Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)
1964-02-25 / 56. szám, kedd
Togliatti az Unitá ünnep égén Miláno (CTK) — Az Unitá, az olasz Öolgozók lapja fennállásának 40. év fordulója alkalmából Milánóban ünne pl nagygyűlést rendeztek. Palmiro Togliatti, az OKP KB főtit kára beszédében hangsúlyozta, hogy az olasz dolgozók lapja mindig híven követte a proletár nemzetköziség, a munkásosztály nemzetközi szolldarltá sának alapelveit. A lap példaképe a moszkvai Pravda volt. A továbbiakban kiemelte a világ kommunista mozgal mának egységét, hangsúlyozta, hogy az egység megbontására tett kísérle tekre az egység további megszilárdítá sával válaszolnak. Togliatti beszéde további részében a belpolitikai problémákkal foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a kommunisták elsőrendű feladata olyan erőt létrehozni, mely a győzelem felé, a társadalom felújításáért és a szocializmusért folytatott harcba vezetné a dolgozókat. A jelenlevők lelkes tapssal üdvözölték P. Szatyukovot, a moszkvai Pravda 'őszerkesztőjét. aki az SZKP KB és Hruscsov elvtárs nevében újabb slke reket kívánt az Olasz Kommunista Pártnak a dolgozók érdekeiért folyta tott harcban. Kiemelte, hogy az Unitá mindig éles fegyver volt az olasz munkásosztály kezében. A marxizmus és leninizmus elveihez híven az Unitá harcot folytat az olasz munkásosztály egységéért, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységéért. A békeharc az ango! kommunisták fő' programpontja tondon (CTK) — John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára Manchesterben egy választási gyűlésen kijelentette, hogy a nukleáris fegyverek elleni harc lesz a kommunista párt választási kampá nyának fő része. lohn Gollan hangsú lyozta, hogy a hidrogénbomba árnyékában nem lehet tartós béke. NagyBritannia biztonsága a nukleáris fegy verek felszámolásától függ. Gollan beszédében határozattan elítélte a konzervatív kormány politikáját, mely nemcsak ellenzi az általános és teljes leszerelést, hanem egyre nagyobb öszszegeket fordít katonai célokra, gyarA dél-vietnami hazafias erők harci sikere Hanoi (CTK) — A dél-vietnami Fel szabadítás hírügynökség jelentése szerint a dél-vietnami hazafias erők (a nuárban több mint 2800 ellenséges katonát tettek ártalmatlanná. Ebben az időben 1900 támadást intéztek a kormánycsapatok hadállásai ellen. A kormánycsapatoktól több mint 800 katona átszökött a népi erőkhöz. Januárban 9 ellenséges repülőgépet lelőttek, 14 katonai gépkocsit, hat csónakot elpusztítottak, 3267 fegyvert, 60 000 töltényt, 300 gránátot és más hadlfelszerelét zsákmányoltak. MOHAMEDÁN PAPOK lázítanak Inönű ellen Ankara (CTK) — Ankarai hírek szerint Inönü miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatban már 22 személyt tartóztattak le. Mesut Suna. a sikertelen merénylet elkövetője kijelentette, hogy tettét a mohamedán papok szónoklatainak hatására követte el. A papok azt hirde tik, hogy inönü Népi Köztársasági Pártja a hitetlenek pártja és meg akarja szüntetni az izlámot. Oztrak török belügyminiszter bejelentette, hogy összeesküvést lepleztek le. (pipSH^p^ AZ OLASZ KOMMUNISTA PÄRTBAN kicserélik a tagsági könyveket. Február 21-ig már 1 490 481 kommunista, vagyis a párttagok 92,3 százaléka kapott új Igazolványt. (CTK) A RADIOAKTÍV SUGÁRZÁS hatásával foglalkoznak majd Genfben 14 napos ülésen az ENSZ radioaktív sugárzási tudományos bizottságának, a Meteorológiai Világszervezet és az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének képviselői. (CTK) JOHNSON amerikai