Új Szó, 1964. május (17. évfolyam, 121-150.szám)
1964-05-15 / 134. szám, péntek
Elkészült az asszuáni gát első része (Folytatás az 1. oldalról) 6z EAK népe sohasem felejti el Hruscsov elvtárs személyes érdemeit az új asszuáni gát építésénél. Nem felejtjük el a szovjet kormány baráti együttműködését, a szovjet szakembe rek és munkások kitartó munkáját. Nasszer elnök megemlítette, hogy a gát építésének fontos feltétele volt a Szuezi-csatorna államosítása. Az államosítás meghiúsította az imperialisták kísérleteit, akik meg akarták törni az egyiptomi nép forradalmi akaratát. A vílágközvélemény ezekben a válságos pillanatokban teljes mértékben támogatta az egyiptomi népet. Elsősorban a Szovjetunió nyújtott sokoldalú segítséget és a közös munka még jobban megszilárdította az EAK és Szovjetunió népének őszinte barátságát. Nasszer elnök beszéde befejező részében köszönetet mondott az építkezés egyiptomi és szovjet vezetőinek, valamint a vízerőmű valamennyi építőjének, akiknek példás igyekezete az építkezés első szakaszának befejezését eredményezte. Nasszer elnök után Hruscsov mondott beszédet. Többek között ezt mondta: N. Sz. Hruscsov Történelmi pillanat tanúi vagyunk. A sivatag lakói számára a víz életet jelent. A gát Így az élet forrását adja az embernek. Az embereknek villanyenergiát, a sivatagnak életadó nedvet ad. A szovjet emberek abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy részt vehetnek e hatalmas vízerőmű építésében. Az egyiptomi néppel közösen akarnak győzni a kegyetlen természet felett a dolgozó nép javára. Az asszuáni gát neťncsak gazdasági szempontból jelbntős. Ma az Imperializmus és a gyarmati rendszer felett aratott győzelmet, hatalmas erkölcsi és politikai győzelmet ünneplünk. Amikor négy évvel ezelőtt az első robbantással megkezdték a gát építését, többen azt állították, hogy az asszuáni gát felépítése csak álomkép, az EAK népe nem teljesítheti ezt a feladatot. Ma ezt mondhatjuk ezeknek a kételkedő emberek nek: Nézzetek körül és meglátjátok milyen hősi munkát végzett az EAK népe. Az asszuáni gát példája annak hogy a kis nemzetek is képesek nagy tettekre és Joguk van bátran álmodozni és álmaikat valóra váltani. Nyikita Hruscsov ezután bejelen tette, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Gamal Abdel Nasszernek, az EAK elnökének és Abdel Hakim Amer marsallnak, az első elnökhelyettesnek a Szovjetunió Hőse címet, a Lenin rendet és az Aranycsillag érdemérmét adományozza. N. Hruscsov szívélyes jókívánságait fejezte ki az asszuáni gát különböző szovjet és egyiptomi érdemrendekkel kitüntetett szovjet és egyiptomi építőinek. Jókívánságait fejezte ki az asszuáni gát építésében részt vevő arab és szovjet szakembereknek, mérnököknek és munkásoknak, a gát építkezése berendezéseit gyártó szovjet üzemeknek. A Szovjetunió és az EAK gazdasági együttműködése bizonyítja, milyen segítséget nyújt a Szovjetunió a nemzeti felszabadító mozgalomnak. Az EAK-ban a Szovjetunió több mint 40 nagy ipari vállalat építésében nyújt segítséget. Segítjük önöket, pedig mint ismeretes, a Szovjetunió előtt ls számos probléma áll. Népünk azért segít, mert tudja, milyen nehézségeket kell leküzdenlök a gyarmati igát lerázó nemzeteknek. A szovjet nép nemzetközi kötelességének tartja segítséget nyújtani a fejlődő országoknak. Szakemberek adatai szerint az Imperialista monopóliumok évente kb. 5 milliárd dollárt szereznek tőkebefektetéssel. Ezenkívül a nemzetközi monopóliumok 14—16 milliárd dollár hasznot húznak az afrikai, ázsiai és latin-amerikai nemzetektől az egyenlőtlen árucseréből. Olcsó pénzen megvásárolják ezen országok termékeit, áruikat viszont