Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-12 / 43. szám, szerda

Gyalogolni jó? Egy megszüntetett autóbuszjárat bonyolult Históriája A nyár vége felé Jártunk. A szep­temberi nap még melegen sütött be a nyitott ablakon, sugarai megcsil­lantak az Íróasztal üveglapján, melyen egy felbontott levél hevert. A levél fehér papírja is vakítóan ragyogott a napsugárban, hogy szinte könnyezett az ember szeme a táncoló apró betűk fejtegetése közben. Darnya községből, a rimaszombati járás egyik kis falucskájából érkezett a levél. Az írója panaszkodik benne, hogy 1963. május 27-től megszűnt a falujukba közlekedni az autóbusz. „Községünkből naponta 20—25-ten járnak be dolgozni a környékbeli üze­mekbe, ezeken kívül mindig akadt még néhány utas, aki a járási szék­helyre igyekezett. Ezeknek most gya­log kell járniuk a legközelebbi faluba, Simonyiba, s ott szállnak fel a buszra. De még ennél is kellemetlenebb a helyzete azoknak a munkásoknak és iskolásgyerekeknek, akik a mi falunk­tól öt kilométerrel távolabb fekvő Ke­nyeretlen Pusztáról gyalogolnak min­dennap az autóbuszig. Már több ízben kértük, állítsák vissza az autóbuszjá­ratot, eddig még semmit sem értünk el. Most nyáron nem árt a mindennapi séta. De ml lesz télen — amikor a munkások és főleg a gyerekek ki lesz­nek téve a rossz időjárás viszontagsá­gainak? Hóban-fagyban fázva lesznek kénytelenek naponta kétszer öt-hat kilométert gyalogolni — hajnalban kellni, hogy elérjék az autóbuszt és este egy órával később jutnak haza a munkából — holott az autóbusz az egész utat 8—10 perc alatt megteszi. Ez nem ésszerű és nem is emberséges eljárás. Pedig társadalmunkban — ugye —a legfőbb érték az ember!" — eddig a levél. Amikor a darnyai autóbuszjáratot megszüntették, éppen arról értesül­hettünk az újságból és a rádióból ls, hogy több helyen — főleg a főútvona­laktól távolabb eső községekben bőví­tették az autóbuszjáratokat. Ezért nem értettük, vajon mi késztette a járási nemzeti bizottságot erre a lépésre, A magyarázatért a Rimaszombati Já­rási Nemzeti Bizottság közlekedési A bratislavai Keleti pályaudvaron már folynak a szerelömunkák azon a szi­vattyúállomáson, amely a mozdonyokat mazuttal látja majd el. Képünkön Ián Čambál (elől) és Ernest Buranský he­gesztek a szivattyúállomás szerelésénél, amely egyedülálló hazánkban. (T. Andrejčák — ŰTK-felvétele) osztályához fordultunk. Aztán eltelt egy hónap, s a levelünkre hiába vár­tuk a választ. Úgy látszik — az illeté­kesek nem tartották oly fontosnak az ügyet gondolván, most szép idő van, nem olyan sürgős az autóbusz — s a válasz helyett eltették levelünket. Minálunk az ügy ezzel azonban nem zárult le. Oj levelet Irtunk. Sürgető levelünkre végre december 15-én a következő válaszlevél érkezett: „Mi­velhogy levelükben nem jelezték, mi­lyen ügy elintézését sürgetik, s az idé­zett számú levél nálunk nem találha­tó, kérjük, ismertessék a panasz tár­gyát!" Biztosan a sok többi akta között kallódott el a levél — gondoltuk, s új­ra leírtuk a darnyaiak fájdalmát. Most már gyorsabban megérkezett a válasz, melyben a rimaszombati JNB közlekedési osztályának vezetője köz­li, hogy az autóbuszjáratot azért szün­tették meg, mert 1. az út nem megfe­lelő; 2. csak két-három ember használta ki a járatot. Azonkívül a levél utolsó soraiban arra utal, hogy „a vizsgálat folyamán megállapították, hogy a pa­nasztevő volt CSAD-alkalmazott. Nem tudjuk, mit akart utolsó sorai­val mondani az osztályvezető, minden­esetre