Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-14 / 74. szám, szombat

Az építőművészet megújhodásáért Készül a váza,., (J. Vlach felvétele), JURAJ PADO: Strófák Janónak Ö, vasárnaptól vasárnapig csak teng a szívem, zúg a lelkem; a szürke égből eső esik, és pára száll a hideg csendben. Csak dacom él, a sóvárgásra sziklaként gördül vasfegyelmem. Felejtsd el kínod te is, drága, ne sínylődj örök gyötrelemben. Én jövőnk házát építgetem, ha szívem táját új vágy sebzi. Fojtsuk el tüzünk türelmesen, hogy nagyon tudjunk majd szeretni. Belül is esik s köd kavarog, a hideg minden zúgot átjár; néha már olyan hervadt vagyok, mint kókadt virág odvak árnyán. A köd kinyújtja jiyálkás nyelvét, mogorva ház les, néma bokor. Szorongás karma törne kétrét, minden faágról fölémhajol. Rideg távolság feszül közénk, ám mégis egymás mellett vagyunk, a képzeletünk tágas vidék, s ölelni tud a gondolatunk. Ha esik, nagyon jó így veled, üdítő szél vagy, enyhe béke. Hajtsd barnafürtű kedves fejed az utca nyirkos hidegébe. VERES JÁNOS jordítása MONOSZLÓY M. DEZSŐ: Síit a nap! Süt a nap! A háztetőkről mint rosszul felvert hab hígan az utcára loccsan a hó és számos parányi tó szürkén hirdeti a változó időt, a tavasznyilást, amelyből felmelegszik a lélek s bízóbb lesz a szó. Süt a nap! Kozmikus esemény Szobámba kacsint a végtelen s amíg a versem gépelem e rám is ragyogó sugárzás fénye kábít. Homlokom tapintom, valami az ablakon túlra húz a napból felémdobott szerpentin koszorúz, szállani csábítanak bálozó tüzek. A FELSZABADULÁS ÓTA az építkezés olyan lendületet vett hazánkban, hogy a mennyiséget illetően a világ élen haladó országai közé sorakozunk. Nincs olyan kis község, vagy falu, amely ne büszkélkedne új utcával, új házsorral, nincs olyan városunk, amely ne gyarapodott volna az utóbbi 18 esztendőben új városnegyeddel, korszerű lakóteleppel. Teljesen megváltozott az ország képe. A széles körű, tömeges építkezés előfeltétele ' volt az épületelemek gyártásának, az építkezés iparosításának bevezetése. Az a tény, hogy — a dolgozók igényeinek kielégítése érdekében — minél rövidebb időn belül, minél több lakást akartunk építeni, szükségszerűen rányomta bélyegét az épületekre, mondhatjuk egész építőművészetünkre. Az utóbbi időben az egész országban sokat foglalkozunk az építőművészet problémáival. Megjegyzések hangzanak el építőművészeink címére. Egyesek passzivitást, a kezdeményezés hiányát, közönyösséget, fantázia-szürkeséget vetnek a szemükre, s az ő számlájukra könyvelik el az épületek, a lakótelepek minőségi és műszaki fogyatékosságait. Ugyanakkor az építőművészek is feltárják nehézségeiket, rámutatnak mindarra, ami fékezőleg hat munkájukban és megvilágítják, milyen intézkedések lendíthetnének az építőművészet — valljuk be, megrekedt — szekerén. Nőm mondunk semmi újat, ha megállapítjuk, a csehszlovák építőművészet gazdag hagyományokkal rendelkezik. S ha ma leszögezzük, hogy architektúránk nem tartott lépést a szocializmus fejlődésével, ez nem jelenti azt, hogy a felszabadulás óta eltelt időszakban nem valósult meg figyelemre méltó építőművészeti alkotás. Ma is büszkék vagyunk például a brüsszeli világkiállítási pavilonra, mely az egész világ elismerését kivívta. Ugyanúgy, mintahogy külföldi vendégeink csak dícsérőleg nyilatkoznak — s nemcsak itt, hanem világszerte — a brnói Interna- cionál szálloda épületéről, berendezéséről, műszaki és esztétikai megoldásairól. Vannak tehát eredmények is. Legutóbb a Szlovák