Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-24 / 354. szám, kedd

/ BERLINI RIPORT Éppen egy éve Történt. A dátum kitörülhetetlenül az emlékezetembe vésődött: 1962. december 1. Férjemmel akkor már válófélben voltunk. Kérem, ne kérdezze az okokat, nem kívánok erről beszélni. Számomra ez az egés? történet nem érdekes story, hanem fájdalmas tragédia. Csak ügyvédem, dr. Kaul profeszszor ajánlásának köszönheti, hogy önnek, mtnt újságírónak első ízben elmondom. Amint említettem, válófélben voltam. Külön laktunk és f érje, n csak hébe-hóba keresett fel minket. Nem voltunk haragban, és nem tilthattam meg ezeket a találkozásokat. Pedig, ha megtettem volna ... Azon a napon is eljött, kedves volt, foglalkozott az én 21 hónapos Axelemmel. Szombat este volt, és nagyon megkért, vasárnapra engedjem hozzá a gyereket. Beleegyeztem. Sőt, kocsimmal én vittem el őket az „S"-Bahn állomásra. „Viszontlátásra Gerda, majd megtelefonálom neked, mikor hozom vissza a srácot" — így búcsúzott tőlem. Másnap nem hívott. Izgatott lettem, negyedóránként felcsengettem a lakását, de senkt nem jelentkezett. Egy-két óra múlva táviratot kaptam ezzel az első pillanatban számomra érthetetlen szöveggel: „Axel fényképalbuma az apa íróasztalában van — Manfréd". Rosszat csak akkor kezdtem sejtent, amikor rádöbbentem, hogy a táviratot Nyugat-Berlinben adták fel. Az íróasztalt remegő kézzel nyitottam kl és a fotóalbumban levelet találtam: „Ebben az órában, amikor Te ezt a levelet olvasod, a gyerekkel Nyugat-Berlinből útban vagyok a Német Szövetségi Köztársaságba." Máig sem tudom, hogyan játszotta kl a szigorú határvédelmet. Akkor már állt a fal, és mtnt mtnden határon, Itt ts éberen őrködnek. Milyen ember az, akt kockára teszi saját gyermekének életét? Persze az ts lehet, hogy mint orvos, összeköttetései révén hozzájutott valamilyen hamisított út levélhez. De ez sem változtat a tény embertelenségén: álig két éves gyereket rabolt el az anyjától. Mély lelki válság lett rajtam úrrá. El sem tudtam képzelni, hogyan kaphatom vissza Axelt. Élni sem akartam, de ez lett volna a könnyebb megoldás. A harcot kellett vállalnom kisfiamért. Kegyetlenül nehéz feladat. Gyermekorvos vagyok, naponta sok-sok gyereket vizsgálok meg és amikor fáradtan hazafövök, első pillantásom a gyermekágyra esik. Üres, kt tudja, hol van most az én gyerekem? Álmomban minden éjjel, újra és újra átélem az utolsó nap minden részletét. Es reggel arra ébredek, hogy ez nem álom, hanem fájdalmas valóság. Miért szökött át volt férjem? Csak ő tudja egészen pontosan. Annyit mondhatok, hogy a munkahelyén ts nehézséget voltak összeférheEgyütt lesznek karácsony este? tetlensége miatt, meg aztán munkájában is komoly hibákat vétett. Rosszul választotta meg hivatását, sokkal jobb fényképész volt, mint orvos Keresete? Igazán nem panaszkodhatott. Havonta 1800 márkát kapott, s ez az én jövedelmemmel együtt több mint háromezret tett kl. Szorozza be az összeget három mal s megkapja a végeredményt koronában. Nagyon nevezhető. Kérem, ítélje meg ezt az állításomat a tények alapján. Az ügy jól haladt, férfemtől sikerült elválnom, és igazam erejét , tanúsítja az ís, hogy a nyugat-németországi bíróság elsófokon nekem ítélte Axelt. Ez nem kis szó. Volt férjem ekkor azonban ötszáz kilométerrel odább költözött, hogy más szövetsé gt bíróság hatáskörébe kerülAMIKOR MÉG EGYÜTT VOLTAK... AXEL 1062 NYARÁN BÖLCSŐDEI TÁRSAI KÖRÉBEN szép lakásunk volt és Volgakocsink. De hát Nyugat-Berlinben ís ugyanennyit kaphatott nyugati márkában. Ügy látszik azt többre becsülte ... Hol ls hagytuk abba a történetet? Igen, szóval vállaltam a harcot a gyerekért. Mást nem tehettem. A rendőrséghez, az ifjúság ügyeit Intéző hivatalhoz, az