Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)

1964-05-19 / 138. szám, kedd

A vasmű dolgozóinak jelöltje Mintegy másfél évvel ezelőtt a Kelet-szlovákiai Vasmű központi szerelőműhelyének építkezésén még javában folytak a befejező munkálatok, a központi csarnok pedig üresen tátongott. Ha ma végigtekint rajta az ember, korszerű gépeket lát, szinte mértani rendben egymás mellett sorakozni, mellettük szakembereket szorgoskodni, és bizony ember legyen a talpán, aki a Vasmű központi szerelőműhelyében „egyből" megtalálja azt, akit keres. Bernát Jánoshoz mégsem nehéz eljutni. A műhelyben jóformán mindenki ismeri, és rögtön az első védőálarcos munkás készségesen útbaigazít: „Bernát elvtársat keresi? öt könnyű felismerni. Ott áll zöld marógépe mellett, balról a második sorközben... „fajrontig" el sem mozdul mellőle... pirospozsgás, mosolygós arcú férfi, fejéről sohasem hiányzik olajos fekete sapkája... Néhány perccel később már ott álltam a harminchat éves marós mellett. Rövidesen véget ért a műszak, így elbeszélgethettem vele tapasztalatairól, munkájáról, terveiről. Bernát János nem újonc szakmájában. Nevét már tizenöt évvel ezelőtt a legjobb szakemberek között emlegették a kerületben amikor még Sviten dolgozott a Tatrasvitben, mint textilfestő. Egyenletes, kitűnő tervteljesítéséért már akkor kiérdemelte az élmunkás címet. Ezt követően több mint tíz évig a Keletszlovákiai Gépgyár műhelyében kerültek kl keze alól a gépalkatrészek. Itt, az egyik legfontosabb ipari üzemben végzett szorgalmas, példaadó munkája elismeréseként a vezetők a külföldi megrendeléseket készítő részleghez tették. Oj beosztásában is helytállt, és a Szovjetunióba szállított gépalkatrészek elsőrangú minőségéért nemsokára a Csehszlovák Szovjet Baráti Társaság emlékérmével tüntették kl. Tisztában volt vele, hogy az öntudatos munkásnak szakmáján kívül is sokoldalúan kell fejlődnie. Tovább képezte magát, elvégezte az esti ipari iskolát, látóköre újabb tudással bővült. A műhelyblzottságban és az üzemi pártszervezetben rábízott tisztségeket is közmegelégedésre látta el. Időkőzben hazánk keleti részén rohamosan épült a Vasmű. Jelentősége egyre nőtt. Több szakmunkásra lett szükség. Bernát János érezte, hogy neki ls ott a helye. Most már második éve ott dolgozik óriásüzemünkben. Munkaköre a Tfinec és Ostrava számára szükséges speciális fogaskerekek készítése. Homlok-, csiga, és ferde-fogaskerekeket munkál meg. Normáját következetesen túlteljesíti, az utolsó hónapokban egyetlen egyszer sem adta 136 százalék alá. Mestere Ján Reháf meg is jegyzi: „Bernát János elsőrangú, minőségi munkát végez, a selejt Ismeretlen fogalom előtte. Nem ls csoda, nézzen Ide, marógépét olyan rendben tartja, olyan tükörtisztán, hogy fényében akár meg ls lehet borotválkozni..." Amikor pedig nemrégiben Vítek Rudolf elvtárs, a műhelybizottság elnöke közölte, hogy az üzem JNB képviselőnek jelöli őt, munkatársai megelégedéssel vették tudomásul. Bernát elvtárs pedig bizalmat érez munkájának e további megbecsülésében, de ugyanakkor felelősséget is. A napokban már ellátogatott választási körzetébe, ahol az egyik megbeszélésen mintegy ICO választó volt jelen. Többnyire a város peremén lakó emberek, akik Javarészt abban a hitben élnek, hogy a külteleken nem lehet annyira