Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-01 / 91. szám, szerda

A LEKENYEI ELNÖK Amikor Mázík László, a lekenyei szövetkezet építészeti csoportjának vezetője meggyőződött róla, hogy kint Ismét erősen fagy, összeráncolta homlokát. Egyszerre rossz kedve tá­madt. Március van, s csak nem akar kitavaszodni. Pedig sok és sürgős munka vár a csoportra. Alig lát hoz­zá az öltözködéshez, máris kopognak az ajtón. Tenyérnyire nyitja az érkező az ajtót, csak annyira, hogy beszól­hasson. — Laci bácsi, keresik... a járás­ról... — Rögtön megyek — válaszolja —, de nem állja meg szó nélkül. — Még aludni sem hagyják az embert... Az tán veszi télikabátját és szapora lép­tekkel elindul a HNB épülete felé. Nem először történik meg, hogy Ilyen korán zavarják. Megszokta már, hogy munkahelyéről, vagy éppen a vacsora mellől szólítják a HNB Irodájába, hiszen ötvennégy óta a helyi nemzeti bizottság elnöke és tagja a járási nemzeti bizottságnak is. •ír Tizenkilencben mint 12 éves gyer­mek került a gömörhorkai gyárba Gyerektársaival hordta a fát, nem egyszer hajba kaptak, hogy ki cipelje a vastagabb fahasábokat. Három évig tartott ez a robot, sztrájkokkal fű­szerezve. Dolgozott és sztrájkolt, bár akkor még nem értette világosan, mi­ről is van szó. Az idősebbek — aki­ket a gyárigazgató kommunistáknak nevezett — gyakran mondogatták ne­ki: „Laci fiam, egyszer lesz majd egy olyan rendszer, amelyben az ilyen gyerekek robot helyett iskolá­ba fognak járni." S ő el is hitte... Amikor huszonkettőben otthagyta a gyárat, szülei négy évre kőművesinas­nak adták. Amikor végre megkapta a segédlevelet, még egy ideig a mes­ternél dolgozott. Aztán nyakába vet­te a tarisznyáját s járta a környéket. Hol Itt, hol ott kapott munkát. De ha tehette, ellátogatott Gömörhorká­ra. Ott volt akkor is, amikor a vég­rehajtót kiverték a faluból. Azon a szörnyű napon ls ott volt, amikor a felkelő nap a csendőrszuronyokon csillant meg... amikor megindult a tömeg... amikor a esendőrszurony emberi testbe fúródott... amikor egy elvtársat meggyilkoltak ... Harminckilencben kiváltotta az iparengedélyt. Azt gondolta, hogy ez­zel Jobb megélhetést biztosít majd családjának. Tévedett. Az adóhivatal és a gyakori katonai behívások gon­doskodtak arról, hogy terve ne való­suljon meg. Negyvennégy márciusá­ban bevonult, s csak a felszabadulás után látta viszont családját. ötvenháromban, amikor a község­ben megalakult a szövetkezet, a „kö­zősben" vállalt munkát. A vezetőség az építési csoport vezetésével bízta meg. Akkoriban kevés volt a tag és sok a munka. A szövetkezetet meg kellett erősíteni. így hát Mázlk elv­társ a csoportvezetőségen kívül a sertések gondozását ls elvállalta. Di­cséretére legyen mondva: mindkettő­nek becsülettel eleget tett. Amikor pedig 1954-ben megválasztották a HNB elnökének, és a JNB tagjának, egyre az a gondolat gyötörte: hogyan tud majd helytállni, hogy elfoglalt­ságának a közös gazdaság ne lássa kárát. — Magam sem tudom, hogyan győz­tem azt a tömérdek munkát — mond­ja. — Nem rendelkeztem tapasztala­tokkal, de azért megbirkóztam a feladatokkal. Laci bácsi tíz éve HNB elnök, tíz éve JNB tag. Azóta bizony sok víz folyt le a Sajón. Ha a munkáját akarjuk értékelni, ezt a falu életé­ben történt változásokkal lehet a