Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-14 / 74. szám, szombat

Hitler Egy német vezérkari tiszt érdekes naplója © Élő műmia a náci vezérkar utolsó tanácskozásán © Nagyzási mánia vagy politikai csőd okozta Hitler bukását? Hitlernek, minden idők legnagyobb politikai bűnözőjének rejtélyes személyisége máig foglalkoztatja a történészeket. Örült, tehetségtelen politikus, vagy közönséges, levitézlett diktátor volt-e? Erre a kérdésre igyekeznek választ adni a közelmúlt kutatói. A Hitler-legendát körülvevő köd lassan oszladozik. Bebizonyosodott, hogy a véres múltú diktátor elmebajos volt, többek között Parkinson-kórban szenvedett. A szemtanúk, akik gyakran megfordulhattak a náci főa térképasztalt. A hátul állók hangosan beszélgettek és szórakoztak, de ez Hitlert egyáltalán nem zavarta. Hitler rendszerint már a tanácskozás előtt döntött. A helyzetjelentéstől függetlenül Bormann, Burgdorf és Fegelei véleményére hallgatva intézkedett. Néha vita alakult ki a főhadiszállás tanácskozásain, de a „vezér" döntése sohasem volt vitás: amit egyszer Hitler a fejébe vett, arról nem lehetett lebeszélni. A fővezérkar döntéseit 18 és 19 óra között továbbították Tanácskozás a főhadiszálláson, a veszélyes hazárdjáték kezdetén. / vezér környezetében, emlékirataikkal segítséget ;yújtanak a történészeknek, hogy .telesebb képet alkothassanak erről a náci szörnyszülöttről, aki valaha egész Európára fente a fogát. A szovjet hadtörténeti folyóirat legújabb számában egy ismeretlen német vezérkari tiszt naplóját közölte, mely megörökíti a hitleri főhadiszállás utolsó napjait. „Összeroskadt oroszlán" Az ismeretlen tiszt, aki írásából ítélve jellegzetes porosz junkercsalád űarja lehetett, egészen másként festi le Hitlert, mint őt a filmhíradók, a folyóiratok, a plakátok ábrázolták. A fasiszta nagygyűlések tűzet okádó sárkánya helyett egy megtépázott, összeroskadt oroszlán ül a birodalmi kancellária parkjában létesített bombabiztos óvóhelyen és meredt tekintetét a térképasztalra szegezi, amelyen tarka színű zászlócskák már nem létező hadosztályokat jeleznek. Hitler különös életrendet vezetett be. Rendszerint délig aludt, délután négy órakor pedig hadműveleti tanácskozásra hívta össze a fővezérkar tisztjeit. Az egyes fegyvernemek legfelsőbb képviselői itt számoltak be a front állásáról. A szűk dolgozószobában csak a „vezér" és a gyorsírók ültek, a többiek zsúfoltan körülállták a fegyvernemek főparancsnokaihoz. A napló írója 1945. március 4-én járt először a főhadiszálláson. A bejáratnál elvették a pisztolyát és tapintatosan, mégis sértően megmotozták. Hitler környezetében feszült vrflt a légkör. A főtisztek tehetetlenségü/ket palástolva arra törekedtek, hogy ne essenek ki a „vezér" kegyeiből. A hamisság, a komédiázás jellemezte Hitler környezetét. "Az ismeretlen vezérkari tisztet előre figyelmeztették, hogy egészen ,más embert fog látni, mint amilyennek a náci propaganda Hitlert beállította. Üdvözléskor egy emberroncs reszkető kezét kellett megfognia. Hitler élő hulla volt. Alig tudta totyogva megtenni azt a húsz-harminc métert lakásától a dolgozószobájáig. Ha útközben megállították, egy különleges pallót tettek alája. A „vezér" gyakran szomszédjára kapaszkodott, mert roskadozott. Végzetes ábrándok Hitler számára különleges írógépen írták a különféle dokumentumokat, a normálisnál háromszor nagyobb betűkkel, ám ezeket is csak erős szemüveggel tudta elolvasni. Ajka csücskéből örökké folyt a. nyál, ami eléggé visszatetsző látvány volt. Szellemi frisseségét megőrizte. Különösen jól emlékezett számokra és műszaki adaA

