Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-09 / 129. szám, szombat

## A VASMŰ A NAGY MÜ EGY RÉSZE MADARTAVLATBŰL Szilárdabb a damaszkuszi acélnál • Hol tart ma a világszínvonal • Az ország legkorszerűbb acélműve KeletSzlovákiában épül • Itt is az automatizációé a főszerep VILÁGSZÍNVONAL Múzeumban jártam a minap. ^•A csendes termekben a rég kihalt állatok csontjai, ismeretlen középkori harcosok fegyverei között szinte érezni véltem a régmúlt századok leheletét. Az egyik kiállított tárgy mellé helyezett cédula szövegét el ls olvastam: „Damaszkuszi acélból kovácsolt török kard a korai középkorból". Közben iskolások érkeztek a terembe. Tizenöt—tizenhat éves fiúk, lányok valamelyik vidéki iskolából. Ök ls megnézték a fegyvereket. Egyikük a görbe török kard mellé tett cédulát is elolvasta. Aztán így szólt a többiekhez: — Nézzétek, az a kard damaszkuszi acélböFVáfl. Olvastam, hogy' Välanfl-" kor — talán még most is — ebben a városban gyártották a világ legnemesebb acélját. A középkorban az egész világon elterjedt az itt készített acélból kovácsolt fegyver. Egy mérnökember is felfigyelt az iskolások eszmecseréjére. Aztán megcsóválta a fejét és ennyit mondott: — Nono! Azért nincs az teljesen így. Azóta jókorát fordult már a világ. Látnátok csak a Sacai vasgyárat, meg az ott készült acélt, ha majd megindul a termelés. Megszólítottam az illetőt, érdekelt, mi a véleménye az épülő gyárkoloszszusról. Meg arról, Kelet-Szlovákiában van-e jövője egy ilyen kohóműnek. — Nézzen körül itt a múzeumban. Van itt egy terem, ahol az ember aránylag rövid idő alatt áttekinhetí, néhány évezred alatt mekkorát fejlődött a világ. Itt van például az ősember primitív vasolvasztója és itt vannak a vasból készített használati tárgyak. De nézze meg a későbbi századokból ránk maradt szerszámokat, fegyvereket is. Könnyen észreveszi, hogy mindenütt a vas dominált. A vas mindig korszerű anyag volt Különösen az ipari forradalom folyamán lendült fel a vas és az acélgyártás. És ez a fejlődés még napjainkban ís tart. A világ közgazdászai — ez természetes is — elsősorban a két „nagy" — a Szovjetunió és az Egyesült Államok acéltermelésének fejlődését, vagy legfeljebb a többi néhány nagy ország acélgyártásának növekedését figyelik. Az „óriások" versenyében érdekes — és számunkra örömteli — törekvésnek lehetünk szemtanúi. 1951-ben a Szovjetunió még csak harmadannyi acélt — 31,3 millió tonnát — termelt, mint az USA, ahol abban az esztendőben nem kevesebb, mint 95,5 millió tonnát tett ki az acéltermelés. Hat évvel később — 1957-ben — a Szovjetunió már feleannyi acélt — 51,5 millió tonnát — termelt, mint az Egyesült Államok. A szocialista világhatalom ipara azonban a későbbi években sem szűnt meg fejlődni. Sőt, a lemaradást a Szovjetunió napjainkig már teljes egészében behozta. 1964-ben a Szovjetunióban már csaknem 100 millió tonna acélt termelnek, mert ezt kívánják a hatalmas ország és a baráti szocialista országok érdekel, . , ...., A versenyben a szocializmus győzött A nagyhatalmak mellett azonban a kisebb országokban is fejlődött az acélgyártás. Ez különösen az európai szocialista országokról mondható el. Hazánk acéltermelése 1962-ben már megközelítette a 8 millió tonnát. A csehszlovák gépipar azonban még gyorsabban fejlődött, mint az acéltermelés. Évente sok tízezer traktort, rengeteg szerszámgépet, személy- és tehergépkocsit és ki tudná felsorolni, mi minden mást gyártottunk az elmúlt évek alatt. Ha intenzivebbé akarjuk tenni a mezőgazdasági termelést, traktor kell ahhoz, meg tömérdek műtrágya és vegyszer. Valamennyien tudjuk, hogy