Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-08 / 39. szám, szombat

•A, MIKOR ezt a címet adtam be­számolómnak arra a mélységre gon­doltam, amelyet mostoha emberi sor-, sok feneketlen sötétsége rejteget. Munkám során ezúttal sikerült néini betekintést nyernem abba a verembe, amelyből rendszerünk kihozza azo­ka^ a gyerekeket, akiket szüleik eln« gytak, és akiket a sötétség már már elnyeléssel fenyegetett Fent vol tam tehát, és fent voltak már azok a félárva gyerekek is, akik feje felöl sikerült elhárítani a veszélyt. De hány gyerek van még Szlovákiában, akik ke gyetlen sorsukkal viaskodnak, azt pon tosan nem tudom. Tény, hogy Szlová­kiában nincs elegendő gyermekott hon. Vannak járások, így többek kö­zött Homonna, Terebes Léva és Komárom, ahol a járási nemzeti bizottsá­gok nem törődtek azzal, hogy ilyen gyermekotthont létesítsenek. És van­nak olyan járások, ahol léteznek otthonok, de russz, meg nem felelő épü­letekbe költöztették őket. Semmi kétség, ha a nemzeti bizottság vezetői­nek némi fogalmuk lett volna arról, mit jelent az ilyen sebzett gyerme­keknek az otthon, másfajta intézkedések történtek volna, és ma már az sem lenne probléma, hogy a meglevő gyermekotthonokban nincs elegendő, megfelelően szakképzett nevelő, pedagógus. E súlyos helyzet felismerése arra késztette a Szlovák Nemzeti Tanácsot hogy foglalkozzék a kérdéssel és tervet dolgozzon ki, amely szerint 1970.-ig fokozatosan rendezni kell a gyermekotthonokkal kapcsolatos minden problémát. Meton Mikulás ;.f* NYITUAI járás Poľný Kesovon létesített gyermekotthonában a fél-ár-: vák gondozása, nevelése — noha ott sincsenek szakképzett nevelők — meglehetősen jó kezekre van bízva. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom: a járás és a község vezetősége itt ösz­szefogott, hogy az otthontalan gyere­keknek otthont nyújtsanak. Az újonnan épült kilencéves alapfokú iskola épületének egyik szárnyában vannak azok a 11—16 éves fiúk, akik külön­böző okok miatt elvesztették ottho­nukat és alig ismerték a szülői sze­retet meghittségét. Az igazgató, há­rom nevelőnő, két szakácsnő, egy mo­sónő és egy takarítónő viseli gondját annak a 45 fiúnak, akik különböző járásokból kerültek ide.- A fiúk a rendes községi alapfokú iskolában ta­nulnak, barátkoznak a község gyere­keivel, el is járnak hozzájuk. A tor­nagyakorlatokat a közös tornaterem­l>en végzik és az iskola labdarúgó­csapatának a tag­§„ I iai. | A gyerekotthon növendékei között V^JF ^vannak kiváló ta­88 \ ^JMÉnulók, de többsé­s>ük gyenge tanuló, [ijzért bevezették, I hogy az iskola tan­lőrál után, délután négy tőr hatig a ne­velőnők foglalkoz­nak velük és újra átveszik a gyerekek­kel a napi tanányagot. A 'három neve­lőnő — névszerint Andrušková Štefá­nia, Bučková Elena és Klobučníková Blažena — ha nem is szakképzett, de valamennyi érettségizett. A tan­anyag átvétele három csoportban fo­lyik naponta, utána következik a va­csora, majd szórakozás, amelyet most télen főleg a televízió programja nyújt. Nagy sikere van természetesen a sportadásoknak, ilyenkor megenge­dik a gyerekeknek, hogy később fe­küdjenek le. Szállásuk nagy, . szellős, központi fűtéses termekben van elhelyezve. Az ablakok itt nappal is nyitva vannak, ez főképp azért történik, hogy az ágynemű megszáradjon. A helyzet az, liogy egyes fiúk idegein nyomot hagy­tak azok a mostoha viszonyok, ame­lyek közt éltek és éjjel gyakran be­vizelnek most ís. Az