elnök López Mateos mexikói elnökkel folytatott tárgyalásai után visszatért Washingtonba. (CTK) SEEBOHM közlekedésügyi minisztert és a szudétanémet revanslsta szervezet Ismert vezérét Hannoverben a CDU autonóm tartományi szervezetének elnökévé választották. (CTK) PAKISZTÁN elismerte Zanzibár új kormányát. (CTK) A MEXIKÓI nemzeti felszabadítási mozgalom a küszöbönálló kereskedelmi vllágértekezlettel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki, melyben követeli az USA Kuba elleni gazdasági blokádjának megszüntetését, és elítéli az Egyesült Államok megkülönböztető Intézkedéseit a fejlődő országokkal szemben, valamint a Közös Piachoz hasonló monopolista csoportosu lásokat. (CTK) A SZENEGÁLI községi választáso kon 90 százalékos volt a részvétet. (CTK) A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZ TÁRSASÁG és az Egyesült Arab Köz társaság képviselői 1964-re szóló fize tésl egyezményt és kereskedelmi Jegy zőkönyvet írtak alá Kairóban. (CTK) NICOSIÁBAN megkezdődtek a tár gyalások a Moszkva és a ciprusi t'ővá ros közötti közvetlen légivonal iétesl léséről. (CTK) mati háborúkat folytat és támogatja Nyugat Németország atomkövetelését Gollan elítélte a Munkáspárt álláspontját. lohn Gollan rámutatott, hogy a kommunista párt független külpolitikát akar, követeli a nukleáris fegyverek és a külföldi támaszpontok felszámolását, atommentes övezetek létesítését, a német békeszerződést, a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai megnemtámadási szerződésének aláírását. Aktivizálódnak a francia szocialisták Párizs (CTK) — A Francia Szocialista Párt két vezető képviselője, Guy Mollet főtitkár és Gaston Defferre, a párt elnökjelöltje, szombati és vasárnapi beszédében a párt politikai irányvonalát Ismertette. Guy Mollet- Clermond Ferrandeban mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a szocialista párt képviselőjének jelölése az elnöki hivatalra ugyan fontos belpolitikai esemény, de ez a tény nem ölelheti fel a párt egész tevékenységét. Ezen a téren Mollet közeláll a Francia Kommunista Párt álláspontjához. Beszéde további részében újból élesen elítélte az önálló francia atomütőerő kiépítését. Narbonneban nagy várakozás előzte meg Gaston Defferre felszólalását Be szédében újból megerősítette, hogy ellenzi a személyi hatalom rendszerét. >N A Matid kormány válasza HRUSCSOV ÜZENETÉRE Moszkva (CTK) — Marijnen holland miniszterelnök Hruscsovnak, a Szov Jetunió Minisztertanácsa elnökének december 31-1 üzenetére adott vála szában megállapítja, hogy Németor szág egyesülésének problémája a r n zetközi feszültség állandó góca Közöl te, hogy a holland kormánv még az általános és teljes leszerelési egyez mény aláírása előtt hajlandó hozzáiá mini a leszerelés és a fegvverkezé? ellenőrzésére vonatkozó egyezmé nyekhez. A holland miniszterelnök válaszában hangsúlyozta, hogy terű letí viszály nem lehet ürügy erőszak alkalmazására. Csehs^váír Vüfdöttség Kenyában Nairobi (CTK) — Vasárnap Ľubomír Peší külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével csehszlovák gazdasgái küldöttség érkezett Nairobiba. A repülőtéren dr. Gikonyo Kiano kenyai kereskedelem és iparügyi miniszter fogadta a küldöttséget, mely kenyai tartózkodása alatt a két ország közti gazdasági és műszaki együttműködésről, valamint kereskedelmi egyezményről fog tárgyalni. - MFGKHDÖDÖTT az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri értekezlete Lagos (CTK) — Harmincnégy független afrikai ország 200 küldöttjének részvételével Lagosban megkezdődött