Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-08 / 39. szám, szombat

M

ár kora délelőtt meleg szállt a völgybe A nap leolvasztotta a vádunkon levő sllécekről a havat, és megszárította a léceket. A völgyben tavasz volt, a nap forrón sütött Cipeltük a léceket és a hátizsákot a Galturba vivő úton A temető mellé érve láttuk: éppen akkor ért véget egy temetés. — Grüss Gott — mondtam a temetőből kilépő és mellettünk elhaladó papnak A pap bólintott. — Különös egy pap — mondta John —, sosem szól az emberhez. — Hát azt hiszed, olyan nagyon szeretik mondani, hogy „Grüss Gott"? — Sosem válaszolnak — mondta John. Megálltunk az úton, s néztük a friss földet lapá- cdmcct ljc toló sírásót Fekete t K IN t 5 I n t szakállú, bőrcsizmás paraszt állt a sír mellett. A sírásó abbahagyta a lapátolást, felegyenesedett A csizmás paraszt kivette a kezéből az ásót, s folytatta a sír feltöltését — olvan egyenletesen szórta a földet, mintha trágyát terítene a kertben Ragyogó má|us délelőtt ez a sirhantolás valószerűtlennek hatolt Nem tudtam senkit halottnak elképzelni — Képzeld el, hogy egy ilyen na pon temetnek el — mondtam Johnnak. — Nem szeretném. — Hát — mondtam —, nem ís engedjük meg. Továbbmentünk az úton a városka házai mellett, a fogadóig Egy hónapig síeltünk a Silvrettán, jó volt most idelenn a völgyben Szó se róla, jó volt síelni a Silvrettán. de ez már afféle tavaszi síelés volt, csak kora reggel és este volt jó hó. a közbenső Időben megkásásította a nap Már mindketten úntuk a taapot. A nap elől sehova nem tudott az ember elmenekülni Árnyékot csak a sziklák vagy a kunyhó adott — ez szintén egy szikla oltalmában épült —, de árnyékban az Izzadság ráfagyott az ember fehérneműiére A kunyhó elé napszemüveg nélkül nem lehetett kiülni. Kétségtelenül kellemes volt feketére lesülni, de a nap azért nagyon Idegesítő volt. Az ember nem tudott megbékélni vele. örültem, hogy itt vagyok lenn, távol a hótól. Már túlságosan késő tavasz volt ahhoz, hogy az ember a Silvrettán csücsüljön Egy kicsit már a síelést ls untam. Túl sokáig voltunk odafenn. Még mindig a számban éreztem a kunyhó bádogtetejéről lecsorgó bólé Izét — az volt az Ivóvizünk Ehhez az ízhez hasonló valamit éreztem a síeléssel kapcsolatban ls. örültem, hogy a síelésen kívül más dolgok Is vannak az életben örültem, hogy lenn vagyok ezen a májusi délelőttön a völgyben, távol a magas hegység természetellenes tavaszától. A fogadós a verandán ült, a falnak támasztotta székét Mellette ült a szakács. — Skl-heill — mondta a fogadós. — Heill — mondtuk, a léceket a Talnak támasztottuk, és levettük hátizsákjainkat. — Milyen volt odafenn? — kérdezte a fogadós. — Schön. Egy kicsit túl sok volt a napfény. — Igen. Ebben az évszakban ott túl sok a nap. A szakács mukk nélkül ült a székén. A fogadós bejött velünk, kinyitotta az irodáiét, és kihozta a postánkat — egy kötég levelet és néhány újságot. — Igyunk egy kis sört — mondta John. — Remek. Igyunk benn. A tulaj hozott két üveggel, ittunk, s közben olvastuk a leveleket — Tudod mit, igyunk még egy kis sört — mondta John Most egy lány hozta oda a sört. Mosolygott, miközben kinyitotta az üvegeket. — Sok levél — mondta. — Igen. Sok. — Proslt — mondta a lány, és kivitte az üres üvegeket — Már elfelejtettem a sör Izét. — Én nem — mondta John. — Ott fenn, a kunyhóban sokszor gondoltam rá. — Na — mondtam —, most itt van