Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-25 / 115. szám, szombat

BOLÍVIAI ŰTIJEGYZETEK Alattunk fantasztikus tájkép. Mintha a Holdat látnánk közvetlen közelből. Óriási meddőhányók, ásító kráterek, majd hirtelen égszínkék végtelen víztükör. Ez a híres Titícaca-a világ egyik legnagyobb hegyi tava 3800 méter magasságban. Itt végződik Peru és kezdődik Bolívia. Felülről vadnak és zordnak látszik Bolívia földje. Látjuk a Titicacától szakadékok között kígyózó Desaguadero folyót, mely mellékfolyóitól megduzzadva egy másik óriástóba, a Poopóba ömlik. Az életadó víz évezredek óta ezt az utat teszi meg... Az a benyomásunk, mintha az egész fennsíkon csak itt lenne élet, a víz közelében. A MÚLT MEGISMÉTLŐDIK Csalóka látszat! A KözépKordilerrák csúcsa drámai, sőt tragikus történelem néma szemtanúi. Évezredekkel időszámításunk előtt virágzó élet volt itt a Titicaca partján. Fejlett kultúrájú indián törzsek éltek itt s nagyszerű építészeti és művészeti remakműveket hagytak maguk után. A spanyol conquistadorok, majd az „ólombárók" — a külföldi monopóliumok kifosztották az ország ércgazdagságát, rabsorsban tartották és kegyetlenül kizsákmányolták a lakosság kétharmadát kitevő indiánokat. A bányászok és a jobbágyparasztok legkisebb védekezési kísérletére véres megtorlással válaszoltak. ... 1950-ben történt. Bolíviában tombolt a sötét reakció. La Paz börtöneinek sötét celláit zsúfolásig megtöltötték az agyonkínzott szakszervezeti munkásvezérek, akiket besúgók és provokatőrök juttattak rendőrkézre. „Március 14-én reggel a letartóztatott munkásokat sátorponyvával fedett teherautókra rakták és erős fedezettel, La Paz repülőterére szállították. Közülük tizenhetet katonai repülőgépre tettek, négyet pedig ismeretlen irányban elhurcoltak." — meséli a La Náción című lap. lamosltott ólombányákban rendkívül elavult berendezést vettek át. Az országnak nincs tőkéje, hogy kicserélhesse az elavult termelőeszközöket, nincsenek szakemberei és értékes érctelepei is kimerültek. Az utóbbi évek«• o BÁNYÁSZOK KOZOTT Az „ólombárók" utasítására a repülőgép a Poopó tó fölé ért. Itt elkezdett körözni. A letartóztatottakat fegyverrel kényszerítették, hogy a tóba ugorjanak. Nem tudhatjuk, hánnyal végeztek a repülőgépbei, de az biztos, hogy mind a tó fenekén nyugszanak. A többi négyet a Desaguadero hídjáig vitték, innen mindet a háborgó jeges vízbe lökték. Hárman belefúltak, csak a negyediknek, Ignacio Saensnek sikerült elérnie a perui partokat. 0 mesélte el a lapnak a rémtörténetet, BETELT A POHÁR Az éhség, a nyomor, az erőszak, a tömeges megtorlás cselekvésre kényszerítette a tömegeket. 1952 áprilisában La Pazban és Oruróban antifeudalista és antiimperialista forradralom tört ki. A munkások és a parasztok fegyvert fogtak és megdöntötték az „ólombárók" uralmát. A Nemzeti Forradalmi Mozgalom kormánya földreformot hirdetett, általános választójogot és államosítást ígért. A bolíviai forradalom visszhangja egész Latin-Amerikát bejárta. Tizenkét év telt el azóta. A bolíviai forradalom sok nehézséggel viaskodott. Paz Estenssoro köztársasági elnöktől hallottam, hogy az álben rendkívül hanyatlott az ólombányászás. Juan Lechin alelnök megerősítette, hogy a legutóbbi tíz évvel az állami ércbányák részaránya az ólomkitermelésben 80 százalékról 67 százalékra csőként, ugyanakkor a magánvállalatok részaránya 20-ról 33 százalékrá nőtt, „ÖNZETLEN" PÁRTFOGÓK Az Egyesült Államok évek óta „segítséget" nyújt Bolíviának. Ennek révén az amerikai „tanácsadók" számos bolíviai állami ércbányát ellenőriznek, bár helyzetük most sem javul. Sőt, az Egyesült Államok „ólomfölösle3eit" is kidobta a világpiacra, ami nagy csapást mér Bolívia gazdasági helyzetére. Enrlque Mariac Bilbao mérnök, az állami kőolajipar főigazgatója aggodalommal