érvényesíteni a lakáskultúrát, és Igényeiket sem viseli senki annyira, mint a belvárosi lakókét. Bernát János igyekezett meggyőzni az egybegyűlteket: a város hirtelen fejlődése tette szükségessé, hogy először az Ipari negyedet és az üzemek közelében lévő utcákat kellett átépíteni, de rövidesen sor került az Opácka környéki városrész átrendezésére is. Sok a terv, számos elképzelése van, 6 is következetesen arra törekszik majd, hogy ezeket minél előbb közmegelégedésre megvalósítsák. Eddigi munkássága. Jelleme alapján méltán Illeti meg munkatársaínak és választóinak bizalma. Tänzer Iván beszél? Az utcán van... Keményen összeszorítja az ajkát. Már a vár közelébe ért. A park előtt halad. Jobb oldalt kis kocsma. Betérjen egy pohár sörre? Minek?l Tovább megy. Csakhamar otthon lesz. A felesége Is kíváncsi, miért hivatták? ... Nem tud szabadulni a bizottság tagjainak kérdő tekintetétől... Miért nem kérdezték, mit csináltam a háború alatt? Nem voltam hős... Nem akartam kimenni a frontra, nem akartam meghalni a náci „testvérekért". Akkor már három gyermekünk volt. Ha Dubnicára megyek dolgozni, megmenekülök a frontszolgálattól. Felvettek. A gránátokat homokkal töltöttük. Mellékes.,. Otthon Moszkvát, Londont hallgattam. Amit hallottam, elmondtam a barátaimnak. A szomszédságomban egy Barták nevezetű gárdista tizedes lakott. Egyszer kiszimatolta, milyen adást hallgatok. Fel akart jelenteni. A másik szomszéd, Satko, megakadályozta ... Minden mellékes. Ez most nem fontos. Nem voltam hős, nincs mivel dicsekednem. Igazuk van az elvtársaknak, amikor meg akarták tudni, miért kívánok a párt tagja lenni... Hogy mondtam nekik? Ügy képzeltem, ha a munkások becsületesek, a párt nélkül ls élhetnek... De én nem élhetek nélkülel Megértették az elvtársak? Nem csak a szívemmel, de a papíron is kommunista akarok lennil Szükségét érzem ... Vajon hogy fognak dönteni? — ezzel a gondolattal nyitott be a Kragujeváci utca sarokházának földszinti lakáséba... Ezen az estén a televízióadás sem érdekelte. Korán lefeküdt, hogy egyedül maradjon a gondolataival. Nehezen jött az álom a szemére. Az utcai lámpa fénye beszivárgott a szobába. A felesége már aludt. A fakó menynyezetet nézte, s arra gondolt, az elvtársaktól elfele|tette megkérdezni, érvényben vannak-e még a két év előtti „direktívák"? Azok a százalékok! Nézzék meg a kezemet, s úgy ÚJABB INTÉZKEDÉSEK EFSZ-ek gazdasági megszilárdítása érdekében Hogyan osszák el a jövedelmet a szövetkezetesek? Egy jó paraszti tulajdonság védelmében • A termelés fejlesztése és szakosítása a jövedelemelosztás új módját követeli meg A FÖLDMŰVES aligha ismerte a bővített újratermelés fogalmát. Am ha fejleszteni akarta gazdaságát, gyakorlati alkalmazására maga az élet tanította meg. Sok ezer tanú bizonyít hatja, hogy az egyéni gazdálkodók közül csak az tudott a termelésben, esetleg a vagyonka gyarapításában előrehaladni, aki (ahogy mondták) a hátsó kerékre Is gondolt. Azaz, a kitermelt javakat nem juttatta „ebek harmincadjára", hanem kereste minden kiló terménynek, minden garasnak a legmegfelelőbb, legcélszerűbb helyét. S mi állt az első helyen? Még nem merülhetett feledésbe (hiszen szövetkezeteinkben nagyobb részben még azok az emberek dolgoznak, akik tíztizenöt évvel ezelőtt egyénileg gazdálkodtak), hogy