úgynevezett Jugendamthoz, bírósághoz folyamodtam segítségért. Közben hetekig nem kaptam semmiféle értesítést a gyerek tartózkodási helyéről. Csak közvetlen karácsony előtt — többszöri sürgetésemre, — értesítettek férjem Nyugat-Németországban élő szülei és testvére, hogy Axel náluk van, él és egészséges. Ez volt az első karácsonyeste nélküle. Aztán újra „kitüntette" magát a férjem. Levelet írt: „Ö nem akarja, hogy a fia látókörét egy mesterséges fal elzárfa..." Kértem és könyörögtem: nem bírom kl a gyerek nélkül, nem értem, hogy tehette ezt. Válaszképpen a fenti sorok ismétlődtek újra és újra. Ekkor már kapcsolatban álltam Kaul professzorral, aki elismert szaktekintély Nyugaton ls. ö vette kezébe Axel sorsát. Érintkezésbe lépett egy Nyugat-Németországban élő, haladó ügyvéddel, és az ottant Illetékes bírósági szerveknél benyújtották a keresetet a gyerek visszaadása ügyében. Érdekelni fogfa bizonyára az ts, hogy ez nem az egyedüli eset, több mint ötszáz Ilyen elrabolt gyerekért folyik a kél ország között a bírósági huzavona. Mert másnak nem jön az ügy. Lelketlen játék volt ez. Kaul professzornak úf ügyvéddel kellett kapcsolatba lépnie, új eljárás kezdődött, és közben teltek múltak a hónapok. A döntés előtt férjem újra felszedte a sátorfáfát, hurcolta az országon keresztül az ártatlan kis Axelt. Levelet ls írt: „Ha el kellene veszítenem a gyereket, akkor inkább elköltözöm valamilyen dél-amerikai országba, és Axelt sohasem látod viszont..." Nem nyugodott bele abba, hogy másodszor ls nekem ítélték a gyereket. Tudta, hogy a nyugat-németországi jogrend szövevényes útvesztőjében mindig talál kiutat az, akinek pénze van. Stuttgarti jogi képviselője például így érvelt a bírósághoz intézett beadványában. Tessék, olvassa el: „Elsőrendű fontosságú azonban a gyerek java. Márpedig a gyerek jelenleg Horb községben, nagyanyjánál jobb körülmények között él, mint Kelet-Berlinben, amely élelmezési nehézségekkel küzd, és ahol az anya hivatásából eredő munkával túlterhelt." Merő hazugsági Az élelmezési néhézségekről nem is kell beszélnem, ennek alaptalanságáról ön is meggyőződhetett. Itt senkt sem éhezik. Ami pedig munkámat illeti, elég, ha megemlítem, hogy a határsávba eső lakásomat ís megtarthattam és ugyanakkor Itt a kórházban kaptam egy másik szép lakást, így nem veszítettem Időt a bejárással. Kevesen vagyunk orvosok, mert nem egy kollégám túloldalt próbált szerencsét, szóval munkánk van bőven — ez igaz — de nem a munkaidőn túl. S azonfelül, hogy a gyereket állandóan a köze lemben érezhettem, van ttt bölcsőde ts, szép park. Nagyon megfelelt nekem ez a megoldás, mint anyának és mint orvosnak egyaránt. Csak dr. E. Rtchter úr vonta ezt kétségbe. De lássuk csak, mit írt még ebben a beadványban? „Tekintetbe kell venni egyben a gyerek feltételezhető akaratát ls" — Kérem ne felejtse el, hogy Axel még ntnes háromévesI Es hogy mi a gyerek „feltételezhető" akarata? Jól olvassa el ezeket a sorokat: „Vájjon feltételezhető-e az az akarata, hogy majd 18 éves korában, mtnt népi rendőr német emberekre emelje fegyverét, akik élve jogukkal, szabadon kívánják meg választant lakhelyüket?" Micsoda polittkai demagógia és körmönfont fiskális célzatosság rejlik e szavak mögött! Ezek a mondvacsinált „érvek" nem győzték meg a nyugatnémet bíróságot sem. Tavaly júliusban úgy szólt a döntés, hogy a gyerek fölött a gondoskodás engem illet meg. A nyugat-németországi Jugendamt közbenjárására a bíróság Axelt elhelyezte egy gyermekotthonban, nehogy volt férjem külföldre vihesse. Egyikünk sem tudja, hol van most a gyerek. Es a pereskedés tovább folyik, mert volt férjem fellebbezett. Sajnos, most olyan bírósági szerv ts foglalkozik az ügygyei, amely semmiképpen sem nevezhető