Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-30 / 149. szám, szombat

Antonín Novotný elvtárs beszéde (Folytatás a 6. oldalról) munkáspártok nemzetközi összejövetelein 1957-ben és 1960-ban, az elfogadott közös dokumentumok magyarázatánál és a bennük leszögezett elvek gyakorlati megvalósításánál. E politika helyességét igazolta és fejlesztette a CSKP Xlu. kongresszusa is. Ezért a kongresszus folyamán és annak határozataiban elvi állást kellett foglalni a Kínai Kommunista Párt vezetőinek eljárásával szemben; nézeteiket a kongresszuson a kínai küldött tolmácsolta, és újra kiderült, hogy a kínai vezetők fellépnek a közösen elfogadott stratégia és taktika ellen, s a nemzetközi kommunista mozgalom egységével homlokegyenest ellenkező irányzatot akarnak elfogadtatni. A XII. kongresszus felhívása, valamint a testvérpártok számtalan felhívása is, hogy a Kínai Kommunista Párt ébredjen rá végre saját felelősségére, vizsgálja felül téves nézeteit és sorakozzon fel a kommunista pártok egységes frontjába, nem talált kedvező visszhangra. Epp ellenkezőleg, egyre növekedő gyűlölettel, öszszeférhetetlenséggel és a Kínai Kommunista Párt vezetőinek egyre kihívóbb magatartásával találkozunk. A kínai pártvezetés az utóbbi időben lényegében arra törekedett, hogy függetlenítse magát a nemzetközi kommunista mozgalmban kötelező fegyelemtől, s mivel 1960-ban Moszkvában a kommunista és munkáspártok találkozóján törekvései nem jártak sikerrel és elszigetelődött, olyan látszatot Igyekezett kelteni, mintha dogmatikus politikája lenne a moszkvai Nyilatkozat egyedül helyes magyarázata. A Nyilatkozatban leszögezett elvekkel szöges ellentétben jártak el a kínai vezetők a nemzetközi demokratikus szervezetek talaján is, ahol az utóbbi két esztendőben következetesen összeegyeztethetetlen ellentmondásként állították be a békéért és a leszerelésért vívott harcot az imperializmus ellen vívott harccal, a nemzeti felszabadító mozgalomért és a gyarmatosítás minden formája elleni harccal. Ugyanakkor a békeharc közös áramlataival és az imperializmus ellen vívott harccal szemben hangsúlyozták a három világrész, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika specifikus érdekeit, amelyeket azok földrajzi szolidaritása határoz meg. Ezek a törekvések' nyilvánvalóvá tették azt, hogy Kína nem ért egyet a moszkvai Nyilatkozatban leszögezett elvekkel, és nyilvánvalóvá vált az a törekvésük is, hogy Kínát a nemzetközi forradalmi mozgalom valamiféle új központjává avassák. Ha mindezzel összefüggésbe hozzuk a csődbe jutott nagy ugrás kísérletét és a népi komunákkal való kísérletezést, mellyel át akarták ugorni a szocialista építés szükségszerű szakaszait és Kínát a közeljövőben élenjáró kommunista országgá tenni, akkor szinte tenyerünkön látjuk azokat az elemeket, amelyek Segítségéve! igazolni akarták a kínaiaknak a nemzetközi munkásmozgalomban hegemóniára törő igényeit. A Szovjetunió Kommunista Pártjának tavalyi júliusi nyílt levele a testvérpártok válaszai és egyéb anyagok Is elemzik a Kínai Kommunista Párt tarthatatlan álláspontját. Hatalmas igyekezetet fejtettünk ki, hogy míg lehet visszatérítsük a kínai vezetőket a helytelen útról. A Szovjetunió Kommunista Pártja és más testvérpártok is közölték a kínai vezetőkkel a nyílt vita megszüntetését és a pozitív együttműködést célzó javaslataikat, amelyek alapján elvszerűen és fokozatosan egyeztethetnék az eltérő nézeteket és kiküszöbölhetnék a fennálló ellentéteket. A kínai képviselők fellépése és eljárása azonban meggyőzően bizonyítja, hogy a Kínai Kommunista Párt egyrészt nyíltan arra törekszik, hogy tagadja és felülvizsgálja mindazt, ami a nemzetközi kommunista