Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-11 / 71. szám, szerda

Négy eredményes év Fő cél a szolgáltatások megjavítása 8' Az aktivisták is sokat segítenek © A jó még jobb is lehetne Ä z érsekújvári helyi gazdálkodást Irányító járási szakbizottság négyéves munkásságát értékelni nem könnyű feladat. Nem azért, mintha tétlenkedtek volna, hanem mert aktívan dolgoztak. Benko Emília, a szakbizottság egyik legaktívabb tagja. Az elmúlt négy év alatt negyvenkilencszer jött össze a szakbizottság. Ez a szám nem sokat mondana, ha nem tennénk mindjárt hozzá, hogy 21 esetben a megtartott ellenőrzések eredményeit vitatták meg. Ellenőrzéseik alapos és jól megszervezett munkáról tanúskodnak. Az érsekújvári helyi közszolgáltatási üzemekben megtartott ellenőrzést négy csoport hajtotta végre: az első a fodrász- és borbélyműhelyek, a virágüzlet, a második a ruhatisztító és mosoda, a harmadik az üvegezőműhely, a fényképészet, a városi fürdő, míg a negyedik a közszolgáltatási üzem vezetőségének munkamódszereit, gazdasági eredményeit vizsgálta felül. Az ilyen körültekintő munka nem egy hiányosságot tárt fel. A fodrászműhelyekben és a fürdőben például sorszám nélküli jegyet adtak a pénztárnál, a fényképészetben előre beszedték a munkadíjat, holott a felvételnél még nem tudták sikerül-e vagy sem. A borbélyok az árjegyzéket „rejtették el", lehetőleg úgy, hogy senki se vegye észre. Tovább is lehetne sorolni az ellenőrzés során észrevett hiányosságokat, de inkább azt említjük meg, hogy legtöbbjét már orvosolták. A mosodai hosszú várakozási időn a szakbizottság sem tudott segíteni. A mosoda nem rendelkezik megfelelő helyiséggel, ezért nem tudnak jó munkát végezni, s a torlódás miatt két hétig ls várni kell a fehérneműre. Számot kell adni A tizenöttagú szakbizottság kilenc képviselőből és hét szakemberből áll, de a munkában mégis többen vettek részt. Ma már 32 aktivistával dicsekedhetnek, és bátran állíthatjuk, hogy ezek nemcsak papíron léteznek. A képviselők munkáját értékelve azonban arról is számot kell adni, hogy a nyolc képviselő közül hárman csak kevéssé vették kf részüket a szakbizottság munkájából. Rendszertelenül jártak az ülésekre és a rájuk bízott feladatokat sem teljesítették. Az ellenőrzésekről és az ülésekről készült jegyzökönyvekben gyakran találkozhatunk Immer László, Emília Benková és Krivánek Ladislav képviselők nevével. Felszólalásaikban bírálnak, javasolnak, egyszóval szívügyüknek tekintik feladataikat, mert tudják, hogy a választók bizalmát ki kell érdemelniük, és a képviselői kötelezettségük egész embert követel. Az aktívan dolgozó képviselők érdeme az is, hogy a tavaly beérkezett 110 panasz közül 31-et a képviselők vizsgáltak kl. Csak azokat továbbították az illetékeseknek, amelyeknek az intézése nem tartozott hatáskörükbe, de ezek sorsát ls figyelemmel kísérték és ellenőrizték az intézkedéseket. Ha a választ nem találták megfelelőnek, újból utána néztek a dolognak. Rugalmas munkájuknak köszönhetik, hogy ma ők képezik az Érsekújvári Nemzeti Bizottság legaktívabb szakbizottságát, sőt kerületi mértékben is az élenjárók között vannak. Négy év telt el azóta, hogy az említett szakbizottság tagjai megkezdték tevékenységüket. A kézdet nehéz volt, de a felmerült akadályokat menet közben leküzdötték. S ma, amikor az ország népe Ismét választásokra készül, büszkén vallhatják: hasznos munkát végeztünk. Németh János Nem csupán gazdasági kérdés... Évekkel ezelőtt a lévai járás pártkonferencia tanácskozását a társadalmi átalakulásért vívott harc jellemezte. A kommunisták munkájában ma a politikai célkitűzéseken kívül egyre inkább gazdasági kérdések kerülnek előtérbe. Miért? Erre a kérdésre a na pókban lezajlott pártkonferencía adott egyértelmű választ. — Társadalmunk