Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-22 / 53. szám, szombat

M' •ÄR A LEGELELEJÉN, ahogy szó esett róla meg akartam mondani, hogy nem vállalom. Nem tudnám megmondani, miért, talán az ösztön szólalt meg bennem. Ki tudja? Mikor azonban az uraság megígérte, hogy a járandóságomat minden hónapban pontosan beteszi Dorirta nevére a takarékba, beleegyeztem mégis. Persze bajos lett volna megtagadnom a kérést, mivel sokaknak eldicsekedtem már, milyen bő a tejem, meg zsíros is. Nem mertem megkérdezni: idehozzák-e azt a csöpp kisasszonykát, vagy hogy nekem kell majd a városba átköltöznöm? Az elmenetelre gondolni se tudtam, épp úgy arra se, hogy a kislányomnak valakivel osztoznia kelljen az anyatejen. írni, olvasni nem tanultam, és hát most, "hogy annyira idegyökereztem a majorba, Luigi mellé, hogyan válhatnék meg tőlük? Luigi szinte nem ösmeri az írást, oszt eljönne-e vajon utánunk minden vasárnap, isten a megmondhatójal Mikor a csűr előtt megállott a nagy sárga autó, és az uraság csak maga szállt ki, gyerek nélkül, egyszerre megfordult bennem minden. A félelemtől, meg a kétségbeeséstől. Befutottam a házba, s elbújtam. Bizakodtam még, tán az izgatottság hirtelen elapasztja mégis a mellemet, de hiába. Dorina aludt, a két kis öklit arcához szorítva, nem akartam fölkelteni: magam próbáltam meg, van-e tejem? Gömbölyűén duzzadt ki a mellem, s ahogy megnyomom, csak úgy fröcsköl sugárban a tej, le a földre. Nem tehetek róla, de büszke jóérzéssel néztem. Aztán, hogy az uram már kiabált értem, megijedtem — még rámnyit és meglátja mit csinálok — gyorsan begomboltam a blúzomat, és kimentem elébük. Az uraság igencsak nyájaskodott, sokkal inkább, mint ahogy máskor szokott. Ettől engem megint elfogott a bizalmatlanság. Azt mondja, nagyon szép tőlünk, hogy elfogadtuk az ajánlatát, és hogy most azért, elvisz engem be a városba. Biztos észrevett valamit a nyugtalanságomból, mert rögtön hozzátette még: — Legkésőbb holnap este Itthon leszel, akár Luise-zal, akár pedig nélküle. Hogy valamennyire megnyugodjam, rákezdtem a sírást. Buta egy dolog, belátom. Sürgetőzött az uraság, hát Igyekeztem összekapkodni Dorina pár kis holmiját. A könnyem meg akár a záporeső, bele a ruhásládába. Hiszik, vagy nem hiszik, akkor ott az jutott eszembe: talán könnyem Is annyi sok van, mint tejem. Bejött utánam hamarosan Lulgl. — Mafla mit sírsz?! — szólt rám, de a hangján éreztem, nem méregből mondja. Végigtörüigette arcomat a zsebkendőjével, melyből mindig földszag áradt, meg gombaszag. Azután megcsókolt. Réges-rég nem tette meg, most hát jólesett nagyon a kedvessége, habár szégyenkeztem ls miatta, éppen, mint mikor jegyben voltunk, és én bújtam is a csók elől, meg lehet eléje is ... Mit tudom már. Az autónál kezet fogott velem Luigi, és lehajolt, megcsókolta Dorinát. E

LINDULTUNK, és én azt hittem rögtön kiszakad helyéről a szívem. Dorina sírt. Hogy megbékítsem valahogy, nekiadtam a mellemet, és így aludtunk el mind a ketten. Mikor felébredtem, bent voltunk már a városban, az uraságék háza előtt. Az úr kiszállott már, idősebb asszonyság várt bennünket. Megtudtam, hogy hiába csupa bodorítás a haja, meg kifestett a képe, csak egyszerű társalkodónő az illető. Alig-alig emlékszem, mi történt velem a két nap alatt, míg ott vollam, annyira el voltam búsulva. Először is elküldtek