nyilatkozik a bolíviai kőolajipar jövőjéről. Bár még a harmincas években államosították, az olajforrások tekintélyes része amerikai kézbé került. Az állam jelenleg csak kétmillió acre olajmezőt ellenőriz, ugyanakkor az amerikai kőolajmonopóliumok több mit 18 millió acre tulajdonosai. Fúrnak, fúrnak, de úgy, hogy egy csepp olaj se jöjjön felszínre. — Az Egyesült Államok nem fukarkodott ígéretekben',' de a megjelölt összegnek csak egy százalékát adta meg. 1956-ban amerikai unszolásra végrehajtották a Washingtoni „stabilizációs" tervet, hogy „elkerüljük az inflációt". A valóságban ez az állami vállalatok ellen irányult. A kőolajbányászat hanyatlik, évről évre csökken, új olajkutak nyitására pedig még csak nem is gondolhatunk — panaszkodik Bilbao mérnök. NATALIO MAMANI ÉS TARSAI — Sok bolíviai úgy vélt, hogy csak a Szovjetunió együttműködése nyithatna újabb távlatokat a hazai kőolajipar előtt — folytatja Bilbao. — A vezetésem alatt álló intézmény már ki is dolgozott egy ilyen műszaki együttműködési tervet... ... Natalio Mamani zömök, vállas férfi. Arcvonásai és sötét haja elárulja indián származását. A fővárostól, La Paztól 35 km-re fekvő Milini bányásztelep munkásai Mamanit választották szakszervezeti vezetőjüknek, aki bátran védelmezi jogaikat. Kimustrált dzsipen indulunk a szerpetinúton az El Altó-i piátóra. Innen, a tengerszint fölötti négyezer méter magasságból egész La Pazt beláthatjuk. A háttérben három hófödte csúcs fehérlik, köztük a szédítő magasságú lllampú. La Paz „második emeletén" is keresztülhajtunk; itt élnek az indiánok és a meszticek. Különös látványt nyújt ez a település: olyan, mint a fecskefészek, téglaszínű sárból összeragasztott hatalmas fészek. A zöld hegyoldalakon legelésző lámák nyakukat kíváncsian felénk nyújtogatják. 4400 méter magasságban vagyunk, itt a hó megszokott jelenség. A bányászok nagyon megörültek, amikor megtudták, hogy szovjet újságírót látnak vendégül. Leereszkedünk a hegy mélyére. A bányában nincs rögzítés, összeköttetés a külvilággal, sem jelzőberendezés. A bánya ura egy angol társaság, mely kétszer akkora Jövedelmet húz a bányából, mint amennyit mind az 530 munkás fizetése kitesz. Sűrűn következő robbanások zavarják, beszélgetésünket. Végül elindulunk a kijárat felé. Vagy két kilométert bolyongunk a végtelennek tűnő nehéz úton, Kinn, a bejáratnál zajongó tömeg fogad. Indián nyelven hevesen vitatkoznak. Utat engednek Mamaninak, és beülünk egy teher autóba, öt perc múlva már az egyik kiszögellésnél állunk. Lenézünk a tó melletti széles fennsíkra. Közepén 120 méter átmérőjű tölcsér keletker zett, Ez éppen akkor tör-; '/ ' '' v''' "'V S tént, amikor a bányából kifelé tartva nagy robbanást hallottunk. — Szerencsénk, hogy a tó messzebb van mert úszhattunk volna. Ma vasárnap van, kevesen vettek részt a műszakban, de az emberek nagyon nyugtalankodnak, mert állandó árvízveszély fenyegeti a bányát. Este meghívtak a szakszervezeti klubba. Érdeklődtek a szovjet bányászok életéről, szidták az amerikai imperialistákat, és hangoztatták, hogy együtt kell működniük a szocialista országokkal. Mamani otthon egy Leninkötetet mutatott nekem. Könyvei között díszhelyen áll. — Nagyon fontos, hogy tanulmányozzuk a szovjet munkásosztály tapasztalatait. Minél Jobban megismerkedem velük, annál erősebb bennem az az érzés, hogy a sötét aknából a ragyogó napsütés felé tartok. .V, BOROVSZKIJ MM A FESTŐI FEKVÉSŰ BOLÍVIAI FŐVÁROS EGY RÉSZE U* LAOSZI ŰTIJEGYZETEK ff Erőteljesen kopogtatott, s amikor kinyitotta az ajtót, összeverte a bokáját és feszesen tisztelgett. Alacsony termetű volt, mint a laosziak többsége, széles vállú, keskeny derekú, élénk szemű. Oldalán új tokban termetéhez viszonyítva túlméretezett _ - - - — pisztoly fityegett. így ismer- dombra Me

