Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-08 / 39. szám, szombat

LACO NOVOMESK?! D VILA TEREZA . Vlagyimir Alekszandrovics Antonov-Ooszejetiko emlékének ajánlom, akit a harmincas évek végén dicstelenül kitöröltek az Október és az SZSZKSZ első évelnek történetéből, s akit 1956-ban az SZKP XX. kongresszusa dicsőségben visszaadott mindenkinek, hogy Anto nov elvtársban újból tisztelhessék a tudóst, katonát, a Leniii-gárda forradalmárát, a Pétervári szovjetek forradalmi katonai bizottságának titkárát, az 1917-es év munkás- és katonaküldöttét és a húszas évek csehszlovákiai szovjet diplomáciai testületének vezetőjét. Az akkor volt, az akkor volt még, mikor egy zászlót irigyelt valahány lobogónk, mely értük is szaggatva, betiltva lenézve ama novemberi alkonyon s egész nap Prága felett, Zsizskov felett, az Itál utca nemtudom hány szám alatt, mint ú] naptárban az ünnepi lap, vörösen lobogott. (A. Hóffmeister karikatúrája, 1963) Alattunk gőzölgő lendkerekü vonatok indultak a füsttel fürtös állomás felöl Párizs felé és lobbra Varső felé, Berlinből Pesten át Isztambulig, mi pedig a kerten keresztül beléptünk e valamennyi város nevében ls valahová messzebbre, túlra a lobogós ház küszöbén. Nembánom-módra honnan ls vette furcsa nevét Vila Teréza? Hiszen Teréz, hiszen Teréz csökevény vénlány nemesi házból, utolsó hajtása űri családnak, ki világ csúfjára máslis fejével pártában vénült, míg ez itt fütyülve rá ifjú keblét lengő zászlóknak bátran kitárta. Szavamra mondom hozzá e név cseppet sem Illett. A lenini intést tükrözö szobában hol „Oktábert" parancsolt ama robusztus szobor, suhogásban, zajban, feketében vagy csak ünneplő ruhában meghajtásunk tovariš Antonov fogadta rendre, s az októberi ünnepélyre nyájasan invitált. Szólnom kell erről az estről, hacsak egy percnyi vers Is idézze, bár emlékeimbe egész véletlenül vésődött úgy, hogy el ne felejtsem. Amíg a hal, egzotikus tengerek Igazi hala a szél markában rángatózva dacosan úszott vörös lobogóként november árama ellen, ez alatt lent a földszinti szobákban azúrfüstű lusta hullám öbölben ácsorgott Ilyen is, olyan is, úgy ahogy mondom keverék népség. _ Lám, amaz ottan bölcsködö ujját tartva a csészén hivatalmereven, hivatalin a hivatalért az Orosz államünnepet Jelenlétével megtlsztolendön — mert hátha mégis egyszer... Itt meg a nem kenetteljesen Ismerkedők, kiket megtisztelt, szemmel láthatólag megtisztelt a szovjeteknél ez a találkozás, hogy éppen az ő ünnepükön — szögletes és elfogadott küldöttek ők — jól beszélnek-e Zsizskov, Smíchov, Ostrava, Kladno nevében s azt mondják-e, amit határozatként rájuk bízott a gyülekezet, hogy örökre együtt, sohase másként, s különben ls: „elvtársak, meg vagyunk^győződve róla, hogyan majd akkor, hogyha egyszer..," S itt is ott Is, csak pillantsál körül, a napi hírek rovatába a legtalálóbb frázis máris virágzik „Mint mindig Prága művészvilágának szine-java gyűlt Itten össze És irány a büfé tányért ragadhatsz, s rakhatod menten Nicsak, valóban az lrásmüvészet, a színház és zene zsebszötára Itt ez, törtető szerzők, zengzetes tekintélyek mérget vehetsz rá, tíz-húsz év múlva klasszikus mester. Vagy nem olvasta tán, mit mondott rőla Šalda? S egyszerre mintha siklón csúszkálna képzet-alakká alakból képzet, civilruhába testesült fogalmak, ismét fogalmakká személyesülve. Nos bizonyos, angolparkként gyúl a fejemben, a DevStsil