Építőművészek Szövetségében — a Csehszlovák Építőművészek Szövetségének márciusi kongresszusa kapcsán megrendezett — értekezleten vettem részt. Az építőművészek őszintén, nyílt szóval tárták fel problémáikat a társadalom iránti felelősségük tudatában, az architektúra jövőjéért érzett aggodalmukban beszéltek a fogyatékosságokról. Iván Kuhn építőművész például felvetette, hogy Szlovákiában a falvakon sok esetben az ösztönös építkezés érvényesül. De a városi építkezések is sok kifogásra adnak alkalmat. Ezúttal nem az épületek minőségére, hanem azok műszaki, esztétikai és kulturális színvonalára, az átgondolt megoldások hiányára utalunk. Az esztétikai egysíkúságra gondolunk, hogy Prágától Humennéig minden városban ugyanazokat a típusházakat látjuk. Éz azokra a lakásokra, amelyek vitathatatlanul magukon viselik az ideiglenesség bélyegét. IGAZSÁGTALANSÁG LENNE e hiányosságokat mind az architektúra számlájára írni. Igazságtalanság lenne azért is, mert a felszabadulás óta az építőművészetet intézményesen mostohagyerekként kezeltük, lehetőségeit megnyirbáltuk és ahelyett, hogy támogattuk volna az építőművészek kezdeményezését, alkotó vágyát, a gazdasági tényezők korlátaival az építőipar színvonalára degradáltuk őket. Márpedig van itt némi különbség. Erről azonban később lesz szó. Most elsősorban tisztázni szeretnénk, mi is az építőművészet feladata nálunk? Az építőművészet feladatait röviden így határozhatnánk meg: a lehető legtökéletesebb környezetet teremteni a szocializmus embere számára. Igényesen kulturált, művészi formában, ä tudomány ős technika eddigi eredményeit alkotó módon egyesítve, harmonikusan kielégíteni az emberek anyagi és kulturális szükségleteit. A környezet kulturáltsága — s ez valóban köztudomású r- rendkívül nagy befolyással van az emberre. A természetben töltött óráktól eltekintve életünk állandóan az építőművészet által kialakított környezetben folyik, — hiszen minden, ami körülöttünk van: a házak, az utcák, az épületek, sőt még a bennünket körülvevő tárgyak ís, mind az architektúra körébe tartoznak, — jelentőségét mégsem mértük fel eddig kellően. Ebből adódik, hogy arra sem gondoltunk, milyen következményeket vonhat maga után architektúránk eddigi meglehetősen alacsony művészi színvonala. Ez csak a jövőben mutatkozik majd meg. A személyi kultusz itt is jelentékeny kárt okozott. A humanista célok szélsőséges leegyszerűsítése, az építészet anyagi szakaszának aránytalan túlértékelése dogmává, s ezzel egyben az építészet fejlődésének kerékkötőjévé vált. Ennek következményeként szakadás állott be az architektúra anyagi és művészi oldala között. Ilyen feltételek között a tehetség érvényesülése a legjobb esetben is kétséges. Gross építőművész a SZÉSZ értekezletén éppen azt magyarázta, hogy jobban is ki lehetne használni az építészet'igazi alkotó művészegyéniségeit. SENKI SEM KÉTELKEDIK ABBAN, hogy az architektúra és az építészet csak együtt, egymást kiegészítve létezhet. Ám az elmúlt csaknem két évtized alatt nem vettük figyelembe azt az alapvető szabályt, hogy az architektúra a cél — az építészet pedig e cél megvalósításának eszköze. Így következhetett be, hogy felbillent nálunk az architektúra anyagi és eszmei egysége, s ezzel magyarázható részben az is, hogy hazánknál' elmaradottabb műszaki és kulturális szintű országok is megelőztek az építészet fejlesztése terén. Tény azonban az is, hogy a hazánkban bekövetkezett szociális változásokat az építőművészet nem tudta megfelelő