Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-24 / 354. szám, kedd

/ BERLINI RIPORT Éppen egy éve Történt. A dá­tum kitörülhetetlenül az em­lékezetembe vésődött: 1962. december 1. Férjemmel akkor már válófélben voltunk. Ké­rem, ne kérdezze az okokat, nem kívánok erről beszélni. Számomra ez az egés? törté­net nem érdekes story, ha­nem fájdalmas tragédia. Csak ügyvédem, dr. Kaul profesz­szor ajánlásának köszönheti, hogy önnek, mtnt újságíró­nak első ízben elmondom. Amint említettem, válófél­ben voltam. Külön laktunk és f érje, n csak hébe-hóba kere­sett fel minket. Nem voltunk haragban, és nem tilthattam meg ezeket a találkozásokat. Pedig, ha megtettem volna ... Azon a napon is eljött, kedves volt, foglalkozott az én 21 hónapos Axelemmel. Szombat este volt, és nagyon megkért, vasárnapra engedjem hozzá a gyereket. Beleegyeztem. Sőt, kocsimmal én vittem el őket az „S"-Bahn állomásra. „Viszontlátásra Gerda, majd megtelefonálom neked, mi­kor hozom vissza a srácot" — így búcsúzott tőlem. Más­nap nem hívott. Izgatott let­tem, negyedóránként felcsen­gettem a lakását, de senkt nem jelentkezett. Egy-két óra múlva táviratot kaptam ezzel az első pillanatban számom­ra érthetetlen szöveggel: „Axel fényképalbuma az apa íróasztalában van — Man­fréd". Rosszat csak akkor kezdtem sejtent, amikor rá­döbbentem, hogy a táviratot Nyugat-Berlinben adták fel. Az íróasztalt remegő kézzel nyi­tottam kl és a fotóalbumban levelet találtam: „Ebben az órában, amikor Te ezt a le­velet olvasod, a gyerekkel Nyugat-Berlinből útban va­gyok a Német Szövetségi Köztársaságba." Máig sem tudom, hogyan játszotta kl a szigorú határ­védelmet. Akkor már állt a fal, és mtnt mtnden határon, Itt ts éberen őrködnek. Mi­lyen ember az, akt kockára teszi saját gyermekének éle­tét? Persze az ts lehet, hogy mint orvos, összeköttetései révén hozzájutott valamilyen hamisított út levélhez. De ez sem változtat a tény ember­telenségén: álig két éves gye­reket rabolt el az anyjától. Mély lelki válság lett rajtam úrrá. El sem tudtam képzelni, hogyan kaphatom vissza Axelt. Élni sem akartam, de ez lett volna a könnyebb megoldás. A harcot kellett vállalnom kisfiamért. Ke­gyetlenül nehéz feladat. Gyermekorvos vagyok, na­ponta sok-sok gyereket vizs­gálok meg és amikor fárad­tan hazafövök, első pillantá­som a gyermekágyra esik. Üres, kt tudja, hol van most az én gyerekem? Álmomban minden éjjel, újra és újra át­élem az utolsó nap minden részletét. Es reggel arra éb­redek, hogy ez nem álom, hanem fájdalmas valóság. Miért szökött át volt fér­jem? Csak ő tudja egészen pontosan. Annyit mondhatok, hogy a munkahelyén ts ne­hézséget voltak összeférhe­Együtt lesznek karácsony este? tetlensége miatt, meg aztán munkájában is komoly hibá­kat vétett. Rosszul választot­ta meg hivatását, sokkal jobb fényképész volt, mint orvos Keresete? Igazán nem pa­naszkodhatott. Havonta 1800 márkát kapott, s ez az én jövedelmemmel együtt több mint háromezret tett kl. Szo­rozza be az összeget három mal s megkapja a végered­ményt