előttünk. — Az embernek sohasem szabadna semmit túl hosszú Ideig csinálnia. — Bizony nem. Túl sokáig voltunk ott fenn. — Átkozottul sokáig — mondta John. — Semmi |ó nem jön ki abból, ha túl hosszú Ideig csinál valamit az ember. MINGWAY: IDILL S. Krasauskase litván grafikus illusztrációja. A nap betűzött a nyitott ablakon, s átvilágította az asztalon álló sörösüvegeket Félig voltak az üvegek. A sör hideg volt, s az üvegekben alig volt rajta hab. Ha kiöntötte az ember a magas poharakba csak akkor gyűlt össze egy kis vékonyka habréteg az ital tetején. Kinéztem a nyitott ablakon, a fehér útra Az útszéli fákon por ült. Messzebb egy zöld mezőn patak kanyargott. A patakparton fák sorakoztak, s volt ott egy nagy kerekű vízimalom ls. A malom nyitott oldalán keresztülpillantva nagy farönköt láttam, fűrész mozgott benne fel-le, de mintha senki se kezelte volna. A zöld mezőn négy varjú sétálgatott, egy másik fenn ült egy fán, őrködött. Kinn a verandán a szakács felkelt a székről, s a halion át hátrament a konyhába Itt benn a nap átsütött az asztalon levő üres üvegeken. John rádőlt az asztalra, feje a karján nyugodott. Az ablakon kere^tül láttam, hogy két ember jön fel a homlokzat felőli lépcsőn. Beléptek az Ivóba Az egyik a csizmás, szakállas paraszt volt A másik a sirásó Az ablak melletti asztalhoz ültek le. A lány bejött, és megállt az asztaluknál. Ügy tűnt, a paraszt nem Is vette - észre. Csak ült, keze az asztalon. A régi katonai egyenruhájában volt. A zubbony mindkét könyökén folt díszlett — Mi legyen? — kérdezte a sírásó? A paraszt egyáltalán nem figyelt oda. — Mit akarsz Inni? — Snapszot — mondta a paraszt. — És egy negyed liter vörösbort — mondta a sírásó. A lány hozta az Italokat, a paraszt megitta a snapszot. Aztán kinézett az ablakon. A sírásó figyelte. John az asztalra borulva aludt. Bejött a fogadós, és odament az asztalhoz. Tájnyelven mondott valamit, a sírásó válaszolt neki. A paraszt csak nézett kifelé az ablakon. A fogadós kiment a helyiségből. A paraszt felállt. Elővett bőrtárcájából egy összehajtogatott tízezerkoronást és széthajtogatta. A lány odament. — AUes? — kérdezte. S — Alles. — mondta a paraszt. — A bort hadd fizessem én — mondta a sírásó. — Alles — mondta újra a paraszt a lánynak. A lány benyúlt a kötényzsebébe, kimarkolt egy csomó pénz, és leszámolta a visszajáró aprót A paraszt kiment az ajtón. Alighogy kilépett, a fogadós újra bejött, leült a sírásóhoz, és beszédbe elegyedett vele. Tájnyelven beszéltek. A sirásó derült valamin. A fogadós fel volt háborodva. A sírásó felállt az asztaltól. Alacsony, bajuszos emberke volt a sírásó. Kihajolt az ablakon, s végignézett az úton. — Na, lám, éppen most megy be — mondta. — A Lowenba? — Ja. Még beszélgettek egy darabig, aztán a fogadós odajött a mi asztalunkhoz. Magas, öreg ember volt a fogadós. Nézte az alvó lohnt. — Alaposan kifáradhatott. — igen, korán keltünk. — Korán akarnak enni? — Bármikor —- mondtam. — Mi van ebédre? — Bármi, amit parancsolnak. A lány majd behozza az étlapot. A lány hozta az étlapot. |ohn felébredt Az étlap fakeretbe süllyesztett, tintával megírt kartonlap volt. — itt a Speisekarte — mondtam Johnfiak Rápillantott az étlapra Még álmos volt. — Iszik velünk egy pohárral? — . kérdeztem a fogadóst. A fogadós leült az asztalunkhoz. — Ezek a parasztok állatok — mondta. — Ezt, aki Itt volt, láttuk a városbajövet, éppen