Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)
1963-12-11 / 341. szám, szerda
Az'SZKP KB ülésének világvisszhangja A béke és a j ólét kérdéseit tárgyalják — nyugtázza elismeréssel a nyugati sajtó • NEW YORK r sorban a béke és a nép Jólétének Az amerikai sajtó különös Jelentő- kérdésével foglalkozik. Az SZKP KB séget tulajdonit Hruscsov beszámoló ülése történelmi jelentőségű, Írja a Ja azon részének, melyben megemlf- P a"« Presse Intrasigeant. tette, hogy a szovjet kormány egész vegyi üzemek berendezését rendelte meg kapitalista vállalatoktól, miközben óva intette azokat, akik vissza akarnak élni a Szovjetunió ezen aján tatával. A New York Times moszkvai tudósítója is rendkívüli jelentőséget tulajdonít az SZKP KB ülésének. Megemlíti, hogy a Központi Bizottság meghatározza a kommunizmus építésének új stratégiáját. • LONDON A londoni lapok első oldalon foglalkoznak az SZKP KB ülésével, valamint Hruscsov elvtárs beszámolójával. Nagy figyelmet fordítanak Hrus csov kijelentésére, hogy a Szovjetunió ki akarja bővíteni kereskedelmi kapcsolatalt a kapitalista országokkal. • PÁRIZS Egyetlen katonai kérdés sem szerepel az ülés napirendjén, írja az Aurore párizsi lap. Az egyetlen cél a mezőgazdasági termelés fejlesztése. Ez azt bizonyltja, hogy a szovjet politika a nép életszínvonalának emeléséhez vezet, hangsúlyozza a lap. A többi burzsoá francia lap ls beismeri, hogy az SZKP KB ülése első• OTTAWA A kanadai sajtó és rádió is kivonatokat közöl Hruscsov elvtárs beszámolójából. A Szovjetunió a következő hőt év alatt háromszorosára növeli a vegyipar termelését, hogy fejlődhessen a szovjet mezőgazdaság és jobb életet biztosíthassanak a szovjet emberek millióinak, írja az Ottawa Journal. • OSLO A norvég lapok „Hruscsov fontos beszéde az SZKP KB plénumán" cím-, mel Ismertették az SZKP KB ülésének első napját. Kiemelték Hruscsov I jelentősen emeli nemcsak a szovjet elvtárs beszédének nagy politikai je- nép, de az egész szocialista tábor Jólentőségét. I létét. Kikiáltották Zanzibár függetlenségét A Szovjetunió elismerte az új államot • RABAT A Maroc Information szerkesztőségi cikket közöl az SZKP KB üléséről. A cikk hangsúlyozza, hogy az ülés hozzájárul a szovjet gazdaság fejlődéséhez és új kampányt Indít el, melynek Jelentőségét a szűzföldek megműveléséért indított kampányhoz lehet mérni. O ULÁNBÁTOR A Namyn Amdral mongol napilap főszerkesztője a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetésében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió vegyiparának fejlesztése megszilárdítja az egész -szocialista tábor gazdaságát ós Zanzibár [CTKJ — Afrikában december 10-re virradó éjszaka már a 33. állam nyerte el függetlenségét. A zanzlbárl kormánypalota homlokzatáról pontosan éjfélkor bevonták a brit lobogót és helyette kitűzték a független Zanzibár világosplros színű Csehszlovák kormónyküIltség IMon Nairobi (CTKJ — A csehszlovák kormányküldöttség, élén Jozef Valóval, a Nemzetgyűlés alelnökével, a kenyai kormány meghívására az ország függetlensége kikiáltásának ünnepségeire Kenyába érkezett. A csehszlovák küldöttség kedden délelőtt mutatkozott be Jomo Kenyatta ml nlszterelnöknek. Jozef Való, kormányküldöttségünk vezetője a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének és Csehszlovákia népének nevében jókívánságait fejezte ki Jomo Kenyattának s hangsúlyozta, hogy a két ország baráti kapcsolatai jótékony hatással lesz nek a nemzetek közötti békés együttműködésre, majd biztosította a kenyai miniszterelnököt, hogy Csehszlovákia elismeri Kenyát, mint független és önálló államot s hajlandó felvenni Kenyával a diplomáciai