koronában. Nagyon nevezhető. Kérem, ítélje meg ezt az állításomat a tények alapján. Az ügy jól haladt, férfem­től sikerült elválnom, és iga­zam erejét , tanúsítja az ís, hogy a nyugat-németországi bíróság elsófokon nekem ítél­te Axelt. Ez nem kis szó. Volt férjem ekkor azonban ötszáz kilométerrel odább költözött, hogy más szövetsé gt bíróság hatáskörébe kerül­AMIKOR MÉG EGYÜTT VOLTAK... AXEL 1062 NYARÁN BÖLCSŐDEI TÁRSAI KÖRÉBEN szép lakásunk volt és Volga­kocsink. De hát Nyugat-Ber­linben ís ugyanennyit kapha­tott nyugati márkában. Ügy látszik azt többre becsülte ... Hol ls hagytuk abba a tör­ténetet? Igen, szóval vállal­tam a harcot a gyerekért. Mást nem tehettem. A rend­őrséghez, az ifjúság ügyeit Intéző hivatalhoz, az úgyne­vezett Jugendamthoz, bíróság­hoz folyamodtam segítségért. Közben hetekig nem kaptam semmiféle értesítést a gye­rek tartózkodási helyéről. Csak közvetlen karácsony előtt — többszöri sürgeté­semre, — értesítettek férjem Nyugat-Németországban élő szülei és testvére, hogy Axel náluk van, él és egészséges. Ez volt az első karácsonyeste nélküle. Aztán újra „kitün­tette" magát a férjem. Leve­let írt: „Ö nem akarja, hogy a fia látókörét egy mestersé­ges fal elzárfa..." Kértem és könyörögtem: nem bírom kl a gyerek nélkül, nem ér­tem, hogy tehette ezt. Válasz­képpen a fenti sorok ismét­lődtek újra és újra. Ekkor már kapcsolatban álltam Kaul professzorral, aki elismert szaktekintély Nyugaton ls. ö vette kezébe Axel sorsát. Érintkezésbe lé­pett egy Nyugat-Németor­szágban élő, haladó ügyvéd­del, és az ottant Illetékes bírósági szerveknél benyúj­tották a keresetet a gyerek visszaadása ügyében. Érde­kelni fogfa bizonyára az ts, hogy ez nem az egyedüli eset, több mint ötszáz Ilyen elra­bolt gyerekért folyik a kél ország között a bírósági hu­zavona. Mert másnak nem jön az ügy. Lelketlen játék volt ez. Kaul professzornak úf ügyvéddel kellett kapcso­latba lépnie, új eljárás kez­dődött, és közben teltek múl­tak a hónapok. A döntés előtt férjem újra felszedte a sá­torfáfát, hurcolta az orszá­gon keresztül az ártatlan kis Axelt. Levelet ls írt: „Ha el kellene veszítenem a gyere­ket, akkor inkább elköltözöm valamilyen dél-amerikai or­szágba, és Axelt sohasem lá­tod viszont..." Nem nyugodott bele abba, hogy másodszor ls nekem ítélték a gyereket. Tudta, hogy a nyugat-németországi jogrend szövevényes útvesz­tőjében mindig talál kiutat az, akinek pénze van. Stutt­garti jogi képviselője például így érvelt a bírósághoz inté­zett beadványában. Tessék, olvassa el: „Elsőrendű fon­tosságú azonban a gyerek ja­va. Márpedig a gyerek jelen­leg Horb községben, nagy­anyjánál jobb körülmények között él, mint Kelet-Berlin­ben, amely élelmezési nehéz­ségekkel küzd, és ahol az anya hivatásából eredő mun­kával túlterhelt." Merő ha­zugsági Az élelmezési néhéz­ségekről nem is kell beszél­nem, ennek alaptalanságáról ön is meggyőződhetett. Itt senkt sem éhezik. Ami pedig munkámat illeti, elég, ha megemlítem, hogy a határ­sávba eső lakásomat ís meg­tarthattam és