Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-20 / 80. szám, péntek

— múlt nélkül \ átlag ebben a mutatóban tizennégy százalék. — Nem ls csoda, magyarázza a dolgot František Podoba, a város főépítésze. Hiszen Havírov még 10 éves sincs. Ha öt esztendővel később kezdjük építeni, ma alighanem SzputnyikovSnak hívnánk az ország legfiatalabb — és legújabb — városát. Tessék, kérdezze csak meg az anyakönyvvezetőt, hány gyermek születik itt évente. — Sok, felel a tisztviselő. 1960, a születések szempontjából átlagos esztendő volt. Kettőszázkilencvenegy házasságot kötöttek a városban és hétszázhatmincegy gyerek született. Ha a lakosság számarányát nézzük, e tekintetben is vezetünk, még országos viszonylatban ls. A lakosság szaporodásáról azonban nemcsak az itt születettek „gondoskodnak". Többnyire fiatal, gyermektelen házaspárok költöznek ide, s házuk táján aztán rövidesen megjelenik a gólya. Tavaly szeptember elsején ezernégyszáz elsőosztályos kezdett Iskolába Járni. Tehát Havífovban csaknem negyven tanteremben tanulnak ma csak az elsőosztályosok. Az átlagos életkor huszonnégy év körül mozog. Város — ipar nélkül Tizenkét esztendeje, mikor megszületett a gondolat, hogy Ostravától nem messze új várost építenek, sokan még nem értették, miért éppen erre a helyre esett a választás. Az építészek pontosan tudták, miért kell Havííovnak felépülnie. A közeli Ostrava — a hatalmas ipari központ, mint lakóhely hovatovább alkalmatlannak bizonyult. A város túlnépesedett. És azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Ostrava területére naponta sbk ezer mázsa hamu és korom hull — szennyezi a levegőt —, a gépóriások zaja pedig egyre kellemetlenebbé teszi az ittélést. „Ostrava dolgozóinak nagy részét fokozatosan egészségesebb környezetbe kell telepíteni — hangzott a kormányrendelet. — A negyedmilliós város körül iparnélküli peremvárosokat kell létesíteni, amelyek nem hordják majd magukon a külvárosok bélyegét: az elmaradottságot, a perifériák legnagyobb átkát. Az épülő város iskola-, üzlet- és kulturális hálózatának semmivel sem szabad elmaradnia a többi korszerű városé mögött." Valószínűleg ezeknek a tényezőknek köszönheti a város, hogy lakosainak száma évente átlag hét-nyolcezerrel gyarapszik. A kerületi higiéniai intézet a múlt évben több ízben végzett méréseket Havííov és Ostrava területén, összehasonlításképpen csak ennyit: az új városban a levegő szennyeződése tizenötszörte kisebb, mint Ostraván. A közeli Beszkidák erdői a legtökéletesebb szűrök, megtisztítják Havírov levegőjét. A város napközi otthonaiban és óvodáiban a gyermekmegbetegedések arányszáma mélyen az országos átlag alatt van. Hogy a tervezők megfelelő építőhelyet választottak, annak tal|n ez a legfényesebb bizonyítéka. Egy a hetvenezer közül — Őslakost keres? Lépten-nyomon találkozhat itt valamelyikkel a „pionírok" közül. Látogassa meg például Svobodovát. A kultúrházban dolgozik. Megköszöntem a tanácsot, s elmentem a kultúrházba. Mária Svobodová beszédén rögtön észrevettem, hogy a fiatalasszony valahol Prága környékén születhetett. — Nem Prága környékén, hanem Prágában. Közelebbről: a Vencel-téren. — Hogy került ide abból a mese szép városból? Nem fáj utána a szíve? Megszokott már Havífovban? Sok kérdés egyszerre. Mária aszszony, szépen, sorjában valamennyire válaszol. — Férjemmel a