Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-26 / 145. szám, kedd

Gazdaságunk felhasználatlan tartalékai HA AZ EMBER úgy háromnegyed kettő felé, vagyis röviddel az első műszak befejezése előtt áll bármelyik üzem kapuja elé, azt láthatja, hogy a dolgozók már akkor szivárognak a műhelyekből. Azután egyre többen csatlakoznak hozzájuk és amikor 14 órakor felbúg a sziréna, szinte megrohamozzák a blokkoló órát és azonnal kiözönlenek a kapun. Hasonló jeleneteknek lehetünk tanúi a Juraj Dimitrov Vegyiművek senicei üzemében, a topolčanyi Béke Üzem vagy az Elektrokarbon-ban és más üzemekben is. Ezzel összefüggésben elméletileg a következőt lehet megállapítanunk: lia valaki már 13,45 órakor kész a távozásra, akkor legkésőbb 13,30 órakor félbe kellett hagynia a munkát. Mit csinált 14 óráig? Levetette munkaruháját, megmosakodott, majd átöltözött, esetleg rágyújtott egy cigarettára és munkatársaival tereferélt. Eszerint rendes munkaidejének fél óráját nem dolgozta le. Ezt azonban egyesek gyakran indokoltan teszik. Sokszor nem is tehetnek egyebet, például azok, akik vidékről utaznak be munkahelyükre, vagyis rá vannak utalva a vasúti, vagy egyéb közlekedésre. A korai készülődés azért szükséges, mert az autóbuszok és a vonatok sok helyütt néhány perccel 14 óra után indulnak. Azt viszont nem kívánhatjuk senkitől sem, hogy a munkaidőt pontosan betartva lekésse a vonatot és ezért néhány órával később érjen haza. Ilyen áldozatot nem várhatunk senkitől sem. Az illetékes szervek azonban e helyzeten könnyen változtathatnának, ha a menetrendeket úgy állítanák össze, hogy a munkahelyükre beutazók is becsületesen végigdolgozhassanak minden műszakot. Ez egyébként azért is szükséges lenne, hogy egy további probléma nyerhessen megoldást. Ugyanis a tényállás az, hogy ha a „vidékiek" előbb fejezik be a munkát, akkor ugyanezt teszik a helybeliek is. Ez különösen ott gyakori, ahol futószalagos a termelés. ILYENEK AZ ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK. Mutassunk azonban rá konkrét példák alapján azokra a veszteségekre, amelyek oka az, hogy néhol nem használják ki maradéktalanul a munkaidőt. Kövessünk nyomon ilyen konkrét esetet például az érsekújvári Elektrosvit-ben, hazánk egyik legkiválóbb üzemében, ahol a dolgozók rendszeresen teljesítik, sőt túl is teljesítik tervfeladataikat, s ami a gyártmányok minőségét illeti, bátran vállalnak minden bírálatot. Érthető tehát, hogy erről az üzemről már sok dicséret hangzott el. Talán elegendő, ha csupán arról teszünk említést, hogy az érsekújvári Elektrosvit dolgozói már tizenhat ízben nyerték el a kormány és a KSZ, illetve a minisztérium és az illetékes szakszervezeti szövetség vörös zászlaját. Térjünk azonban vissza az érsekújvári Elektrosvit üzem udvarára. Amikor a gyár szirénája 14 órakor felbúg, a dolgozók tömegesen tódulnak ki a kapun. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen mintegy 450-en utaznak be a környező községekből. Sietniük kell, mert a vonat Zlaté Moravce felé 14,02 órakor, Bratislava felé 14,22 órakor, Štúrovóba 14,23 órakor és Vráble irányába 14,08 órakor indul. Hasonló az autóbuszok indulási ideje is. Figyelembe kell vennünk továbbá, hogy a vasútállomás elég messze van az üzemtől, így a beutazóknak akarva nem akarva már 13,30 órakor, de legkésőbb 13,45 órakor abba kell hagyniuk a munkát. Ennek viszont az a következménye, mint ahogyan azt Korčok elvtárs, az üzemi népi ellenőrző bizottság elnöke közölte, hogy a munkát az érsekújváriak nagy része is ugyanakkor hagyja abba, mint a vidékiek. MOST PEDIG számoljunk kissé. Tegyük fel, hogy az üzemben 1000 ember dolgozik (létszámuk jóval nagyobb) és mindegyik 15 perccel előbb hagyja abba a munkát. Ez naponta 250 óra kárbaveszett munkaidő. Ha pedig fél órával előbb hagyják abba a munkát, akkor már 500 óra az időveszteség. Most pedig szorozzunk meg 300 munkanapot 15 perccel és könnyen megállapíthatjuk, hogy az időveszteség évente 75 000 óra, vagyis mintegy 900 műszak, illetve a munkaidő félórás önkényes rövidítése esetén 150 000 óra, vagyis 18 000 műszak a kárbaveszett idő. És mindez csupán annak a következménye, hogy a vasúti s az autóbuszközlekedési szervek évek óta figyelmen kívül hagyják a gazdasági szervek követelményét, miszerint a menetrendeknek is ahhoz kellene igazodniuk, hogy az első műszak 14 órakor és a második 22 órakor ér véget. A már említetteken kívül további munkaidő-tartalékok is léteznek. Köztudomású például, hogy a dolgozók rendszerint meghosszabbítják a tízórai vagy az uzsonna-szünetet. Gyakran hosszú sorokban kell várakozniuk az üzemi falatozó pultja előtt. Az érsekújvári Elektrosvitben megfigyeltük — de ezt bárhol megfigyelhetjük, — hogy az első műszak idején naponta átlag 40—50 dolgozó megy a városba, így például április 6—17-e között a „kimenők" 75 százaléka 1—3 órát töltött üzemen kívül azzal, hogy magánügyeit intézte, a nemzeti bizottságba, vagy szakorvoshoz ment stb. Csupán a fennmaradó 25 százalékot szólították szolgálati kötelességek a városba. Ezeket a számadatokat figyelembe véve és arra gondolva, hogy naponta átlag 30 ember távozik csupán két órára az üzemből magánügyei intézésére, ez összesen annyi kárba veszett munkaórát jelent, amennyi csaknem 8 műszak ledolgozására lenne elegendő. Ha pedig ismét arra gondolunk, hogy egy évben kereken 300 munkanap van, egyhamar kiszámíthatjuk az időveszteséget: 2400 műszak! Mi tehát a teendő? Jobb belátásra kellene bírni a dolgozókat, vagyis arra, hogy csak a legszükségesebb esetben kérjenek engedélyt a távozásra. Talán az is helyes lenne, ha a hivatalok s az orvosi rendelők a termelőüzemek szükségleteinek megfelelően módosítanák a fogadóórákat. AZ EMLÍTETT PÉLDÁK rámutatnak arra, mily nagyok és különfélék lehetnek a munkaidő rejtett tartalékai. Hangsúlyoznunk sem kell, hogyha a dolgozók hazánk minden gyárában, üzemében és egyéb munkahelyein maradéktalanul használnák ki a munkaidőt, kétségkívül óriási értékekkel gyarapíthatnánk népgazdaságunkat. LADISLAV BRAT A HARAG - ROSSZ TANÁCSADÓ §

A harag, a düh, a gyűlölet veszélyes lelki állapot, mely a becsületes embert is bűnös tettek elkövetésére ösztönözheti és a vádlottak padjára juttathatja, íme egy figyelmeztető példa, mely nemcsak emberi, de jogi szempontból is érdekes: V. Vladimír és S. Jozef trnavai lakosok. Mindketten már túl a negyvenen, családos, szolid, rendes emberek. 