legjobban lemérni. Mázik László Nincs már sártenger az utcákon. Kövezett, hengerelt utcái vannak a hegy aljában meghúzódó kis falunak. A házak is megcsinosodtak. Az utób­bi években több mint 38 új korszerű ház épült. A villanyt a felszabadulás után vezették be a községbe. Ma már 47 ház tetején „ágaskodik" tele­viziőantenna. Nyolcvannégy mosó­gép, tizennégy villanysütő könnyíti az asszonyok munkáját. Huszonötén motorkerékpárral, hárman pedig au­tóval dicsekedhetnek. Az eltelt tíz év alatt a közös gaz­daság is megerősödött. Két gazdasá­gi udvar is épült az építési csoport és Laci bácsi érdeméből. A járástól csak a rajzokat kapták, meg az anyag-kiutalási engedélyt. A többi már a Mázik elvtárs dolga volt. Az épít­kezésre sohasem fizettek rá, Inkább megtakarítottak egypár koronát. Nincs is a szövetkezetnek adóssága s a já­rás Jól gazdálkodó szövetkezetel kö­zött emlegetik. Választói elé bátran állhat. Mint a JNB képviselője is méltóari helyt­állt. A járási építési szakbizottság tag­ja, s ennek munkájában tevékenyen vesz részt. Bármily sok ls a dolga, körzetét rendesen látogatja. Ha más közlekedési eszköz nem áll rendelke­zésére, 56 éves kora ellenére kerék­páron teszi meg a 8 km-es utat. De nem egy esetben maguk a választók keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal. Még sohasem mondta, hogy nem ér rá. Ha a szükség megkívánta, válasz­tóival elment az illetékesekhez. •ü Jóval dél után egy asszony nyit be a HNB irodájába. Kezében nem tart hivatalos írást. Nyugodtan vár. Az el­nök szólítja meg. — Mi van anyjuk? — Nem reggeliztél, legalább ebé­delni gyere. — mondja az asszony. Mindig kihűl az étel... — Este is, amikor hazajön, csak az újságokat, meg a könyveket búj­ja... — Asszony, a három gyerekünk már más világban nőtt fel mint én. Tanulhatnak. De nekem most kell „pótolnom" mindazt, amit fiatal ko­romban elmulasztottam... NÉMETH JÄNOS Kiskapos szülötte Emlékezés Erdélyi Jánosra Ma 150 éve született Erdélyi János, a tizenkilencedik század derekának ismert költője, népdalgyűjtője, eszté­tája és filozófusa, több színvonalas irodalmi folyóirat szerkesztője, a né­pies irodalom egyik előfutára, Petőfi útjának előkészítője. Napjainkban többnyire már csak a neve ismert. Művei felett elszállt az idő. Bár sok írásában megelőzte ko­rát, és polgártársai a haladás jeles képviselőjének tartották, kortársai és utódai: Petőfi, Arany és a többiek — a népies áramlat nagyjai — jobban csinálták, Erdélyit akarva-akaratla­nul elhomályosították. Az az árnyék, amely a kortársóriásokról már életé­ben rávetődött, halála után sem tűnt el: Erdélyi minden kimagasló érdeme ellenére is a magyar irodalomnak csak a másod-garnitúrájába tartozik. Ám az évforduló alkalmából őrömmel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját: Innen indult írót köszöntünk. Mint kritikus, Toldy Ferenc mellett ő ápolta és építgette legjobban az iro­dalmi tudatot. Kölcsey után minden kétséget kizáróan a jobbágyszármazá­sű Erdélyi János a legeredetibb, elmé­letileg a legalaposabb és legkövetke­zetesebb magyar kritikus és esztéta. S ha ítéleteiben nagyokat ls tévedett (többek között, nem ismerte el Ber­zsenyi értékeit, s írásaiban az ismert költőt a másoktól már neki ajándé­kozott babéroktól is igyekezett