Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-28 / 147. szám, csütörtök

Aki segít a rend, az összhang megteremtésében ÜGY EMLÉKSZEM, Móricz Zsigmond írja, hogy egy író életében az első húsz esztendő a döntő, munkásságát azok az élmények határozzák meg, amelyeket ifjúságában átélt, elraktározott. E megállapításhoz annyi a megjegyezni valóm, azt hiszem, minden ember életében ezek a fogékony esztendők a döntők, ezek határozzák meg további élete során viselkedését, egész magatartását. Minderre akkor gondoltam, amikor Ipolyságon meglátogattam Tóth Mária asszonyt, akit a Nemzetgyűlésbe képviselőnek jelöltek. Otthon találtam, éppen négyhetes síró unokáját annyi hozzáértéssel dajkálgatta, hogy a kis pólyásbaba néhány perc múlva megnyugodott és elaludt. E meghitt tevékenysége közepette a negyvennégyesztendős nagymama és képviselőjelölt csendesen, — ne hogy a kicsit felébressze — az életéről munkásságáról beszélt. A kiinduló pont természetesen a kicsi volt: — A második unokám, fiút vártunk, de leányka lett — kezdte, — édes, kedves, aranyos lányka. Mindannyian nagyon szeretjük. Higyje el nekem, én ezekben a napokban nagyon elvagyok foglalva, hisz a szövetkezet kertészetében dolgozom, emellett naponta más-más községbe kell utaznom, hogy bemutatkozzam a választóknak, de annyi időt mindig szakítok, hogy ezzel a drága csöppséggel is foglalkozzam. Lányom, most utazik vele haza és én egyenesen félek most, hogy a lakás üres marad nélküle. Node bocsásson meg, én Itt minden féléről beszélek, csak éppen arról nem, ami érdekelné. — Téved — válaszolom — engem minden érdekel, mert az életben úgy van, hogy minden mindennel összefügg. És ha maga nemzetgyűlési képviselő is lesz. továbbra is megmarad nagymamának. — AZ IGAZ — bólintott, majd tűnődve hozzátette — Azért be kell vallanom, nagyon meglepett a hlr, hogy a választás éppen rám esett. Amikor Szögel elvtárs, a titkárunk közölte velem jelölésemet, aggodalommal kérdeztem tőle, megfelelek-e majd ennek a nagy és szép feladatnak?!... Hisz én csak egyszerű asszony vagyok. Eddig még soha a parlamentben nem jártam, Prágán ls csak átutaztam, magát a várost azonban még nem láttam. De a titkár megnyugtatott. Azt mondta, hogy eddigi feladataimat közmegelégedésre elvégeztem. A titkár szavai jól estek, és most már azt is bevallhatom, hogy a hír nemcsak meglepett, de örömmel is eltöltött, örültem annak, hogy mint nemzetgyűlési képviselő még nagyobb segítséget nyújthatok polgártársaimnak, mint eddig. Természetesen jól tudom, ennek a segítségnek összhangban kell lennie országunk lehetőségeivel. Ezért csak azt ígérhetem, amit a költségvetési terv megenged. Persze sokat gondolkodom mostanában. Éjjel, mielőtt elalszom, első beszédemet állítom össze, amellyel a Nemzetgyűlésben majd bemutatkozom. Természetesen, ha megválasztanak. — Hogy fog ott beszélni? — kérdem. — Magyarul. Tudok ugyan szlovákul ls, mégis kifejezni azt, amit gondolok és érzek, azt csak magyarul tudom. Nekem különben e téren eddig nem voltak nehézségeim, ötven óta vagyok a helyi nemzeti bizottság tagja, és voltam már a járási nemzeti bizottság képviselője is, évek óta a nőbizottságban dolgozom, azonkívül népbíró is vagyok, és mindenütt, ahol szükség volt rám, magyarul szólaltam fel. Meg is hallgattak. Minap például Léván a következő esetről kellett dönteni. Egy elvált házaspár állt a bíróság előtt. A fiatalasszony azt követelte elvált férjétől, hogy ötven koronával növelje gyermeke számára a tartásdíjat. A meglepő a helyzetben az volt, hogy a fiatalasszony nem