Új Szó, 1964. április (17. évfolyam, 91-120.szám)

1964-04-18 / 108. szám, szombat

— Megint egy névtelen levél, — dünnyögte Jakub, miközben felnyitotta a kék borítékot. Aztán bár vitathatatlan Joga lett volna, hogy a levelet olvasatlanul a papírkosárba dobja, silabizálni kezdte a különös, éklrásra emlékeztető betűket. Tisztelt Előadó Elvtárs! Bátorkodom tisztelettel felhívnt figyelmét arra, hogy Jilri Nedvéd' elvtárs, a helybeli tizenkét osztályos középiskola cseh nyelvtanára naponta 23 és 24 óra között pulivá változik. Nézetem szerint az efféle müveletek nem egyeztethetők össze egy pedagógus becsületével olyan országban, amely immár felépítette a szocializmust és mérföldes léptekkél halad a kommunizmus felé. Nyilván belátja, hogy e kényes természetű bejelentés alá nem írhatom a nevemet. Elvtársi üdvözlettel Vállvetve a világbékéért A diákok barátja. Bejelentésem másolatát bátorkodom elküldeni: a Helyi Nemzett Bizottság elnökének, a Járási Nemzeti Bizottság közügyi titkárságának, a Tudományos Akadémia csillagászati szakosztálya tiszteletbeli elnökének, a Közoktatásügyi és Népművelési Minisztériumnak. Az frás Jakubot a történelemkönyv egyik mellékletére emlékeztette: Haniurabi törvénykönyve az 1. sz. előtti XVIII. századbői. — Micsoda marhaság, — könnyített magán. — Nedvéd mint pulikutya! — A professzor egyébként kevés barátainak egyike volt, már néhány esztendeje együtt Jártak bllliárdozni minden csütörtök este. Legalább most a papírkosárba kellene dobnia a levelet, de önzetlen ember létére sajnálta volna, ha kollegáját megfosztja a szórakoztató olvasmánytól, az asztalon át odanyújtotta hát Mirtinecnek a levelet és azt mondta: — Ezt olvasd el! — többet nem törődött a dologgal, beletemetkezett a folyó ügyekbe. Másnap, amikor Jakub felbontotta a postát, meglepetten vett kezébe egy nagy borítékot, amelyen a Halottégetés Barátainak fekete jelvénye díszlett. Nem szokott levelezni ezzel a rokonszenves egyesülettel. A borítékban egy átirat másolata volt, ezúttal felszerelve minden szükséges kellékkel, körbélyegzővel és olvasható aláírással. Az átirat eredetijét nyilván Jifí Nedvéd tanár úrnak küldték. Tisztelt Tanár Elvtárs! Legnagyobb sajnálatomra közölnünk kell Önnel, hogy tekintettel az Ön idült átváltozásaira, valamint arra, hogy egyesületünk szabályai szigorúan tiltják az állatok hamvasztását valamint tekintettel arra, miszerint nem biztosíthat bennünket afelől, hogy milyen alakban járul majd a halotthamvasztáshoz, kénytelenek vagyunk Önt kizárni egyesületünk tagjainak soraiból. E döntésünk ellen az egyesület közgyűléséhez fordulhat fellebbezésével. J. Branislav titkár Átiratunk másolatait tudomásulvétel céljából elküldtük: a Halotthamvasztás Barátai kerületi titkárságának, a Földművelésügyi Minisztériumnak, az Istentelenek Szövetségének. — Na látod, — fordult Jakub Martinec kollégájához, — ezt a marhaságot a krematórlumban találta ki valami szamár. Máskülönben nem juthatna hivatalos papiroshoz és bélyegzőhöz. Igaz ugyan, — tette hozzá, — hogy büntetendő módon visszaélt az egyesület papirosával és pecsétjével. Az aláírást alighanem hamisította. Fogta a levelet és összetépte. Este elmondta a dolgot a feleségének. — Nekem az a Nedvéd sohasem tetszett, — jegyezte meg az aszszony. /— No de megbocsáss, — sértődött meg Jakub a barátja helyett, — mi köze Nedvéánek az egészhez? — Rendes emberről Ilyesmit nem Írnának, — állapította meg az