prágai gyors szuszogva közeledik Mezőlaborchoz. A nemdohányzó kocsi teljesen üres, csak egy középkorú férfi ül benne gondolataiba merülve. Egyre 'izgatottabb, egyre nyugtalanabb, látszik rajta, hogy valami bántja, nehezére esik az egyedüllét. A tájat szemlélné, ám az ablakot ujjnyi jégréteg függönyözte el. Ezerkilencszázhatvannégy január negyedike van. Teremtő ég, hogy repül az idő! Mintha csak tegnap lett volna ... Szegény jő anyám, mennyire szerettelek. Ha simogattál, vagy dorgáltál. Vagy ez sem igaz? Ha szerettelek volna, most nem ülnék itt tanácstalanul. És apám? Ugyan él-e még a jó öreg? De sokat szántogattunk együtt, kaszáltunk a reggeli harmatban. S a testvéreim? Mihez fogtak? Megismernek-e, befogadnak-e maguk közé? Tizennégy éve nem láttak, azt se tudják, merre jártam. Még képeslapot sem küldtem nekik ... Az egymásba ütköző kocsik és a kalauz rekedtes hangja zökkenti ki töprengéséből: — Mezőlaborc ... Végállomás! Szorongva lép le a vagonból és elindul az ismerős utcán. Jóleső érzés tölti el, még Ismeri a járást. A házak szépültek, csinosodtak, sok új épült.. Az utcák megmaradtak. A házuk, egy alacsony parasztház előtt megáll. Szive a torkában dobog. Ez sem változott! Egy kicsit megkopott, a tető rozsdásabb lett. Itt laknak-e még? Vagy ... Megborzad a gondolattól. Elköltöztek? Bizonytalan. Nem mer benyitni. Egy idősebb aszszony közeledik feléje. Kíváncsian méregeti az idegen férfit, akit zavar a kitartó tekintet. Szeme sarkából lesi az asszonyt. Fellélegzik, nem ismerte fel. Megszólítja. — Jónapot! Mondja kérem, itt laknak Bochinék? ÜJ SZÖ 4 * 1964. március 14. — Nem ... — válaszolja az asszony — Már régen átköltöztek amoda! — s a szemközt álló emeletes házra mutat. Csodálkozva mereszti szemét a takaros egyemeletes épületre. Indulna befelé, de mintha a lábához ólomnehezéket kötöttek volna. Az udvaron idősebb asszony dunyhát szellőztet. Háttal áll, nem látni arcát. Egy pillanatra megáll, gyönyörködik benne. Jól ismeri ezeket a mozdulatokat. Tizennégyééi távollét sem moshatta el emlékezetében. — Anyám! — tör ki belőle. A torkát sirás fojtogatja. Az asszony összerezzen. Lassan megfordul, megtántorodik, a kerítésbe kapaszkodna, de már fogja fia két erős karja. A könnyektől egyikük sem jut szóhoz ... A kényelmesen berendezett szobában viszontagságos élményeit meséli. A hangja időnként elcsuklik a sírástól. Apja, anyja, a testvérei is könynyes szemmel hallgatják, ök már valamire vitték az étetben. Az apja a szövetkezetben dolgozik, szépen keres. A házat nemrégen építették. Csak neki nem volt maradása', neki kellett nyakába venni a világot. Vitte a kalandvágy, gazdaságra, fényre vágyott. Akkor még nem sejtette, hogy odaát nem mindenkinek jut egyformán a fényből, pompából, és gazdagságból. Most harmincnyolc éves. Arca fiatalabbnak látszik, ám egészségét megviselte a tizennégyéves önkéntes számkivetés, és majdnem életével fizetett meggondolatlanságáért... Ezerkilencszáznegyvenkilenc nyarán, szó nőikül ment el hazulról, hogy tokra. Sokszor ezzel tudta elfogadtatni érveit. Gyorsan