úgy tűnik, hogy itt is az a sajnálatos eset történt, hogy a panasz helyett a „panasztevőt vizsgálták ki". A levélben egyben megígérték, hogy 1964. május 30-tól kísérletileg újból bevezetik az autóbuszjáratot. Mivelhogy közben már a téli fagyok jártak, újabb levelet küldtünk a rima­szombati JNB-re. Egyben írtunk dar­nyai olvasóinknak is, hogy küldjenek a nemzeti bizottságra egy újabb kér­vényt, melyet az összes érdekelt alá­írna. S újból eltelt egy hónap. Közben egy levelet kaptunk Darnyáról, mely­ben megtudtuk, hogy az emberek még mindig gyalog járnak munkába, s a gyerekek napokig kimaradnak az is­kolából, mert hát ez még a kisebb' rossz — ha a lemaradás és a megbe­tegedés között kell választaniuk. Vég­re megérkezett a JNB válasza, mely­ben a következő áll: „Az említett pa­naszt újból kivizsgáltuk s megállapí­tottuk: a szóbanforgó vonalon 20—25 utas közlekednék rendszeresen. Ezért a járat visszaállítása rentábilis len­ne. Mivel ^zonban a menetrendet il­lető szabályzatok szerint nem lehet a szóbanforgó járatot azonnali hatállyal visszaállítani, csakis a Közlekedési Minisztérium előírása értelmében és­pedig az új menetrend érvénybelépése után, mivel olyan változásokról van szó, melyeket sajtó útján kell biztosí­tani. Ezt azonban nem lehet megva­lósítani azért, mert ez idő szerint az új menetrend nyomtatásban van s az esetleges változások 1964. május 30-ig lesznek az illetékes szervek által jó­váhagyva. Az említett okokból a ké­rést csak az új menetrenddel egy Idő­ben, azaz 1964. május 30-tól tudjuk teljesíteni." — S ezzel vége a történetnek. Az autóbusz nem közlekedhet nyolc kilo­méterrel tovább, mert ehhez úi menet­rend kellene — tehát gyalogoljanak csak a munkások továbbra is! Az egészségük elbírja. Éljen a bürokrácia! —ili— "A TÖRPEFENYOK ORSZÁGÁBAN Barsi Imre felvétele Az ő korszerű módszereik A fejlett civilizáció ma gas fokú gépesítést jelent A gépek nemcsak a termo lésben és a közlekedésben válnak uralkodóvá, de ér vényesülnek a kultúrában, a háztartásokban és éle-1 tünk sok más területén is.! Ez az önmagában progresszív folyamat, sajnos, vadhajtásokat is terem: a bűnö­zés is modernizálódik. És mivel a tech­nika iránt főként a fiatalok rajonganak, a „korszerű módszerekkel" elkövetett bűncselekmények is leginkább abból szü­letnek, hogy a technika iránti fiatalos vonzalom félresiklott kalandvággyal és a bűnözésre vezető egyéb körülménnyel és befolyással párosul. Kétségbevonha­tatlan, hogy van az ilyen bűncselekmé­nyekben stílus, különlegesség, ami csá­bítja, sőt büszkeséggel tölti el a gyen­ge, elferdült jellemet. A 19. éves P. József és fiatalkorú ba­rátja, W. Péter is ilyen „stílusos" bűnö­ző volt. Az volt a „specialitásuk", hogy Bratislavában időnként „kölcsönvettek" valamilyen autót (természetesen a tulaj­donos tudta és beleegyezése nélkül), azzal más városba utaztak, ott kirabol­tak egy-két üzletet, majd hazatérve a zsákmányt elrejtették (egyrészét később eladták), az autót pedig visszavitték ere­deti helyére. pontosul. A szükséges munkákat az­után Iparosított központi műhelyek­ben végzik el. Nyilvánvaló, hogy ez az eddigieknél gyorsabb, olcsóbb s jobb minőségű szolgáltatásokat biz­tosíthat. A FALURÓL SEM FELEDKEZNEK MEG A vidéki lakosságnak nyújtott szol­gáltatások mindmáig nem felelnek meg a követelményeknek. A termelő­szövetkezetek vezetőségeit ezért ez idén is a fizetett szolgáltatások gyors tökéletesítésének kérdése foglalkoz­tatja. Természete­sen