Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-24 / 354. szám, kedd

Egy palack pilseni... Nem tartozunk véletlenül a mllllo-i modlk látogató közé? — kérdeztük a plzeftl sörgyár portáján, miközben a kapun egy újabb kirándulókat szállító autóbusz haladt át. Az érdeklődés óriási: Évente 50 ezer érdeklődő akar­ja kibővíteni Ismereteit a nyugat-cseh­országi kerületről még egy sörgyári látogatással ls. Az emberek többet tudnak beszélni a Prazdrojról, mint egy külföldi útról. Košicén nyugod­tan azt állítják, hogy a legjobb plze­ftl sör Prágában a Letnán, a Sojka vendéglőben kapható, és csak aztán tudódik ki, hogy Prágában még nem is jártak. v »• 1. Karel MoSna mérnök, az export-! felelős. Megkérdeztük, miért jött éppen ebbe a gyárba. Nevetve mond-: ta: Katonaság előtt úgy gondoltam, hogy ideiglenesen jó lesz a sör mel^ lett dolgozni. Aztán mégis visszajöt-: tem ide és a mai napig ls a sör kö-! rül forgok. Az irodahelyiség olyan, mint más­utt. Csak abban különbözik, hogy az üvegszekrényben poharak sorakoznak, Különböző alakúak, hosszúak, alacso­nyak, nagyon, szélesek. Ezeket külr földre, különböző vendéglőkbe küli dik, hogy látható legyen kl issza a Prazdrojt. Belgiumban például szenve-! idélyes sörivók vannak. Egyes ven-! déglőkben 18 fajta sört csapolnak, A vendégeknek és rendszerint a legi gazdagabbaknak Jől esik, ha minden-i kl látja, hogy ők Prazdrojt isznak, » • • Bizonyára hallottak a Déli-sarok Jégtáblái felolvasztásának tervéről. Ha ez megvalósulna, akkor a vlz hullái mai üres Prazdroj üvegeket is kivet-! nének. Az Együttműködés nevű hajón a déli-sarki expedícióval plzeftl sör ls útnak indult az örök jég birodalmába. Ez a hajó szállította a Déli-sarkhoz a csehszlovák tudományos expedíciót A. Mrkos vezetésével. A sör tulajdoni képpen tanulmányi útra indult. Kibírt ja-e ezt az utat. Csak képzeljék el, ml-t lyen nagy hőváltozásoknak volt kitéve, Afrika mellett 40 fok meleg volt. A Jég országában pedig mínusz 50 fok. Az egyenlítőn ünnepélyesen megkeresztelik az újoncokat, akik először utaznak az egyenlítőn ke-! resztül. Rendszerint egy medencében fürdetik meg őket, majd egy „ten-! gerl sellő" bort ad nekik. Az Együtt­működés hajón azonban Prazdrojt kaptak és Neptun átengedte őket. A sör sikeresen állta ki a próbát, Mošna mérnök gyakran emlegeti Hamburgot, mert ez a város hagyo­mányos vásárlója a plzeftl sörnek. JA PrazdroJ-szállltók alaposan meg­válogatták, kinek adják el a sört. Akármilyen vevő kérésének nem tet­tek eleget. Körülbelül így zajlott le a vásár: A főnök. magához hivatta helyettesét: „Johann úr, Schönbach kocsmáros plzeftit akar vásárolni menjen el körülnézni. Johann meg­vacsorázott a kocsmában, megkóstol­ta a söröket, aztán közölte főnö­kével, hogyan bánik a kocsmáros a sörrel. Csak ezután döntöttek, szál­lítanak-e neki sört, vagy sem. Élnek Hamburgban olyan sörlmádók ls, akik telefonon hívják fel vendéglőjüket: „Fritz, öltözködöm, csapolhatsz!" • • * Elhiszik azt, hogy a Prazdroj ke­reskedelmi képviselői az első világ­háború után elsőként tudták, milyen lesz Franciaország és Csehszlovákia viszonya? Clemenceau a „Tigris" nem felej­tette el, a békekötés feltételei kö­zött megemlíteni, hogy a vesztes Németországnak betiltják a Cognac felirat használatát a konyakos üve­geken. A németek ezután Brandt­weint égettek. A németek tőlünk ls el akarták venni a Prazdroj Jelzést. Még bírósági tárgyalások is voltak ebben a kérdésben. A német sörgyá­rak szakembereket küldtek ki, hogy szerezzék meg a plzeftl sör gyár­tásának titkát. Amikor ez nem sike­rült nekik, megkísérelték utánozni a sör Izét, sőt címkén is ugyan­azt a betűtípust használták. A