mindehhez óriási mennyiségű acélra van szükség. Ezért a párt Javaslatára elhatároztuk, hogy a lehető legrövidebb időn belül Kelet-Szlovákiában — Sacán felépítjük az ország másik acél-bázisát. A tervek szerint a teljeskapacitású termelés megindítása után hazánk acéltermelése meghaladja az évi tízmillió tonnát. Laikusnak — aki nem foglalkozik a kohóipar problémáival — elképzelnie is nehéz, mit jelent ez. Tudjuk, hogy az összehasonlítások általában sántítanak, de azért nem érdektelen megjegyezni, hogy három hatalmas ország: Brazília, India és Ausztrália mai acéltermelése együttvéve tesz ki ennyit. Az egy főre eső acéltermelés napjainkban köztársaságunkban már körülbelül olyan szinten van, mint a Német Szövetségi Köztársaságban. A Kelet-szlovákiai Vasmű felépítésére elsősorban a kohóipart termékek strukturális megváltoztatása szempontjából volt szükség. A Jövőben gépiparunkban az eddiginél nagyobb mértékben kívánjuk alkalmazni a korszerű technológiát. Ez pedig elegendő mennyiségű acéllemez nélkül elképzelhetetlen. A vasműben előállított acélt szinte kivétel nélkül lemezzé, vagy csövekké

s dolgozzuk fel, mert erre van- ma nálunk legnagyobb szükség. Korszerű őriásüzem lesz a vasmű Š

acán már körvonalzódik, mire lesz majd képes a nagyüzem, ha néhány év múlva teljes kapacitással kezd dolgozni. A hőtermelő részleget, a csőforrasztót és a hideghengerde egy részét már üzembe helyezték. A legfontosabb objektumok — a nagyolvasztók és az acélolvasztó kemencék — azonban még csak most épülnek. Miben különböznek majd például a nagyolvasztók a világon ismert régebbi típusoktól? Elsősorban is teljesítményükben, az olvasztótér kihasználása tekintetében követjük a vasműben a világszínvonalat. Az európai fejlett országokban a múltban általában 1000 köbméter befogadóképességű nagyolvasztókat építettek. A mi nagyolvasztóinkat ennél több száz tonnával nagyobb befogadóképességűre tervezik. Anglia korszerűbb, 1500 köbméteres nagyolvasztója naponta 2000 tonna acélt termel. A vasműben épülő nagyolvasztók ennek egyötödével termelnek majd többet. A szovjet műszaki dokumentáció alapján azonban a jövőben több, ennél nagyobb teljesítményű nagyolvasztó építésére is sor kerül. A vasműben nem öncélúan, rekordok utáni vágyból tervezik ilyen nagyméretűekre a nagyolvasztókat. Szakembereink elsősorban a gazdaságosság tényezőit vették figyelembe, mikor így döntöttek. Mert amíg világviszonylatban az 1000 tonna befogadóképességű nagyolvasztóknál egy tonna nyersvas előállítási ára 100, addig a 2000 tonnás nagyolvasztóknál már csak 73 egység. A munkatermelékenység a szovjet dokumentációk szerint éppen ellenkezőleg módosul, mert a nagyobbméretű berendezéseknél már a körülmények ls az automatizáció és a komplex gépesítés bevezetésére kényszerítik a tervezőket. Az ilyen óriás-olvasztóknál már megvalósítható a folyamatos acélöntés, sőt a jövőben a folyamatos lemezpréselést ls megoldják. Azért lenne ez különösen előnyös, mert igy az öntecsek öntési hőjét is fel lehetne használni. Koksz helyett földgáz A szovjet Krijov Rog-i vasérc és az ostravai szén lesz a Sacán előállított acél legfontosabb nyersanyaga. A tervező szakemberek a kedvezőtlen földrajzi fekvést (amely megdrágítja a termelést) korszerű, a világszínvonalnak megfelelő berendezések munkába állításával ellensúlyozták. Az automatizáciő és a gépesítés Jelentős mértékben olcsóbbá teszi az acélgyártást, így az itt készült acél a világpiacon is versenyképes lesz. A nagyolvasztók korszerűsítését elsősorban a földgáz nagyarányú felhasználása teszi lehetővé. A számítások szerint egy tonna nyersvas