Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-25 / 115. szám, szombat

M

orgott a csap, néhány cseppet eresztett ís, de aztán nem Jött belőle semmi. Megint nincs meleg víz. Paul ez aroát fürkészte a tükörben, s azon mélázott, nem úszhatná-e meg borotválkozás nélkül. Fene a meleg vizét — gondolta —, de ugyanakkor örült is neki, hogy megmenekült a . minden reggeli vesződségtől és szenvedéstől. Helyette a mosdókesztyűt a csap alá tartotta, kicsavarta és keményen ledörzsölte a képét. így már jobban érezte magát. Egészen felébredt. Kihúzta magát, és ajkait szétnyitotta. Szinte teljesen hibátlan fehér fogsor jelent meg a tükörben. Harmincnyolc évvel négy tömés. Nem bolondság, ha az ember vigyáz magára. Mély lélegzetet vett. A levegő, még a fürdőszobában is, hideg volt. Mégis jólesett, kimosta szeméből az álmosságot. Paul belebújt szürke münkalngébe, közben valahol a feje felett egy toaletteben alázuhogó víz távoli neszére figyelt. Bámulta a plafont és vesződött az inge nyakával. Nagyot sóhajtott. A Knicks biztosan megint veszített tegnap, a Celtics ellen a kértpályán rendszerint veszít. Szólnia kell Iielennek, hogy szerezzen két jegyet a legközelebbi Boston-mérkőzésre, Russel óriási volt, de tagadhatatlan, hogy Cousy még ma is mesterien kezeli a'labdát. Lábujjhegyre állt és kinézett a fürdőszoba ablakán. Lehelete jégkristálylyá változott és lassan elenyészett. Hideg lesz ma a kikötőben. Tél vége előtt még egy pár meleg kesztyűt kell vennie. Bosszúsan visszahúzta a fejét és becsukta äz ablakot. Hamarosan Helen is felkel, ne húzzon be a hideg a hátára. Hallja ís mocorgását a hálószobából. A hetedik hónapban már aludni sem tud nyugodtan. Paul az elmúlt éjszakára gondol. Erőszakoskodott vele. Szegény asszony, nyögött fájdalmában. Visszafordult a tükörhöz, de óvatosan elkerülte a saját pillantását. Sietett, mert föltétlenül meg akarta hallgatni a tegnap esti sporteredményeket. Néhány perc múlva híreket közvetítenek. Szégyen, gyalázat, milyen kevés helyet biztosítanak a lapokban a futballnak. Az idénynek ugyan' vége, mégis folyton a profi kosárlabdázói} eredményeit fújják, meg a floridai tavaszi tréninget, a Yankeek formáját, és néha felkérődzik a profi futball valamelyik vitatható döntetlenjét. Diákkorában kosárlabdázott és futballozott, méghozzá jól. Ügy érzi, ma is helyt tudna állni a korabeliek között. Milyen idős Cousy? Persze, ő nem cipelte a ládákat tizenöt éven át a kikötőben. Akaratlanul is kihúzta magát, karján megfeszítette az izmokat. Nincs itt hiba — gondolta —, még mindig jó formában vagyok. Alig változtam valamit — azóta. Mosolygott és keskenyre húzta a szemét, képzeletében felmerült a régi, évekkel ezelőtti pillanat, a teljes győzelem pillanata, a nagy nap, amikor megverték a Hadsereget. Még most ls melengette szívét. Bármikor, ha úgy kivánta, felidézhette. A városi kollégium még nyers, kevéssé összehangolt csapata útra kelt West Pointba, feltehetően azért, hogy a Hadsereg győzelmeinek mesés sorozatát még eggyel megtoldja. De nem így történt. Ű és a fiúk rögtön az indulásnál megérezték, hogy győzhetnek. A gyengébb fél szerepe megfelelt nekik és közelebb hozta őket egymáshoz, már ki tudták számítani egymás helyezkedését és cseleit, Pault pedig különösen tömték labdákkal, mert megérezték, hogy rendkívüli formát fut. £s valóban, sosem hibázott, rajta volt minden labdán. Egyre erősebben érezte, hogy ő a játék központja, minden körülötte forog. Mintha vaiaml sohasem ismert fluidum áradna át