lip­csei bíróság úgy döntött, hogy a né­met sörgyárak a Deutsche Pllsner feliratot használhatják. Azóta majd­nem minden sörgyár gyártja a —• „plzeftit". \ w • :<s Sokan akartak kémkedni Plzeftben, Ez a történet arról mesél, hogyan „árulta el" egy cseh sörfőző a Pra­zdroj titkát. A gyárban mindig dolgozott né­hány külföldi sörfőző. Az egyik Ham­burgból jött. Mindig ezt állítota: „Barátaim, Hamburg nem Németor­szág, nekünk nincs ellenetek semmi kifogásunk." A cseh sörfőző azonban éber volt. Megfigyelte, hogy barátja malátából és komlóból mintaelem-, zést küdött Hamburgba. Később még a víz összetételének elemzését is el­küldte. Sőt a pincék faláról a pe­nészt is lekaparta. És akkor a mi sörfőzőnk magához .ilvta őt. — Barátom, én elárulok ne­ked egy titkot. Minden lehető mintát már elküldtél, de erre nem jönnél rá. Leültette, felemelte poharát, Ivott és aztán beszélni kezdett. — Ha húsz perc alatt elérsz innen az állomásra és megkérdezed, mikor indul vonat Hamburgba, a pénztárnál azt fogják mondani, egy óra múlva. Ne várd, hogy még többet eláruljak. De szedd a sátorfádat, még mielőtt megszűn­nék barátod lenni. Ez az a nagy ti­tok, amit elakartam neked mondani. Évekig keresték a titkot. Hamburg­ban nemrég egy újabb ötletük tá­madt, hogyan csaphatnák be a fo­gyasztókat. A plzeftl sört külföldön Urquell Jelzéssel adják el. Egy sör­kereskedő egy szép napon Ulquell sört kezdett árusítani. A címkén a betűtípus ugyanaz volt. Az emberek figyelembe sem vették, hogy az r helyett 1 betú van a címkén, hisz a címkét nagyon jól ismerték. Bírósági tárgyalásra kerül sor és a sörke­reskedő azzal védekezett, hogy társ­tulajdonosát Ulnak, hívják, így hát sörét nyugodtan nevezheti „Ul-for­rásnak". Stuttgartban pedig Urtyp sört kezdtek árulni. 1 * £ Honnan jött ez a Prazdroj feliratú tartály-kocsi? Kölnből. Háromszor hetente jön Plzeftbe. 80 hektoliter sörrel töltik meg a tartályt és máris indul vissza. A gépkocsi vezetője egész életét az országúton tölti. Más országokba is szállítanak ilyen módon sört? Nem. Ezt a szállítási módot csak most próbáljuk kl. A sörgyár nem szereti, ha valaki más csapolja a Prazdrojt. Meg ls károsíthatnak. Münchenből és Ausztriából ls teher­autóval jönnek a sörért, de ők üve­gekben és hordókban szállítják. És ml a helyzet a Prazdroj terén nálunk? A kereslet egyre növekszik. Valamikor ez „úri sör" volt. Ma már mindenki plzeftl sört akar inni. De a Prazdrojt már nem gyárthatjuk nagyobb mennyiségben, mert nem akarjuk csökkenteni a sör minősé­gét. És ezenkívül ezt a sört nem le­het másodrendű lokálokban csapol­ni. A Prazdroj, a vlághírű sör meg­követeli, hogy híréhez méltóan • szol­gálják fel. Hogy az emberek kelle­mes környezetben fogyaszthassák és egészségüket szolgálja, amint ezt a sör ívása előtt kívánni szokták -Ag­Regél az ódon kastély / destova fél éve lesz már, hogy Jucika szemben ül ve­lem, a TOkmagírtékesl­tb Szövetkezet repre­zentációs irodájában. Rajtunk kívül még két kolléga ténfereg ebben a hodályan, amelynek ablakalt már vagy há­rom éve nem érintette törlőrongy. Hatyapka Balambér jó ötvenes, hat gyermek törvényes apja, azonkívül potro­hos, míg Szóda Vencel fiatal, keszeg legény, tarkóig érts homlokkal és két tkerleányűval. Így aztán fuclka leg­többször engem, az őszülő aglegényt tüntet kl kegyeivel, noha egyes alkalmakkor a csodajuvola hangján szól kollégáimhoz. Es én Ilyenkor örülök, hogy Juctka nem Klr­ké, mert akkor bizony Balambér meg Vencel tgen rosszul tárna. Am Juctka angyali Angyal a legjavából, akt min­dig száraz lábbal kél át a KigyO utca sártenge rén amikor a Kará­csonyi adiszitő nemzeti vállalat tlzeml konyhá­jába