az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri értekezlete. Az értekezlet napirendjén a Délafrikai Köztársaság faji megkülönböztető politikája elleni harc kérdései és a gyarmati rendszer felszámolásának problémái szerepelnek. Az értekezlet foglalkozik majd a szomáliai— etiópiai határviszállyal, Franciaország gabonl beavatkozásával és az egységes afrikai hadsereg létrehozásával, amit a nemrég Dar es Salaam-i értekezleten vetettek fel. Tafawa Balewa nigériai miniszterelnök megnyitó beszédében hangoztatta, hogy állandóan szilárdítani kell az afrikai egységet. Az EAK képviselője Javasolta: Halasszák el az egységszervezet májusra tervezett kormányfői értekezletét, hogy a Júliusban függetlenné váló Nyasszaföld küldötte ls részt vehessen a tanácskozásokon. Tórgya'ás Málta függetlensé érői London (CTK) — Vasárnap Londonba érkezett dr. Borg Olivier, Málta miniszterelnöke, hogy Málta függet lenségéről tárgyalásokat folytasson Duncan Sandyssal, Nagy-Britannia gyarmatügy! miniszterével. Olivierrel együtt Londonba érkezett Dnminic Mintoff, a Máltai Munkás párt vezetőjé, aki elutazása előtt mondott beszédében hangsúlyozta: Ha a brit kormány továbbra ls meg akarja tartani máltai katonai támaszpontjait, nagy összegeket kell majd fizetnie. Feloszlott a gabonl kormány Libreville (CTK) — Leon Mbs ga boni elnök feloszlatta a kormányt. Bejelentette, hogy hlvatalnokkormányt nevez kl. Az eredetileg február 23-ára kitűzött választásokat április 12-óre halasztották. Mba elnököt február 18 án katonai puccs [osztotta meg hivatalától és február 19 én a francia katonák beavatkozásukkal visszaültet ték hivatalába. Ctiiari hajlandó tárgyalni Johnsonnal Ciudad de Panama (CTK) — Roberto F. Chiari panamai elnök az ABC amerikai televízióállomásnak adott interjújában kijelentette, hogy kész tárgyalni Lyndon johnson elnökkel a panamai—amerikai viszály megoldá sáról. A panamai elnök újból azt a követelést hangoztatta, hogy Panama és az Egyesült Államok írjon alá új egyezményt a Panama-csatornáról. Ha nem írunk alá új egyezményt, a Panama-csatorna területén újabb zavargások robbanhatnak ki — mondotta Chiari. Újabb francia atomrobbantás? Párizs (CTK) — A Combat Jól artesült körökre hivatkozva közölte, hogy február 15 én a Szaharában A in Ekker környékén újabb francia föld alatti atomrobbantást valósítottak meg. A lap szerint a robbanást Hassumessfnudeban földrengésjelző készülékek is észlelték. A londont tárgyalásokon fognak végérvényesen dönteni Málta új alkotmányáról. A brit kormány a máltai pártok közti viszályra hivatkozva megkísérli, hogy elhalasszák a máltai függetlenség kikiáltásának határidejét. Nagy-Britannia meg akarja tartani nyilván Földközi-tengeri támaszpontjait. A közép-ázsiai Vahs íoiyón egy evvel a határidő előtt adták át rendeltetésének a vahsi lépcsőzet fő erőművét Hat aggregátorja együttvéve 210 MW kapacitású. A képen: A főerőmű látképe. (CTK — TASZSZ felv.) A Népszabadság ez MSZMP KB Mtom'M sültek. Üzembe helyeztek olyan vállalatokat, mint a Dunai Cement- ős Mészmű, az Oroszlányi Hőerőmű, a Tiszai Vegyikombinát stb. 1960 és 1963 között 173 ezer új lakás, 1930 általános és 370 középiskolai tanterem épült. Most a követelmények a vezetés magasabb színvonalát, szervezettebb felkészültséget, fegyelmezettebb munkát és a műszaki fejlesztés gyorsítását igénylik. Ezért több intézkedést foganatosítanak, hogy az építőipar technikai alapjainak korszerűsítésével, valamint a munka Jobb megszervezésével érje el a munkatermelékenység lényeges