Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)

1964-01-22 / 22. szám, szerda

Az automatizálás helyzete A

XII. pártkongresszus hangsúlyozta, hogy hazánkban a szocializmus további előrehaladásának fő tartalmát társadalmunk anyagi-műszaki bázisának a kommunizmus anyagi-műszaki bázisába történő fokozatos átmenete képezi, ami megköveteli a technika magasabb fokának, vagyis a termelési folyamat komplex mechanizálásának és automatizálásának érvényesítését. A tudományos technikai haladás a termelőerők fejlődésének döntő tényezője, csak ez biztosíthatja a munkatermelékenység olyan lényeges- és tartós emelkedését, amely megfelel a szocialista társadalom fejlődésének. Pártunk éppen azzal fordított és fordít nagy figyelmet a népgazdaság fejlődésére, hogy minden téren szorgalmazza a tudomány és a technika legújabb ismereteinek érvényesítését Ennek valamint tudósaink, technikusaink és munkásaink alkotó kezdeményezésének köszönhető, hogy az utóbbi években nem csekély eredményeket értünk el a műszaki fejlesztésben. Tudnunk kell azonban, hogy népgazdaságunk műszaki színvonala nem felel meg a szocialista termelés lehetőségeinek és szükségleteinek. A termelési folyamatok bonyolult sága lehetetlenné teszi az emberi erővel történő tökéletes irányításukat. E tény annál nyilvánvalóbb, minél intenzívebbé válik a termelés, és minél jobban emelkednek a termelési berendezések munkaparaméterei. Ezek az okok késztetnek az automatizálás bevezetésére a termelési folyamatok irányításában. N

álunk az automatizálás gyakorlatilag alacsonyabb, kevésbé hatékony formái terjedtek el. Ez a termelés koncentrációjának jelenlegi nem kielégítő állapotával, valamint a technológiai berendezések tökéletlen szerkezetével magyarázható. Ehhez még hozzájárul az a tény is, hogy elégtelen az automatizálás hozzáférhető eszközeinek, azaz a műszerek választékának lehetősége. Másik fontos • oka annak, amiért nem terjedt el nálunk az automatizálás legmagasabb formája — amely a termelési folyamatok irányításában az elektronikus számológépek felhasználásával jár — az, hogy az automatizálás e formája műszakilag nagyon igényes, megköveteli a műszaki dolgozók magasabb szakképzettségét, valamint a szükséges bonyolult gépszerkezetek és műszerek fokozottabb termelését. Külföldön, aZ Iparilag fejlett országokban, az automatizálás e formáját már gyakorlatilag érvényesítik. "Az itt szerzett tapasztalatok bizonyítják, hogy a termelőerők fejlődése szempontjából ez a technika a legfontosabb, hogy a kommunizmus építésével szorosan összefügg az automatizálás legmagasabb fokának fejlesztése és érvényesítése. Nálunk, a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az egyes népgazdasági ágakban különböző mértékben terjedt el az automatizálás, és sok esetben nem éri el a világszínvonalat. Olyan fontos ágak, mint az energetika, kémia, kohászat üzemeinek többségében ugyan ' automatizálták a termelés egyes folyamatait, de az automatikus berendezések nem alkotnak harmonikus egységet az egész felszereléssel Ennek a következménye, hogy töké letlen az automatikus berendezések kihasználása és éppen ezért nem hoz olyan gazdasági hatékonyságot, amilyent joggal várnánk. Nem lehet csak azért automatizálni, mert ez modern, hanem azért vezetjük be az automatizálást, hogy emeljük a termelés gazdaságosságát, hogy felmentsük az embert a nehéz testi íés gyakran egyhangú szellemi munka alól. Társadalmi szempontból ez