Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-09 / 129. szám, szombat

SOK SIKERT KÍVÁNUNK! A Szlovák Nemzeti Színház operaés balettegyüttesének 270 tagja az NDK-ba utazott vendégszereplésre. A díszletek, a bútorok, a kellékek, kosztümök, világítótestek, hangszerek stb. már előzőleg útnak Indultak, hogy idejében minden a helyszínen legyen ján Cikken Feltámadás című operájának próbáihoz. A balettegyüttes az NDK-ban Csajkovszkij, Gounod és Rachmaninov műveit mutatja be. A vendégszereplésre a két állam közötti kulturális egyezmény keretében került sor. Az opera és balettegyüttes tagjai és mi valamennyien érdeklődéssel tekintünk e turné elé, mert a Szlovák Nemzeti Színház művészeinek nem lesz könnyű dolguk. Az operaegyüttes például arról a színpadról küzd majd a berlini közönség jóindulatáért, amelyen W. Felstenstein világhír* rendező mutatja be darabjait. A balettegyüttes pedig abban a színházban mutatkozik be, amely Európa legjobb balettegyüttesei sikerének volt tanúja. NEM CSAK KENYERET, RÓZSÁT IS „Nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy formai kifogások miatt elvethessünk művészi alkotásokat" — mondotta Ben Bella algériai elnök a művészekkel tartott összejövetelén. „Nemcsak kenyeret, de rózsát ls adunk Algériának" mondotta Bakír Hadzs Ali az Algériai Kommunista Párt titkára. S az eredmények máris jelentkeznek: az algériai képzőművészeti galériában (ingyenes belépés) nemcsak erősen francia befolyás alatt álló művek, hanem a fiatal algériai festők — s ami igazán újdonság — festőnők új alkotásai is láthatók. A film területén gyötrelmes a helyzet: Algériának nincsenek filmműtermei, csak 16 mm-es filmeket készítenek. De négy dokumentumfilm már így ls világvisszhangot keltett. Rosellini például kijelentette, hogy a korszerű filmművészet tanulhat az algériai dokumentumfilmektől s ez főleg a Fényt mindenkinek (Algéria támogatja a vakokat) és a Még egyszer (A harcoló Algériáról) című filmekre vonatkozott. S a színház? Ez ideig csak a Nemzeti Színház működik, de szinte maguktól alakulnak a lelkes színházi kollektívák, amelyek maguk írják a darabokat, játszanak, énekelnek, népballadákat és legendákat dolgoznak fel s olyan sikereket aratnak, hogy a közönség gyakran betör a színpadra és együtt. táncol és énekel a színészekkel. HATÁRKŐ A KUBAI REGÉNYÍRÁS TÖRTENETÉBEN Az 1963-as kubai regénydíjat Lisandro Otero fiatal forradalmár író, a Kubai írószövetség titkára nyerte La situacion című regényével. Az író ezen első szépirodalmi műve — egy trilógia első kötete — a kubai szellemi élet középpontjába került. Élénk vitát váltott ki, megjelenéséből országos esemény lett. A bírálatok igy értékelik Otero művét: „Eleven, eredeti képet ad a korrupt, középszerű, önző és fajvédő burzsoáziáról, amelyet a forradalmi ország örökre elsöpört". Az író a polgárság életének ábrázolására sok művészi eszközt felhasznált: belső monológ, az időszerű események, napi hírek bedolgozása stb. Általános vélemény, hogy „A helyzet" megjelenése új, minőségileg magasabb szintű állomást Jelenthet a kubai regényírás történetében. A LEVÉLTÁR KINCSE A bécsi egyetem színházi intézetének hallgatója disszertációs munkájához anyagot keresve a weimari levéltárban megtalálta Goethe Shakespeare-rendezvényeinek rendezőpéldányát. Goethe összesen 11 Shakespeare-müvet vitt színpadra. Eddig három rendezőpéldányt Ismertünk, most ehhez további öt, a Rómeó ós Júlia, A velencei kalmár, a Lear király, A vihar és a Sok hű hó semmiért