Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-23 / 142. szám, szombat

M

ár rég elkerültem a szülőfalumból, Időnként azonban hazalátogatok, hogy teleszívjam magam friss levegővel. A nagyvárosok pora behatol a tüdőbe, marja, égeti a szemet. Falun könnyebben lélegzik az ember, és nem kell örökké sietnie. Lassan lépkedsz csak úgy, egymagadban, és szívedben béke van. Csendes, Jelentéktelen kis falu a mienk. Az ilyenekről sohasem írnak az újságok, azt mondják, itt nem változik semmi. Részben talán így ls van. De csak részben, mert néha Itt is előfordulnak érdekes események. Az emberek itt ls ugyanolyanok, mint egyebütt: gondolkoznak, éreznek, ereikben vér folyik, mellkasukban forró szív dobog. Jól Ismerem szülőfalum lakóit: a néger Senent, Lucia anyót, Almanciót, a borpince gazdáját és a többieket ... Egyszerű, hétköznapi emberek.., Vannak közöttük Jók is, rosszak ls, érdemekkel, hibákkal. Igen, egyszerű, hétközponti emberek, és ha történik velük valami, az is egyszerű, hétköznapi. Elmondok egy Ilyen történetet. Élt fe falunkban egy öreg néger, Senen .., .í H B ...Amint már említettem, az én falum sem különbözik a többitől. Mint mindenütt, itt is van főutca, park, templom, Iskola, községháza, vasútállomás és piactér. Senent mindenki ismeri. Naponta végigmegy a falun, s bandulóját pengetve énekli dalait. A dalokat ő maga költi. Nem ügy, mint az Igazi költők, akik verseiket heteken, hónapokon, sőt éveken át írják. Nem... Senen rögtönzi verseit... Szabadon fűződnek, folynak egymásba a szavak, s áradnak, mint a zene. Pengetni kezdl a húrokat, s máris szárnyal a dal... A dal a felkelésről, amikor a híres Mateo tábornokkal együtt harcolt népe szabadságáért. És a nép hisz neki — nem mindent, természetesen, de hisz, mert amiről Senen énekel, abból sok minden a tankönyvekben ls megtalálható. Amikor Senen tízsorosait énekelve lassú léptekkel végigmegy a piactéren, az emberek mosolyra derülnek, tréfák csattannak, és az öreg néger új rögtönzésekkel válaszol a tréfákra... Majd leemeli sombreróját, amelybe csak úgy hullanak a oentavók. így van ez mindennap. Amikor Senen kiér a főutcára, és megáll a községháza előtt, az öreg bíró is megkéri, hogy énekeljen valamit, és mindig dob sombrerójába néhán pesetát. Senent az egész falu Ismeri, hiszen majd minden falumbelinél idősebb. Senki sem tudja, hány éves, de sok minden, amiről énekel, több mint száz évvel ezelőtt történt. Talán száz évesnél ls öregebb, mert a színes kendő alatt, amellyel leköti a fejét, fehér göndörha] re|tőzik, s csokoládé-fekete arcát ls hófehér szakáll fedi. Amikor Senen nevet — és gyakran nevet — sok szenvedésről, jóságról mesélő mély ráncok lepik el az arcát. Igen, Senen nagyon öreg. A falu egész történetét Ismeri. Már akkor élt, amikor a templomot, a községházát építették, még arra a napra ls emlékszik, amikor Luclta született, pedig Luclta vénséges vén asszony már, az évek valósággal kiszárították. Falumban mindenki szereti Senent, 8 viszontszereti az embereket. Egymás mellett élték le életüket, mindennap látták egymást. E