aszszony. Másnap reggel, amikor Jakub megérkezett hivatalába, az asztalon egy cédulát talált, Martinec kolléga írta: A járási nemzeti bizottságtól telefonállak Nedvéd miatt. A tegnapi levelet lerakhattad volna, mégis csak sukra megjegyzem, hogy a legégbekiáltóbb vonítás holdtölte idején hallatszik. Hadd tegyem hozzá, hogy becsületes, büntetlen előéletű dolgozó vagyok, háromszor értékelték munkámat dicsérettel a vállalati munkaverseny keretében és az említett zajok kedvezőtlenül befolyásolják munkateljesítményemet. Elvárom elvtársi segítségüket. Tiszteletteljes elvtárst üdvözlettel a 629. számú ház lakója A másolatokat elküdtem tudomásulvétel céljából: a Kerületi Házkezelőségt Válla latnak, a JNB közügyl titkárságának, a sarki autójavító műhelynek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának. az esetben ls kételyek gyötörték, va jon hitelt adhat e a bejelentésnek mint hivatalos személy Alighanem nevetségessé válnék az a hivatal, amely elhinné az efféle marhaságot. Másfelől viszont minden hivatalnak figyelembe kell vennie a nép szent akaratát. A nép szava jutott kifeje zésre a levelekben. Jobban mondva — bármennyire ls furcsán hangzik, mi vei a lakosságnak csupán Jelentékte len töredéke szokott levelezni — a levelek a nép akaratának csalhatatlan tanújelei. A nép akarata minden hivatal számára a legfőbb törvény, és Jakubnak az a bizonytalan érzése tá madt, hogy van valami határozat ar ról is — nem volt biztos felőle, még érvényben van-e vagy az utóbbi évek viharos fejlődése elavulttá tette már — de valami határozat van róla, hogy ez a legfőbb népakarati törvény egyet Jelent az igazsággal. Márpedig hivatalos irat volt. Természetesen nem akarom azt állítani, hogy az a Nedvéd kutyává változik. De ha mégis...?.Magad is tudod, hogy van az ilyesmi! Jó, Jó, fogadkozott Jakub. Legközelebb azt is hivatalosan tudomásul veszem', hogy valaki cethallá változik. A telefonkönyvben megkereste a Halotthamvasztás Barátainak, magyarán a Krematórium Egyesületnek a számát, feltárcsázta. A drót túlsó végén valami Branislav jelentkezett, ez kissé megzavarta Jakubot. — Tegnap tudniillik tudomásulvétel céljából egy levél másolatát kaptuk önöktől... — Dühbe gurult, biztosan valek! a bolondját járatja vele. — Illetve hagyjuk az egészet, — tette hozzá sietve. — Bocsánat, nyilván tévedésről van szó. — 0 kérem, kérem, — mondta barátságosan ama bizonyos Branislav, — megszoktuk, hogy az emberek még restelkednek. Még nem tudnak nyíltan és nyugodtan beszélni végső ügveikről. De vesse le ezt az ósdi előítéletet! — Nem, nem, — dadogott Jakub. — Csupán kérdezni akartam valamit. Mit gondol, visszaélhet valaki az önök hivatalos papirosával és bélyegzőjével ? — Szinte kizárt dolog, — felelte barátságosan a hang. — Munka után mindent lelkiismeretesen hazaviszekl — Nem tudja véletlenül, elvtárs, egyesületük tagja! közé tartozik Jifí Nedvéd is? Emlékszik rá? — Természetesen, — örvendezett a hang, — hogyan feledkezhetnék meg egy ilyen egyedülálló és sokéves gyakorlatomban példátlan esetről. Sőt, merem állítani, egyesületünk sokéves történetében nem akad párja. Ha ilyesmi már előfordult volna, alapszabályainkban nyilván megemlékeztek volna róla. Jakub letette a kagylót. A délelőtti postában megint három levél volt, amelyekben Nedvéd professzorról esett szó. Az első levélíró nem lépett kl a névtelenség függönye mögül. Ttsztelt Elvtársak! Sajnos már néhány hét óta napról napra