egy sírt hantolt. — A feleségéét — Cl — Ez egy állat. Ezek a parasztok mind állatok. — Hogy érti ezt? — El se hinné!... El se hinné, hogy mi történt ezzel... — Mesélje el. — El se hinné. — A fogadós átszólt a sírásónak. — Franz, gyere csak ide. — A sírásó átjött, magával hozta a kis borosüvegét és a poharát is. — Az urak éppen most Jöttek le a Wíesbadenerhüttéből — mondta a fogadós. Kezet ráztunk. — Mit iszik? — kérdeztem. — Semmit — Franz tagadólag Intett az ujjával. — Még egy negyed litert, jó? — Hát, jó. — Megérti a tájnyelvet? — kérdezte a fogadós tőlem. — Nem. — Miről van Itt sző tulajdonképpen? — érdeklődött John. — A fogadós arról a parasztról fog mesélni valamit, akit a városbajövet a sírhantolásnál láttunk. — Teljesen mindegy, úgysem értek belőle semmit — mondta John. — Túl gyorsan beszél. — Ez a paraszt — mondta a fogadós —, nos, hát ő hozta be ma a feleségét, hogy eltemettesse. Az aszszony a múlt novemberben halt meg. — Decemberben — monta a sírásó. — Nem számit. Akkor hát decemberben. A férfi értesítette a közösséget — December tizennyolcadikán — mondta a sírásó. — Mindegy, a lényeg, hogy nem tudta behozni és eltemettetni, amíg a hó el nem takarodott. — A Paznaun túlsó oldalán lakik — mondta a sírásó. — De ehhez a községhez tartozik. — Nem tudta behozni sehogy sem? — kérdeztem. — Nem. Onnan, ahol ő lakik, hóolvadásig csak sível lehet bejönni. Szóval ma behozta, hogy eltemessék, de a pap, mikor meglátta a halott arcát, nem akarta eltemetni. Most folytasd te, mondd el az egészet — mondta a fogadós a sírásónak. — Németül beszélj, ne tájnyelven. — Hát az mókás dolog volt a pappal — mondta a sírásó. — A közösségnek »szöló jelentés szerint az aszszony szívbajban halt meg. Tudtuk is már régóta, hogy szívbajos. Néhanéha elájult a templomban, régebben. Azután nem ls jött. Nem volt elég erős a hegymászáshoz. Mikor a pap levette a leplet a halott arcáról, megkérdezte Olztól: „Sokat szenvedett a feleséged?" — „Nem — felelte Olz. — A pap újra szemügyre vette a halottat. Olznak ez nem nagyon tetszett. — Mi lelte az arcát, hogy ilyen lett? " — Nem tudom — mondta Olz. — Jobb lenne, ha megmondanád — mondta a pap, és visszahajtotta a leplet a halott arcára. Olz nem szólt. A pap nézte Olzot, Olz meg visszapillantott a papra. — Hát, akarja tudni? — Kell, hogy tudjam — mondta a pap. v — Na, most jön az igazi — mondta a fogadós. — Figyelje csak meg ezt. Folytasd, Franz. — Hit — mondta Olz —, mikor az asszony meghalt, megírtam a jelentést a közösségnek, aztán fogtam a holtat, klvittem a fészerbe, és végigfektettem^ a nagy farakás tetején. I Mire hozzá kellett nyúlnom ahhoz a ! fához, ő már merev volt, így hát 1 nekitámasztottam a falnak. A szája nyitva volt, s mikor esténként be- , mentem a fészerbe fát hasogatni, a lámpást oda akasztottam fel. — Miért tetted ezt? — kérdezte a pap. — Nem tudom — mondta Olz. — Sokszor tetted ezt? — Ha esténként dolgom volt a fészerben, mindig. > — Nagyon helytelen volt — mondta a pap. — Szeretted te a feleségedet? — Ja, szerettem — mondta Olz. — Nagyon szerettem. — Megértette végig? — kérdezte a fogadós. És érti ezt a feleségével kapcsolatos dolgot? — Hallottam. — Mi lesz az ebéddel? — kérdezte John. — Rendeld meg — mondtam. — És maga igaznak tartja ezt a dolgot? — kérdeztem a fogadóstól. — Biztos, hogy Igaz — mondta. Ezek a parasztok állatok. — Most hova ment? — A