mozgalom okmányaiban a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség forradalmi elméletének ós gyakorlatának jelenlegi programját adja, másrészt megfontoltan szakadást akar előidézni a nemzetközi kommunista mozgalom soraiban. Ténylegesen nincs a Szovjetunió és a szocialista országok nemzetközi politikájának olyan kérdése, amely ne volna a kínai vezetők esztelen, a józan ésszel ellenkező bírálatának célpontja. Szerintük a békés együttélésért folyó küzedelem olyan irányvonal kiharcolását jelenti, amely megfelel az Imperializmus szükségleteinek, s az imperialista agressziós és háborús politika kezére játszik", és „az osztályharcnak az osztályok világviszonylatban való együttműködésével történő helyettesítését" jelenti. A teljes leszerelés követelése „csak százszázalékos ópium a népek elkábítására", „az atomfegyverkísérletek ľ észleges betiltásáról létrejött egyezmények", „a Szovjetunió szövetkezése az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy világuralomra tegyenek szert". Szerintük ez fegyverbarátság az amerikai impérialistákkal, melynek célja állítólag „a békeszerető népek politikai megzsarolása". Hasonlóképpen a szovjet kormánynak a nemzetközi viszályok békés megoldására tett javaslatai állítólag „reakciós mérlegelések" és „az imperializmus sárkányarcának kendőzését" jelentik. Ezzel szemben az ún. „kínai marxizmus—leninizmus" szerint az egyedül helyes és elfogadható recept a közvetlen harc az imperializmus ellen, ami nem zárja ki az atomháború kockázalát s állítólag végül bebizonyítja az imperializmus belső gyengeségét, sőt az atomfegyverek gyengeségét is, amelyek nem mások, mint papírtigrisek. Ez a „hősiesség és elszántság" természetesen önmagában is papírszerű, üres hencegés, amit könnyen hangoztatnak, mivel a Kínai Népköztársaság biztonságban érzi magát a Szovjetunió atom- és rakétavédelme alatt. A kommunizmus ellenségeinek igen megfelel a Kínai Kommunista Párt képviselőinek fellépése, mert céljaikkal összhangban áll a szocialista világtársadalom és a kommunista pártok egységének gyengítése. Emellett a szocialista építés kínai „példájától" nem félnek, nem fenyegeti őket a veszély, hogy e példa növelni fogja a szocializmus eszméinek vonzóerejét. A kommunista pártok teljes többsége a Szovjetunió Kommunista Pártjának megfontolt, konstruktív állásfoglalása mellett áll. Azok az egyének vagy kis csoportok, amelyek egyes kommunista pártokban a kínai nézetek védelmezőiként lépnek fel, nincsenek semmilyen hatással s csupán a trookisták, dogmatikusok és revizionisták valamiféle vegyülékét jelentik. Szlovákia Kommunista Pártja Ban- ská Bystrica-i kerületi konferenciáján mondott beszédemben felhívtam a figyelmet arra, hogy megfelelő alkalommal fellépünk a mi 1948 februárunkkal kapcsolatban hangoztatott kínai nézetekkel szemben. A kínai propaganda február jellegét elferdíti. Szilárdan állunk az SZKP lenini politikája mellett Pártunk következetesen védelmezi a moszkvai dokumentumok lenini állásfoglalását, hogy a burzsoázia elleni harcban a kommunistáknak a helyzetnek megfelelően az osztályküzdelem valamennyi eszközét és formáját érvényesíteniük és fejleszteniük kell. Ebben az osztályharcban a tömegek forradalmi tapasztalatokat nyernek, hogy készen legyenek fegyvert ls ragadni, ha a békés irányzat nem jár eredménnyel, ha a burzsoázia állásait ellenforradalmi erőszakkal akarnák megvédeni. Szilárd hívei vagyunk ennek a lenini alapelvnek, mert teljesen megfelel pártunk tapasztalatainak. Ezerint igazodtunk mindig s a párt e politikájának helyességét megerősítették az 1948-i februári események, amikor a forradalmi fejlődés békés úton haladt a nemzeti demokratikus