felismerte a helyzetet, gondolkodása azonban nem volt rugalmas és mereven ragaszkodott régebbi bizarr elképzeléseihez. Ha változott is a helyzet, ő nem nézett sem jobbra, sem balra, ment a maga megálmodott irreális útján. Az ismeretlen vezérkari tiszt saját benyomásai-alapján azt állítja: Hitler annyira belegabalyodott hazugságaiba, hogy végül maga is elhitte kitalált meséit és nem tudott kijózanodni. Nem lehetett vele elhitetni, hogy hadosztályai elvesztek, katonái fáradtak és nem tudják folytatni a háborút. Esztelenül hitt a nem létező csodafegyverben. Április 20-ról 21-re virradó éjjel a naplóíró tiszt jelentette Hitlernek, hogy a szovjet csapatok Cottbusnál áttörték a védelmi vonalat és körülzárták Berlint.' — Árulás! — Ez volt a bukott „óriás" válasza a kellemetlen hírre. Mindenki csomagolt, mert Hitler már előzőleg elrendelte, hogy a főhadiszállást költöztessék Berchtesgaden vidékére, az Alpokba. Hitler nem" akarta elhinni, hogy kudarcát saját hibás politikája okozta. Minden sikertelenségben árulást látott. Reményét mégsem vesztette el. Bízott az angolszászokban, akik majd a „nyugati civilizáció első számú védelmezőjét" látják a németekben és beszüntetik a hadműveletéket. Sőt, Hitler még anyagi segítséget is várt tőlük. Roosevelt halálhírére kijelentette, hogy a nyugati fronton vége a háborúnak. Hitler, aki nagyzási mániájában Nagy Frigyeshez hasonlította magát, úgy gondolta, szárazon kilábalhat a háborúból, mint nagy eszményképe a hétéves háborúból. Nyílt az ajtó és Hewel, a birodalmi külügyminisztérium megbízottja ie!ent meg. — Vezérem, 5 perc múlva tizenkettő. Cselekednie kell, ha politikával akar elérni valamit. — Politikával többé nem törődöm. Megundorodtam tőle — hangzott • Hitler válasza. — Maguk elenet politizálhatnak, majd ha meghalok. A naplóíró vezérkari tiszt, a jelenet szemtanúja, felteszi a kérdést: Mikor ábrándult ki Hitler a politikából? A bukás napjaiban, vagy már akkor, amikor rádöbbent, hogy Churchill, Roosevelt és Sztálin mellett csak árnyék? Talán ezért bízott csak a fegyverekben? A naplóíró nagyon közel jár az igazsághoz, amikor megállapítja: Lehet, hogy Hitler érezte politikai tehetséetelenségét, s ezért minden idők legnagyobb politikai bűnözőjeként akart bevonulni a világtörténelembe. Feldolgozta: L. L. • M H > "'V.. mm il!;. Ív *** * KL mjmm Bochin Péter Csehországban munka után nézzen. Senkitől sem vett búcsút, harmadszor indult szerencsét próbálni a cseh iparvidéken. Csendes, magába zárkózott fiú volt, szerény és dolgos, de gyűlölte a gürcölést. Sajnálta apját, hogy a rossz, köves, arasznyi földecskén sorvasztja életét. Nyolcan voltak testvérek. Ha Csehországban egy kié pénzt keres, kilábalhatnak a nyomorúságból. Augusztus elején már Moston, egy vegyi üzemben dolgozik. A munka nehéz, kevesli a fizetést. Megtakarított pénzén augusztus 18-án Ašba vált jegyet, hátha ott akad kedvére való munka... Hajnalban érkezik az aši állomásra. Álmosan, fáradtan lépked a peronon, kezében összes vagyona: a kis kopott bőrönd. Hová, merre menjen, kihez forduljon az idegen városban? Tépelődéséből kellemes női hang riasztja fel. /fi yu^i^r

^-, M EXPEDÍCIÓ TERVEZETT ÚTVONALA re e s 4/4 ZEm t engj! r 'tšsL W&' WARDHUNTszig