vezetőereje a párt. Éppen ezért alapszervezeteink, a kommunisták munkája elválasztathatatlan a népgazdaság fejlesztésének jeladataitól — hangsúlyozta Jozef Urban elvtárs vezetőtitkár, a pártszervezetek működéséről és a járás gazdasági, kulturális fejlődéséről előterjesztett beszámolójában. A lévai járás iparának, mezőgazdaságának fejlesztésében — a legutóbbi pártkonferencia óta — komoly részt vállaltak a kommunisták. Az ipari üzemek tavaly, noha Igen sok objektív akadály fékezte a fejlődést, 14 millió korona értékű áruval járultak hozzá a népgazdaságunkban mutatkozó nehézségek leküzdéséhez. Ennek ellenére a termelés fejlesztésében kitűzött feladatokat a járás Ipari üzemei csak 96,7 százalékra teljesítették. Az Ipari termelés kedvezőtlen alakulását főleg a Járás két legnagyobb üzeme, a tolmácsl Kirov Üzem és az oroszkai cukorgyár tervének nem teljesítése okozta. Szemesi elvtárs, a tolmácsi katlangyár pártszervezetének küldötte vitafelszólalásában részletesen kifejtette, miért marad üzemük 14 millió korona értékű áruval adósa népgazdaságunknak. Senki sem vonta kétségbe Szemesi elvtárs megállapításalt. A rossz minőségnek és a lemaradásnak azonban nemcsak objektív, hanem szubjektív Indítékai Is voltak. Gondoljuk csak el, mit Jelent Ilyen fontos exportüzemben az a tény, hogy 692 mérnök, technikus és adminisztratív dolgozója közül csupán 310-nek van képesítése, szakképzettsége arra a munkabeosztásra, melyet az üzemben betölt. Helyes volt tehát a megállapítás, hogy az üzemi pártszervezetnek, a gyár vezetőségének a jövőben a dolgozók szakmai nevelésére kell a legfőbb gondot fordítania. Fontos gazdasági szempont a Járásban a beruházási építkezés. Ezen a szakaszon az építkezési vállalatok tervüket nem teljesítették kielégítően és mintegy 6 millió korona beruházási összeget hagytak kihasználatlanul. Az elmúlt év elején több bíráló megjegyzés hangzott el az építkezési vállalatok részéről, mert a beruházási összeget az 1963-as évre 10 millió koronával leszállították. Arra azonban kevés súlyt fektettek, hogy a rendelkezésükre álló összeget hatékonyabban felhasználják. A sorozatosan előforduló műszaki hibák sem vetnek jó fényt az építkezési vállalatok tevékenységére. Tavaly ugyanis az átadott épületeknél 5678 hibát állapítottak meg, ebből 2908-at a lakásegységeken. A műszaki hibák kijavítása pedig igen hoszszadalmas folyamat, sokszor az egész év sem elegendő helyrehozásukra. A beruházási építkezések minőségéről és alkalmasságáról egyébként a szövetkezeti üzemi pártszervezetek küldöttjei is sokat beszéltek. Gombos György elvtárs, az Ipolyszakállasi alapszervezet küldötte bírálólag szólt a férőhelyek építésében, tervezésében mutatkozó komoly hibákról. — Elmondhatom elvtársak, nincs olyan épületünk, mely teljes mértékben megfelelne a mezőgazdasági termelés követelményeinek. Mennyi húst, tejet veszítünk el évente a rossz minőségű gazdasági épületek miatt! Szövetkezetünk négy tehénistállója a tervezők és az építők felületes, hanyag munkáját tükrözi. Ezenkívül a járást tejüzem dolgozóinak felületes, a termelés fokozására káros eljárását sem hagyhatom említés nélkül. Képzeljék el, kormányunk milyen hatalmas öszszeget fordít a tejtermelés fokozására, de ezt a törekvését a tejüzemben lebecsülik. Nálunk például január hónapban 9 ezer liter tejet vásároltak fel terven felül. Előzőleg kértük a tejüzemet, hogy ezt a mennyiséget foglaljuk szerződésbe. Am lebeszéltek minket a szerződés megkötéséről. Szerintem ezt azért tették, hogy szövetkezetünk elessen a terven felül eladott tej után járó jogos abraktakarmány kiutalásától. Éppen azért, mert a lévai járás mezőgazdasági jellegű a Járási pártkonferencia küldöttei behatóan foglalkoztak a szövetkezetek fejlődésének, termelésének kérdéseivel. A