forradalomtól a munkásosztály végleges hatalomra kerüléséig. Ez természetesen nem tetszik a kínai képviselőknek, akik rágalmazva arra oktatnak bennünket, hogy állítólag önmagunkat csapjuk be s a „tépyekkel ellentétben saját ferde el' kSpžél&seik Jszerint „kijavítják" pétiünk'történetét, Így például azt állit-, "ják, hogý liázánkban állítólag min'djárt 1945 után bevezettük „a proletariátus diktatúrájának formáját", hogy „a burzsoáziától a hatalmat nem békésen vettük el", hanem ellenkezőleg, februárbán azért győztünk, mert „a kommunista párt vezette kormány fegyveres erőt alkalmazott és fegyveres tömegtüntetéseket szervezett". Továbbá azt állítják, hogy a munkásosztály a burzsoá államcsínyt saját állami apparátusával, túlnyomórészt saját fegyveres erőivel fojtotta el. Már az első tekintetre világos, hogy — enyhén szólva — a helyzet teljes ismeretének hiányáról van sző. Önök tudják a legjobban, milyen nagy politikai erőfeszítésre volt szükség, hogy február idején a hadsereg távol maradjon az eseményektől, hogy a Beneš vezette reakció ne használhassa fel ellenforradalmi célokra s a hadsereg hazafias, haladó erői politikailag magukévá tehessék a nép ügyét. Ezenfelül a fegyveres alakulatok döntő szerepéről terjesztett kínai szóbeszéd nem új a nap alatt s a Kínai Kommunista Párt vezetőségének ismét furcsa rokonságát mutatja. Ugyanis 1948 februárja óta hasonló értelmetlenségeket állítottak olyanok, mint Bevin, Truman, Adenauer, Dulles s mindmáig ezt hajtogatják a hidegháború különféle nagyságai. E dolgot az jellemzi, hogy a kínai vezetők tudatosan meghamisítják pártunk értékelését az 1948 februári eseményekről. 1964. március 31-i cikkükben Klement Gottwald beszédére hivatkoznak, melyet Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1948. november 17-i ülésén mondott el. A kínaiak idézik Klement Gottwald kijelentését, amikor állítólag azt mondotta: „Már a februári események előtt megmondottuk: az egyik változás a háború előtti viszonyokkal szemben éppen az, hogy az államapparátus már új osztályokat s nem az előző uralkodó osztályokat szolgálja. A februári események megmutatták, hogy az államapparátus ebben az értelemben rendkívüli szerepet játszott". Emellett magából a pontatlanul lefordított Idézetből kihagynak néhány „csekélységet", amelyek nem erősítik meg elméletüket az apparátus döntő szerepéről a februári eseményekben. A mondat után ..., hogy az államapparátus már új osztályokat és nem az előző uralkodó osztályokat szolgálja, ugyanis Klement Gottwaldnak az a kijelentése következik, hogy ,,e téren aggodalmak voltak, természetesen az államapparátusért való harc nem csekélység". Külön felhívom a figyelmet e szavakra „az államapparátusért való harc", mert belőlük világos, hogy a munkásosztálynak az államapparátus megnyeréséért határozottan harcolnia kellett, az apparátus nem állt tBljesen az ő oldalán. Klement Gottwald ebből továbbá nem a múltra, hanem a jövőre nézve azt a következtetést vonta le, amelyet a kínaiak szintén elhagynak, idézem: „e szemléletes tanulság volt a munkásosztály számára, hogy mint uralkodó osztálynak miként kell gondoskodnia „apparátusáról". Az idézéseknél nem lehet a kívánságot valóságként feltüntetni, mert ez csalás, amitől óvakodnia kellene minden kommunistának. Mi magunk tudjuk a legjobban, hogyan folytak le e dolgok, senki sem adhat nekünk vitatható, oktató leckéket. De tekintettel arra, hogy a kínai képviselők azt á nem irigylésre méltó feladatot tűzik maguk elé, hogy a fegyveres úton kívtji tagadják a szocializmusba való békés átmenet lehetőséigét is — aprelýet lerögzít á Nyilatkozat és a , Kiáltvány — internacionális, kötelességünknek Jártjuk