előállításához 120 köbméter földgázra lesz szükség. Ez az első tekintetre soknak tűnik, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy-egy tonna nyersvas előállításánál ilymődon csaknem 200 kilogramm kokszot takarítunk meg, az első pillantásra látjuk, hogy a gáz felhasználása kifizetődik. Különösen azért, mert már épül a Szovjetunióból hazánkba vezető távolsági földgáz-vezeték. Ennek segítségével ls sok ezer tonna kokszolható ostravai szenet takaríthatunk majd meg népgazdaságunk növekvő Igényelnek — különösen a vegyipar szükségletelnek — kielégítésére. A vasmű — a nemzetközi összefogás jelképe A szovjet szakemberek — kiváló kohászok — tervrajza alapján kezdtük meg a Kelet-szlovákiai Vasmű építését. Különösen fontos tényező volt ez az önzetlen segítség, mert hazánkban a kelet-szlovákiai óriáshoz hasonló létesítmény még nem épült. A szovjet tapasztalatokat cseh és szlovák, meg magyar nemzetiségű technikusok alkalmazták kiváló sikerrel. Az épülő széles nyomtávú vasút a tanúja, hogy barátunktól — a Szovjetuniótól — később ls szállíthatunk segítségre. Évről évre nyilvánvalóbbá válik így, hogy a nemzetközi szocialista együttműkö dés meghozza gyümölcsét. Az emberiség sok évszázados tapasztalatait az acéltermelésben a lehető legnagyobb mértékben gyümölcsöztetjük a Vas mű építésénél. Mert ha az emberi ség történelme folyamán valamikor szükség volt az acélra, akkor most különösen szükség van rá. Százezernyi traktor, millió „békeszerető" gép kell az országnak. A

z olvasó már bizonyára sok érdekességet olvasott a Kelet-szlovákiai Vasművel kapcsolatban. A cím láttán azonban nyilván a fejét csóválja. „Mi az — kérdi —, a Vasműben csoda történt? A gépek már beszélni, nyilatkozni ís tudnak? Belina mérnöknek sem tetszett eleinte az újságíró javaslata. Mint minden valamire való technikus, ő ls a számok, a száraz adatok embere. Mikor megkértem, hogy képzelje magát a központi vezérlőberendezés — a hideghengerde — elektronikus „kommandója" szerepébe, elképesedésében mindjárt a logarlécéhez kapott. — Miféle tréfa akar ez lenni? Azt akarják, hogy konyhanyelven nyilat kozzam az elektronikus rendszerekről, arról, amit akadémikusok, magas képzettségű raónökök és sok-sok műszaki néhányéves munkája nyomán tudtunk csak megvalósítani?' Belina mérnök később azután mégiscsak engedett az „erőszaknak'. Eeleélte magát a hideghengerde központi vezérlőberendezésének szerepébe és kissé szárazon — beszélni kezdett. — A elnézés a hldeghengerdék egyik legfontosabb munkafolyamata. Célja, hogy a különben durva felületű, alig néhány tizedmilliméter vastagságú vaslemezekre cinréteget vonjunk, hogy az így keletkezett fényezett lemezeket végül a konzerviparban is felhasználhassuk. A régebbi típusú hengerdékben a legnehezebb munkát a cínezőben végezték. A magas hőmérsékletű munkahelyeken a hengerdei dolgozók régebben kézi erővel rakták fel a cinezőbe a munkadarabokat. Ez a körülmény jelentősen csökkenti az elavultabb berendezések munkaütemét. A Vasmű hideghengerdéjében viszont a korszerű technika megköveteli a nagy munkasebességeket. Itt már nem lenne idő a lemezdarabok cinfürdőbe rakására. Elkészítettük ezért a cinező és a többi munkaszakasz távirányító berendezését, hogy a hengerdei munkások ne legyenek fizikai munkával elfoglalva. Mint a tengerjáró hajókon a parancsnoki hídon, itt is egy helyben, a népszerűen kommandónak nevezett irányítófülkében összpontosul valamennyi gépezet irányítása. Hogy legalább hozzávetőleges képet alkothass, milyen bonyolult berendezésről van szó, elárulom, hogy a vezérlőberendezés szerelésekor többb mint 90 