1959-ben kerültek kapcsolatba egymással, amikor V. megvette S. anyjának kertes házát, amelyben családjával együtt Š. lakott. Az újdonsült háztulajdonos szeretett volna beköltözni házába, annál is inkább, mivel nagyon rossz lakásban lakott. Š. kihurcolkodott volna a házból, de nem volt hová. Sem V. sem pedig a városi 'nemzeti bizottság nem tudott neki megfelelő lakást adni. Ekkor kezdődtek a nézeteltérések, súrlódások a két férfi között, melyek két év alatt felhalmozódva ellenszenvet, gyűlöletet szültek. 1961 egyik koraőszi délelőttjén az elfojtott indulatok elemi erővel kitörtek. V. aznap a kertjébe ment virágért. Ekkor vette észre, hogy S. kicseréltette a konyhaajtót és ezért felelősségre vonta, hogyan merte ezt megtenni az ő beleegyezése nélkül. Š. az ajtóban álló háztulajdonosnak azt mondta: ne álljon az ajtóban, mert huzatot csinál és ez árt beteg gyerekének, jöjjön be a konyhába, vagy pedig menjen ki. Amikor V. nem mozdult, odament, hogy kituszkolja az udvarra. Erre V. feldühödve zsebkéssel oldalba szúrta 5. Józsefet, megfordult és elment. 5. felesége ezt látva, kiszaladt az utcára, hogy a szomszédok közül valakit mentőkért vagy orvosért küldjön. Amikor meglátta az utcán V.-t, szemére hányta, hogy megsebesítette férjét. V. erre visszatért, állítólag, hogy önsegélyt nyújtson a sebesültnek. Ami a következő néhány perc alatt lejátszódott, azt máig sem sikerült tisztázni. Csak a végeredmény ismeretes: V. fejszecsapás által okozott koponyatörést szenvedett. Gyógyulása fél évet vett igénybe. Az igazat, hogy mi történt, csak V. és S. tudják, ám mindegyikük mást mond. V. így írja le az eseményeket: Belépve az udvarba, S.-t láttam meg, aki az ajtóban állt, fejszével a kezében. Amikor meglátott, ezt kiáltotta: megöllek! És felém indult. Felkaptam a közelben heverő kapát, hogy visszariasszam. Amikor azonban láttam, hogy tovább közelít hozzám, megfordultam és a kapát eldobva, futásnak eredtem. S. fejszével a kezében üldözött a kerten keresztül. Hátranéztem, elvesztettem az egyensúlyomat, abban a pillanatban Š. utóiért és a fejszével fejbe vágott. Majd amikor a földre estem, még egyszer felém sújtott. Védekezésül fejem fölé emeltem a kezemet és a csapás három ujjamat eltörte. Többre nem emlékszem." S. viszont ezeket mondja: „Amikor a feleségem elszaladt orvosért, kimentem az udvarra és egyszerre csak láttam, hogy V. visszatért. Kezében még ott volt a bicskája, amellyel megszúrt. Azt hittem, visszajött, hogy ismét megtámadjon, ezért fejszét fogtam. Erre ő felkapta a kapát és felém sújtott. Félrehajoltam, úgyhogy a csapás elkerülte a fejemet és amikor ismét felemelte a kapát, fejszémmel az ütésre emelt kezére vágtam. A fejsze lecsúszott a kezéről és a fejét ls érte. V. összeesett, én többször nem ütöttem meg a fejszével, csak egyszer, akkor is azért, hogy támadását kivédjem. A bíróság komoly dilemma előtt állt. V. Vladimírt, mivel megszúrta S. Jozefet, súlyos testi sértésért 2 évi szabadságvesztésre Ítélte, a büntetés végrehajtását azonban négy évi próbaidőre felfüggesztette. Š. esetében azonban a bűntény megítélésénél döntő szerepet játszott annak eldöntése, hogyan játszódott le az esemény, melyik vallomás fedi az igazságot. Az S. által leírt esetben súlyos testi sértésnek, a V. által elmondottban azonban gyilkossági kísérletnek kellene minősíteni S. tettét, Az eseménynek tanúja nem volt. Az orvosi vélemény szerint a seb arra vall, hogy a két férfi a fejszecsapás pillanatában