rajta. Megtáltosodott, s ez a nagyszerű érzés még évek múlva is ott vibrált ez idegeiben. Eljött a nagy pillanat, az utolsó lövés, és vele a boldogság könnyei, körülötte a fiúk szinte megőrültek az izgalomtól, ölelték, csókolták. Paul mosolyogva emlékezett vissza arra a büszkeségre, amellyel másnap reggel a Daily News híradását olvasta: „Az idény szenzációja: egy tehetségtelen és reménytelen zöldtülő társaság, a CCNY tegnap West Pointban tönkreverte a Hádsereget, s ezzel véget vetett negyvenhármas győzelmi sorozatának. A diákok, a tüneményes Paul Redding vezetésével, lehengerelték a kadétokat. Eredmény 4:1. Redding két gólt lőtt az első félidőben — Na — mondta Helen álmosan —, nyisd ki már azt a fűtőtestet. — Csak egy percet várj. Tüzet rakok az ágyad alá. Rövid szünet után, aztán: — Kopogtasd meg azt a csövet, hátha használ. Bejött a fürdőszobából és letérdelt az ágya mellé. Helen mosolygott, feje körül szétterült selymes, fekete haja. Szeme még lehunyva, zavartalanul figyelhette az arcát. Az orra klasszikus, római, — gondolta, hosszú szempillái még göndörödnek is, és ha az álla kissé gyöngére sikerült ís, a remek arcforma mindenért kárpótol. Kezd kitelni — gondolta —, most lesz igazán asszony. — A vacsorát már elfelejtettem — mondta, és fejét a feje mellé fektette a párnára. Mi a véleményed egy éhező munkás reggelijéről? Kezét csöndesen becsúsztatta a takaró alá, és rásimltotta duzzadt mellére. Érezte, amint szinte észrevétlenül megfeszül a teste. Azután megcsókolta a férfit, jeladás volt ez, hogy tágítson. Paul felállt. — Maradj nyugodtan — mondta —, én elkészítem a reggelit. — Jövök már. — Helen felült, ha— Mit szólsz hozzá, öcsém fogászati iskolába megy. — Csak nem döntött végre? — Igyekezett valamelyes érdeklődést mutatni, már csak azért is, mert az orvos megmondta, hogy az állapotos nő megértést, gyöngédséget kíván, és nem szabad vele vitatkozni. Magában leszögezte, hogy Helen öccse egy széltoló, nincs akarata, kitartása, talán egy kicsit ütődött is, de minek erről most beszélni. — Óriási — mondta Helen —, öszszes fogainkat ingyen kihúzathatjuk, ha megöregszünk. — Máris úgy érzem magam. Nem valami jól aludtam, hervadt vagyok. — Hétfő könnyebb nap, nem? — Egy kicsit. Azért egy kétszáz fontos láda csak kétszáz fontot nyom, és valakinek fel kell emelni. Visszament a fürdőszobába, és kefélni kezdte a haját. Hallotta, hogy az asszony leveszi a tűzről a rántottasütőt. — Helen? — Na? Szélesen mosolygott. — Emlékszel a nagy napra, amikor megvertük a Hadsereget? CARL LARSEN (USA): a y IAP szabadrúgásból, a játszma utolsó perceiben egy olyan erejű lövéssel, hogy a Hadsereg kapusa kiesett a cipőjéből. Az esélyek nélkül induló CCNY a tíz legjobb közé emelkedett J.." Szó szerint tudta a szöveget ma is. A lapkivágást megőrizte, meg is kérdi Helent, hogy hova rakta el. Ä

régi izgalom megint elárasztotta, hirtelen őrült érzése támadt, hogy felrohan három emeletet, ki a tetőre és... mit csinál ott? Teste megfeszült. Valóban mit? A vér lassan leszállt az agyáról, merev pillantással belenézett a saját szemébe. — Persze — gondolta —, hát persze, megnézem a napfölkeltét. A nyomortanyák fölött. Megnézem, hogyan emelkedik ki Flatbush mögül és siklik lassan, sietség nélkül fel az ég közepére, amig én a derekam töröm a kikötőben, és hogyan bukik le valahol messze New Jersy felé. Hosszúak a napok, még mbst ls, amikor tulajdonképpen a legrövidebbek. Péntek kemény volt, és ő útközben hazafelé betért Caesorhoz egy pohár