rohanunk. Jucika az angyal —' Balambér bácsi maga olyan erős mint egy Góliát, csicsergi Ilyenkor fucika a jár­da szélén állva, s va­rázslatos mosolya fé­nyében Hatyapka kol­légánk valódi Bayard lovaggá változva, óva­tosan felemeli jucikát és átvlszt a sáros utca túlsó jelére. Az ételkiadónál Szó­da Vencel aszkéta ké­pe változik mosolygó teliholddá, amikor az angyalt kékszemek tu­lajdonosa a fülébe súg­ja: Vencike, édes, ma­ga olyan sudár terme­tű, mint egy tegenye­fa. Kár lenne, ha ne­mes vonalait lerontá. Adja csak ide kedves azt a tál -levest. fis Szóda trodatársam mé­lyen meghajolva nyújt­la át jucikának a le­vesadagot s hozzáia a nyolc karéj kenyeret. Mert hát a ml angyal­kánknak aztán jó ét­vágya van. A húst ugyan nem szereti, de bezzeg az édességet annál inkább. így az­tán már jó fél éve min­den süteményadagomat ez a vöröshajú angyal fogyasztja el — nehogy cukorbajt kapjak. Bs mindhárman boldogok vagyunk, ha juctka igénybeveszi szolgála­tainkat, akarom monda­ni megeszi ebédünk Tiagy részét. A többi kosztos Irigykedő pil­lantásaira pedig lenéző mosollyal válaszolunk. Mert jucika angyal, a mt angyalunk. Es ahogyan azt már em­lítettem, nem ts akár­milyen angyal. Fiatal — nemrégen múlt 18 éves — magas, izmos de karcsú lábán varrás­nélküli nilonhartsnya feszül. A belváros leg­jobb jodrásznőjét láto­gatja hptente, minden nap más és más ruhá­ban jön be az irodába, van vagy három bundá­ja, nem ts szölva a leg­divatosabb magassarkú német csizmákról. Az ember azt hinné, Dárius kincseit költi magára, pedig csak havi 700 bruttója van. De Jucika angyalt Es ezért köny­nyű neki. No meg spó­rolós ls. Nem vesz so­ha ebédjegyeket. Minek is? Megeszi kollégájá­nak ebédjét. Reggelit és vacsorát nyugdíjas öreg édesanyjától kap, akinek egy fillért sem ad fizetéséből. — Nehogy anyu elté­kozolja — mondotta egyszer összeráncolt homlokkal. Juctka kü­lönben is nagyon derék leányzó. Nagy gondot fordít édesanyja testt egészségére. Hoszú sé­tákra küldt Bt naponta, diétás koszton tartja s egyszerűen öltözteti, a hónap vége jelé pe­dig vagy 200 koronát vasal kl tőle. — A puritán életmód meghosszabbítja az em­beri életet, hangoztatja, ha Balambér, Vencel vagy én vonakodva mondunk le leves és sütemény adagjainkról. Ez ugyan nagy ritkán történik meg, de ha mégis megesik, van mit hallgatnunk. Juct­ka Ilyenkor arkangyal­lá változik, s csupán a lángoló pallos hiányzik kezéből... Másnap reggelre a vihar elvonul, juctka észbontó mosollyal néz ránk. Balambér Izmait jeszttl, Vencel a leve­sét, én pedig mákos bejglimet áldozom fel... és minden megy tovább. Az angyal a híva­A talos órák letelte után elviharzlk. Min­den nap más és más jiú várja öt a krtstály­bhn. jAz egyik marha­szép, a másik állattan muris.) Mt hárman pe­dig nap nap után kor­gó gyomorral ballagunk a Pipába, füstölt csü­lökre és egy krigli sör­re. Karácsonyra és új­évre szerény családi körben, vagy ismerősök­nél leszünk. Jucika azonban Bukarestben tölti a Szilvesztert. A Čedokkal utazik. 0 megteheti, neki köny­nyü, mert angyal! Mt pedig balga férfiak va­gyunk ... —sl— Az elnököt keresik? Menjenek a kastélyba, talán ott van az irodá­ban. A falu végén megtalálják azt az öreg házat. A kastélyt megleltük, ám sem a szövetkezet elnökét, sem a zootechnlkust nem találtuk, „há­zon kívül" voltak. A kastély útvesztőiben végre rá­akadtunk a szövetkezeti irodára is. Nehéz volt. Mert ez a régi épület most a falu központja lett, itt van a HNB, az EFSZ-iroda. Ideiglenesen a kultúra is itt kapott helyet, s ha a fiatalok táncolni, szórakozni akar­nak, akkor ide vezet útjuk. Ülünk az irodában. Előttem Kovács Gyula, a titkár. Túl van a