veszett ugatás és vonítás zavar fel legédesebb álmomból. Az állati zajok firl Nedvéi professzor lakásából jönnek, a szóban forgó személy Vlastimil Nedvéd egykori szatócsbolt-tulajdonos fiának a fia, és az ügy annál gyanúsabb, mert a nevezett Jirí Nedvédnek nincs sem kutyája, sem egyéb háziállata. TájékoztatáA. MOROZOV: Márciusi nap. (Akvarell, 1963) A második levélen harminckilenc aláírás díszelgett, a helybeli tizenkétosztályos középiskola szülői és iskolabaráti közösségének pecsétje alatt: Ml, a helybeit tizenkétosztályos középiskola, nevezetesen a il!a osztály szülői és tskolabarátai azzal a tiszteletteljes és figyelembe vétel esetén határozott kérdéssel fordulunk a nagytekintetű rejerátushoz, hogy meddig zavarhatja meg fenntartás nélkül és ösztönösen materialista módon gondolkozó Ifjúságunkat, jifí Nedvéd! osztályfőnöknek, Vlastimil Nedvéd

1 egykori szatócsbolt tulajdonos, tehát kizsákmányoló unokájának lényegében megmagyarázhatatlan és éppen ezért idealista magatartása. Bátorkodunk tisztelettel megjegyezni, hogy mindennek a fegyelem kérdése Is kárát látja, minthogy nehezen feltételezhető, miszerint gyermekeink, akik immár a teljes jólét atomkorszakába nőnek bele, tisztelettel tekinthetnének olyan tanítóra, akí a nap egy bizonyos — bár jelentéktelenül rövid — részét kutyaként tölti el. Levelünk másolatát tudomásulvétel céljából elküldtük: a KNB Iskolaügyi osztályának, a JNB közügyl titkárságának, az Uszodák, Stranfürdők és csónakházak központi igazgatóságának, a Csehszlovák Néppárt helyi bizottságának. A harmadik levélnek nyomtatott fejléce arról tanúskodott, hogy az állatvédő egyesület helyi titkársága küldte. Tárgy: Jifí Nedvéd védelme Ikutya alakjában

j Tisztelt Elvtársak! Mélységesen nyugtalanít a Jifl Nedvéd középiskolai tanár ellen indított hajsza. A minősíthetetlen rágalmak következtében a nevezett tanár felesége, egyébként egyesületünk sokéves érdemes tag/a kényszerítve látja magát, hogy férje pofáját éjjel tizenegy és tizenkettő között törülközővel bekösse, amivel vét egyesületünk alapszabályzata ellen. Városunk nyilvánosságához fordulunk és leszögezzük: A kutya ősidők óta az ember legjobb barát]a. Minden ellene indított kampány eleve magában hordozza annak veszélyét, hogy a fürdővízzel együtt nemcsak a gyereket, hanem az unokát ls kiöntjük. Levelünket tudomásulvétel céljából elküldtük: az Állatvédő Egyesület kerületi titkárságának, a JNB közügyi titkárságának, a Nemzetvédelmi Minisztériumnak, a Tanítók Lapjának. — Mi van? — kérdezte Martinec kolléga. — Semmi, — felelte Jakub. —• Remélem, nem kívánod, hogy én is higygyek ebben a... — A névtelen levelet a papírkosárba dobta, a másik kettőt gondosan iktatta, megszámozta. Tudta, hogy valamit tennie kellene, elvégre az a kötelessége, hogy elintézze a lakosság panaszait. Am a panasz tárgyát annyira furának találta, hogy egyszerűen nem tudta, mihez kezdjen vele. Még ha személy szerint hajlandó is lett volna elhinni, hogy barátja, akivel hetenként egyszer éjfélig bllllárdozik, minden nap éjféltájt pulikutyává változik, még ebben ha az ember tudomásul veszi az Igazságot, azzal senkinek a tekintélyét 'nem veszélyeztetheti. Végül is, vigasztalódott, a hivatal mindenekelőtt a dolgozó nép akaratát köteles figyelembe venni. Különböző egyesületek, például a halottégetés, az iskola és az állatok barátai soraikban ugyan bizonyára dolgozókat ls tömörítenek, de tekintettel perifériális