Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-06 / 126. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPIIAPJA Bratislava, 1964. május 6. szerda • 30 fillér • XVII. évfolyam, 126. szám Kövessük példájukat KOZLEMEN Y az SZLKP Központi Bizottságának üléséről Ezekben a napokban már ismét az üzemekben, a földeken, a laboratóriumokban, az építkezéseken, művészi és tudományos intézményekben dolgoznak — valamennyien saját munkahelyükön. A prágai Várban május előestéjén nagyra értékelték munkájukat — kitüntetéseket, érdemrendeket és államdíjakat kaptak. Valamennyiünk számára felejthetetlen pillanatok voltak ezek, mert a kitüntetés elismerést Jelent a kiváló és példamutató munkáért. Szinte valamennyien évek hosszú során át azon fáradoztak, hogy gondolataik, gyakorlati Ismereteik, munkamódszereik széles körű alkalmazására kerüljön sor, s ezáltal hozzájáruljanak a termelés, a tudomány és művészet általános fejlődéséhez, vagyis a társadalom felvirágoztatásához. Ez nagyrészben sikerült. S nem kételkedünk abban, hogy érdemeik elismerése további munkára serkenti őket, s továbbra is példát mutatnak az egész ország dolgozóinak. Miben mutatnak példát, miért emelte ki őket pártunk és kormányunk az első helyre a többi dolgozó közül? Elsősorban abban mutatnak példát, milyen állást foglalnak a nehézségekkel szemben, amelyek a népgazdaságban felmerültek. Állásfoglalásuk világos: állandóan fejleszteni a népgazdaságot, növelni a munka termelékenységét, gazdaságosan termelni és kiváló minőségű gyártmányokat készíteni. Nem várnak arra, hogy valaki felszólítsa őket, hanem saját maguk kezdeményezik azoknak a feladatoknak a teljesítését, amelyeket a párt XII. kongresszusa célul tűzött ki. Lényegében ez az aktív hozzáállás jellemző tevékenységükre. Elsősorban ebben mutatnak példát. Ez valamennyi kitüntetettre jellemző tekintet nélkül arra, hol dolgoznak. A népgazdaság kérdései Iránt tanúsított aktív és alkotó hozzáállás politikai meggyőződésükből fakad, abból, hogy a társadalomnak kötelesek a legjobbat adni. Ebben nyilvánul meg széles látókörük és ismeretük, valamint a szocialista társadalom szükségletelnek helyes értelmezése. Szóltunk már a problémákhoz való alkotó hozzáállásról. Nem állítható, hogy Osvald Döbert műépítésznek — a lakásépítkezés terén kimutatott eredményeiért államdíjjal tüntették ki — könnyebb feladatokkal kellett megbirkóznia, mint a többieknek. Am mégiscsak az ő érdeme, hogy Mladá Boleslavban szép és kiváló minőségű panelházakkal dicsekedhetnek. Döbert műépítész elképzeléseinek megnyerte nemcsak a beruházókat, hanem mindazokat, akik arról döntenek, hol és hogyan építkezzünk. Azzal győzte meg őket, hogy a világ legfejlettebb architektúrájára hivatkozott, ugyanakkor alkotó hévvel harcolt az ügyért. Hasonlóan szólhatnánk a többi kitüntetettről is. Tapasztalataik azt bizonyítják, hogy gyakran nem elegendő a helyes, jó és hasznos gondolat, bár ezek gazdag ismeretek alapján születnek meg. Arra, hogy a gondolat valósággá váljék — másokat ls meg kell nyerni. Gyakran beszélünk arról, hogy a kezdeményezésnek szabad teret kell biztosítani. A tapasztalatok azt mutatják, hogy általában ott érnek el eredményeket, ahol az új gondolatok úttörői nemcsak a kezdeményezés, hanem a megvalósítás feltételeinek megteremtéséhez is hozzájárulnak. Ez egyben azt ls igazolja, hogy az újítói tevékenységet értelmezzük és értékeljük helyesen. Vajon megbarátkozhatunk-e azzal, hogy a kiváló újítók és általában a kiváló dolgozók igyekezetének legnagyobb részét arra kell fordítaniuk, hogy elgondolásalkat megvalósítsák — bár ezek hasznosságát általában elismerik — s nem arra, hogy elképzeléseiket alaposan átgondolhassák? Lenárt elvtárs a kitüntetettekhez szólva megemlítette népgazdaságunk legkomolyabb problémáit. Szavai azonban valamenynyiünk számára érvényesek: Azokat a kérdéseket, melyekkel a tervezett feladatok teljesítése közben találkozunk, beleértve a közálet, a tudomány és a technika kérdéseit ls — közös erőfeszítésekkel kell megoldanunk. Ennek