zt azonban a kapitány nem tudta. — A kapitány — a falu űj csendőrparancsnoka. A csendőrség épülete az öplacon áll, kint a falu szélén, ahol apró házak sorakoznak egymás mellé. Valamikor régen itt volt a piac. Senen még Jól emlékszik rá, hiszen öregebb, mint a falu. Estefelé ér ide, amikor hazafelé tart, a falu szélén álló kis faházlkójába. A gyerekek kint állnak az utcán. Az anyák a kályha mellett készítik e vacsorát, s hallgatják Senen dalait A kapitány azonban, akit most helyeztek Ide Havannából, ezt nem tudta. Türelmetlenül várta, hogy mindenkinek megmutathassa hatalmát, és kilépve a csendőrség épületéből, megparancsolta Senennek, hogy azonnal hallgasson el. A tér úgy elcsendesedett, mintha ez egész falu alávetette volna magát B Havannából érkezett kapitány parancsának. De ha a levegőnek szeme lett volna, az ls úgy nézett volna a kapitányra, ahogyan a néger mellett álló gyerekek, a házakból kitekintő anyák, és maga az öreg Senen nézett rá. A csend nem tartott sokáig. Hirtelen megpendültek a húrok a bandulón, olyan hangosan, határozottan, hogy még akkor sem szólt így a hangszer, amikor Senen a dicsőséges Mateo tábornokkal népének szabadságáért harcolt, azokban az Időkben, amikor a kapitány még a világon sem volt. A Havannából érkezett kapitány minderről nem tudott, mint ahogy nem látta soha azokat a forradásokat sem Senen testén, amelyeket a harcokban szerzett. Elvörösödött és kiabálni kezdett: — Hallgass! Nem tudod, hogy én vagyok az új parancsnok? Senen nagyon jól tudta, hiszen látta a megkülönböztető rangjelzést. Az öreg néger ujjai végigszaladtak a húrokon és csengő hangon énekelni kezdett: NORA BADIA: ket szorította melléhez a széttört bandulót. A bandulót, amely vele és Mateo tábornokkal megtette a hosszú, legendás utat a hegyeken át. Életében először maradt Senennek néma az ajka. Egyéb nem történt semmi. Vagy csak úgy látszott, hogy nem történt. Mindenesetre a kapitány semmit sem vett észre. Hogyan is vette volna észre, milyen üresek lettek az utcákl Hiszen a kapitány nem volt odavaló, nem várta Senent minden este, mint ahogyan a gyerekeink várták, zsebükben őrizve az előkészített centavókat. A hét # nap alatt, míg Senen nem énekelt, mindegyikük zsebében már hét centavo gyűlt össze, de az öreg néger még mindig nem mutatkozott. Hogy várták pedig! És a szüleik ls várták. Az egész falu várta. Mindenki tudta, hogy Senen visszajön, és ismét SENEN, A NÉGER... • Nora Badla [szül. 1921.)' kubai Irőnő, dramaturg, a kubai rádió és televízió munkatársa. Itt közölt, a kubai nép közelmúltját megelevenítő elbeszélése a Falumbeliek című ciklusban jelent meg. — A faluba hozzánk harcos érkezett, Díszes ruhájú, újsütetű kapitány... Volt revolvere, hosszú kése, De parancsolni nem tudott ám a kapitány! — Börtönbe vele... Börtönbe ... Katonák, kapjátok el ezt a mocskos öreget — ordította a parancsnok. Nem lett volna szabad „mocskos öregnek" nevezni Senent. De hát, amint Senen énekelte „újsütető kapitány" volt: így hát nem tudhatta, hogy az ordítására előrohanó katonák nem szívesen teljesítik a parancsot. A katonák idevalók voltak. Itt születtek, itt nőttek fel. Még nem/ ls olyan régen gyermekekként, maguk ls türelmetlenül várták Senent az Öplacon, hogy meghallgassák a dalt, Antonio Mateo tábornok dicsőséges harcairól. Alltak a katonák, mintha földbe gyökerezett volna a lábuk, az „újsütetű" kapitány pedig toporzékolt dühében: — Elfogni az öreget! Parancsoloml A katonának teljesítenie kell a parancsot, akár akarja, akár nem. És akkor a katonák, akiket Senen maga tanított, oktatott fegyelemre, elindultak feléje. D

e nem olyan gyorsan, ahogyan a kapitány szerette volna, és nem ragadták meg az öreg négert, amint ezt a parancsnok várta. Egyre közelebb mentek Senenhez, miközben az öreg szinte átfúrta őket égő szemével. Amikor előtte álltak, a legidősebb katona — nem volt több huszonöt évesnél — halkan így szólt: — Senen, jössz velünk? A beállott csendben még a légy zümmögését Is hallani lehetett. A kapitány a csendőrségi épület kapujában várt. Sárga volt, mint a viasz... S én tudom, aki ott volt, mind ezt kérdezte magától: És mi lesz, ha azt mondja: nem? De Senen nem mondott nemet. Nézte a katonákat, a fiatal legényeket, akik a szeme előtt nőttek fel és megértette őket. Íme, miért lágyult el a tekintete, amikor nagyon halkan így válaszolt: — Menjünk barátaim. És karonfogta az egyik katonát Nem a katona kisérte Senent, hanem ő a katonát. Igen, így történt. Amikor Senen már átlépte a csendőrség kapuját, a kapitány ismét ordítani kezdett: — Nem énekelsz te többé a kapitányról! Erre Senen megállt, ujja! végigfutottak a banduló húrjain és felhangzott a dal, amelyet még ugyanazon az éjszakán megtanult az egérz falu: — Dalt énekeltem a kapitányról, és börtönbe vettetett, de szabad leszek, s a tábornokról szól majd újra az énekem. Hiába, a kapitány mit sem tudott az öreg négerről, és így semmit sem értett meg. — Börtönbe vele! Börtönbe! — vesztette el teljesen a fejét a kapitány. — Bocsánatot fogsz kérni, te ... te... — és csikorgó, nyikorgó új csizmájával berohant az épületbe. A ml falunk emberei nem mindig voltak hajlandók engedelmeskedni. Bár Senen a börtönben ült, és már éjszaka két óra volt, bandulója hangJát még mindig hallani lehetett az Öplacon. Ekkor a kapitány berohant a zárkába, kitépte a néger kezéből a bandulót, és összetörte a falon. Nem lett volna szabad ezt tennie. Másnap reggel, amikor Senent kiengedték a börtönből, és hallgatagon ment át a téren, mint halott gyermefelhangzik az utcákon az öreg néger dala. A kapitány azonban ezt sem tudta. örvendett, hogy leckét adott Senennek, és már el is felejtette az öreg négert. A