kiegésatjjhi emlékezetük kpmoiy hézagait. A tényleges'igazság az, hogy miután a Szörvjet hadsereg kiűzte hazánkból a náci megszállókat s népünknek a fasiszták ellen vívott fegyveres harca után, amely 1945. május 9-én hazánkban a nemzeti demokratikus forradalomban ért véget, megteremtettük a népi demokratikus uralmat. A kormányban azonban a munkásosztályon kívül részt vett a burzsoázia Is, amely még jelentős pozíciókkal rendelkezett s azokat a gazdaságban, valamint a többi politikai pártok segítségével befolyása alatt áiró államapparátus egy részében érvényesítette. Ezért nálunk három éven keresztül éles politikai harc folyt a győzelemért, olyan feltételek mellett, hogy 1945 decemberétől hazánkban egyetlen szovjet katonai egység sem volt. Pártunk munkája az államhatalmi szervekben levő pozícióinak megszilárdítására, a reakció szabotázsakcióinak leküzdésére, a nemzeti demokratikus forradalom békés fejlesztésére irányult. Pártunk a nemzeti demokratikus forradalom keretében olyan strukturális, szociális-gazdasági átalakítások megvalósítására törekedett, amelyek megszilárdították a néppel s a munkásosztály, — az egész nemzet képviselője szerepével való kapcsolatát. Lentről és fentről gyakorolt politikai nyomással, főként az 1946. évi választások után, amikor a párt a nyert pozíciói alapján, s a Szovjetunióval való szövetségben a burzsoázia reakciós erőit egymás után szorította ki pozícióiból, amely erők 1948 februárjában kabinetpuccsal kísérelték meg a fejlődést a maguk javára fordítani. De teljesen elszigetelődtek a párt által 1948 februárjában indított politikai akciók következtében. Ilyen akciók voltak: az általános sztrájk, a többi politikai párt baloldali erőivel való tömörülés a megújhodott Nemzeti Frontban, további államosításra és a földreform betetőzésére Irányuló követelések és más, a i nép osztályegységét tömörítő világos, szocialista jellegű követelmények kihirdetése. Amikor a válság elérte tetőfokát és figyelmeztető jelek érkeztek arról, hogy a reakciós erők fegyveres összetűzésekre készülnek, a munkásosztály tagjai fegyvert kaptak kezükbe, megalakultak a népi milíciák, hogy a reakció részéről megelőzzenek bármilyen provokációt. Ez valóban lehűtötte a reakciót, nem került sor semmilyen fegyveres öszszecsapásra, nem is volt erre szűk; ség. Emellett védett bennünket szövetségünk a Szovjetunióval, amely a reakció számára lehetetlenné tette, hogy kívülről imperialista beavatkozást kérjen vagy kényszerítsen ki. A párt fő törekvése az volt, hogy a városok és a falvak dolgozó tömegeinek politikai megmozdulását felhasználja arra, hogy a lelépő reakciós miniszterek leváltására a parlamenti szokásokkal és az akkor érvényes alkotmánnyal összhangban kerüljön sor. Ez teljes mértékben sikerült. A megújhodott Nemzeti Front kormánya Klement Gottwald vezetésével megalakult és világosan szocialista követelményeket tartalmazó programját az 1946. évi választásokból kikerült parlament egyhangúlag megszavazta, a parlamentben a kommunisták nem voltak többségben. Beneš, az akkori burzsoá elnök 1948. február 25-én kinevezte és a parlament 1948. március 9-én jóváhagyta a megújhodott Nemzeti Front kormányának összetételét és programját. E kormány vezeíte végig a nemzeti demokratikus forradalmat és a népi demokráciát a proletariátus diktatúrájának szocialista demokráciájává fejlesztette. A hatalom átvétele a munkásosztály által emellett békés úton valósult meg, sőt az 1920. évi burzsoá demokratikus alkotmány alapján, amelyet maga a burzsoázia hozott létre, amikor biztosította uralmát a München előtti Csehszlovákiában. Nyilvánosan elítéljük a kínaiak méltatlan kísérleteit arra, hogy pártunk tagjait