egyszerű, de alapvető feltétele a munkához való becsületes viszony. Tehát az, amire a becsületes dolgozó, technikus és tudós mindenkor büszke volt. Ha mindenütt ilyen viszonyt tanúsítanának a munka iránt, nem igen találkoznánk olyan komoly esetekkel, mint például a sellyei Nitrogéngyár építése, ahol a késedelmes üzembe helyezés okozta károk igen jelentősek. Dolgozóink többsége a munkához való felületes viszonyt elítéli, s igyekszik munkáját tökéletesíteni, hogy a társadalomnak többet adhasson. Ez az igyekezet kifejezésre jut a felszabadulási munkaversenyben. Az üzemek és mSs munkahelyek dolgozói értékes kötelezettségvállalásokkal akarnak hozzájárulni hazánk felszabadítása 20. évfordulójának megünnepléséhez. Mint már mondottuk, a kitüntetett dolgozók e verseny élére álltak. Ennek jelentőségét Lenárt elvtárs úgy foglalta össze, hogy küzdelmük és alkotó keresésük „összességükben a forradalmi gyakorlat Igazi iskoláját, a haladásért, az újért folytatott harc élő tankönyvét jelenti." A harc folyamán azonban nehézségekbe is ütköznek. Ilyen például a túlméretezett és fölösleges adminisztráció, a bürokratikus magatartás, ami gyakran nehézségeket gördít az emberek elé, s megkeseríti életüket. Legtöbbet beszélhetnének erről a kiváló dolgozók, akiknek számtalan esetben kellett magukat [ átverekedni a bürokrácia buktatóin. Pártunk kitartó harcot folytat a bürokratizmus ellen. Vitathatatlan, hogy népgazdaságunkban folyamatosan felszámoljuk a nehézségeket. Több akadályt mér eltávolítottunk s ezzel új, kedvezőbb feltételek adódnak az alkotó gondolatokra és tettekre. Ehhez nagyban hozzájárulnak a kitüntetett dolgozók ls, mert példát mutatnak. (CTK) — Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága kedden, 19B4. május 5-én Bratislavában illést tartott. Az illésen részt vettek a Szlovák Nemzeti Front KB elnökségének tagjai. Az SZLKP Központi Bizottsága megtárgyalta az évzáró taggyűlések, a Járási és kerületi pártkonferenciák lefolyásáról, a Nemzetgyűlés, az SZNT, a nemzeti bizottságok választásainak és a bíróválasztások előkészületeinek j lefolyásáról szóló beszámolót. A CSKP KB dokumentu ma alapján megtárgyalta a Szlovák Nemzeti Tanács te vékenységánek elmélyítésére irányuló intézkedések javaslatát a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya érteimében a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és kulturális élete egységes irányításának rendszerében. E kérdésekről Vasil Büak elvtárs, az SZLKP KB el nökségének tagja, a Központi Bizottság titkára tartott beszámolót. Az idei évzáró taggyűlések a járási és kerületi pártkonferenciák, a pártszervezetek, a párttagok és tagjelöltek politikai fejlettségét és munkaiendülctét, a CSKP KB-hez való felzárkózásukat, a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség elvei iránti hűségüket bizonyították. A gyűléseket nagyfokú aktivitás jellemezte, s a kommunistákat és pártonkívülieket még nagyobb mértékben a feladatok teljesítésére mozgósították. Ezt azok az eredmények is megerősítették, amelyeket az első negyedévben a CSKP KB januári ülésén kitűzött fő feladatok teljesítése során értünk el. Szlovákiában az ipari termelés tervét 102 százalékra teljesítették. A termelés növekedésének üteme az energia, a gépipar és a közszükségleti ipar kivételével valamennyi ágazatban gyorsabb az évi tervben kitűzöttnél. A negyedévi feladatokat egészben véve a mezőgazdasági termények felvásárlásában is túlszárnyaltuk. A húsfelvásárlás időtervét 106,5 százalékra, a tejét 101,3 százalékra, a tojásét 108,1 százalékra teljesítették. Kielégítően folynak a tavaszi munkák is. Hiba volna azonban megelégedni az elért eredményekkel, hisz még komoly fogyatékosságok vannak a termelés gazdaságosabbá tételében. E fogyatékosságok az iparban és az építészetben, a költségek túllépésében, a selejt nagy mennyiségében, valamint abban mutatkoznak meg, hogy nem biztosítunk elegendő munkaerőt a népgazdaság kulcságazatai részére. A választások előkészítésével kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a