Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-28 / 147. szám, csütörtök

Val ami még hiányzott... NEM KÖNNYŰ MEGÁLLAPÍTANI, mi is tulajdonképpen egy járási iskolaügy! és kulturális szakbizottság feladata. Igaz, egyszerű volna közhellyel „elütni" a kérdést, például így: terjeszteni a kultúrát, növelni az oktató-nevelő munka színvonalát. Ez eddig rendben is volna, csakhogy a konkrét munka a feladat konkrét megfogalmazását igényli, mert a feladatnak egyúttal mércének is kell lennie, amely alapul szolgál az elvégzett munka felméréséhez. A kulturális tevékenység azonban olyan sokrétű, formailag, módszereiben annyira gazdag, hogy lehetetlen annak a szervnek a feladatkörét egykét szóban megjelölni, amely azt, mint egészet, egy járáson belül irányítja, szervezi. De ha nem tudjuk megnevezni a feladatot, vajon fel tudjuk-e mérni a munkát, az eredményt? Teljességre természetesen nem törekedhetünk. Azért kellett ezt elmondanunk, hogy a galántal JNB iskolaügyi és kulturális szakbizottsága ne vegye zokon a csupán részleges „összefoglalót". A megbízatási időszak kezdetével a galántaiból is „nagy" járás lett. Az átszervezés, mint minden más szakaszon, a kultúra és iskolaügy terén is számos problémát tűzött napirendre. Kezdetben tehát az volt a fő cél, hogy a szakbizottság megtalálja az új méretekhez méltó és szükséges munkamódszereket, hogy egyáltalán felmérje, megismerje az új járás kulturális problémáit. Nem lehet azt állítani, hogy sokáig tartott ez az ismerkedés. A szakbizottság sokéves gyakorlattal rendelkező tapasztalt vezetői hamarosan meglátták a valőságtámasztotta igényeket, amelyekből saját maguk számára feladatokat formáltak. A szakbizottság — nyolc képviselő és öt szakember a tagja — néhány hónap múlva arra eszméit, hogy alig látszik ki a rengeteg teendőből. FELADATAIK MÉG AZÁLTAL IS szaporodtak, hogy a JNB tanácsa ugyancsak szemmel tartotta működésüket. Galántán a kultúra éppúgy szerves részévé vált a JNB munkakörének, mint bármelyik más szakterület. És nem véletlen, hogy ez így történt. A járás vezetői, főként a pártbizottság, nem egyszer tettekkel bizonyítottak amellett, hogy szívügyüknek tekintik a népművelést, a kulturális fellendülést. A szakbizottság pedig nemcsak ellenőrzés formájában érezte a kultúra iránti előzékenységet, hanem konkrét támogatásban, együttműködésben is. A járás vezető szervei az által is, hogy bizonyos fórumokon méltatták a kulturális munka fontosságát, nemes, embertformáló küldetését, mér a szakbizottságnak segítettek. A szakbizottság ezt tovább tudta kamatoztatni az által, hogy konkrét feladatokat fogalmazott meg. Természetesen, előbb saját teendőivel kellett tisztában lennie. Az iskolaügy szakaszán legfontosabb feladatának tekintette, hogy elősegítse az oktatómunka irányításának és szervezésének javulását, illetve az iskolák tekintélyének megszilárdulását. Ismeretes, hogy néhány éve sokhelyütt nem a szakmai teljesítmény volt a pedagógusok értékelésének „alapmotívuma", hanem az úgynevezett iskolán kívüli munka. Ez a gyakorlat odavezetett, hogy az oktatásnevelés mintegy alárendelt szerepet játszott a tanító társadalmi munkájához képest. Mondani sem kell, hogy az iskola színvonalának rovására. A GALANTAI SZAKBIZOTTSÁG változtatni akart ezen az áldatlan helyzeten. Fokozatosan, de egyre szigorúbban megkövetelte, hogy a pedagógusok mindenütt teljesítsék oktatói kötelességeiket — most már fordítva — akár a „hagyományos" társadalmi munka rovására. Albizottságok látogatták meg az iskolákat és részletes elemzést készítettek munkájukról. A hibákat, fogyatékosságokat a helyszínen vitatták meg (a helyi szervek képviselőinek jelenlétében), s a tanácskozásokon elfogadott határozatokban