rendezőpéldányai kerültek elő. MÁSUTT IS ELŐFORDUL Sokan felháborodtak nálunk, ami- < kor az első kísérleti sztereofon TV-! műsor műszaki hibával Indult, a stúdióban ugyanis kicsapódott a biztosi1 ték, ami egy félórás fennakadást je-! lentett. Mit szólna azonban a közönség, ha úgy Jártunk volna, mint a Ion- • doni BBC tv-társaság második műso-' rának sikertelen beindításakor? Az J adást ugyanis, amelyben Rajkin a vi- < lághírű szovjet komikus is fellépett,, egy nappal el kellet halasztani, a vil-1 lanyáram-szolgáltatás zavara miatt.; Az adást az új tv-stúdióból közvetí-! tették, amelynek korszerű felszereié-' se figyelemre méltó. A 30x33 méteres; stúdióban, melynek falai 14 méter! magasak, 266 világítótest működik. Az érem két oldala és ami ezzel összefügg SZOCIALISTA TÁRSADALMUNK, mint ismeretes, a kulturális forradalom elmélyítésének keretében az irodalom és a művészetek fejlődéséért mindent megtett. Olyan anyagi lehetőségeket teremtett meg az alkotó művészek számára, amilyeneket még az európai művészet egyik nagy virágkora, a reneszánsz sem nagyon ismert. Nemcsak, hogy levette a művészek válláról a mindennapi gondok szürke tömkelegét, hanem Igyekezett új nézőket toborozni, helyesebben mondva, egy új, szocialista művészetet pártoló közönséget nevelni. Ez a törekvés valóban páratlan volt az emberi műveltség történetében, és mint ilyen, csakis pozitívan értékelhető! Be kell azonban őszintén azt ls vallanunk, hogy a szép szándékok nem mindig, s ha igen, csak részben valósultak meg. Ezért történhetett meg aztán, hogy az új közönség, amely színházakba, hangversenyekre és képzőművészeti kiállításokra valóban eljárt, nem volt annyira felkészülve, hogy az új alkotásokat minden esetben meg is értse. Nem volt erre idő, sem alkalom, s nem egy esetben hiányzott a megfelelő ember, aki a tömegeket legalább alapfokú esztétikai nevelésben részesítette, és őket a művészettel való nagy találkozásra előkészítette volna. És ha aztán előfordult — mégpedig elég gyakran —, hogy a nézők egyes alkotásokat nem értettek meg, akkor nem önmagukban, hanem a művekben és ezek alkotóiban keresték a hibát, őket marasztalták el. Sok esetben igen sértő módon. A tárlatok vendégkönyvében egyre sokasodtak az erős szavú, elutasító vélemények. Emberek, akik vigyázzba vágták magukat, ha egy vegytani képletet hallottak, lepocskondiázták Josef Capeket, Ján Zrzavýt, már nem is szólván Picassóról, Derainről vagy Braqueről... Sajnos, ezeket az egészségtelen jelenségeket, amelyek informálatlanságból és tudatlanságból fakadtak, egyes kritikusok ahelyett, hogy az ízléstelen túlzásokat bírálták, a túlbuzgó dilettánsokat tanulásra nógatták volna, még támogatták és így lovat adtak sok tudatlan alá. Lehet, hogy lesznek jónéhányan, akik nem értenek majd velem egyet, e sorokat túlélesnek, s eltanácsolónak tartják, noha éppen az ellenkezőjéről van szó. Jóakaratú hibázók magatartásának belső indítóokaira szeretnék rátapintani és néhány szóval meg akarnám magyarázni a művészi alkotások érthetőségének, esetleg meg nem érthetőségének okait is. Rá akarok mutatni az egyetlen járható útra, s örülnék, ha írásom nyomán újabb művészetpártolókkal gazdagodna a tárlatlátogatók derékhada. AZ ELÚBB EMLÍTETT belső indítőokokat három pontban foglalnám öszsze, még pedig egész röviden. Először: Kortársaink zöme a XIX. és a XX. század realista és naturalista művészetén nevelkedett fel. Másodszor: A felszabadulás után, főleg az ötvenes években kulturális politikánk egyes — a marxista