tárgyilagosnak. Ez a Bundesverfassungschutz-nak nevezett szerv az alkotmányvédelem örve alatt előszeretettel gyakorol politikai nyomást a polgári törvényszerűséghez, a jogrendhez ragoszkodó bíróságokra. Nem ls csoda, hiszen hivatalnokai között nem egy náci múltú egyén van. Volt férjem ts tisztában van ezzel. Erről tanúskodik például az, hogy Idehaza megjátszotta a nagy ateistát, túloldalt pedig megkereszteltette a gyereket, és ezt természetesen Igazoltatta a pappal. Szüksége van erre, mert a Charttas egyházi szervezet is nekem adott Igazat. Otonútfélen hangoztatja, ő nem akarja, hogy kommunista legyen a gyerekből. Hátha ennek ts hasznát veheti. Lázasan próbálja bizonyítani azt is, hogy dühödt anttkommunlsta. Es kt tudja hogyan dönt másodfokon, de immár harmadízben a Landsgertcht, a tartományi bíróság? Oh, nem, ez sem az utolsó Instancia ... Mégis alig várom az e hónapra bejelentett döntést. Hátha egy év után rám mosolyog a szerencse? Már annak ls örülök, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőt felkeresték a gyermekotthont és értesítettek Axel életkörülményeiről, sőt támogatták a Landsgerlchtnél a visszaadást. Azóta Axel már biztosan megtanult szépen beszélni, csak egy szót felejtett el: Mama. Fényképet ts kértem, mert azt sem tudom, milyen már. Hiszen egy év alatt Ilyen gyerek sokat feflődtk. De talán karácsony este már itt lesz velem, mellettem. Borzalmas lenne, ha újra csak üres ágyacskájára esne a pillantásom. Tizenegy hónapon keresztül elküldtem a sajtó képviselőit, nem akartam publicitást, nem akartam erről a szomorú históriáról beszélni. Most először teszek kivételt. Ügy-e semmiképpen sem fogja ez akadályozni Axel vtszszatérésát? S hátha ez ls segít? Elmondotta: Dr. GERDA JUN, berlini orvos, Feljegyezte: Gály Iván KENYAI RIPORT Kenya o siobodsáo hoinolón „Nagy-Britannia küldetése, hogy felvilágosítsa és nevelje az afrikaiakat, segítse őket sokkal magasabb szellemi, erkölcsi és gazdasági színvonal elérésében, mtnt amilyenen akkor álltak, amikor a terület igazgatása az angol korona fennhatósága alá került". — Ml ez? — kérdem Joshlan Mkambát, kenyai barátomat, akivel elsötétített szobába menekültem az afrikai nap perzselően tűző sugarai elől. — A Kenyával kapcsolatos Fphér Könyv, amelyet 1923ban adtak kt Angliában. — S mi változott életükben ez alatt a negyven év alatt? — Majd mindjárt elmeséljük — kapcsolódik beszélgetésünkbe Gregory Kungu, Joshian barátja - Hadd elevenedfék meg Kenya tragédtáfa. Szögesdrót mögött — Bizonyára tudja, hogy Kenyában mintegy 7 millió afrikai és 68 ezer európai él. Tehát a fehérek nincsenek olyan sokan, viszont ha a birtokviszonyokat nézi, azt, hogy mijük van az afrikaiaknak és mijük a fehéreknek, rájön, hogy a körülmények fordítva, 1:100 arányban az európaiaknak kedveznek. — Itt születtem — mutat Gregory a Viktória-tó partjára, — ttt töltöttem gyermekkorom és tizenöt évvel ezelőtt elindultam az ország keleti részébe, s onnan csak a szabadság kivívása után térhetek vissza szülőföldemre. — Hol vannak a szülei? — A kavirondói rezerváctóban. Az európai ültetvényesek elűzték őket a jó termőföldekről s most szögesdróttal körülvéve élnek., Másfél millió ember él ezen a néhány négyzetmérföldnyi területen, ha ugyan ezt életnek lehet nevezni. Kihalásra vannak ítélveI Egyesek halászni próbálnak, mások édesgyökeret keresnek, sokan szerencsének tartják, ha elszegődhetnek a fehér ültetvényeshez Idénymunkásnak. Nagy gond a családfenntartás. Egész nap robotolnak, s az a néhány shilling, amit munkájukért kapnak, csak arra elég, hogy megfizethessék az adót. — Sok ilyen rezerváctó van? — Egész Kenya nagy rezervációs terület — hangzott a válasz. Az afrikaiak vágyálma: a föld Kenya