Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-24 / 24. szám, péntek

Miről ír a Pravda? A szocialista országok gazdasági együttműködésének új szakasza A bratislavai Pravda január 17-i számában Ivan Tomášov mérnök cikkéval emlékszett meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakulásának 15. évfordulójáról. A szerző a KGST-t beleilleszti az általános objektív gazdasági világfejlődés folyamatába, s ez a szerencsés nézőpont segít a legjobban kidomborítani a nemzetközi szocialista gazdasági szerv jelentőségét. A cikk kevésbé ismert adatok és összefüggések ismertetésével bebizonyítja: a KGST nemcsak a modern idők objektív szükségszerűsége, hanem annak az év elejétől érvényes új szakasza egyúttal minden eddig ismert nemzetközi gazdasági intézménynél magasabb fokú, igazságosabb, valóban szocialista nemzetközi együttműködést jelent. Objektív szükségszerűség A világgazdaság fejlődésének egyik fő objektív iránya — a gazdaság nemzetközivé tétele. A modern, sokoldalúan gépesített és automatizált termelés igen költséges beruházásokat igényel, s hogy rentábilis legyen, óriási sorozatokat kell egy-egy árufajtából gyártani. Ilyen körülmények között a gazdaságilag leghatékonyabb termelés úgynevezett optimális mutatói úgyszólván ugrásszerűen növekednek. Az ilyen termelés szükségszerűen olyan országokban összpontosul, ahol megvannak az illető árufajta nagyszabású termeléséhez a kedvező természeti és gazdasági feltételek. Az óriási beruházások, az óriássorozatokat gyártó üzemek anyag- és féláru-ellátása természetesen más országok közreműködését is megköveteli. "Ugyanakkor a nagyszabású termelés lehetetlenné teszi az illető árufajta eladását egyetlen országon belül, tehát megköveteli több ország, vagy egész földrészek közös piacának kialakítását. A tőkés módszer A gazdaság nemzetközivé tételének objektív követelményére minden társadalmi-gazdasági alakulat a saját módján válaszol. A tőkés megoldás az integráció fogalma alatt ismert nemzetközi állammonopolista társulások létesítése, mint az Európai Gazdasági Közösség, szabad-kereskedelmi övezetek, stb. Ez a megoldás természetesen alapot ad a termelőerők fejlődésének, pozitív gazdasági hatása van. Ugyanakkor azonban — tőkés gazdasági fejlődésről van szó — kiélezi a kapitalizmus szükségszerű ellentmondásait. Ez a nemzetközi tőkés ellentétek elmélyülésében és az egyes integrált országokon belül az osztályérdekek fokozott összecsapásaiban nyilvánult meg. A szocialista gazdasági együttműködés A szocialista országok együttműködése a negyvenes évek végén kezdődött. Az együttműködés alapvető formája akkor — s ma is — a külkereskedelem. E külkereskedelmi kapcsolatok egybehangolására és elmélyítésére 1949-ben létre hoztuk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. Ámbár ez a szerv sokoldalú tevékenységet fejtett ki — egybehangolta a külkereskedelmet, az együttműködés új formáit léptette életbe stb., — a szocialista országok közötti - kapcsolatok alapelve mindig a kétoldalúság maradt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szocialista államok között a külkereskedelmi és fizetési mérlegnek mindig egyensúlyban kellett lennie (kivéve persze a hitelnyújtás esetét). Ez az elmúlt időszakban megfelelt, pozitív eredményt hozott, főleg azóta, amióta ötéves szállítási egyezményekkel egészítették ki. Az egész szocialista világrendszer érdekei a kapcsolatok ilyen formájánál azonban csak közvetve jutottak érvényre. Miért maradtunk mégis a kétoldalú kapcsolatok rendszerénél? Ennek sok magyarázata van, legalább a legfontosabbat hadd említsük meg: Az összes szocialista ország közül csak a Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia volt gazdaságilag fejlett, Lengyelország és Magyarország közepes iparral rendelkezett, a többi ország pedig gazdaságilag gyengén fejlett volt. A kétoldalúság volt tehát a legtermészetesebb forma arra, hogy ezek a nagy különbségek kiegyenlítődjenek; a kevésbé fejlett országok élelmiszert és