et ^ m % % Spitffertjsk Grönland 1 CDi-') fe. / MJIm # iOSLO Xi 1 rT Äz évszázad kalandja TIZENKÉT FIATAL NORVÉG SÍTALPON ÉS SZÁNKÓKKAL AZ ÉSZAKI-SARKON ÁT A norvégek azt mondják, az a tizenkét fiatalember, aki február végén elindult Grönlandon keresztül a Kanadához tartozó Ward-Hunt-szigetre, hogy sítalpakon szelje át az Északi- sarkot, csaknem olyan bátor, mint Nansen volt. Ha ezzel a megállapítással Oslóban vitatkoznak is, mindenesetre hozzáteszik: „Ez az évszázad kalandjai" Az expedíció vezetője, a 25 esztendős Björn Staib elmondta, hogy a mintegy 2500 kilométer hosszú „sífutást" 100—150 naposra tervezik. A Ward Hunt-szigetről sítalpon akarnak a Szovjetunióhoz tartozó Novaja Zemlja sziget közelébe érni. Mindannyian fiatalok és jól felkészültek az útra. Oslo környékén hoszszú időn keresztül gyakorolták a sítúrát húsz sarki kutyával. Grönlandon Peter Peary [az 1909-ben ugyancsak sarki expedícióra Indult Róbert Peary angol admirális unokája) nyolcvan további sarki kutyával csatlakozik hozzájuk. Björn testvére, Terje Staib, ősszel az oslói kórház baleseti osztályán dolgozott — ott készült fel az expedíció . háziorvosának" szerepére. Björn Staib az expedíció vezetője egyébként 1962 nyarán 32 napig a grönlandi jégvidéken remetéskedett — Nansen 42 napig volt hasonló körülmények között. Az expedíció költségeit — körülbelül 200 ezer dollár — az amerikai földrajzi társaság finanszírozza. Naponta 25 kilométert szeretnének megtenni, indulás előtt kakaót és kekszet esznek majd reggelire, ugyanezt utazás közben, este pedig szárított hús lesz a vacsorájuk alapja. Hóviharok idejét alvásra használják fel, de akkor csupán fél adag ételt vesznek magukhoz. A tizenkét vállalkozó szellemű fiatalember mindegyikének hátán tizenöt kilós zsák lesz. A sátrakat, fegyvereket, a kutyaeleséget, a navigációs és rádióberendezést a kutyaszánok viszik. Indulás előtt úgy vélték, általában mínusz 20 és 40 Celsius fokcs hőmérséklettel kell számolniok. A kiindulópontként használt WardHunt-szigeten állandó rádióállomás lesz, ahonnan továbbítják majd az expedíciónak a SAS légitársafeg sarki figyelő repülőgépével felderített legjobb útvonal adatait. A legutolsó szakaszon pedig a szovjet Lenin atomjégtörő veszi majd fedélzetére az expedíció tagjait, hogy a legközelebbi kikötőbe hajózzon velük. SORREND A szülészeti klinika várótermében megjelenik az ápolónő és a várakozó apák egyikéhez lép: — Gratulálok, fia születettl — Hogy hogy? — tiltakozik egy ligerült apa. — Miféle rend ez? Én előbb itt voltaml LOGIKUS A háziasszony dicsekszik barátnőjének: — Gyönyörű ez az új lakás, csa.k egy hibája van: a szomszédok mindent hallanak. — Nem akaszthatsz a falra valami vastagabb szőnyeget? — Akkor nem hallanánk, mit beszélnek a szomszédok ... VADÁSZOK — Afrikában tigrisekre vadásztam —i diegekszik a vadász barátai körében. — De Afrikában aincsenek tigrisek ... — Helyesl — bólint a vadász. — Egytől egyik kiirtottam őketl KÉT NOS BESZÉLGET Két munkatárs beszélget a bárpult mellett: — Pajtás, Párizsbal olyan gépet láttam, amelyik jelzi, ha valaki hazudik. — Ez is valami? Én egy ilyet vettem el feleségül ... m —f Bocsánat... A hang irányába fordul. Csinos, vele egy korú fiatal nő lép hozzá. Zavartan mosolyog. — Nem akar Nyugatra menni? A kérdés váratlanul éri, fel sem tudja mérni a súlyát, gépiesen bólint. Tetszik is a lány. Az arcát fürkészi. Szeme szomorúságot sejtet. Titokzatos új ismerőse