formába önteni. Az építőművészek az építőipar uszályába kerültek és a tervek diktálta iramban többé-kevésbé feladták éppen azokat az igényeket, amelyek az épltőművészetet az építőipartól megkülönböztetik. Ha megállapítjuk, hogy az építőművészet sokban adós a szocialista társadalmunknak a teljesség annak megállapítását is szükségessé teszi, hogy társadalmunk sem biztosította minden esetben a feltételeket az építőművészek szárnyalásához. A kultúra, a tudomány, a művészet más ágazataiban öszehasonlíthatatlanul többet törődtünk a tehetségekkel, s ma is sokkal nagyobb gondot fordítunk az alkotó egyéniségek képességeinek fejlesztésére, mint az architektúrában. Egyetlen egy érv elég ahhoz, hogy erről meggyőzzön bennünket: liazánkban nincs építőművészeti főiskola, az architektusokat az Építészeti Főiskolán képezik, szinte mellékesen. Számuk is kevés. Paradox helyzet következett be a tudomány terén ls. A Csehszlovák Tudományos Akadémia az épitőművészet kérdéseit figyelmen kívül hagyta, ezekkel a problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, az Akadémián ilyen szakosztály nem is létezik. Az építőművészek tehát tudományosan csakis a saját erejükből szerzett ismeretekre támaszkodhatnak. Ennek tarthatatlanságát a kormány múlt évben hozott rendelete igazolta. E rendelet a Csehszlovák Tudományos Akadémiának épltőművészeti szekció létesítését írja elő. A határozat megvalósítása még várat magára. HAZÁNK ÉPÍTŐMŰVÉSZEI — a Csehszlovák Építőművészek Szövetsége e hónap végén Prágában tartják kongresszusukat. Ott tárgyalják meg azokat a kérdéseket, amelyek az architektúra fejlődését és érvényesítését gátolják. Olyan kérdések ezek, amelyek a közönség legszélesebb köreiben ls érdeklődésre tarthatnak számot. Ezúttal Igazán csak egy-két problémát vetettünk fel. Az építőművészet helyzetéről nem áll módunkban teljes képet adni, mert akkor részletesebben kellene foglalkoznunk például a tervezés hiányosságaival is, amely az építőművészet terén ugyancsak érezteti káros hatását. Már az a tény ls nehezen magyarázható, miért törölte el az állami tervbizottság az épltőművészeti pályázatokat. A gyakorlat ugyanis pillanatnyilag olyan, — mint arról az említett értekezleten hallottunk —, hogy az egyes épületek tervét nem az kapja meg kidolgozásra, aki a pályázaton, tehát a versenyben legjobbnak bizonyult, hanem az a tervezőhivatal, amelynek az adott időpontban nincs más munkája. Hogy ebből milyen eredmények születnek, azt a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. Többek között foglalkoztak az értekezleten még az építészeti kutatóintézet tevékenységével, amely enyhén szólva nem kielégítő. Bajzetzer építőművész említette meg, milyen költséges nálunk a tervezés. Az elmúlt évben például a tervezőirodák 70 iskola tervét dolgozták ki, ám ezek közül mindössze egy valósult csak meg. Hatvankilenc még mindig megvalósításra vár s közben fokozatosan elévül. Idővel tehát vagy módosításra szorul, vagy teljesen elveszti időszerűségét és használhatatlanná válik. OLYAN PROBLÉMÁK EZEK, amelyek építészetünk fejlődése szempontjából rendkívül sürgetőek, s amelyeknek nyilt felvetése a kongresszuson már a megoldás felé vezető út első állomását jelenti. Az építőművészek és velük együtt az ország népe a Csehszlovák Építőművészek Szövetségének kongreszszusátől várja a gazdag hagyományokkal rendelkező csehszlovák architektúra megújhodását. SKALINA KATALIN EDVARD MUNCH: PARK. (Fametszet, 1916) / 1364. március 14. + ÜJ SZÖ 9