kapitány özvegy volt. Minden reggel elkísérte fiát az Iskolába és este érte ment. Mindennap. Így ismerte meg a tanítónőt, és szerelmes lett belé. Mert a kapitánynak szintén volt szive. És ugyanolyan hirtelen lobbant lángra a szerelemtől, mint a dühtől. Egyik este, amikor a fia elé ment, egyszer csak hallja, hogy az a többi fiúkkal együtt Senen új dalát énekli. — A faluba hozzánk harcos érkezett, Díszes ruhájú, újsütetű kapitány... Fia szájára tapasztotta kezét, de a következő pillanatban a tanítónő gúnyos arca bukkant fel előtte, aki piros ajkaival, remegő hangon, amely egyáltalán nem a félelemtől remegett — tovább dúdolta a szöveget: Volt revolvere, hosszú kése, De parancsolni nem tudott ám a kapitányi Ettől a naptői kezdve a kapitány nem kísérte el fiát az Iskolába, és néhány napig az utcán sem lehetett látni. A falu lakói azonban tudták, hol van, mert dühös ordítása még az Öplacra ls kihallatszott. Egy napon aztán örömteli kiáltások töltötték meg a falut: a távolból a bandulo tisztán kivehető hangjait hozta a nyári szellő. Tudták, hogy Senen visszajön — és csakugyan visszajött. Az emberek hallgatagon gyülekeztek az öplacon, szemben a csendőrség! épülettel, amelyben most mély csend uralkodott. És bár a katonák semmit sem mondtak el, — a katonáknak hallgatniuk kell — mind tudták, ml történik

1 a kapitánnyal. Látták maguk előtt, hogyan sápad el, válik vérvörösre majd sápad el Ismét az arca a bandulo egyre közelgő hangjaira. És tudták, hogy a kapitánynak most egyetlen kívánsága van — elpusztítani az egész falut. Várták, hogy kinyílik a kapu és a küszöbön megielenik a kapitány fegyverrel a kezében. De abban a pillanatban, amikor Senen alakla feltűnt a téren, a nép átvette a dallamot és énekein! kezdett. A nép. Kívülről tudták az öreg néger összes dalainak szövegét. A katonák és a gyerekek — nagyok és

1

1 kicsik — születésüktől kezdve énekelték ezeket. És most Senennel együtt énekelte mindenki a felkelők dalát. A kapitány nem tudta elhallgattatni őket. Mert nincs olyan kapitány, akinek ereje lenne ahhoz, hogy hallgatásra kényszerítse a népet, amikor az a felkelés himnuszát énekli. A kapitány szólni sem tudott. Némán nézte az egyre növekvő tömeget, és a nép között, a néger mellett, ott látta -íját katonáit. S