dolgozott sehol, férje pedig azóta megnősült és új házasságában is volt már gyerek. Érthető, hogy nem támogattam a fiatalasszony kívánságát. Nyíltan megmondtam neki, ha kevesli a tartásdíjat, menjen dolgozni. Érveimet a bíróság elfogadta és elutasította a fiatalasszony követelését. Azóta az asszonyka haragszik rám, megfigyeltem, hogy már nem köszön nekem Tóth Mária az utcán. Sajnálatosnak tartom ugyan ezt a viselkedést, de én nem tehettem egyebet. Fellépésemet igazságérzetem diktálta. — No de bizonyára vannak azért, akik szeretik. — Vannak, — válaszolta határozottan — és ez nagyon jól esik. Tegnapelőtt találkoztam az egyik fiatal lánnyal az utcán, akivel együtt dolgozom a szövetkezet kertészetében. Miután két napja nem voltam munkában más elfoglaltságom miatt, a kislány könnyes szemmel, zavartan kérdezte tőlem: „Tóth-néni, hát most már nem fog velünk dolgozni?... pedig nagyon hiányzik nekünk." Nagyon meghatott ez a ragaszkodás. Természetesen megnyugtattam, hogy továbbra ís a kertészetben maradok, mert képviselő ide, vagy oda, dolgozni kell. A szövetkezetnek különösen most nagy szüksége van munkáskézre. — Most aligha szakithat magának időt a kertészetre, — jegyzem meg. Most is, hacsak egy félnapra, akkor is kimegyek. A munka megnyugtat. 'Az utóbbi megjegyzése találó volt, nagyon helytálló A munka az igazi eleme, gyermekkorától ott lüktet élete minden napjá ban. Hetvenhateszten dős édesanyja ad számot azokról a nehéz évekről, amelyekben neki és gyermekeinek, de különösen Mária lányának része volt, aki mindöszsze héthónapos volt, amikor apja szerencsétlenségnek esett áldozatul és meghalt. Ez 1920-ban történt. Apja négy évig a fronton volt, majd 1919ben mint vöröskatona a Magyar Tanácsköztársaság hadseregében harcolt. A tanácsköztársaság bukása után haza, Ipolyságra menekült, ahol egy Kulik nevű szállítóhoz állt be kocsisnak. Ott érte a szerencsétlenség, a megvadult ló úgy megrúgta, hogy még aznap belehalt súlyos sérülésébe. Négy árva gyermekkel maradt az anya. Kapott ugyan 190 korona nyugdíjat, de ebből a csekély összegből alig tarthatta el négytagú családját. Szolgálni ment és gyermekei, amint egy kissé felcseperedtek, máris dolgozni mentek. Mária is, a legkisebb, mihelyt elvégezte az elemit, szolgálni ment. Alig volt akkor tizenhárom esztendős. — Oly vékonyka és gyenge volt szegényke, — mondja az anyja —, hogy a szívem fájt érte. Sokszor, nagyon • sokszor, ha befejeztem az uraságnál a munkát, mentem neki segíteni ... AZ ANYÁNAK KÖNNYBELÁBADT A SZEME, amikor ezeket a keservesemlékeket felelevenítette. Megnyugtatom, most már nincs mitől tartani, hisz lánya nemzetgyűlési képviselő lesz. — Ö, — válaszolja, az öregekre jellemző remegő hangon, — annak én ls nagyon örülök, mert bizony keserves éveket éltünk át, hagymát ettünk akkoriban és kukorica-máié volt a kenyerünk. — Csak karácsonykor volt kocsonya és mákoskalács — teszi hozzá lánya. Tóth Mária, aki alvó unokáját gondosan lefekteti: — Tudja, — folytatja — az ember azt a málét meg a kocsonyás karácsonyt sohasem felejti el. Amolyan jelképnek marad meg az ember életében. Magával viszi mindenüvé, hordja, mint valami láthatatlan poggyászt, anélkül, hogy tudná ... Aztán egyszerre csak váratlanul felbukkan a mélyből. Váratlanul, amikor közügyekről van szó s az embernek eszébe jutnak az elhagyatottság évei, amikor magánügy volt éhezik-e, dolgozik-e az ember. Ilyenkor aztán biztos vagyok a dolgomban és tudom, mit kell tennem. Tudom — ismétli — bár nem vagyok párttag és azt sem mondhatom magamról, hogy