ugyanakkor Itt a kórházban kaptam egy má­sik szép lakást, így nem ve­szítettem Időt a bejárással. Kevesen vagyunk orvosok, mert nem egy kollégám túl­oldalt próbált szerencsét, szó­val munkánk van bőven — ez igaz — de nem a munka­időn túl. S azonfelül, hogy a gyereket állandóan a köze lemben érezhettem, van ttt bölcsőde ts, szép park. Na­gyon megfelelt nekem ez a megoldás, mint anyának és mint orvosnak egyaránt. Csak dr. E. Rtchter úr vonta ezt kétségbe. De lássuk csak, mit írt még ebben a bead­ványban? „Tekintetbe kell venni egyben a gyerek felté­telezhető akaratát ls" — Ké­rem ne felejtse el, hogy Axel még ntnes háromévesI Es hogy mi a gyerek „feltéte­lezhető" akarata? Jól olvas­sa el ezeket a sorokat: „Váj­jon feltételezhető-e az az akarata, hogy majd 18 éves korában, mtnt népi rendőr német emberekre emelje fegyverét, akik élve joguk­kal, szabadon kívánják meg választant lakhelyüket?" Mi­csoda polittkai demagógia és körmönfont fiskális célzatos­ság rejlik e szavak mögött! Ezek a mondvacsinált „ér­vek" nem győzték meg a nyugatnémet bíróságot sem. Tavaly júliusban úgy szólt a döntés, hogy a gyerek fölött a gondoskodás engem illet meg. A nyugat-németországi Jugendamt közbenjárására a bíróság Axelt elhelyezte egy gyermekotthonban, nehogy volt férjem külföldre vihes­se. Egyikünk sem tudja, hol van most a gyerek. Es a pe­reskedés tovább folyik, mert volt férjem fellebbezett. Saj­nos, most olyan bírósági szerv ts foglalkozik az ügy­gyei, amely semmiképpen sem nevezhető tárgyilagos­nak. Ez a Bundesverfassung­schutz-nak nevezett szerv az alkotmányvédelem örve alatt előszeretettel gyakorol poli­tikai nyomást a polgári tör­vényszerűséghez, a jogrend­hez ragoszkodó bíróságokra. Nem ls csoda, hiszen hivatal­nokai között nem egy náci múltú egyén van. Volt férjem ts tisztában van ezzel. Erről tanúskodik például az, hogy Idehaza megjátszotta a nagy ateistát, túloldalt pedig megkeresztel­tette a gyereket, és ezt ter­mészetesen Igazoltatta a pap­pal. Szüksége van erre, mert a Charttas egyházi szervezet is nekem adott Igazat. Oton­útfélen hangoztatja, ő nem akarja, hogy kommunista le­gyen a gyerekből. Hátha en­nek ts hasznát veheti. Láza­san próbálja bizonyítani azt is, hogy dühödt anttkommu­nlsta. Es kt tudja hogyan dönt másodfokon, de immár harmadízben a Landsgertcht, a tartományi bíróság? Oh, nem, ez sem az utolsó Instan­cia ... Mégis alig várom az e hó­napra bejelentett döntést. Hátha egy év után rám mo­solyog a szerencse? Már an­nak ls örülök, hogy a Nem­zetközi Vöröskereszt képvi­selőt felkeresték a gyermek­otthont és értesítettek Axel életkörülményeiről, sőt tá­mogatták a Landsgerlchtnél a visszaadást. Azóta Axel már biztosan megtanult szépen be­szélni, csak egy szót felej­tett el: Mama. Fényképet ts kértem, mert azt sem tudom, milyen már. Hiszen egy év alatt Ilyen gyerek sokat fef­lődtk. De talán karácsony este már itt lesz velem, mel­lettem. Borzalmas lenne, ha újra csak üres ágyacskájára esne a pillantásom. Tizenegy hónapon keresz­tül elküldtem