Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-14 / 74. szám, szombat

J O S E F P O H L , Äz elnök felemelte fáradt, vörös fezemét, kezével széthessentette a füstöt, kanalával megkocogtatta az üres kávéscsészét: — Még egy pillanat figyelmet kérek, elvtársak! Az utolsó eset van 6oron és mehetünk... A pergamen képű könyvelő kedvetlenül pillantott rá, fintorgott, visszaült a helyéra és elvakkantotta magát: — Mozgás, elnök elvtárs, igyekeznünk, otthon vár rám a beáztatott fehérnemű! Fidrcajk elvtárs felsóhajtott, arcát a másik kezére támasztotta: — Uraim! Egész délután itt ülünk .. ez már az ötödik fekete... — Tompán meredt a csészéje alján feketélő zaccra. Csak František a tervosztályról mulatott egy kis elevenséget. Szeme sarkéból ráhunysrított Fidrcajkra és csípősen mondta: — A szivünk már úgyis rongy, Fidrcajk elvtárs... Az ilyen szív olyan — Hát Kuboušek Igazgatóhelyettest... Elvégre rábízták a gépeket, nem igaz? — František végignézett a többieken. Fidrcajk elvtárs félig lehúnyta szemét és nagyot sóhajtott: — Még mit nem, kikötni egy ilyen nagyszerű szakemberrel és káderrel, elvtársak! Áldozatkész, kitartó ember, olyan férfi, aki mindig megállja a helyét, ráadásul igazgatóhelyettes. Sző sem lehet róla! Írd csak, elnök elvtárs, amit mondtam! Egész ügyesen sikerült megfogalmaznom, ugye? Az elnök tanácstalanul csücsörítette ajkát, maga elé nézett az asztalra. Eltelt egy idő, míg végre megszólalt: — Tudniillik, elvtársak, az a Kaboušek... már nem igazgatóhelyettes, tudjátok? A többiek hirtelen elhallgattak, dermedten bámultak az elnökre. A könyvelő sem mozdult az ajtónál. Megdöbbenten suttogta maga elé: — Én meg beáztattam a fehérneműt .,, (Várakozó Ottó rajza) gyönge, hogy az infarktus sem árt mér neki... Az elnök határozottabban és kétség-* beesetten kocogtatta a kávéscsészét Jcanalával: — Csendet kérek! Könyörgök, elvtársak, becsületszavamra az utolsó eset következik! A könyvelő fészkelődni kezdett, odább tolta a székét és ráförmedt az elnökre: — Gyerünk, gyerünk, vegyük globálisan ... Még szótázik a beáztatott'ruha... Az elnök megforgatta az előtte heverő papirost, erőlködve íelhúzta dagadt szemhéját és rekedten mondta: — Az utolsó ügy nagyon egyszerű.. Üzemünket komoly kár érte... vagyis bánatpénzt, egyszóval büntetést kellett fizetnünk ... mert megkésve szállítottunk le néhány gépet... körülbelül 15 ezer koronát, de úgy hiszem, mindnyájan ismerjük a termelés objektív nehézségeit... Fidrcajk elvtárs legyintett, keze súlyosan csattant az asztalon. Aztán nagyot fújt: — A dolog világos ... gyerünk! — és felemelkedett a székről. Még viszszafordult és hozzátette: — írd be: szűk keresztmetszet, hiánycikk, tisztázatlan rendelés, tervingadozások és túlfeszített termelési kapacitás... mint mindig! A könyvelő már az ajtóban állt, onnan sipogta: — Így kell, talán tehet róla valaki, hogy nem szállítottuk le idejében a gépet? Még valami szegény fickó fcenne maradna a csávában... — Mielőtt lenyomhatta volna az ajtó kilincsét, megszólalt František. Lassan beszélt, megrágta minden szavát: — Még azt hihetnék, hogy az igazgatóhelyettest akarjuk megbírálni... — Kicsodát? — szólalt meg az ajtónál a könyvelő és eleresztette a kilincset. František fészkelődni kezdett a székén, tanácstalanul megkérdezte: — Honnan tudod, elnök elvtárs? Az elnök krákogott, lehúnyta szemét: — Hát izé... tudom, no... Fidrcajk vigyorogva odahajolt Františekhoz: — Te még azt sem tudod, hogy az elnökünk és a kis Milada a titkárságról... — Ez nem tartozik ide! — böffentette ki az elnök és tenyerével az asztalra csapott. A kávéscsésze ijedten ugrott egyet. Kocogott a kanál, megint csend lett. Aztán František szólalt meg bátortalanul: — Hát elvtársak, hogy őszinte legyek ... úgy érzem, hogy ezt az ügyet kissé elkentük. Foglalkoznunk kellene az illetékes személy ... Kuboušek ... izé... elvtárs személyes