kapcsolatokat nagykövetségi szinten. nemzeti lobogóját, melynek mezőnyé ben zöld sávon két szegfű látható. Zanzibár függetlenné nyilvánításának ünnepségén mintegy 70 000 ember üdvözölte lelkes éljenzéssel és ,,uhuru" (szabadság) örömkíáltások kai az új állami lobogó kitűzését. Az üdvrivalgással egyidejűleg ütegek sortüzel dördültek el és felbúgtak a zanzlbárl kikötőben horgonyzó hajók szirénái. Az ünnepségen több mint 70 ország küldöttségei — közöttük Csehszlovákia küldöttsége részt. Muhammad SamtI Hamadl zanzlbárl miniszterelnök ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Zanzibár baráti kapcsolatok fenntartására törekszik mlnden országgal. A kormány első rendű céljának tekinti egy erős, vifiszak-Borneóban jelentős partizán mozgalom bontakozott ki a Malaysia Államszövetség ellen. A harc célja egységes Kalimantan állam megteremtése. A brunei hazafias erők több sikert értek már el és néhány helységet megszálltak. Képünkön: Eszak-Borneó mocsaras vidékein harcolnak a partizánok. CTK felv. Az emberi jogok, a portugál gyarmatok és a „koreai kérdés" az ENSZ-közgyülés napirendjén AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS ÜNNEPÉLYES ÜLÉSE AZ EMBERI JOGOK DEKLARÁCIÓJA ELFOGADÁSÁNAK is. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL New York (CTKJ — Az ENSZ-közgyülés hétfőn ünnepélyes ülésen emvesznek I lókezett meg az emberi Jogok nyilatkozata elfogadásának 15. évfordulójáról. Az ülésen U Thant, az ENSZ fótitkára és Carlos Sosa Rodriguez, a 18. ülésszak elnöke szólalt fel. Az emberi szenvedés szempontjából a második világháború felülmúlta a többit, hangsúlyozta beszédében BBSflSHKÍSietitoM A 1. angol gyarmaturalom ez év december 12-én Kelet-Afrikában szűnik meg végkép Kenya brit koronagyarmat függetlenségének kikiáltásával. Miután az áprilisi választásokon Kenyában az angolok mesterkedései ellenére is a nép döntő többségben nem a gyarmatosltúkkal együttműködő afrikaiak K ADU (Kenyai Afrikai Demokratikus Unió) pártjára szavazott, hanem a nemzeti felszabadító harc élén álló KANU (Kenyai Afrikai Nemzeti Uniú) pártot vitte győzelemre, az ország június 1-től belső önkormányzatot nyert. Hogy a teljes függetlenség kikiáltását minél tovább elodázhassák, az angolok Kenyát mindenképp gyengíteni igyekeztek. Ezt a célt szolgálta a gyarmatosítók 1982-ben kidolgozott alkotmánya is, mely az ország hét tartománya mindegyikének széles jogkört biztosított a központi kormány hatáskörének rovására és kedvezett a törzsi torzsalkodásnak, melyet az angolok csaknem 70 évig szítottak, s mely most Is komolyan veszélyezteti Kenya egységét. Az ellenzéki KADU párt híveinek szeparatista törekvéseit Anglia támogatta abban a reményben, hogy egy széthúzó országban a függetlenség megadá sa után is megtartja majd befolyását. E számításokat keresztülhúzta [omo Kenyatta miniszterelnök. „Farkánál csíptem el a brit oroszlánt, s nem vagyok hajlandó elengedni csak azért, mert bi zonyos emberek szeretnék megbontani az egységet Kenyában" — |elentette ki októberben, a londoni háromhetes tárgyalásokról visszatérve, ahol az angol kormány és a KADU párt akadékoskodása ellenére érvényt szerzett a KANU-párt összes követelésének. Eszerint Kenya függetlenségét egy új alkotmány alapján december 12-én kiáltják ki, mely felen tősen bővíti a központi kormány hatáskörét, kezébe adva többek között a pénz ügyek intézését és a rendőrség irányítását. Az angol csapatok legkésőbb egy éven belül távoznak. Addig Is csak a J K,E N YA], ren. Éghajlata a partvidéken trópusi, a belső felföldön szubtrópusi. Gazdaságilag legfontosabb vidéke az úgynevezett Fehér