gazdasági élete fokozott mértékben függ a mezőgazdaságtól, mint például a szomszéd Tanganyikáé és Ugandáé. A kedvező éghajlat, a Fehér Magasföld és a Rtft Walley néven ismert rendkívül termékeny keleti földek a földrész virágoskertjévé tették Kenyát. A .kávé és a tea, a szizál és a pyretrum (rovarölő por készül e növényből), a gyapot és a kopra évente sok millió fontsterlinget jövedelmez az ültetvényeseknek. Minden fő gazdasági ágban angolok ülnek és önként egy talpalatnyi földet sem adnak vissza az afrikaiaknak. Ezért „a földkérdés a politikai súrlódások alapvető oka" — írta a kenyai nemzeti felszabadító mozgalom egyik vezetője. — Az angol lapokból és könyvekből, természetesen, csak azt tudja meg, hogy az afrikaiak nem tudják és nem akarják jól megművelni a földeket — figyelmeztet Mkamba. — Következésképpen „csak az európaiak tudnak gazdálkodni". Azt persze elhallgatják, hogy az európaiak csak tulajdonosok, földjeiken afrikaiak dolgoznak. Nézze ezt a ' könyvet. Csupa számadat. Ezekkel cáfoljuk meg a gyarmatosítók állításait. A 70 éves gyarmaturalom után az európai telepeseknek 17 ezer négyzetmérföldnyi termőterület van birtokukban, ugyanakkor százszor annyi afrikainak csak 50 ezer négyzetmérföld, az ia csak ott, ahol európainak egy talpalatnyi föld sem kellene. A szabadság katonái Angol hadbíróság ítélete alapján 1957. február 18-án kivégezték Dedan Kimattt, Kenya nemzeti hősét. Kimati tisztviselő, kiskereskedő és falusi tanító volt. 1952-ben belépett Kenya Afrikai Nemzeti Untójába, Jomo Kenyatta pártjába. 1952 októberében a kikuju törzs fiataljainak csoportjával az Aberder hegységbe szökött. Kimatl katonáinak fegyverzete a sziml — vadállatok ellen használt kétélű kard, és a panga — bozóttisztításra használt kés volt. Ezzel a kezdetleges fegyverzettel támadták meg a gyarmatosítók helyőrségeit és védelmezték a szegényeket. Az angol hivatalok vérszomjas és embertelen lážadónak minősítették Kimatit és halálra keresték, de a nép éppen az ellenkezőjéről győződött meg és tömegesen jelentkeztek Kimati Afrikai Felszabadító Hadseregébe. Gregory éveken át együtt dolgozott vele, s így emlékezik vissza egy epizódra: — Egyszer egy őserdei népgyűlésen Kimati lelkesítő beszédet mondott. Az Egyenlítőtől messzi északon van egy ország, amelynek összes törzsei összefogtak és leszámoltak királyukkal. Ezeket a törzseket egy nagyon okos ember vezette — Lenin. Létrehozta a törzsek szabad államát — Szovjet-Oroszországot, melyet a legigazabb „öregek", a tanácsok igazgatnak. Talán ml, — mind a száz kenyai törzs — nem egyesülhetnénk és szabadíthatnánk fel országunkat? — De Igen! — morajlott fel a tömeg és akkor megesküdtek, hogy addig fognak harcolni, míg szabadok lesznek, mint Oroszország. Kimatit azóta is „oroszországi tábornoknak" hívták. KJmatl 1958 nyarán az ellenséges túlerő fogságába esett. Négy hónapig tárgyalta ügyét a hadbíróság. Kivégzése előtt levelet csempészett ki a börtönből, fegyvertársainak küldte. „Meghalok, mert szerettem és szabadnak akartam látni népem ... Azon a napon, amikor majd kivívjátok a szabadságot, gondoljatok azokra, akik nem élték meg ezt a napot, de semmilyen áldozattól nem riadtak vissza." Kenya, ez a gazdag afrikai ország független lett. Eszembe jutottak barátaim ígéretei, hogy majd • körülkalauzolnak a szabad országban ... Még valami. Búcsúzáskor Joshian és Gregory összesúgott. Érdeklődésemre ezt válaszolták: — Tudja, ml csak az álnevünket mondtuk meg Önnek ... Elkérték noteszem és két nevet írtak rá. — Ezen a néven ránk talál majd, ha Kenya fölött magasba szök'k a szabadság zászlaja. Az Igazi szabadságé — fűzte hozzá Gregory. MIHAIL DOMOGACKIH NAKURU KENYAI VÁROS FŐUTCÁJA ÜJ SZÓ 4 y

r 1363. december 24.