arra ösztökélik: kezdjenek harcot pártunk és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti testvéri kapcsolatok megszakításáért. Néhány nappal ezelőtt a Központi Bizottságnak néhány funkcionáriusa levelet adott át, amelyet a külfölddel való kulturális kapcsolatok kínai népi egyesülésétől kaptak. Valóban nem tudjuk, mit gondoljunk, mert e szennyirat tartalma olyan, mintha a Szabad Európa csatornáiból származna. Uszító felhívás ez, amely felszólítja a csehszlovák kommunistákat, igyekezzenek függetleníteni magukat a Szovjetunió Kommunista Pártjától, mert e párt politikája állítólag „feudális autokraták ideológiája", a kommunista mozgalmat állítólag „valamilyen feudális kjllklgiek" (tatíte,. : lásfoglalása „csáázári kinyilatkoztatásokból áll", amelyekkel eladja pártunkat. Szégyenteljes módon arra uszítja funkcionáriusainkat, hirdessenek harcot és távolítsák el pártunk vezetőségét, mert az Moszkva kiszolgálója és vívják ki azt, hogy a Nemzetgyűlés, a nemzeti bizottságok és bíróságok választásai során „„álhatatos marxistákat, leninistákat" kapjanak, akiknek nyilvánvalóan ezt a kínai javaslatot kellene megvalósítaniuk. Bizonyára mindannyiunk szívéből szólok, amikor azt mondom, hogy aki azt gondolja, hogy célt ér el nálunk a Szovjetunió Kommunista Pártjához fűződő kapcsolatunk ilyen elrugaszkodott rágalmazásával és kommunista pártunk ellent kihívásokkal, azt csupán a csehszlovák kommunisták megvetése, dolgozóink megvetése érheti. A kommunista mozgalomban levő helyzet megoldása kollektív elbírálást kíván, amelynek egyedüli fóruma csak a kommunista pártok új nemzetközi tanácskozása lehet. E tanácskozás összehívásával pártunkkal együtt már számos testvérpárt is egyetértett. Ogy tűnik, a kínai képviselők félnek e kollektív tanácskozástól, mert az újból megerősítené elszigeteltségüket. De legutóbbi, május 7-i levelükben egyszeriben a kommunista mozgalom egysége védelmezőiként tüntetik fel magukat, mondván, hogy az egység érdekében a tanácskozást még 4—5 évvel el kellene halasztani, vagy egyáltalán nem megtartani. Újból nyíltan megmondjuk, hogy a kommunista mozgalom helyzetét teljes komolysággal ítéljük meg, nem egyszerűsítjük le a benne felmerült bonyolult problémákat, de nem is válunk borúlátókká. A legjelentősebb internacionális elvhez igazodunk — a Szovjetunió Kommunista Pártjával és a többi kommunista párttal való egységünk szüntelen megszilárdításához, abban a meggyőződésben, hogy a kommunista forradalmi mozgalom nagy többségének lenini irányvonala helyes, érvényesülni és győzni fog. Ez a mi megingathatatlan felismerésünk, biztonságunk, amellyel belpolitikánkban haladunk, amellyel értékeljük a nemzetközi fejlődést és köztársaságunk biztonságának biztosítását. Az 1957. és 1960. évi moszkvai tanácskozások okmányaiban foglalt lenini irányvonal helyességét megerősíti a nemzetközi helyzet fejlődése is, amelyben egyes pozitívabb irányzatok erősödő hatását figyelhetjük meg. Ez igazat ad a Szovjetunió és a többi > szocialista ország fáradhatatlan bé- ' kepolitikájának is. Az utóbbi hónapokban a nemzetközi kapcsolatok terén további kedvező hutást gyakorolt az atomkísérletek részleges betiltásáról kötött moszkvai egyezmény szelleme, amelyet valamennyi békés és haladó erő aktívan támogat, s amely növekvő visszhangra talál a reálisan gondolkodó nyugati uralkodó körökben is. A különböző társadalmi rendszerű országokkal fenntartott kölcsönös kapcsolatokban a javulás első jelel mutatkoznak, — ha természetesen nem tekintjük az ideológiai területet, ahol mint már mondottam, b nyugati hatalmak képviselői fokozzák kommunista-ellenes ideológiai támadásalkat a szocializmus országai