a borjú, a malac kák, vagy az újkrumpli ára csaknem az utolsó fillérig az adóra vagy a hitel törlesztésére ment. Kl ne tudta volna, hogy nem jó a törlesztéssel várni, mert az ilyen „tőke" csak nőhet. S a gabonát? Nem kellett, hogy az állam kérje, úgyszólván a szájából is a piacra vitte a termelő, mert ezer helye volt az órának. Rendbehozni a szekeret, kiegészíteni, megjavíttatni a gazdasági felszerelést — olyan természetes követelményei voltak a további gazdálkodásnak, hogy ezeket sem előzhette meg a gyomor vagy a ruházkodás. Ahol megelőzte, ott rendszerint rövidesen tönkre ls ment a gazda. Lényegében tehát minden egyéni gazdálkodónak közgazdászl alapossággal kellett a termények és a jövedelem elosztásához nyúlnia. Gyakran vékonyabban (vagy egyáltalán nem) kente a vajat a kenyérre, hányszor piacra került a baromfiállomány anélkül, hogy a termelő egynek is megkóstolta volna a húsát, — mert deszka kellett a sertésólra, cserép a csűrre stb. Nagyon körültekintően kellett bánnia a sajátjával, ha azt akarta, hogy dobra ne kerüljön a vagyonka, illetve azt, hogy a következő évi termelést mindenekelőtt biztosítsa, s amennyire lehet, bővítse. EZ A Jö PARASZTI SZOKÁS, amely olyan természetes volt az egyéni gazdának, sajnos, ritkán vált a szövetkezeti közösségek sajátosságává. A legtöbb szövetkezeti taggyűlésen szóba sem került a termés és a jövedelem elosztásának mikéntje, s ha zárszámadáskor mégis megemlítik, akkor csak olyan szempontból, hogy többet a tagoknak. Nem mintha a földművelőkből kihalt volna az a jó tulajdon ság, hogy elsősorban a jövőre gonállapítsák meg, melyik százalék-osztályba tartozom ... Maga a felsőbb kategóriába tartozik! — jut eszébe a tanítónő szava. Nevetséges. Kőműves vagyok, mesterségre tanítom a fiúkat... Jöjjenek el velem, s nézzék meg, milyen munkát végzek!... A reggeli után ez iskola és Internátus udvarán sorakoznak a fiúk. Mintha katonák lennének. Eléjük lépek, és köszöntöm őket: — Cesf práci, elvtársaki — Cesf práci, mester elvtársi —< válaszolják. A „parancsnokuk" jelentést tesz a létszámról, majd beülünk az autóbuszba, mely elvisz bennünket az építkezésre ... Az én koromban... Ne gondolj a múltral Most a panelépítkezésen dolgozunk, a közfalakat rakjuk, és vakolunk. Csodálkoztam ezen, miért kell itt nekünk dolgozni? Kevés a panel? Mindegy ... Ha látom, ügyetlenkedik valamelyik fiú, a kezembe veszem a kanalat, s a falra dobálom a maltert... Jól figyelj, — szólok hozzá, — így kell ezt csinálnti No, próbáld csak meg... A tervrajz olvasására is tanítom őket... Amikor erősen zuhog az eső, félrevonulunk, és mesélek nekik az életről. Amikor az inaskoromról beszéltem nekik, a sok gyaloglásról, a háton csattanó nadrágszíjról, elnevették magukat, nem hitték el. Régen nem volt így, fiúk, — mondom —, nem iskoláztattak bennünket, nem etettek úgy, mint titeket, és télen nem vittek kl bennünket a hegyek közé, mint benneteket, hogy megtanuljatok síelni... Nehéz velük megértetni, hogy nem volt mindig ilyen az élet. A szülők elkényeztetik a gyerekeket. Nem igen nevelik őket a munkára. Menynyi türelemre van szükségünk, hogy rászoktassuk őket a tisztességes munkára. Az én koromban suhogott a nadrágszíj, meg is tanított a tisztességes munkáral De most? Ha megmérgesltenek, magunkba fojtjuk a