az automatizálás bevezetésének legfőbb oka. Nálunk ezen a téren a vegyiparban értük el a legjobb eredményeket. Példaként itt megemlíthetjük Píerovban az égetőkemencék és Kolínban a kénsavgyártás automatizálását. Automatizálták a szuperfoszfát gyártásának egyes szakaszait is, mindenekelőtt azért, hogy megszüntessék az egészségre káros, fárasztó munkákat. A žílinai Vegyi Üzemekben a műanyaggyártásban vezették be az automatizálást. Ezenkívül a vegyipari üzemek egész sorában automatizáltak egyes üzemrészlegeket, de teljesen automatizált gyár nálunk nincs, pedig a vegyiparban megvannak a feltételek a komplex automatizálásra. J

ó eredmények mutathatók ki a gumiiparban. A púchovi Május 9. Üzemben a kord termelésénél és a gottwaldovi Svit Cipőgyárban a gumitalpak gyártásánál alkalmazott gépsorok elérik a világszínvonalat. A kohászatban a kunčicei Klement Gottwald Kohóműben az utóbbi években épített hengerdékben részleges automatizálást vezettek be. Élelmiszeriparunk műszaki színvonala sokkal alacsonyabb, mint az iparilag fejlett államokban. Igen lassan vezetik be az automata gépsorokat a tejfeldolgozásban, a vaj, a sajt a kenyér és a péksütemények gyártásában. Ebben az iparágban a műszaki színvonal emelése a termelés olyan fokú koncentrációjától függ, amely megteremti a komplex mechanizálás feltételeit. Bizonyos sajátos kérdések merülnek fel az automatizálás bevezetését illetően a gépiparban, ahol az automatizálás nagyon mélyen behatol a termelés technológiai koncepciójába. Ezért a gépipar automatizálása aránylag bonyolult problémát jelent. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a gépipar automatizálása különösen fontos, mert ennek az iparágiak jelentős szerepe van a népgazdaságban. Az automatizálás bevezetése a gépiparban feltételezi a tömeggyártást, yagyis a modern és olcsó termelést. É téren lemaradunk a világszínvonal mögött, aminek egyik fő oka a csekély belső piac. Ellenben a Szovjetunió és az Egyesült Államok óriási belpiaccal rendelkeznek, ami nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszi az automatizálás bevezetését feltételező tömeggyártást. Az elmondottakból kitűnik, hogy az automatizálás bevezetéséhez a műszaki feltételeken kívül gazdasági és szervezési feltételeket is kell teremteni. A

z automatizálás a műszaki fejlesztés magasabb foka és lehetővé teszi az ember helyettesítését az ellenőrzésben és irányításban. Ez bizonyos minőségi változást jelent, mert kiküszöböli az ember közvetlen részvételét a termelési folyamatban. így az automatizálás nemcsak a termelésben, hanem a munkaerő és a foglalkozás összetételében is jelentős változásokat hoz, amiből eredően megváltozik a munka jellege. Ezért az automatizálás bevezetésének előkészítése társadalmi méretű, igen bonyolult, komplex probléma. Egy üzemrészleg, vagy egész gyár komplex automatizálásakor sok elméleti, műszaki, technológiai, gazdasági és társadalmi problémát kell megoldani egyszerre. Nálunk jelenleg a komplex automatizálás széles körű bevezetésének előkészítésén dolgoznak. Olyan mintaüzemeket és kísérleti üzemeket létesítenek, amelyekben előzetesen kipróbálják a legmagasabb fokú technika érvényesítését. Szlovákiában ezeknek az üzemeknek egyike a bratislavai Slovnaft, ahol a komplex automatizálás egyharmadával növelte a munkatermelékenységet az eredeti tervhez viszonyítva. E gyár komplex automatizálása problémáinak megoldásában a kísérleti intézetek is részt vesznek, mint például a Szlovák Tudományos Akadémia Mechanizácfós és Automatizáciős Intézete, ahol már kidolgozták a termelési folyamatok optimális irányításának elektronikus számológépekkel megoldandó néhány elméleti kérdését. B