2 költőcsoportja áll amott. Íj Villa Teréza — 1941-ig a szovjet diplomáciai képviselet, később a követség székhelye. 2) DevStsil — cseh forradalmi beállítottság* avantgardista művészek tömörülése. 3) Csodálatos Varázsló és Bagdadi Tolvaj — Vitfdav Nazval, illetve Konstantin Biebi verskötetének clmal. 4) Ménesi if/ak — Mánes modern képzflmfivétzek tömörüléi*. 5) Disk, Pásmo, DAV, Avantgarda, Dedrasbor, Proletkult, Tamtam, dzsessz, Dada — cseh és szlovák forradalmi beállltQtUágá újságok, tömörülések, együttesek elnevezései, amelyek azonban a művészet kérdésében különböző nézeteket vallottak. 6) „Meghalt a régi művészet..." — Ehrenburg mendíia, amelyet a Devetsll jelszónak használt. 7) „ÜJ, új a kommunizmus csillaga... és nincsen semmi fij rajta kívül" — Vladimír Vanüora kitétele Jaroslav Sallert első verskötetének előszavában. Hallom ahogy pukkannak az Isteni nyugtalanság pezsgő dugói, villan az érdekeltség elérni az elérhetetlent, rafinált egyszerűség, s az egyszerűség pátosza, póza, vonzó messzesége, messzi szomorú nosztalgiáknak, tarka kendőben a világ, vlrágnyilásban a rét, vlgsága tavaszi vásár, de hát — mit is beszélek — százfájdalmú folt csúfja rajta, amelyet majd kimosnak, három vízben kimosnak, istenblzonyl A Csodálatos Varázsló és a Bagdadi Tolvaj,

5 az a mandulaszemű fiú és mások más lelkesedéssel, de együtt a kommunizmus szeplőtelen költészeti kiáltványai, zsonglőrök, kik handabandázva döntöttek apostolt ebben az időben éppen, s ennek az időnek nevében, a század szédítő nevében önkéntelenül csiholták metaföráikat, mivel a költemény, mivel a szép költemény, mivel a szép könyvből szép költemény költőt kísér, akár rózsákat hangtalanul az illat, szép nőket a báj. És nézz odább: más képek, egészen mások az eddiginél, csöppet sem hasonló azokéhoz kik szenteskedő evangéliumuk felfuvalkodva fújták: körte a körte. Legyen övék, szedjenek bőven belőle ' kubista élek éles sarkain, s vonszolják az ízlés arénájába kitartón e sekély Igazság nyomában kifent Igazságukat a más képeket, az egészen másokat az eddiginél Most Itt vannak mind a Manesi ifjak

4 Hisz ez a ház és lobogója hírnöke a másnak, hirdeti a mást, a mást és a másként Felvonulni látni nyugtalanító a shakespearei drámáktól alig eltérő jelenést a holt történelem parádés szobáiból. Mit tesz majd Hamlet, a dán királyfi csillogó csészét tartva kezében a szörnyűbb veszteségről szóló monológnál, a szörnyűbbnél, mint aminő Ofélia volt: Elvtársak, feleljetek felejtés örvényébe hullhat-e majd szemétdomb, sötétség pora fedheti-e bölcsességét a költőnek, a költő bölcsességét csak azért, mert régről , mert ősidőkből fogant? Az idő mindent megoldott vagy sokmindent legalább is, s kérdezhetik, erről minek is írni, amikor régen passé már ez a kérdés, a lenini időkben nem maradt se híre se hamva, de én emlékszem, s elmondom, hogy volt, mert volt s pontosan Így. Es voltak viták, ellentétek, zajos beszédek, szenvedélyes Igenek, mámoros nemek, furcsa villámai e termo hangzavarnak a hogyan, miként s míkorről, biztonságában a kételkedésnek, bizonyosság után tapogatózva, tudva, hogy lesz majd, s nem tudva hogyanját volt a Disk, Pásmo, DAV és Avantgárdé, Dgdrasbor, Proletkult, dzsessz, Tam-tam és Dada,