Felföld. „Afrika mezőgazdasági csodája", ahol 3600 farmról és ültetvényről háromszor egy évben takarit)ák be a termést, mely az ezport 80 százalékát szolgáltatja. Kivitelre kerül főleg a kávé, a szlzal, tea, hűs. bőr, étszóda, vaj és gyapot. Megterem még a gabona és a kukorica. Kenyát az arabok és portugálok után 1832-ben Zanzibár szultánja hódította meg. 1895-ben brit védnökség, 1920-ban koronagyarmat lett. Kenya védnökség néven szerepelt továbbra is egy 16 km széles, a zanzibárl szultántól bérelt sáv az Indiai-óceán mentén. (Az ez év októberében Londonban kötött szerződés alapján ezt a vidéket a fontos Monbassa kikötővel együtt december 12-én szintén Kenyához csatolják, s Zanzibár szultánja és kormánya lemond minden nemű kárpótlásról.) Kenya nyolcmillió lakosának 97 szá zaléka mintegy BO afrikai törzsre oszlik, melyek egymás közti torzsalkodását az új kurmány igyekszik mielőbb felszámolni. Laknak itt még indiaiak, arabok féivérek, és összesen csak 6B 000 az európai. Az angol gyarmatosítók az ország legtermékenyebb földjeit bitorolták, és a lakosságot kényszermunkára fogták. Bősz terrorjuk — különösen a Mau-Mau felkelés mindennél véresebb megtorlása — sem tudta azonban megállítani a nemzeti felszabadító mozgalmat, s legendás vezére, a hős Jomo Kenyatta végül Is győzelemre vitte népét. „A független Kenyában nem lesznek kiváltságok és mindenki részt vehet a nemzet építésében" — mondta nemrég Kenyatta miniszterelnök. Csakis egységben és összetartásban birkózhat meg Kenya népe a még számos gazdasági és politikai problémával. Külpolitikájában Kenya az afrikai szolidaritás megteremtésére. semlegességre, és a béke megőr rágzó és demokratikus állam kiépítő- ü Than t- Tekintettel erre az ENSZ sé t kidolgozta s Jóváhagyta 1948. decem Az ünnepi beszédek elhangzása után be r 10-én az emberi jogok deklará díszszemle, majd tűzijáték követke- cióját. Ma az elnyomatás és megküzet t lönböztetés maradványai ellen kell Moszkva (CTK) — Nyikita Szerge- folytatni a harcot, hogy elérjük a jevics Hruscsov, a szovjet kormány deklarációban foglaltak teljesítését, és saját nevében táviratot intézett Az emberi Jogok nyilatkozatának Muhammad Samti Hamadi sejkhez, a elfogadása annak eredménye volt, zanzibári kormány elnökéhez, amely- hogy az ENSZ újból hitet akart ébben közli a sejkkel, hogy a Szovjet- reszten! az alapvető emberi jogokban unió elismeri Zanzlbárl, mint függet- — jelentette kl Fedorenko szovjet len és önálló államot. A távirat to- küldött, aki a szovjet küldöttség és vábbá tudtára adja a zanzibárl kor- a többi szocialista ország küldöttségei mányfőnek, hogy a Szovjetunió haj- nevében szólalt fel. A nyilatkozat ellandó felvenni Zanzibárral a dlplo- fogadása óta eltelt évek alatt az ENSZ máclai kapcsolatokat s a diplomáciai megerősödött és kialakultak a feltéképviseletek kicserélését. telek a gyarmatok függetlenségéről Leonyid Brezsnyev, a Legfelsőbb szóló nyilatkozat elfogadására. A gyarSzovjet Elnökségének elnöke Szajjid mati rendszer felszámolása nélkül az Dzsamszid bin Abdullah bln Harub emberi jogok deklarációja csak üres zanzibári szultánnak küldött távira- szó maradna. tot, melyben reményét fejezi ki, hogy Az évforduló alkalmából a közgyű Zanzibár ás a Szovjetunió között lés deklarációt hagyott Jóvá a faji olyan baráti kapcsolatok fejlődnek megkülönböztetés mlnden formájának majd, amely mindkét ország Javát és | felszámolásáról a világbéke ügyét szolgálja. Oslóban kiosztották az 1962/63. évi Nobel-díjakat GALVAO KAPITÁNY FELSZÓLALT IAZ ENSZ GYÁMSÁGI BIZOTTSÁGÁBAN kenyai kormány kérésére vethetők be a zésére törekszik. Kenyát Zanzibárral együtt