növelését, s az építőipari kivitelezés mielőbb szerelő jellegű tevékenységgé váljék. A mezőgazdaságra vonatkozó határozat az ötéves terv szempontjából döntőnek minősíti az idei évet. A mezőgazdasági termelésnek az idén 4—5 százalékkal, a felvásárlásnak 7,4 százalékkal kell nagyobbodnia. A fejlesztés alapja a növénytermesztés, elsősorban a gabonatermesztés növelése. A Népszabadság Ismertette a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a napokban hozott határozatait. Az építőipar munkájáról szóló határozat rámutatott arra, hogy a második ötéves terv három évében Jelentős Ipari objektumok százai léteLíbia meg akar szabadulni az idegen katonai támaszpontoktól Tripolis (CTK) — Líbia nem hajlandó meghosszabbítani, vagy kibővíteni a területén létesített amerikai és brit támaszpontokról kötött egyezményeket — Jelentette be a líbiai kormány Nasszer szombati beszédére reagálva. A nyilatkozat egyúttal hangsúlyozza, Líbia nem engedi, hogy ezekről a támaszpontokról agressziót kövessenek el arab országok ellen. A Tripolistól néhány kilométerre keletre fekvő amerikai légi támaszpont az Egyesült Államok legnagyobb külföldi légitámaszpontja. A létesítéséről 1954-ben írtak alá egyezményt, mely 1970-ig érvényes. A brit támaszpontokról 1953-ban írtak alá 20 évre szóló egyezményt. JOHNSON az Egyesült Államok lemaradásáról New York (CTK) — A Saturday Evening Post közölte Lyndon Johnson elnök cikkét, melyben az elnök megállapítja, hogy az Egyesült Államok az űrkutatás teohnikájában lemaradt. Lyndon Johnson véleménye szerint a Szovjetunió azért ért el elsőként sikereket a világűrkutatásban, mert az Egyesült Államok a tudomány fejlődésének két évtizede alatt nem tudott kellő kapcsolatokat teremteni a tudósok és politikusok között. Az elnök azt írja, hogy az amerikai politikusok ugyanazt a klasszikus hibát követték el, mint évszázadokon keresztül azok a vezető politikusok, akik azt hitték, hogy a hatalom ésszel Jár. BUTLER Genfben tárgyal Genf (CTK) — Butler, Nagy-Britannia külügyminisztere hétfőn A. D. Penberton-Pigottnak, a brit külügyminisztérium leszerelési hivatala vezetőjének és Michael Hadownak, a minisztérium sajtóirodája küldöttének kíséretében Genfbe érkezett, Butler az újságírók előtt kijelentette, hogy a 18-hatalmt leszerelési bizottság ülésén újabb javaslatokat terjesztett elő. Az Associated Press szerint Butler beszédében a leszerelés kérdésein kívül az ENSZ nemzetközi rendfenntartó csapatainak megszervezésével foglalkozik majd, melyek olyan esetekben avatkoznának közbe, mint amilyen az utóbbi időben Cipruson alakult ki. A brit külügyminiszter tegnap este a genfi értekezleten részt vevő nyugati államok küldöttségének vezetőivel tárgyalt. KOMMENTÁRUNK Mcgkesett igazságszolgáltatás A nyugat-németországi lapok Ismét első oldalon foglalkoznak a nácik múltjával. Nevüket ugyan öles betűkkel szedték, fényképeik azonban már letűnt dicsőségüket Idézik. Az újságok most nem zengenek dicshimnuszokat a nácik „hőstetteiről", hanem megkísérlik számonkérni gaztetteiket. Nyugat-Németországban az utóbbi Időben több bírósági eljárás indult náci háborús bűnösök, az ún. harmadik garnitúra ellen. Az „első garnitúrába" a nürnbergi per vádlottal tartoztak, a másodikba pedig azoknak a pereknek vádlottjai, amelyeket a győztes nagyhatalmak például az IG Farben Társaság, továbbá Krupp és mások ellen Indítottak. Rendezetlen múlt. ľ ľ Az első és a második garnitúra perét nemzetközi bíróság vagy a győztes nagyhatalmak bírósága tárgyalta, a harmadik garnitúra