Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)
1963-12-04 / 334. szám, szerda
Berlini tudósításunk: FIZESS, vagy költözködj ki! Milliárdos lakbéremelés az NSZK-ban A nyugat-németországi háztu" lajdonosok novemberben nagyon kellemetlen tartalmú levelekkel lepték meg a bérlők millióit. Szűkszavúan, ridegen közölték, hogy emelik a lakbért s aki ezzel nem ért egyet, annak felmondanak. Mi ütött a nyugat-németországi háztulajdonosokba. Ezt a kellemetlen meglepetést a bonni kormány készítette elő, de főleg Lűcke lakásépitésügyi miniszter, aki nemcsak javasolta, hanem keresztül is hajtotta a bérlőket védő törvényerejű Intézkedések hatályon kívül helyezését. Ezzel megtette az első lépést a „szabad lakáspiac" felé. Nyugat-Németországban éppen úgy, mint a legtöbb európai országban, még mindig nagy a lakáshiány. Hogy a háztulajdonosok ne élhessenek vissza ezzel a helyzettel s ne emeljék állandóan a lakbéreket, különböző rendelkezések védték a bérlőket. Egy minisztériumi rendelet értelmében Nyugat-Németország 565 járását 397 fehér és 168 fekete járásra osztották. A „fehér" járásokban a lakáskereslet állítólag csak 3 százalékkal nagyobb az ajánlatoknál, vagyis a lakáshiány ezekben a járásokban nem kirívó. A háziurak ebben a 397 járásban minden különösebb megindoklás nélkül „arányosan" emelhetik a lakbéreket. Ezt a „fekete" járásokban egyelőre nem tehetik. Az új törvény mindenesetre lehetővé teszi új, lényegesen nagyobb lakbérek megszabását 2,2 millió lakás esetében. Az „arányos" szó azt jelenti, hogy a háziurak 25 százalékkal emelhetik a lakbéreket. Az új törvény azonban alkalmat ad a háztulajdonosoknak a rendelkezések kijátszására, éspedig azzal, hogy a bérlőknek felmondhatnak és azután nekik, vagy más érdeklődőknek tetszés szerint szabhatnak meg új, magasabb lakbért. Ez a gyakorlat már az első hetekben megmutatta a nyugatnémet lakosságnak, mily keményen sújtja őket az Erhard-kormány e lépése. A háztulajdonosok ugyanis alaposan élnek a kormánytól kapott alkalommal. Hivatalos becslések szerint tízmillió nyugatnémet polgárt érint a lakbéremelés. Most már évente 2 milliárd márkával több lakbért kell fizetniük, nem is beszélve arról, hogy csupán a régi lakásokról van szó. Az új házak tulajdonosai ugyanis szinte elképzelhetetlenül nagy összegeket követelnek a lakbérek címén. Aki az NSZK-ban rendes, két és fél szobás összkomfortos lakást akar, annak havonta 300 márka lakbéren kívül 5—7000 márkát az ún. építkezési hozzájárulást ls kell fizetni. Ez az öszszeg a nyugatnémet dolgozók számára elérhetetlen fényűzés, még az esetben is, ha a családban ketten keresnek, hiszen a munkások átlagos havi bére nem haladja meg az 500—600 márkát. A bérházak tulajdonosai azonban nyugodt lelkiismerettel a régi házakban is nem a „törvényesen engedélyezett 25 százalékkal", hanem sok esetben száz százalékkal eme lik a lakbéreket. A nyugatnémet la pok gyakran közölnek olyan esete ket, amikor a háziurak nagyon rossz lakásokban Is 43 márkáról 80-ra, 85ről 195-re, 95-ről 150-re stb. emelik a havi lakbért. A nyugatnémet parlamentben jóváhagyott Lücke-törvény a háztulajdonosok kényére-kedvére szolgáltatta kl a bérlőket. „Fizess, vagy költözködj kii" — ez a Jelszavuk. Igen, zsarolhatnak, mert tudják, hogy a nagy lakáshiány s az új házakban csillagászati számokat elérő lakbérek következtében a lakásigénylők százai várakoznak a háziurak ajtaja előtt. A bérlők ezért hallgatnak, szorosabbra húzzák a nadrágszíjat és lemondanak sok mindenről. Lakásukat féltik és ezért készek az arcátlanul követelt nagy összegek megíizetésére is. Nem akarnak azokba a barakkokba költözni, amelyeket a városi