kilométer nehézkábelt és még ennél is több könnyűkábelt kötöttünk össze. Nézz csak körül itt az irányítótoronyban, próbáld megszámlálni, hány kapcsoló, hány száz jelző-villanyégő mutatja az üzem működését. A megközelítőleg hasonló teljesítményű üzemekben máshol több száz ember dolgozik. Ott lent a csarnokban a gépek mellett is csak néhányan fognak majd dolgozni, egy mérnöki képzettségű dolgozó pedig innen a „toronyból" irányítja és ellenőrzi majd a elnézés menetét. Azt is elárulom, hogy a „kommandó" szívében több ezer elektroncsövet helyeztünk el. Ezek ellenőrzik majd a cinezés egyenletességét, a gépek üzemállapotát, a cinfürdő hőmérsékletét, a feldolgozott anyag mennyiségét, a hűtővíz hőfokát és még sok-sok más tényezőt. Még a cinezett lemez csomagolását és számlálását is innnen irányltjuk. Az ember feladata itt már csak a termelés progrämozáEGY GEP NYILATKOZIK sára és az ellenőrzésre, meg az esetleges hibák eltávolítására — a karbantartásra korlátozódik. Belina mérnök az irányítóberendezés „képviseletében" ezeket a szavakat még április elseje, a próbaüzemeltetés megkezdése előtt mondotta. „Ez mind szép — gondoltam magamban —, csak a gyakorlatban is így legyen majd. Április elsején, hajszálpontosan a kitűzött határidőre a cinező gépsorai és a „kommandó" elektroncsövei is megkezdték a munkát. Óraműpontossággal működött az egész kolosszus valamennyi mechanizmusa. Az elektroncsövek ezrei is példamutatóan végezték kötelességüket. Most már értem, hogy Ján Belina, a mérnökember technikus létére miért volt hajlandó akkor a vezérlőtorony helyett nyilatkozni. Biztos volt a dolgában, nagyon bízott az „okos" gépek tudásában. KÉTHENGERÉSZ A TUDÁSRÓL Pető Gábor és František Cižik csak nemrég tértek vissza a Vasműbe. Attól kezdve, hogy jő há rom évvel ezelőtt mindketten az épülő kohómű Jövendő törzsgárdá Jába jelentkeztek, hosszú utat tettek meg. Jó két esztendeig az ost ravai kohókban tanulták a mester ség alapjait, majd jó ideig a lengyelországi hengerdékben sajátítgatták tovább a szakma mesterfogásait. Ma már mindketten itt, a hideghengerdében dolgoznak. Mindketten azon morfondíroznak, hogy mekkorát is tévedtek, mikor három esztendeje elhatározták: hengerész lesz belőlünkl Tévedtek, mert nem tudták, milyen a hengerész élete. Pető szaki a központi olajozóberendezést szereli éppen. Közben rajzot tanulmányoz, a kolléga pedig műszereket rakosgat, nézeget. Rajzolvasás közben Pető Gábor gondolatai — úgy látszik — valahova másfelé is elkalandoztak, mert egyszerre csak megszólal: — Emlékszel, komám, mekkorát tévedtünk mi akkor? — Mikor? — Hát... amikor a toborzásnál csak azzal a kikötéssel jelentkeztünk, hogy a vasgyárban majd nem kell nehéz terheket cipelnünk ... — Honnan tudhattam volna, hogy a vasgyár olyan, amilyen ez lesz. Én világéletemben azt gondoltam, hogy ahol vassal dolgoznak, ott az ember előbb-utóbb feltétlenül sérvet kap az erőltetéstől. Én titokban azzal számoltam, hogy majd lemezeket és vasrudakat kell itt cipelnünk... — És ahelyett rákapattak bennünket a könyvre. — Meg rajzolvasásra tanítottak mindkettőnket. Soha nem gondoltam volna, hogy a vasas szakmában ez a legfontosabb munka. — ...de nem a legkönnyebbl — Hát ami igaz, igaz. Volt úgy, hogy a könyvvel való barátkozás helyett inkább mázsás vasdarabokat cipeltem volna. De most már örülök, hogy így van. Azért tanultunk, hogy a gépeket dolgoztassuk helyettünk. Láttad tegnap, a próbaüzemeltetésnél? Hogy engedelmeskedtek valamennyiünknek azok az iromba nagy gépek? NEHÄNY ESZTENDŐ MÜLVA ACÉL (CTK felvételei) Összeállította: TŰTH MIHÁLV ÜJ SZÓ 6 * 1984. májtu 3,