viszont nyugatnémet bíróság előtt felel tetteiért Ez a mostani perek egyik Jellegzetessége. Ám lássuk, kik azok, akik több mint húsz évi késéssel kerültek a vádlottak padjára. • Frankfurtban az egykori oswiecimi koncentrációs tábor 22 felügyelőjének perét tárgyalják. Ebben a táborban 4—6 millió embert gyilkoltak meg. • Limburgban az ún. euthanasiaprogram szellemi atyjait és végrehajtóit vonják felelősségre. A „könyörü letesség gyilkosai" százezer elmebeteget küldtek másvilágra. • Rratinschweigben öt SS-tiszt ül a vádlottak padján, űk a felelősek Pinszk szovjet város ötezer zsidó lakosának elpusztításáért. • Kiéiben Graalfs SS-hóhér a vádlott, akinek lelkiismeretét 1500 minszki zsidó meggyilkolása terheli. Nyilvánvaló, hogy a mostani tárgyalásokat továbbiak követik. Ám ne gondoljuk, hogy már minden rendben van, hogy — bár megkésve, de mégis — számonkérlk a „le nem zárt múltat". A probléma nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszatra tűnik. Elégedettek lehetünk azzal, hogy megkísérlik a náci gonosztevők igazságos megbüntetését. Példa rá a ludwlgsburgi nyomozóhivatal munkája, melynek eredményeként több háborús bŰQÖs került a vádlottak padjára. ľ ľ. a jelen dzsungelben Jellemző a bonni állam viszonyaira, mennyi akadállyal kell megbirkóznia a ludwlgsburgi nyomozóhivatalnak. Nyomozóinak zöme fiatal, akik a legtöbb helyen zárt ajtókra találnak. Az SS és a Gestapó emberei szoros kapcsolatokat építettek kl a nyugatnémet rendőrség vezetőivel, véd- és dacszövetségben falaznak egymásnak. Nagyon jellemző eset volt Ewald Peters öngyilkossága. Peters az államférfiak személyi biztonságára felügyelő csoport tisztje, legutóbb Erhard kancellár testőrtisztje volt, amíg le nem leplezték SS-múltját. Letartóztatása után végzett magával. Más intézményekben is náci bűnösöket lepleztek le. Dr Heyde, a llmburgl per fővádlottja, annak idején önkényesen döntött a gyógyíthatatlan elmebetegek sorsáról. A háború után dr. Sawade álnéven orvosi gyakorlatot folytatott, míg végre 1959-ben letartóztatták. Bizonyos, hogy környezete előtt nem volt titok, kit leplez az álnév. Heyde még a tárgyalás megkezdése előtt öngyilkos lett. Rejtélyes körülmények között szintén öngyilkosságot követett el Tillmann, az euthanasia-per másik vádlottja is. Minden Jel arra mutat, hogy az „öngyilkosságok" hátterében olyan személy áll, akinek érdeke volt, hogy örökre elhallgattassa a vádlottakat. Az sem mellékes körülmény, hogy a vádlottak legtöbbje befolyásos közéleti személyiség volt. A letartóztatottak között tekintélyes üzletemberek, állami tisztviselők, orvosok és hasonló személyiségek voltak. Érthetetlen, miért olyan későn derült fény véres náci múltjukra. Figyelembe kell vennünk, hogy a bonni állam Jogrendje és törvényei szerint a vádlottak nem bűnhődhetnek igazságosan, mert a második világháború után Nyugat-Németországban eltörölték a halálbüntetést, másrészt a „háborús bűnös" fogalmat hivatalosan nem Ismerik el. Minden vádlott esetében külön kell bizonyítani, hogy konkrétan milyen gyilkosságot követett el. Ez pedig körülményes dolog, mert a nyugatnémet törvérfyek értelmében nem tekintik gyilkosnak azt, aki parancsot adott például zsidók kivégzésére, ha személyesen nem gyilkolt. Azt a táborfelügyelőt sem minősítik gyilkosnak, ekl Oswiecimben kiválogatta a gázkamrák áldozatait. A ' bonni Igazságszolgáltatás értelmében tehát a vádlottak nem nyerhetik el méltó büntetésüket, a tárgyalások azonban fényt deríthetnek sok náci gaztettre. KAREL ClSAlt 1964 február 25 * ÜJ 3