iskola vezetősé­ge ezen úgy próbál segíteni, hogy egészséges társaikat felszólította, ha éjjel felriadnak, ébresszék fel beteg szomszédjukat is. Amolyan védnök­ségvállalás ez, amely olykor ered­ménnyel jár. Betegszoba is van a gyerekotthon­ban A gyerekek orvosi felügyelet alatt álnak, kétszer hetenként jár be hozzájuk az orvos. A higiéniára nagy gondot fordítanak, aki a zuhanyozóba lép, ott láthatja a polcokon egymás mellett sorakozni a poharakat és a fogkeféket. A házi­renddel kapcsolat­ban még annyit, hogy a gyerekek •S& % 1 sf^M naponta ötször ét­fllL. * .AllÉi kez n®k. ÍM V--Hogy ezek a 'mm^iämmm gyerekek mennyire áhítják a szerete­tet, azt a következő Amikor a délutáni órákban végigjártam a csoportokat és a nevelőnők jelenlétében érdeklőd­tem, hogy mi a kedves olvasmányuk, mivel szórakoznak szabad idejükben, az egyik gyermek fejét — akiről tud­tam, hogy epilepsziás — megsimogat­tam. Nos, ez a gyerek, amikor a tan­óra véget ért, néhány lépésnyi tá­volságra követett, lejött a szuterénba és végighallgatta, mit beszélek róluk mm Meton Stefan eset példázza a szakácsnővel. » Amikor Jozef Vin­ci, a nemzeti bi­zottság titkára rá szólt, hogy távoz zék, eltűnt ugyan, , de néhány perc múlva újra felbuk­kant, félszegen mo solygott, mint aki a simogatásra vá­laszol. Ha meggondol­juk, hogy ezeket a gyerekeket milyen viszonyok közül ra­gadták ki, akkor Mičjan Milan ezen a magatartá­sön nem lehet csodálkozni. Itt van Mičjan Milan és Dušan, a két test­vér esete. Lévából kerültek ide, Mi­lanói? esztendős, itt végezte az alap­fokú iskolát, ma Ostraván vaseszter­gályosnak tanul. Dušan a nyolcadikba jár, közepes tanuló. Anyjuk szakács­nő Léván, nem tudta a két gyereket eltartani, nevelésüket a gyerekotthon­ra bízta. A fiúk ünnepeken, vagy va­kációban meglátogatták az anyjukat. Most azonban, mióta újra férjhezment az édesanyjuk, Milan, az idősebb egy­általán nem megy feléje, a fiatalabb pedig igen nehezen határozza el ma­gát arra, hogy meglátogassa. Mély fájdalom és sérelem készteti őket er­re a magatartásra, mert anyjuk, amió­ta, férjhez ment, férje három gyere­két neveli, őket pedig qserbenhagy­ta. Az intézet igazgatóéi 'Wilný Ste­fan foglalkozott ugyan azzal a gon­dolattal, hogy Dušant visszaküldi az anyjához, de méggóndolťa^ekintettel volt á gyermek lelkiállapotára. A MÁSIK két fivér esete a követ­kező. Voráfiek Jozef és Zdeno Česká Lípáról kerültek Nyitrára. Miután ap­juk munkakerülő csavargó, anyjuk otthagyta és a járási nemzeti bizott­ságon vállalt takarítónői állást. Kis fizetéséből nem tudta gyerekelt el­tartani, ezért az otthonba helyezte el őket. Jozef az idősebb, ma Aranyos­maróton jár a mezőgazdasági iskolá­ba, a 14 esztendős Zdeno pedig a nyolcadikba jár. Közepes tanuló. Az igazgató elmondja, hogy Jozefet, az idősebbet egy este meglátogatta az apja, részegen és piszkosan, amolyan bűnbánó hangulatban volt. Azt mond­ta, látni óhajtja a fiát, beszélni akar vele. Jozef már aludt, felkeltették, apa és fiú szemben állt egymással: — Én vagyok az* apád! — kezdte. — Megismersz? A gyerek sápadtan állt, riadtan emelte rá tekintetét, majd lehajtotta fejét és reszkető ajakkal halkan sut­togta, hogy nem ismeri. A részeg apa még jó sokáig beszélt, beszélt... Meg akarta győzni fiát, hogy az ő ap­ja de Jozef összeszorított szájjal ma­kacsul hallgatott és segélytkérő te­kintettel pillantott az igazgatóra, hogy szabadítsa meg ettől a részeg, pisz­kos