Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-03 / 123. szám, vasárnap

Änyagi érdekeltség és fegyelem H

a szemügyre vesszük az élőlények tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy az elsősorban fs a létfenntartási eszközök megszerzésére Irányul. Minden élőlénynek mindenekelőtt táplálékra van szüksége, az embereknek azonfelül ruházatra, lakásra, tüzelőre stb. Az élőlények közül az állatok, melyek növényekkel vagy más állatokkal táplálkoznak, létfenntartási eszközeiket kész formában találják meg a természetben, és ezért teljesen a környező természettől függnek. Az embereknek azonban maguknak kell megszerezniük a létfenntartási eszközöket. Az ember nem tétlenül alkalmazkodik a természethez, mint az állat, hanem cselekvően hat rá. Munkája révén úrrá lesz a természeten, és felhasználja saját céljaira. Az ember átalakítja a természetben található anyagokat, s belőlük munkaeszközöket és létfenntartási eszközöket készít. Mindebből kitűnik, hogy a munka az emberi tevékenység legfontosabb része, az ember anyagi és szellemi életének alapja, célja, hogy létrehozza az ember életéhez szükséges anyagi javakat. Ilyetén a munka nem öncél, hanem eszköz, melynek segítségével az ember biztosítja létét. Eszerint alakul — mai kifejezéssel élve — az ember viszonya a munkához. Az ember általában aszerint dolgozik, hogy milyen érdeke fűződik a munkához. £ Az ókori rabszolgát, aki munkája eredményéből csak annyira részesedett, hogy ne haljon éhen, s tovább dolgozhasson a rabszolgatartónak, bizony nem hatotta át az anyagi érdekeltség, és ezért termelékenysége igen alacsony volt. A rabszolgatartó társadalmat követő feudális rendszerben a rabszolgát felváltotta a röghöz kötött jobbágy, aki köteles volt földesurának átadni földje termésének egy részét, és azonfelül köteles volt ingyen munkát, robotot végezni urának. Ily módon a jobbágy — a rabszolgával ellentétben — már érdekelve volt abban, hogy a munkát jói végezze, és ezért a jobbágyság Idején a termelékenység emelkedett. De nem volt érdekelve abban, hogy az ingyen munkát, a robotot jól végezze, és ezért ezt a munkáját lehetőleg rosszul csinálta. A kapitalizmusban a dolgozók viszonya a munkához annak hatása alatt állott, hogy munkájuk gyümölcsének nagy részét a kapitalista sajátította el. A kapitalista nem kényszeríthette a munkást ugyan nyílt erőszakkal arra, hogy neki dolgozzék, mint egykor a rabszolgatartó a rabszolgát, vagy a földesúr a Jobbágyot, de mégis volt eszköze, mellyel kikényszerlthette a munkás munkáját. A munkás ugyanis nem lévén birtokában sem a termelőeszközöknek, sem a megmunkálható anyagnak, kénytelen volt munkaerejét felajánlani, illetve eladni azoknak, akik ezekkel az eszközökkel rendelkeztek, vagyis a kapitalistáknak. A munkás előtt csak két lehetőség állott: vagy eladja munkaerejét a kapitalistának, vagy éhen hal. Ezt a kényszerhelyzetet a kapitalisták nagyon ls kihasználták, és a munkásnak munkájáért a lehető legkisebb bért fizették. Ez a helyzet tette lehetővé a munkások kizsákmányolását. A munkások azonban védekezni kezdtek a kizsákmányolás ellen, és így nemsokára megindult a kapitalisták és a munkásosztály közötti harc, az osztályharc. Ä

