Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-01 / 32. szám, szombat

AZ EMBER AKARATÁN MŰLIK ÉLETÜNK PROBLÉMÁI KÖZÜL döntő szerep jut a tanulás, a művelődés, a továbbképzés kérdésének. A mindennapi tapasztalatok azt bizonyítják, aki nem tanúi, szakmailag nem képezi magát, annak munkája Idővel a követelményeknek nem felel meg, törvényszerűen lemarad. Annak érdekében, hogy minden dolgozó lépést tarthasson a fejlődéssel, szocialista rendszerünk gondoskodott arról, hogy a rendes iskolák mellett kiépítse a dolgozók esti iskoláját. Ezek az iskolák az utóbbi években egyre népesebbek, egyre több dolgozó érzi annak szükségét, hogy hiányzó képzettségét, mflvetségét tanulással pótolja. Állításunk bizonyítására kiragadjuk a komáromi általános műveltséget nyújtó magyar középiskolát, Tavaly ezen az esti iskolán 16-an tették le az érettségit, idén ez a szám megháromszorozódott, 48 dolgozó — mindennapi munkája mellett — készül az érettségire. DR. MIKLÖS ELEMÉR a dolgozók esti iskolájának a vezetője ad felvilágosítást az iskolával és a hallgatókkal kapcsolatos kérdésekre. — Komárom különböző esti Iskoláiban — mondja — számításom szerint közel 550 hallgató tanul. A hallgatók zömét a Steiner Gábor Hajógyár dolgozói képezik. így van ez a mi esti iskolánkon is. Többségük a hajógyárban elvégezte a hároméves tanonciskolát. 116 hallgató közül 80 húszesztendős, a többi hallgató életkora húszon felül, egészen negyvenig terjed. Arra a kérdésre, milyen a fiatalok előrehaladása, a következőket válaszolja: — Van köztük kiváló, kitüntetett tanuló. Nem titkolhatom azonban azt sem, hogy az idősebbek szorgalmasabbak, megbízhatóbbak. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem azt is, sok nehézségünk ered abból, hogy vannak hallgatók, akik egyes napokon távolmaradnak az előadásokról. Ez aztán előrehaladásunkban bizony megmutatkozik. Hogy ennek az elharapózó, káros jelenségnek véget vessünk, a tantestület úgy döntött, hogy a krónikus hiányzóknak a félévi bizonyítványt csak vizsga ellenében adja ki. Ezt az intézkedést az ő érdekükben hoztuk. Mindent el kell követnünk, hogy a bizonyítvány ne legyen holmi papiros, hanem hallgatóink tudását, fejlődését tükrözze. Dr. Miklós Elemér ezután azokról a nehézségekről beszélt, amelyeket nem a hallgatók, hanem a rajtuk kívül eső körülmények okoznak. Megemlítette többek között, hogy a kisebb üzemekben nem nagy lelkesedéssel veszik tudomásul, hogy dolgozóik az esti iskolán folytatják tanulmányaikat. Az üzem vezetői azt mondják, hogy a heti nyolc szabadőra kihat a terv. teljesítésére. Dr. Miklós Elemérnek az a nézete, hogy ezt a kérdést már azért sem szabadna vita tárgyává tenni, mert nyilvánvaló, hogy a tanult munkás később kamatostul visszafizeti az üzem támogatását. A hallgatók szempontjából ugyan akkor üdvös lenne az is, ha a vasúti igazgatóság tekintettel lenne rájuk. Több hallgató ugyanis azért nem vehet részt az utolsó tanítási órákon, mert vonatjuk — 18 óra után — már, csak éjféltájba indul a Csallóközbe. REMÉLJÜK, HOGY AZ ILLETÉKESEK mindent elkövetnek, hogy megkönynyítsék az esti iskola hallgatóinak nehéz helyzetét. Ez annál is inkább kívánatos, mivel a szövetkezeti tagok' és üzemi munkások becsületes törekvését ösztönözni, támogatni kell. Hogy az olvasó némi fogalmat nyerjen arról az áramlatról, hajtóerőről, amely felnőtt dolgozóinkat az iskola padjaiba kényszeríti, néhány hallgatóról — nagy vonalakban — képet adunk. Itt van Tóth Ilona, huszonkét