embertől, aki apjának vallja ma­gát. A gyerek szimata csalhatatlannak bizonyult, mert „bűnbánó" apja, csak azért jött Česká Lípáról Nyitrára és azért békült ki pár napra az anyjá­val, hogy elemelje azt a keservesen megtakarított pár koronát, amit az asszony ágynemű és ruha vásárlására tett félre. megüresedett az állás, megpályáztam. És nem bántam meg. Vannak ered­ményeink, s ezeknek örülni tudok ... — Itt vannak például a Meton fivé­rek — folytatja, — Stefan és Mikuláš. Ez az iskolai bizonyítvány Meton Mi­kulášé. Tavaly az érsekújvári szlovák iskola ötödik osztályában megbukott, csupa ötöst és négyest kapott. Nálunk kiváló tanulónak bizonyult, s nincs ki­zárva, hogy a tanévet kitüntetéssel végzi. Az eredményt rövid néhány hó­nap alatt értük el, s erre büszke va­gyok. — Vannak más dolgok is... — mondja némi szünet után. — Igaz, ap­róságok, számunkra mégis jelentősek. Beszéltem már a Micjan-testvérekről. Nos, a Milan, az idősebb, mielőtt el­ment volna Ostravára, bejött hozzám, szépen, illedelmesen elbúcsúzott és emlékül fényképet adott nekem né­hány kedves sor ajánlással. Azöta, ahányszor Dušan öccsének ír, soha el nem felejti, hogy érdeklődjék irántam és a nevelőnőket üdvözölje. Ezenkívül a lelkére köti öccsének, hogy igyekezzék és tanuljon jól... — A bizalom kérdése a döntő! — mondja befejezésül az igazgató. — Ha a nevelők meg­nyerik a gyerekek bizalmát, akkor a többi kérdést jóval könnyebben meg­oldhatják ... A bizalom elnye rése azonban nem könnyű feladat... Kés :rdem a fiatal, huszonhét esz­tendős gyerekotthon igazgatóját, Rodný Stefant, mi késztette arra, hogy elvállalja a gyerekotthon igaz­gatását, hisz ilyen munka sok vesződ­séggel jár. — Ez igaz, — válaszolja, — mégis van ebben a munkában sok öröm is, ami minden fáradságért kárpótol. Mielőtt elvállaltam volna az otthon vezetését, itt voltam tanító az alap­fokú iskolában. Ismertem a gyereke­ket, hisz tanítottam őket, láttam vi­dám, haragos és sértett arcukat, hal­lottam gyakran ujjongásaikat, kifaka­dásaikat, s magam sem tudom ho­gyan, megszerettem őket és amikor V. Miöjan Dušan AN olyan gyerek, aki gyak­ran volt tanúja a részeg apa és anya között lezajló ször­nyű jeleneteknek. Ezeknek a jelene­teknek gyakran ő itta meg a levét, a sovány fa­lat mellett kemény ütlegekben volt naponta része. S mindez mély nyomo­kat hagyott a lelkében. És van olyan növendékünk is, aki tíz év után most akadt rá az anyjára. Az anyja írt, a gyerek a levelet a tankönyvben őrzi és várja, rtiikor jön végre el hozzá látogatóba. Szőke, fejlett a fiú, této­va, zavart mosoly rajzolódik ki az arcára, amikor megmutatja a levelet és anyjáról beszél. Biztos, százszor, talán ezerszer vetítette le már magá­ban ezt a találkozást az anyjával, akinek arcmását meg kellett mintáz nia, alkotnia, mert a fényképét is csak most várja. Az is biztos, hogy a számtan, nyelvtan és a történelem órán az anyja képe lebeg előtte, iriert minden szám, szó és tárgy arra való, hogy anyja hűsé­ges szemét, ölelő karjait idézze ... De van olyan gye rek is, akit anyja gyűlölettel, átkok­kal sújtott azért, mert az apa el­|S hagyta. A csalódás­ból fakadt iszonyú haragot, melyet férje iránt érez, hatványozva vitte át gyermekére, az ilyen gyerekek bizalmát csak végtelen türelemmel és szere­tettel lehet csak megnyerni. Nem cso­da hát, hogy a gyerekotthon igazgató ja örül a gyerekek figyelmességének, örül, ha a gyerekek, akik elhagyják az