sörre. A haverok ugratták, miért csak most jön az első gyerek, ennyi évi házasság után, talán most sikerült neki először? Rendes pacákok, nem mondhatja, jóindulatúak, mégis van bennük valami, amivel nem egyezik. Itt van mindjárt ez a lógás munka után, dumálás, poharazás a kocsmában, egészen záróráig. Neki ez sem kell. Néha benézett ugyan hozzájuk egy órára, de nem kívánta igazán. Ha Helen elment Bronxba, hogy meglátogassa rokonait, olyankor a zsebébe dugott pár dollárt és elverte velük. Do mióta az asszony állapotos, ő is szívesebben ül otthon. Otthon. Mit is csinálhatott ez a szegény asszony tizenöt éven át gyerek nélkül, ebben a vacak lyukban? Fiatalon kerültek össze. Ami őt illeti, mindig megtette a magáét. ját kisimította arcából. — Add ide a pongyolámat. A kopott szürke ruhadarabot melléje tette az ágyra és kiment a konyhába, hogy bekapcsolja a rádiót. — Havazott az éjjel — mondta. — 0, istenem — sóhajtott Helen —, egy bölcsőt akartam venni ma. Mit gbndolsz, elinduljak? — Hogy érzed magad? — Jói. — El ne felejts hócipőt húzni. A rádió bemelegedett. Fél hétkor híreket adtak. Celtics 127, Knicks 98, Rangers lecsúszot a hetedik helyről. A döntetleneket számba se vették. Annyi baj legyen — gondolta —, itt vannak még a Yankeek. Helen belépett a konyhába, nyitott pongyolájából kedvesen előredomborodott a hasa. Az utolsó hónapban szinte naponta, láthatóan gönbölyödött, és ez különös izgalommal töltötte el Pault. Az asszony ásított, nyújtózkodott, tudta. hogy figyelik, aztán bement a fürdőszobába. P

aul elzárta a rádiót, kenyeret vágott, a jégszekrényből vajat és felvágottat vett elő és elkészítette ebédjét. — Mit gondolsz, ki hívott fel tegnap? — kérdezte Helen az ajtórésen át —, elfelejtettem szólni neked. — Ki? — Freddy Chillington. Emlékszel még rá? Egy osztályba jártunk. — Ühüm. — Paul emlékezett rá. Az a pasas a műkedvelőktől, Helennel járt a dráma-osztályba — és mit akart? — Kijönne egy este. Most éppen nincs állása. Paul ingerülten válaszolt: — Nincs állás a kikötőben. — Azt hiszem, ő az egyetlen közülük, aki színész lett. Provincetownban volt, Macbeth-et játszott. — Mit mondtál neki? Kijött a fürdőszobából, közben még egy hajtűt szúrt kemény konytába, amit magasan a tarkója fölött viselt. — Azt mondtam, jöjjön el a hét valamelyik estéjén, itthon vagyunk. Vagy nem jól mondtam? — Dehogynem. — Azt álltja, hogy tavaly a Broadwayn játszott. Valami kis szerepe volt egy O'Neill darabban. — És úgy mosolygott maga elé, mint aki kellemes dologra emlékszik. Chillington képe Paulnak is eszébe jutott. Magas növésű, keskeny szájú, egy hencegő. —• Jártál vele egy időben, mi? — Párszor elmentünk este szórakozni. Annak a Chillingtonnak, ha jól emlékszik, vastag, zsíros hangja volt. — Csak lógtunk együtt. Nem történt semmi. Szendvicseit papírba csavarta és eltette. Hirtelen ott érezte Helent maga mögött, karját a dereka köré kulcsolta, gyomrát odaszorította a hátához. — Féltékenykedsz? — kérdezte és nevetett. M