esztendős, hetényi lakos. Tavaly az egyik állami gazdaságban dolgozott, onnan járt be az esti Iskolába. Az első évfolyamot kitüntetéssel végezte. Május óta a Steiner Gábor Hajógyárban dolgozik. Fizikai munkát végez. Most a második évfolyamot hallgatja, s zavartan jelenti kl, hogy ez idén már nem dicsekedhet azzal, hogy kitüntetett tanuló. Reméli azonban, hogy az év végére ismét az éltanulók közé kerül. Sajnálkozva említi, hogy az idei tanévben harminc órát hiányzott, mégpedig azért^ mert olyan sürgős munka akadt az üzemben, hogy sem az üzemet, sem társnőit nem hagyhatta cserben. Bízik azonban abban, hogy a lemaradást behozza. — Hisz minden az ember akaratán múlik. SZÖ SZERINT ÍGY MONDJA, és én egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy újra kitüntetéssel fejezi be a tanévet. Erő van ennek a lánynak a hangjában és a tekintete is akaratáról beszél. Fiatal kora ellenére komoly tapasztalatok vannak mögötte. Minden szava a nehéz, küzdelmes életről ad számot. Elmondja, hogy a háború befejezése előtt Miklós bátyját elhurcolták Németországba és csak 1946-ban jött vissza. 1948 februárja után mindent újra kellett kezdeni. És sikerült, mert dolgoztak, mert a családban mindanynyian szeretik a munkát. Miklós fivére tíz éve hajógyári munkás, de amikor meghallotta, hogy szükség van bányászra, brigádosnak jelentkezett, Ostravára. November óta ott dolgozik. Havi keresete meghaladja a 3000 koronát. Ö maga 1200-at keres, de az utolsó fillérig haza adja, mert építkeznek. MINDEZT ÖT PERC LEPERGÉSE alatt tudom meg tőle. Ä lényegről, a - fontos dolgokról beszél nyíltan, szemrebbenés nélkül. Amikor felteszem neki a kérdést, nem végezhetne-e az üzemben könnyebb munkát, a következőket válaszolja: — Szó volt erről Ts, és Talán, Ha nagyon akartam volna, 'át is helyeznek, de a vezetőnk azt a megjegvzést telte, hogy „valakinek ezt a munkát is el kell végeznie". Én beláttam, hogy igaza van. Ezért maradtam. Fiatal vagyok, nekem a munka nem 3rT. — Mire készül az érettségi után? — Ővőnő szeretnék lenni. — Mi a legkedvesebb tantárgya? A magyar irodalom — hangzott' a válasz. íme ez nagv vonalakban Tóth" Ilona arcképe, kiegészítésül mindössze anynyit tehetek' hozzá, hogy minden szava szinte világít, akár nemes arcából sugárzó tekintete. DE HA MÁR IRODALOMRÓL van sző, hadd számoljak be egv másik hallgatóról is. Keszegh PálnénaR hívják, komáromi lakos, három gyermek anyja, a második évfolyam hallgatója, tanulmányait eddig kitüntetéssel végzi... A délelőtti órákban toppanok a lakásába. Éppen takarítás közben lenem meg. Zavarban van, bocsánatot' kér, az egyszerűen berendezett ebédlőbe vezet és amíg a másik szobában befejezi a munkáját, én körülnézek ... Pillantásom a könyvszekrényre esik. A látvány, amely elém tárul, kellemesen lep meg. Ragyogó nevek sorakoznak itt egymás mellett. Arra gondolok, aki e könyveket összeválogatta, kiváló irodalmi ízléssel rendelkezik. Petőfi, Ady és Tóth Árpád költészete mellett, Shakespeare szonettel pihentek. Tolsztoj müvei meilett Thomas Mann húzódott meg. Szerb Antal magyar- és világirodalmi története mellett Sziklay szlovák irodalomtörténete kapott helyet. Neruda és Jifí Wolker meilett ott ékeskedett a Hát évszázad magyar költészete. Ennyit sikerült a kiváló művek közül gyorsan lejegyezni... Amikor Keszeghné újra bejött, megtudtam, hogy férje, aki hajógyári technikus, nagy rajongója az irodalomnak. Ezt a rajongását ő is táplálja. Többek között azt mondja, hogy