meg­fosztani), széles látóköre és hatalmas műveltsége révén, messze kimagas­lott az egykorú kritika lapos hétköz­napiasságából. Esztétikájában és filozófiájában leg­inkább Hegelt követte. Érdeme, hogy Magyarországon a dialektikus mód­szert ő alkalmazta elsőnek követke­zetesen kritikáiban. Mind az életmű­veket, mind az egyes irodalmi alkotá­sokat, nem önmagukban, hanem mint az állandóan változó irodalmi élet ál­lomásaiként vizsgálta és fogta fel. Szembefordulva a klasszicista szép­ségideállal, elvül tűzte kl, hogy „csak az a szép, ami igaz". A művektől az életközelséget kérte számon és meg­győzően hirdette: az irodalomban nél­külözhetetlenül szükséges az egyéni és a jellegzetes. Bár hegeli idealizmu­sa és polgári állásfoglalása sok eset­ben befolyásolta és csökkentette munkásságának értékét, gyakorlati­lag a realizmus híve volt, az iroda­lomtól is a realizmust kérte számon. Nevéhez mindenkor a bátor, egyenes és a szigorú esztétikai szemléletű kri­tika megteremtése fűződik. Ady sza­vaival: „Európai magyar elme volt, minden nagy emberi eszmeáramlat ér­tője és bajvívója". Számos népdalt és gondolati költe­ményt is írt. Ezeknél azonban sokkal jelentősebbek kritikái és tanulmányai. Munkásságából kimagasló még nép­dalgyűjtő tevékenysége. Szóban, írásban éveken át hirdette a népköltészet fontosságát, ugyanak­kor fáradhatatlanul gyűjtötte a népi műveltségnek ezeket a drágaköveit. Gyűjtésének eredményeképpen Népda­lok és mondák címmel három kötetet jelentetett meg. Ez a három kötet, az egész magyar irodalomra frissítően hatott: a költőknek témául szolgált, ugyanakkor formát és fordulatokat tanultak belőle. Egyik cikkében azt Irta: „...ten­ger a nép, az élet. Ha belőle merít a költő, lesz aki öt hallgassa, sereges­től találand megnyílt szivekre min­denkor .. Erdélyi kritikáival és népköltési gyűjtőmunkájával tulajdonképpen a népies költészet diadalát segítette elő. Mikor ez az irányzat megerősült, az epigonokat, Petőfi és Arany gyen­ge utánzóit bírálta. A magyar iroda­lomnak ez a legfilozófusabb szemlé­lője sokáig volt házi nevelő és tanár Sárospatakon, ahol filozófiát, majd irodalomtörténetet tanított, jelentős könyvtárosi munkát is végzett. Hozzánk azért állt különösen közel, mert Kiskaposan született. Szülőhe­lyén — ahol nevét emléktábla őrzi — ma is gondolnak rá: születése év­fordulója alkalmából, a hálás utókor, nagyszabású emlékünnepélyt rendez. Munkásságából és emberi magatar­tásából mindazt megőrizzük, ami ér­ték és példa. BALÁZS BÉLA IIINIUIIIIIlIIIIIIIIIIIillllllllllUlllMlllllllllUlllllllllllllllllllllllllllllllllllllIllllllllllIIII Alig várták a hetényiek (komáromi járás), hogy kimehessenek a határ­ba. Bár a talaj annyira még nem száraz, hogy vetni lehetne, de a lánctal­pasok már elindultak. Van még egy kis szántanivalő, minél hamarabb vé­gezni akarnak vele. Tóth A. felvétele EET ASSZONY TUDJÄ, HOL A HELYE — Eletem utóbbi négy esztendejére kíváncsi? Mit szólna, ha azt mondanám, hogy nem volt könnyű! — Könnyű... Mi könnyű az életben? Amikor huszonöt évvel ezelőtt az apátfalvi szö­vőgyárba beléptem, akkor sem volt könnyű... fiatal voltam ugyan, s előttem állt az élet — ami nem is lett volna baj — de milyen élet állt előttem: milyen Jövőnek nézhettünk elébe a vi­lágkatasztrófa