efejezésül meg kell jegyeznünk, hogy a komplex automatizálás bevezetése nélkül nem szárnyalhatjuk túl munkatermelékenységben a legfejlettebb tőkés országokat. Az automatizálás ma a műszaki fejlődés egyik fő iránya. Ha valamely ország nem akar lemaradni, akkor nyílt teret kell engednie a komplex automatizálásnak a népgazdaság valamennyi ágában. B. FRANKOVIC, kandidátus — L. SüTEK mérnök, a SZTA Mechanizációs és Automatizációs Intézetének munkatársai. Míg városainkban hideg a tél, a Magas-Tátrában üdülök szinte nyáriasan öltözve sétálnak. (Ilia Marko felvétele) A TV műsoráról EGY HET ESEMENYEI AZ ELMÜLT HÉT NEM a legszerencsésebben kezdődött, különösen a bratislavai TV-stúdió műsorát illetően. Bratislava ugyanis Claus Hubalek: Antigoné története című darabját sugározta. E nyugatnémet darab, műsorra tűzése ellen nem lehet kifogásunk, mert a művészileg itt-ott ugyan gyengébb feldolgozás ellenére a jelen élő és érzékeny érverését is fellelhetjük benne. A darab a nyugatnémet .gazdasági csodá"-ra irányit ja nyilát, arra a társadalomra, amelyben az újkori Antigoné elhatározza, nem hallgat kortársai bűneiről. A történet megoldása jellemző: Antigonét igazáért a bolondokházába zárják, ahonnan hangja már nem jut a nyilvánosságra. Csupán pusztába kiáltott szó marad, míg azok, akik felelősek az elkövetett bűntettekért, még a háború utolsó óráiban is teljes szabadságot élveznek, hasznot húznak a nyugatnémet állam felvirágzásából, s egyúttal megtorlásra is készülnek. Ezt a darabot annak idején a prágai Na zábradlí színház hozta színre, Otomar Krejča mesteri, megrázó rendezésében. Az előadást a legpontosabban működő órához lehetett csak hasonlítani, bár a rendező általában csak átlagos művészekkel és rendki vül szűkre szabott színpadtérrel ren delkezett. Így sokkal kellemetlenebb meglepetést hozott a bratislavai TV Antigoné előadása Vido Hornák ren dezésében. A darabból csaknem telje sen elveszett a központi gondolat, mert végül ls homályban maradt, mit akar a rendező az előadással mondani. A színészek alakítása is széteső volt, annak ellenére, hogy a szerepekben legjobb művészeinket, Mikulás Hubát (Kreont), Zdena Grúberovát (Antigoné) és Dušan Blaškovičot (Teireisias) láthattuk. Ezen felül a sikertelenséghez az is hozzájárult, hogy az előadás érthetetlen és logikátlan szimbolikus díszletek között játszódott le, melyeket Strážovec építész tervezett. A múlt hét műsorán két sekélyes értékű film is szerepelt a TV-ben. Pénteken a Szeretetlenség c. jugoszláv, majd szombaton a Csodálatos vagy Júlia c. francia—osztrák film. Míg az első film esetében mondjuk szimpatikus volt a nézőknek az alkotó azon törekvése, hogy egy égető gondolatot vessenek fel, a másik film esetében egy öregedő színésznő és egy ifjú banális szerelmi történetét láthattuk. Ezen a silány történeten, amelyről filmkritikánk elég hangsúlyozottan írt, az sem segített, hogy olyan csiszolt művészi színvonalú filmcsillagok játszották benne a főszerepet, mint Lili Palmer és Charles Boyer. Ezzel kapcsolatban lenne egy rövid megjegyzésünk: a televízió magának árt, ha olyan kasszadarabokat tűz műsorára, amelyeket előzőleg már filmszínházaink is bemutattak. Árt saját hírnevének, ugyanakkor