egfordult és átölelte. — Kinek kell már egy ilyen kövér öregasszony? — Csak ne légy olyan biztos a dolgodban — horkant fel Helen, és megcsókolta. Érezte, hogy az asszony ajkai szétnyílnak, lassan, szelíden, mintha megbocsátanának az éjjel történtekért. — Hagyj valamit holnapra is — mondta és elengedte Helent. — Más nem jelentkezett? Esetleg még egy régi szerelmed? Megrázta a fejét: — Csak a mama. — Hogy van? — Hát engeded, hogy elfelejtsem? Az isten szerelmére, Paul, tényleg azt hiszed, hogy az volt az egyetlen tetted? Csönd. — Paul? Kilépett a fürdőszobából, hosszan, határozottan törülgette a kezét. — Paul — mondta az asszony lágyabban. — Na? — Hogy jutott az eszedbe? — Nem tudom. Csak eszembe jutott. Azon gondolkoztam, megvan-e még az újságkivágás? Hova tetted? — Felpillantott. Az asszony szalonnaszeleteket tett a sütőbe, és mintha mosolygott volná. Gyorsan hozzátette. —' Tegnap találkoztam az egyik haveremmai a csapatból. Ott dolgozik ő is a kikötőben. — Melyikkel? — Stannal... Stan Reuben'ssel. — Elpirult, mert érezte, Helen tudja, hogy hazudik. — Nem borotválkozol? — Hideg a víz, még elvágom a torkom. — Tojást akarsz? — De mennyire. — Leült az asztalhoz, kényelmetlenül fészkelődött, az asszony két tojást ütött a, szalonnára. — Valami jobb rovarirtót kellene venni, még mielőtt a pici njegérkezik. Akármennyit takarítok, mindig előjönnek ezek a ronda svábbogarak. Az orvos szerint nem kell komplikációtól tartani, bármi okozta is annak idején a vesztést, azóta helyrejött, megerősödött. — Néhány év múlva elég szolgálatom lesz ahhoz, hogy bekerüljek az irodába. Persze, csak ha Herb nyugdíjba megy. Akkor talán megengedhetjük magunknak, hogy jobb lakást vegyünk. Nem akarom a gyermekem ezen a szemétdombon felnevelni. Helen felvonta a szemöldökét, de nem szólt. ű folytatta. — Vagy neked itt megfelel? Megrántotta a vállát. — Nekem jó. — Ha a fűtés így működik majd, ez a gyerek megfagy. Helen egy tányéron szalonnás tojást tett eléje, és két szelet kenyeret helyezett a pirítóba. Azután visszafordult a tűzhelyhez, hogy teát forrázzon. — Különben, ha ma úgy is a városba mész, vehetnél nekem egy pár bélelt kesztyűt. A réginek minden ujja kifeslett. — Nem várhatna, amíg fizetést kapsz? A biztosítást kell befizetnem. — Hogyne, nem sürgős. — Enni kezdett. Az asszony átment a hálószobába. Érezte, hogy Helennel valami nincs rendben. Egy perc múlva már vissza ls jött. Leült szembe vele, a kisasztal túloldalára. — Paul — kérdezte —, miért emlegeted olyan gyakran azt a mecscset? Mélyen elgondolkozva egy falat tojást szúrt a villájára. — Nem vettem észre, hogy gyakran beszélek róla. — Néha nem, de néha igen. — Olyasmi volt, amit én tettem. Amire büszke lehetek. — És azóta semmit sem tettél, amire büszke lehetnél? Paul mosoly nélkül az asszony gömbölyűségére pillantott, csak a szemével Intett, és befalta a tojást. Helen vidáman, szélesen elmosolyodott, és felállt. — Előkeresem azt az újságkivágást — mondta. — Nem sürgős. Csak éppen eszembe jutottak a fiúk a csapatból. — Fogta a tányérját, villáját és a mosogatóhoz lépett. Alit a csap előtt, és nézte, hogyan folydogál a víz a tányérra, túlcsordul a peremén és eltűnik a kiöntőben, Mindjárt veszi a kabátját, kajapját, munkába megy, és mire este hazatér, megint hideg lesz és sötét. I

lyen hosszúnak tűntek a napok akkor is, amikor összeházasodtak? Nem emlékezett rá. Akkor a szerelem csak testi kívánság volt. Az állást apja szerezte neki. 0 is, Helen is otthagyták az iskolát és összeházasodtak. Mindkét szülő siettet,te a dolgot. Azután Helen abortált, és az orvos bölcseket mondott. Nem, akkor a napok nem voltak ilyen hosszúak. Már két év után kinevezték főellenőrnek. Jó állás volt, de kevés fizetés. Maga kérte, hogy visszamehessen trógerolni, Ott legalább különkeresete is volt a szállítóktól. Mégis kikerekítette a fizetését. A munka, persze, nehezebb lett, este a fáradságtól ^szébe se jutott, hogy iskolába kellene még járni. Helen bizonyára azt hitte, hogy őt nagyon izgatja a technika — gépészet volt a főtárgya —, mert foiyton unszolta, hogy folytassa tanulmányait. De ő csak azért foglalkozott a gépekkel, mert mindenkinek főszakot kellett választania az iskolában, hát ő a gépeket választotta. De igazában futballozni akart. Büszke volt a testére, az izmai fölötti hatalmára, örömöt szerzett a szép mozgás, a kecses biztonság, mellyel lépre csalta ellenfeleit. Megbízhatott magában, jobban csinálta mint a legtöbben. Ma úgy tűnik, azok a napok repültek. Állandó örömben. Találkozása Helennel a kollégiumban, ahogy lassan, de biztosan kivonta a színjátszók közül, és magával vitte, szerelmesen ébresztgetve asszunyiságát. Atlétacsillagnak számított akkoriban, büszke volt Helenre és önmagára. A zuhany alatt hányszor ugratták a fiúk: „Hej, öreg Pa\il, de fáradinak látszol ma este! Mi van veled, tán túl sok a szerelem?" — visszaemlékezett a biztonság érmésére, a gőzre, az izzadság szagára. Boldoggá tette Helent. Nem szaladt más nők után, ftiert nem érezte szükségét. Néha együtt mentek a színházba, meghallgatta és elfogadta a véleményét, mert többét értett a darabokhoz, mint ő. De ugyanakkor a tizenöt évre is gondolrtia kellett, itt kint a szennyes külvárosban. Sohasem volt elég megtakarított pénzük, hogy beköitűzzenek a városba, vagy egy kertes házba a zöld negyedben. Helen türelmesen várt, belenyugodott, hogy Ismét rakodómunkás lett belőle. Azt hitték, majd előbbre jut, átugorja a főellenőrt, egyenesen d^cspécser lesz, jobb fizetéssel. Várta. Tizenöt nyarat és tizenöt telet... És most jön a pici. H

elen aggódott, mikor rájött a dologra. De eltelt hét hónap, és minden nappal biztosabbnak látszott a szerencsés kimenetel. Furcsá, úgy gondol a jövevényre, mintha ugyanaz a gyereke lenne, akit az anyja akkor régen hordott, mielőtt még összeházasodtak. Asszonynak gyérek kell — mondta magában, és örült, hogy friss, erős, hogy kívánja a feleségét és ő is úgy adja magát, mint régen. Helen visszafeküdt az ágyba, ö pedig bement a fürdőszobába. Tűrhető élet volt — gondolta —, egészen jó élet. És mosolygott. Butaság. Hiszen még negyvenéves sincs. De a munka nehéz volt a kikötőben. Valami jobbra várt. Mindig várt. Vajon hány tonna rakományt kezelt életében, ki a hajó gyomrából, be a teherkocsiba? Egymilliót? Ismét elfogta a vágy, hogy kiugorjon az ajtón, fusson fel a lépcsőkön, fel, magasra, zilálva, feszülő izmokkal, érezze ismét régi erejét, ügyességét, kirohanjon a tetőre és kiabáljon: „'ide figyelj, Város! Látom, most kelsz fel, naponta látlak mocorogni! Lusta banda, léhűtők hada, de én nem az vagyok. Én más vagyok, Paul Redding vagyok, aki megverte a Hadsereget!" K

inyitotta a szemét, és belebámult a tükörbei Nehezen szedte a levegőt összeszorított fogai között. Nyugalomra kényszerítette magát és arra, hogy tanulmányozza azt az embert, aki a tükörből szembenéz vele. Az arc minden vonását ismerte, mégis, ha mondjuk, a tribünről látta volna magát, meg tudná-e ítélni a maga tetteit, a gólokat, melyeket berúgott, vagy elhibázott, azokat, amelyek mégiscsak célhoz értek? A tükörben egy svábbogarat pillantott meg maga mögött. Lustán ereszkedett le a falon, a hideg fűtőtest mellett. Paul erősen hunyorgott, mintha a nehéz gondolatokat akarta volna elkergetni azokból a rámeredő szemekből. , — Hány óra van Helen? — kérdezte. — Mindjárt hót — mondta az aszszony álmos hangon. — Képzeld, borotválkozom. — Kinyitotta a gyógyszerszekrényt és elővette a borotváját. Gyulai Anna fordítása ÚJ SZÖ 10 * 1984. április 25.