ellen. Fokozatosan tért hódít a felismerés,hogy az eddigi viszályok megoldásánál az államok közötti tárgyalások útját kell választani és így — amint ezt az egyes eddigi megbeszélések mutatják — az álláspontok közeledésére kerül sor, a béke és a gazdasági kapcsolatok néhány kérdésében. Tárgyalások vannak folyamatban egyes korábbi kölcsönös kapcsolatok elmélyítéséről is. E megállapítások kétségtelenül a jelenlegi nemzetközi fejlődés pozitívumai, amelyeket érthetően, őszintén üdvözlünk. De komoly politikai hiba volna, ha azt hinnénk, hogy a világban bekövetkezik a nyugalom Időszaka, vagy most már konfliktusok nélküli távlat áll előttünk. Külpolitikánk a békés együttélés politikájának aktív programját követi, a még nyílt nemzetközi kérdésekben éppúgy, mint az egyes nagy és kisebb tőkésállamokkal való kapcsolatok terén is. A szocialista Csehszlovákiának semmi sem áll útjában, ami meggátolná valamennyi nyugat-európai országgal való kapcsolatainak fejlesztését, mert tudjuk, hogy a kölcsönös kapcsolatok normális fejlődése erősíti a békés együttműködést, és a békét szolgálja. E téren részünkről megvan a jóakarat és a készség, hogy, tárgyalások útján oldjunk meg minden nyílt kérdést és megegyezésre jussunk. A nemzetközi helyzet értékelésénél azonban joggal aggaszt bennünijket a .nyugat-németországi viszonyok jelenlegi állapota. Erkölcsi jogunknak és politikai kötelességünknek-tartjuk a nyugati országok kormányait figyelmeztetni, hogy rövidlátóan cselekszenek, amikor mentegetik és takargatják a Német Szövetségi Köztársaság igen veszélyes fejlődését. A német Szövetségi Köztársaság jelenlegi demokratikus cégére és a NATO védőszárnyai alatt s annak felhasználásával talpra állították a német imperializmus, a militarizmus és revansizmus hagyományos erőit, melyeknek célkitűzései veszélyeztetik a békét. A Német Szövetségi Köztársaságban a potsdami egyezmény rendelkezéseivel ellentétben a NATO legerősebb európai hadserege növekedett fel hitleri tábornokokkal az élén, amely lerázza magáról még azokat az elégtelen korlátozásokat is, amelyekben a nyugati államok 1954-ben megállapodta':. E hadsereg káderei kulcsfontosságú helyeket töltenek be a NATO vezérkaraiban, az atomfegyverek tervezése és felhasználása területén. A NATO leg-utóbbi tanácskozásán a nyugatnémet kormány képviselője arra törekedett, hogy a\Német Szövetségi Köztársaság számára megszerezze a NATO főtitkár-helyettesének funkcióját. Az utóbbi három év alatt a Német Szövetségi Köztársaságban a katonai kiadások a legnagyobb növekedést érték el, teljes iramban fejlesztik a rakétagyártást, s keresik a leggyorsabb utat, hogy rendelkezési jogot nyerjenek a NATO atomfegyvertára felett. Már maga az a tény, hogy mindezt olyan állam teszi, amely Európában egyedül nem ismeri el az eddigi határokat, és a két német állam egyidejű létezését sem, kell, hogy megfelelő figyelmeztetés legyen és a legmagasabb fokú éberségre intsen. Ez újból megerősíti azt, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya nem a békés megértés keresésének útján, hanem a szocialista országokhoz és más országokhoz fűződő kapcsolataiban a ! feszültség, a nyugtalanság útján halad. A német militaristákkal szerzett tapasztalataink alapján felemeljük figyelmeztető szavunkat, amíg még nem késő s mindazokhoz fordulunk, akik nem akarják, hogy megismétlődjék a múlt: nyissák ki szemüket s vessenek véget a nyugatnémet képviselők kétkulacsos játékának. Mi a magunk részéről nem egyszer felhívtuk a Német Szövetségi Köztársaság kormányát kapcsolataink rendezésére s nyíltan megmondtuk, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz{•Folytatás a 8. oldalonj 19B4. május 30 * fjT 7 t \