a javulás útját is kijelölték. (A határozatok teljesítését természetesen később rendszeresen ellenőrizték.) A négy év leforgása alatt majdnem minden iskolában végrehajtották ezt az elemzést. Az utóbbi időben már inkább egyes tantárgyakra összpontosították figyelmüket, s az elemzés egyúttal Javaslatokat is tartalmazott az oktatás színvonalának emelését illetően. FÁRADSÁGOS, KIMERÍTŐ munka volt ez. Az eredmény azonban nem maradt el. Az iskolák nagy többsége rendszeresen kidolgozza és teljesíti a munkatervet, a pedagógusok figyelemmel követik ós az iskola életében érvényre juttatják a párthatározatokat, évről évre csökken az elégtelen előmenetelű diákok százalékaránya (1960-tól kb. 2 százalékkal kevesebb az ilyen tanuló), mind kisebb a képesítés nélküli pedagógusok száma... A szakbizottság azonban nemcsak tervszerűen dolgozik, hanem rugalmasan is. Figyelemmel kiséri az iskolák igényeit, szükségleteit s igyekszik a legfájóbb sebeket orvosolni. Túlnyomórészt erre használják fel az iskolaigazgatók negyedévenkénti értekezletét. Az általános értékelés mellett itt mindannyiszor egy-egy téma, probléma tüzetes boncolgatása egészíti ki a tanácskozást. Például: tekintélyes szakemberek előadást tartanak a legújabb pedagógiai-módszertani ismeretekről, egy-egy tantárgy oktatásának legcélszerűbb módjairól stb., stb. Az igazgatók azután a pedagógiai tanácsüléseken továbbítják a hallottakat, majd a járási szakbizottság ellenőrzi: érvényesülnek-e az új módszerek a gyakorlatban. A szakbizottságnak ez a problémákra azonnal reagáló munkája számos kérdést segített tisztázni, megoldani. Nemrég például az alapiskolák alsóbb osztályaiban volt nagy az elégtelen előmenetelű diákok száma. A szakbizottság a szakosztály dolgozóival serény munkát végzett. Fáradozásuk sikerrel járt... Újabban viszont a hetedik és a nyolcadik osztályok Jutottak az előbbiek sorsára. Most tehát ezek állnak a szakbizottság „röntgengépe" mögé. Fölösleges különösképpen hangsúlyozni, hogy példamutató a szakbizottságnak ez a rugalmas, a problémák, feladatok azonnali megoldását, illetve teljesítését szem előtt tartó magatartása, tevékenysége. Egyoldalúsággal nem vádolható, mert erejét általában nemcsak egy égető kérdés tisztázására összpontosította. Figyelmét nem kerülték el az iskolaügy kisebb, vagy a napirenden levővel „egyenrangú" problémák sem, bár mindig tudta, melyik a legsürgősebb teendő. A KULTURÁLIS-NÉPMŰVELŐ MUNKA szakaszán ls lényegében ezt a módszert alkalmazták. Legfontosabb feladatuknak tekintették, hogy a HNBék mellett működő iskolaügy! és kulturális szakbizottságokat munkára ösztönözzék, azok tevékenységét Irányítsák. Az albizottságok segítségével komplex elemzésben mérték fel egyA közép-szlovákiai művészek a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának tiszteletére kiállítást rendeznek a 20 évvel ezelőtti szabadságharc egyes jeleneteit szemléltető alkotásaikból. Képünkön: Karol Dúbravský szobrászművész a hősi halált halt Ján Ušiak partizán mellszobrát készíti. (Fr, Kocian — CTK-feivétele) egy falu kulturális életét. A tapasztalatokat megvitatták a bizottságban, a helyi vezetőséggel és javaslatokat tettek a kulturális munka fellendítésére, megjavítására. Ezután már csaknem kizárólag a HNB tanácsától, pontosabban elnökétől vagy titkárától függött: új, eredményesebb útra lép-e a szakbizottság. A járásban különösen tavaly élénkült fel a kulturális tevékenység. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a JNB plénuma 1963 áprilisában minden eddiginél körültekintőbben, tüzetesebben foglalkozott a népművelés kérdéseivel, s a XII. kongresszus határozatainak értelmében fontos intézkedéseket hagyott Jóvá a sikeres fejlődés érdekében. A népművelési intézmények az önképzés fokozására, a tudományos világnézet terjesztésére, a szocialista munkaverseny és a munka iránti szocialista viszony propagálására, a termelési lehetőségek egyre jobb kihasználására, a haladó munkamódszerek népszerűsítésére, valamint a kulturális tevékenység változatosságára törekedtek. A PLÉNUM HATÁROZATAINAK hatékonyságát például a következő öszszehasonlítás is jól szemlélteti: 1962ben 1257 tudományos ismeretterjesztő előadást tartottak a járásban, 93 730 dolgozó részvételével. Hatvanháromban az előadások száma már meghaladta a 2800-at (közel 1600-zal többi!) és a látogatottság elérte a 187 846 (!) főt. Majdnem ugyanilyen a fejlődés aránya a különféle kulturális előadások, fellépések esetében is. Számuk hatvankettőhöz viszonyítva tavaly 600-zal, a látogatottság pedig 70 000-rel volt nagyobb. Különösképpen a CSEMADOK szervezetei végeztek áldozatkész, eredményekben és sikerekben gazdag munkát ezen a szakaszon. Egyebek mellett 253 érdekkör működött a járásban, 2529 taggal. Kétszázegy rövid, önkéntes tanfolyamot létesítettek (többségük egészségügyi), melyeken több mint 5000 dolgozó gyarapította tudását. Mindenképpen nagyarányú ez a fejlődés a galántal járásban. Az említetteken kívül főleg azért volt lehetséges, mert a járási szakbizottság egyre Jobban felismerte a kulturális munka lehetőségeit s nem hagyta azokat parlagon heverni. Rendszeres tevékenységre ösztönözte a TITT előadóit, céltudatosan irányította a művelődési otthonokat, támogatta, segítette a tömegszervezeteket, ügyelt kölcsönös együttműködésükre, felkarolta a kezdeményezőket és elsősorban maga a bizottság volt kezdeményező. KI KELL EMELNÜNK a pártszervezetek és szervek, valamint a nemzeti bizottságok egyre közvetlenebb Jó viszonyát a kulturális tevékenység iránt. Az ő támogatásuk nélkül a szakbizottság fáradozása aligha lett volna annyira termékeny, mint amilyen a valóságban volt. Igaz ugyan, hogy e támogatás létrejöttében a szakbizottság szerepe sem lebecsülendő. Az elmondottakból érezhetjük, hogy a galántai JŇB iskolaügyl és kulturális szakbizottságának munkáját mindenekelőtt a leleményesség, a céltudatosság és a lelkiismeretesség jellemezte. Munkájának felmérése azonban nem lenne valósághű, ha csak az eredményeket méltatnánk és nem szólnánk a még meglevő hiányosságokról. Valami még hiányzott... Ezt természetesen maga a bizottság sem titkolja. Tapasztalataik alapján a bizottság tagjai rájöttek ugyanis, hogy több figyelmet érdemelt volna például a népművészet. Több gondoskodást a szocialista munkabrigádok kulturális élete. „A munka Iránti szocialista viszonyért" mozgalom sem érte el az igények támasztotta színvonalat. Keveset fejlődött például a népművelési intézmények együttműködése a tömegszervezetekkel (főként a CSISZszel és a CSSZBSZ-szel), az FSZM üzemi bizottságaival. A nemzeti bizottságok kulturális munkájában — bár a javulás tagadhatatlan — még sok helyen dívik a formalizmus. Keveset törődnek a népművelési intézmények tevékenységével, s ez a nemtörődömség néha akadályként jelentkezik azok munkájában, stb. Bár ezek a fogyatékosságok nem csökkentik az elért sikerek értékét, jelentőségét, — számbavételük szükséges. A szakbizottság is tisztában van ezzel, hiszen esetenként éppen a fenti hibák akadályozzák az egyre igényesebb kulturális munka alapvető feltételeinek a biztosítását. AKÁRHOGY IS MÉRLEGELJÜK azonban a helyzetet, az eredmények magasan túlszárnyalják a fogyatékosságokat. Ezért kell elismeréssel szólnunk a galántai JNB iskolaügyi és kulturális szakbizottságának négy éves tevékenységéről, amely kétségkívül termékeny alapot biztosított a továbbfejlődéshez. Ha az új szakbizottság az eddigi nyomdokain halad, nem okoz csalódást a választóknak. F