felelősségével... mennyiben teljesítette a rá háramló... izé... A könyvelő visszacsoszogott az asztalhoz, hangosan elmélkedett: — Ördög vigye a beáztatott ruhát, elvtársak ... tizenötezer korona, az tizenötezer korona, egy fillérrel sem kevesebb, ennyi az üzem kára, vagyis ha nem tévedek, mindnyájunk kára .. és elmúlt már az az idő, amikor csak legyintettünk és azt mondtuk, nem az én zsebem bánja ... manapság ... Fidrcajk elvtárs kihúzta magát a székén. Egyszerre mintha megnőtt, megvőllasodott volna, hátravetette fejét és kezével végigsimított szinte láthatatlan haján. Körülnézett és felemelte hangját: — Ilyen esetben félre minden személyes érdekkel... Anyagi felelősségi bizottság vagyunk, felelősséggel tartozunk a nyilvánosságnak és a közjónak ... Úgy vélem, elvtársak ... — az asztalra csapott, hogy bátorságot merítsen, kis ideig gondolkozott, aztán még nagyobb hangon folytatta: — A kárért a felelősséget nagyon gyakllfi W 1 s 'A Vr"A. - ": '' 4 " jjJ^ ~J m fp. U illP^ f W ' mm* t ' « • :f • • * M. Abdullajev: Kinn a mezőn. (Olaj, 1961.) ran hárítják objektív okokra, termelési nehézségekre, szűk keresztmetszetre, hiánycikkekre, tisztázatlan rendelésekre, tervingadozásokra és túlfeszített termelési kapacitásra, de nem veszik figyelembe bizonyos egyének könnyelműségét, gondatlanságát... főleg a vezető káderek bűnös felelőtlenségét... A könyvelő bólogatott, és társa szavába vágott: — Hogy bebizonyítsam, mennyire szívügyem az igazság, áldozatot hozok a közérdek oldalán ... ördög vigye a beáztatott ruhát... és felvetem az elvtársak felé a következő alapelveket: Keményen harcoljunk a fogyatékosságok ellen! Irgalmatlanul le kell sújtanunk a közérdekre ártalmas közömbösségre és nemtörődömségre! Szabaduljunk meg a különböző ártalmas előítéletektől, amelyek a vezető kádereket más mérce szerint bírálják el! Rosszul dolgoztál, tessék, akárki vagy... felelj a társadalom előtt! — Arca kemény és könyörtelen kifejezést öltött, állát harcosan előre tolta. Fidrcajk az elnökhöz fordult és mutatóujjával úgy hadonászott, mint középkori harcos a csatában: írd, elnök elvtárs: Kuboušek elvtárs munkájában súlyos hibák léptek fel, amelyekből le kell vonni a kellő következtetéseket ... Igaz is, elvtársak, — fordult a többiekhez, — talán nem emlékszünk rá, hogy Kuboušek, amikor még igazgatóhelyettes volt, észre sem akarta venni az embert? Talán ilyen gyorsan megfeledkeztünk volna önteltségéről, fennhéjázásáról és hogy úgy mondjam, ártalmas szuverenitásáról? — Kis ideig hallgatott, figyelte, milyen megsemmisítő hatással vannak szavai a többiekre. Aztán diadalmasan elmosolyodott és az elnökhöz fordult: — írd csak, elnök elvtárs! Elég jól sikerült megfogalmaznom! A többiek tapsoltak. Előbb félénken, aztán egyre erősebben, míg végül ütemesen csattogott a tenyerük. František felugrott. Meglengette kezét, csendet kért és felindultan mondta: — írd csak, elnök elvtárs! Egy szívvel lélekkel azonosítjuk magunkat mindazzal, amit Fidrcajk elvtárs mondott. Kuboušek durván elhanyagolta hivatali köteleségét. Bűnt követett el! így ni! Végre mehetünk... A többiek is felálltak, a könyvelő morgott: — Hová jutnánk, elvtársak?! Elvégre szocialista törvényesség is létezik, nem igaz? Az elnök papirosai fölé hajolt. Sietve írt, és hangosan ismételte a leírt szöveget: — ...Súlyos hibát követett el... az okozott kár megtérítésére kell kötelezni és azon felül... — felemelte hangját, úgy mondta: — nyilvános megrovásban részesíteni... — Nagyszerű! — kiáltotta a könyvelő és sietett az ajtóhoz. — Talán még sikerül felakasztanom a kimosott ruhát... Hirtelen megállt, az ajtóból viszszafordult és fojtott hangon megkérdezte: — Hallod elnök elvtárs... tulajdonképpen mit ls mondott a kis Milada? Miért nem igazgatóhelyettes már Kuboušek? Az elnök ujjal közt forgatta töltőtollát. Fel sem nézett, úgy dünnyögte: — Olyasmit mondott, hogy