tudatosítják, hogy a falusi szol­gáltatások színvo­nalasabbá tétele nem mehet a váro­sokban nyújtottak rovására. Magától értetődő azonban, hogy ami a fizetett szolgáltatásokat illeti, minél előbb Sok helyütt nem lenne célszerű az Javulnia kell a helyzetnek falvainkon állandó munkaerőket alkalmazó kis­is. Erre több lehetőség adódik. Fel- üzemek vagy gyűjtőhelyek létesítése, tétlenül szükséges az állandó jellegű Az ilyen községekben viszont szerfö­kisüzemek és gyűjtőhelyek létesítése, iött szükséges az együttműködés a továbbá a szoros együttműködés a fogyasztási szövetkezetekkel, ame­fogyasztási szövetkezetekkel, melyek- lyeknek a közlekedési hálózattól tá­nek dolgozói segítséget nyújthatnak volabbi községekben is vannak eláru­a megrendelések elintézésében, és sítóhelyeik. Eddig mintegy 170 köz­nem utolsósorban az nyújthatna nagy ségben jött létre a termelő- és a fo segítséget, ha mozgóműhelyek, illetve gyasztási szövetkezetek eredményes gyűjtőhelyek gyakrabban látogatná- együttműködése, de ez év végéig nak falvainkba. már mintegy kétszázra kell kiterjed­Szolgáltatási központok — a váro- nie. Sajnos, még ha a már eddig is 6lakon kívül — elsősorban a közle- működő 436 falusi kisüzemet, illetve kedési hálózat közelében levő na- gyűjtőhelyeket is figyelembe vesszük, gyobb községekben létesülnek. Az akkor sem állíthatjuk, hogy a szlo­ilyen községekben, például Výčapy- vákiai termelőszövetkezetek kellő Opatovcén, Hanušovcén, Rozhanovcén terjedelemben s minőségben nyújta­és másutt is egyre több állandó meg- nak szolgáUatások at. Ellenkezőleg rendelőre kel számítani. A övoben _ , .. . ® , . .,. , , , a szolgáltatás e községekben is első- Szlovákiában mindeddig aránylag ke sorban a javítást igénylő lábbeli, ru- íé s községre terjed ki a szolgáltatá ha vagy egyéb tárgyak, valamint más sokat nyújtó kisüzemek és gyűjtőhe megrendelések összegyűjtésére össz- lyek hálózata. Ez a fogyatékosság kü­lönösen a közép- és kelet-szlovákiai kerületben kirívó. Legújabban kitűnően beváltak a vidékre látogató mozgó kisüzemek, illetve gyűjtőhelyek. Egyes szövetke­zetek e téren már eddig is jó tapasz­talatokat szereztek, például a Micha­lovce! Egyesített Termelőszövetkezet, amely főleg szerelőmunkákat vállal. Tagjai kiváló karbantartók és acélpa­lackokban propán-butángázt is szál­lítanak a falusi megrendelőknek. To­vábbi szövetkezetek dolgozói rendsze­resen és előre meghatározott napokon látogatnak a falvakba, ahol átadják a kijavított tárgyakat és átveszik az újabb megrendeléseket. Ezt a munka­módszert alkalmazza például a Bra­tislavai Cipészszövetkezet, de a közel­pövőben más termelőszövetkezetek is követik példáját. A termelőszövetkezetek vezetőségei ez évre tervbe vették, hogy minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt gondoskodnak a vidéki szolgáltatások lehetőségeinek jelentűs kiterjesztésé­ről. Mintegy 50 új kisüzemet, illetve gyűjtőhelyet rendeznek be, számos új szolgáltatást nyújtanak, az eddig nyújtottakat kiegészítik és különösen a villamos háztartási cikkek, gázkály­hák, boílerek s gépipari gyártmányok javításáról gondoskodnak. A termelőszövetkezetek tagjai tud­ják, hogy a vidéken nyújtott szolgál tatások mindeddig nem kielégítők Ezért arra törekszenek, hogy falvaink e téren is minél előbb emelkedhesse nek városaink színvonalára. M. Frýd „Szakosítás" és „munkamegosztás" jel­lemezte tevékenységüket. Nem loptak akármit. Csak szeszes italokra, rádiókra és