árt a nézők esztétikai nevelésének is. MÁR NÉHÁNY HÉTTEL ezelőtt a prágai TV-stúdió műsorán szerepelt O'Cassey híres ír drámaíró komédiája alapján készült Megtakarított font című félórás TV-film, melynek címszerepeit Jan Werich nemzeti művész és Jifí Sovák alakította. A rendezés Ján Roháč és Vladimír Svitáček munkája. E precíz alkotás értékeiről most a szlovákiai nézők is meggyőződhettek. Beigazolódott, hogy a cseh televízióskritika nem tévedett, amikor kedvezően fogadta e filmet. Jan Werich nagy művészi tehetsége ragyogóan érvényesült teljes emberi mélységében és finom humora meg-megcsillant az Ittas férfi alakjában, aki a takarékpénztárból ki akarja venni egyetlen megtakarított fontját. Méltó partnere volt: Jifí Sovák. E BRILIÁNS RÖVID FILM előtt a Csehszlovákia—Kanada jégkorongmérkőzés tanúi voltunk, melyben csapatunk váratlanul 6:0 arányban győzött. A brnói stadionból folytatott közvetítés jó minőségű volt, kevésbé lehetünk azonban elégedettek a riporterekkel, akik még mindig összetévesztik a kommentálást annak magyarázásával, amit a néző a képernyőn úgyis lát. Különösen érvényes ez Karel Polák, bratislavai riporterre, akin meglátszik, hogy mégcsak most ismerkedik ezzel az . igényes mesterséggel. Ügy véljük azonban, nem kellene, hogy a tanulás a nézők rovására történjék, akik joggal igénylik már az önálló kommentárt, amelylyel saját nézetüket állíthatnák szembe. Reméljük, hogy az olimpiai játékok közvetítésénél Innsbruckból, más, jobb lesz a helyzet... STANISLAV VRBKA Qisszhang...| Visszhang..* Visszhang 1963 kötelezi filmgyártásunkat Ügy tűnik, valahogy túlságosan szerényen kezeljük filmművészetünk tavalyi eredményeit. Csak a jelentős külföldi visszhang bátorított fel bennünket arra, hogy a mostanában egymás után megjelenő kiértékelésekben megállapítsuk: 1963-ban filmgyártásunk az élvonalba tört. Bizonyéra ma is akadnak, akik ezt túlzott öndicséretnek tartják s ezért lássuk a tényeket, amelyek tömény formában cáfolhatatlanul bizonyítanak. Kiinduló pontként választhatjuk azt az interjút, amelyet a PRAVDA szerkesztőjének A. M. Brousil tanár, a Zeneművészeti Akadémia rektora adott. A Mar del Plata-i fesztiválon minden eddigi eredményt felülmúlóan mutatkozott be a szocialista filmgyártás; a hat legnagyobb díj közül hármat elnyert. A kisfilmek kategóriájában vittük el Itt a pálmát az Ész és érzés című alkotással. Cannesben további lépést tettünk előre. A tartalom és a kifejezési eszközök eredetiségével Jasný: Amikor a macska jön című játékfilmje kivívta a zsűri különdíját. Sőt mi több, versenyen kívül figyelemre méltó műként könyvelték el Uher rendező Nap a hálóban c. szlovák filmjét. A locarnói filmszemlén, amely szintén a „nagy" fesztiválok közé tartozik, kimagaslóan a legjobb volt Brynych Transzport a paradicsomból című Nagydíját nyert filmje. Éppen olyan nem konvenciós módon beszél a fasiszta elnyomásról, mint a moszkvai filmfesztiválon az első Aranyéremmel kitüntetett Kadár-Klos alkotás: A halál neve Engelchen — a partizán harcokról. Velencében már kicsit mérsékeltebb sikerrel szerepeltünk, de Jifí Weiss Arany páfrány-ját az angolszász kritika, — szembehelyezkedve az olaszszal — elismeréssel fogadta. A dokumentáris filmek versenyében V. Táborský Sáros városa került az első helyre. Az ifjúsági filmek kategóriájában pedig elnyertük a legjobb öszszeállításért járó díjat. Rövid filmjeinkkel igen jól szerepeltünk más, kisebb