lakosság már a választási kampány első szakaszában élénk érdeklődést és felelősséget tanúsított aziránt, hogy választókerületükben kit javasoljanak jelöltnek. A választók aktivitása főként a második szakaszban fokozódott. Erről tanúskodik a nyilvános választási gyűlések lefolyása, valamint azon jelöltek felelősségteljes elbírálása, akiknek személyében a választók a nyilvántartásba vétel előtt megegyeztek. A lakosok a javasolt jelölteket az esetek túlnyomó többségében egyértelműen támogatták és egyetértettek jelölésükkel. A választási gyűléseken kezdeményezően oldották meg a tervteljesítés számos kérdését, értékes szocialista kötelezettségvállalásokat tettek, s az elhangzott számos észrevétel a lakosság azon egészséges törekvéséről tanúskodik, hogy ne elégedjenek meg az elért eredményekkel, megoldják a problémákat és a fogyatékosságokat. A beszámolóval kapcsolatos vita megerősítette a népgazdaság általános javuló irányzatát, valamint a nép és a kommunista párt, a Nemzeti Front vezető ereje politikai egységét a képviselőtestületek választásai és a bíróválasztások előkészítésében. Az SZLKP KB plénuma határozatot hagyott jóvá az évzáró taggyűléseken, a |árási és kerületi pártkonferenciákon elért eredmények, elhangzott hozzászólások és javaslatok, valamint a választások előkészítése harmadik szakaszának biztosítása érdekében. A plénum jóváhagyta a Szlovák Nemzeti Tanács tevékenysége elmélyítésére irányuló intézkedések |avaslatát, s elhatározta, hogy azt a CSKP Központi Bizottsága elé terjeszti. Jugoszláv küldöttség érkezik Prágák f ČTK j — Ma Edvard KardelJ vezetésével Prágába érkezik a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Népi Szkupstinájának hivatalos küldöttsége. A küldöttség egy hétig tartózkodik hazánkban. Államunk képviselőivel megbeszéléseket folytat, majd Nyugat-Csehországba, a közép-szlovákiai kerületbe és Bratislavába látogat. Ben Bella a Krímről Leningrádba utazott SiQvíet—olgériai közös nyilatkozatot írlak alá Nyikita Hruscsov és Ahmed Ben Bella Jaltában folytatta a Moszkvában megkezdett baráti beszélgetést és véleménycserét, amely a kérdések széles körét érintette. A szivélyesség és a teljes kölcsönös megértés légkörében lefolyt beszélgetések során foglalkoztak a két ország testvéri és baráti kapcsolatai fejlesztésének kérA kelet-sziováKiai Vasmű üzemeltetésűhez a tervek szerint jelentós menynyisegű mészre lesz szükség. A Vasmű mészosztályzóját a Prerovi Gépgyár szállítja. Képünk Jaroslav Tiefenbach szerelőt ábrázolja munka közben. (Nesvadba felv. — ČTK J désével, valamint a jelenlegi nemzetközi helyzettel. Hruscsov és Ben Bella kedden szovjet—algériai közös nyilatkozatot irt alá. Een Bella még aznap Szlmferopolból repülőgépen Leningrádba utazott. A repülőtéren Nyikita Hruscsov és Pjotr Seleszt búcsúztatta. Hruscsov elvtárs beszédében hangoztatta, hogy Ben Bella látogatása a két nép forró barátságának nagy megnyilvánulása volt. A kedden aláírt szovjet—algériai közös nyilatkozat a Szovjetunió és a fiatal független Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság közötti testvéri és baráti kapcsolatok fejlődésének első eredményeit foglalja össze, és felvázolja a két ország további együttműködését. Az eszmecsere igazolta, hogy a felek egyöntetűen értékelik a jelenlegi nemzetközi helyzetet és a legfontosabb feladatnak a békeharcot tartják. A szovjet emberek nagyra becsülik Algéria pozitív semlegességi és el nem kötelezettségi politikáját, a kormány és Ben Bella elnök Igaz béketörekvését. Hruscsov fontos eseményként jelölte meg a Szovjetunió Kommunista Pártja és az algériai FLN kapcsolatainak felvételét. A megbeszélések során bebizonyosodott, hogy a felek minden erejüket forradalmi tapasztalatukat és energiájukat a gyarmati rendszer felszámolásának és a szocializmus győzelmének szentelik. A bizalom továbbra is kötelez A SZEMFÜLES AKCIÓ (ČTK) — Az Ifjúság húsz napon keresztül — május 11-től 30-ig — a szemfüles vagy a reflektor-akció keretében minden kerületben 80—120 üzemben fog