«lig psraszttánya, féltg városi ház, az utca és a marhajárás közt. Drótkerítés, mögötte törpe kiskutya. Mihelyt valaki megáll a kapunál, úgy ugat, akár egy nagy. A kutya mögött megjelenik egy hölgy. túl élete delén, és helyrerángatja ruháját. — Jónapot, asszonyom, a népszámlálás ügyében lövök. — Népszámlálás? ö, micsoda kellemes meglepetés! Fáradjon be, fiatalember, fáradjon be. Mennyire sajnálják majd lányaim, hogy nem lehelnek idehaza... ők úgy szeretik az Ilyesmit... — A népszámlálást? — No, általában a müveit emberek látogatását, uram. — Hálás köszönet, asszonyom. Kitöltötte a kérdőívet? — Micsoda kérdőívet? Ja, vagy úgyl Azt az ürlapfélét? Már egészen belezavarodok ebbe a rengeteg izébe ... minden nap Jön valami. Nyomtatvány meg reklám. Nem is egy. Megbolondítják az embert ezzel a rengeteg papírralI Ha mindent, amit kínálnak meg akarnék venni, az időmből se tellene. Igazam van? — Valóban, valóban, asszonyom, az idő repül. Lesz szíves hát a kérdőívet ideadni. — Ah, milyen kínos! De ön meg jog bocsátani. Ugyanis, mikor kitöltöttük, az unokaöcsém, özvegy fivérem fia, ez az ördögfióka feldöntötte a sarki szatócstól kölcsönkért tintatartót. Roppant kellemetlen, ugyebár? — Nem tesz semmit asszonyom, itt egy másik kérdőív és a töltőtollam. Már írom is. Ki a családfő? — A férjem. — Hogy hívják a férjét? — Hívták, fiatalember, hívták! Már nincs az élők sorában. Olyan egészséges volt, de olyan, csupa kedély, akár maga, vagy én; de az orvos nem tudta, hányadán áll vele, és amikor végül a csodadoktort hívtuk, már késő volt. Az egy fehér tyúkot köttetett a betegünk bal lábára, hogy a rontás a tyúkra szálljon. De ez már nem használt. A tyúk megtojt és a férjem elhunyt. — Sajnálatos eset. Es most kt a család feje? — Még mindig a megboldogult, mert én fogadalmat tettem a templomban, és azt meg ts újítottam később, a sírboltnál, hogy mindig alárendelem magam neki, hisz egész életében annyit mérgelődött szegénykém azon, hogy nem hallgattunk rá. Mintha csak ma lenne, úgy emlékszem, ezerkilencszáztizennyolc farsangján milyen dühös volt, mert bajadérnak öltöztem. Persze, tudni kell, hogy mindig borzasztó féltékeny volt, természetesen minden alap nélkül... — Ha szabad kérdeznem, asszonyom, ki lakik a házban? — Természetesen: mi! Ki más lakna? Tavalyig lakott egy olasz nálunk, ő volt az egyetlen bérlőnk, de hát, maga tudja, milyenek az olaszok... Nellda, a legidősebb lányom, aki most szabni tanul, rendreutasította és én bizony azt mondtam: „Nagyon jól tetted, gyermekem, mert ez a játék a kezekkel nekem se tetszik." Jaj, de maga biztosan unatkozik. Bekapcsolom a rádiót. — Az istenért, ne, asszonyom! Csak azt legyen szíves megmondani, ki lakik a házban? — Amióta az olasz elment, mi magunk. Egyszer a középső lányom keresztapja ide akart költözni; de a ml környékünkön rengeteg a rosszindulatú pletykás, és tekintettel legkisebb lányomra, Adelitára, úgy véltem, hogy... — Tehát a lányaival él itt? — Egyelőre, uram, csak egyelőre; hisz úgy el vagyunk itt zárva mindentől. Mindig mondom a lányoknak, a városba kell költöznünk, egy apartmanba, központi fűtéssel és melegvízzel. Nem gondolja, hogy ez jobban megfelelne nekünk? — Az attól függ, asszonyom. — Persze, maga így beszél, mert nem akarja ingerelni Noémit. 