negyvenen. Próbált ls valamit már az életben. Itt született, nőtt fel ebben a hegyek közé ékelt faluban, ötszáz méter ma­gasan a tenger színtje fölött székel Barka. A határ, a termőföld, a rét még magasabban. Nyolcszáz méteren. Nehéz volt Itt az élet mindig, nem olyan könnyű ma sem. Kovács Gyula sem felejtette még el a múltat. És ha a ma gondterhelt napjaiban erről szól, szinte ezzel is erőt önt az olykor csüggedő em­berekbe. Mit regél hát ez az ódon kastély, a régi falu életéről, a közelmúltról és a jelenről. Egy új „Báthory Erzsébet..." Sokan élnek még azokból, akik a ház úrnőjére emlékeznek. Itt ül például Matesz István kertész. Hety­ke pelyhedző állú legényke korában került be a kástélyba. Apja parádés kocsis volt Milotai intézőnél. Rendes ember volt az intéző de nem Ilyen a felesége. A parancsokat persze alázattal végrehajtotta. De tehetett-e mást az Intéző ezen a birtokon, mely­nek Magyarország akkori kormány­zójának, Horthynak a veje volt az egész falu és ötezer hold erdő ura. Ezt a birtokot Irányította, igazgatta Milotai intéző. A felesége a „kutya asszony" pedig a körülötte lévő sze­mélyzetet, az udvart, akár egy ki­rálynő: Matesz István, a tlzennyolcéves le­gényke „a luxus kocsis volt". Még jól emlékszik azokra az Időkre. Egy kis hintón az ő gondja volt az úrnő Ide-oda sétáltatása, kocslkáztatása. Nyárban, rekkenő hőségben, de szőr­més kabátban kellett a „királynőt" a hintóra ültetni. Hisztériás nő volt. Ha a paraszt megfogta szobája kilin­csét, három asszony fél napig nem csinált mást, mint fényesítette, ne­hogy valami fene szállja meg úrnőt. A kástélyból a templomba menet sző­nyeget kellett teríteni Iába alá. Még élnek azok, akik ezt szokták volt csinálni. Bukovlcs János, Matesz Já­nosné, Kerekes Bálint. Megalázó dol­gok! Sőt, ha egy kicsit viszketett Milotainé nagyságának a háta, arra sem volt képes, hogy megvakarja. Ez a művelet is " Matesz Istvánra várt... Szolgál­ták őt alázattal, mert így legalább, i ha szűkösen is, de megkeresték a megélhetésre va­lót. Aki viszont nem Jutott be a Milotai-udvarba, máshová, más tá­jakra mehetett i A HNB titkára megélhetés után. Alkonyat Felkelt, sütött a nap ebben a falu­ban is. De az emberi lelkekben min­dig a sötétség, az elmaradottság nyomasztó érzése lakozott. Nagybir­tok — nagy nyomor, elmaradottság. Elszakítva a világtól, a nélkülözés, a küzdelem a létért jellemezte akkori­ban ezt az alig ötszáz lakosú közsé­get. Se vonat, se autóbusz. Akinek befogója sem volt, bizony gyalogo­san tette meg az utat Rozsnyóra, a Járási székhelyre. Gyalogszerrel Jár­tak mindenüvé. Ha eljött az aratás ideje, a földnélküliek szétszéledtek a környéken. Beálltak a nagy gaz­dákhoz. Tizedik mázsa gabona fejé­ben rendbetették a gazda termését. Learatták, behordták, kicsépelték. Aztán megkapták a részt, a néhány zsák búzát s hazatértek. És megint az alkonyat ólmos súlya nehezedett az emberekre, a falura. Kovács Gyuláéknek ugyan volt két és fél hektár földjük. De milyen föld? Csupa kő, savanyú szénát ter­mő rét. Takarmányt legtöbbször ők is a szomszédos Udvarnokon vásároltak az ottani gazdáktól. Valami azért csak megtermett a saját földön ls. Olykor, ha ritkán ls Kovácséknál mégis csak felvirradt de földnélkü­lieknél? Virradat És mégis félvirradt Barkán min­denkinek. Az ódon kastély falai ma már kevesebbet a múltról, a többet A VIRRADAT elnöke a Jelenről regélnek. Most is van küz­delem, harc az újért, a jobbért. De ez már más, mint a régi. A széna is savanyú, de már nem annyira, mint amikor a kormányzó veje rendelke­zett a faluval. ötvenkettőben alakult meg a szö­vetkezet. Küzdelmes évek következ­nek. Az Ifjak javarésze