kapitalista közvetett módon nemcsak arra tudta kényszeríteni a munkást, hogy dolgozzék neki, hanem arra is, hogyan dolgozzék. A kapitalista kényszeríteni tudta a munkást arra Is, hogy olyan fegyelmet tartson a munkában, mely megfelelt a kapitalista érdekeknek. A munkás kénytelen volt alávetni magát a kapitalista követelte munkafegyelemnek, mely arra Irányult, hogy a munkás munkaerejét minél nagyobb mértékben minél kevesebb ellenértékért kihasználja. Ha a munkás nem vetette magát alá a kapitalista követelte fegyelemnek, elvesztette munkáját, s ezzel magát és családját az éhezésnek tette kl. Ezért a kapitalista termelésben a fegyelmet éhségfegyelemnek nevezték. A második világháború után a fokozott gépesítés, automatizálás, racionalizálás és kibernetika segítségével a kapitalista termelés tetemesen növekedett nemcsak mennyiség, hanem a termelékenység tekintetében is. Ez lehetővé tette a kapitalistáknak, hogy a munkások bérét számottevően emeljék. Természetesen nem tették ezt önként, hanem a munkások kényszerítették kl sztrájkharcaikkal. A kapitalisták kénytelenek engedni a dolgozók bérköveteléseinek a fennálló szocialista világrendszertől való I félelmükben is. Tudják, hogy az elégedetlen munkások előtt mindig ott áll a követhető példa: a szocialista társadalmi rendszer. A szocializmusban természetesen más a helyzet. A termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak és így nincs meg a lehetősége annak, hogy a kapitalisták kizsákmányolják a dolgozókat. De különben a szocializmusban Is érvényes az az elv, hogy a dolgozók viszonya a munkához nagyrészt attól függ, hogy a munka mint eszköz mennyire tölti be feladatát: a létfenntartási eszközök megszerzését. A szocializmusban, mivel megszűnt a termelőeszközök magántulajdonából fakadó kizsákmányolás, természetszerűen megvan a lehetőség arra, hogy a dolgozók munkájukkal megszerezzenek minden szükséges létfenntartási eszközt. Ily módon a szocializmusban is adva van a dolgozók anyagi érdekeltsége, s ettől függ munkájuk. Ezért a szocializmusban Is érvényes az az alapelv, hogy a dolgozók anyagilag érdekelve legyenek munkájukban, és helytelen volna tekintet nélkül a dolgozók anyagi érdekeltségére teljes munkát várni tőlük. Az ember elsősorban kenyérrel él a szocializmusban is, s merő filozófiai Idealizmus tehát a marxista filozófia szöges ellentéte — volna, ha azt kívánnák, hogy a dolgozók teljes értékű munkát szolgáltassanak tekintet nélkül anyagi érdekeltségükre, csupán a szocializmus eszméjének hatására. ilyen filozófiai Idealizmusról tanúskodik Sztálinnak 1952-ben tett javaslata, mellyel azt ajánlotta, hogy a kolhozokra és kolhoztagokra kivetett adót 40 milliárd rubelre emeljék, pedig a kolhozok akkori egész pénzbeli jövedelme csak 42 milliárd rubelre rúgott. Sztálin elvárta, hogy a kolhoztagok 1ó, önfeláldozó munkát végezzenek akkor is, amikor munkájuk gyümölcsének nagy részét elvonják tőlük. Tehát olyan helyzetbe akarta juttatni a kolhozparasztokat, hogy úgyszólván semmi anyagi érdekeltség se fűzze őket munkájukhoz, különösen a jobb munkához. Sztálin ezt a politikát folytatta a kolhozparasztsággal szemben, és ezzel nagymértékben fékezte a szovjet mezőgazdaság előrehaladását. Csak amikor halála után az új pártvezetőség megszüntette ezt, és egyre jobban érvényesítette az anyagi érdekeltség elvét a mezőgazdaságban,kezdődött meg a szovjet mezőgazdaság gyorsabb fellendülése. Hruscsov elvtárs 1964. február 28-án mondott beszédébben fontosnak látta újfent hangsúlyozni, hogy „Lenin nyomán szükséges széles méretben felhasználni az anyagi érdekeltséget a szovjet gazdaság kiépítésére Irányuló óriási erőfeszítésünkben. A mezőgazdasági termékek termelésének kibővítésekor merészen kell alkalmaznunk a gazdasági ösztönzést a termelés mennyiségi és minőségi javítására." Az anyagi érdekeltség elvének szigorú követése nem kevésbé szükséges a