magnetofonokra specializálták magu­kat— azt ok maguk is többször hangsú­lyozták a bírósági tárgyaláson. Igen részletesen mondták el, hol milyen már­kájú italokat, milyen típusú tranziszto­ros rádiókat és magnetofonokat emeltek el, de amikor a károsult üzletekben más árut is hiányoltak (pld. csokoládét), sér­tett önérzettel tiltakoztak (P. (ózsef: „Ez nem volt a mi specialitásunk."). A mun­kamegosztásban is következetesek vol­tak: P. (ózsef gondja volt az autó be­szerzése. O vezetett, az üzletrablás alatt indulásra készen a kocsiban ült, míg az üzletbe való betörés, az áru kihordása és a „zsákmány" elrejtése barátjának feladatköre volt. Néha egy-egy „megbíz­ható" barátjukat is meghívták az ilyen kirándulásra, de mindenkit csak egy­szer. Illusztrálásként leírjuk dióhéjban egyik tipikus kalandjukat — az utolsót. Októ­ber 30-án játszódott le. A két jó barát délutánra meghívta a Carlton kávéház­ba az egyik galeri vezérét egy kis „ta­pasztalatcserére". Amikor így hármasban elbeszélgettek, eldöntötték, hogy az új barátságot közös kalanddal pecsételik meg. A Heyduk utcán beszálltak egy te­herautóba, ezt a Vazov utcán személy­kocsira cserélték fel. Hogy ne legyen gondjuk az üzemanyaggal, átszivattyúz­tak a teherautóból 30 liter benzint és útnak indultak. Meg sem álltak Nyitráig. Kiválasztottak egy csemegekereskedést, betűrték a kirakatot, az üzletből mintegy 30 üveg szeszes italt raktak a kocsiba és visszafordultak Bratislava felé. Út­közben még egy kis megállót tartottak Szencen. Ott az egyik újságkioszkból „kiemeltek" néhány csomag cigarettát. Otthon megosztoztak a zsákmányon, az autót pedig visszavitték oda, ahonnan „kölcsönvették". Két és fél hónap alatt a következő ki­rándulásokon vettek részt: Trnava, hét palack bor (pezinoki megállóval), mag­netofon, Szene három tranzisztoros rá­dió. tranzisztoros magnetofon. Modra gramofonrádió, négy darab tranzisztoros rádió, Trnava két üzlet, mindegyikből egy-egy magnetofon és \yitra. A két jó barátnak még egy további specialitása is volt; a motorkerékpár­lopás. Az említett idő alatt öt motorke­rékpárt tulajdonítottak el: hármat csak néhány napi használatra, egyet azonban szétszedtek, alkatrészelt megtartották, a vázat pedig a Dunába hajították, egyet pedig teljes egészében elástak. Tizenegy pontból állt a vádirat — mindegyik egy-egy bűncselekmény. A bün­tető törvénykönyv négy bekezdését sér­tették meg több ízben ia: a 132. paragr. (szocialista tulajdon vagyon szétlopkodá­sa), a 147. paragr.-t (lopás), a 245. pa­ragr.-t (idegen tárgyak jogtalan haszná­lata) és a 133 paragr.-t (szocialista tu­lajdont képező tárgy Jogtalan használa­ta). A Járásbíróság P Józsefet két és fél évi, fiatalkorú társát, W. Pátert pedig másfél évi szabadságvesztésre ítélte. I.esz tehát bőven Idejűk, hogy elgondol­kozzanak, vajon nem élhették volna-e ki hasznosabban a technika iránti rajon­gásukat és kalandvágyukat. --Kgy— TPgy levél ürügyén írom e soro­t-j kat, mely a minap érkezett az Új Szó sportrovatának elmére. Gaál József Érsekújvárról többek közt ezt írja: „Ha Bratislavában volt dol­gunk, mindig benéztünk a Tatra ká­véházba egy sakkpartira. De most hiába kerestük a sakkozókat. A pin­cérek úgy néztek ránk, mintha a Holdról érkeztünk volna, amikor kérdeztük, hogy hová tették át a „főhadiszállásukat" a sakkozók? SAKKOZOK a „Doparoma" kávéházban — A sakkozók? — mondták — išli doparoma — azaz a „fenébe mentek". De nem mondták meg ne­künk, hogy melyik