Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-28 / 28. szám, kedd

Ivasóinkéiflevelezőinké f A bratislavai Tatra-Regena üzem elsősorban motor-alváz, sebesség- és redukciós szekrények javításával foglalkozik. Ezek a gépjárművek legkényesebb részei. Az üzem terv­teljesítése elsősorban ezektől a sza­kaszoktól függ. Az üzem új csarno­kában dolgozó kollektívák foglal­koznak ezekkel az aggregátokkal. Többen közülük elnyerték a szocia­lista munkabrigád címet és igényes feladataikat kiválóan teljesítik. Ugyanakkor a bratislavai Tatra-Re­gena üzem többi részlege is jelen­tős mértékben hozzájárult a jó ered­ményekhez, úgy hogy az üzem 100,4 százalékra teljesítette az 1963. évi tervet. M ielőtt a lényegre térnénk, szük­ségesnek tartjuk olvasóink em­lékezetébe Idézni a múlt év november 22-i számunkban Atettes még is­meretlen című Írásunkat. Amint az említett cikk feleiméből is kiderül, az Írás panaszlevelek alapján szüle­tett. Írójuk Lauró Ferencné sőksze­lőcei lakos volt. Az emlékezés kedvé­ért nem árt, ha dióhéjban elmondjuk a cikk tartalmát. Lauró Ferencné panaszlevélben el­mondta, hogy nagytakarításkor furcsa dolgot észlelt. Az új hálószobabútor szekrényének hátsó oldalán feltünte­tett kiskereskedelmi eladási áron akadt meg a tekintete. Az eredeti 3750 koronát valaki kijavította 4750 ko­ronára. A bútorért a helybeli üzletes az utóbbi összeget számlázta A „fel­fedezés" után nem tudott a gondolat­tól szabadulni: hátha becsapták. Nem volt nehéz megállapítani, hogy csalás történt. Lauró Ferencék zsebé­ből kereken ezer koronát loptak ki. Kiderült azonban az is, hogy Nagy Sándorék ugyancsak pórul Jártak. A zárszámadás után ők is ugyanolyan bútort vásároltak a helybeli üzletben. A „titkos kéz" azonban az övéken sem felejtette el az ezer koronás „árkiegészítést" végrehajtani. MI sem természetesebb annál, hogy amikor a csalás napvilágra került, Laurőékkal együtt felelősségre vonták Rosik-Sán­dort akitől a bútort vették. Tőle követelték vissza a jogtalanul eltu­lajdonított ezer-ezer koronát. A do­lognak az lett a vége, hogy Roslk Sándor a történtek után felkereste Pagács Károlyt, a vágsellyel bútor­lerakat akkori vezetőjét és tőle kért Kinek épült a munkásszálló? Az ajnácsköi téglagyár egyik legszorgalmasabb dolgozója, a fiatal, hu­szonhárom éves JAKAB ISTVÁN. Hatalmas buldózerével nemcsak a kedvező időjárás esetén, hanem a kemény fagyok idején is nagyszerű teljesítményt nyújt. A gyár üzemeltetéséhez szükséges anyagot nap mint nap egymaga halmozza fel a futószalag mellé. Képünk Jakab Istvánt munka közben ábrázolja. (Tóth Alajos felvétele) mii!)" ,MiiHiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiimniHiii!niminn!iiiiuiHHiii!"*" r ," ,Miiiij Sikeres volt a múlt esztendő Az 1963-as év folyamán a közép­szlovákiai kerület építőipari üzemei­ben a balesetek számát egyharma­dával akarták csökkenteni. A felada­tot azonban nem sikerült teljesíte­niük. A balesetek keletkezésének okaival komolyan foglalkozott az Építőipari Alkalmazottak Szakszervezeti Szövet­sége Banská Bystrica-i kerületi bi­zottságának elnöksége. Megmutatko­zott, hogy sem a gazdasági dolgozók, de a munkások sem tartják be a biz­tonsági előírásokat, pl. a prievidzai Priemstav, a losonci Járási Építőipari Vállalat, a žilinai Magasépítő Vállalat és a losonci Téglagyár munkahelyein. A szebb Déčinért Déčín lakosai a városszépítési akció keretében tavaly 228 ezer brigádórát dolgoztak le. Munkájuk értéke meg­haladja a három és félmillió koronát, A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. év­fordulója alkalmából újból kötelezett­séget vállaltak, hogy a városszépítési­akcló keretében tavasszal 79 ezer bri­gádőrát dolgoznak le. Gustáv Zák, Déčín A szocialista munkabrigádok közül megemlítjük a két legrégibb és leg­jobb brigádot, amelyek a motor- és alváz-javító részlegben dolgoznak. E szocialista munkabrigádokban dolgo­zik két legjobb gépkocsijavítónk, Fa­bók László és Molnár József, Munka­eredményeik alapján a legjobb érté­kelést érték el a CSKP XII. kongresz­szusának műhelyében, amelyet Štefan Gábris vezet. Hozzá kell még tennünk, hogy e kollektívák nem elégednek meg elért eredményeikkel. Az 1964-es évben még jobb eredményeket akarnak el­érni, mégpedig mindjárt az év kezde­tétől. Aladár Ondrejkoviö A lusta posta Szervezzen az üzem kisegítő brigádot Verebélyl László nagydaróci olva- Kikértük a losonci Járási Nemzeti sónk a füleki Kovosmalt dolgozója az Bizottság közlekedési osztályának vé­elmúlt évben panasszal fordult szer- leményét s a következő indokolást kesztőségünkhöz. kaptuk: Panaszát június 25-én „Levélmo- „A Kovosmalt előtti megállót azért zaik" rovatban közzétettük. szüntették meg, mert ez az útszakasz A szóvátett esemény lé­nyege a következő: A fü­leki Kovosmalt előtt már közel egy éve nem ál) meg az autóbusz. Ä2 üzem dolgozói méltatlan kodnak, mert a volt já rási hivatal épületétől — ahová a megállót áthelyezték — so­kat kell gyalogolniuk, amíg munkába érnek. Kérdezik az illetékeseket, hogy mennyiben indokolt ez az állapot. Ez történt egy fél évvel ezelőtt. A minap Verebélyl elvtárstól újabb le­velet kaptunk: arra figyelmeztet, hogy a megjelent bírálat süket fülek­re talált. Kooperáció a közlekedést balesetek gyakori szín­helye. A megálló a kanyarban volt, törlését a közlekedési felügyelőség ezért szorgalmazta. A Kovosmalt dol­gozóinak kérését azonban figyelembe vettük. A városi nemzett bizottság és a Kovosmalt abban állapodott meg, hogy a megálló visszaállítása érdeké­ben kiszélesítik az útszakaszt." A tettes már nem ismeretlen bővebb magyarázatot. A kérdéses ösz­szeget Pagács Károly vissza ls szár­maztatta a kárvallottaknak. A történtek fölött természetesen nem térhettünk napirendre, mivel a tettes, az árdrágító még ismeretlen volt. Helyesebben szólva bizonyítékok híján még nem nevezhettük nevén a gyereket. Cikkünket ezért akkor a következőképpen fejeztük be „A sók­szelőcet kommunisták és a HNB ta­nácsának tagfai elvárják, — ameny­nyiben az ügy további intézése már meghaladja hatáskörüket —, hogy a felsőbb szervek ne hagyják annyiban a dolgot. Részünkről pedig annyit: egyetértünk azokkal, akik ragaszkod­nak az ügy végleges tisztázásához és következő cikkünknek már szeret nérik azt a címet adni: A tettes már nem ismeretlen." Most, három hónap múltán erre Is sor került. A Népi Fogyasztási Szö­sőlnkat: A tettes már nem is­meretlen. Amint a választlevélből kiderült, az ellenőrző szervek hónapokig tartó, alapos munkájuk eredményeit 1964. január 24-én összegezték. Megállapí­tották, hogy Pagács Károly, a vág­sellyel bútorlerakat volt vezetője kö­vette el a szerény „árkiegészítést", bár a felelősséget kezdetben próbálta másokra hárítani f sofőrökre, rakodó­munkásokraj. Később azonban a cá­folhatatlan bizonyítékok terhe alatt kénytelen volt elismerni a csalást. Az elvtársak szerint — és teljes mértékben igazat adunk nekik — Ro­slk Sándor Is hibás annyiban, hogy az árjegyzékben szereplő kiskereske­delmi árat nem egyeztette össze a bútoron feltüntetett összeggel Ha nem követi el ezt a mulasztást, Pagács mesterkedésére idejekorán fény derül. Nem válik dicséretére Roslk Sándor-­Hasonlóképpen rossz a helyzet az elszállásolás terén ls, mert az erre a célra szolgáló eszközöket nem hasz­nálják fel kellőképpen. Ha építenek is munkásszállót, a felettes szervek nemegyszer más célokra utalják ki ezeket, s így nem szolgálnak a mun­kások elszállásolására. Így a közép­szlovákiai kerületben az építőktől 1959-óta elvették a munkásszállókat és az adminisztratív épületeket a Po­važská Bystrica-i Járási Nemzeti Bi­zottság részére; a losonci Magasépítő Vállalat újjáépített barakkjait a lo­sonci Állami Gtépítő Vállalatnak utal­ták ki; a zvolení munkásszállót szén­raktárnak használják stb. Éppen ezek a fogyatékosságok, va­lamint a szervezési hibák sok gondot okoztak a közép-szlovákiai kerület­ben. Ezért a vezető gazdasági dolgo­zóknak már az év elejétől arra kell törekedniük, hogy ezen a téren is döntő fordulatot érjenek el. Mikuláš Mafašeje. Nekik köszönhető A szocialista munkabrigádmozga­lom a szepsi Kovoslužba dolgozói körében is visszhangra talált. A mint­egy száz embert számláló üzemben három munkacsoport mondhatja magáénak a címet s további egy ver­senyzik az elnyeréséért. Vezetője Harsányi József, géplakatos. A brigádok jó munkát végeznek. Különösen szép eredményeket ért el az öntödében dolgozó Puskás-brigád s hasonló sikereket tudnak maguk mögött Eiben János és Fehér József elvtárs vezette brigádok is. így pél­dául nekik köszönhető, hogy az üzemben lényegesen megjavult a munkafegyelem, a gyártmányok mi­nősége, csökkent a baleset. Munkájuk mellett a brigád tagja! a szakképzettségük növeléséről sem feledkeznek meg. Szívesen látogat­ják az üzem könyvtárát is. Közös ki­rándulásokat, színház- és mozilátoga­tásokat is szerveznek. Lobel Zoltán, Szepsi Kis falu Legenye a trebišovi járás­ban. Mint ilyennek postája sincs, ám nem ezt kifogásoljuk, hanem azt, hogy rosszul kézbesít falunkba a mi­chalany-i posta. Ezt leginkább az új­ságokon érezzük, melyeket az utóbbi időben két-három napos késéssel ka­punk meg. Ám ennél ls kritikusabb volt a helyzet az elmúlt év végén, az ünnepek alatt, amikor a karácso­nyi és az újévi üdvözleteket a micha­lany-i posta kézbesítője helyett a fa­lu iskolás gyerekel hordták szét. Már amelyiket akarták, mert a reklamá­lások során nem egy üdvözletet a gyermekeknél találtak meg. Vajon meddig fogják tűrni ezt az illetékesek: meddig nem Ismertetik meg kötelességeikkel a michalanyi posta alkalmazottjait? Kovács Zoltún, Legenye. A munka összehangolásának legra­gyogóbb példája: bemegy az ember a királyhelmeci fő utcai önkiszolgáló boltba, s az első megállapítása lesúj­tó: a lisztes polcok üresek .. .1 — Mt az, nincs liszt? — Lisztünk ugyan van, de papír­zacskónk már karácsony előtt sem volt. — De htsz én nem papírzacskót akarok venni. Az ember ilyenkor átmegy a zöldsé­ges boltba, vásárol egy papírzacskót, visszatér az önkiszolgálóba és kiszol­gáltatja magát lisztből is. Az üzletvezetőnő már hetek Óta na­ponta kért a papírzacskót — mindhiá­ba. Vajon meddig még? ZELENÁK ISTVÁN, Perbenylk ÉRDEMES VOLT A kenyheci szövetkezet szép ered­ményeiről írni talán már felesleges, hisz eredményeik már régen túlszár­nyalták a járás határait. Egyetemesen gépesített csoportjuk­ról és Vysnansky Bertalanról, a cso­port vezetőjéről (a képen) azonban ér­demes beszélni. A komplex-gépesített brigád a kukoricatermesztésben ruk­kolt ki új munkaszervezési módszeré­vel. A kenyheciek nagy tapasztalatok­kal rendelkeznek a kukoricatermesz­tésben, a gépesített csoport feladatai pedig igényesek voltak: 55 mázsa sze­mes és 550 métermázsa silókukoricát vállaltak hektáronként. A legjobb dűlőket választották ki e célra, s ezeket még az ősszel jól meg­trágyázták, felszántották, tavasszal pe­dig aránylag korán vetettek. Kukorica nélkül a szövetkezet ta­karmányalapját már elképzelni sem tudjuk. Ezért említjük a kenyheci komplexbrigádot ls, amely minden Igyekezetét latba vetve vállalásának 90 százalékán felül eleget tett: így a télre a szarvasmarha részére Jó mi- gádjának érdeme az is, hogy a szö­nöségű, viaszérésben lesilózott kuko- vetkezet az 1963-as évi tejfelvásárlási rlcát biztosítottak és a sertés részé- tervét több mint 110 százalékra tel­re elegendő szemes kukoricát. jesítette. A Vysnansky Bertalan komplexbri- Iván Sándor GYARAPSZIK A KÖZÖS VAGYON Az 1950—58-as években gyengén gazdálkodó nemesócsai szövetkezet­ben az elmúlt években gyökeres vál­tozások álltak be. 1962-ben a munka­egység értéke elérte a huszonhat ko­ronát. Ám a szövetkezeti tagok nem­csak a mára, hanem a holnapra ls gondoltak. Nem fukarkodtak az oszt­hatatlan alap gyarapításával sem. Jelenleg a szövetkezet 10 millió koro­na értékű gazdasági épületet mond­hat a magáénak. Három évvel ezelőtt szövetkezetünk a komáromi járás 4 magtermesztő szö­vetkezete egyikévé vált. Évente 26 különféle növényből mintegy 50 va­gon elismert, továbbtermesztésre al­kalmas vetőmagot adunk a mezőgaz­dasági üzemeknek. Gondot okozott azonban az elraktározás. Az áldatlan állapot kiküszöbölése céljából 1961-ben elkezdtük egy modern kétemeletes, 70 vagon gabona szakszerű tárolására alkalmas magtár építését, amely ez év első napjaiban került átadásra. A mechanizált magtár, melynek be­rendezésével egy ember el tudja vé­gezni a vetőmag körüli teendőket, több mint 853 ezer koronába került. Kása Mihály, Nemesócsa, vetkezet ellenőrző szerve az 0] Szó bírálata alapján kivizsgálta az ügyet. A vizsgálat eredményéről a napokban tájékoztatták szerkesztőségünket és egyben kérték, hogy az ügy állásáról a következő címmel Informáljuk olva­nak az sem, hogy amikor kibújt a szög a zsákból, elhallgatta, hogy se­gítette Pagácsot. ötszáz koronát adott neki kölcsön, hogy minél gyorsabba^ visszatéríthesse a kétezer koronát. A vizsgálatot lefolytató elvtársak Javasolták a szövetkezet vezetőségé­nek, hogy tegyenek lépéseket Pagács Károly mostani beosztásával kapcso­latban, [az utóbbi időben a szövetke­zeti ellenőrző osztályon dolgozott mint előadó}. Hassanak oda, hogy Ra­sik Sándor visszakapja kölcsönadott pénzét, mivel Pagács ezzel még a mat napig is tartozik. Ugyancsak flzetes­sék meg vele visszamenőleg a Jogta­lanul eltulajdonított összeg után járó kamatot. Továbbá tegyenek ellene bűnvádi feljelentést a járási ügyész­ségen. Az elmondottakon kívül az esetről értesítették az üzemi pártbizottságot és a szakszervezeti üzemi bizottságot. Javasolták, hogy az esetet gyűléseken tárgyalják meg, hogy mások is levon­hassák belőle az erkölcsi tanulságot. Mostani cikkünket tehát zárjuk az­zal: A gyereknek már van neve. Az olvasó persze kíváncsi arra is, mit szól majd mldezekhez az Igazságszol­gáltatás. Ml vár arra, aki becsületes munka helyett csalással akar magá­nak „jobb" életet teremteni. Ogy gon­doljuk, hogy ezzel sem maradunk so­káig adósai az olvasóknak. SZARKA ISTVÁN Noha hosszú idő választ el ben­nünket a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójától, a bratislavai Ma­gasépítő Vállalat dolgozói már eddig is számos kötelezettségvállalást tet­tek tiszteletére. így például a harma­dik részleg építői vállalták, hogy jó minőségben adják át azt a 442 lakás­egységet, melyet ez év első negyedé­nek végéig kell felépíteniük. Ivan PohoveJ • » • Gépel tiszt alakulatában ésszerűen tervezik a katonák szabad Idejének kihasználását. Amikor künn a hó csi­korog a lábunk alatt, hasznos szóra­kozás a könyv, s a TV-előadás. De a katonák ezenkívül saját filmszínhá­zukat ls látogathatják, amelyben a téli Időszakban 15 filmet is vetítenek ha­vonta. Továbbá színházlátogatásokat szerveznek és a képcsarnokot ls láto­gatják. Nagy Géza • • • A királyhelmeci Drevona perbenylk! részlegének dolgozói felajánlással kezdték az 1964-es évet: az elmúlt évi fekbér összegét (1070 korona) a vas­úti kocsik Idejében történő kirakásá­val a felére csökkentik, ötven száza­lékos megtakarítást érnek el a kifi­zetett túlórákon és csökkentik a bal­esetek számát. Végül a mezőgazdasági csúcsmunkák idején 150 órát dolgoz­nak le a helybeli földmüvesszövetke­zetben. Zelenák István ŰJ SZÖ 6 * 1964. január 28.

Next

/
Thumbnails
Contents