intézetet és szakmát tanulnak va­lahol egy üzemben vagy iskolában, szabadságuk alatt visszatérnek az otthonba, itt maradnak néhány na­pig és megbeszélik előrehaladásukat és egyéb problémájukat. Meg kell azt ís említeni, hogy a község vezetősége érdeklődik a gye rekek sorsa iránt. Megfigyeltem pél­dául, hogy Vinci Jozef a nemzeti bi­zottság titkára ismeri a gyerekeket, azok is ismerik őt. Voráček Zdeno Nos, R, •ÖVID ott-tartózkodásom alatt az a benyomás alakult ki bennem, hogy Polný Kesovot rokonszenves, munkaszerető emberek lakják. Ez a kis falu, amely 213 házszáiftot szám­lál, egy igen szép szövetkezeti klub­bal rendelkezik. A klubot a lakosság brigádmunkával építette fel. Ogy vél­iük, több ilyen szövetkezeti klubra és több ilyen gyerekotthonra lenne szükség. ESTE... KI A NAGYOBB ÚR? Reggel, fél kilenc tájban a fő utcai kávéház még zárva volt, így az épü­letben levő talponállóban reggeliztem. Előttem hárman falatoznak a magas asztalkánál és isszák sörüket. Két férji és egy bundás, savány asszonyka. Az egyik fér}i idősebb, a másik fóval fiatalabb, de mindkettő arca nap­cserzett, viharvert, sokat dolgozhatnak a szabad ég alatt. Az idősebbik főbb kezét a vállára akasztott, tégla alakú munkáládikóra teszi s emle­getni kezdi egyik közös ismerősüket. — Nagyobb úr nálad! — veti közbe a fiatalabb férfi. — Ne beszélj bolondokat! — vág a szavába a bundás asszony. — Nem az iroda csinál urat az emberből... — Ne szólf közbe, ha nem értesz hozzá! — torkollja le az asszonyt a fiatalabbik férfi s a barátjára néz. — Ö már bent dolgozik, te meg kint kínlódsz, ő szedi a pénzt, te meg ..;?! Az Idősebbik férfi elmosolyodik kis bajusza alatt, körülnéz, halkabbra fogja a szót. — En munka közben nyugodtan sörözhetek — mondja. — Ezt az időt is leszámlázom... Nagyobb lesz a prémium... Ve ő az íróasztala mellett kutyagumit számolhat el! . — Na, mit mondtam?! — páváskodik felcsillanó szemmel a bundás asz­szonyka. Most már könnyű megállapítani, ki a nagyobb úr. ENGESZTELŐ MOSOLY A sarokban ülök. Bizonyos okból nem szeretem, ha a hátam mögött ül­nek. Ennek megvan az az előnye is, hogy többet lát az ember. Nem mesz­sze tőlem, a másik sarokban van a konyha és csapszék bejárata. Az egyik fiatal pincérnő, mellékesen megjegyezve igen kedves teremtés, odamorogja a kolléganőjének: — Fene sok vendégünk van! — s eltűnik az ajtó mögött. Lesem őt, mert ő az ételhordó. Nyílik az ajtó, a csapszék mögött megpll­, lantom a morgó lányt, vígan diskurál a csapossal. Persze, sok a vendég f sietni kell. Fiatal lányka osztogatja a levest. Ügy látszik, újonc, mert fi­gyelt a vendégeket. Megkapom a levest. Aztán sört is hoz. Aztán várok a morgó lányra. Közel fél órai várakozás után magamhoz Intem a leve­ses lánykát. — Etelt is rendelhetek? — Tessék parancsolni, majd átadom a rendelést... Megmondom, mit kérek, s a lányka az ajtó mögé siet. Nemsokára az asztalomhoz lép a morgós lány s elém rakja a kért ételt. Rám mosolyog. — Olyan régóta ül itt, azt hittem, már rendelt... — mondja. — Nem is olyan rég... — puhít meg a mosolya. — ...azt hittem, hogy már rendelt... — mondja s újabb mosollyal csil­lapítja mérgemet. Visszasiet a csaposhoz. Nem messze tőlem, a harmadik asztalnál fiatal férji ül, öt perccel utá­nam jött. Jó régen szorongatja kezében az étlapot. Várj barátom, jene sok vendég van az étteremben, várj, míg sorra kerülsz! A morgós lány a csap­széknél gyűjti az erőt, hogy a