dühöt, és okos szóval vezetjük rá őket, hogy ezt és ezt Így csinálják. Mert Jó szakembereket akarunk nevelni belőlük. S a szegény K. Jožko? Neki magyarázhattam volna éjjel-nappal... Nem tudtam, hogy gyenge feje van. Beteg volt, vagy mi a szösz... Egyszer megkérdeztem tőle, no, mennyit vakoltál, Jožko? A kezével mutogatta a falon: Számold kl! Nem tudta... Mennyi hatszor hét? Nem válaszolt. Ejnye, fiam, ez Így nem lesz jó... A tanítód mit csinál, miért szedi a fizetést? Tanítani kezdtem a fiút. Egyszer három? Kétszer három? Háromszor három...? Két óra múlva elfelejtette. Ojra kezdtem. Most már valahogy megy neki. jožko, tudod-e, miért van erre szükséged? — kérdeztem tőle, hogy jobban iparkodjon. Hogy be ne csapjanak! Ha magad nem tudod kiszámítani, mennyi munkát végeztél, könnyen behúznak a csőbe, kevesebbet írnak be neked, s a pénzeden mások fognak Inni. Jól jegyeZd meg, az emberek nem mind egyformák, vannak köztük becstelenek is... Jó a fiúk között A mérgelődést gyorsan elfelejti az ember, örülök, amikor köztük vagyok, és bánkodom, vágyakozom utánuk, amikor nem lehetek velük. Amikor az iskola udvarán rúgják a labdát, és meglátnak engem, felkiáltanak: Mester elvtársi Es rúgják felém a bőrt. Egyszerre elfelejtem, hogy ötvenegyéves vagyok, nekirugaszkodom, s nagyot rúgok a futballba... Ján Blaško elmosolyodik. Az oldalára fordul. Gyorsan elalszik. Talán arról álmodik, hogy gólt rúgott... K éhány nap múlva Maršala Emil mester Blaško vállára csapott. — No, Jano, minden rendben van! Blaško fellélegzlk. Egymásra mosolyognak. — Nem mondtam, hogy közénk tartozol?! — nevet Blaško szemébe a másik mester. — Az öreg Is lehet fiatal kommunista! A szív és a papiros találkozott, egybeforrt ... FETRŰCI BÁLINT dóinak, — adminisztrációs intézkedés áll a dolog hátterében. Ismert tény, hogy az EFSZ-ek mintaalapszabályzata pontosan, százalékban határozza meg, hogy a szövetkezet pénzjövedelmének hány száza lékát tegye az oszthatatlan alapba Az újratermelés biztosításának az a módja, hogy (az utóbbi években) például legkevesebb 13 százalékot kell az oszthatatlan alapba júttatni, már eleve kizárta, hogy a szövetkezett jö vedelem elosztása a taggyűlések alapos vita tárgyát képezze. Mert minek arról vitázni, ami vitathatatlan. De ne túlozzuk el a dolgot A szövetkezetesítés kezdeti éveiben nehéz lett volna másképp elképzelni a bő vített újratermelés biztosítását, mint a lövedelem elosztásának eddig alkal mázott módján. Az már más kérdés, hogy az utóbbi években az EFSZ-ek nagyobb részében az oszthatatlan alap százalékban meghatározott dotálása nem fékezte-e a fejlődést Mielőtt válaszolnánk, nézzük meg, hogy országos méretben miként fejlődött a szövetkezetekben az osztha tatlan alap. 1953-ban a jövedelem 3,16 százalékát adták a szövetkezetek az oszthatatlan alapra. 1954-ben már ugrásszerű a javulás: 5,56 százalék. A következő évben 6,82, majd 1956ban 0,23 százalékkal kevesebb. Lénye ges változást az 1959-es év hozott Akkor a jövedelem 10,78 százaléka került az oszthatatlan alapba. 1960ban 0,30 százalék a visszaesés, de az utóbbi három évben már az alapszabályzatban lefektetett mennyiségnél is jobb az átlag. 