gállunk, körülnétem meg Khamsuk őrmestert. öt bízták meg, hogy vezessen végig a síkságon és mutasson meg „minden érdekeAKüEDENY SÍKSÁGON zek. Ráészmélek, hogy éppen ott vagyok, ahová kívánkoztam: a Kőedény-síkságon. A tasson meg „minden érüeKe- domb és az egész vidék két set", ö volt egy személyben a grasz vastagság

ű hatalmas sofőröm és a testőröm, KHAMSUK arasz vastagságú hatalmas kőedényről kapta a nevét. Ki tudja, mikor vájták ki? Egyesek szerint ezeréves, mások szerint csak háromszáz. Egyes Ä Ä

1? ÄÄ m*S es r ?.r kőedénv Utkít mást. Idegen nyelvtudása tik a kőedény titkát, mindössze két francia szóból .„,...,. AMERIKA Sudár, nyúlánk teremtések, határozottan szépek. Selyembe öltöztek. Nyilván vásárra igyekeznek. De mit keres a vállukon egy hatalmas géppisztoly? Nem ilyen törékeny teremtéseknek való. Meg azok az ananászalakú gránátok? Khamsuk látva csodálkozásomat a hegyek felé mutatott: — Bah, bah! Szóval, ott lövöldöznek. Banditák. A lányok elhelyezkednek a hátsó ülésén, és folytatjuk utunkat. KHANHAI áll: bon — jó, és au revolr viszontlátásra. Én viszont csak annyit tudok laoszi nyelven, hogy „szambaidl", ami körülbelül azt jelenti: Jó napot. Tovább megyünk. Khamsuk elől halad, óvatosan utat csinál a buja növényzetben. Visszafordul, hajladozni kezd Sejtem, hogy mellettem az és a szem