közelgő percekben egy-két bájos mosollyal békítse ki az étlapot szorongató fiatalembert... Másik étterem: Hideg van. Csak az első pillanatokban éreztem a hideget, mert csakha­mar elöntött a forróság. A méreg Igen jó '„fűtőanyag". Előbb a tányér gya­nús színén akadt meg a tekintetem. Fogom a fehér szalvétát és törlöm a tányért. Sötétszürke folt marad utána. Megállítom a futkározó pincért és mutatom. — Hja, uram, sok vendég jár-kel az asztalok mellett, nem csoda, hogy beporosodik... Bocsánat! — s eljut. Fél perc múlva az asztalomnál terem és átnyújt egy tiszta jehér szalvétát. — Tessék, uram! — mondja moso­lyogva. A kopott evőeszközöket vizsgálóm. A tiszta, jehér szalvétával megtörlöm a kanalat. Üjabb sötét folt. A villához hozzá sem nyúlok, a hosszúkás jogak tövében ott az árulkodó nyom, az előttem étkező vendég gulyást evett. Mu­tatom a pincérnek"- 'Elfúl. Fél perc múlva visszatér és mosolyogva három hófehér szalvétát nyom a kezembe. Mintha mondaná, ezzel aztán mindent tisztára törölhetek...! Hát haragudhatok erre a szolgálatkész, mosolygó emberre?! TWISZT ÉS MÁS SEMMI Modern időket élünk, modern táncokat járunk. A twiszt tért hódított a táncparketteken. A zenészek életet visznek hangszerükbe, a „könnyű­vérű" székek lábai is rogyadoznak, twisztelnek a rajtuk ülő vendégek súlya alatt, mert egyiken, másikon is a hiányzó szöget sajnos nem pótolja a kis lyukba besűrűsödött, füsttől átitatott levegő. Az éjfeketére festett hajú énekesnő az angol, német, francia „modern" dalok után végre cseh nyelvű slágert énekel, dicsőíti a mdnyugati Bilit. Bár ezt a „bilit" másként is értelmezhetjük, mert így énekli: byl, byl, byl, divoký byl... Ez tetszik a féldeciket nyakaló fiataloknak ... Csak három pár táncolja a twisztet. A táncoló kollégák és az ülő vendé­gek a „moderneket" fürkészik, különösen az egyik táncospárra tapadnak a tekintetek. A táncos fiatal férfi, legényember nadrágfába gyűrt élénkpiros pulóverben rezegteti térde kalácsát. (Nem is tudtam, hogy az ilyen öltözet divat. Vagy tucatnyi legény kakaskodik a kávéházban nadrágba gyűrt pu­lóverben.) Telt testű partnernője vagy tíz évvel lehet idősebb nála. Becsü­letemre mondom, ringó, rengő csípőjével, guggoló állásban a zene ütemére könnyedén riszáló hátsó részével szinte szégyenbe hozza a másik két twisztelő fiatal lánykát, akik magukon érzik a figyelő tekinteteket, s pír­ban jürdő arcukon látni, hogy mozgásukat feszélyezi a lámpaláz. A piros pulóveres legénnyel táncoló „idősebb" nő — enyhén ítélve harminc év kö­rüli lehet — a világról megfeledkezve teljesen beleélte magát az énekesnő dalába... byl, byl, divoký byl... Néhány ülő vendég mosolyog. Az asz­szonykán bokán jelül érő meleg, jehér téli cipő, zöldes 'térdharisnya, a térdharisnya alatt selyemharisnya, a selyemharisnya jelett szűk, barna­sárga foltos nyári szoknya és kikönyökölt fekete szvetter ...Az épület be­járatánál tábla figyelmezteti az érkező vendégeket: kérjük, hogy társasági öltözetben... stb. Bátran hozzáírhatják, ez a figyelmeztetés csak szombat és vasárnap estére érvényes. Hétköznapokon... Vagy tévednék? Az ilyen tarka-barka öltözet lenne az új divat?! Kár volt ezt feljegyeznem, mert a megdühödő „modernek" büntetésből - díszfekeiében eljáratták velem a twiszetet. Előbb azonban tízéves kislányomtól kellene leckét vennem... PETRÖCI BÁLINT TÉL! KÉP (CTK felvétele) ÜJ SZÓ 6 * 1964. február 8. 1

Next

/
Thumbnails
Contents