tanulmányoztam volna a marxizmust, hisz nekem erre nem volt időm, arra azonban az élet megtanított, hogy a mi rendszerünk az igazi... A mi rendszerünk az, amely gondoskodik arról, hogy a munkásságnak legyen munkája, legyen meg a mindennapi kenyere, ezért én szívvel-lélekkel szolgálom ezt a mi országunkat. MEGGYŐZŐDÉS, HIT, ERÖ, élettapasztalat lüktet a hangjában és segítőkészségéről tesz tanúságot a közügyekben végzett tevékenysége. Hornyák János, a helyi nemzeti bizottság elnöke azt mondja, hogy tavaly tavasszal, amikor az Ipoly kilépett a medréből és elárasztotta a közelben levő házakat, Tóth Mária a legaktívabb asszonyok közé tartozott, akik a Vöröskeresztnek abban segítkeztek, hogy a 246 család 764 tagját megfelelő elhelyezésben és ellátásban részesítsék. Tóthné éjjel-nappal fáradhatatlanul dolgozott. Erről az Ipolyutca lakói adhatnak részletes felvilágosítást. Az Ipoly-utcában ráakadtam egy őszhajú, komolytekintetü asszonyra, aki kérdésemre a következőket válaszolta: — Én Tóthnéről csak a legjobbakat mondhatom — kezdte —. Emlékszem, tavaly március tizenharmadikán éjféltájban találkoztam vele házunk előtt. Éppen teherkocsin szállítottuk el a legfontosabb holmijainkat. Én azt sem tudtam, hol a fejem. Akkor már a házunkat nem lehetett megközelíteni, csak létrán, a háztetőn keresztül lehetett a lakásunkba jutni. Nekem igen fájt a szívem a sok értékes holmiért, ami benn maradt a szennyes, zavaros víz martalékául. És ekkor jött Tóthné és rendet teremtett körülöttem. Rendet teremtett, már ahogy lehetett, abban a szörnyű zűrzavarban. Erőt, bátorságot öntött belém. A háztetőn keresztül jött be velem újra a lakásba. Ott térdig vízben gázoltunk, kiemeltük a fagyos vízből amit lehetett és hajnaltájban sikerült még egy szállítmányt kimenteni a vízzel elárasztott lakásból. Ezt a szállítmányt már Tóthnénál raktuk le. — Soha, de soha nem felejtem el Tóthné áldozatkész segítségét, — folytatta, és tekintetén látni lehetett, hogy újra átéli az akkori rémületet. — És soha el nem felejtem a forró teát, amit főzött nekünk, nekem és férjemnek, hogy dermedt tagjaink átmelegedjenek. Aznap ott ebédeltünk és ott is aludtunk náluk. De nemcsak nekünk, másoknak is segített... Fáradhatatlanul dolgozott. Tudta, hogy mit kell tennie, hogy kell a bajba jutott embereken segíteni. A legnagyobb érdeme az, hogy a zűrzavarban rendet tudott teremteni. Ezért én ezt az asszonyt érdemesnek tartom arra, hogy képviseljen bennünket a Nemzetgyűlésben. AZ ÖSZHAJŰ ASSZONY hálás szavai még sokáig visszhangzottak bennem. Újra magam előtt látom Tóth Máriát, amint fiatalos mozdulatokkal dajkálgatja unokáját, látom a bíróságon, amint bátran síkra száll az Igazságért, a kertészetben a zsenge palánták között, látom térdig gázolni a fagyos vízben ... hallom felszólalni a nemzeti bizottság plénumán és szinte hallom, amint első bemutatkozó beszédjét mondja el a Nemzetgyűlésben. Mindenütt a segítőkészség, az Igazságszeretet hajtja, ösztönzi a rend, az összhang megteremtésében. SZABÚ BÉLA ISMÉT J E LO LTE K Parázs vitára nyitottam be a törin- mében ez semmit nem jelent. Tudom* esi HNB irodájába. — Már pedig oda nem teszi be a lábát — ismételgette éppen nagy hangon egy fekete kendős néni. — Higgadtabban, néném — cslllapítgatja a titkár. — Becsületes bányászemberről van szó... — Cigány, cigány — vág közbe a fekete kendős. — Az ujjunk sem egyforma, magának is be kell látnia, hogy nem állhat üresen egy lakás, amikor valaki a fészerben lakik. — Csináltasson magának... — Idő kell mindenhez — szól közbe Koncz János