a Shakespeare-szonetteket annyira szereti, hogy néhányat közülük kívülről is tud. További beszélgetésünk során megtudom, hogy legidősebb gyermeke — Pali — 14 esztendős, Julika 11 és Péter, a legkisebb négyéves. Hogy mi késztette a tanulásra?.,. Hát sok minden, főképp, mert nem akart lemaradni. Van valami a levegőben, ami az embert tudása gyarapítására kényszeríti. Az is ösztönözte, mert lassan a legkisebb Is iskolába kerül, egyedül pedig nem akar otthon maradni. Noha a három gyerekkel elég dolga van otthon, az állásvállalás gondolata egyre gyakrabban ötlött fel benne. És addig foglalkozott vele, amíg megérlelődött benne a gondolat', hogy leteszi az érettségit. Végül is, ha az ember ma dolgozni megy, feltétlenül fontos, hogy legalább az általános műveltséget megszerezze. Hangsúlyozza, hogy eleinte nagyon nehezen ment... De a sok zavar és gátlás leküzdésében nagy segítségére volt dr. Miklós, az iskola vezetője, aki az első napokban azzal bátorította a hallgatóit, hogyha kibírják az első három hónapot, akkor nyert ügyük van. És ez így is volt. Ma már minden zavar nélkül ott ül az iskolapadban és úgy hallgatja az előadást, akár Julika lánya az ötödikben. HOGY A SZÜLŐ MENNYIRE nem akar lemaradni gyermekei fejlődése mögött, azt a Farkas-család példázza. Farkas Béla nyomdász, 40 esztendős. Idén fog érettségizni, 19 éves Erzsébet lányával egy időben. A különbség köztük mindössze annyi, hogy lánva Prágában érettségizik foda ment férjhez),ő pedig itt Komáromban. Farkas Béla, a családfő példáját azonban a felesége is követte. Az esti iskola első évfolyamára iratkozott be tavaly és most az a helyzet alakult ki, hogy ugyanazt az évfolyamot végzi, amelyet 16 esztendős Béla fia, aki a rendes Iskolába jár. A helyzet tehát az. hogv apa a lányával, az anva pedig a fiával fog egvszerre érettségizni. HOGY AZ EMBERI AKARATRÓL és hősies erőfeszítésről is némi fogalmat adjak, rá kell mutatnom, hogy Farkas Erzsébet, az anya, rokkant, gyengén lát. Évekkel ezelőtt a hajógyárban dolgozott mint operatív tervezőnő. Egyik napról a másikra teljesen elvesztette látását. Csak az orvosi beavatkozás tudott rajta annyira segíteni, hogy egyik szemére visszanyerte látását. Most mint hallgató vesz részť az esti iskola előadásain és a tananyagot otthon úgy veszi át, hogy férie és fia felváltva olvassa fel neki. Amilyen megrendítő, olyan tiszteletre méltó ez a hatalmas erőfeszítés, amely ebben az asszonyban él, hogy ne maradion le férje és gyermekei fejlődése mögött. SZABŰ BÉLA C

sehszlovákia legrégibb irodalmi folyóirata, a Slovenské pohlady, nyolcvanadik évfolyamába lép. 1846ban alapították, majd hosszabb szünet után, 1881-ben felújították. A Slovenské pohlady megalakulásától kezdve a szlovák irodalmi és nemzeti gondolat központi fóruma volt. Szerkesztői kevés kivétellel a szlovák irodalom és irodalomkritika kiváló személyiségei voltak: J. M. Húrban, S. H. Vajanský, J. Škultéty, Št. Krčméry, A. Mráz, A. Matuška, VI. Mináč. Ebben a folyóiratban látott napvilágot a szlovák irodalmi törekvés számos kiváló alkotása. A folyóirat nyolcvan évfolyamában végigkövethetjük a szlovák irodalomnak a szociális és nemzeti problémák megoldásáért vívott küzdelmét. Nemzedékeken keresztül a szlovák irodalom történetének élő tankönyve, a szlovák kulturális élet elismert szervezője volt. Az utóbbi években a Slovenské pohlady, a legjelentősebb eredeti prózairodalmi, költői és irodalomkritikai alkotások közlése mellett, egyre jobban a világirodalom felé orientálódik, A szlovák irodalmi alkotások közvetlen összehasonlításával a világirodalmi művekkel ösztönzően hat a hazai írók és költők európai színvonalú alkotásaira. A Slovenské pohlady élvonalbeli folyóirat, amelyben a mai szlovák irodalom leghaladóbb törekvései látnak napvilágot. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége a jubileum alkalmából levélben köszöntötte a folyóiratot. A levélben többek között ez áll: „Értékeljük a szerkesztői kollektívák, írók, kritikusok, tudományos dolgozók, a gondolatok és képek mestereinek tevékenységét, akik alkotó munkájukkal segítették és segítik a dolgozó ember, a szocializmus építője és a kommunista holnap harcosának kialakulását". I

ipunk szerkesztősége is teljes J egyetértésben a fenti sorokkal, szívből kívánja, hogy a Slovenské pohlady továbbra is a haladás, a szocialista kultúra hirdetője legyen. — sm 115 évvel ezelőtt, 1849. február 2-án született Pavol Országh-Hvlezdoslav, a nagy szlovák költő, a szlovák irodalom klasszikusa, akinek verseiben a hazaszeretet és a szabadság utáni vágy kapott hangot. Az évfordulóra emlékezve két versét közöljük. P. O. HVIEZDOSLAV: S nem lesz több elnyomott „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad". Ady Igen, te virradó idők heroldja: — egy akarattá forrjon hát a vágy, s akik törötten, elhagyatva sírnak, s akiknek fáj a fáradt, néma sors ma, a Jószerencse s Isten adia írunk, s a bátrak előtt hulljon le a gát. Igen, igen mindigre egy a bánat, nevet cserél a bú, de megmarad. Ss bárhogy húz a kín kolonca itt benn, s görbíti, mint a malomkő a hátad, nem kell-e összeforrnunk tiszta hitben, mint egyházban a hívő és a pap? Hisz mindnyájunkat kínoz itt a gazság s lessük, jön-é a megváltás és más? A mélybe nyomtak gőgös századévek, ügyünk közös, hát jöjjön az igazság; Mondjuk ki: nem kell ez a koldus élet,.. Támadj fel: többség, éhes óriás! Alapkő vagyunk, s rajtunk áll az ország, bár most fecseg az úri, rongy here; tenger vagyunk, s a tenger gyors hajója, vérünk bugyog, verejték lepi orcánk, s méhek vagyunk, a kas munkálkodója... Hordd csak a terhet, vagy pusztulj belel Alap vagyunk, s a ház fenn nőni vágyik — és hab vagyunk a rengő tengeredvagyunk az izmok örök lendülése: de hol a bér, melyre a munka vár itt, kenyér, becsület, öröm drága fénye? . Mig el nem jön, mi hívjuk szüntelen. Halk ez a szó, de életünk harangja, és kristályos keményen beletép önző csalásba, rozsdáit büszkeségbe, s böjti beszédként záporoz le hangja. Lelkiismeret, riadj te is végre, s lépd bátran át a felhők keretét! S nem lesz több elnyomott, megvert — a bátor testvéri béke új parancsot ád; jog s kötelesség egy lesz; aki munkál jóllakva kél az érdem asztalától; és anyánk nyelvén friss madárdalunk száll; zengve a dolgos haza májusát... KARDOS LÁSZLÓ, fordítása Jöjj vissza béke, hát! A népeket barátságos olajággal köszöntsed, táplálj, vidámíts, pezsdítsd föl erőnket, s légy karban érc és szívben lendület. Oltsd ki a fajták közt a gyűlölet fáklyáját, hogy ne lássunk soha többet ifjú özvegyet, árvát, meg szülőket, kik sírva sírnak holt fiúk felett. Gyógyítsd sebünket, kárunkat töröld el, vezéreld a nemzetek seregét a cél felé, mely telve szép örömmel! Vidd a népek diadalmenetét a munka áldásos harcába! — jöjj el, szeretet uralma, testvériség, (Részlet a Véres szonettekből] RÖNAY GYÖRGY fordítása A szocialista kultúra hirdetője 80 éves a Slovenské pohlady 1964. február 1. * (JJ SZÖ 9