főiskolán egyszerre végeztünk. Én orosz—angol szakos voltam a^egyetemen, Mirko pedig a műszaki főiskola építészeti karán nyert piros-diplomát. Akkor már férj-feleség voltunk. Nem lelkesedtem, sőt a könnyeim is potyogtak, mikor a férjem megmutatta az elhelyező papírjait. Azt mondta: „Irányt Havírov". Akkor még azt sem tudtam, Kelet-Szlovákiában van-e az a falu, vagy Nyugat-Csehországban. Anyám azt mondta: „Ne sírj lányom, az aszszonynak a férje mellett a helye." Másnap csomagoltunk, s utaztunk, Havíŕovba. Az építésvezető örült a férjemnek, mert kevés volt a mérnök, nekem meg azt mondta, szervezzem meg a városban a kulturális életét. És szekrényében mindjárt mustrát tartott az ott sorakozó gumicsizmák fölött. Mindkettőnknek kiutalt egy-egy párat, — És azóta mi történt Itt Havífovban? — Sok minden. Mindennap örültünk valaminek. Persze ezek furcsa „örömök" voltak, örültünk például annak, hogy az előző este lerakott téglákat, deszkadarabokat, melyek a sártenger áthidalására szolgáltak, reggelre a bulldozérok valamelyike nem tette tönkre. — S a tíz esztendő legkiemelkedőbb eseménye? Mária asszony mosolyog. Tekintete saját formás lábaira siklik, majd rámutat a tűsarkú cipőire. — Egyszer ötvenhétben Ostravára készültünk. Férjemmel együtt színházba mentünk. Három év után első Ízben otthon hagyhattuk a gumicsizmát. Addig mindig bőrönddel felszerelve mentünk színházba; az autóbuszban, vagy a színház ruhatárában kellett átöltöznünk, ha legalább egy kicsit szalonképesen akartunk megjelenni a nézőtéren. Dühített bennünket, mikor az ostravaiak a színházban bőröndjeinkre tekintve megjegyezték: „Itt vannak a havífoviak . Svobodová hirtelen abbahagyja a beszédet, majd kis idő múlva újra megszólal: — Aztán nehogy ezt mind megírja ám. A kollegák a szerkesztőségben, vagy az olvasók még azt találják mondani, hogy túlságosan „pozitív" riportot ír a havíŕovi hős építőkről. Nem divat ez mostanában. Különben ls, nem illik annyira dicsérni a saját szülővárosomat. — Szülővárosát? Hiszen az imént azt mondta, hogy Prágában, a Venceltéren született! — De itt érzem magam itthon igazán. Jó kis város ez a Havífovl • • • Havírov az idén lesz tízesztendős. A városnak ma még alig van múltja. De nagy jövő vár az itt élő hetvenezer emberre. TÖTH MIHÁLY Város Többszörös feltalálóval beszélgetünk Van olyan háború utáni térkép, amelyiken még hasztalan keresnénk Havifovot. A legújabb kiadású iskoláskönyvek viszont már erről tudósítanak: Havírov: nagyság szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 14. városa. Lakosainak száma 1961-ben elérte a 60 000-t... A havíŕovi kisiskolások ennél a fejezetnél (hiába az apró emberekben ís van némi lokálpatriotizmus) felemelik a kezüket s protestálnak: — Tanító bácsi, Havírovnak Jövőre már 70 000-él is több lakosa ledz. Es nagyságrendben mi az ország tizenharmadik városa vagyunk. Jövőre pedig ... A tanító bácsi ilyenkor bólint és mosolyog a gyerekeken, milyen önérzetesek az ebadták. Átlagos életkor: huszonnégy év Havífovban a nemzeti bizottságon kimutatásokat raknak elém. Nem szeretem a kimutatásokat, de udvariasságból beletekintek. Később már nemcsak udvariasságból nézem a számoszlopokat. A városi statisztikus Havifovot öszszehasonlította az ország többi —• hasonló nagyságú városával. A csaknem hetvenezer lakosú városban a lakosságnak mindössze