ét rémesen forgatautóban a Kőedény siksaggal Meg

értem: kigyóveszélyre kezdi felvilágosítását közben J. ,

m

6

ezte

t. Hirtelen lehajolt szánalmas pillantásokkal me- valamit t

ei

em

el. Átlőtt reget, vajon felfogok-e vala- réz övcsa

t összenézünk. Tudmit

? juk, mit jelent. Valaki, haláKhamsuk elhallgat. Egy kis los sebet sz

envedve, utolsó völgybe jutunk, melyet min- er

ejével igyekezett elérni a den oldalról erődítményhez kőedényt, hogy menedéket hasonló sziklaszirtek határol- találjon. Itt a halál aratott, nak. Valaha az áldozatát vil- ^hamsuk arca elkomorodik, lámgyorsan meglepő tigris és Forga

tj

a kezében a csatot, a gonosz himalájai fekete m

aj

d a kőedény közelében medve volt az úr a síkságot egy {iatal {

a ágára akasztja, körülvevő dzsungelben. Tovább robogunk. A zöld A háború már régen befe- fűben hirtelen világos foltot jeződötf, de visszhangja még pillantunk meg: üszkös repühallatszik az őserdőben. Ban- jögéproncsok. Khamsuk odaditák rejtőznek a sűrűben, fordítja a volánt és dühösen ők is nesztelenül, orozva tá- ráhajt a roncsokra, melyek csimadnak, mint a tigris. A fal- korognak, nyöszörögnek tevakba petróleumot és sót r