csehszlovák népgazdaságban ls. Ismeretes, és az illetékes tényezők is számtalanszor figyelmeztettek rá, hogy a bérezés terén mutatkozó egyenlősdl miatt nem érvényesül eléggé az anyagi érdekeltség elve. Ez pedig gátlólag hatott az egész termelésre, és végeredményben nagy károkat okozott a népgazdaságnak. Egyik fontos oka a népgazdaság fejlődésében bekövetkezett megtorpanásnak. így például az építőiparban alkalmazott bérezés nem vette eléggé figyelembe az anyagi érdekeltség elvét. Nem méltányolta eléggé az építőipari dolgozók nehezebb munkafeltételeit, akik a legnagyobb hőségben, nyirkos és hideg időben egyaránt szabad ég alatt dolgoznak, s emellett a téli hónapokban nem kereshetnek olyan mértékben, mint nyáron. Ennek következményeként az utóbbi években az építőipari dolgozók ezrei elhagyták munkahelyüket, és másutt jobb feltételekkel vállaltak munkát. így azután az építőipar nem tudta teljesíteni a tervét, nem épültek fel idejében azok az új üzemek, melyeknek termékeire a népgazdaságnak oly nagy szüksége van. Mindennek alapján a párt és a kormány elhatározta, hogy az építőiparban az anyagi érdekeltség elvének alapján újjászervezik a bérezést, ami azonban Igényes feladat. A

z anyagi érdekeltség elvével kapcsolatban felmerül az a kérdés, vajon az anyagi érdekeltség egymagában elegendő módon ösztönzi-e a dolgozókat olyan munkateljesítményekre, melyek összhangban vannak az egész társadalom érdekeivel? Ogy véljük, hogy az anyagi érdekeltség egymagában nem elegendő, párosulnia kell egyéb követelményekkel. Egy példával rávilágítunk erre a kérdésre. Ismeretes, hogy tejtermelésünk a világháború előtti termeléshez képest számottevően csökkent, mégpedig 1962-lg az 1938. évi tejtermeléshez képest 1 milliárd 187 millió literrel. Ez a mennyiség — ha alapul veszszük az 1962. évi személyenkénti 3 deci tej napi fogyasztását — 9 hónapra tudná fedezni az ország tejszükségletét. A tejtermelés csökkenésének —egyik oka, hogy a szövetkezetek a rendelkezésükre álló takarmány legnagyobb részét disznóhizlalásra használják fel, mert ez jobban fizet, többet hoz a konyhára, mint a szarvasmarhatartás, vagyis a tejtermelés. Ebből ls kiviláglik, hogy az anyagi érdekeltségnek párosulnia kell egyéb tényezőkkel. Ezt fejezte kl Hruscsov elvtárs a már idézett beszédében, melyben kiemelte, hogy „rendkívüli jelentősége van annak, hogy az anyagi érdekeltség erkölcsi tényezőkkel... együtt érvényesüljön." mm társadalmi és állami életben a Ä4 zavartalan együttéléshez és együttműködéshez szükséges a szocializmus követelményeinek alapján kialakult, vagy a törvényekben, jogszabályokban megállapított közösségi rend, Illetve az ehhez való alkalmazkodás. Ez elengedhetetlen a társadalom, az állam életének és működőképességének biztosításához. Mi a helyzet e téren nálunk? A pénzügyminiszter az 1963. évi költségvetéről szóló beszámolójában megállapította, hogy 1962-ben a munkahelyeken a munkaidőnek 15 °/o-át, vagyis naponta 70 percet nem használtak kl, és ez tetemes kárt okozott az ország gazdaságának. Ennek egyik oka a rossz munkafegyelem. Ezért elengedhetetlen a szocialista társadalomban a tudatos munkafegyelem biztosítása. Ez pedig csak az anyagi érdekeltséggel és a neveléssel kapcsolatban történhetik, mert a szocializmusban nem lehet olyan kényszerítő eszközökhöz folyamodni, amilyeneket a kapitalizmusban alkalmaznak. A fegyelemre szoktatással már az Ifjúságnál kellene kezdeni, és ezért a fegyelemre szoktatás az ifjúság szocialista nevelésének egyik fontos követelménye. A mai ifjúságról, neveléséről