hatóságok lázas ütemben építtetnek a felmondott bérlők számára. Lücke bonni miniszter, aki e tör vényével a tél küszöbén alaposan el bánt a bérlőkkel, most demagóg módon megjátsza a lakásínségben szenvedők védelmezőjének szerepét. Hogy a közvélemény előtt kedvező fényben mutatkozzon, uzsoráskodésért bíró ság elé állíttatott néhány háztulajdonost, akik többszörösére emelték a lakbéreket. Ezzel az ügyes trükkel akarja elérni, hogy az emberek felháborodása a háziurakat sújtsa, ne az Erhard kormányt, amely a háztulajdonosok uzsoráskodásának e lehetőségét megszervezte. Ota Václavlk Bagdadban még mindig tankok és ágyuk őrzik a fontosabb középületeket. (ČTK — felvétel) Semmi űj az FBI jelentésében? Állítólag eddig figyelmen kívül hagyott feltevéseke! is „tanulmányoznak" Washington (CTK) — A FBI, a Szövetségi Nyomozó Hivatal Kennedy elleni merényletről készített jelentésében Lee Harvey Oswaldot tartják az elnök egyetlen gyilkosának. A merényletet egyedül, mások segítsége nélkül hajtotta végre, Jelentette be az Associated Press hírügynökség washingtoni kormánykörök tájékoztatására hivatkozva. A jelentést még e héten elküldik Johnson elnöknek, az elnök pedig azonnal, az általa múlt héten kinevezett héttagú vizsgáló bizottság rendelkezésére bocsátja. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint a FBI Jelentése még nem teljes. Az alapvető bizonyítékok már megvannak, de a FBI ügynökei tovább folytatják a nyomozást. Állítólag eddig figyelmen kívül hagyott Bíróság elé állítják a Kuba visszautasítja a hamis vádakat A francia kormány meg akarja félemlíteni a diákokat Párizs (CTKJ — A párizsi rendőrfelügyelőségen kihallgatták a Francia Diákok Nemzeti Szövetségének (UNEFJ elnökét és főtitkárát, valamint a tanítók szakszervezeteinek három képviselőjét. A rendőrség azzal vádolja őket, hogy ők szólították fel a diákokat a múlt heti tünteté sekre. A tüntetők új iskolák építését és a tanulmányi feltételek megjavítását követelték. A vádlottak tagadnak. Valószínű, hogy bíróság elé ál lítják őket. A napokban több száz diákot hallgattak kl, akiket a tüntetésen tartóztattak le. A rendőrség fellépése a diákszervezetek képviselői ellen nagy felháborodást keltett. Az Humanité elitéli a rendőrség fellépését azon diákok ellen, akik nem akarnak mást csak új tantermeket és jobb feltételeket o tanulásna. A lap rámutat arra, hogy a gaulllsta rendszer több százmilliárdot fordít a nukleáris fegyverek gyártására, míg az iskolaügyet teljesen elhanyagolja. pipSK^p^? NYIKITA HRUSCSOV, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a Kremlben találkozott Kekkonen finn elnökkel s szívélyesen elbeszélgetett vele. (CTKJ A LENIN-Díj odaítélésével foglalkozó bizottság közzé tette annak a száztizenhét tudományos és műszaki munkának a címjegyzékét, amelyet az 1964-es Lenln-dljra javasoltak. (ČTK) A DÉL-VIETNAMI hírügynökség jelentése szerint november első felében a Mekong folyó deltájának területén 1300 kormánykatona átállt a partizánokhoz. (CTK) PETER MOULT, az angol atomellenes szervezkedés, a Százak bizottságának titkárát négyhónapi börtönbüntetésre ítélték, mert ez év júniusában a görög királyi pár londoni látogatásakor tüntetést szervezett a görög politikai foglyok szabadon bocsátása ügyében. (CTK) NYUGAT-NÉMETORSZÁGNAK csak egyik tartományában, Dél-Szászországban mintegy 150 volt náci funkcionárius dolgozik a különböző igazgatóságokon, valamint a rendőrségen és bíróságon — jelentette be sajtókonferencián Ludwig Landwehr a Nácizmus által Üldözöttek Szövetségének elnöke. (CTK) ERHARD nyugatnémet kancellár Bonnban fogadta Krelski osztrák külügyminisztert. A két államférfi tárgyalt