fesztiválokon is, például Annecyben, Oberhausenben és Triesztben. A kezdő rendezők első játékfilmjeit elbíráló mannheimi fesztiválnak Nagydíját a nagyon tehetséges Vera Chytilová Valami másról című alkotása vitte el. San Franciskóban kettős sikert ünnepelhettünk: élre került P. Solan A bokszoló és a halál című alkotása és díjat nyert V. Bukový filmzenéje is. Brousil elvtárs ennek alapján megállapítja, hogy filmművészetünk tavaly nem csekély mértékben hozzájárult a haladó áramlat elmélyítéséhez a világ filmgyártásában. „A babérokon azonban nem pihenhetünk. 1964ben filmgyártásunktól sokat vár a külföld és mi idehaza is" —• fejezi be értékelését neves filmszakemberünk. Ideológiai munkánk achillesi sarka Különösen pártunk Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülését követően előtérbe kerültek az ideológiai tevékenység kérdései. Számos cikk, elemzés és tanulmány foglalkozik a gazdasági feladatokkal szervesen összefüggő eszmei munkásság sürgetően megoldást igénylő problémáival. Az Ily jellegű írások közül az egyik legfigyelemreméltóbb Peter Karvaš cikke a LITERÁRNI NOVINY idei első számában. A szerző találóan rámutat ideológiai munkánk achillesi sarkára. Legjellegzetesebb fogyatékosságának azt tartja, hogy a szellemi harcban gyakran védelembe szorulunk, ahelyett, hogy tudományos tanításunk talaján szilárdan megvetve a lábunkat — támadásba lendülnénk. Ennek velejáró következménye az ideológiai munka kampányszerűsége. Rendszerint „felvonulunk" ilyen vagy amolyan eszmei veszély ellen, kampányokat szervezünk és ezeknek egyoldalúsága lehetővé teszi tőlünk idegen gondolati áramlatok beszüremlését. Az első pillanatban meghökkentő a cikkírónak az a megállapítása, hogy ideológiai tevékenységünknek koncepciója nem is rltkán-ldealista alapokon nyugszik. Két részletesen kifejtett példájával megismerkedve azonban Igazat adunk neki. Karvaš ugyanis azt fejtegeti, hogy nagy jelentőséget tulajdonítunk az ideológiai munkának, de nem gondoskodunk mindig megfelelő anyagi biztosításáról. Bratislavában például három TV-programot tekinthetünk meg. Többek között Bécs közvetítésével nagyon atraktlv formában hatást gyakorol a nyugati szellemi élet. A bratislavai TV-nek természetesen sikeresen kellene „konkurrálnia", hisz ez politikai kérdés. Ennek ellenére a mi szignálunk a leggyöngébb, hallatlan technikai hibák tanúi vagyunk, egyszóval műszaki vonatkozásban indokolatlanul lemaradunk, aminek természetes következményei lehetnek és vannak az eszmék harcában is. Ugyanez vonatkozik még talán hatványozott mértékben rádióműsorunkra, de ideológiai tevékenységünk más szakaszaira is. Karvaš szemléltető példákkal feltárja könyvkiadásunk, nyomdáink, színházaink anyagi bázisának és szervező munkájának gyönge pontjait. Egyben rámutat arra is, hogy nem tudunk külföldön megfelelően élni kultúránk hatékony eszközeivel. Távolról sem használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket rangos zene-, film- és képzőművészetünk, filmgyártásunk és Irodalmunk nyújt. E téren ls követeljük az aktívabb előretörést, de az anyagi ellátottság terén sok minden marad a régiben. „Ebben nyilvánul meg szinte kristályos formában konzervativizmusunk, lassúságunk, kényelemszeretetünk, sőt közömbösségünk: a mi idealizmusunk" — állapítja meg a cikkíró. Művészet és közönség André Wurmser, a neves frauciS kommunista író, kritikus és publicista tanulmányt írt a KULTÜRNY 2IVOTba, amely két részletben jelent meg a lap 2. illetve 3. számában. A nagy anyagra való tekintettel ennek a gondolatgazdag és könnyed stílusban megfogalmazatott írásnak csak az egyik részét ismertetjük, amely a művészeti alkotás és a közönség vi'szonyát elemzi. A műszaki vívmányok korában i kultúra általában könnyebben jut el a tömegekhez. Éppen ezért egyik fontos feladatunk, hogy az ún.