december második felében felveszik az ENSZ-be. Amikor Nairobi fővárosban december 11-én pontosan éjfélkor az újonnan épitlt lakosság életének vagy tulajdonának vé delmére Kahawa katonai támaszpontot Nairobi közelében a kenyai hadsereg veszi át. Kenya, mely a hosszú gyarmatnralom Uhuru (szabadság) stadionon felvonják idején az angol „védelem" központja a független Kenya állami lobogóját, a volt Kelet-Afrikában és a Közép Keleten, vendégek közt ott lesznek Kenya jóbaaz egyenlítő mentén, az Indiai-óceán rátal, a Szovjetunió és Csehszlovákia nyugati partján terül el Etiópia és Tanganyika között 582 624 négyzetkilométeküld'jüsfigei is. az angolai és mocamblquel felszabadító mozgalom a nép többségét képviseli, számos küldöttség bírálatát váltotta kl. Véleményüket Guinea, Algéria és az Elefántcsontpart Köztársaság küldötte fejezte ki. Szerintünk kétséges, hogy csak portugál demokraták oldhatják meg a gyarmatosítás problémáit. Galvao felszólalása után a bizottság 95 szavazattal egy ellenében Jóváhagyta 13 latin-amerikai ország határozatát Ománról. A határozat értelmében öttagú bizottság létesül, mely az ENSZ-közgyülés következő ülésszakán Jelentést tesz az omanl helyzetről. A BIZTONSÁGI TANÁCS A PORTUGÁL GYARMATOKRÓL TÁRGYAL New York (CTK) — A Biztonsági Tanács folytatta tárgyalását a portugál gyarmatokról. Az ülésen felszólalt Noguelra portugál külügyminiszter, aki beszédében országa gyarmatosító politikád jának már ismert alapelveit Ismételte. Noguelra, hogy befolyásolja az ülés légkörét, U Thantot, az ENSZTÔtľtkárát meghívta Mocambiqueba és Angolába. Beszéde hatástalanságát Qualsonsackey? ghanai képviselő felszólalása ls bizonyítja, aki megállapította: a probléma lényege, hogy a portugál „önrendelkezés" és az általánosan ismert önrendelkezés fogalma között lényeges különbség van. A ghanai küldött felhívással fordult az ENSZ főtitkárához, fejtsen kl igyekezetet, hogy Portugália teljesítse a Biztonsági Tanács határozatalt. AZ ENSZ POLITIKAI BIZOTTSÁGA AZ CN. KOREAI KÉRDÉSRŐL TÁRGYAL New York (CTKJ — Az ENSZ politikai bizottsága újból a rég elavult ún. koreai kérdésről tárgyalt, mely a nyugati hatalmak kezdeményezésére évente az ENSZ-közgyűlés napirendjén szerepel. Az ún. koreai bizottság jelentése nem sokban különbözik az előző években előterjesztett Jelentésektől. Azt állítja, hogy a dél-koreai rendszer megszilárdítja demokratikus elveit és egyúttal rágalmazza a Kinal Népköztársaság kormányát. Ez évben azonban a bizottságnak más dokumentum is rendelkezésére áll, a Kínai Népköztársaság kormányának memoranduma, mely javaslatokat tartalmaz össz-koreai választások megtartásáról. A memorandum az ENSZcsapatok kivonását követeli Dél-Koreából és a „koreai bizottság" felszámolását. Az ülésen megmutatkozott, hogy a nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok folytatni akarják eddigi koreai politikájukat. Ebben a szellemben azt javasoliák, hívják meg Dél-Korea képvlNew York (CTKJ — A gyámsági bizottság hétfői ülésén felszólalt Henri que Galvao kapitány, aki Brazíliából ér Osló (CTK) — Az oslói egyetem kezett New Yorkba, ahol politikai szám dísztermében december 10-én a dr. fizetésben él. SaJtóhlrügynökségek Jelen Alfréd Nobel hírneves svéd fizikus tése szerint a portugál kormány Galvao halála évfordulójának napján rende- kapitány kiadását követelte. Galvaot pozett hagyományos ünnepség kereté- '"ikal Wton^., miatt tívollétében ben átadták az 1962/63. évi Nobel- ™ börtönbüntetésre ítélték Portugá dijakat. I Galvao felszólalása a gyámsági blzottA béke megőrzése érdekében ki- ságban több ellenvetést eredményezett, fejtett