kutatni kihasználatlan gépek, berendezések és anyagok után. A fiúk és a leányok átvizsgálnak bizonyos üzemeket, feltüntetik a kihasználatlan gépeket, berendezéseket és anyagokat, jegyzékeket állítanak össze az értékek megadásával, megállapítják, mennyi Ideig nem használják ki a gépeket, az üzem vezetőségével megállapodnak, hogy mit és mikor használnak még fel és mit le het mások számára rendelkezésre bocsátani. A CSISZ igy segítséget nyújt a párt és a kormányszervek a gépek berendezések kihasználásának és az anyaggal való gazdálkodásnak ellen őrzésében. SZERTE AZ ORSZÁGBAN hatalmas előkészületek előzik meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának ünnepségeit. Ebből az alkalomból a közép-szlovákiai kerület dolgozói ls nagyarányú versenymozgalmat indítottak el, szép kötelezettségvállalásokat tettek, hogy ezzel is fokozzák a történelmi évforduló jelentőségét. Az előkészületek időszakában nagy súlyt fektetünk a közelgő választások sikerének biztosítására, a kerület gazdasági, politikai és kulturális életének fellendítésére. El kell mondanom, hogy nemzeti bizottságaink jogkörüknek megfelelően milyen mértékben vették ki eddig részüket a szocialista társadalom fejlesztésének felelősségteljes munkájából. A TERÜLETI ÁTSZERVEZÉS és az előző választások óta eltelt négy esztendő alatt nemzeti bizottságaink ha talmas lépést tettek előre a szocialista demokrácia megszilárdításában Jelenleg az államhatalmi szervekbe választott képviselőkön kívül kerüle tünkben több mint 11 ezer kiváló szakember, aktivista váltja valóra a párt XII. kongresszusának határoza tait. A népgazdasági tervekkel összhang ban a legnagyobb súlyt a nemzeti bizottságok által Irányított üzemek és a közszolgáltatások fejlesztésére he lyeztük. Évről évre emelkedő költség vetésünk, mely a múlt esztendőben megközelítette a 2,9 milliárd koronát, az UJ SZO-nak • - • * nyilatkozik: ALEXANDER PAULOVIČ ELVTÁRS, A KÜZÉP-SZLOVÁKIAI KNB ELNÖKE Igen szép távlatokat nyújtott a kitűzött célok elérésében. Nemzeti bizottságaink azonban kevésbé éltek az adott lehetőségekkel és az elmúlt választási időszakban mintegy 700 millió koronát hagytak felhasználatlanul. Ebből az ősszegből további egészségügyi központokat, iskolákat és egyéb berendezéseket építhettünk volna fel. EGYEBKČNT A BERUHÁZÁSI építkezések ütemével — noha értünk el részleges eredményeket — távolról sem lehetünk elégedettek. A kerületi nemzeti bizottság szervei már tavaly is Igen komoly intézkedéseket hoztak a megkezdett épületek befejezésére és a tervrajzokban mutatkozó hibák felszámolására. A sok akadály elle nére az építővállalatok általánosságban sikeresen birkóztak meg tervfeladatalkkal, számos épületet adtak át a jelentős iparágazatok részére. Az utóbbi négy év a lakásépítésben is nagy fejlődést hozott. Az állami lakásépítkezés kenetében 11 255 lakást építettünk, de semmivel sem maradnak mögötte a szövetkezeti lakásépítkezés számadatai, melyben az építővállalatok egyre nagyobb mértékben Juttatják érvényre az építkezési munkák progresszív formált. NAGY ELISMERÉSSEL beszélhetek a városok és a községek fejlesztésében elért eredményekről, melynek a közép-szlovákial kerületben Igen gazdag hagyományai vannak. Az elmúlt választási Időszakban 480 különféle akciót valósítottunk meg, dolgozóink kezdeményezésének felkarolásával több mint 1,3 milliárd értékű művet hoztunk létre. Négy év alatt 82 új kultúrházat, 75 Iskolát adtunk át rendeltetésének. Nemzeti bizottságaink az iskolaügy és a kultúra fejlesztéséből is tevékenyen kivették részüket. Ha azt mondom, hogy képviselőink megbízatási Időszak alatt bővült az iskolák hálózata, akkor azt sem hallgathatom el, hogy a nemzeti bizottságok jelentős mértékben hozzájárultak a kétműszakos tanítás megszüntetéséhez és a tanítás színvonalának emelkedéséhez. A kultúra területén 26 mozival bővítettük a filmszínházak hálózatát, Banská Bystricán bábszínházat létesítettünk és jelenleg három hivatásos színház elégíti ki dolgozóink kulturális igényelt. (Folytatás a 2. oldalon)