kórházba. Ott bejött hozzám egy fiatal ókulás doktor, és rámparancsolt — Isten bocsásson meg neki —, hogy vetkőzzem le. És föl köllött feküdnöm valami magas asztalra. Végig-hosszat tapogatott, nyomkodott a doktor, aztán a fülét is rámtapasztotta. Igaz, odatett alá egy kis darab vékony ruhafélét, az ókula nyele mégis bökte nagyon a bőrömet. Ezenfelül pironkodtam is, igen szégyeltem magam előtte meztelenül, ő azonban, azt hiszem észre sem vette. Mikor végre elment a doktor, fehérköpenyes dáma hozott üvegpoharat s azt mondta, csorgassak bele tejet, mert meg akarják vizsgálni azt ls. A restelkedéstől alig tudtam pár cseppet kinyomni. De még ez se volt elég, kis pálcával benyúlt a torkomba, mert hogy az ls hozzátartozik a próbához. Gondoltam magamban: „Vakok ezek, hogy nem látják mennyire egészséges vagyok? És ha már Dorina jól nődögél, fejlődik, hát miért ne volna jó a tejem más gyerekének ugyanúgy? Lám, az urak eszét kikezdi a gazdagság, akár a vasat a rozsda?" A karom hajlásából vért szívattak, azt ls a vizsgálat végett. Isten tudja, miféle vizsgálat lehet az?l Végtére bevezettek egy másik doktorhoz, aki valami négyszegletes üvegládikón át nézegette a mellemet. Öreg volt már, még se viselt ókulát. Pont olyan volt a képe, mint valami vén ökörnek. A szobában sötétség, meg szorosság ls volt a sok mindenféle géptől. A doktor forgat jobbra, balra, közben pedig meg-megtapogatja a mellemet. Olyan feszes és nehéz volt már mind a kettő, azt hittem, rögtön szétpattannak. Nem ellenkeztem semmit, úgy tettem, mintha nem érteném a dolgot. IKOR a kórházból visszatértem az úrék lakásába, Dorina csupa latyka-maszat volt, szegénykém. Senkinek eszélje se jutott, hogy tán tisztába tegye, vagy valami. És rá se nézett senkii Ogy felmérgedtem ezen hirtelen, ha tudtam volna, merre induljak, nekivágtam volna rögtön, gyalog is haza. Másnap először láttam Luise-t. A vizsgálatok, úgy látszik, jót mutattak, mert odaadták, szoptassam meg. Olyan mohón szopott szegény kis poronyt, mintha jó ég tudja," mióta éhez tették volna. És én egyszeribe elfelejtettem egészen, hogy Lulse az uraságék gyereke, és hogy valójában nem akartam dajkaságba fogadni, megosztani vele a Dorina Jussát. Visszatérve a faluba, úgy éreztem, mintha egész esztendőt távol töltöttem volna. Pedig csak két nap múlt el. Ahogy széjjel tekintgettem a házban, minden minden egész másnak tetszett, mint azelőtt volt. Lulginek megmondtam, hogy a doktorok kezén voltam vizsgálatra, de többet nem meséltem, mert szégyellM' Dorlnának, ha Lulse-nek nem adom? Ogy nevelődött a két kislány, mintha testvérek volnának. Egyformán szerettem mind a kettőt, Dorina valamivel hamarabb Indult el, és biztosabbak voltak a lépései, Lulse pedig többet beszélt, meg jobban Is. E

GYMÁST ls szerették nagyon. Olykor, olykor persze előfordult, elkezdtek pörölni, még össze ls verekedtek. Ilyenkor Luigi azt szokta mondani: — Hagyd csak őket! Lássuk, melyik erősebb, az úri vér, vagy a paraszti? Nem szívesen hallottam Ilyesmit az uramtól se, azt elgondolhatják, hiszen Luise enyém volt már akkor, úgy éreztem, egészen, és semmi köze nem volt az uraságéhoz. Luigit papának, engem meg mamának szólított, és amikor a szülei eljöttek hozzá, úgy mesterkedtem, hallják meg ők ls, habár gyanítottam, hogy nem esik jól nekik. Néha elfogott a félelem, hogy