pártbizottság beszámolója is megállapította, hogy a mezőgazdaság az 1963-as évre tervezett feladatait, a termelésre nem éppen kedvező feltételek ellenére is sikeresen teljesítette. Az utóbbi három év alatt a közös gazdaságok vagyona 166 millió 786 ezer koronával gyarapodott, és 26 millió 640 ezer koronával fizettek ki többet a tagok ledolgozott munkaegységeire. A mostoha időjárás az elmúlt két év folyamán kedvezőtlenül befolyásolta a termelést, tavaly a szövetkezeteknek gabonából csaknem 4 ezer hektárt ki kellett szántaniok. A műtrágya-ellátás sem volt kielégítő, az istállótrágya termelésében mutatkozó kiesések miatt kevésbé fokozhatták a termőföldek táperejét. — A sikertelenségeket azonban — Jegyezte meg Molnár János elvtárs Kissallóról — nem általánosíthatjuk. Szövetkezetünk 40 mázsás hozamot ért el gabonából, s teheneink átlagos évi tejhozama elérte a 3200 litert. Persze, ezek az eredmények a kollektív vezetés, a szövetkezet mellett működő üzemi pártszervezet kommunistáinak az érdeme. Az a nézetem, ahol szilárd a pártszervezet, egy cél vezeti a kommunistákat, ott jövedelmez a közös gazdálkodás és a párt útmutatásaihoz híven egyre fokozhatja a terméshozamokat. Természetesen ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem fontos politikai feladat is, melyet a szakképzettség és az ideológiai nevelés szélesebb körű megállapításának kell követnie. A legfontosabb tehát a járás alapszervezetei számára, hogy politikai és szervező tevékenységük fokozásával ez idén jobban segítsék az állami gazdaságokban, a szövetkezetekben a gazdálkodást. SZOMBATH AMBRUS Az osztályozó-állványok szerelése a karlíni Tesla üzemben. {J. Nősek felv. — CTK) Adalékok Kelel-SiMio megszólít ferülefánek történetéhez E

cím alatt Jelent meg — egyelőre szlovákul — Vladimír V i p 1 e r elvtárs könyve az SZLKP Párttörténeti Intézete kiadványsorozatában, melyben az 1938—1944 évek során a Horthy-rendszer ellen vívott antifasiszta küzdelemmel foglalkozik. Róják Dezsőnek a múlt évben megjelent tanulmánya után ez tehát már a második történelmi munka, mely a szlovák és magyar proletariátus közös osztályharcainak e fontos fejezetét vizsgálja. Örömmel állapítjuk meg ezt a tényt, mely kiemeli az 1938— 1945 közötti időszak történelmi problémáinak eddig elhanyagolt magyar relációját. Tesszük ezt annái is inkább, mert a szerző, mint a szlovák marxista történészgárda fiatal generációjának tagja, Jó szándékkal, a proletárnemzetköziség alapján állva, köztársaságunk szlovák és magyar dolgozói erkölcsi-politikai egységének szolgálatában nyúlt a témához. Nem foglalkozunk a munka szakmai bírálatával, — ezt más helyütt tesszük meg — és ha leszögezzük, hogy a munka pozitívumai és fogyatékosságai összefüggésben vannak azzal az időszakkal, amikor a szerző a könyvet megírta, és a személyi kultusz következményeinek vizsgálatát történettudományunk sem fejezte be, úgy e megállapításnak nincs kritikai háttere. Ha ugyanis szembeállítjuk egymással a szerző által feltárt és feldolgozott történelmi adatokat azokkal a módszertani követelményekkel, melyek ma már elengedhetetlenek, akkor Vipler elvtárs könyve legalább egy fontos szempontból nézve Jó szolgálatot tesz: megmutatja, milyen irányban kell még a szlováktat magyar dolgozók múltját feltárni, milyen eddig elhanyagolt, vagy felületesen kezelt történelmi összefüggésekkel kellene történészeinknek foglalkozni, ha valós képet akarunk a magyar dolgozóknak a fasizmus ellen és a köztársaság felépítéséért vívott harcáról. A