a sajtó képvi­selőit, nem akartam publici­tást, nem akartam erről a szomorú históriáról beszélni. Most először teszek kivételt. Ügy-e semmiképpen sem fog­ja ez akadályozni Axel vtsz­szatérésát? S hátha ez ls se­gít? Elmondotta: Dr. GERDA JUN, berlini orvos, Feljegyezte: Gály Iván KENYAI RIPORT Kenya o siobodsáo hoinolón „Nagy-Britannia küldetése, hogy felvilágosítsa és nevelje az afrikaiakat, segítse őket sokkal magasabb szellemi, erkölcsi és gazdasági színvo­nal elérésében, mtnt amilye­nen akkor álltak, amikor a terület igazgatása az angol korona fennhatósága alá ke­rült". — Ml ez? — kérdem Jos­hlan Mkambát, kenyai bará­tomat, akivel elsötétített szo­bába menekültem az afrikai nap perzselően tűző sugarai elől. — A Kenyával kapcsolatos Fphér Könyv, amelyet 1923­ban adtak kt Angliában. — S mi változott életükben ez alatt a negyven év alatt? — Majd mindjárt elmesél­jük — kapcsolódik beszélge­tésünkbe Gregory Kungu, Joshian barátja - Hadd ele­venedfék meg Kenya tragé­dtáfa. Szögesdrót mögött — Bizonyára tudja, hogy Kenyában mintegy 7 millió afrikai és 68 ezer európai él. Tehát a fehérek nincsenek olyan sokan, viszont ha a birtokviszonyokat nézi, azt, hogy mijük van az afrikaiak­nak és mijük a fehéreknek, rájön, hogy a körülmények fordítva, 1:100 arányban az európaiaknak kedveznek. — Itt születtem — mutat Gregory a Viktória-tó part­jára, — ttt töltöttem gyer­mekkorom és tizenöt évvel ezelőtt elindultam az ország keleti részébe, s onnan csak a szabadság kivívása után térhetek vissza szülőföldem­re. — Hol vannak a szülei? — A kavirondói rezervá­ctóban. Az európai ültetvé­nyesek elűzték őket a jó ter­mőföldekről s most szöges­dróttal körülvéve élnek., Más­fél millió ember él ezen a néhány négyzetmérföldnyi területen, ha ugyan ezt élet­nek lehet nevezni. Kihalásra vannak ítélveI Egyesek ha­lászni próbálnak, mások édes­gyökeret keresnek, sokan szerencsének tartják, ha el­szegődhetnek a fehér ültet­vényeshez Idénymunkásnak. Nagy gond a családfenntar­tás. Egész nap robotolnak, s az a néhány shilling, amit munkájukért kapnak, csak arra elég, hogy megfizethes­sék az adót. — Sok ilyen rezerváctó van? — Egész Kenya nagy re­zervációs terület — hangzott a válasz. Az afrikaiak vágyálma: a föld Kenya gazdasági élete fo­kozott mértékben függ a mezőgazdaságtól, mint pél­dául a szomszéd Tanganyi­káé és Ugandáé. A kedvező éghajlat, a Fehér Magasföld és a Rtft Walley néven is­mert rendkívül termékeny keleti földek a földrész virá­goskertjévé tették Kenyát. A .kávé és a tea, a szizál és a pyretrum (rovarölő por ké­szül e növényből), a gyapot és a kopra évente sok millió fontsterlinget jövedelmez az ültetvényeseknek. Minden fő gazdasági ágban angolok ül­nek és önként egy talpalat­nyi földet sem adnak vissza az afrikaiaknak. Ezért „a földkérdés a politikai súrló­dások alapvető oka" — írta a kenyai nemzeti felszabadító mozgalom egyik vezetője. — Az angol lapokból és könyvekből, természetesen, csak azt tudja meg, hogy az afrikaiak nem tudják és nem akarják jól megművelni