két százaléka idősebb hatvanöt évnél. Az országos nya, amelyet elsőként szabadalmaztak is. A mérnökké avatott Jiíí Tenygl ismét -a polarográfiai intézetben vállalt munkát. Minden idejét szakképzettségének tökéletesítésére fordította. Állandóan tanult, kísérletezett. Amikor megköszöntem az érdekes beszélgetést, még egy kérdést tettem fel Tanygl mérnöknek: „Bocsásson meg, hány éves?" „Harminchárom" — válaszolta. Amikor odajövet léptem át a laboratórium küszöbét, azt hittem, hogy idősebb, fáradt emberrel találkozom. Amikor pedig eltávoztam, örömmel gondoltam arra, hogy én vagyok az első, aki írhat erről a jelentős tudományos dolgozóról. Még nagyobb örömmel gondolok arra, hogy bár most először, de nyilván nem utoljára Irhatok róla. IVAN KORECEK A vítkovicei Klement Gottwald Vasművek gépipari részlegének dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy november 30-ig teljesítik idei munkatervüket. Gyártmányaik túlnyomórészét a Kelet-szlovákiai Vasmű számára készülnek. Képünkön: a gépipari részleg anyagmozgatói a Kelet-szlovákiai Vasmű egyik kokszoló kemencéjének félkész ajtaját továbbítják a soronlevő munkahelyre, ahol kiegészítik. (V. Švorčik — ČTK felv.j A Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai polarográfiai intézetének laboratóriumában készségesen fogadott egy magas karcsú férfi — Jirí Tenygl mérnök, a vegyi tudományok kandidátusa. Meglepett, hogy oly fiatal. Ugyanis olyan tudományos dolgozóval álltam szemben, akinek már több találmányát szabadalmazták. Meg akartam tehát győződni róla, jó helyen járok-e. Ezért a következő kérdéssel kezdtem a beszélgetést: „Kérem, tájékoztasson a találmányairól. Eddig hány találmányát szabadalmazták?" „Hirtelenében nem tudom hányaV — válaszolt Tenygl mérnök, majd vastag iratcsomót szedett elő. Némi lapozgatás után közölte: „öt találmányomat már szabadalmazták és további kettőt bejelentettem." E rövid bevezető után már kevésbé feszélyezetten folytattuk a beszélgetést. Elsősorban az intézet tevékenysége iránt érdeklődtem, majd megkérdeztem Tenygl mérnököt, hogyan került ide. Elmondotta, hogy a polarográfiai intézetet Jaroslav Heyrovský akadémikus, a polárográfia Nobeldíjas tudósa alapította. Ez a tudományág azonban annak Idején általában csak elméleti jellegű volt. Később Heyrovský akadémikus egyik munkatársa — Jiŕí Novák, a tudományok doktora azt javasolta, hogy a jövőben a polárográfia segítségével kellene pontos ipari méréseket eszközölni. Ezt az ötletet tettek követték. Elkészültek az első polarográfiai analizátorok, amelyekről ma már köztudomású, hogy kiválóan bevált automatikus mérőeszközök. A polarográfia ipari célú felhasználásának gondolata külföldön is elterjedt. Ma már számos külföldi cég gyárt polarografikus analizátorokat. JiFÍ Tenygl röviddel az Ipari középIskola elvégzése után, húsz éves korában lépett alkalmazásba a polarográfiai intézet laboratóriumában. Az említett tudományág nagyon lekötötte érdeklődését. A laboránsi munkát ezért kevésnek találta. Többet akart és ehhez megvolt minden feltétele. Beiratkozott a prágai Műszaki Főiskolára, ahol azonban akkor még nagyon keveset foglalkoztak a polarográfiával. Jirí Tenygl sehogyan sem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy a többi tantárgy mindjobban eltávolítja a polárográfiától. Ezzel természetesen nem érthetett egyet. Ezért továbbra ls a polarográfiai intézet laboránsa maradt és naponta legalább néhány órát dolgozott, hogy állandó kapcsolatban lehessen a megkedvelt tudományos munkahelylyel. Főiskolai tanulmányai befejezéséül természetesen a polarográfiáról írta tudományos értekezését, amelyben a textilipari fehérítő fürdők számára legalkalmasabb analizátort ismertette. Ez amolyan huszárvágás volt. Az említett analizátor volt ugyanis az első — még főiskolás korában kidolgozott — találmáN „Hosszú Idő éta elsS ízben akadunk egy valóban forradalmi jellehire, egy férfire, aki népe nevében fel meri venni a kétségbeesett harc kesztyűjét, aki nemzete számira Danton és Carnot egy személyben — Kossuth Lajos .. (MARX ÉS ENGELS AZ 1848AS FORRADALOMRÓL.) em véletlen csendül fel emlékezetemben ez a nóta most, amikor Kossuth Lajos, a negyvennyolcas magyar forradalom, a szabadságharc géniusza halálának hetvenedik évfordulójára emlékezünk, s a Magyar Tanácsköztársaság negyvenötödik születésnapján proletár hősök emlékét idézzük. Az Internacionálé, az „Amott egy város romokba dűlve ..." vérforraló dallamai mellett, ez a Kossuth-nóta zengett a lévai határban 1919 haragos nyarán. A Magyar Tanácsköztársaság katonái dalolták rohamra Indulva a cseh burzsoázia Intervenciós csapatai ellen. Akkortájt pöttömnyi gyerek voltam, apámmal N menekültünk Ojbarsról Lévára. A dallam nagyon, tetszett. Csak jóval későbben jöttem rá, hogy a Kossuthnóta és a vöröszászló, no meg az Internacionálé mennyire együvé tartozott. Ezerkllencszáztizenkllenc március huszadikán ünnepelték ugyanis a forrongó népi tömegek a turlni remete halálának huszonötödik évforduló|ái és másnap, március huszonegyedikén már megszületett a Magyar Tanácsköztársaság, amelyben az unokák a Ha Kossuth Lajos nem lett volna... Kossuth vezette függetlenségi harc folytatását, ennek tökéletesebb megvalósítását látták. Lehet, hogy éppen ezért volt Kossuth Lajos az ellenforradalmi kurzus Idejében „persona non grata" Horthyék történetírói számára, s ezért száműzték őt hosszú Időkre a nemzet múltjából... Pedig, ha Kossuth Lajos nem lett volna, a magyarok, több.mint valószínűleg a Habsburgok engedelmes csatlósaiként kerülnek a XIX. század történelmébe. Kossuth vezetése alatt azonban a haladás zászlóvivői lettekl Az ő érdeme, hogy a reformkorszak politikája nem feneklett meg a táblabírák pipatóriumában, hogy a reform ellenzék programja lényegében Magyarország polgári átalakulásának marsrutája, lett. Kossuth volt az, aki mindezt a magyar függetlenségért vívott harcnak rendelte alá, józanul és Okosan. Tudta, hogy célját csak akkor érheti el, ha létre jön a nemzeti ipar és kereskedelem, tudta, hogy a nemzeti politikai önállóság csupán akkor valós, ha a gazdasági függetlenséggel párosul. T

isztában volt azzal ls* hogy a függetlenséget csakis az egységes nemzet vívhatja kl, azért ls igyekezett a nemesi és jobbágyérdek£t egyesíteni. Arra törekedett, hogy valami „nemzeti egységfront" féle jöjjön létre, természetesen a köznemesség vezetése alatt. Ezért léphetett fel páratlan sikerrel a nagy közvetítő szerepében. Mint ahogyan ezt Révai József megírta róla: „... hol a liberális nemesi réteg mérsékletét képviselte a nép felé, hol a népi radikalizmus szószólója volt a nemesség felé, de a polgárosodásért slkraszálló nemesség és a nép közös harcának volt a képviselője ős megtestesítője". Gyakran vette Igénybe a népť tömegek segítségét, hogy céljait elérje, de annyira már nem tudta átlépni osztályának korlátait, hogy érdekeikkel azonosuljon, mint ezt Petőfi és Táncsics tette. Negyvennyolc márciusában, Jóllehet Igen ridegen fogadja a márciusi fiatalok küldöttségét, mégis a pesti népi mozgalom erejére támaszkodva szavaztatja meg az országgyűléssel az új forradalmi törvényeket és kényszeríti ki a Harbsburgoktól a szüksé ges jóváhagyást. . Kossuth a nemzeti egységet nagyon komolyan vette, s elhatározásaiban ugyanerre az egységre támaszkodott, ebből merítette azt a csodálatos bátorságot, amellyel nemcsak közvetlen híveit, hanem az egész ország népéi magával ragadta. Kossuthnak ez a végtelen bátorsága jó néhányszor mentette meg a magyar forradalmat a bukástól. Negyvennyolc júniusában, amikor a párizsi proletariátus lemészárlásának hatása alatt Batthyány a Habsburgokkal meg akart egyezni, Kossuth a császári tilalom ellenére pénzt teremtett elő a semmiből, hogy a forradalom védekezhessen. Volt bátorsága — pénz, fegyver, külföldi szövetséges és sorkatonaság nélkül — felvenni a harcot Béccsel és szövetségeseivel szembeni És amikor bekövetkezett a vereségek sorozata, Kossuth tartotta a hadseregben és a népben egyaránt a lelket. Ez a bátorság és a nemzet egyc ségébe vetett hite, no meg a pesti nép segítette Kossuthot negyvennyolc szeptemberében ls, amikor a Batthyány-kormány lemondása után megteremti az Országos Honvédelmi Bizottmányt. És ezért nem tétovázik decemberben sem, amikor látja a halálos veszedelmet. Partizánháborúra szólítja fel a népet. A reakció, főleg a Béke Párt és Görgey sem a népfelkelés gondolatával, sem a Habsburgok debreceni trónfosztásával nem tudtak megbékélni, ezért igyekeztek Kossuthot, akinek Debrecenben hiányzott a pesti tömegek támogatása, elszigetelni. Sikerrel. Kossuth 1849. VIII. 11-én lemond, átadja a hatalmat Görgeynek, aki két napra rá Világosnál leteszi a fegyver! a cári csapatok előtt... Kossuth emigrál. Vidln, Kiutahia, London (— ahol Marx, Hercen, Mazzini, Vietor Hugó, Louis Blanc és másokkal együtt részt vesz „Az európai népek demokratikus komitétjének" munkájában —) majd Turín a nagy bujdosó útja. Politikai nézetei éppen itt, az olaszországi emigrációban kristályosodnak ki, igaz, hibái most is akadnak. Itt eszmél rá arra, amire már negyvenkilenc nyarán felfigyelt. Turinban írt emlékiratában fejti ki, hogy a Dunai konföderáció, csakis mint a szabad népek egységfrontja képzelhető el a reakció ellen és nagy politikai éleslátással lemond a magyar hegemóniáról és a magyar-^ szláv összefogás mellett száll síkra. Ezernyolcszázkllencvennégy március huszadikán hunyt el Turinban. l/ossuth minden Ingadozása és hibája ellenére a magyar haladó hagyományok egyik legnagyobb alakja, akit Marx és Engels a 48-as forradalmakat értékelve, a nagy francia forradalom hőseihez hasonlított, akinek vezetése alatt szabadságharcát a magyarság egyben Európa szabadságáért is vívta. A nép számára pedig Kossuth politikai programja egy demokratikus népi Magyarország megvalósításának a programja lett. Ezzel magyarázható az is, hogy tizenkilencben a lévai réteken, a Siklós alait a vöröskatonák ajkukon a Kossuth-nótával Indultak harcba: „Ha Kossuth Lajos nem lett volna.. BARSI IMRE ÚT SZÖ 4 * 19B4. március 20. í