köztársaság fasiszta megszállása és az azt megelőző kül- és belpolitikai fejlődés között szoros összefüggés van. Ezért jól tette a szerző, hogy könyvének első fejezetében a magyar Irredentizmus Csehszlovákia elleni terveivel és a kommunisták küzdelmével foglalkozik a Horthy-Magyarország támadó szándékai ellen. Már e kérdéssel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a cseh, szlovák és magyar proletariátus közös osztályharcainak forradalmi hagyományait mind ez ideig nem tárták fel kielégítően, és megfelelő formában. összefoglaló, értékelő munkák, előadások, tanulmányok foglalkoznak ugyan e kérdéssel, de nem elég alaposan, mert nem tárják fel sem a csehszlovák burzsoázia, sem a CSKP nemzetiségi politikájának gyökereit. A párt történetének kutatói ma elsősorban három fejlődési irányzatot követnek: Először a CSKP vezető szerepének kiépítését a munkásosztályon. majd a munkásosztály vezető szerepének kialakulását az egész társadalmon belül. Másodszor a szocializmusnak mint társadalmi eszménynek társadalmi valósággá válását, a szocialista átalakulás megvalósítását, a CSKP tevékenységének' nemzetközi Jellegét. Harmadszor: a nemzeti és demokratikus forradalom Jelentőségét, amely nálunk a nemzett szabadsággal és az önálló állami élettel kapcsolatban a szocialista forradalom kiindulópontja volt, mind 1918 ban, mind 1945-ben. E fejlődési irányzatokon belül — tekintettel a köztársaság nemzetiségi problémáira — külön helyi Jelentőségű a szlovák és a szlováktat magyar dolgozók kölcsönös viszonya, a magyar kommunisták működése a CSKP-ban és az ezzel összefüggő további gazdasági, szociális, politikai részletkérdések egész sorozata. Vipler elvtárs helvesen látia, hogy a csehszlovák uralkodóosztály nem oldotta meg a magyar dolgozók gazdasági és kulturális helyzetének problémáit, és ezzel önmaga teremtette meg az elégedetlenség, és a magyar szeparatista elemek befolyásának feltételeit. Ez már régen Ismert tény; most azonban aprólékos történelmi kutatással kellene feltárni és megmutatni a konkrét helyzetet és annak alakulását 1918—1938 között a magyarlakta falvakban, az üzemekben, a magyar burzsoázia körében, és értékelni a magyar kommunisták ezreinek áldozatos munkáját Dél- és Kelet-Szlovákiában. Ilyen tudományos alapon kellene rámutatni azokra a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális gyökerekre, amelyek a München előtti köztársaságban nemzetiségre való tekintet nélkül összekötötték a köztársaság dolgozóit, és amelyeket a fasizmus uralma alatt a faji gyűlölet, a nacionalista demagógia és az ellenségeskedés viharai sem tudtak elfeledtetni. 1938-nak különös Jelentősége volt történelmünkben. A szerző ezért nagy helyet szentelt a magyar szeparatisták aknamunkájának leírására, és részletesebben foglalkozik a kommunisták harcaival a magyar dolgozók érdekeiért, és a magyar reakció szeparatista támadásai ellen. De ezzel a kérdéssel kapcsolatban is úgy véljük, hogy az objektív valóság felismerése szélesebb összefüggéseket, többoldalú szemlélődést igényel. Elsősorban a szlovák—magyar viszony vizsgálatánál, a Horthy-fasizmus irredenta céljaival párhuzamosan a „ludákok" szeparatista mozgalmát ts tekintetbe kell venni. Henletn, Hlinka, Eszterházy nagyon ls egybehangolt, közös lépéseket tett a köztársaság belső bomlasztására, és nemcsak az Egyesült Magyar Párt nacionalista felszavat vakították el a magyar tömegeket, hiszen a Hllnka-párt ls kizárólag nacionalista jelszavaival hódított tért a szlovák tömegek között. Másodsorban, a szlovák fasiszta rezsim német segítséggel Jött létre, és Hitler szolgálatában állott, ugyanúgy, mint a Horthy-rendszer, mely szintén csakis német segítséggel szállhatta meg a délszlovák területet. Nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni a döntő tényt: a „visszacsatolt" területek szerepét a nácik világuralmi tervelnek megvalósításában. Hitler gyakran „ajándékozott" vazallusainak idegen területeket. A nácik Ily módon biztosították a szövetségesek hűségét és azok állandó politikai