nyersanyagokat szállítottak, a fejlett országok pedig gépi berendezések szállításával segítették a többiek szocialista iparosítását. A fejlődés megköveteli a sokoldalúságot Az egyes szocialista országok gazdaságának fejlődése egyre inkább megkövetelte a gazdasági együttműködés sokoldalú, bonyolultabb formáit. A KGST keretében az ötvenes évek derekán megkezdtük néhány fontos népgazdasági ágazat szükségletei és lehetőségei közös mérlegének elkészítését. Ez már az együttműködés magasabb fokát jelentette, de sajnos nem hozta meg azt az eredményt, amelyet kétségkívül meghozhatott volna. A tanács egyes ajánlásait ugyanis nem mindig vették figyelembe, főleg ami az egyes árufajták megszabott mennyiségét illeti. A kihágásokat az tette lehetővé, hogy az egybehangolás nem terjedt ki a tervezés minden szakaszára és minden ágazatra, s nem hatott ki a beruházásokra. A hatvanas évek elején a KGST leszűrve a múlt évek tapasztalatait, hozzálátott az összes lényeges ágazat fejlesztésének, a külkereskedelemnek és a beruházásoknak egybehangolásához. Itt azonban ellentmondás keletkezett: a termelésben kialakultak a sokoldalú kapcsolatok, a fizetési és külkereskedelmi kapcsolatokban azonban továbbra is a kétoldalúság volt érvényben. Ez fékezte a nemzetközi szocialista munkamegosztás fejlesztését és kiaknázatlanságra ítélte a benne rejlő lehetőségeket. Ebben tanulhatunk a tőkésektől A fentiekkel kapcsolatban hasonlítsuk ösze a KGST és az Európai Gazdasági Közösség néhány termelési és kereskedelmi adatát: a KGST-országokban az 1950—1960 közti évtizedben az ipari termelés 205 százalékkal növekedett, de az egymásközti kereskedelem csak 224 százalékkal nőtt, azaz csupán tizenkilenc százalékkal szárnyalta túl a termelésnövekedést. Ezzel szemben az Európai Gazdasági Közösség megalakulása (1958) óta 1963-ig csak 44,7 százalékkal növelte a termelést, de a kölcsönös kereskedelem 130 százalékkal növekedett. A tőkés társulás tehát a külkereskedelmet a termeléssel szemben 3:1 arányban fökozta, ami jelentős munkamegosztásról tesz tanúságot. Ebből az adatból természetesen nem vonhatunk le meszemenő következtetéseket, hiszen a szocialista országok termelésnövekedésének üteme jóval túlszárnyalta NyugatEurópát. Annyi azonban világosan látszik a fenti adatokból, hogy távolról sem használtuk ki azokat a lehetőségeket, amelyek kínálkoztak. A sokoldalú elszámolás Ilyen körülmények közepette érthető, miért helyezett oly nagy súlyt a két év előtti júniusi és a tavalyi júliusi moszkvai KGST-csúcsértekezlet az együttműködés elmélyítésére. Azóta már kidolgozták, és idén január 1-től érvénybe ls léptették az új rendszert — a KGST-országok sokoldalú elszámolásának rendszerét. E szerint az egyes országoknak a jövőben nem kell egymásközt kiegyenlíteniök külkereskedelmüket minden tagállammal külön-külön, elég, ha minden egyes ország külkereskedelme egyensúlyban, van globálisan a KGST-tagállamok összességével szemben. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik tagállam külkereskedelmi mérlege egy másik tagállammal szemben aktív lesz, akkor ezt a többletet nem kell szükségszerűen ezzel a tagállammal kiegyenlítenie, hanem más tagállamban Is vásárolhat a feleslegért. Ez lényegében a kétoldalúság varázskörét lépi át és új lehetőségeket nyit. Alapjában véve a tőkés kapcsolatokban ismert multilaterális clearing-ről van szó. De a tőkés kapcsolatokban ez csak átmeneti forma, amely a szabad valutapiac elérésekor megszűnik, mert a vállalkozók számára nem kívánatos ellenőrző szerepe is van. Ezzel szemben a szocialista kapcsolatokban ez a rendszer a sokoldalú fizetési és elszámolási folyamatok biztosítéka és állandó formája. Mi az átszámítási rubel? A sokoldalú elszámolás rendszerével egyidőben megszületett a KGST új elszámolási egysége, az átszámítási rubel. Ez kifejezetten a pénzügyi elszámolás eszköze, semmi köze valamilyen bankóhoz, vagy érméhez. Bár aranyfedezete ugyanolyan, mint a rendes szovjet rubelé (0,987412 gramm színarany), a