0 ugyanis nem akar erről a környékről elmenni, mert udvarlója van a kemencében. — A kemencében? Es nem fél, hogy megég? — Ja, ezt így mondjuk erre mifelénk. Azt jelenti, hogy a téglaégetőben dolgozik. Jó fiú, de nincsen jövője. — Kérem asszonyom, feleljen konkrétan a kérdéseimre. — Azt hiszem, semmit se titkoltam el ön előtt. Ogy beszélek önnel, mintha a családomhoz tartoznék. — Köszönöm. Tehát, hogy hívják önt? — Castlda Ortigosa de Salvatterra, Salvatlerra az istenben boldogult férjem után, akit a maga részéről BarChamico j MIÉRT NEM STIMMEL A NÉPSZÁMLÁLÁS? tolome Salvatlerrának hívtak. Kocsis volt Mitro generálisnál, és az, mintSZABŰ GÉZA hogy az ő neve is Bartolome volt, druszájának hívta. Hiszen olyan nyájas volt a generális. Ismerte, ugye? — Nem, asszonyom, nem. Tekintve a koromat... — Ja, persze, histen maga még félig gyermek. Nőtlen, ugyebár? — Nem, asszonyom, nős vagyok. — Mit nem mond! Tréfál! Hogy lehet valaki nős, akinek ilyen vidám arca és ilyen csinos öltönye van! De gyermeke csak nincs? — Három. — Hármas ikrek? — Nem, asszonyom. Stfpen, Sírjában. — Látta a dijopi ötös ikreket « moziban? Mi nagyon szeretünk moziba járni. Roppant erkölcsös szórakozás családok számára. De a piknikek se maradnak el mögötte. Nagyon mulattatók. Es mennyit keres ön, ha nem vagyok indiszkrét? — Bocsásson meg, de kérdezni valóm nekem volna, asszonyom. — Jaj, ne haragudjék. Nem akartam megbántani és ne higgye, hogy kíváncsiságból érdeklődöm, de mivel ön olyan sok kérdést tett föl, gondoltam, én is kérdezhetek egy és mást. — Egyáltalán nem sértődtem meg, asszonyom, de így sohasem végzünk. — Értem. Szeretne már otthon lenni, a feleségét és a gyerekeit látni.., Vagy talán valaki mást? ... Mert egészen úgy nézem magát, mint akinek vastagon van a füle mögött. Ez nem szép dolog. A férjnek nem szabad rossz példát mutatnia, ezt megmondtam minden kertelés nélkül az én istenben boldogultamnak ts, de 8 nem hallgatott rám, hol egyik, hol másik nőszemély után mászkált, míg aztán az a kukoricahistória meg nem esett vele, a miatt a lány miatt. — A kora, asszonyom? — Húszéves lehetett, bár tizennyolcnak mondta magát. Velejéig romlott teremtés volt. — Kiről beszél most, asszonyom? — Természetesen arról, akt miatt ez a kukorica-esete volt a boldogultnak. Mert tudnia kell, én sohasem beszélek alaptalanul. Persze, ez a dolog a kukoricával, túlzás volt az apa részéről. O, istenem, mekkorát nevetett Mitro generális, amikor elmesélték neki! — Asszonyom, asszonyom, mindenre kérem, ami önnek drága, végezzünk már egyszer! — Két szóval elmesélem. Ugyanis, boldogult férjem egy kereskedőnek a lánya után vetette magát, akinek a kocsiját gondozta. Az apa, mikor rájött az etyepetyére és megtudta, hogy a férjem házas, akkor egy éjjel szénagyüjtő villával támadt rá, odakötözte a jászolhoz és csak akkor engedte el, amikor már megetetett vele egy kilónyi kukoricát. — Micsoda durvaság! — Még szerenese, hogy darált kukorica volt. — Szerencse. Es nem akarja mest megmondani, hogy hány éves? — De miért ne mondanám meg? Magának ne mondanám meg? Mégis, milyen idősnek tart? — Asszonyom, én nem vagyok látnók. — Mondja csak lel, amit gondol; kíváncsi vagyok rá, mert mindenkt azt állítja, hogy Igen jél tartom magam és sokkalta fiatalabbnak látszom, mint amennyi vagyok. — Ezt nem bírom tovább, asszonyom. Legyen irgalmas! Jelölje meg minden magyarázat nélkül az évet, hónapot és napot amelyen ön, balszerencsémre, született! — Szent Casilda napján születtem, azért is kereszteltek Casildára, holott a mamám a Dosia nevet akarta nekem adni, egy regény hősnője után, a papám meg Kelet Fényének akart nevezni, mert ö szabadkőműves volt. Maga is szabadkőműves? — Nem, asszonyom, én egy szerencsétlen flótás vagyok, aki keservesen keresem a kenyeremet, de én még ma fölmondom az állásomat akkor ts, ha a feleségemnek meg a gyermekeimnek egész életükben nem jut más, mint kukortcadara! Es elrohant, sarkában a kutyával, meg Dona Casilda ijedt felkiáltásával: — Santa Maria! Mi lelhette ezt az embert?! (KARD6SS TILBA ferdltása) 1964. május 28. * {jj SZÓ 5