zsarolását. A vazallus-állam az igényeltnél általában kisebb területeket kapott, vagy amit nyert az egyik határszélen, azt elvesztette a másik szomszéd javára, hogy kénytelen legyen „megszolgálni" Hitler további kegyeit és hogy a szomszédos rivális államok közötti nemzeti gyűlölködés ne enyhüjjön. Látni kell tehát, hogy Magyarország megkapta Szlovákia egy részét, de nem a „szenttstváni" határokig terjedő egészet, a szlovák állam viszont visszakapta a lengyelek által elfoglalt északt szlovák falvakat, s Hitler mindkét elégedetlen „szövetségesnek" további rendezést ígérgetett a Jövőben, feltéve, hogy engedelmes szolgái lesznek a „Nagynémet Birodalomnak". A köztársaság belső felbomlását ** Hitler azzal érte el, hogy Csehés Morvaországot elszakította Szlovákiától, és Szlovákiát csereobjektumnak használta, melynek segítségével Magyarországot még jobban a náci érdekszférához láncolta. Ha tehát az 1938-as eseményeket vizsgáljuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy végeredményben Hitler volt az, aki 1938-ban a Horthy-rendszer politikai céljait kihasználva, rendelkezett DélSzlovákia lakosságának sorsa felett, és amikor az Egyesült Magyar Párt vezérei a Horthy-kormányzat utasításait követve a dél-szlovákiai magyarságot a „visszacsatolás" Illúzióival áltatták, ugyanúgy szolgáltak Hitlernek, mint a Hlinka-párt vezérel, akik a maguk részéről „önállósággal" ámí. tották a szlovák népet. Vipler elvtárs könyvének 22—V. fejezetében a megszállt kelet-szlovákiai terület politikai, gazdasági helyzetével, a Horthy-fasizmus háborús politikájával és a megszállt területen maradt kommunisták küzdelmeivel foglalkozik. Értékeli a kelet-szlovákiai kommunista szervezetek működését, illegális harcait, veszteségeit. Rámutat, hogy amikor a megszállt terület kommunistái nemzetiségre való tekintet nélkül a Kommunisták Magyarországi Pártjának programjáért harcoltak, olyan új demokratikus Magyarországért küzdöttek, amely nem ismeri el a bécsi döntést és annak következményeit, tehát végeredményben közvetve Csehszlovákia felújításáért is síkraszálltak. Vipler elvtárs munkája azonban csak a megszállt terület kommunistáinak tevékenységével foglalkozik. Röviden érinti a gazdasági és politikai viszonyokat, az antifasiszta és nemzeti mozgalmakat, a szlovák elnyomott kisebbség nemzeti felszabadító törekvéseit. Ennek folytán a történelmi kép nem elég plasztikus. A megszállt területen folyó antifasiszta ellenállás specifikus formáit nem korlátozhatjuk csak a súlyos körülmények között szervezett kommunista csoportok tevékenységére, és a kommunisták vezető szerepének döntő fontosságát sem érthetjük meg a szlovák—magyar államközi viszony, a kölcsönös nemzetiségi repr resszáliák tekintetbe vétele nélkül. A Horthy-rendszer elsősorban a sziovák lakosság különböző osztályérdekeit veszélyeztette, de a közös nemzeti érdekeket is csorbította. Miután a közös és különböző érdekeket egyidejűleg veszélyeztette, kialakultak az antagonisztikus osztályok és csoportok átmeneti együttműködéséhez szükséges objektív feltételek, a közös ellenséggel vívott nemzeti felszabadító küzdelem alapján. A közös harc legfontosabb feltétele azonban a kommunisták harci hagyományokkal, és helyes politikai előrelátással rendelkező összefogó ereje volt. Ez az erő igen súlyos körülmények között alakult ki a CSKP volt tagjai vezetésével, akik a KMP szervezeteiben' arra törekedtek, hogy a megszállt terület egész lakosságát megnyerjék a hazai és külföldi fasizmus elleni harcnak. A magyar dolgozók öntudatos rétegelt, akik ugyan nemzeti elnyomás alatt nem szenvedtek, de a Horthy-fasizmus jármába kerültek, csak akkor lehetett megnyerni a közös harcnak, amikor hosszú tisztulási íolyamat során eltompultak £ kűl^ ül SZÖ 4 * 1964 március 11.