a földeket — figyelmeztet Mkamba. — Következéskép­pen „csak az európaiak tud­nak gazdálkodni". Azt per­sze elhallgatják, hogy az eu­rópaiak csak tulajdonosok, földjeiken afrikaiak dolgoz­nak. Nézze ezt a ' könyvet. Csupa számadat. Ezekkel cá­foljuk meg a gyarmatosítók állításait. A 70 éves gyarmat­uralom után az európai te­lepeseknek 17 ezer négyzet­mérföldnyi termőterület van birtokukban, ugyanakkor százszor annyi afrikainak csak 50 ezer négyzetmérföld, az ia csak ott, ahol euró­painak egy talpalatnyi föld sem kellene. A szabadság katonái Angol hadbíróság ítélete alapján 1957. február 18-án kivégezték Dedan Kimattt, Kenya nemzeti hősét. Kima­ti tisztviselő, kiskereskedő és falusi tanító volt. 1952-ben belépett Kenya Afrikai Nem­zeti Untójába, Jomo Kenyatta pártjába. 1952 októberében a kikuju törzs fiataljainak cso­portjával az Aberder hegy­ségbe szökött. Kimatl kato­náinak fegyverzete a sziml — vadállatok ellen használt kétélű kard, és a panga — bozóttisztításra használt kés volt. Ezzel a kezdetleges fegyverzettel támadták meg a gyarmatosítók helyőrségeit és védelmezték a szegénye­ket. Az angol hivatalok vér­szomjas és embertelen láža­dónak minősítették Kimatit és halálra keresték, de a nép éppen az ellenkezőjéről győ­ződött meg és tömegesen je­lentkeztek Kimati Afrikai Fel­szabadító Hadseregébe. Gre­gory éveken át együtt dol­gozott vele, s így emlékezik vissza egy epizódra: — Egyszer egy őserdei népgyűlésen Kimati lelkesítő beszédet mondott. Az Egyen­lítőtől messzi északon van egy ország, amelynek összes törzsei összefogtak és leszá­moltak királyukkal. Ezeket a törzseket egy nagyon okos ember vezette — Lenin. Lét­rehozta a törzsek szabad ál­lamát — Szovjet-Oroszorszá­got, melyet a legigazabb „öregek", a tanácsok igaz­gatnak. Talán ml, — mind a száz kenyai törzs — nem egyesülhetnénk és szabadít­hatnánk fel országunkat? — De Igen! — morajlott fel a tömeg és akkor meges­küdtek, hogy addig fognak harcolni, míg szabadok lesz­nek, mint Oroszország. Kima­tit azóta is „oroszországi tá­bornoknak" hívták. KJmatl 1958 nyarán az el­lenséges túlerő fogságába esett. Négy hónapig tárgyalta ügyét a hadbíróság. Kivégzé­se előtt levelet csempészett ki a börtönből, fegyvertár­sainak küldte. „Meghalok, mert szerettem és szabadnak akartam látni népem ... Azon a napon, amikor majd kivív­játok a szabadságot, gondol­jatok azokra, akik nem élték meg ezt a napot, de semmi­lyen áldozattól nem riadtak vissza." Kenya, ez a gazdag afrikai ország független lett. Eszem­be jutottak barátaim ígéretei, hogy majd • körülkalauzolnak a szabad országban ... Még valami. Búcsúzáskor Joshian és Gregory összesúgott. Ér­deklődésemre ezt válaszolták: — Tudja, ml csak az álne­vünket mondtuk meg Ön­nek ... Elkérték noteszem és két nevet írtak rá. — Ezen a néven ránk talál majd, ha Kenya fölött magasba szök'k a szabadság zászlaja. Az Iga­zi szabadságé — fűzte hozzá Gregory. MIHAIL DOMOGACKIH NAKURU KENYAI VÁROS FŐUTCÁJA ÜJ SZÓ 4 y r 1363. december 24.

Next

/
Thumbnails
Contents