Lowenbe ment, a kollégámékhoz, inni. — Nem akart velem Inni — mondta a sírásó. — Azért nem akart vele Inni, mert ő tud erről a feleségével kapcsolatos dologról — mondta a fogadós. — Ide figyelj — mondta John —, mi lesz az ebéddel? — Jól van — mondtam. (Fordította Rákosy Gergely) Olvasóink tájékoztatására körkérdéssel fordultunk íróinkhoz, akiket megjelent könyveik, vagy könyvük alapján már ismernek az írott szó szerelmesei. Két kérdésre kértünk váiaszt: • Min dolgozik jelenleg? • Mik a jövőbeli tervei? A beérkezett válaszokat - minden rangsorolási szándék nélkül, lapunk szombati számaiban - ismertetjük. SZABÓ BÉLA: Munkámmal kapcsolatban legszlvevesebben arról beszélek, ami kész, amit befejeztem. — Idén jelenik meg a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadónál az Ebek lázadása című szatirikus regényem. Izgalommal várom megjelenését, mert hiszen a könyv akkor kezd élni, amikor az olvasó kezébe kerül, jelenleg Steiner Gábor élete regényén dolgozom, s a Jövőben is azt teszem, amíg el nem készülök vele. A mű annyira lefoglal, hogy más tervvel alig tudok komolyan foglalkozni. És így volt ez nálam minden esetben: amíg a tervezett, könyvvel el nem készültem, minden más probléma szinte összezsugorodott előttem. A regényen másfél esztendeje dolgozom. Eddig rengeteg anyagot dolgoztam fel, volt rá időm, lehetőségem, mert a Szlovák Írószövetség az irodalmi alapon keresztül alkotószabadságot biztosított számomra. Ez idő alatt keményen dolgoztam. Ennek ellenére nem állíthatom, hogy a nehezén már túl vagyok. Gyakran az a benyomásom, hogy mindaz, amit eddig írtam, tulajdonképpen nem egyéb, mint az anyag csoportosítása és mindent újra kell kezdeni... Az anyagot újra át kell gyúrnom, rostálnom, hogy kialakuljon az ember, a töretlen jellem, a megalkuvás nélküli forradalmár, az igazi Steiner Gábor, akinek gondja a párt gondja és igazi otthona a magyar falu volt. Munkámmal kapcsolatban egyelőre talán ennyi is elég lenne, ha nem kéne válaszolnom több levélírónak, akik azzal a kérdéssel fordultak hozzám, miért dolgozom Steiner Gábor életrajzán, ha Holotíková már megírta. A kérdés indokolt, ezért válaszolnom kell rá: Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy Holoťíková, noha nem tud magyarul, könyvével úttörőmunkát 'végzett. Steiner Gábor életén keresztül hévvel jé§ szeretettel mutatott rá a csehszlovákiai magyar munkások és parasztok forradalmi magatartásának az osztályharcban él könyvének értéke, hitelessége éppen ebben rejlik. Nos, amire Holotíková rámutatott, azt nekem szépirodalmi síkon kell kidomborítanom. Meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik Holotíková könyvét olvasták, érdeklődéssel olvassák majd az én könyvemet is. Steiner Gábor élete és a csehszlovákiai magyarok áldozatkész forradalmisága van olyan, gazdag, hogy színessé teheti egy 'regény oldalait is. Csak sikerüljön! De ez már más kérdés. HlE B Q KIOlK DUBA GYULA: I

Az első kérdésre néhány rövid • mondattal felelhetek: Riportokat írok a Hétbe, s emellett elbeszéléseket és humoros karcolatokat. A közeljövőben szeretnék több humoros dolgot írni s rövidesen be aka rom fejezni új sza tíragyűjteményemet, melyet, remé lem, júniusig sike rül átadnom J ki adónak. 2