utcában van az a „Doparoma" kávéház!! Hát igen, Ma már nem látunk se­hol sakkozókat a bratislavai kávéhá­zakban, csak a Palace-ban „tűrnek meg" egy párat három asztalnál. Pe­dig néhány évvel ezelőtt még min­den kávéházban tologatták a figurá­kat a vérnélküli csatamezőn, még „Botvinyík kávéház" is volt a vá­rosban! Most pedig a kártyásokkal egyetemben kiseprűzték a sakkozó­kat is — a Palace már említett né­hány „mintapéldányától" eltekintve. De hát miért nem sakkozhatunk a kávéházban? — teszi föl a kér­dést Gaál Józseffel sok száz ember. Hiszen a sakkozók — és a kávéház fogalmak az elmúlt évszázadokban elválaszthatatlanok voltak. „Félketťóre Jár az idő, az ifjú el­indul ... könyvestáska a hóna alatt. Iskolából megy haza. Az útjába eső kávéház nagy tükörablakánál meg­áll, betekint és állva marad. Az ab­lakmélyedésben levő asztalnál, feke­tekávé mellett két sakkozó ül, a viaszosvásznon különböző alakú fi­gurák állnak glédában. A diák áll és bámul, nem érti a dolgot, de a tologatás szabályossága kötve tart­ja figyelmét. Egész délután töri a fejét, milyen játékot látott." Így kezdi visszaemlékezését sak­kozói pályafutására a nagy magyar sakkozó: MarÓczy Géza. És ha meg­kérdeztük bármelyik mesterünket, hol gyakorolta a sakkozást, hol csi­szolta tudását — egybehangzó vá­laszt kapunk: a kávéházban. Vagy gondoljunk a napjainkig is fennál­ló párizsi Café de la Régence-ra, ahol Diderot, Voltaire, Rousseau és Napoleon is sakkozott! Mi a sakkozók bűne, amiért ki­űzték őket a „paradicsomból". A ká­véházak pincérei, vezetői a vendég­látóipari igazgatóság utasításaira hi­vatkoznak, ott pedig sorolják a „sú­lyos bűnöket"; a sakkozók rendet­lenek, elállják a forgalmat a kávé­házban, szórakozottságukban kiége­tik a páholyüléseket, elfelejtenek rendelni valamit — és így tovább. Mindebben van némi igazság: sokan vannak, elállják az utat — azért, mert az utóbbi időben csak egy-két kávéházba engedték be őket. Ha mindenütt játszhatnának, számuk megosztana, nem lenne torlódás. Ami a kiégetett plüst illeti — azt hiszem az ittas ember, aki egyéb­ként szívesen látott vendég — na­gyobb kárt okoz. Es már el is ér­keztünk a kérdés nyitjához. Amit szemérmesen elhallgatnak a kávé­házak vezetői, a vendéglátóipar fe­lelős dolgozói. Azt, hogy a sakkozó nem jó vendég — mert csak kávét vagy málnaszörpöt fogyaszt. Éppen olyan nem jó vendég, mint az, aki a kávéházban újságot, folyóiratot akar olvasni — mert az ls csak ká­vét fogyaszt. Talán azért keressük hiába néhány napilapon kívül a ké­peslapot, kulturális folyóiratot a legtöbb kávéházban! — Attól elte­kintve, hogy ez nem szolgálja a vendéglátóipari üzem kulturáltságát — különösen most, amikor sok ide­gen megfordul nálunk — azt hiszem, a sokat emlegetett „akkumuláció" szempontjából is téves számításon nyugszik. Mert igazat kell adnom egy öreg, tapasztalt pincér ismerő­sömnek: nagyobb forgalmat bizto­sít az a vendég, aki naponta rend­szeresen elfogyasztja az egy-két fe­ketekávét, mint az, aki hébe-hóba betéved és megiszik néhány „rund" konyakot, vagy egy liter bort! Ami pedig a sakkozókat ilťeti? Nos, hagyomány ide, hagyomány oda, van a kávéházon kívül más megol­dás ts. A Kultúra és Pihenés Park­jában szép helyiség, sakk-készletek egész sora várja őket, s a Cseh­szlovák—Szovjet Barátság Házának igazgatóságán is úgy nyilatkoztak, hogy szívesen látják a sakkozókat az olvasóhelyiségben. DELMAR GÁBOR 0] SZÚ 4 * 1964. február 12.

Next

/
Thumbnails
Contents