az európai gazdasági helyzetről, de főképpen Ausztria részvételéről az európai Közős Piacban. (CTK) A FRANCIAOSZÄGI La Courtine-i gyakorlótérre hétfőn december 2-án nyugatnémet tankegységek érkeztek kéthetes hadgyakorlatra. (ČTKJ AZ EURŰPAI SZÉN- ÉS ACÉLUNIÖ (EUCUJ hat tagállamának minisztertanácsa december 2-án véglegesen elhalasztotta az acél-vámtarifák emelését. (CTKJ A NYUGATNÉMET kormány haditengerészetét Tartar-típusú amerikai rakétákkal szándékozik felfegyverezni — jelentette ki a közelmúltban Hasso Vievig ezredes, aki von Hassel nyugatnémet hadügyminisztert kíséri amerikai útjára (ČTK) A DONINIKAI KÖZTÁRSASÁGBAN a Clbao hegységben több partizáncsoport tevékenykedik, amelyeknek irányítója állítólag dr. Manuel Tavares Justo, a június 14. mozgalom szélső balszárnyának vezére. Ezt a mozgalmat tegnap hivatalosan Illegális és kormányellenes szervezetnek nyilvánították. Először történt meg, hogy a dominikai kormány beismerte a Juntaellenes mozgalom létezését. (ČTK) Havanna (CTK) A kubai külügyminisztérium a leghatározottabban megcáfolja a venezuelai kormány által terjesztett légből kapott híreket, melyek szerint Kubából különféle fegyvereket csempésztek Venezuela területére. A Kubai Köztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a forradalmi kormány sohasem vásárolt amerikai gyártmányú fegyvereket, tehát a venezuelai tengerparton talált — túlnyomórészt amerikai fegyverek — nem származhatnak Kubából. Ha ezeket a fegyvereket valaki tényleg Venezuela területére csempészte, úgy ezt nyilván az USA központi kémszolgálatának tagjai tették. Megoldódott az olasz kormányválság? Róma (CTK) — Rómában hétfőn este fejezte be tanácskozását a balközép négy vezetője, — Moro Nenni, Saragat és Real — akik megegyeztek az új kormány minisztert tisztségeinek végérvényes elosztásában. Aldo Moro a tanácskozás után kijelentette, hogy „összeállíthatja a miniszterek névsorát". Azután felkeresi a köztársasági elnököt, akinek beszámol az ú| kormány összetételéről, amely kinevezi még a miniszterhelyetteseket. Ezek után a képviselőház és a szenátus megvitatja a lavaslatokat és bizalmat szavaz az új minisztereknek és helyetteseiknek. Ezzel három hétig tartó tárgyalások után végül megalakult a második világháború után a huszonötödik olasz kormány. • » k Drámai fordulatok azonban még ma sincsenek kizárva. A záróegyezmény ugyanis komoly következményekkel befolyásolhatja Nenni és az Olasz Szocialista Párt helyzetét. Amikor az újságírók hétfőn este az utolsó tanácskozás folyamatáról és eredményeiről értesültek, megtudták, hogy Nennl további lényegbevágó enged ményeket tesz Mor ónak és Saragatnak. A szocialisták ugyanis eredetileg , ígéretet kaptak, hogy e három gazdaságügyl miniszteri tisztség közül az egyiket az OSZP képviselője tölti majd be. Nennl azonban az utolsó pillanatban nem ragaszkodott ehhez, minek következtében a szocialisták egyet sem kapnak meg az említett miniszteri helyek közül. Amikor ezt Antonio Giollittl megtudta, aki az Olasz Szocialista Párt többségét képviseli s akinek az előzetes Ígéret értelmében a költségvetési miniszter tisztségét kellett volna betöltenie, — nyilatkozatot tett közzé, amelyben felháborodottan elítélte ezt a fegyverletételt. Kijelentette, hogy pártját „megalázta" az a döntés, mely szerint a három kulcsfontosságú gazdasági mlnlszteTl tisztség közül egy sem jutott a szocialistáknak. Ezért nem érthet egyet ezzel a megoldással. Nennl engedékenysége az olasz szocialisták körében olyan felháborodást idézett elő, hogy Moro és Nenni további egyezkedés lehetőségének keresésére kényszerül. A szocialista párton belüli feszült hangulat tehát