titkár nyugodt hangon. — Addig sem hagyhatjuk, hogy kisgyerekekkel kalyibában lakjon. — Márpedig hozzám nem jön. — S ezzel kiforgolódott. — Sok cigányszármazásű van a faluban? — érdeklődöm a titkártól. — Körülbelül a lakosság fele. Csak azért esz á méreg — bosszankodik a titkár — s hangjából kiérződik a fáradtság, — hogy egyeseknek üzletre jók a cigányok. Hatvan koronáért a falusiak megvesznek egy mázsa burgonyát és a cigányoknak három koronáért adják el kilóját. A háromemberes borért is megkérik az árat. Igaz, jó néhányan hitelben adják, aztán, ha sokáig nem kapják meg a tartozást, nyakamra járnak, hogy hajtsam be. A beszéd fonala itt megszakad, mivel újra nyílik az ajtó. Egy komor arcú fiatalember lép be. — Azt jöttem megmondani, hogy az én szomszédomba nem jöhet cigány-família, — kezd! jó hangosan. — Nézd Béla, ez a tanács döntése... — Engem nem érdekel, — vág közbe indulatosan. — Ügy tudom, törvényeink szerint nekem is bele kell ebbe egyeznem. — Ilyen törvényt eddig még nem hagytak jóvá — igyekszik őt megnyugtatni Koncz. — Hagytak, nem hagytak, oda nem jön — kiabál a derék szál férfi. Jó Időbe telik, amíg a végtelen türelmű titkárnak sikerül lecsillapítani a hangoskodót, — meggyőzni aligha. — Baj van nálunk a nevelő munkával — néz szomorúan a távozó után. — Hiába jó bányász a fiú, rendes asszony a felesége. A maradiak szesokszor jogos a felháborodásuk egyes cigányszármazásúakkal szemben. De miért nem tudnak kivételt tenni? — Most várhatom, hogy megjelenik a harmadik tiltakozó rokon is. — Régen tevékenykedik már 3 nemzeti bizottságok vonalán? — Közel másfél évtizede, mégpedlga legnehezebb, a mezőgazdasági szakaszon. Mezőgazdasági előadóként kezdtem a járáson. A múlt választások óta Tőrincsen titkárkodom. — A nemzeti bizottság irányításában hasznát veszi a járáson szerzett' tapasztalatoknak? — Tudni tudnám, hogyan kéne, de nem könnyű egy Jó kollektívát összekovácsolni. Főleg a szakbizottságok irányításával megbízott tanácstagok önállóságra való serkentése nehéz, de hát az élet nem majális. — Mint volt járási funkcionárius, mi a véleménye a JNB dolgozóinak segítségéről? — Szeretnék őszintén válaszolni, A pénzügyi osztály tanácsa, segítsége a legszámottevőbb. A többi osztályokon még mindig sok a szaladgáló, érdeklődő funkcionárius. Ezt bíráltam is már néhányszor. Sokkal jobban jönne, ha az esti tanácskozásokon vennének részt az elvtársak, mint éveken keresztül azt mi tettük. — Most is tagja a járási nemzeti bizottságnak? — Tagja vagyok. Most újból jelöltek. Egy választási időszakkal még megbirkózom, és aztán.,, — Aztán?... — Vegyék át a gyeplőt a fiatalok'. Lassan elfáradunk — mosolyog kesernyésen, — Nehéz éveket gyűrtünk le! — És Tőrincsen is jelölték? — Jelöltek és el is vállaltam, báť már jövőre nyugdíjképes leszek, de azért megpróbálom még, ha az egészségem engedi. Az üzemi dolgozóból lett funkcionárius hosszú éveken át a legnehezebb szakaszon, a mezőgazdaság vonalán dolgozott élete nagy álmának megvalósításáért. Koncz Jánost nyugodt, kiegyensúlyozott természete,embersége, a párthoz való törhetetlen hűsége miatt becsülik, tisztelik polgártársai, s ezért jelölik őt képviselőjüknek „i (ttj; Az elárusítás kulturáltsága érdekében Sidónia Sebestová 1960-ban került a sverepcai szövetkezetbe. Kezdetben a növénytermesztésben dolgozott, majd amikor az állattenyésztésben volt szükség munkáskézre, az anyasertéseknél vállalt munkát: 14—16 malacot választott el egy anyakocától. A télen valahogy az egészsége nem jól szolgált, ezért a baromfitelepre