sok vita folyt és folyik ma is. Számos egymásnak ellentmondó nézettel találkozunk. Egyesek szerint a mai ifjúság Jó, mások pedig ellentétes nézeten vannak. Nem akarunk ebbe a vitába beleszólni, mert nem tartozik szorosan a cikkünkben felVetett kérdéshez. Azonban mindenképpen vitán felül áll, hogy a szocializmus építése öntudatos, de egyúttal kötelességtudó, fegyelmezett állampolgárokat kíván. Az ilyenek azonban nem alakulnak kl maguktól, hanem nevelni kell őket. Már az alsóbb fokú Iskolákban ebben a szellemben kell nevelni az ifjúságot. Az Iskolának meg kell adni azt a lehetőséget, hogy az ifjúságból kinevelje azt a fegyelmezetlenséget, mellyel nemcsak kivételesen találkozhatunk, s mely forrása a serdülő és felnőtt korban Is mutatkozó fegyelem és kötelességtudat hiányának, s egyéb kedvezőtlen jelenségnek. Másrészt azonban nagy hiba volna, ha az ifjúságot, és különösen a felserdült ifjúságot azzal a mércével mérnénk, mellyel az Ifjúságot a múltban mérték. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mai ifjúság más körülmények között nőtt fel és él, és ezért nem lehet vele szemben olyan követelményeket támasztani, amilyeneket egykor támasztottunk az Ifjúsággal szemben. A

z anyagi érdekeltség a szocialista gazdálkodás egyik legfontosabb alapelve. Mindaddig, amíg a munka nem válik életszükségletté a társadalom tagjai számára, a szocialista államnak is úgy kell megszerveznie a társadalmi munkát, hogy a többet és Jobban dolgozók nagyobb részt kapjanak a társadalmi munka termékeiből. Ha az anyagi érdekeltséghez még egyéb — szocialista-erkölcsi — tényezők ls hozzájárulnak, megadatik a lehetősége annak, hogv a kapitalizmussal folytatott gazdasági harcban a szocializmus behatoljon azokba a hadállásokba, melyek elfoglalásával a szocializmus végleges győzelmet arathat a kapitalizmus fölött. Pr, BALOGH-DÉNES ÁRPÁD mí

z uiok. EVELÓK A jövő nemzedékét neveljük AZ IFJÜSAG NEVELÉSÉNEK kérdései közvetlenül érintik és érdeklik az egész társadalmat. Kivétel nélkül valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy az ország Jövője attól függ, milyen Ifjúságot nevelünk. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi Időben minden igyekezetünkkel és a kommunista nevelés minden eszközét felhasználva arra törekszünk, hogy gyermekeinkből sokoldalúan képzett, fizikailag edzett, a tudományos világnézet talaján álló embereket neveljünk. Nem könnyű feladat ez ós megvalósítása csakis az Iskola, a család, az egész társadalom összefogásával képzelhető el. Bizonyos eredményekkel már eddig ls büszkélkedhetünk. A mai fiatalság például jobban érvényesíti tudását a politikai életben, erősebb benne a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség érzése, mint bármikor ezelőtt. Viszont tudjuk azt is, hogy az Iskolában, de az iskolából kikerült fiatalok körében ls az erkölcsi és politikai magatartás tekintetében még sok a kívánni való. A fiatalok többsége valahogy megtorpan az előtte felmerülő akadályoktól, nehezen birkózik meg a nehézségekkel és egyéni érdekeit nem mindig tudja alárendelni a közösség, a társadalom érdekeinek. E fogyatékosságok áthidalása a világnézeti nevelésre vár. Az ifjúság nevelésének Jelentőségét az is hangsúlyozza, hogy e problémával maga a CSKP KB is foglalkozott és határozatot fogadott el a kommunista nevelés elveiről, amely sokat segített már eddig ls a nevelés minőségi megjavításában. A kommunista nevelés, Illetve világnézeti nevelés kérdéseit boncolgatva elsősorban tisztáznunk kell, milyen célt követ ez a nevelési