\,egyszerű" embert is megtanítsuk — amint azt már Majakovszkij igényelte — a művészet megértésére és szeretetére. Wurmser hangsúlyozza, a művészi alkotások értékét nem az általános egyetértés határozza meg. Végeredményben a művészet mindig valami újjal jelentkezik és ez először mindenkire a meglepetés erejével hat, bizonyos sokkot Idéz elő. A művészet nem lehet azonnal mindenki vagy a nagy többség számára érthető — erről tanúskodik számos nagy művész sorsa a múltban. Ez viszont nem jelenti azt sem, hogy mindaz, ami meghökkenti az embert, egyben művészet is. Csupán arról van sző, hogy igen gyenge érvelés, ha valaki arra hivatkozik — én ezt nem értem. Ilyen esetben nem mindig az alkotó a hibás, hanem, amint Wurmser mondja: „Ilyenkor először valakinek be kell bizonyítania, hogy a müvet soha nem is érthetem meg. Ha valamit nem értek, akkor először mindig önmagamat hibáztatom és csak azután a többieket." A cikkíró ennek alapján is azt a következtetést vonja le, hogy a fő veszély a sematizmus, amely ugyan mindenki számára könnyen érthető — csak nem művészet. Ezzel szemben az igazi művészet nem csak ábrázolja és visszatükrözi a valóságot, hanem egyben át is formálja, új szemszögből vetít rá fényt A polgár „meghökkentése" önmagában még nem jelent tehetséget, művészetet, sőt gyakran eredetiséget sem. Ugyanígy a proletárt „meghökkentő" mű sem nélkülöz minden esetben értéket s nem kell ráütni az „ellenséges" jelzőt. Veszélyt jelent a tömegek sznobizmusa? Álig vettük tudomásul, hogy néhány héttel ezelőtt elhunyt a román származású Trlstan Tzara költő, a művészet polgári konformizmusa ellen a nihilizmus fegyvereivel harcot üzenő dadaista mozgalom egyik alapítója. Nem volt forradalmár, csak tiltakozott minden és mindenki ellen és már a húszas évek elején felismerte, hogy az értelmetlenséget hozsannázó és egyben kigúnyoló dadaizmus ideje leiárt. Mégis elindítója volt egy folyamatnak, amelynek során a világ költészetében teret hódított a szürrealizmus, sok nagy költő ugródeszkája a halhatatlanságba. A KULTURNI TVORBA 2. száma a ĽEXPRESS című francia hetilap nyomán közölte Tristan Tzara Madeleine Chapsalnak adott utolsó interjúját. A költő úgy összegezte 1916-ban Indított mozgalmának célját, hogy az nem csak minden Hagy kezdőbetűvel irt fogalomnak — Háború, Állam, Család, Vallás, Logika stb. — üzent hadat, hanem egyben kifejezte az első világháború fájdalom-tépázta ifjúságának érzéseit. „Tiszta asztalt -kartünk teremteni éppen a legnagyobb emberi értékeknek" — mondotta Tzara. A beszélgetés során még egy érdekes gondolatot fejtegetett. Hitet tett a haladás mellett, de aggodalmát fejezte ki az általános baladás egyes kétséges jelenségei fölött. Viszolyogva fogadta főleg azt a tényt, hogy a gazdagok sznobizmusát felváltotta a tömegek sznobizmusa: meg kell tekinteni ezt a kiállítást vagy azt a filmet, csak azért, mert ez így illik." „Javára válik ez a művészetnek? És az emberségnek? Mennyiben terjednek el így az emberi értékek? — tette fel az elgondolkoztató kérdéseket. G. !. Ma4. január 22. * 0] SZÖ 5