háromszoros áron adják el nekik. A felszabadult országok egyre Inkább rádöbbennek e „segítség" valódi értékére. A gyarmatok többsége már kivívta a politikai függetlenséget. Ez a győzelem azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti felszabadító harc befejeződött. A nemzeti függetlenséget kiharcolt országoknak továbbra is elsőrendű feladatuk az önálló gazdaság kiépítése, a nép életszínvonalának emelése és a haladás. Az EAK Nasszer elnök vezetésével jelentős sikereket ért el az Iparosításban, az állami szektor fejlesztésében, a földreform megvalósításában, az államosításban és más téren ls. Nyikita Hruscsov meggyőződését fejezte kl, hogy amint a kis folyókból és forrásokból fokozatosan hatalmas folyamok lesznek, a gyarmati és az imperialista rendszer elleni mozgalom ls megerősödik és egy hatalmas közös mozgalomban egyesül. Meg vagyunk győződve, hogy ezt a hatalmas mozgalmat senkinek sem sikerül majd megbontani. A felszabadító mozgalom újabb sikereinek, Afrika boldog Jövőjének záloga a szabadságért, függetlenségért a békéért küzdő nemzetek egysége, mondotta Hruscsov elvtárs beszéde befejező részében. Űj medrébe terelték a Nílust Nasszer elnök Hruscsovval, Aref iraki elnökkel és Szallal jemeni elnökkel együtt nyomta meg a robbanószerkezet gombját, mely levegőbe röpítette azt a homokgátat, mely eddig elválasztotta az újonnan épített levezető csatornát a Nilus medrétől. A robbanás következtében hatalmas sugárban ömlött a Nilus vize az új mederbe. A több ezer munkás és szakember ujjongva ünnepelte ezt a történelmi eseményt. Hruscsov üzenete Ikeddhoz Véglegesen rendezni keSI a szovjet—japán kapcsolatokat Tokió (ČTK) — N. Sz. Hruscsov, jetuniő Minisztertanácsának első elnökhelyettese adta át a Japán miniszterelnöknek. A. Mikojan ez alkalomból hangsúlyozta, a szovjet nép reméli, hogy a Távol-Keleten létrejön az Igazi, biztonságos, s a Jószomszédi kapcsolatok baráti légköre. A szovjet—japán kapcsolatok alapelvei Anasztasz Mikojan szerint a következők: „Béke, Jószomszédi viszony, gyakorlati együttműködés, be nem avatkozás egymás belügyeibe, kölcsönös bizalom ós barátság", a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Hajato Ikeda japán miniszterelnöknek küldött levelében azt Javasolta, hogy a két ország kormánya közös nyilatkozatban sürgesse az atomkísérletek haladéktalan és teljes beszüntetését. Felajánlotta továbbá a Japán-szovjet kapcsolatok végleges rendezését, írják alá a békeszerződést. Egyben meghívta a Japán miniszterelnököt a Szovjetunióba. N. Sz. Hruscsov levelét csütörtök délután Anasztasz Mikojan, a SzovKalóztámadás egy kubai cukorgyár ellen Havanna (ČTK) — Kubai emigráns j A támadás során két személy megellenforadalmárok az Egyesült Álla mok floridai támaszpontjáról kalóztámadást hajtottak végre Pilon kikötőváros Lulse Carrasedo cukorgyára ellen. A kikötő Oriente tartomány északnyugati partján fekszik. Makariosz tanácskozott Tuomiojával Nicosia (ČTK) — Makariosz elnök találkozott Tuomiojával, az ENSZ ciprusi közvetítőjével. Hivatalos nyilatkozat szerint dokumentumot adott át neki, mely a ciprusi kormány nézetét tartalm-zza a ciprusi probléma megoldásáról. A dokumentum meghatározza a probléma megoldásának alapelveit. A ciprusi hírügynökség jelentése szerint ezekhez tartozik az ENSZ alapokmányával összhangban Ciprus függetlenségének elismerése. Tuomloja most már valamennyi érdekelt fél álláspontját ismeri. Ellátogatott Athénbe, Ankarába ős Londonba. Nlcóslában találkozott a ciprusi török lakosság képviselőivel ls. Valószínű, hogy Tuomloja rövid időn belül Jelentést tesz U Thantnak a válság megoldásának lehetőségeiről. Nicosia (ČTK) — Az AKEL (Dolgozó Nép Haladó Pártja) Központi Bizottsága felhívást tett közzé a ciprusi törökökhöz. Egységre szólít fel az imperializmus elleni harcban. Az Imperialisták egymás ellen uszítják a ciprusi görögöket és törököket saját céljaik érdekében. AZ USA Nemzeti Űrhajózási Hivatala közölte, hogy későbbre halasztják a Ranger IV. mesterséges hold segítségével tervezett kísérletet, . sebesült és a gyárban tűz keletkezett. A kubai ellenforradalmárok kalóztámadásával kapcsolatban a kubai kormány nyilatkozatot tett közzé. Elítéli a támadást és az Egyesült Államok újabb gaztettének nevezi. A nyilatkozat közli, hogy a támadók Rex típusú hajókat használtak. Ezekkel a hajókkal valósítják meg a floridai, Puerto Rico-I és közép-amerikai támaszpontokról a CIA — hírszerző szolgálat által irányító akciókat. „Míg a kubai nép gazdasága megerősítéséért dolgozik, az Imperialisták, akik nem elégszenek meg a gazdasági blokáddal és az agresszió további módjaival, bérencek és hazaárulók szervezésével támadásokat InBen Bella Kairóban Kairó (ČTK) — Ahmed Ben Bella algériai elnök tegnap a délutáni órákban Prágából Athénen keresztül Kairóba érkezett. Részt vett az asszuáni gát első szakasza építésének befejezése alkalmából rendezett ünnepségeken. (CTK) sztrájkja Róma (CTK) — Milánóban tegnap 300 000 fémmunkás 24 órás sztrájkba lépett, tiltakozásul az elbocsátások, a munkaidő lerövidítése és a bérek csökkentése ellen. A szakszervezetek több értekezlet, tanácskozás, tiltakozó összejövetel, részleges sztrájk után hirdették kl a sztrájkot. Az olasz kikötőkben ma reggelig több mint 300 hajó vesztegelt, mivel a kikötői munkások Jogaik megvédésére e héten már másodszor léptek 24 órás sztrájkba. PEKINGBEN szerdán aláírták a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság 1964. évi árucsere-egyezményének Jegyzőkönyvét. McNAMARA, az USA hadügyminisztere Saigonba utazása előtt meg erősítette azokat a híreket, hogy az NSZK gyógyszert és egészségügyi személyzetet küld Dél-Vietnamba. EGY SUGÁRHAJTÁSÚ katonai repülőgép május 13-án Las Vegas újmexikói város közelében egy lakó Megkezdődött az FKP XYIL kongresszusa Párizs (CTK) — Párizsban, az ünnepi díszbe öltözött Mutuallté teremben csütörtökön délelőtt megkezdődött a Francia Kommunista Párt XVU. kongreszszusa. amelyen 787 küldött vesz részt. A dlszetmelvcnyen, élükön Maurice Thorezzel, az FKP főtitkárával helyet foglaltak az FKP KB politikai bizottságának tagjai, a CGT Általános Szakszervezeti Szövetség s a Kommunista Ifjúsági Szövetség, valamint más szervezetek képviselői és a küldöttek. Két oldalemelvényen 42 testvéri kommunista és munkáspárt küldöttei követik figyelemmel a kongresszusi tárgyalásokat. A CSKP küldöttségét Jiíí Hendrych, a CSKP KB elnökségének tagja, a CSKP KB titkára, az SZKP küldöttségét Mihail Szuszlov vezeti. Paul I.aurent, az FKP KB politikai bizottságának póttagja a kongresszust megnyitó rövid beszédében a francia munkásmozgalom s a kommunista párt eddigi sikereit méltatta, majd előterjesztette a kougresszus programját, amelyet a küldöttek jóváhagytak. A program három pontja a következő: 1. Waldeck Rochet „Biztosítsuk az igazi demokrácia érvényesülését és vessünk véget a személyi hatalomnak" című beszámolója; 2. Georges Marchais beszámolója a párt új alapszabályairól; 3. Az irányító szervek megválasztása. A program jóváhagyása után Waldeck Rochet, az FKP KB főtitkárának helyettese mondott beszédet. WALDECK ROCHET BESZÉDE Waldeck Rochet, az FKP KB főtitkárának helyettese a Francia Kommunista Párt XVII. kongresszusán előadott „Biztosítsuk az igazi demokrácia érvényesülését és vessünk véget a