Szovjetunió belső pénzegységétől független. A rubel átszámíthatóságát nem szabad összetévesztenünk a szabad beválthatósággal, ahogy ezt az élenjáró tőkés államok közti valutaforgalomból ismerjük. Az ilyen szabad beválthatóság a tőkés világ számára lehetővé tenné, hogy nemkívánatos módon befolyásolja gazdaságunkat. A jövőben az átszámítási rubel rendszere azonban nem zárja ki szabad beváltását aranyra, vagy más szabadon beváltható valutára. A KGST bankja A sokoldalú elszámolás központja a Nemzetközi Gazdasági Együttműködés Bankja, amely 1964. január 1-én kezdte meg tevékenységét. Alaptőkéje 300 millió átszámítási rubel. Az alaptőkét a következők jegyezték be: Szovjetunió 116 millió, NDK 55 millió, Csehszlovákia 45 millió, Lengyelország 27 millió, Magyarország 21 millió, Bulgária 17 millió, Románia 16 millió, Mongólia 3 millió átszámítási rubel. A hozzájárulás nagysága az illető országok részvételének arányától függ a KGST-n belüli kereskedelemben. Ugyanakkor azonban a bank irányító szervében minden tagállam egyenlő módon egy-egy szavazattal bír. Ez merőben eltér a tőkések hasonló intézményeinek gyakorlatától, ahol a tőkehozzájárulás nagysága szabja meg a döntés jogát. (Az USA a Világbankban 30 százalékkal részesedik, s így a beruházások eszközlésénél a saját monopóliumait részesíti előnyben.) A KGST gyakorlatában a döntés csak egyhangú lehet. A KGST bankja nemcsak a sokoldalú elszámolást fogja végezni, hanem pénzelni fogja a közös beruházásokat és közös létesítményeket (tervező és kutatóintézeteket, stb.). A nemzetközi szocialista munkamegosztás a sokoldalú elszámolás, az átszámítható rubel és a nemzetközi bank létesítésével a fejlődés új szakaszába lépett, s ez a KGST tevékenységében nagy minőségi változást jelent. További lépés ez a különálló szocialista gazdasági alakulatok egybeolvadása felé, hogy létre jöhessen egy egységes nemzetközi szocialista gazdasági rendszer, amely lehetővé teszi minden gazdagság hatékony és legcélszerűbb kihasználását, a szocialista rendszerben rejlő óriási erőforrások mozgósítását és így a végső és teljes győzelmet a tőkés rendszer felett. (v.) ít^MfM Wm^Mí^^m^' /<-<~w Egyre több jég úszik a Dunán (Erdösi felvétele) Miért sötétek a bratislavai utcák? Mit gondol a 36 0060. számú norma © A 25 éves gázlámpák © Habár az igények megnőttek, a munkások száma nem szaporodott • A jó világítás feltételeié A fő gond: a pótalkatrészek... emberek! Az utóbbi időben — főleg az idegenforgalom megnövekedése óta — egyre több a panasz Bratislava utcáinak rossz megvilágítására. S tényleg ... Ha este végigmegyünk a belvároson, megannyi sötét vagy gyéren megvilágított utcát találunk, nem is beszélve a külvárosok sötét zugairól. S ha valahol áll is egy idejét múlta gáz- vagy villanylámpa, annak az égője vagy törött, vagy egyszerűen kiégett. S hiába jelentik a környék lakói az illetékes helyeken a hiányos megvilágítást, sokszor hetekig is eltart, amíg a kiégett villanykörte helyett újat csavarnak be. Létezik egy bizonyos norma, a ČSN 36 0060, mely előírja, hogy az utcákon és az úttesteken fontosságuk szerint mennyi „lux" megvilágításnak kell lennie. Bratislavában ezt a normát nem is emlegetik. • Ki ezért a felelős? A városi nemzeti bizottság illetékes osztályán megtudtuk, hogy a közutak megvilágításával a Városi Műszaki Szolgálat törődik, a javító munkálatokat azonban a Városi Fémmegmunkáló Vállalat dolgozói végzik. Hát ez hogy lehetséges? — Bizony, ez a mi munkánk legnagyobb bökkenője — magyarázza František Vodanský elvtárs, a Városi Műszaki Szolgálat világítási osztályának vezetője. — Ha valahol valamit meg kell javítani, el kell a terveket küldenünk — egy kérvényt mellékelve — a Városi Fémmegmunkáló Vállalatnak a munkák elvégzésére. Ez persze nem túl operatív eljárás. Pedig nálunk folyton van mit tenni. Mert városunkban még a háború előtt felállított lámpaoszlopokat használjuk, amikor még csak itt-ott volt bevezetve a villanyvilágítás, a gázlámpák viszont sok helyen