A második kér• dés már össze tettebb. Valahogy úgy van, hogy az ember mindig mást szeretne csinálni, mint amit pillanatnyilag tesz. Én például szeretnék most független és szabad lenni a szerkesztőségi munkától, minden kötöttségtől, hogy végre belefoghassak abba a regénybe, amelynek a gondolatát már legalább egy éve hordozom. Aztán darabot is meg kellene próbálni írni, s ehhez is kötetlenség kellene. Persze, ezek még csak nem ís tervek, inkább vágyaknak nevezném őket. Mindenesetre még ez évben hosszabb alkotószabadságot kérek, hogy hozzákezdjek regénytervem megvalósításához, amely a háború utáni évekről, arról a hol mulatságos, hol meg reménykedő és könyörtelen korról szólna, amely az Ifjúságunkat jelentette, és amelyről mind ez ideig oly kevés szó esett irodalmunkban. DÁVID TERÉZ: "I Mióta a Területi Színház dra-*-• maturgiájának vezetését átvettem, Inkább „műhelygondjaim" vannak, mjntsem műhelytitkaim" —, •.tmi felől a szeresztőség érdeklőlik. Ugyanis a lelkiismeretes színhá;i ember átmenetieg elnémította )ennem az ambí:iózus írót. Vannak azonban „műhely•erveim" ... „műhelyálmaim ..." ?éldául a sok drána után, sok konor színezetű no/ella után szeretlék végre jókedvű írasokat alkotni. Emberi gyengeségeket a szatíra görbe tükrében visszavetíteni. A rossz emlékű személyi kultuszt ís ezen a módon érinteném. Ilyenfajta szemléltetési módon többféle műfajhoz is hozzányúlnék. Témám ezekhez bőségben lenne. Majdnem olyan sok kifejezésre váró gondolatom van, mint amilyen kevés az alkotásra felhasználható időm. RACZ OLIVÉR "1 Hogy mivel foglalkozom? — 1-* Egy kislány ül előttem az októberi színekben pompázó őszi domboldalon, a szeme könnyes és olyan szomorú, akár a bánat tava a régi tündérmesékben. Ojjai között egy ügyetlen, kicsi' összekölnizétt, ki 1 csit összekönnye zett cigaretta ta nácstalankodik, s a tenyere mdllett a száraz mohán egy tucatnyi apró, fe hér tabletta sora kőzik. Egyszerre történő beszédes céljából. — Rette netesen sajnálom ezt a kislányt, hiszen olyan szép és olyan fiatal, még nincs tizennyolc éves, és olyan ostobán kicsúszott a talaj a körömcipős lába alól. Szeretnék segíteni neki, hogy rendbe hozza az életét. — Más szóval — regényt írok, s mert a téma és a feladat nem könynyű, ugyanezt ugyanígy színdarabban is variálgatom. Az egyik tanulmány lesz a másikhoz. Sajnos, még nem tudom, melyik melyikhez. 2

Hogy a jövőben mihez kez• dek? — Nem függök az időtől. Csak a színt vallom: a halványat és a mélyet. A hangot, mely a mélyről tör föl egy cseppnyi gyönyört, egy cseppnyi mérget, Minden más múlik, az űrben száll már, egy perc, és nyoma sincs sehol, csak szívem lépdel, mint a bárány, s a magasságban kóborol. Vagyis Ján Smrek és mások verseiből szeretnék összeállítani egy világirodalmi — lírai — válogatást, magyar nyelven. KULTURÁLIS HÍREK LONDONBAN nemrég kiállítás nyílt a jelenleg börtönbe zárt spanyol festő, Augustín Ibarrola müveiből. A művész a börtönben is tovább alkotott, Barátainak sikerült 40 munkáját — a jelenlegi kiállítás anyagát — kicsempészni és külföldre Juttatni. PÁRIZSBAN a legnagyobb sikernek Edith Piaf tizenegy sanzonját tartal tnazó lemez örvend. Minden dal előtt az énekesnő egykori rádiónyilatkq* zatának szövege hallható, melyneh során elmondja gondolatait a barátságról, ifjúságról, a boldogságról és a szerelemről. A MOST MEGALAKULT Angol Nemzeti Színház első évadját a Hamlettel nyitotta meg. Az

x előadást Lawrence Olivier rendezte, a címszerepet Peter Q'Toole alakítja. Ül SZÖ 4 * 1964. február 9. /