küszöbén? S amikor a szocializmus építésének éveiben manipuláns lettem a szövőrészlegben — talán olyan könnyen szereztem meg a képesítést...? Azt sem volt könnyű tudatosítani, hogy a Jövőért, a szocializmusért, meglett fejjel bár, mégis ta­nulnom kell. Es most, amikor mindezen túl ta­pasztalataimra is szüksége van a társadalomnak? A napi nyolcórás munkán kívül a háztartást is vezetem, a helyi nemzeti bizottság képviselője, tanácstagja vagyok itt Apátfalván. Hát bizony ez elég fáradságos! Hadd említsem még meg, hogy nem mindig könnyű a képviselő dolga: Előfordult, hogy mint kévviselőnek szembe kellett helyezkednem a he­lyi nemzeti bizottság egyes intézkedéseivel, ha a központi irányelveknek ezek nem feleltek meg. S ezekben az esetekben nemcsak azért kértem a tanács segítségét, mert a nemzeti bizottság tekintélye is kockán forgott, hanem, mert a kép­viselő nemcsak választói előtt felelős tetteiért azon a poszton, ahová állították, de az állami grdekeket is védelmeznie kell. Hja, a képviselő nem hivatalnok — fejezte be nyilatkozatát Dreschmann Irén, az apátfalvi HNB képviselője és népbíró. Beszélgetésünk a PoTana-üzem irodaépületében zajlott le, ahol Mária Sujová ts Jelen volt. Marienka önálló üzemi ellenőr a PoTanában. A bérelszámolóból került ebbe a tisztségbe, ö a Járásbíróság választott tagja. — Igen, sok tárgyaláson veszek részt! Ezenkívül van még vagy hét funkcióm, nem hanyagolom el természetesen a munkámat sem és családomról, kislányomról meg férjemről gon­doskodom. — Hogy ez a temérdek feladat teljesíthető-e? Megbirkózom vele. Engem minden érdekel és ne­hogy azt higgye, hogy csupán a munkára gon­dolok, szeretek én szórakozni is. Megkérem, beszéljen a járásbíróságon kifejtett tevékenységéről. — Tudja, fantasztikusan „nagyképűen" kezdtem. Amikor először egy per elnökévé tettek, korán reggel megjelentem a járásbíróságon. Jelentkez­tem a bírónál, de ő azt tanácsolta: a tárgyalás megkezdéséig sétáljak még egyet. — Nem, én azért Jöttem hamarább, hogy meg­ismerkedjem a tárgyalás anyagával — válaszoltam végtelen komolysággal. A bíró szemöldöke a feje búbjára szökött, de a papírokat azért előadta. Így kezdődött. Most a polgárt jog szakaszán működöm. De a továbbiakban sem volt könnyű dolgom. Amíg nem tudtam magam mögött egy-két úgyne­vezett nehezebb esetet — megtévesztett a véde­lem. A védőügyvéd néha úgy behálózott beszédé­vel, hogy már-már azt hittem: igaza van! jóllehet vidám természetű vagyok, mégis elő­fordult, hogy álmatlan éjszakáim voltak a bíró­sági tárgyalások után. Hiába, nem olyan könnyű emberi sorsok felett dönteni. Mit szólt volna a múltkori esethez? Egy ötö­dikes kisfiút szülei reggel Iskolába küldték, majd ők is munkába mentek. A gyereket azonban a ta­nítónő az Iskolában ezzel fogadta: „Aki kö­zel lakik, menjen haza és hozzon fűrészt, baltát, irtani megyünk..." A szóban forgó klslegény egy ormótlan nagy fejszével tért vissza. Egy óvatlan pillanatban a nehéz szerszám nem oda esett, ahová a gyerek szánta, s levágta egy kislány ujját... A kisfiú a bírák elé került, s úgy volt, hogy Javítóintézetbe küldik ... Szegény csöppség, úgy megijedt, s csak nagy nehezen sikerült el­intéznem, hogy ne zaklassák tovább, amikor első­sorban a tanítónő a bűnös, aki nyugodtan