egyszer csak majd mégis elveszik tőlem Lulse-t. Később aztán már nem is gondoltam rá egyáltalán. Az úrék ebben az Időben igen sokat utaztak, és csak ritkán látogattak el hozzánk. Luise nem szerette a szüleit. Engem szeretett csak és biztosan tudom, még most is engem szeret, nem őket. Mikoriban megszületett Francesco, Dorina és Luise három évesek voltak. Akkor ijedtem meg csak igaziból, hogy Luise-t elviszik. És valóban szóltak ls felőle az úrék, még pedig igen kedvesen: — Most, te túlságosan ie vagy gyengülve, és hát Luise fölösleges nyugtalanságot okozhat. Jobb lesz, ha elvisszük vissza a városba. Ellenkeztem ugyan, de csak kicsit. Attól féltem, még azt hiszik rólam, hogy a pénz miatt ragaszkodom a kislányhoz. Biztos el is vitték volna, ha Lulse nem sírt volna annyira. Csak akkor nyugodott meg, mikor a karomra vettem. Alighogy az urék közeledtek hozzá, csak elrémült tőlük, és rákezdte a rívást. Mintha értette volna szegény, ml a helyzet. Bennem akkor bizonyossá vált, hogy Luise az én lányom, és nem az övék. Mikor Lulse betöltötte az ötödik esztendejét, rájöttem, hogy őrült voltam, amiért mindenféle reményekkel áltattam magamat. És úgy ls lett valóban: elvitték tőlem! Vaskos, erős parasztgyereknek nevelődött nálunk Lulse, és hát elkövetkezett az Ideje, hogy megtanítsák illendőképpen viselkedni, meg beszélni. Így mondták az úrék, amikor érte jöttek. Nem tudatták velünk előre. Váratlanul érkeztek, és még azt sem engedték, hogy legalább összeszedjem a holmiját. Nekünk hagyták ott ajándékképpen, vagy az is lehet, alamizsnának szánták. Lulse sírt, én nem. Ogy éreztem, hogy valami nagy üresség támadt bennem, és hogy utolszor megfésültem Lulsét, dühösen azt mondogattam magamban: — Bolond vagy, őrült bolond! Százszor is bolond vagy! Jól tudhattad, csak ez lesz a vége. Akkor hát miért tem -volna. Mindennap bevettem valami orvosságot, amitől állítólag jó lesz a tejem és bőséges. Hiába azonban, a fogam romlani kezdett, el ls pusztult kettő egészen. „Ahány gyerekkel több a házban, annyival kevesebb fog a szájban" — ahogy mifelénk mondani szokták. Később megiramodott az Idő valósággal. Az uraságék majdnem minden hónapban eljöttek megnézni a kis Lulse-t, arról azonban, hogy elvigyék, szót sem ejtettek. A járandóságot rendesen fizették, betettük mind a taka rékba. Hét hónap múlva parancsba adták, hogy Luise-t el kell választani. Én ugyan rámondtam „igenis" — de hogyan adhattam volna oda a mellemet csaptad be magadat? Szolgáló vagy csak, cselédasszony. Akit azért fizetnek, hogy az úr gyerekét pesztálja, nevelje a kisasszonyt, amíg csak nekik úgy tetszik. P

ORFELHŐ szállott föl az autó után. Ml ottmaradtunk a majorudvaron. Mikor eltűntek a szemünk elől, Dorina egyszerre elkezdett ordítani, én pedig ahogy ott álltam egész Idő alatt mozdulatlanul, mintha hideg kővé változtam volna, most megfordultam, és pofoncsaptam. Csak úgy hfrtelen és minden ok nélkül. Pofonütöttem a lányomat, az én aranyos, csöpp kis Dorinámat! Fordította: Csalló Jenő Olvasóink tájékoztatásóra körkérdéssel fordultunk íróinkhoz, akiket megjelent könyveik, vagy könyvük alapján már ismernek az írott szó szerelmesei. Két kérdésre kértünk választ: • Min dolgozik jelenleg? • Mik a jövőbeli tervei? A beérkezett válaszokat - minden rangsorolási szándék nélkül lapunk szombati számaiban ismertetjük. GÁLY OLGA: 1

Mennyivel könnyebb lenne a fe • lelet ezekre a kérdésekre, ha nem éppen az irodalmi munkásságom ra vonatkoznának. A kérdésre ugyanis az tud egyértelműen válaszolni, aki az elemi iskolai meghatározásnak megfelelően, hogy „úr ír" — valóban csak ír. Ilyen ember, ilyen mesterségbeli író nálunk kevés van. Magam sem tartozom ezen kisebbség közé és mivel „fő foglalkozásom" — az újságírás mellett még két gyermeí kem, háztartásom, no és természetesen férjem is van, be kell vallanom, hogy az Irodalmi munka, annak ellenére, hogy szívem vágya szerint az első helyen állhatna, tevékenykedésem perifériájára került. Ez igen szomorú dolog és én Is szomorú vagyok miatta. Bár időközönként publikálok verseket, fordítottam szlovákból prózát és verseket, dolgoztam antológiákba — mégis, első és egyetlen szerény, önálló kötetem, a „Hajnali őrségen" óta nem jelentek meg összefoglalva munkáim. Dolgozni, dolgoztam, összegyűlt ismét egy kötetnyi versem, amelyekkel, tudom, előre léptem az első kötetemhez képest. Mégsem adtam át a kéziratot a kiadónak. Miért? Egyrészt Időhiány miatt nem tudtam érdemben foglalkozni az anyag rendszerezésével. Másrészt kishitűvé tett az a következetes „észre nem vevő" magatartás, amit az élretört fiatalok és a kritikusok tanúsítottak a különböző újságokban és folyóiratokban időnként megjelent új verseim iránt. Harmadsorban, bizonyos fokig hanyag is voltam. Az új verseskötet összeállítása — ez hát a legégetőbb — a „legjelenlegibb" munkatervem. (J A jövő? Tovább írni verseket és prózát is. Régi tervem egy filmnovella megírása, amely forgatókönyvhöz szolgáltatna alapot. A téma, az elgondolás készen él bennem, csak kikapcsolódás, nyugodt, zavartalan környezet kellene a megírásához. Tudom, alkotó-szabadságot kapnék az írószövetségtől. Azonban sajátos körülményeim és az a tény, hogy két iskolás lánykámnak nem az apja, hanem az anyja vagyok — ideláncol az otthonomhoz. Ennek ellenére nem mondok le terveimről. írni akarok és fogok, mert van mit mondanom. CSANDA SÁNDOR: "j Nemrég fejeztem be Berkó 1-' Sándor, a második világháború alatt mártírhalált halt fiatal losonci költő verseinek összegyűjtését, melyet bevezető tanulmányommal és jegyzeteimmel együtt még ebben az évben megjelentet a bu lapestl Szép irodalmi Kiadó Kár, bogy a hazai könyvterjesztő nem akarta átvenni kö zös kiadásra sem pedig Berkó az el ső Csehszlovák Köztársaság ma gyar szocialista II rájának egyik leg tehetségesebb kép viselője volt. A Ma gyar Tudományos Akadémia most ké szíti elő a szocia lista Irodalomról szóló tanulmánygyűjtemény 2. kötetét. Az első kötetbe Fábry Zoltán kultúrpolitikai folyóiratáról írtam, a másodikba egy Forbáth Imre költészetéről szóló tanulmányt készítek, s az európai szocialista avantgardizmussal összefüggésben vizsgálom Forbáth líráját. O További irodalomkritikai és Irodalomtörténeti tanulmányok megírását tervezem, így pl. ä két világháború közötti szlovákiai magyar líra fejlődéséről, a marxista összeha sonlító (komparatív) irodalomtörténeti módszerről stb. Alkalomszerűen recenziókat ls írok a szlovákiai magyar Irodalom legfrissebb alkotásai ról, de ezt a műfajt kevésbé kedve lem, mert úgy vélem, hogy az Igazi Irodalomkritika sokkal inkább meg nyilvánulhat a szélesebb összefüggé seket is vizsgáló terjedelmesebb taDQDBS