helyezték, ahol két dolgos keze nyomán szép, egészséges aprójószág nevelkedik. A Csehszlovák Vöröskereszt helyi szervezete és a Szövetkezet a helyi nemzeti bizottságba jelöli most képviselőnek. Sidónia Sebestová arra a kérdésünkre, hogyan képzeli el jövőbeni képviselői tevékenységét, így válaszolt: — Ogy vélem e kérdésre nem mint képviselőnőnek, hanem mint dolgozó asszonynak kell válaszolnom, mert véleményem szerint az asszonyok azok, akik a legközvetlenebbül érzik a tennivalók szükségét, ők tudják a legjobban, mit kellene tenni... Mészárszéket létesíteni és borbélyműhelyt, vonzóbbá tenni az élelmiszerárudát. Befejezni a kultúrház építését ós természetesen az iskolát... Ezek a problémák bennünket asszonyokat közvetlenül érintenek, de ha más nem gyermekeinken és férjeinken keresztül egész biztosan. A dolog egyszerű: hogy én mint asszony elégedettebb lehessek, azt mint képviselőnőnek kell biztosítanom — s akkor elégedettebb lesz mindenki a faluban.,, Én ezt így képzelem el. I- S, Szépül Banská Bystrica (ČTK) —• A napokban fejezték be a Banská Bystrica-i Benický-ház restaurálását. Ez a ház a város legjelentősebb műemlékei közé tartozik. Több gótikus elemet mentettek meg, de a legértékesebb az épület reneszánsz díszítése. A termek mennyezetén levő festményeket vastag festékréteg fedte, melyet a szakemberek eltávolítottak. A renovált épületben kiállítótermeket és más társadalmi helyiségeket rendeznek be. ŰJ SZÖ 6 * 196

4- mf

ii

us 2

BVálasztási gyűlések A szövetkezetesek, a vasúti dolgozók és a széles nyomtávú vasút építőinek Kuzmicén megtartott választási gyűlésén tegnap részt vett Emil Chlebec, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára, akit a Nemzetgyűlésbe jelöltek képviselőnek. Ez már a hatodik község, ahol Chlebec elvtárs bemutatkozott választóinak. A kuzinicei HNB termében bemutatkozott választóinak Ondrej Sulety, az SZNT képviselőjelöltje, Alojz Pastyrik és a járási, valamint helyi nemzeti bizottságba'javasolt képviselőjelöltek és a bírójelöltek is. •ír Čierny Balogon e napokban nyolcszáz lakos vett részt a választási gyűlésen, amelyen bemutatkozott Vojtech Antal, a Banská Bystrica-i Kerületi Állami Erdőigazgatóság igazgatója, akit a Nemzetgyűlésbe jelöltek képviselőnek. Vojtech Antal ismert irodalmi hős. Peter Jilemnický krónikájában róla mintázta Gondáš erdész alakját. Antal elvtárs már 1943-ban összeköttetésben állt a párt illegális vezetőségével. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején Szegyilenko őrnagy partizánegységében harcolt mint egy felderítő osztag parancsnoka. A választási gyűlés résztvevői bizalmukat nyilvánították jelötjük iránt. IUI l/IT CC J F L E N Az elmúl

t "élasztási időszak alatt nemcsak városaink, hanem falvaink f rí W «. f bw J *" arculata ls megváltozott. Fazsindelyes és nádf edeles házakkal már csak elvétve találkozunk. Helyettük a korszerű családi házak ezrei épültek, amelyekből a fürdőszobák sem hiányoznak. Az 1960—1964-es választási időszak alatt egyéni építkezés keretében Szlovákiában 76 248, míg egyéb formákban 156 819 családi ház épül. Felvételünk (balról jobbra): Nemrég még állt ez a ház a sajószárnyi kultúrotthon közelében. Ez azonban már a múlté. Sajószárnyában is a korszerű házak egész sora épült fel, (njj MIKROBUSZ A LENGYEL ORSZÁGUTAKON Lengyelországban nagy sikernek örvend a Nysa-63-as típusú lengyel mikrobusz. Különlegessége, hogv ter-: vezői minden lehetőséget felhasználd tak a műanvagok alkalmazására^ A karosszériát például teljes egészében laminátumokból készítették. m\