arkon fordult, s a csendőrség súlyos kapuja becsapódott mögötte. A nép pedig énekelt... És amikor Senen elindult az utcán, a nép követte. Mert Senen népe vágyainak adott hangot, s a népet nem lehet elhallgattatni. Mert a nép hitte, hogy Senen vlszszajön, és újból felhangzik a dala Ha nem hitte volna, meghalt volna a vágyakozástól, a szégyentől. Egy nép azonban sohasem halhat meg. yiNCZE FERENC fordítása A Milóí Vénuszt, a világ egyik leghíresebb műkincsét a párizsi Louvre« ból Japánba szállították, ahol az olimpiai játékok fényét fogja emelni. Üti közben jelentéktelen sérülés érte csak a szobrot, néhány kisebb márványda« rab esett ki belőle. A Milói Vénuszt legelőször az újságíróknak mutatták be a japán Nemzeti Múzeum nyugati művészeti osztályán, ////////////////////////w Kedves élmény Szokatlanul élénk és meleg érdeklődés előzte meg a budapesti III. körzeti zeneiskola növendékeinek a Vigadó nagytermében a közelmúltban rendezett zenei bemutatkozó előadását. Reményteljes várakozásunkban nem csalódtunk s örömmel állapíthattuk meg, hogy a közönség soraiban nemcsak az itteni zeneiskolák tanárait, növendékeit s azok szüleit láttuk, de igen szép számban voltak képviselve a komoly zenebarátok is. A szereplő 18 ifjú — fiúk és lányok — az itteni újvárosi művészeti népiskola (zeneiskola) meghívására jöttek el hozzánk s már ügyesen összeállított műsorukkal is előre megnyerték a közönség tetszését. Minden egyes számuk értéket képviselt s a növendékek korukat messze meghaladó tudással és technikával tolmácsolták Arányi György, Bartók Béla, Debussy, Hacsaturjan, Modeszt, Musszorgszkij, E. Suchoň és mások műveit. Őszinte és megérdemelt tapsot arattak. Összefoglalásképpen megállapíthatjuk: ritka élményben és nem mindennapi zenei élvezetben volt részünk. Az előadás végén megkérdeztük a budapesti zeneiskola tantestületének egyik tagját, dr. Király Józsefnét milyennek látja a csereakció eredményességét. Föltett kérdésünkre a tanárnő az alábblakat mondta: — Nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtuk a bratislavai 4. számú művészeti népiskola meghívását. Mind a tanárok, mind a diákok időt és fáradtságot nem kiméivé láttak hozzá az előadandó müvek tanulásához és kidolgozásához. Eugen Suchoň kl' váló szlovák zeneszerző műveiből adott ízelítőt a gyerekek nagyon szívesen tanulták, mert dallamosak és technikailag könnyűek. Arányi György külön erre az alkalomra írta meg igen szép kvartettjét, ami méltó sikert aratott. — Remélem ezzel a kezdeményezéssel egy tartós csereakciót indítottunk el, ami bizonyára igen előnyösen és serkentően fog hatni az iskolák zeneoktatására. Dr. Retnel Jánosni Kare/ Beran: Reménytelen eset öreg barátommal, Ferdinánddal találkoztam. — Milyen régen nem láttuk egymástl — kiáltotta felém, minthogyha ezzel valami újdonságot mondott volna. Valójában, ő engem pont olyan régen nem látott, mint én őt. Pillantásában észrevettem a melankóliát. Komoran nyújtotta felém a kezét, olyan mosollyal, amely engem kissé keserű mandulára emlékeztetett. — Szerencsétlen ember vagyok — mondotta bizalmasan. — Beleszerettem valakibe, de a sors olyan akadályokat gördít elém, hogy ezek láttára talán még Rómeó ts megrendülne. Elvtársi összejövetelen találkoztunk először. Hogy rövid és velős legyek: első pillanatra megszerettük egymást. De hát, ml következett ezután? Az apa kézzel-lábbal ellenezte házasságunkat. Tudniillik ő a mi Igazgatónk, és nem valami nagyon tetszett neki, hogy a lánya egy kts munkáshoz menjen jeleségül. — Először legyen belőled valaki. Ne próbálj házassággal karriert csinálni. Ha majd vitted valamire, akkor újra bekopogtathatsz nálunk. Te vedig ne bőgj. Ezzel az én drága Júliámra mutatott. Mit ls tehettem volna? Ennek a fölÍAJt hólyagnak be kellett bizonyítanom, hogy én ls érek valamit. A vállalat egy messzt alegységéhez helyeztettem magam. Júliával szenvedélyes hangú leveleket váltottunk. „Soha el nem hagylak téged." Ilyeneket és hasonlókat írtunk. Lassan az én fejem fölött ts kisütött a nap. Végre én lettem a vállalat egyik prágai fiókjának a vezetője. Mesés hangulatban vonatra szállok. Lelki szemmel látom: ott állok egy ajtó előtt, a kezemben kilincs, a fejemben álmok és ábrándok. A nagyteremben hallom az anyakönyvvezető hangját s köröskörül a hízelgő muzsikát és nemsokára egy gyengéd „igent". De örömöm korai volt. ' Bejut a vonatom Prágába. Ugyanabban az időben Jövendő apósomat kiteszik az igazgatói állásból. Nem vált be szegény és most újra egyszerű munkásként dolgozik. Edes kts Júliám, a sors micsoda akadályokat gördít elénk/ En most egy alállomás igazgatója vagyok és komoly kilátásom van rá, hogy még följebb ls emelkedhetem. Ilyen körülmények között megengedhetem magamnak azt, hogy apósom egyszerű munkás legyen? Csak Júliáért fáj a szívem. Szegény, oly türelmesen várt rám és még sok könnyet fog ontani miattam. Igazán íabb sorsat ér.dem^U ualna, _ 0| SZÓ 6 * 1964. május 28.