személyi hatalomnak" című beszámolójában többek között bejelentette, hogy a XVI. kongresszus óta eltelt Időben, vagyis a legutóbbi két év folyamán jelentősen fokozódott a munkásosztály és a népi tömegek harca, mindjobban terjedt a mostani kormányrendszer politikáját elítélő ellenzéki mozgalom, s egyre sikeresebbek voltak az ország minden demokratikus erői akcióegységéért és összefogásáért kifejtett erőfeszítések. VV. Rochet beszámolója további részében azokat a feladatokat Ismertette, amelyek teljesítésével a francia kommunisták még jobban kiterjeszthetik azt a tömegmozgalmat, amelynek célja az egész munkásság, minden demokratikus és nemzeti erő egysége, hogy így összefogva véget vethessenek a személyi hatalmon alapuló mostani kormányrendszernek és az igazi demokráciát juttathassák uralomra. A Francia Kommunista Párt elítéli a kormány külpolitikáját, melynek eredményeként Franciaország hozzájárulását adja a nyugati katonai tömbökhöz és szövetséget tart fenn a nyugatnémet militaristákkal. Waldeck Rochet azután megmagyarázta azt a programot, amelyet az FKP vita alapjául terjeszt a többi demokratikus párt és csoport elé. A fejlemények arra utalnak, hogy minden bizonnyal lehetséges a francia kommunisták és szocialisták egysége. A két párt álláspontjai a legfontosabb ideológiai és politikai kérdésekben már jelentősen megközelítik egymást. Feltételezhető, hogy ez a közeledés egyéb kérdésekben is lehetséges. W Rochet beszámolója befejező részében hangsúlyozta, hogy az FKP mindig megvédte a nemzetközi kommunista mozgalom marxi—lenini egységét és elszántan küzdött az opportunizmus, a revizionizmus, a dogmatizmus, s a szektásság ellen. Ma ls lankadatlanul harcol a nemzetközi munkásmozgalmat különösen veszélyeztető elhajlások ellen. A Francia Kommunista Párt elítéli a kínai pártvezetőket, akik tevékenységükkel az egész nemzetközi kommunista mozgalommal helyezkednek szembe. NÉMETORSZÁG KOMMUNISTA PÁRTJA ELÍTÉLI A KÍNAI VEZETŐK MAGATARTÁSÁT Berlin (CTK) — A Neues Deutschland, Németország Szocialista Egységpártjának sajtószerve csütörtöki számában közölte Németország Kommunista Pártja Központi Bizottsága legutóbbi teljes ülésének határozatát, amely élesen elftéli a kínai vezetők egységbontó tevékenységét. Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága erélyesen tiltakozik az ellen, hogy a kínai vezetők e tevékenységükkel jelentősen támogatják a nyugatnémet imperialistákat. A határozat többek között megemlíti, hogy a bonni alkotmányvédő hivatal .minden módon támogatja a kínai propagandaanyag terjesztését, amely szerfölött alkalmas arra. hogy zavart keltsen a munkásmozgalomban. A trockisták is arra törekszenek, hogy a kinai propagandaanyagot felhasználják Németország Kommunista Pártja elleni egységbontó aknamunkára a munkásság soraiban". MÁJUS 16-18-IG ÜLÉSEZIK A SVÁJCI MUNKAPÁRT VIII. KONGRESSZUSA Genf (ČTK) — Genfben május 16— zik a kongresszusra, hogy megvitassa 18. között ül össze a Svájci Munka- a Svájci Munkapárt eddigi politikáját, párt kongresszusa. s kitűzze tevékenységének további A párt VII. kongresszusa óta el- távlatait. A párt a kongresszuson telt öt év után Svájc valamennyi kan- megalapításának 20. évfordulóját ls tonjából mintegy 260 küldött érke- megünnepll. negyedre zuhant; öt gyermeket és téznek Ipari központjaink ellen és ! négy nőt megölt. A repülőgép pilóezzel megsértik a nemzetközi jogot," i tája ls életét vesztette. Hét ház le— áll a nyilatkozatban. égett és több megrongálódott. De Gaulle átszervezési tervét elutasítja a NATO Hága (ČTKJ — Hágából érkező Je- sére megvalósíthatatlannak mlnősílentések szerint a külügyminiszterek