szemben állt egymással. Ez Š. igazát látszik bizonyítani, ám nem zárja ki V. vallomását sem, hiszen szerinte a fejszecsapás akkor érte, amikor visszatekintett és arccal Š. felé fordult. Van egy általánosan érvényes jogi elv: ha két lehetőség között kell választani, ha kétféle módon lehet a tettet elbírálni, úgy a vádlott számára kevésbé terhelő, a kedvezőbb lehetőséget kell elfogadni. És ez igen helyes elv: inkább tévedjen a bíróság a vádlott javára, minthogy igazságtalanul ítélje el. így cselekedett a trnavai járásbíróság is, és ugyanazt a büntetést mérte ki Š. fozefre is: kétévi szabadságvesztést, feltételesen négy évi próbaidőre felfüggesztve. Az ügy azonban végleg csak a napokban zárult le. Az ügyész fellebbezése folytán foglalkozott az esettel a kerületi, majd a legfelső bíróság is, amely megsemmisítette az ítéletet és a járásbíróság előtt újabb bizonyítási eljárást rendelt el. A járásbíróság ismét megmaradt eredeti ítélete mellett és ezt jogerőre emelte a kerületi bíróság is. A két haragos pedig bizonyára megtanulta, hogy a nézeteltérések elintézésének van más módja is és nem vezet jóra, ha az embernek a harag a tanácsadója. -kgyJana Bicanová munka közben — Ujabb automata tisztítók üzembe helyezésére van-e kilátás? — A Hviezdoslav téren még az idén átadjuk rendeltetésének az új ruhatisztítót. A peremnegyedekben egyelőre nem rendezünk be hasonló részlegeket. Egyrészt, mert nincs megfelelő helyiségünk, másrészt a jelenlegi gépi berendezéseken minden hét óra után karbantartási munkálatokat kell végezni. — Miben reménykedhetünk? — Igyekszünk nagyobb teljesítményű gépeket beszerezni. Számítás szerint jövőre újabb részlegeket adhatunk át rendeltetésének. A három részleg nem győzi a mun- 1 kát. És a sorszám sem megoldás. A város lakosai elvárják, hogy ne kelljen nekik a ruhatisztítóhoz vezető utat kétszer megtenni, -aj,A prágai A. Popov Híradástechnikai Kutatóintézetben megnyílt kiállításon látható a színes televízió felvevőkamera, amelyet a Vacuum Elektrotechnikai Kutatóintézet készített. (J. Nősek — CTK — felv.) J AMI MINDENKIT ÉRDEKEL Családi házban levo lakás kicserélése Az 1964. április 1-én életbelépett új törvénykönyvekkel kapcsolatban számos olvasónk kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz. R. Lajos Káinéról olyan problémát vetett fel, amely bizonyára többeket is érdekel s ezért lapunk hasábjain válaszolunk. Levélírónk a családi házát lakó bérlőnek múlt év augusztusában felmondott, amiről annak idején a nemzeti bizottságot is értesítette. A felmondás oka: a családi ház tulajdonosa nyugdíjba vonul s ezért el kell hagynia a szolgálati lakást, amelyben eddig lakott. R. L. azt kérdezi, vajo;i szükséges-e a nemzeti bizottság hozzájárulása ahhoz, hogy saját házába beköltözködhessen; továbbá a szóban forgó bérlő a családi házban levő lakást kicserélheti-e állami lakásra; végül: kicserélheti-e a nemzeti bizottság a kérdéses lakást egy állami lakásra a háztulajdonos be..'egyezése nélkül is? Mielőtt áttérnénk a felvetett kérdések taglalására, előre kell bocsátanunk, hogy a családi ház személyi tulajdon, ennélfogva a törvény védi. A törvényes védelem lényege, az hogy a tulajdonosnak joga van személyi tulajdonát használni önmaga, vagy családja szükségleteinek kielégítésére. A