tevékenységért, az atomfegy- Számos afrikai küldöttség tiltakozott verek elleni küzdelemben s a nuk- egyes kijelentései ellen. Galvao szerint leáris fegyverekkel végzett klsérle- a portugál gyarmatokon nem állhat be tek betiltásához való hozzájárulásért, változás, míg Salazár hatalmon van. Sa„ lazarral lehetetlen megegyezni és ezért a vegyészet terén e ért eredménye- meg keü buknla E z ® z^ ban nem t0 r. kért már Nobel-díjjal kitüntetett Li- ténhet me g addig, míg Franciaország, i selőjét, ami gyakorlatilag a KNDK képnus C. Pauling amerikai professzor- Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és viselőjének kizárását jelenti. A mongol nak ítélték oda az 1962. évi Nobel- I más országok támogatják Salazárt. Egyes I küldöttség azt javasolta, hogy hívják d(jat. kijelentései az afrikai országok egysé- meg mindkét Korea képviselőit. A btzottA parlamenti bizottság az 1963. évi 8 éne k „bomlásáról" a gyarmatosítók el- I ság végül is hosszabb vita után az EgyeNobel-díjat Leopold Boissier svájci I leni har c kérdésében és kétségei, hogy sült Államok javaslatát hagyta jóvá. professzornak, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága elnökének és Macaulay kanadai állampolgárnak, a Vöröskereszt Társaságok Szövetsége végrehajtó bizottsága elnökének ítél^„Iľ'l^iJfr^H^'ľo^n 1' I A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsé- működött s a nyugatnémet atomfegyverfejtett tevékenységük elismeréséül. nak Elnökség e vaszillj Poljakovot, az kezést szorgalmazta. (CTK) A békedíjak ünnepélyes átadásánál SZKP KB titkárát 50. születésnapja al- A TÖRÖK kormányválságot'mindeddig Jelen volt Olav norvég király, Elnar I kalmából Lenin-díjjal tüntette kl a kom- nem sikerült megoldani. Izmet Inönü Gerhardsen miniszterelnök, valamint munista párt és a szovjet állam érdeké- eddigi miniszterelnök, a Republikánus a norvég közélet további kiválóságai be n kifejtett tevékenységéért. (CTKJ Párt vezére bejelentette a köztársasági is I A ROMAN MUNKÁSPÁRT Központi Bi- elnöknek, hogy pártja nincsen felkéStockholm (CTK) — VI Gusztáv zottságának politikai irodája 1963. de- szülve a kormánykolalicló megalakltáArinlf currt kiríílv tPfnan flňnpnŕlvp« I cember 23-ára összehívta a Román Mun- s á"„J.9I?J.,„ ke°etek között átadta az fdÄc ffit? İ nt l Bizottságának plenáris PORTUGÁLIÁBAN bebörtönözték G. Bo, Nobel-díjasnak a díjjal Járó aranyér- MADRIDBAN december 9-én kezdődött met és 265 ezer svéd koronát. Nobel a Spanyol Szocialista Párt vezetőinek dijat kaptak: Eugen Wlgner (USA), tárgyalása. A tárgyalást azonban elha Maria Goepper-Mayer (USA), D. Jen- I lasztották, mert az 54 vádlott spanyol sen (NSZK), Kari Ziegler (NSZK), hazafi közül egy nem jelent meg a bi G. Ratta (Olaszország), A. L. Hodgkln rös á8' tárgyaláson. (CTK) (Nagy-Britannia), A. F. Huxley (Nagy-I LÜBKE nyugatnémet elnök visszavonu Britannia), J. C. Eccles (Ausztrália), 'fsa alkalmából az „Érdemkereszttel" G. Szeferisz (Görögország), A stock- | ^"akit ľ^Ä MbSS Ä nlólhlálnlv mim B. £, részt, ges-t, az illegális portugál kereszténydemokrata párt Központi Bizottságának tagját, a katolikus egyetemi Ifjúság szövetségének volt elnökét. (CTK) MULATÖ JÁNOS, magyar külkereskedelmi miniszterhelyettes az MTI tudósítójának az ez évi gabonabehozatalról szólva kijelentette, hogy a kedvezőtlen Időjárás miatt sokkal kevesebb gabona termett Magyarországon, mint amennyire számítottak, s ezért a Magyar Népholmi ünnepségen kétezer ember vett. mj^^^^ST^TSt Zyt-T'S—. „„„o, „ m t uiiui imiiiegy ouu uuu tonna KenyerI a nyugatnémet Bundeswehr foellenőre mánygabonát Importál. (CTKJ M63. decembej U, * Oj SZÖ ä