13,6-ról 14,9-re, majd 1963-ban 15 százalékra növekszik az oszthatatlan alap dotálása. Lényegében tehát maguk a körülmények, és nem a mintaalapszabályzat idevágó pontja határozza meg, hogy a szövetkezet mennyit fordítson a bővített újratermelést szolgáló oszthatatlan alapba. Hangsúlyozom, hogy százalékban — a szövetkezeten belüli felhalmozódásra, a bővített újratermelésre — nagyon is mutatós az oszthatatlan alapra juttatott összeg. A legtöbb esetben mégsem fedezte a termelés fejlesztésének szükségleteit, legalábbis a szövetkezetek nagyobb részében nem. A miértre feleletként több minden kívánkozik. Nézzük a leglényegesebbeket. Először is: a legtöbb helyen tudtak ugyan a tagok az oszthatatlan alap létezéséről, annál kevesebbet arról, hogy tulajdonképpen ml célt is szolgál ez a szövetkezeten belüli felhalmozódás. Leggyakrabban úgy könyvelték el az aránylag tetemes összeget, mint amivel nem a tagság, hanem a vezetőség, 111. a könyvelő rendelkezik, vagy egyszerűen úgy tartották számon, hogy ezzel az öszszeggel egyszerűen megcsorbították a tagok díjazását. Nem Is nagyon törődtek vele, mondván: minek is, ha az a százalékos meghatározás törvény, amit be kell tartani. AZ OSZTHATATLAN ALAPPAL kap csolatban tehát kialakult a közömbösség. Minden alaposabb megfontolás nélkül gyakran olyan dolgokra fordították az oszthatatlan alapot, amelyek nem a leggazdaságosabban, vagy egyáltalán nem szolgálták a fő célt, a bővített újratermelés biztosítását, a mezőgazdasági termelés növelését és feljesztését. Valahogy mintha megfeledkeztek volna a szövetkezetesek arról, amit olyan jól tudtak egyéni gazdálkodó korukban. Engedték, hogy a „százalékos" százezrekért olyan gépeket és berendezéseket is vásároljanak, amelyek pillanatnyilag „divatosak", valamicske hasznot is hoznak, de a termelés fejlesztésének tartós megalapozását alig vagy egyáltalán nem segítik elő. A szövetkezetek százaiban a padláson porosodott, vagy a szabad ég alatt rozsdásodott a drága pénzen vásárolt fejőgép, Illetve öntözőberendezés. Sok más is ebek harmincadjára került, mert hát — ki látta valaha ls azt a ráfordított néhány tíz- vagy százezer koronát? Egy másik fő betegsége ennek a „százalékos" oszthatatlan alapnak az volt (megfelelő ismeretek híján), hogy alkalmat adott, sőt kínálta, hogy a szövetkezet egy kissé becsapja önmagát. Furcsa, de Igaz. Mert például: a bővített újratermelést csaknem teljes mértékben az oszthatatlan alapra építette a szövetkezet. Vagyis a jövedelemből korábban 7, az utóbbi időben 13 százalékot félretett. Igen ám, de a bővített újratermeléhez nemcsak pénz, hanem sok olyasmi ls kell, amit a szövetkezetesek maguk termelnek: például vetőmag, takarmány, a megszaporodott állatállomány stb. Igaz, hogy ezekből Részt lehetett „csinálni", s mert a funkcionáriusok elég gyakran a munkaegység értékével akarták bizonyítani munkájukat, hát eladtak minden eladhatót Nem ment ritkaság számba, hogy például egyikmásik szövetkezet állatállománya az év végén 10—15 százalékkal kevesebb volt, mint az év közepén. A vetőmag-; sőt a takarmányalapot ls sok esetben megcsonkították. Ha (mondjuk) egy 1000 hektáros szövetkezet „élt" a lehetőségekkel, könnyen jutott félmillió koronához. Ha ennek 20 százalékát „fel ls emésztették" az alapok, a 400 000 koronából legalább 2000—3000 koronával növelhették egy-egy állandó dolgozó évi jövedelmét. Látszólag. Mert azután, amikor elkezdték