kapujához vezető lépcsőkön egy ktsftú üldögél. Szép nagy szemei vannak. Szép nagy, szomorú szemei. —p—gy— szövetkezetét a sókszelőclének színvonalára kell emelni." Eredményes gazdálkodásukat számokkal is bizonyíthatnám. Ezt azonban most mellőzöm, mivel nem azzal a szándékkal jöttem hozzájuk, hogy gazdasági elemzést írjak a szövetkezetükről. Megvallva őszintén, nem volt könnyű a dolgom, mivel az elnök szívesebben beszél a szövetkezetről, mint magáról. Tamaskovicsné azonban az én malmomra hajtja a vizet. Eldicsekszik három szép gyerekükkel, s azzal ls, hogy a kis Karcsi éppen most kapott egy vadonatúj háromkerekű biciklit. A gyermekek emlegetése azonban könnyen szárnyát bontja az emlékezésnek. Jóformán magunk sem veszszük észre, máris a múltat idézzük: hogy az apuka ls, anyuka is apa nélkül nevelkedtek. Károly nagygazdáknál, földbirtokosoknál szolgált. Élete párja ls belekóstolt a cselédéletbe. Többek között Budapesten szobalányoskodott Páger Antalnál, a neves magyar színésznél. Ezekről a dolgokról azonban ma már kevés szó esik Tamaskovicséknál. Most is gyorsan visszahajózunk a mába. A kedves szavú asszonyka tettetett haraggal, máris zsörtölődni kezd. — Minden rendben volna, csak Károly ne maradna annyiszor távol a családtól. Másik szavából azonban már a megértés csendül. — Tudom én azt jól, hogy aki valamit vállal, legyen ura a szavának. Nekem ls rosszul esne, ha azt hallanám: az uram csak úgy félvállról kezeli a közös ügyét. Beszéd közben, amikor otthonukról nyilatkozott, a fiatalasszony elmosolyodik. — Nézné csak meg másokét ls... Károly meg: — Ne gondold, hogy csak az elnöknek ilyen az otthona. A tagok többsége nálunk már Így lakik. Vagy talán még jobban... Ha kedved tartja, benézhetünk másokhoz ls. Miért ne tennénk? — Még egy pohárkával — kínál újból a háziasszony, amikor látja, hogy készülődünk. Te pedig — fordul az urához — vegyél magadra rendesebb ruhát. Csak nem mégy így a faluba? Mindketten szót fogadunk. Útközben talán a harmadik szomszédék előtt megállunk. Az elnök a kapufélfának támasztja kerékpárját, majd azt mondja: — Talán benézhetnénk Gyuláékhozl Sertésetető. Feleségével együtt az „ezres" Istállóban dolgozik. Újból vaskerítés, tágas udvar. A küszöbön Jól megtermett fiatalember fogad. És amikor belülre kerülünk, akaratom ellenére is a cipőmre nézek: vajon nem teszek-e kárt a szép szőnyegeken. Mit mondjak: nagyon szép, otthonos náluk minden. Az előszobában mosógép, a konyhában televíziót néznek a gyerekek. Az egyik sarokban hűtőszekrény, a másikban zománcozott, nikkelezett tűzhely, mellette egy másik, amelyet már villannyal fűtenek. Lelkes Gyuláné meg szerénykedve magyarázgat: — Nem panaszkodhatunk... mindenünk megvan — igaz Gyula? fordul a férjéhez. Meg, hála Istennek — válaszolja a férj nevetve — vagy talán a szövetkezetnek? — kacsint az elnökre. Nevetés közben elővillanak aranyfogai. — Te Gyula, mennyit ls kerestetek a múlt esztendőben — teszi fel a kérdést az elnök. — Olyan 43 000 körül a prémiummal — válaszol az asszony. Lassan szedelőzködünk. Gyula azonban azzal enged utunkra: — Ha nem restellnek, nézzetek még be másokhoz ls. Nehogy valaki még azt higgye, hogy csak nálunk... Talán valamelyik szomszédhoz... Lám, Lelkes Gyuláék is a szomszédba küldenek. Most azonban már nem fogadtuk a szót. Repülnek az órák. Útközben csak kívülről szemléljük a falut. Az elnök társaságában azonban ez sem volt hiábavaló. Már a falu közepén Járunk, amikor egy motorkerékpár robog el mellettünk. Az elnök utána Int a fejével: — Ebből is annyi van már a faluban, hogy elég lenne egy kisebb hadsereg alá. Ogy gondolom, egy vasárnap délelőtti riporthoz ennyi is elég. Summázás fejében talán még ennyit: az élet Sókszelőcén is új történetet ír. És ez a történet szorosan összefügg Tamaskovlcs Károly nevével ls. SZARKA ISTVÁN ÜJ SZÓ 10 * 19B4. május 1.