nem hagyja tétovázni, sietni kell, keletről virrad. Szótlanul haladnak egymás mellett. Gondolataikkal vannak elfoglal-, va. Térdig gázolnak a vadul burjánzó fűben, majd elhagyatott, félig rombadőlt falusi házak közt visz az útjuk. Kényszeredetten ^válaszolgat a lány szórványos kérdéseire. A nagy sietségben be sem mutatkoztak egymásnak. Talán végre megfogja a szerencséjét?! A szomszédjukra gondol, aki még a háború előtt kivándorolt. Azóta egyre-másra küldözgeti a dollárokat. Igen, pénzre tesz szert, idővel talán egy kis farmra is összekuporgat. Szép barna televény földje lesz, nem olyan mint otthoji. Jóhúsú marhát tart, későbbluxusautót is vesz. A híre eljuthat Mezőlaborcra és az ismerősök majd irigykedve emlegetik: Hát ennek a Bochinnak sikerült! Az ábrándképet éles szavak űzik el .. Hallucinál? Nem! A szavak idegenül hangzanak. Megborzong, maga sem tudja, miért. Két egyenruhás férfi lép hozzájuk. Szavukat sem értik, csak taglejtésükből sejtik, hogy velük kell tartaniuk. Egy faluszéli parasztházba kisérik őket. Az alacsony helyiségben egy amerikai tiszt, néhány katona és a német rendőrökön kívül néhány clvilruhás férfi ül. Idegen nyelven, nyilván angolul beszélnek. A tiszt tolmácsért küld. — A százados úr kérdezi, miért szöktek át? — fordítja kitűnő szlováksággal az amerikai tiszt kérdését a sasorrú tolmács. Miért? No, ugyan miért? Zavarát leküzdve nyugodtan válaszol. — Munkát keresünk ... — Az úr kérdezi, hogy nem volt-e valami bajuk a rendszerrel? — Nem. A kihallgatás tovább folyik. A civilruhások repülőterek, katonaság, vezető személyiségek, pártfunkcionáriusok felöl érdeklődnek. Jól átgondolt keresztkérdések özöne után az egyik civilruhás ajánlattal fordul hozzájuk. Lépjenek a hírszerzőügynökség szolgálatába. Nyájas szavakkal ecseteli, milyen nagyszerű élet vár ott rájuk. — En dolgozni jöttem! Az elutasító válasz a civilruhásokať felingerii, elhagyják a helyiséget. Elkobozzák személyi irataikat, megmaradt pénzüket, különválasztják barátnőjétől. Másnap vonatra ültetik. Nem tudja hová viszik. Kísérőjével sem ért szót. Egykedvűen szemléli a vonat mellett futó idegen tájat. Forgalmas kis vasútállomáson szállnak le. Az állomásépület feliratát betűzi: Würzburg. Gyalog Indulnak kifelé a városból. Néhány kilométer után egy bizonyos Zell nevű falucskán áthaladva az erdő széli földszintes fabarakkok felé veszik útjukat. Kapu nélkül, kerítés nélkül, rendszertelenül szétszórva állnak, idegen el sem igazodnék köztük. A barakkok közt piszkos ruhájú, borostás férfiak csellengenek. Közömbösen szemlélik az érkezőket. Nehezen ismerkedik a tábori élettel. Rongyos csavargók közé került. Vigasztalja magát, talán sokáig tart a hajóút és egyéb formaságok elintézése. Múlnak a napok, egyre elhagyatottabbnak érzi magát. Pedig szlovákok és csehek is vannak a tarka babilonban. Amit tőlük hall, nem vigasztalja, hanem Jobban elkeseríti. Némelyikük két, három négy éve is itt van már. Egyik táborból a másikba küldözgetik, mint a rosszul címzett levelet. Még bele sem szokik az új életmódba, néhány nap múlva újra úton van. A következő állomás Schwabach, újabb tábor, újabb földönfutókkal, csavargókkal. Magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, különféle rendű és rangú emberek. A deszkabarakkok résein éjszakánként egyre hidegebben fúj be a szél. A