esztétikát, valamint a tükröződés lenini elméletét mechanikusan magyarázó — irányítói a művészettől rózsaszín mezbe bújtatott naturalizmust követeltek. Megkívánták, hogy a művész alkotásával agitáljon, hasson a termelés fejlődésére, neveljen, és közben lakkozza fényesre azt, ami sötét. A holnap eszményi emberét pedig úgy mutassa be, mintha az már ma élne, hogy harcra bátorítson és házasítsa össze a naturalizmust a romantiztnussal. Esztétikájának Csernyisevszklj legyen az alapja, példaképe pedig Repin és Szurikov, esetleg Munkácsy vagy egy igen leegyszerűsített Courbet... Csak természetes, hogy az a sok festő és szobrász, aki ezeknek a követelményeknek eleget akart tenni, nem alkothatott mást, mint szocialista realista giccset. Ennek a „nevelő hatása" a nagyközönségen aztán meg ls érződött. Harmadszor: kellő szakismeret és megérzés hiányában (az utóbbi a művészi alkotások érzékelésénél és értékelésénél talán még nagyobb szerepet játszik, mint a szakismeret, mivel ezt nem lehet bebiflázni) nem jöhettek rá, hogy a mai kor művészete nem lehet a rég múlt művészetének tükörmása. És nem volt senki, aki megmondta volna, hogy Michelangelo, Raffael, Leonardo vagy akár Rembrandt ls, kortársaik számára érthetetlen volt. E három pontban összefoglaltak végső fokon az új tárlatlátogatók tévelygéseit mentik és magyarázzák. Egyben utat mutatnak: nem ítélni, nevelni kell, rámutatva mindarra, ami a művészet korszerűségével és érthetőségével összefügg. BERTOLT BRECHT, a kiváló német költő és drámaíró, a pártos kommunista, az emigráció éveiben Irt tanulmányainak egyikében megállapítja, hogy a művészet megértéséhez tudás kell, tudás és művészet: a megfigyelés művészete és a művészi megérzés tudása. Brecht nem ért egyet azzal a meghonosodott, de helytelen nézettel, hogy a művészi alkotás — korra, állapotra és műveltségre való tekintet nélkül — alapjában véve minden emberre egyformán hat. Elítéli ezt a régi kánont áligazságaival együtt, melyek szerint „a művészet a legszélesebb népi tömegekhez szól, az emberhez, aki mindig csak egy, legyen öreg vagy fiatal, kézműves vagy szellemi munkás, művelt vagy pedig műveletlen. A művészethez mindenki ért...!" Brecht nem abban látja a művész demokratizmusát, hogy az az egész népnek és nem csupán a beavatottak kis körének alkot, „jóllehet ez a jelszó Igen demokratikusnak tűnik, —i mondja a költő —, még sem az. Sokkal demokratikusabb szerintem, ha a művészetpártolók kis körét a hozzáértők egyre nagyobb körévé neveljük..." A szakismeretek legnagyobb fokú elsajátítása valóban elsődleges feladat. Hiszen az új tárlatlátogatónak, ha érdemlegesen akar hozzászólni egyes művészi alkotásokhoz és általában a művészethez, sok mindennel kell megismerkednie. Alapvető dolgokat kell önmagában tisztáznia. Tudomásul kell vennie, hogy a művészetben nem létezik a természetnek és az életnek egy mozdulatlan örökérvényű modellképe. (Nem ls létezhet, mivel az élet és a természet állandóan változik, a változás pedig minden esetben mozgást jelent). Ezért nem is lehet a valóságábrázolás és érthetőség mértékének tekinteni azt a módszert, ahogyan egyik vagy másik művész ehhez a mozdulatlan modellhez tehetsége szerint közeledik. MINDEN MŰVÉSZI ALKOTÁS egy konkrét történelmi korban, térben és egy meghatározott társadalomban születik. Más korok és társadalmak művészei pedig mindig más és más szemmel látják és érzékelik a természetet, az életet. Mindig aszerint, hogy mennyit és mit tud a dolgok lényegéről a kor