Jó munkale­hetőségre tett szert bányában és egyéb üzemben. Otthon maradt a ko­rosabbja. „Sebaj, — mondogatták a járáson, meg a szövetkezet v-zetől, segít a gép, helyettesíti a fiatalo­kat." Igen ám, de olyan gépet nem kapott a közös, amely a 800 méter magas lejtőkön le tudná kaszálni a rétet. Olykor bizony hatvan-hetven kaszás is elkelne — ha volna. Lenne is, de a korosabbjának már nehéz a kasza, az ifjabbja pedig ha otthon is van már nem szívesen veszi a kezé­be. Sok álmatlan éjszaka, reggeltől estig nem szűnő gond epesztette né­hány esztendővel ezelőtt a közösség vezetőit. Mi lesz így a faluval, a szövetkezettel. Míg végül hatvan­egyben megtört a jég. Három szom­szédos falu Lúcs­ka, Kovácsvágás §s Barka szövetke­zete Virradat né­ven egyesült, s közösen osztozik a gondokban a három falu népe. Ez a három község jól kiegészíti egymást. Földterületük is megna­gyobbodott. Ma már majdnem 1400 hektár. Igaz, a szántó alig éri el az ötszáz hektárt. A rétből is négyszáz hektárnyi fenn van a hegyen —, nyolcszáz méter magasan. Szinte megváltozott a világ Barkán azóta, mióta a Virradatban ' dolgoz­nak. Kovács Gyula szerint Igen lel­kes, fiatal elnökre találtak Splsák István személyében. Bár akad ma ls nézeteltérés, sok sok heves vita, de az sem baj. Ez az új élet megalapozá­sának a velejárója. Nos, milyen viták folynak mos­tanában? Mind a három falu Istállói­ra Jut fejőgép, de csak a raktárban. A teheneket pedig kézzel fejik. Egye­sek, a fejőgép hívei szeretnék eze­ket felszerelni. Az asszonyok, a fe­jők — ellenkeznek. „Tudunk mi kéz­zel is fejni" — mondogatják. Kinek van igaza? Majd az idő megmutatja, csakhogy addig néhány ezer koronát kidobnak az ablakon. Parázs vita előzte meg Barkán azt is, hogy fel­törjék-e vagy sem a vízmellékl sava­nyú szénát termő réteket. Sokan el­lenezték, ám a vezetőség hajthatat­lan maradt. Négy hektárnak neki­eresztették az ekét. Olyan napraforgó termett benne, hogy hét faluból Jár­tak csodájára. A hegyen felszántot­tak huszonhét hektárt. Húsz hektárt lennel vetettek be. Hét vagon rost­lent adtak el és még néhány mázsa lenmag ls maradt a „hegytetői" ter­mésből. Alom és valóság .. Az emberek már látják, önmaguk­nak tesznek jót, akkor, amikor a sa­vanyú földekbe mást vetnek. És még sok mindent tudnak értékelni a szö­vetkezeti tagok, a "íalu lakossága. Főképpen azt, hogy ma már saját határuk is eltartja a *falu népét. S ha olykor a gyengébb takarmányter­més miatt még a szomszédba is el kell menniük, s ott kell beszerezniük a Jószág eledelét, ez már más. Ez már nem a régi világ, minthogy a kastély „lakói" sem a régiek. Valahogy ilyenformán beszél a fa­lu első embere a titkár is az új élet­ről. S talán együltében mondja el az újságírónak, ami évek óta muzsikál benne, az itt ülő többiekben, vala­mint az egész faluban ls. — Valamikor csak álmodoztunk erről, hogy egyszer ez a kestély a miénk lehetne, miénk, áz egész fa­lué. S majd az eljövendőknek, az utókornak újra regélni fog, úgy mint nekünk a múltról. Meghatottan, csendesen beszél a falu első embere. De mintha gondo­latban máshol barangolna. Igen, más­ra ls gondolni kell. Sokan keresték őt azelőtt míg beszélgettünk. Vár rá a munka, az emberek — élnek ben­ne a falu gondjai. Búcsúzóul még hozzáteszi. — „Sok még a tennivaló, hogy a falu a Jelent megbecsülve, megalapozhassa jövőjét. S valóra vál­janak a mai álmok. Nem kell félteni a barkaiakat. Az álmok — ha nemcsak akarjuk, ha­nem teszünk Is valamit értük — va­lóra is válnak... S hogy mennyit tesznek értük, egyszer majd ezt is elmondják az ódon kastély falai... MÉRY FERENC 1963. december 24. * ÜJ SZÖ 5 Vt

Next

/
Thumbnails
Contents