Kuboušek már nem igazgatóhelyettes... illetve nem lesz az... mert hamarosan kinevezik igazgatóvá ... A társaság sóbálvánnyá dermedt. Ádámcsutkájuk fel-alá járt, ahogy üresen nyeldestek, lesütött szemmel, lopva figyelték egymást. Fidrcajk az asztal lapját simogatta, lesöpört róla egy kis hamut. Nagyon, nagyon csendesen mondta: — Talán figyelembe vehetnénk a tisztázatlan rendeléseket. Vagy a túlfeszített termelési kapacitást... František megnyalta szája szélét és fojtatta: — ...tervingadozásokat és objek tív nehézségeket... szűk keresztmetszeteket ... Az elnök abbahagyta az írást, fel nézett. A semmibe meredt, látszott rajta, hogy megfeszített erővel gondolkodik. Homlokán négy párhuza mos ránc mélyült. A könyvelő az ajtónál topogott, végre felnyitotta száját, érthetetlen, magas fisztulahang tört ki belőle. Nyelt egyet, köhintett, újból megpróbálta szavakba foglalni mondanivalóját: — Ügy gondolom... elnök elvtárs... egyelőre ne írj semmit... holnap megint összejövünk... komoly esetről van szó... azt ajánlom, elv társak, hogy az ülés előtt az elnök elvtárs világosan és érthetőn beszél jen a kis Miladával... Tóth Tibor fordítása I Olvasóink tájékoztatására körkérdéssel fordultunk íróinkhoz; akiket megjelent könyveik, vagy könyvük alapján mór ismerj nek az írott szó szerelmesei. Két kérdésre kértünk választ: • Min dolgozik jelenleg? • Mik a jövőbeli tervei? A beérkezett válaszokat - minden rangsorolási szándék nélkül ismertetjük. OZSVALD ARPÁD: I

Két kötetet adtam le a Könyv• kiadónak, az egyik új verseimet tartalmazza, a másik ifjúsági kisegény. A jövő év ) lejére várom megelenésüket. A verseskötet címe: 'öldközelben. Enlek az anyagán nég dolgozom. Az fjúsági regény ciné: A kis postás, i Pionírok Lapjában jelent meg folytatásokban most kibővítve •érül a fiatal olasók elé. Az ifjúsági regény megjelenése után, szeretnék újabb kisregényt írni egy fiatal kezdő magyar tanító küzdelmes életéről, mely az 1950—1952-es évek eseményeit foglalná magéba. Ezenkívül természetesen verseket is írok, és kedvenc költőm, Ritsos verseit fordítgatom. Úgy érzem, hogy a két évig tartó, úgynevezett hallga tásom csak erőgyűjtés volt, és a most készülő munkáimban több helyet kap a mai ember és a társadalom problémája. GYURCSÓ ISTVÁN: "I Ebben az esetben a válasz -*-• nem olyan egyszerű. A napokban kerül a könyvesboltokba negyedik kötetem Nyugtalan ének címmel. Ennek az anyagát még hatvankettőben állítottam öszsze, majd tavaly tavasszal újból ren"leztem. Gondoltam, ha már késik a kiadás, úgy az időközben megírt verseket ls besorolom. Ez a kötet "elét jelentette. Ezzel párhuzamosan egy régi iédelgetett tervedet is szerettem volna megvalósítani, még pedig a gyerekek részére összeállított versgyűjteményt. Erre csak azt mondhatom, hogy ez a munka csupán szenvedélyes kísérlet, közeledés e fontos műfajhoz, a gyermekirodalomhoz. És egyben közeledés a gyermek értelméhez a színek, zeneiség, hangulat eszközével. Ennek az anyagnak kötetté formálása egyre nagyobb igényt követel. De nem csak ez a munka, hanem minden, amit ma az író művel, fokozott felelősséget ró az emberre. Ez nem jelenti azt, hogy eddig is nem ezt követelte meg az írótól az élet, de valahogy mégis elmulasztottuk a teljességet. Én magam legalább Is így érzem. Elégedetlen vagyok, egyre elégedetlenebb magammal. Talán ez az oka annak, hogy még mindig nem készültem el tervezett Csallóközi riportkönyvemmel. Ebből adódik a másik kérdésre a felelet. O Tervek! Jő a terv, kell a terv, de valami mindig közbe Jön. Talán a versek. Egyre több időt töltök tűnődéssel, eddigi munkám felmérésével. Verseken tűnődöm, és azon, hogy korunk társadalmi problémáit mennyire képes kifejezni a líra? Ez annyiban terv, hogy meghatározza a munkát, az alkotást. Ugyanis versköteten dolgozom. Régebbi tervem, ha úgy vesszük, de talán kísérlet. Ilyen gyűjtőcím alatt: Gyárkémények és jegenyék. Regionális életérzések, semmi több. De nevezhetem igen korszerűnek is. A földtől elszakadt emberek mennyire képesek átlényegülni egy tágabb világot értőbb emberré, ugyanakkor változatlan hűséggel ragaszkodni az emberséget adó hazai tájhoz. Eddig is ezt kíséreltem megfogalmazni, és új verskötetemben ls ezt szeretném. Csak újra az a gond, mennyi a vers hatósugara. CSELÉNYI LÁSZLÓ: 1