társadalma és mit a művész. A társadalomfejlődés nemcsak a tudományokban és a technikában mutatkozik meg, hanem a művészetben is. Így például a reneszánsz előtti festészetben nem ismerték a perspektívát. A következő századok mesterei viszont szabályaiban már örök törvényt láttak. Amikor a XX. században nagy tért hódított a pszichológia, és a társadalom megoldhatatlan, ellenmondásokkal volt már teli, a kubizmus apostolai, de főleg az expreszszionisták végleg hadat üzentek a perspektívának és annak a művészi világszemléletnek, amely kívülről látja és érzékeli a világ jelenségeit. — Nem fogjuk többé az erdőt és a lovakat úgy ábrázolni, ahogyan eddig érzékeltük őket, ahogyan eddig nekünk tetszettek; olyanoknak festjük majd őket, amilyen a jelenségük mögött megbúvó lényegük, mondta Franz Marc, az expresszionizmus atyja. Nyilvánvaló, hogy azóta minden komoly művészetpártfogónak, műértőnek és kritikusnak meg kellett barátkoznia azzal a ténrtyel, hogy a térbeliség ugyanolyan szerves része a képzőművészetnek, mint a perspektíva. Az alkotó művész a térségből kifelé nézve is láthatja, ábrázolhatja a világot... S nem kétséges, hogy ez a kép semmi esetre sem hasonlíthat Rembrandt, Repin, Munkácsy vagy akár az impresszionisták képeire. A modern művészi alkotások korunk ideges emberének a termékei, más körülmények között, más alapfeltételek mellett jöttek létre, mint a régebbi korok festményei, szobrai. Ezért nem is hasonlíthatnak az utóbbiakra. Megnyilvánul bennük a mai kor gyakran torzító hatása, alkotójuk tehetsége mellett, becsületessége ós bátorsága is. Rálelünk a művész humanizmusára, menekülésére és elidegenülésére is. Néha az ügyes kereskedőt is megtalálhatjuk. ÁM ANNAK ELLENÉRE, hogy a modern művészet cégére alatt, főleg a kapitalista világban (sajnos az utóbbi időkben nálunk is), sok šarlatán tart igényt a modern művész rangos címére, mégsem szabad teljes egészében elvetni mindazt, amit az új művészet gyakran nehezen érthető, esetleg sokak számára érthetetlen formában fejez kl. Egyetlen egy Igazi művész sem alkot készakarva érthetetlen művet. Sok múlik az emberek tudásán. Vannak emberek, akiknek Gauguin, Van Gogh és Cézanne, sőt még Chagall is könnyen érthető, mások viszont megdöbbenve állnak alkotásuk előtt. Éppen ezért az új tárlatlátogatőnak bármennyire is igyekszik jóhiszeműen látni a dolgokat, tudással kell magát felszerelni és ugyanakkor fel kell adni eddigi előítéleteit is. Ne várja, azt, hogy az alkotó művész adja a szájába a megismerés sült galambját. Tanuljon, művelje önmagát! Nem kétséges, hogy aztán előbb vagy utóbb megérti Modiglianit, Utrillot, Picassót és Mooret, már csak azért is, mert még a legmodernebb művészek is a régi hagyományokból Indulnak ki, ezekből merítenek és ezeket fejlesztik tovább. A régi művészet ismerete nagy segítségére lehet a művészet minden pártfogójának, ám ugyanakkor Igazolja Picasso kijelentését, hogy az öreg mesterek ismerete nélkül senki sem értheti meg a modernokat. NYILVÁNVALÓ, hogy az Idősebb korosztály nehezen tudja majd az örökölt és a második természetévé vált konzervativizmust leküzdeni. A mai korszerű és egyben haladó szellemű művészet azonban megérdemli ezt a fáradtságot. Megérdemli, hogy megértsük és szeressük, hogy különbséget tegyünk közte és a modern művészetnek magát kiadó sarlatánság között. A megismerés és a tudás pedig abban is segít majd, hogy következetes harcot folytassunk az ügyeskedő Illuzionisták ellen, akiknek soraiban nemcsak bűvészek, hanem