már akkor is alig voltak hasznáhatók. A háborús években az állapot még rosszabb lett. Sajnos, a felszabadulás után senki sem törődött e kérdéssel. Csak az 1959— 60-as években kezdtük el folyamatosan rendbe hozni a városi világítást. Az elmúlt három év alatt hétmillió korona értékű beruházást eszközöltünk, s ezen a költségen sikerült is a fő útvonalakat, valamint a belváros nagyobb tereit úgy-ahogy rendbe hoznunk. Korszerűsítettük a közvilágítást a Duna-hídon, a Malinovszkij-, Prágai-, Brnói-, Lamači-, Bellojániszi-, Sokolská és más fontos belvárosi utcákon. • Milyen időn belül lesz tehát az egész városban megfelelő világítás? — Ez olyan kérdés, melyre nem tudunk választ adni. Ha minden évA radotínl légitechnikai berendezések üzemében évente mintegy * 40 millió fémszálat kellett kézzel befűzni a hőkapcsolók csöveibe. Most a munkák nagyrészét négy új automatikus tűzőgép végzi el, amelyeket a műszaki fejlesztési technikusok és dolgozók négy évi szorgalmas munkával készítettek E gépek teljes felhasználása a munka termelékenységét 250 sőt 600 százalékkal növeli, s az üzem nek egy év alatt több mint egy millió korona önköltség-megtaka rítását teszi lehetővé. Képünkön a fejlesztési technológiai kollekti va dolgozói beállítják a fűző-auto mata gépet. (ČTK — J. Saroch felvétele ben megkapnánk a tervezett összeget, úgy 1970-ig el tudnánk végezni az összes utcák korszerűsítését. De sajnos, ez — mint eddig tapasztaltuk — nem fog sikerülni. Az idén szeretnénk a nagyjavítás keretében korszerűsíteni a Gorkij, Martanovič és Zoch utcákat, valamint az Október tér megvilágítását. E célból szükségünk lenne másfél millió koronára. Idei költségvetésünket azonban 100 000 koronára csökkentették. Ha figyelembe vesszük, hogy egy új, korszerű lámpaoszlop teljes felszereléssel s a csatlakozó kábelek lerakásával körülbelül 10 000 koronába kerül, a laikus is megérti, hogy az említett összegből aligha fog kitelni akár egy utca átrendezésére is. S közben más nehézségeink is vannak. A villanyoszlopok sok helyen már ma is olyan állapotban vannak, hogy egy erősebb szélvihar könnyedén kidöntheti őket. Ezeket nem lenne gazdaságos megjavítani. Üj oszlopok kellenek helyettük s így a rendelkezésünkre álló aránylag csekély összeget sem fordíthatjuk egészében az utcák közvilágításának folyamatos korszerűsítésére. • Ezek szerint a közvilágítás Bratislavában még sokáig nyitott kérdés marad. Jó lenne legalább, ha a meglevő berendezés jól működne. Csakhogy ... — Ne is folytassa kérem — vágott a szavamba Vodanský elvtárs. — Nézze, városunkban az évi átlagfogyasztás körülbelül 30 000 villanykörte és 10 000 darab neoncső. Az egyedüli beruházó vállalat, a Technomat, még a legnagyobb igyekezettel sem tudja teljesíteni megrendelésünket. 1962-ben 20 százalékkal, s tavaly majdnem tízezer világítótesttel kevesebbet adtak az igényeltnél. Idei megrendelésünknek is csak a felét biztosították. Reméljük, hogy a helyzeten valamennyire javítani fog az a tény, hogy ez évben már nem kell korlátozni a villanyfogyasztást, úgy mint a múlt években. —ili—Az ostravai tűzszerészek dicsérete (ČTK) — Csaknem 7000 darab nagy kaliberű lőszert, 4500 kg robbanóanyagot, 900 kézigránátot, több mint 1200 tüzérségi gránátot s egyéb lőszert tettek ártalmatlanná tavaly az ostravai kerületi közbiztonsági igazgatóság tűzszerészei. Az észak-morvaországl kerületben 31 egyént sebesített meg a második világháborúból sok helyütt visszamaradt lőszer. Bruntál közelében Amalin községben kézigránáttal játszottak a gyermekek. A felrobbant kézigránát négy gyermeket — ebből kettőt súlyosan — megsebesített. Egy gyaKorlatozásra használt gránát, a Karvína melletti Petfvaldban szintén négy gyermeknek okozott súlyosabb és könnyebb sérüléseket. Az ostravai tűzszerészek Pferov közelében Tovačov község határában két 200 kg súlyú repülőbombát tettek ártalmatlanná, amelyek eddig akadályozták mintegy 800 000 köbméter homok, illetve kavics kitermelését. (JJ SZÓ 4 * 1964. január 24.