„Erők" címmel e napokban ad• tam le második verseskönyvem anyagát a Szépirodalmi Kiadónak. Lényegében a korunkat meghatározó — befolyásoló társadalmi és természeti erőkről van itt szó. Kezdve az „Einstein" önálló gondolkodást követelő prológusával, folytatva a szerelem és a szeretkezés, a bűn és a bűnhődés, a tisztaság és a hamisság, a boldogág és a boldogtalanság, az otthon és az otthontalanság, az élet és a halál társadalmilag konkrét, kommm runkhoz kötött módozatainak) felleltározásával, s befejezve a „Ballada a földről" című verssel, mely a faluból kiszakadt, városban még otthonra nem találd milliók problémáira Igyekszik keresni a megoldást* „A vonat este Prága felé indul". Ez a címe rádióra Irt balladámnak. Egy nagyon szép és nagyon fiatal lányról szól, akit származására, sorsa kivet a nagyvilágból, a két pólus, a csallóközi falu és a határvidék! város, két erkölcs, két világnézet végletel közt hányódva keresi egyensúlyét, vesztett életének az értelmét. 2

Tervem van millió. De az elő• zetes nyilatkozatokkal szemben bizalmatlan vagyok. Tapasztalatom, hogy tizedrészük sem íródik meg a beharangozott műveknek. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, mit írok meg holnap a naponta körülzsongó, millió témából. Az író dolga nem az, hogy mindent megírjon, hanem, hogy kiválasszon ős rendszerezzen, SZŐKE JÓZSEF: T Nemsokára az olvasó kezébe kerül első regényem, a Katicabogár, amely úgy érzem, hogy fordulatot jelent írói munkásságomban. Az elmúlt évek so % rán több olyan irá som, elbeszélései^ jelent meg a kü lönböző folyóiratokban és újsá gokban, amelyek j kötetbe kívánkoz nak. (Az asszon\ | nem vándormadár elmen szeretnél) őket kiadni). Ter mészetesen, nem csak terjedelem ben, de szemlélet ben, formában és tematikailag ls nagyon elütő írásokról van Itt szó. Magukon viselik az elmúlt évek szellemi életének jegyeit. Ez azonban úgy hiszem nem von le értékükből. O Sok a tervem. Sajnos, az elfoglaltságom és a jelenlegi körülmények sok akadályt gördítenek e tervek megvalósítása elé. Mindenekelőtt még ezen a nyáron szeretnék tető alá hozni egy művészi fényképekkel illusztrált lírai riportkötetet Vizek és országutak címmel. A kötet két alapvető riportja tulajdonképpen már készen van és Történetek a tó partjáról és Milyen is a tenger címen — meg is jelentek az Űj Ifjúság hasábjain — az elmúlt években. Ezt szeretném kiegészíteni egy a „trampok" életéről készítendő riporttal. A kötet alapeszméjét körülbelül így fogalmaznám meg: kl hogy él — úgy pihen. A tél folyamán ha még futja az erőmből — hozzá szeretnék látni egy nagyobb lélegzetű regény megírásához. A téma már régóta izgat és sok érdekes anyag gyűlt róla össze bennem. A csehszlovákiai magyarság háború utáni tragikus életkörülményei szeretném a történelmi Igazságnak és realitásnak megfelelően papírra vetni. Természetesen sok még a homályos és nem tisztázott körülmény ez események körül. De ez nem szabad, hogy akadályozza az igazság megírását. A kényelmetlen dolgokról sem hallgathatunk! Az egyre demokratizálódó közéletünk lehetővé teszi, hogy nyíltan beszéljünk. Olvasóink — a beérkezett válaszok alapján — tájékozódhattak íróink, költőink s irodalomkritikusaink terveiről, elszánásairól. Az elhangzott tervek, elképzelések valóban szépek, s őszintén kívánjuk megvalósulásukat. Reméljük, az alkotóműhelyből kikerülő alkotások hazai magyar irodalmunk kibontakozásának a bizonyítékai lesznek. Ú] SZŐ 8 * 1964. március 14.