nulmányokban, mint a 4—5 gépelt oldalnyi alkalmi ismertetésekben. Saját írásaim közül pl. a Mutanák Mihály hamisította históriás és kurucdalok leleplezéséről szólót és az Ot küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar irodalomért c. tanulmányaimat tartom igazi kritikáknak. A Szlovákiai Politikai Kiadó még tavaly megbízott, hogy állítsak össze egy gyűjteményt az első köztársaság korának egyik legérdekesebb magyar napilapjából, Magyar Napból. A válogatás el is Készült, de a hozzá szükséges értékelő tanulmányt egyéb elfoglalásom miatt még nem tudtam megírni. MÁCS JÓZSEF: I

Ez év februárjában kerül • nyomdába Megbillen az ég című elbeszéléskötetem. Egy kisregényt és néhány nagyobb elbeszélést tartalmaz. A Jövő év j>en szeretném megjelentetni Nap palok és éjszakák című regényemet, amelynek cselekmé nye határvidéken. Dečínben játszódik Nem odatelepltett magyarról lesz szó, hanem olyan fia emberről, aki kato náskodása idején megiskerkedik egy cseh fiatalasszony nyal, feleségül veszi és letelepedik vele a Marsall Rybalko-üzem munkásnegyedében. 2

Későbbi terveim közé tartozik • egy másik regény. Néhány fejezet már el is készült belőle. A címe: Hatablakos ház. Egy olyan ember életéről szól, aki vagyonért nősül, beköltözik vőként egy hatablakos házba. A falu irigyli szerencséjét s a felszabadulás után bűnhődnie ls kell házasságáért. Nos, azt vizsgálom a regényben, mennyire Igazságos napjainkban, Illetve az ötvenes évek elején hősöm megkülönböztetése. Azt írom meg, amit a falu nem látott, milyen volt emberem élete a hatablakos házon belül. TŐZSÉR ÁRPÁD: A költőt kérdezték meg, de belőlem az újságíró kíván szólni, mert költőként jobbára csak a terveknél tartok, de újságíróként a publicisztikának és riportnak olyan érdekes színképét kevertem ki, amely megítélésem szerint figyelmet érdemel. Jelenleg éppen az ilyen írásaim kötetbegyűjtésén dolgozom, s közben persze újakat is írok, amelyek rendszerint a Hét-ben jelennek meg. De érdekes módon ez a munkám nem zárja ki bennem a költőt. Sőt kritikai-esztétikai problémák is állandóan foglalkoztatnak — egyik „távlati" tervem például a csehszlovákiai magyar költészet kritikai feldolgozása a kezdettől napjainkig — s ezt mind-mind előtanulmánynak érzem a „nagy" műhöz, amely természetesen vers lesz Ezt annál is inkább sikerül magammal elhitetnem, mert például a fiatal cseh írók, akiket nagyra becsülök, csaknem valamennyien írnak prózát, többnyire riportot és esszét, ami csak hasznára van költészetüknek. De egyébként is meggyőződésem, hogy a költészet ,diferenclálódás előtt áll. A líra egyre inkább elkülönül az epikától, s a Jövő költészete az erősen Intellektuális, új világképre törő epika. Csakhogy ehhez a költő egyéni fejlődésében az önkifejezésen, a biológiai és történelmi lét tudatosításán keresztül visz az út. S ez lesz a tervezett új kötetem alapmondanivalója: a genealógiai és történelmi múlt tudatosítása és felelőssége. Néhány Ilyen versem már kész van, még több félig készen várja a tudatos szerkesztői munkát, a végső simításokat. Az év végén szeretném a kötetet nyomdába adni. — S tervezek egy Irodalmi színpadra szánt összeállítást ls, amely lényegében az említett kötet egyik — szerelmi — ciklusa lenne. Ezek a tervek. Értékük annyi, amennyit sikerül belőlük megvalósítani. ÚJ SZÖ 8 * 1964. február 22.