a szocializmus és a kommunizmus ellenségei is megbújnak. Erről azonban majd a legközelebb. BARSI IMRE Miroslav Repa és František Rozhon: A gottwaldovi színház modellja. A Prága-Karlíni-i zenés színház hazánkban elsőként a napokban mutatta be a Rugantíno — Róma gyermeke c. zenés olasz komédiát. Az ünnepélyes bemutatón a darab szerzői: Pietro Garinei, Sandro Giovanni és Armando Trovajoli is résztvettek. Képünkön: Armando Trovajoli olasz zeneszerző (jobbra) a darab főszerepeit játszó Véra Mackű és Karel Fiala társaságában az eredeti szövegkönyvet tanulmányozza. (B. Krajőí — CTK — felvétele); Fesztiváli előzetes A nemzetközi fesztiválok sorában kivételes helyet foglal el a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet az idén immár tizennegyedszer rendeznek meg. Míg a nyugati filmfesztiválokon az érdeklődés középpontjában a társadalmi események, a világhírű filmcsillagok állnak, addig a Karlovy Vary-i filmfesztivál irányvonala és az ottani összejövetelek mind alkotó jellegűek. S még egy jellegzetes sajátossága van a Karlovy, Vary-i filmfesztiválnak, éspedig az, hogy a súlypontot egyre Inkább a szabad tribün képviseli, melynek keretében a filmművészek és esztétikusok a világfilmgyártás mai problémáiról tárgyalnak. Az idei Karlovy Vary-i filmfesztivál előkészületei már teljes iramban folynak. Az előző évekhez viszonyítva az idén nagy változás lesz tapasztalható, többek között az, hogy a XIV„ nemzetközi filmfesztiválon csakis egész estét betöltő filmeket fognak vetíteni. Tekintettel arra, hogy évente számtalan rövidfilmfesztivált rendeznek külföldön, mi a rövid filmek vetítését a fesztiválon megszüntetjük. A másik fontos dolog, ami csak emeli a Karlovy Vary-i nsmzetközi filmfesztivál tekintélyét, hogy kizárólag olyan filmeket vetítenek a versenyben, ame; Iyeket még sehol sem mutattak be, Tehát csakis világ-premierekről lehet szó. A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a szabad tribünt, amely kiváló alkalom a szakemberek véleménycseréjére. Az idei szabad tribün fő témája: Merre tart az 1964-es film? A fesztivál keretében szimpóziumot rendeznek Afrika, Ázsia és Dél-Amerika új, fiatal filmgyártásáról. Ezzel kapcsolatosan olyan filmeket mutatnak be, amelyek elősegítik elzen földrészek fejlődését, avagy olyanokat, amelyek kiemelkedő módon ábrázolják az említett világrészek sajátos nemzeti és területi vonásait. A fesztivál művészi színvonalának biztosítása érdekében az idei versenyfilmekkel szigorított feltételek szerint választják ki. A filmek besorolásáról filmművészekből, kritikusokból és a kulturális dolgozókból álló zsűri dönt. A központi versenyre eddig 21

1 állam jelentkezett, a szimpóziumra nyolc ország. A csehszlovák filmgyártást Kádár és Klos Vádlott című filmje képviseli a versenyen. A XIV. Nemzetközi Filmfesztivál elnöke Adolf Hoffmeister, a fesztivál igazgatója Ladislav Kachlík, a zsűri elnöke pedig A. M. Brousll tanár lesz. A tíztagú zsűriben képviselve lesz Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, USA, Franciaország, Olaszország, Uruguay, Japán és hazánk. Egyes államok már közölték az őket képviselő zsűritagok nevét is. Igy például Japánt Akira Iwasaki Ismert filmtörténész és kritikus, Angliát Karol Reisz rendező, Franciaországot Francois Chavane producens, Uruguay-t pedig A. Thevenst filmkritikus fogja képviselni. A bejelentett vendégek között olvashatjuk többek között A. Gatti, V. Tavlani, E, Olml és E. Mollnare nevét is. Ü] SZ?"? 10 * 1964. május 13.