személyi tulajdon sérthetetlen és az állampolgárnak jogában áll a törvény védelmét kérni azokkal szemben, akik illetéktelenül beleavatkoznak tulajdonjogának gyakorlásába. Az elmondottakból tehát kitűnik, hogy levélírónk családi háza (amennyiben a ház jellege megfelel a törvényes előírásoknak) maradéktalanul a törvény védelme alatt áll. A családi házban lakó bérlő lakáshasználati jogának megszüntetéséhez nem elegendő a tulajdonos felmondása, s hogy ezt tudatja a nemzeti bizottsággal, — mint ahogy ezt levélírónk tette. A törvény bizonyos feltételekhez köti a lakásbérlői viszony felbontását: a) a' családi ház tulajdonosa, vagy családos gyermekei rosszabb lakásviszonyok között élnek, mint a lakást használó bérlő, b) a bérlő nyomósabb ok nélkül nem hajlandó elfoglalni az előírásoknak megfelelő pótlakást. A HNB a tulajdonos kereslete alapján mindkét esetben megszünteti a bérlő lakáshasználati jogát. A teljesség kedvéért hozzátesszük: a lakáselosztásról szóló törvény szellemében a nemzeti bizottságoknak lehetővé kell tenniük, hogy a családi házba, amelyet bérlő használ, a tulajdonos mielőbb beköltözhessék (esetleg családos gyermekei, illetve szülei), s gondoskodniuk kell arról is, hogy a bérlőnek megfelelő pótlakást utaljanak ki, vagy felvegyék valamely lakásépítő szövetkezetbe. Levélírónk ugyan nem közölt részleteket, de feltételezzük, hogy lakásviszonyai rosszabbak, mint a bérlőé. Sőt, nyugdíjaztatása miatt ki kell költöznie a szolgálati lakásból. Mindennek alapján tehát a HNB-nek intézkedéseket kellene tennie, hogy levélírónk mihamarabb családi házába költözhessék. A családi házban levő lakást csak a háztulajdonos beleegyezésével lehet kicserélni állami lakásra. A nemzeti bizottságok az ilyen jellegű cserét egyébként támogatják. A családi házban levő lakást különben a HNB sem cserélheti ki állami lakásra a tulajdonos beleegyezése nélkül. J. BÄTOVSKV A sorszám sem megoldás Tavaly ősszel a bratislavai közszolgáltatási üzem újdonsággal lepte meg a város lakóit. Automata ruhatisztító kezdte meg munkáját a Duna, később a Kvauala utcában, az idén pedig a Kolár téren. Szlovákia fővárosának lakói kezdetben idegenkedtek a ruhatisztítás e módjától, de ma már az automata-tisztítók nem győzik kielégíteni a lakosság igényeit. — A húsvéti ünnepek óta kénytelenek vagyunk sorszámot adni — mondja panaszkodva Patay Stefánia, a Duna utcai tisztító vezetője. Két műszakban dolgozunk, nyolc óra alatt 90—100 kg ruhát tisztítunk. Háromszor ennyi munkánk is akadna.. — Két automata ruhatisztító-géppel dolgozunk részlegünkön — veszi át a szót Jana Bicanová gépkezelő. Míg a gép tisztít, én a szoknyákat és a nadrágokat vasalom. Kézzel.., Kicsi a helyiség, vasalógép nem fér el benne. Ez megnehezíti munkánkat. — Várható-e e téren javulás? — Ezt az igazgatóságon kell megkérdezni. Mintha parancsszóra érkezne, az ajtóban megjelenik Lupták elvtárs, a közszolgáltatási üzem igazgatója. Amikor megtudja beszélgetésünk témáját, ráncbaszalad a homloka. A Duna utcai részlegünkön a vasalás kérdését csak akkor tudjuk megoldani, ha további helyiséget kapunk. A Kolár téren már jobb a helyzet, Ott géppel vasalunk. Az említett helyen havonta 50 000 korona értékű munkát is végeznek, míg a Duna utcában csak 30 000-et. ÖJ SZŐ r4 * 1984. május 26.