többsége a NATO tanácsának ülésén beismerte, hogy a ciprusi probléma az ENSZ és nem a NATO ügykörébe tartozik. A tegnapi ülésen Dean Rusk amerikai külügyminiszter újból beszédet tartott. Nyíltan felszólította a francia küldöttet, Ismertesse, milyen változásokat követel De Gaulle elnök a NATO összetételében. Rusk beszédében megnyugtatta a nyugat-európai államokat, hogy az amerikai kormány betartja kötelezettségeit velük szemben. De Gaulle tábornok javaslatát a NATO parancsnokságának átszervezőtette. Ojból kiemelte, a NATO sokoldalú atomütőerejéről szóló terv jelentőségét. A tegnapi vitában utolsónak Couve de Murville francia külügyminiszter szólalt fel. Beszédében elkerülte a NATO összetételének megváltoztatására tett javaslat ismertetését. Kijelentette, hogy meg kell különböztetni a NATO politikai és katonai oldalát. Politikai téren Franciaországnak nincs követelése, míg a katonai kérdésekben Franciaország egyre inkább eltávolodik az egyesüléstől. NATOszövetségese! szemére vetette, hogy az indokínai és algériai háború Idején magára hagyták Franciaországot és csupán „rokonszenveztek" vele. Tunéziában megkezdték a franciák kezében levő földek kisajátítását Tunisz (ČTKJ — A tuniszi szervek a Burgiba elnök által aláírt törvény értelmében megkezdték a franciák kezében levő földek kisajátítását. Tuniszból érkező hírek szerint a francia kormány a Tunisznak nyújtott segítség beszüntetése után a kulturális együttműködésről kötött egyezményt is fel akarja bontani és viszsza akarja hívni a francia tanítókat, ami valamennyi tuniszi közép- és főiskola munkájának megbénítását jelentené. Tunisz kivitelének 50 százalékát Franciaország veszi át s a behozatal 60 százalékát Franciaország szállítja. Franciaország behozatalának viszont csak 4 százalékát jelenti a Tuniszból behozott áru. Az NSZK támogatja az USA szennyes dél-vietnami háborúját Berlin (ČTK) — Az NDK külügyminisztériumának képviselője e napokban elítélően nyilatkozott arról, hogy a nyugatnémet militaristák és újgyarmatosítók minden módon támogatják az USA-t dél-vietnami katonai tervelnek végrehajtásában. Így például a Bundeswehr tisztjel ún. kiképzőkként és katonai tanácsadókként részt vesznek különböző terrorakciókban. Az NSZK kormánya fegyverek és más hadifelszerelés szállításával támogatja a dél-vletnaml katonai egységeket. A nyugatnémet kormány eddig 72 millió márkát áldozott e célra. Mexikói kereskedelmi küldöttség látogatása Cuidad de Mexico (ČTK — Május 27-én tizennégy tagú mexikói kereskedelmi küldöttség érkezik hazánkba. A küldöttséget — amely más szocialista országokba is ellátogat — Ricardo J. Zevada, a Mexikói Nemzeti Bank külkereskedelmi Igazgatója vezeti. Látogatásának célja, hogy tárgyalásaival hozzájáruljon Mexikó és a szocialista országok kereskedelmi kapcsolatainak kibővítéséhez. M. Ä. Robles józott a panamai elnökválasztáson Ciudad de Panama (ČTK) — A Panamában május 10-én lezajlott választások legújabban közzétett hivatalos eredményei szerint Marco Aurelio Robles, a kormánykoalíció jelűltja került kl győztesen a választásokból. A panamai nemzeti választó bíróság ezzel kapcsolatban közölte, hogy. 1134 választó-központban 134 627 szavazatot adtak le M. A. Roblesra. Az elnökjelölt — Arnulfo Arias, egy kávéültetvény tulajdonosa — 123186 szavazatot kapott. Tíz választóközpontbői még nem érkezett jelentés a választás eredményeiről. Átlátszó terv Londonban júniusban lesz a Délarab Szövetség függetlenné nyilvánításáról tárgyaló konferencia, melynek egybehívásával akarja az angol kormány csillapítani az arab világban Nagy-Britannia ellen kirobbant éles bírálatokat. 1964. május 15. * 0] 3