olva­sott, akkor, amikor a gyerekek kezükbe nem való szerszámokkal foglalatoskodtak. A sérült lány szülei kártérítést is követelnek, s még a bí­rák közt is akadt, aki ezt a kisfiú szülein akarta behajtani, nem pedig az Iskolán. — Nézze, én szülő vagyok, bele tudom magam élni mind a két szülő helyzetébe, de ha nem ts lennék az, az emberi felelőtlenség ellen akkor is lázadoz­nék. Feljegyezte: KOBÁK KORNÉL Hóvirág A város központjában, az egyit tér klszögelésén állt az asz szony. Nagy fonottkosár lógott i karján, olykor meg-megbillent mint valami riadt, barna madár amely elrepülne, de valami fogja visszatartja... — Hóvirágon Tessék ...! Hóvi rágot tessék! A tavaszi árként hömpölygő tö meg olyan volt, mint a város alat kígyózó Duna fodra, amelyből < partnál leválik egy-egy hullám. — Kérek egy csokrot! Az idős asszony ráncos JobbJá val nyújtja a pár szál vlrágo, A lágy szirmok kék-fehér árnyc lattal mintha tavaszt ígérőn mc solyognának az anyóka kezéber A kis csokor illatoson fénybe dt rül a szétáradó napsugarakban. — Hóvirágot tessék ...! Az asszony karján lassan klüri a nagy barna kosár: a virágok ­amelyekre ez idén olyan hossz ideig kellett várnunk, — gazdi cserélnek. — Jé! Hóvirág! Boldogságtól ragyog fel egy-eg szempár, s mintha a zsenge tavas; szirmok is ragyognának. — Igen, hóvirág! Most már bt tos, tavasz lesz. A járdaszigeten emberek vári koznak. — Hóvirágot tessék! Itt a hőv rág! — hallatszik a kosaras as: szony hangja. A hívó szóra egy férfi hírtele otthagyta asszonyát. Keze türe metlenül kabátzsebébe lendült, t míg ujjai aprópénz után kutattai lelépett a járdaszigetről, s gyoi léptekkel átment a kosaras as szonyhoz. — Kérek egy csokrot! — mom ta a férfi és cinkosán visszalese a járdaszigetre, ahol felesége i tízéves kislánya állt. A virágárus odaadta az utoh csokrát, s annak a másik asszom nak — amott a járdaszigeten • édes bizsergés ömlött el a testé, A férjét nézte, és kissé hevesebbe kezdett verni a szíve. Az utcán autók robogtak, a fé flnak várnia kellett, amíg félszi badul az átjáró. Mögötte hullái zott a tömeg, mintha a város ház, teljesen kiürültek volna. Vala, véletlenül meglökte a karját, s hóvirág hirtelen kiesett a kezébt Utána kapott, de eredménytelenü a kékes-fehér szirmok a latyaki sárba hulltak. Bosszankodva hajó le, felemelte, óvatosan tisztogat, a kis csokrot és fújta le róla szennyet. Így adja oda? Evek Ói nem vett már virágot a feleség> nek, s most így ...? Felszabadult az út, s a férft vls szament a járdaszigetre. Feszengi állt meg a felesége előtt, aztc hirtelen elhatározással kislány, hoz fordult. — No, kisasszony, kaptál-e mi virágot fiatalembertől? Tessék, n, ked vettem! Az asszony zavartan mosoli gott: halvány pír színezte az arcá Még mindig érezte az édes bizse gést, szíve is gyorsabban dobogo' és sötétkék szeme ragyogott. ÖrÚi Örült annak, hogy neki ilyen nag lánya van, akinek már virági vesznek. KOVÁCS MIKLÖ Több mint 400 éve űzik mester giiket a pozdi.šovcei fazekasok. Jeli leg mintegy negyven fajta kiilönl ző kerámiatárgyat: vázát, virágtart tányért stb. készítenek, melyek a k országokban is keresettek. Képünki Michal Parikrupa népművész. (A. Micák — ŰTK — fel 1 ÜJ SZÖ '4 * 19 M- «P ril l»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents