Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-03 / 03. szám, péntek

A ciprusi elnök bejelentette, hogy felbontják a londoni és zürichi szerződéseket (Folytatfis az L oldalról) tusi kormány felbontja a zürichi és londoni szerződéseket. A kormány rendkívüli ülésére, melyen jelen voltak a görög hadsereg magas rangú képviselői ls, meghívták Nagy-Bri­tannia és az Egyesült Államok athéni nagykövetét is. Nem hivatalos Jelen­tések szerint a kormány úgy döntött, hogy Törökország katonai beavatko­zása esetén Görögország is beavatko­zik. London (ČTK) — Az angol hadse­reg 800 főnyi ejtőernyős osztaga harci készenlétben áll, hogy a cip­rusi válság kiéleződése esetén azon­nal Ciprusra indulhassanak. Egyes angol lapok közlése szerint ezek az ejtőernyősök még tegnap Ciprusra repültek. Erről az angol hadsereg vezérkari főnökeinek Thorneycroft hadügyminiszterrel folytatott tárgya­lásain dönöttek. Az angol sajtő egy­DR. CHEDDI JAGAN, Brit Guayana miniszterelnöke tiltakozó levelet In­tézett az angol kormányzóhoz, amely­ben a Brit Guayana-i választásokra kiküldött angol biztos kinevezését az ország alkotmánya semmibevevésének minősíti. Jagan meggyőződése, hogy az új választási rendszer alapján ki­írt választások csak a függetlenség kikiáltásának halogatását szolgálják. A LA VERDAD guatemalai napilap hírei szerint Guatemalában nagy szá­mú amerikai katonaságot összponto­sítottak, melyeknek feladata lesz a kubai ellenforradalmárokat egy új tá­madásra előkészíteni. (CTK) A VIETNAMI NÉPHADSEREG főpa­rancsnoksága erélyesen tiltakozott a Vietnamban tartózkodó nemzetközi el­lenőrző és felülvizsgáló bizottságnál a saigoni hivatalok újabb bűnténye, Ca-Auc dél-vietnami falu bombázása ellen. (CTK) A DELHI amerikai nagykövetség előtt december 31-én nagy tüntetés zajlott le a 7. amerikai flotillának az Indiai-óceánra tervezett kiküldése el­len. (CTK) A REUTER hírügynökség jelentése szerint Január 9-én Washingtonban amerikai, angol, kanadai és olasz szakértők találkoznak, hogy megvitas­sák a Genfben sorra kerülő leszere­lési tárgyalások napirendi pontjait. BENJÁMIN J. WEBSTER, az ameri­kai légi haderők altábornagya tegnap átvette a NATO egyesült légi had­erejének dél-európai főparancsnok­ságát. (CTK) A MEN hírügynökség tegnap kö­zölte, hogy a Kairóban január 13-ára előkészített arab csúcsértekezletre mintegy 400 külföldi és arab újság­író érkezik. (CTK) L. B. JOHNSON, az Egyesült Ál­lamok elnöke Hruscsovhoz és Leno­nyid Brezsnyevhez intézett újévi üd­vözlő táviratában írja, hogy „Ameri­ka népe az új esztendőben a béke megszilárdítását tűzte kl céljául", s reméli, hogy a Jövőben a szovjet­amerikai kapcsolatok tovább fognak fejlődni. (CTK) ALEKSZANDR ARUTYUNOV pro­fesszort, a kijevi Idegsebészeti Kuta­tó Intézet Igazgatóját, az Orvostudo­mányi Akadémia levelező tagját ja­nuár 2-án a Lenin-díjjal tüntették ki az orvostudomány fejlesztésében elért eredményeiért. (CTK J DOUGLAS-HOME, brit miniszterel­nök Hruscsovnak címzett újévi táv­iratában megelégedetten könyveli el a részleges atomcsendegyezményt, amellyel a Szovjetunió, Nagy-Britan­nia és az USA kormánya jelentősen csökkentette a nemzetközi feszültsé­get. „Remélem az 1964-es esztendő­ben további lépéseket teszünk a nemzetek közötti bizalom és a béke megszilárdítása érdekében..." — írja Home. (CTK) 1904. JANUÄR 1-ÉN Nyugat-Berlin­ből 94 673 polgár látogatta meg ke­let-berlini rokonait. (CTK) A LIPCSEI Kari Marx Egyetemen mintegy 50 diák — 17, főleg afrikai és ázsiai országok küldöttel — foly­tatják tanulmányalkat az egyetem intézetében, melyben a tropikus és szubtrópikus mezőgazdaság problé­máit tanulmányozzák (CTK) JANUÁR 2-RA virradó éjjel fasiszta banditák egy csoportja megtámadta az egyik római negyedben levő Nép­házat, ahol bombát helyezett el. A bombá robbanása nagy anyagi káro­kat okozott. A helyi lakosság nyoma­tékosan kérte a rendőrséget, kutassa fel és büntesse meg a tetteseket. (CTK) VI. PÄL pápa újévi beszédet mon­dott a Szt. Péter téren összegyűlt tömeg előtt, amelyben főleg paleszti­nai útjával, és az egyetemes zsinat 3. ülésszakával foglalkozott. A pápa úgy véli, ezek lesznek a Jövő eszten­dő „legjelentősebb eseményei". (ČTK) úttal közli, hogy január 1-én 600 angol katona érkezett Ciprusra. Ankara (CTK) — A török kormány nyilatkozatot tett közzé, melyben hangoztatja, hogy Makariosz ciprusi elnök azon terve, hogy felbontja a zürichi és londoni szerződéseket, il­legális és a török kormány továbbra is érvényeseknek tartja e szerződé­seket és megteszi a szükséges lépé­seket arra, hogy ezeket be is tartsák. A görög kormány tegnap a NATO főparancsnokságához fordult, hogy akadályozza meg Törökország egyol­dalú akcióit Cipruson. A Reuter hír­ügynökség jelentése szerint görög politikai és katonai vezetők tegnapi rendkívüli ülésén Jóváhagyták a NATO felhívását és megemlíti, hogy Görögország és Törökország is tagja a NATO-nak. A dataey kormányfő a Biztonsági Tanács összehívását kéri New York (CTK) —• Soglo ezredes, Dahomey kormányfője táviratban for­dult U Thant ENSZ-főtitkárhoz, mely­ben a Biztonsági Tanács öszehívását kéri. A Biztonsági Tanács a Dahomey és a Nigériai Köztársaság közti vi­szályról tárgyalna. A nigériai kormány a mútkorlban kb. 160 000 Nigériában dolgozó daho­meyi polgárt visszaküldött Dahomey­ba. Ez a döntés feszültséget eredmé­nyezett a két afrikai ország között. Bonn az OAS vezér kiadását kérte Párizstól Bonn (CTK) — A bonni kormány képviselője bejelentette, hogy a fran­cia kormány visszautasította a nyu­gatnémet kormány kérését, adják ki Antoine Argoudot, volt ezredest, az OAS egyik vezérét, akit hétfőn a pá­rizsi állambizttonságl bíróság élet­fogytiglani börtönbüntetésre Ítélt. A bonni kormány képviselője egyút­tal közölte, hogy a szövetségi kor­mány feleletet készít elő a francia jegyzetre, de megtagadta a hivatalos nyilatkozatot a jegyzetről. Angol csapaterősstéseket küldenek Távol-Keletre London (ČTK) — Thorneycroft angol hadügyminiszter újabb csapa­tokat akar küldeni Távol-Keletre, hogy megvédjék Nagy-Britannia helyzetét elsősorban Malájföldön. Thorneycroft a Guardian katonai tu­dósítójával folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy jelenleg nagy fel­adatok hárulnak a sztratégiai tartalé­kokra. Délkelet-Ázsiában öt gyalog­sági zászlóalj és a tengerész-gyalog­ság néhány egysége állandó készen­létben áll a felszabadító mozgalom elleni beavatkozásra. A V típusú bombázó repülőgépek állandó kikép­ző repülésen vannak Slngaporeban. Mindez azonban nem elegendő és Thorneycroft újabb megerősítő csa­patokat akar küldeni Távol-Keletre. A Guardian úgy véli, hogy Nagy­Britannia azért határozta el a csapa­tok kiküldését, mert Oj-Zéland és Ausztrália megtagadta az angol kato­nai akciók támogatását, melyekkel arra akarja kényszeríteni Indonéziát, egyezzen bele a Malaysia Államszö­vetségbe. -«R>iiinnaa 1970 lg a Szovjetunióban a műanya­gok gyártása 6—7-szeresére növek­szik. A műszálak gyártása ts Jelen­tősen növekszik. Képünkön a szalava­ti /Baskír ASZSZK) kőolajkombinát laboratóriumának két dolgozója a polyetylen készítmény minőségét el­lenőrzi. (ČTK — APN felvétele) Üje'vl ünnepség a Kremlben Moszkva (ČTK) — A szovjet kor­mány december 31-én megrendezte a Kremlben a már hagyományos új­évi ünnepséget. A Kongresszusi Pa­lota nagytermében 2000 személy gyü­lekezett, munkások, parasztok, tudo­mányos és kulturális dolgozók, űrha­jósok, a Szovjetunió marsalljai és miniszterek, jelen voltak a diplomá­ciai testület tagjai, szovjet és külföl­di újságírók is. Tizenegy órakor megérkezett a Kremlbe Nylkita Hruscsov és a szov­jet kormány többi vezető személyisé­ge. Éjfél előtt Nylkita Hruscsov fel­szólította a vendégeket, emeljék po­harukat az 1963-as évre, mely sze­rinte jó év volt. Egyúttal reményét fejezte kl, hogy az 1964-es év is hasonlóan Jó év lesz. Nylkita Hrus­csov ezután köszöntötte a szovjet népet, a kommunizmust, a szovjet hadsereget, a szocialista országok megbonthatatlan barátságát, Kubát. A jelenlevők lelkes tapsa közepette a gyarmati iga. alól felszabadult or­szágokra emelte poharát. A csehszlovák iparmííve'szet kiállítása Moszkvában MOSZKVA f CTK) — A csehszlovák Iparművészet moszkvai kiállítása egyre nagyobb érdeklődést kelt. Na­ponta százak tekintik meg kerámián­kat, bútorainkat, szöveteinket, a fából készült iparművészeti tárgyakat stb. A szovjet szakértők és képzőművé­szek körében ts nagy feltűnést kel­tett a kiállítás anyaga. A látogatók a kiállított tárgyak egyszerűségét és ízléses voltát dicsérik. A csehszlovák iparművészeti kiál­lítást Moszkva után Leningrádban, Rigában és Talllnnban ls bemutatják. Merényletkísérlet NKRUMAH ELLEN Accra (ČTK) — Csütörtökön, ja­nuár 2-án Nkrumah ghanal elnök el­len merényletet kíséreltek meg köz­vetlenül az elnöki palota bejárata előtt. Az Ismeretlen tettes öt lövést adott le, de egy sem találta el az elnököt. A merénylet áldozata Nkru­mah elnök testőrségének egyik tagja lett, aki rövidesen belehalt sérülésé­be. Üldözik a hatadó erőket Kongóban Leopoldville (ČTK) — A kongói hivatalok betiltották a Kongói Nem­zet Mozgalom, Patrice Lumumba és az Afrikai Szolidaritás Pártja, Gizen­ga pártjának tevékenységét, Manie­ma tartományban, Kongó keleti ré­szében. Ez a tartomány volt a nem­zeti felszabadító erők egyik központ­ja, még Kongó függetlenségének ki­kiáltása előtt. Egyúttal határozatot adtak ki, mely alapján 18 személynek betiltották, hogy e tartomány területére lépjen. A nyugati hírügynökségek nem köz­lik a személyek nevét, de tekintettel a két haladó párt tevékenységének betiltására, nem nehéz kitalálni, hogy Lumumba és Gizenga híveiről van sző. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás 10 százalékkal csökkentette a vámtarifát Genf (ČTK) — Az Európai Szabad­kereskedelmi Társulás újabb 10 szá­zalékkal csökkentette az Ipari gyárt­mányok vámtarifáját. 1960-tól már 40 százalékkal csökkentették a vám­tarifát, melyet 1966. december 31-ig teljesen megszüntetnének. A londoni Times úgy véli, hogy az Európai Szabadkereskedelmi Társulás sokkal liberálisabb Irányvonalat követ a világkereskedelemben, mint a Közös Piac. Kasmírban India-ellenes viszályt akartak szítani Delhi (CTK) — Kasmírban a hely­zet az utóbbi napokban bizonyos mértékben rendeződött. Az üzletek és nyilvános helyiségek Srlnagárban továbbra ls zárva vannak. Számos épületen fekete zászlók lengenek. A város utcáin a hívők hosszú sorok­ban vonulnak fel vallásos jelszavakat hirdetve és Mohamed próféta hajszá­lának visszaadását követelve, melyet a Srinagar melletti Hazratbal kolos­torból loptak el. A Jelentések alapján a tettesek vallási viszályt akartak szítani Kas­mírban, az indiai kormány ellen, Az Egyesült Államok Kommunista Pálijának siker® a reakció elleni harcban NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK A z Egyesült Államok Kommunista Pártja az elmúlt év végéig Je­lentős sikert ért el a párt létéért folytatott harcban. Gus Hall, a párt képviselője „országunk demokratikus alkotmányos rendszere győzelmének" nevezte ezt a sikert. A washingtoni fellebbviteli bíróság egyöntetű hatá­rozattal visszavonta a Járásbíróság 1962 decemberi ítéletet, melynek alapján elmarasztalták a pártot és 120 000 dollár pénzbírság megfizeté­sére kötelezték, mert nem volt haj­landó tagjait és a pártot, mint búj­tógató szervezetet, a Szovjetunió ügy­nökét az igazságügy-minisztériumban bejegyeztetni. Ezt az ítéletet a hír­hedt McCarran-törvény alapján hoz­ták. A fellebbviteli bíróság döntésé­vel Igazat adott a párt vezetőinek és a párt védőinek, akik az alkot­mányból és 5. kiegészítő cikkelyéből kiindulva ezt állították, senkit sem kényszeríthetnek arra, hogy saját magét bűntevékenységgel vádolja. Ezenkívül a párt, ha bújtogató szer­vezetként tartaná magát nyilván, tu­lajdonképpen elismerné a reakció hazug állításait. A fellebbviteli bíró­ság döntésével fordulat állt be az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen már 13 éve folyó harctan, melynek az a célja, hogy megakadá­lyozzák a párt tevékenységét és elér­jék feloszlatását. Ezt a harcot még 1950-ben kezd­ték meg, amikor az ún. felforgató tevékenységet ellenőrző hivatal búj­togató szervezetnek minősítette a pár­tot és elrendelte, hogy így vegyék nyilvántartásba. A párt ezt megta­gadta, minden eszközt és lehetőséget kihasználva arra, hogy megakadályoz­za ezt az alkotmányellenes lépést. 1961-ben az Egyesült Államok legfel­sőbb bírósága egyetértett a felforgató tevékenységet ellenőrző hivatal mű­ködésével. A párt azonban ezek után sem volt hajlandó úgy nyilvántar­tani tagjait, amint ezt előírták ás döntését közölte az igazságügy-mi­niszterrel is, eljárása törvényességé­vel igazolva tettét. A harc folytató­dott. 1962-ben újabb vádat emeltek az Egyesült Államok Kommunista Pártja ellen és később a washingtoni járásbíróság 120 000 dollár pénzbir­ságra Ítélte. Csak most, egy évvel később a fellebbviteli bíróság dönté­sével semmisítették meg ezt az íté­letet. Edwin Willis, az Amerlkaellenes Te­vékenységet Kivizsgáló Bizottság el­nöke tiltakozott e döntés ellen és fanatikusnak nevezte. A fellebbviteli bíróság határozata nyilván nem szün­teti meg a jobboldal Igyekezetét a párt betiltására. Egyes lapok közlése szerint az Igaz­ságügy-minisztérium gondosan tanul­mányozza a fellebbviteli bíróság dön­tését. Egy újabb eljárás lehetőségét mérlegelik. Az ügy állítólag újból a legfelsőbb bíróság elé kerülhet, mely visszavonhatja a fellebbviteli bíróság határozatát és újabb tárgyalást ren­delhet el. Szakemberek azonban úgy vélik, hogy a kormánynak és senki másnak sem sikerült bizonyítékokat szerezni az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának bújtogató tevé­kenységéről. Ennek ellenére a szél­Válságban a nyugatnémet hajógyárak Hamburg (CTK) — A Nyugatnémet Hajóépítők Szövetsége múlt évi te­vékenységéről szóló Jelentésében meg­állapítja, hogy a nyugatnémet hajó­gyárak válsága tovább tart. E válság egyik legnyomósabb oka a hajók árá­nak csökkenése nemzetközi viszony­latban, ami a hajógyárak között dúló könyörtelen versengés eredménye. Az évi kínálat 12 millió bruttó regisz­tertonna, a kereslet viszont mindösz­sze 8 milllő reglsztertonnányl. Bonn támogatásért kilincsel Delhi (ČTK) — Nyugat-Németor­szág a gazdasági kapcsolatok révén szeretné politikailag is befolyásolni az Indiai kormányt s ezért Bonn In­diába küldte Erik Bernhard Blumen­feld Ismert tőkést, a Keresztényde­mokrata Párt egyik vezetőjét; Blu­menfeld az újságírók előtt kijelentet­te, az indiai kormányképviselőkkel az Indiai—nyugatnémet gazdasági és politikai kapcsolatok távlatairól fog tárgyalni, s kifejezte meggyőződését, „reméli, hogy India, mint Jelentős nemzetközi tényező, nagyobb erkölcsi és politikai támogatásban fogja része­síteni a nyugatnémet politikát, min­denekelőtt Berlin és Németország egyesítése kérdésében..,," sőjobboldal folytatja harcát e párt ellen. Gus Hall éppen ezért egy saj­tóértekezleten kijelentette, hogy a fellebviteli bíróság döntése még nem jelent teljes győzelmet, többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a párt 43 dolgozóját még mindig a McCarran-törvény fenyegeti. Anrjak ellenére, hogy újabb táma­dások várhatók, a fellebbviteli bíró­ság döntése jelentős sikert jelent nemcsak a párt, de a többi haladó szervezet számára ls. A párt harca a megalázó és törvényellenes nyilván­tartás ellen jelentős részét képezi a polgári Jogokért, az alkotmánytan le­fektetett törvények megsértése ellen folytatott küzdelemnek. A fellebbviteli bíróság döntése ter­mészetesen elsősorban a párt mun­kájának szempontjából Jelentős, mely a taglétszámot illetve ugyan kis párt, de az Egyesült Államok demokratikus erőinek harcos élcsapata, mely a szélsőjobboldal, a faji megkülönböz­tetés, a monopóliumok ellen harcol, Igyekezetet fejt ki a békés együtt­élésért, a leszerelésért, és az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti Jó kapcsolatokért. A párt vezetősége be­jelentette, hogy az Egyesült Államok Kommunista Pártja most széles körű tevékenységet Indít, összehívja a je­lölteket, ha a nyilvános hivatalokba lesznek választások. Más szempontból ls győzelemről ba­szélhetünk, mivel a fellebbviteli bí­róság abban az időben hozta dönté­sét, amikor a szélsőjobboldal, hogy leleplezze saját nyomait azt hirdeti,­hogy Kennedy elnök haláláért a kom­munisták felelősek. A reakciós körök a dallasi merénylet után abban re­ménykedtek, hogy az amerikai nép felháborodva Kennedy elnök halála miatt, könnyen beleegyezik a kom­munistaellenes hisztériába. Épp az el­lenkezője történt Amint Goldwater maga ls bevallotta, a szélsőjobboldal elleni felháborodás C9ak növekedett, ezt bizonyítják azok a levelek, me­lyeket nagy számtan kopott és kan még mindig. Az amerikai nép többsé­ge érzi, ki felelős az elnök meggyil* kolásáért. A Worker, az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártjának lapja azt Irta, hogy tisztelettel kell adózni az amerikai népnek, amely, amint meg* mutatkozott, megőrzi az ország régi demokratikus hagyományalt Gus Hall a Workerben közzétett cikkében megemlékezik a Jobboldal további tá­madásáról is. A szélsőjobboldal azt hirdeti, a merénylet megmutatta, hogy harcot kell folytatni a szélsőjobb­és baloldal ellen is. A veszély abban rejlik, hogy ezt a jelszót, mely ki­forgatja a valóságot, átveszik a libe­rálisabb körök ls. Hall rámutat, hogy ez a Jelszó a kommunista párt ellen irányul, melyről semmiképpen sem be­szélhetnek, mint szélsőséges szerve­zetről, mivel éppenúgy ezen az ala­pon szélsőségesnek lehetne minősí­teni a négerek faji megkülönbözteté­se elleni harcot, a szakszervezetek küzdelmét monopóliumok ellen, stb. A párt eltökélten harcol e hamis vádak ellen és fokozott tevékenységé­ben megmutatja az amerikai népnek, kik az ország igazi barátai és ellen­ségei. EMIL Š1P i. Ruby védelme több mint 109000 dollárba fog kerülni New York (CTK) — Az AP hírügy­nökség dallasi tudósítója közli, hogy )ack Rublnstein — Ruby — védelmé­nek költségei valószínűleg több mint 100 000 dollárra fognak rúgni. A tudósító szerint Ruby éjjeli mu­latóhelyeinek értéke ennél az ösz­szegnél sokkal kisebb. Családtagjai nagyon szerény anyagi körülmények között élnek, de egyik bátyja kije­lentette, hogy Ruby chicagói barátai gyűjtést rendeznek s így talán sike­rül ezt a horribilis összeget előte­remteni. A Japánban állomásozó amerikai csapatok létszámának részleges csökkentése Tokió (CTK) — A japán közvéle­mény örömmel fogadta azt a hírt, hogy az Egyesült Államok visszavon Japán területén levő légi támaszpont­jairól 78 repülőgépét és ezzel együtt 3500 katonát, jól tájékozott körök rámutatnak arra, hogy ezek a távo­zó katonák a Japánban állomásozó amerikai csapatoknak nem egész 10 százalékát jelentik és a kivont repü­lőgépek zöme korszerűtlen B-57 típu­sú bomzázó repülőgép. 1984. január 3. * ÜJ SZŐ 3

Next

/
Thumbnails
Contents