Jelentőségükre, időről időre nem kívánatos elemek uszályába is kerülhetnek és kétségtelen, hogy sohasem Juttatták kifejezésre a nép akaratát oly kristályosan tiszta formában, mint mondjuk az üzemi gyűlések határozatai vagy az évi közgyűlések Jegyzőkönyvei. Ettől kissé megnyugodott és a leveleket lerakta a megfelelő mappákba. Hazafelé menet eszébe Jutott, hogy csütörtök lévén este biztosan találkozni fog Jifí Nedvéddel. A találkozás alkalmával sok mindenről meggyőződhetne, de ugyanakkor vissza ls riadt attól, hogy személyes érintkezésbe kerüljön a szóban forgó személlyel. A lakosság panaszainak orvoslására hivatott előadó bizonyos mértékben a nép akaratát testesíti meg. Megengedhető-e, hogy a nép akaratát megtestesítő személy minden további nélkül találkozzék olyasvalakivel, aki éjszakánként átváltozik... illetve akiről sokan azt állítják, hogy pulikutyává változik? Maga'előtt látta a tucatnyi szemet, mely rájuk mered, mialatt a golyókat lökdösik a billiárdasztalon. Elviselhetetlen gondolat volt. Hazulról felhívta Nedvődet: — Erőt egészséget, Jifl, úgy látszik, náthás leszek, este aligha megyek el... — Legalább kialusszuk magunkat, — felelte a tanár. — Hát Igen, — helyeselt Jakub. — Mi az, az utóbbi időben rosszul alszol? — Nem mondhatnám, — vélte Nedvéd, — miért kérded? — Azt gondoltam ... hogy éjszaka talán zavarnak a kutyák. — A kutyák? De hisz nekem nincs kutyám! — Igaz, igaz, — nyögte ki Jakub. — De mégis, mondd, nem hallasz éjféltájt ugatást vagy vonltást? — Nem! — vágta rá a tanár. Csodálatosan tudott uralkodni magán — bár valószínűnek látszott, hogy fogalma sincs a levelekről. — A kutyák ronda dögök, — legyintett tanácstalanul Jakub, — az embernek nincs nyugta tőlük, főleg holdtölte idején. Mondd, hiszel a lélekvándorlásban? — A lélekvándorlásban? — Tudod, arra gondolok, — magyarázta kissé összefüggéstelenül Jakub, — hogy az emberből előbb tehén és aztán mondjuk kutya lesz. — Vagy úgy, — értette meg végre a tanár. — Nem hiszek benne. Azt hiszem Jobban tennéd, ha sürgősen ágyba feküdnél. Az utóbbi Időben a nátha egész furcsa komplikációkkal jár. Ezzel a professzor átváltozásának utolsó értelmes, bár talán kissé misztikus magyarázata is esett. Este pontosan huszonhárom órakor Jakub elnyomva szégyenkezését és kíváncsiságát, egy rododendron bokor mögött húzódott meg a 629. számú ház ablakai alatt. Az égen sápadtan ragyogott a telihold. Valahol a távolban kutyák vonítottak. Az egyik kivilágított ablak mögött egész világosan látta Jifl Nedvéd tanár alakját. Nem lehetett ugyan megkülönböztetni arcának minden vonását, de Jakub megesküdött volna rá, hogy a fej, amelyet a nyakán visel, nem kutyafej. Féltlzenkettőkor Nedvéd profeszszor felkelt az asztaltól, lassú léptekkel néhányszor végigment a szobiban, mozdulatai nyugodt fáradtságról árulkodtak, és Jakub szinte biztos volt benne, hogy a professzornak sejtelme sincs mindarról, ami körülötte zajlik, és egy pillanatra megesett a szive szegény emberen. Másnap megsokasodott a levelek száma, és mindegyikben " határozott intézkedéseket követeltek Nedvéd tanár ellen. A névtelen levélíró — nyilván nő — azt állította, hogy „J Nedvéd tanár orvul megharapta tlzenegyéves kisfia lábát", és hozzátette, hogy utólag beküldi az erre vonatkozó orvosi bizonylatot; az evangélikus fiatalok egyesülete és az önkéntes tűzoltó testület tiszteletteljesen tiltakozott, ám a legnagyobb súllyal az esett latba, hogy