a maguk termelte dolgok visszavásárlását, akkor már más árat (nem kevesebbet) fizettek érte. A fuvarozásról nem is beszélve. Tehát becsapták önmagukat. Valami Idekívánkozik, hogy tisztábban lássuk az új intézkedés lényegét. Mezőgazdaságunk a termelés körzetesítésével és szakosításával a fejlődés új szakaszába lép. Ez — és csakis ez — jelentheti a mezőgazdasági termelésben a döntő fordulatot. S azt is, hogy a mezőgazdaság az Ipar színvonalára emelkedjék. Ehhez persze pénz, befektetés kell. Ha az egyénileg gazdálkodó azt akarta, hogy előre lendítse gazdaságát, akkor sokszor kellett összébbhúznia a nadrágszíjat és Juliskának le kellett mondania a felöltőről, Jancsinak a csizmáról stb. Tehát anyagi alapot kellett teremteni a gazdálkodás fejlesztéséhez. A szövetkezetben a gazdaságon belüli felhalmozódást (az alapok kiegészítését, a bővített újratermelés alapját) jogerősen biztosítja az alapszabályzat Eszerint még egy nagyobb befektetés esetén sincs arra szükség, hogy a tagok hirtelenében szorítsanak egyet a nadrágszíjon. Annál inkább szükség van arra, hogy az alapokra helyzett milliós értékekkel gondosan gazdálkodjanak, hogy minden garas helyét Jól megfontolják. AZ ÜJ INTÉZKEDÉS éppen ezt a célt szolgálja. Lényege, hogy a bővített újratermeléshez szükséges felhalmozódás nagyságát (beleértve ez oszthatatlan alappal együtt a tartalékalapot, az állatállomány gyarapodását, az önsegélyes építkezéssel megtakarított pénzt, s a természetbeni termelési alap növekedését ls) a való helyzet alapján határozzák meg. Ne csupán a pénzjövedelem legyen a mérvadó (mint eddig), hanem a teljes termelés. Ehhez persze arra Is szükség van, hogy a nyilvántartásban minden termék árát pontosan vezessék. Így az újratermelésnél valamenynyl befektetés (pénz és természetbeni egyaránt) célszerűsége sokkal áttekinthetőbbé válik, s nem történhet meg olyan eset, hogy a szövetkezetesek egyik zsebük javára kétszeresen meglopják a másikat. Az oszthatatlan alap — és tágasabb értelemben a bővített újratermeléshez szükséges javak — felhasználása a szövetkezetre nem százalékban rákényszerített intézkedés, hanem a termelés fejlesztésének kézzelfogható, koronákban kimutatott alapja. Koronákban fogják látni a szövetkezetesek, hogy a termelés fejlesztéséhez milyen befektetésekre van szükség. Remélhető, hogy a koronákkal sokkal gondosabban, célszerűbben fognak gazdálkodni, mint a százalékokkal; mert az új forma érthetőbb, áttekinthetőbb lesz. Bizonyára bátrabban valósítanak majd meg olyan nagyobb befektetést Igénylő intézkedést is, amilyet a szakosítás, az öntözéses vagy a belterjes kertgazdálkodás követel meg. Arra is számíthatunk, hogy jelentősen növekszik majd e tagok érdeklődése és aktivitása a gazdálkodás problémái iránt, s ez már önmagában ls jelentős lépés a szövetkezeti demokrácia elmélyítéséhez. Ezek megvalósítása után jogosan várhatjuk a szövetkezeti gazdálkodás megszilárdítását, s a mezőgazdasági termelés lényeges növekedését. HARASZTI GYULA' A házak kora (CTK) — Hazánkban mintegy 300 ezer több mint 100 éves ház van. Ezek az épületalopnak csaknem 13 százalékát teszik ki. E „koros" házakban 423 000 lakás van. A több mint 100 éves házak és lakások 80 százaléka a cseh országrészekre, 20 százaléka Szlovákiára esik. W4. májai 18. W Qj SZÖ 5 I