folyamat, mit akarunk vele elérni? Azt, hogy fiataljaink a kommunizmus eszméinek odaadó hívei, a kommunista erkölcs szabályait betartó, az alkotómunkát életszükségletnek tartó, sokoldalú és harmonikus egyénekké fejlődjenek, akik a szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség szellemében minden áldozatra készek. Olyan egyénekké, akik a társadalom szükségletei szerint az élet bármely szakaszán a közösség javára dolgoznak, akik boldogulásukat a társadalom sikereiben, eredményeiben látják. NAGY SZEREPE VAN e cél elérésében az Iskolának, amelynek feladata, hogy a fiatalokba beoltsa a szocialista öntudat és a szocialista erkölcs szellemét, hogy minél több tudással és tapasztalattal vértezze fel őket és a legnemesebb tulajdonságokat és szokásokat fejlessze kl bennük. Ahhoz, hogy az Iskola e feladatát teljesíteni tudja, feltétlenül szükséges, hogy az oktatás és nevelés harmonikus egységet képezzen. Mert kétségkívül az iskola elsődleges feladata, hogy a diákot ismeretekkel lássa el, tehát oktassa, ám mit érnének az Ismeretek, ha ugyanakkor nem formálnánk a tanuló jellemét, erkölcsi tulajdonságait, világnézetét, politikai meggyőződését is. Igaz, találkoztunk már olyan felfogással, mely szerint a világnézeti nevelés a polgári nevelés tananyagába tartozik és semmi keresnivalója a számtan vagy földrajzórán. Ha helyet adnánk e téves nézetnek, a tantárgyak teljes elszigeteltségre, mintegy légüres térbe jutnának, ami a nevelés csődjéhez vezetne. A szocialista tanító akkor áll hivatása magaslatán, ha úgy tanítja a szaktantárgyakat, hogy a tanulóban a tárgyi tudás megszerzése mellett, fokozatosan kialakuljon a helyes világnézet, erkölcsi magatartás és politikai meggyőződés is. Ez nagy igényeket támaszt a tanítóval szemben mert ha a világnézeti nevelésben eredményeket akarunk elérni, akkor nemcsak a tanuló értelmére, hanem érzéseire és akaratára is hatnunk kell. Sajnos ezen a téren még nincs okunk az elégedettségre, — mert tisztesség ne essék — nem minden pedagógus áll ma még hivatásának magaslatán. Tény azonban, hogy a pedagógus-továbbképzés jobb szervezésével és minőségi javításával a helyzet évről évre Javul. Jogosan vetheti fel az olvasó, hogy nemcsak a pedagógus neveli a gyermeket. És ez így Igaz. Am a szülők szívesen tolják a pedagógusra a felelősséget az általuk elkövetett nevelési hibákért, kudarcokért is. Valljuk be őszintén, könnyebb más szemében észrevenni a szálkát, mint sajátunkban a gerendát. Talán ezért is Jut csak ritkán eszünkbe önmagunkba nézni, mérlegre tenni, megtettünk-e mindent gyermekünk jellemének helyes formálása érdekében. Mert a példaadás erejéről vallott általános érvényű elv a nevelés e szakaszán még fokozottabban érvényes. A szülők magatartása, munkához való viszonya, társadalmi tevékenysége, viselkedése otthon és nyilvános helyeken stb, minden mentorkodásnál hatásosabban befolyásolja a gyermek jellemének fejlődését. De a példaadás Igénye nemcsak saját gyermekeinkkel szemben Indokolt. JÖL TUDJUK, hogy a szocialista társadalom fejlődése nem mentes az ellentmondásoktól, hogy a pozitív jelenségek mellett még gyakran szembekerülünk a régi erkölcs csőkevényelvel, az önzés, a kétszínűség, a felelőtlenség és a harácsolás megnyilvánulásaival. S bár a gyermek a legjobb példát látja is otthon maga előtt, a külső környezet hatása ls nyomokat hagy lelkében, jellemében. Ezért lenne kívánatos, hogy a társadalom minden egyes tagja átérezze, ő is felelősséggel tartozik az ifjúság neveléséért, A szocialista társadalom alapja, céljaink elérésének feltétele a munka. A kommunista nevelés elképzelhetetlen a munkára való nevelés nélkül. Az Ifjúságot meg kell tanítani a munka megbecsülésére, arra, tartsák kötelességüknek helytállni ott, ahol a társadalomnak szüksége van rájuk. Az aktív munka egyben az erkölcsi nevelés alapja is, mert önbizalmat Önt a fiatalokba és szilárdítja bennük a természet adta közösségi szellemet, A munka — az individualizmus, az önzés, az élősködés elleni harc leghatásosabb eszköze, tehát a világnézeti nevelés egyik fontos fegyvere is