epjárónk gumikerekei alatt, szállító teherautókra, vásár- _ Amerikai — szól megvera Igyekvő parasztokra lőnek. tőén. Három kilométer után fel- AZ úton két lánnyal találjutunk egy alacsony bozótos kozunk. Felemelik a kezüket, Kár, hogy az országút olyan rövid. Laoszban ugyanis nagy hiányát érzik a kórházaknak, gyáraknak, iskoláknak, erőműveknek és az igazi orszá„utaknak. Amíg harcoltak, nem volt idejük építeni. Végre elkezdték egy rendes országút építését. Egyik vége Khanhaíig nyúlik, a másik Vientiane fővárosig. Ha elkészül, új életet visz az egész vidékre. ... Tovább utazunk. Khanhaiban elbúcsúzunk a lányoktól. Néhány kilométer és már „itthon" vagyunk. Azt hiszem, minden érdekességet megnéztünk a völgyben. Hátra van még a volt francia laktanya. Régi kőépület. A kaszárnya körül gyerekek katonásdit játszanak. Nekiesnek egymásnak, mintha igazi háború lenne. Khamsuk közéjük ront, elveszi és dühösen kettétöri botjaikat. Egyszerű kézfogással búcsúzik tőlem ez a derék őrmester. Naplementekor fülsiketítő moíorzúgás verte fe! a csendet. Lökhajtásos repülőgép jelent meg a síkság fölött. A háború már régen befejeződött, de ezek még mindig röpködnek, szimatolgatnak valamit idegen földön, s ragadozó szárnyaik a háború árnyékát vetik a földekre ... L. POCSIVALOV KAMERUNI RIPORT A Mandara hegység lejtőit, a franciák és az angolok egykori kameruni területeinek határát sok hegyes tetejű szalmakunyhó borítja. Egymáshoz szorulva festői falucskát alkotnak. Ősidők óta itt él a mofu, matakam és kapsziki törzs, mely a kirdik néprajzi csoportjához tartozik. Ezt a helyet nagyon elkerülte a civilizáció. Kilandzso - kovácsművész A „hegyi pogányoknak" nevezett kirdi törzsek erős és szívós csoportjai azóta foglalkoznak földműveléssel, amióta kiszorították őket a szavannákról. Művészi hajlafelszerelóse éppen olyan primitív, mint a hevítő berendezés: az üllő egy hatalmas kődarab, a kalapács szintén kő, csak hosszúkás* Többszöri hevítéssel és türelmes kovácsolással készülnek a tő^ök, az ékszerek, amelyekkel az asszonyok karjukat és bokájukat ékesítik, a nyakékek, a pipák és a modern „bikini"-k furcsa változatai — a lányok erényövei. A kirdik a XVIII. századig a Benué folyó völgyének termékeny földjein éltek. Ám a harcias fülbe törzs rájuk tört, elpusztította falvaikat ós egészen a hegyekig üldözte a menekülő kirdiket. A AZ ATOMKORBAN maik a fémek kidolgozásában érvényesülnek. A vas előállításának és a különféle vastárgyak készítésének módja a vaskorszak hajnalán élt kirdi ősök kezdetleges kultúrájára emlékeztet. A kirdi vasöntők, kovácsok és ötvösök munkája az évszakoktól függ. Esős időszakban a folyók oxidokban gazdag vashomokot. vetnek a partra. Ezt a kirdik gondoson megmossák, a nagyobb rögöket elválasztják. A vasolvasztás, persze, csak akkor lehet eredményes, ha isteneik is közreműködnek. Mielőtt munkához látnának, a kovács mester híg köleskásávai meginti a kemencét, hogy „eloltsa az istenek szomját". A faszénen fehérre izzított érc a kemencében tésztaszerü nyúlós masszává lesz. Még sok benne a kísérőére, ezért a kiladzso — a kovácsmester sokáig kovácsolja a fémdarabokat, hogy megtisztítsa a vasat. A kovácsműhely és hegynyulványokon, ahol a fülbe lovasek nem érhették utol a kirdiket, a menekülők új otthonra találtak, mely biztos védelmet nyújtott minden támadóval szemben. Kietlenek, mostohák a magasba meredő hegyszirtek. A szükség, a kényszer leleményessé tette a kirdiket. Földteraszokat létesítettek, hogy megteremjen fő eleségük: a köles. Óriási lépcsőfokokhoz hasonlítanak ezek a teraszok, melyek nem engedik, hogy az eső kimossa a talajt, ugyanakkor kellő nedvességet tárolnak. A kölest kövek között őrlik. Az erősen fűszerezett tésztát lepényekre szaggatják, melyeket a földben, különleges tálakban sütnek meg. A kirdik fűfélékkel, fűszerekkel, vadgyümölcsökkel teszik változatossá kosztjukat. Csak kivételes esetben élnek madárhússal. A családi tűzhely A kirdik nagyon gyéren öltöznek. A nők viselete a kovácsolt erényöv, amolyan ágyékkötő. A „felcicomázott" fiatal lányok a turul vásáron keresnek vőlegényt. A festett arcú fiatalok könnyen rátalálnak párjukra. Persze, nem sietnek a választással, mert bár náluk többnejűség van, a válást nem engedik meg. A kirdi lányok nagyon bájosak, férjhez menésük után azonban hamar elvesztik arcuk üde hamvasságát. Egymás után jönnek a gyerekek, az asszonyok pedig idő előtt elhervadnak. Külső befolyás nem tör utat a kirdikhez, akik őseik szelleméhez híven őrzik patriarchális rendszerüket, a családi tűzhelyet. A kirdi lakosság szervezett ősközösségben él, melynek élén a kirdik fővárosában, Udzsillában székelő törzsfőnök áll. A törzsfőnök „székháza", melyhez feleségeinek kunyhói simulnak, inkább egy feudális kastélyerődítésre hasonlít, mint kunyhóra. Nagyszerű legendákkal szórakoztatja vendégeit... Mi sors vár a kirdikre? A törzsfőnök bizalmiai segítségével ügyel a hagyományok és ősi szokások betartására, esetenként dönt a faluvének viszályaiban. Az öregeket megkülönböztetett figyelemmel veszik körül. Aki magas kort ért el, annak már könnyű az élete. Rendszerint a falu végén telepednek le és élvezik az életet. A zene nagy szerepet játszik, ritmust visz a kirdik életébe. Az ősi szokásokhoz és erkölcsökhöz híven kényszer nélkül betartják azt, amit „emberi jogok kódexének" nevezhetnénk. Kérdés, mi lesz a vaskorszak utolsó embereivel most, a világűr meghódításának hajnalán... DANIEL DECHAMP 1964. április 25. * fJJ SZÖ 9