befutottak az üzemekből az első egyhangúan elfogadott határozatok. Felháborodottan kárhoztatták „egyes értelmiségi elemek elszigetelt próbálkozásait, akik az egyszer s mindenkorra adott természeti törvényekkel szöges ellentétben e törvényeket rendszeresen megsértik és ezzel mindnyájunk közös ügyét kiszolgátatják a burzsoá csökevények kételyeinek"... — Mit tehetsz mást, — mondta Martinec kolléga, — ki kell rukkolnunk a dologgal! — De szegény ember semmiről sem tehet, — ellenkezett bátortalanul Jakub. / — Nem merném állítanil — De hisz te is tudod, hogy nem változik át! — Hát ez micsoda? — csapott Martinec kolléga a nagy halom levélre. — Talán azt képzeled, hogy okosabb vagy, mint a többiek mind együttvéve? — De hisz tudnod kell... — Elhallgatott, fogta a huszonhat levelet, a négy névtelent a papírkosárba dobta, a többi huszonkettőt Iktatta, megszámozta, a megfelelő mappába rakta, és elment a lakásépítő szövetkezet taggyűlésére, ahová azért hívták meg, hogy magyarázza meg, miért oly vigasztalan még mindig és mindenek ellenére a lakáskérdés állapota. Maga sem tudta, hogy történt, egyáltalában nem állt szándékában ilyesmi, alighanem az volt az oka, hogy az utóbbi napokban másra sem gondolt, és most is, amikor számlálni kezdte az objektív nehézségeket, szeme előtt hosszú sorban vonultak a pulik, csaholva követelték, hogy figyeljen rájuk, gondoskodjon kényelmes bódékról, műanyag gyapjúból rakott puha alomról, pedig neki nem állt rendelkezésére sem fabódé, sem fagyapot, így aztán maga sem tudja, hogyan, a következő szavak szöktek ki a száján: — Elvtársak! Hogyan lehetne elég lakásunk, amikor azok, akik beérhetnék egy kutyabódéval, még ma is fényűző villák egész emeletét foglalják le? Megdöbbentőn hallgatta, hogy szavalt milyen viharos, hosszan tartó tapssal fogadják. Megértette, hogy a megfelelő szavakat mondta a megfelelő pillanatban, és szinte elégedett volt saját bölcs előrelátásával. Hétfőn, alighogy benyitott az irodába, Martinec kolléga azzal fogadta: — Azt a Nedvődet végre elköltöztették! Alig hallotta, mit mond a kolléga. Az asztalán heverő levelek között megpillantotta a jól ismert kék borítékot, az ékírásos betűkkel. — Azt mondják, a határvldékrs ment éjjeli őrnek, — magyarázta Martinec kolléga. Jakub előhalászta a többi közül a kék borítékot, reszkető ujjakkal felbontotta. Tisztelt Elvtársak! Bátorkodom figyelmüket tisztelettel felhívni arra, hogy Jakub Malý, nemzett bizottságunk panaszügy! előadója minden nap huszonhárom és huszonnégy óra között uszkárrá változik. Ügy vélem, e magatartása nem egyeztethető össze a népakarat képviselőjének becsületével egy országban, amely immár felépítette a szocializmust és mérföldes léptekkel közeledik a kommunizmushoz. Nyilván belátják, hogy bejelentésem kényességére való tekintettel nem írhatom alá a nevemet. Elvtársi üdvözlettel a békés együttélésért a Néphatalom Barátja. — Mihez kezdtünk volna vele? — jegyezte meg Martinec kolléga, — és ha tárgyilagosan nézzük a dolgot, Nedvéd egész különösen alkalmas az éjjeli őrségre. Jakub megrökönyödve meredt a szögletes, ékírásos betűkre. Aztán egyre apróbb darabokra tépte a levelet. — Miről írtak már megint? — pillantott rá Martinec kolléga. — Semmiről, — vágta rá sietve Jakub. Igyekezett közömbös képet vágni, pedig tudta, hogy minden hiába, bármit is tesz, e pillanattól kezdve, —• minden reménytelen. Fordította: TÖTII TIBOR ú! SZÔ B * 1984. április 18.