s űj szavak fénye s új jelentése régi szavaknak, mit lelkesítőn belengett az újnak, ez újjá, az ismét: „Meghalt a régi művészet, éljen az új!"® „Oj, új a kommunizmus csillaga és nincs semmi űj rajta kívül.. Oj század volt ez annyi bizonyos, s hogy benne tűnjön el a régi lábnyomát veszejtő szándék végtelen hosszúra nyúltak az éji eszmecserék, miközben elgyötört arccal ültek a fáradt vitázók, s főúrnak kiflivel, kávéval adósak, ki számtalanszor újfent beleszólt a vitába „Uraim, záróra van!", a láthatár felett az igazság hajnalig ott lebegett, Így vagy úgy csillogva ki-kl tudatába, amelyben csak így, ilyen éjek után higgyék ej az Igazság és a szépség csak így hajnalodik, És mindezek az éjek összegyűltek itt, ennek az őszi napnak alkonyén, mert övek volt ez a nap, s e napé voltak ők, az ő nevében nappalodtak nappallá. Monosxlóy M. Dezső fordítása. Laco Novomeski) — régóta ismerős számunkra ez a név. Elete, munkássága példája a kommunista író felelősségvállalásának. Pályája — a szlovák avantgarde soraiban — a húszas évek elején indult, s mat beérkezettsége mögött négy évtizednyi alkotómunka áll. E beérkezettség persze nem azonos a divatos jelkapottsággál, hiszen éppen az ő élete is példázza, sokszor mennyi küzdelmet, kiállást, sőt meghurcoltatást kell vállalnia a kommunista művésznek, míg az őt megillető elismerés beérik. F. X. Salda, a cseh kritikai élet egykori nagy tekintélye Nezval mellett jelölte ki helyét a kor irodalmában. Novomeský azonban nemcsak mint költő és publicista (a Rudé právo szerkesztője is volt] jelentős, hanem mint politikus is töretlen emberségéről s elvhüségéről telt tanúságot. Tagja volt az SZLKP Központi Bizottságának, s egyik szervezője a németek elleni jegyveres harcnak, a Szlovák Nemzeti Felkelésnek. A felszabadulás után fontos közéleti tisztséget töltött be, a személyi kultusz idején azonban ó maga is a törvénysértések áldozata lett. S ha a magyar olvasó tudatában a név sokáig idegen, méltatlan fogalmakat asszociált, ezek Indítása ebből az időből datálódott... Az idő rostáján azóta kihulltak a vádak. Hét esztendei börtönélet után Novomeský kommunista szellemisége, s hite — ma is töretlen. Legújabb művei, a Vila Tereza című elbeszélőkölteménye és a Harminc perc a városon át című kötete méltán váll erről. A Vila Tereza — melyből részletet közlünk — az emlékek idézése. Ebben a poémájában a költő a szovjet nagykövet lenini magatartását jellemezve az igazi forradalnüságnak állít kőnél és bronznál maradandóbb emléket. A kortárs szemével t. Novomeskýnek jó kapcsolata volta magyar művészértelmiséggel. Levélben kértük fei Forbáth Imrét, a közelmúltban 65. évét ünneplő kommunista költőt, a személyes jóbarátot,rövid néhány sorban valljon a kortárs — a kortársról, íme, a levél: / Kedves Szerkesztő Elvtársak! H

armincöt év óta ismerem Novomeskýt. Barátságunk két költőkommunista viszonya, melyet soha nem zavart félreértés. Annál . furcsábbnak tűnhet, hogy — mint nemrég megállapítottam — rólam, életemről-múltamról sok mindent nem tudott. Nem tudta, hoau Szlovenszkón annyi évet töltöttem mint gyermek, gimnazista, majd katona, s ott orvoskodtam az ő vidékén is, Stará Túrán, s egy Senicéhez közeli fürdőhelyen. Tehát jól ismertem Szlovenszkót, nemcsak Prágát, mint ő gondolta. Ez egy kicsit jellemző háború előtti életünkre. Elég volt tudnunk a másikról, hogy jó ember s elvtárs, s becsültük, szerettük egymást. Nem keresgéltünk a múltjában; nem bolháztunk magánéletében... Ntívomeský egyike a legbájosabb embereknek, nyílt, vidám természet, s ha valakit megszeret, nem ismer fenntartásokat. Valamikor a karlíni pártközpontba úgy jártunk mint haza; nem egyszer ott aludtam Laco íróasztalán. Esküvőjén tanúja voltam. Sokszor meglátogattam, családi s baráti körében végnélküli viták folytak, persze bor ís, és röpködtek a tréfák. Távolból hazatérve első utam sokszor hozzá vezetett. ...Átugrok néhány évet, a Szlovák Nemzeti Felkelés idejébe. Repülővel jött Londonba, delegációval. Összejöttünk, s az volt a terv, hogy magával visz: haza; dolgozni a felkelés magyar aszpektusain. Bene'sék ellene voltak. Máig őrzöm londonbóli távozásakor írt búcsúlevelét.,. A felszabadulás után sok gondja-teendője volt, de maradt számomra ideje. Hadd említsem, liogy beszéltem vele néhány magyar értelmiségi érdekében. Azonnal intézkedett, nem volt soviniszta; az a vád koholmány, mint annyi hasonló azon nehéz években. Rehabilitációja örömünnep volt. — Novomeský nagy költő és gondolkodó. Költészetének sajátossága a gondolatok s érzelmek művészi ötvözete. Nem könnyű poézis, bár a képek s a melódia varázsa segíti az olvasót. Urx így jellemezte: verseiben — mondotta — dialektika van. Összefonódott ellentétek feszültsége és feloldása hullámzik bennük. M

aradandó értékeket adott és ad népének, sőt az egész haladó emberiségnek. Barátságát kitüntetésnek érzem és szenvedélyes érdeklődéssel követem további alkotó útját. Sok szeretettel: FORBÁTH IMRE V. Fomin: Átéli tengeren, 19B4. február 8 * ÜJ SZÖ 9