ä EZÉRT LÉNYEGES, hogy az Iskolában figyelmet szenteljünk a politechnikai nevelésnek, melynek keretében a tanulók — amellett, hogy szakmai gyakorlatra tesznek szert az ipari vagy mezőgazdasági üzemben, s nagyobb! kollektívába kerülnek — életismeretük ls gyarapszik. Megtanulják, mi ä fegyelem és a pontosság, megismerik' a közösség, az összetartozás erejét, Feltétlenül fontos, hogy az ifjúság az életet teljes valóságában Ismerje, Helytelen volna, ha a fiatalokkal megismertetnénk ugyan a kommunista társadalmat, de nem tanítanánk meg őket arra, hogyan harcoljanak a jövőért. A világnézeti nevelés kérdéseivel foglalkozva nem mehetünk el szó nélkül a plonlrszervezet és a CSISZ szerepe mellett sem. Nem kis feladat hárul ugyanis rájuk, főleg az ifjúság szabad idejének céltudatos szervezését Illetően. Az utóbbi időben sok vita folyt arról, hogyan tegyük érdekesebbé, vonzóbbá és tartalmasabbá az ifjúsági szervezetek tevékenységét, különös tekintettel küldetésükre, a világnézeti nevelés terén. Túlzás volna abban az Illúzióban ringatni magunkat, hogy a kommunista nevelés elveit mindenki ismeri* mindenki betartja, így minden a legnagyobb rendben van. Nevelési munkánk hiányosságaira figyelmeztetnek; az imitt-amott felbukkanó huligánok, henyélők, lejtőre jutott egyének. Lényegében ők is a szocialista társadalom neveltjei, csakhogy az ilyen elvétve előforduló esetek döntő többségét a kétvágányú nevelés eredményezte. A kétarcúság minden esetben visszaüt! E figyelmeztető példákból le kell vonnunk a tanulságot, a jövőben még nagyobb gondot kell fordítanunk a fiatalságra és semmiképpen sem szabad magára hagyni még szabad Idejében, apró-cseprő problémáival sem. ÉGETŐEN SZÜKSÉGES és nélkülözhetetlen az Iskola, a család és az egész társadalom együttműködése az Ifjúság nevelésében, mert csakis a nevelési törekvések egysége révén készíthetjük fel a jövő nemzedékét a szocialista és a kommunista társadalom építésére, S KALINA KATALIN Nincs ok o szégyenkezésre A napokban Jól sikerült olvasókonferencia zajlott le Ipolyságon. A városka magyar pedagógusai a Szocialista Nevelés című módszertani folyóirat szerkesztő bizottságának tagjaival találkoztak és megvitatták a lappal kapcsolatos problémákat. A lap képviseletében a találkozón Onódl János, Simlch Erzsébet, Czlnega Júlia és Szeberényi Zoltán Jelent meg. A találkozó baráti légkörben folyt le és a lap Ipolysági olvasói és munkatársai úgy beszéltek a Szocialista Nevelésről, hogy mondanivalójukból kitűnt, magukénak tekintik a lapot összes erényeivel és hibáival együtt, Az olvasókonferencián a Szocialista Nevelés szerkesztői meggyőződhettek arról, hogy az Ipolysági olvasók elégedettek a lap színvonalával, méltá« nyolják a fejlődést, melyet a lap fennállása óta tapasztalni lehet és tudják, hogy a Szocialista Nevelés a csehszlovákiai magyar pedagógia egyik tükre. A lap olyan, amilyenek a magyar pedagógusok, s ma már talán sem az egyikért, sem a másikért nincs ok a szégyenkezésre. Sági Tóth Tibor 1964. május 3. * ŰJ SZÖ 5