Ismét kiéleződött. A párt és jobbszárnya közötti ellentéteket a jobbszárnyon belül újabban megnyilvánuló elégedetlenség Is fokozza. Az Olasz Szocialista Párt október végén tartott kongresszusén ez az elégedetlenség abban jutott kifejezésre, hogy a balszárnyon belül számottevő csoport alakult, melynek hívei „gregoriánusoknak" nevezik magukat. körülményeket, különböző feltevéseket tanulmányoznak. M. Young szenátor kijelentette, hogy megbízható forrásokból arról értesült, hogy a titkos szolgálat bizonyos tagjait, akiket Kennedy elnök őrzésével bíztak meg, a merénylet napján Fort Wortban egy éjjeli mulatóban láttak, ahol reggeli három óráig tartózkodtak. Young kijelentette, hogy ez a körülmény rendkívül felháborította őt. A titkos szolgálat tagjai tudták, hogy olyan feladattal bízták meg őket, melynek teljesítéséhez testileg és szellemileg is frissnek kell lenni. Nem tartották be kötelességüket, mivel éjjel egy mulatóhelyen ittak, és ezért kötelességük elmulasztása miatt bíróság elé kel] őket állítani, — mondta a szenátor. Johnson elnök tanácskozása Washington (ČTKJ — Lyndon Johnson, az Egyesült Államok elnöke számos megbeszélést folytatott a kormány tag» jaival katonai, külpolitikai és belpolitl* kai kérdésekről, elsősorban az 1964-* 1965-ös költségvetési év kiadásai csökkentésének problémájáról. McNamara hadügyminiszterrel folyta* tott tárgyalásán Johnson azt az óhaját fejezte kl, hogy korlátozzák a katonai kiadásokat, elsősorban a fegyveres erők létszámának csökkentésével. A nagyvárosokban lakó négerek problémáival foglalkozó szervezetnek Igazgatója azzal a követeléssel fordult az elnökhöz, hogy, foglalkozzon a közalkalmaztatás problé* máival, hogy csökkenthessék a négerele tömeges munkanélküliségét. Johnson elnök a nemzetközi problé* mákról Dean Rusk külügyminiszterrel és Finletterrel, az Egyesült Államok NATObell képviselőjével tárgyalt. Johnson azzal a kéréssel fordult a Fehér Ház négy tanácsadójához, hogy továbbra ls töltsék be hivatalukat. Virginia amerikai állam legfelsőbb bíróságának fajüldöző határozata Rlchmond (ČTKJ — Virginia amerikai állam legfelsőbb bírósága hat szavazattal egy ellenében úgy határozott, hogy a Prlnc Edward-I kerület jogosan járt el, amikor bezárta az Iskolákat, hogy meggátolja a „fajok keveredését". Virginia állam legfelsőbb bíróságának csupán egy tagja, Eggleston bíró szavazott e határozat ellen. Szavazatát azzal indokolta, félő, hogy e fajüldöző határozat az USA legfelsőbb bíróságának beavatkozását Idézhetné elő. MONTY METH LONDONI LEVELE Angol—amerikai kereskedelmi ellentétek Lyndon Johnson, az üj amerikai elnök olyan időben került az Egyesült Államok élére, amikor az Imperialista ellentétek Anglia és a többi NATOállam között kiéleződnek és az egyre szűkülő kapitalista világpiacon még fokozódik a haszonhajhászat. A külkereskedelmi és védelmi kérdésekben felmerült ellentétek Anglia és Amerika fegyverkereskedőinek az eddiginél is könyörtelenebb versengését eredményezték. • Nem kell a TSR-2 Amerikának Bár az angol kormány már 239 millió fontsterlinget ölt bele a „nukleáris elrettentésbe", Angliának még mindig nincs saját atomfegyvere. Továbbra is csak az amerikai Poláris rakétákkal felszerelt tengeralattjárókra támaszkodik, melyeket ugyan nem ellenőrizhet, de jelenlétük a .szigetország partja mentén Angliát mégis megtorlási célponttá teheti. Ostobaság volt, hogy az angol kormány abban reménykedett, Amerika lemond majd saját TFX-tlpusú repülőgépéről és megveszi Angliától legújabb, TSR-2 típusú repülőgépét, melynek kifejlesztési és előállítási költségeit egy milliárd fontsterllngre becsülik. De hogyan ls képzelhette el a kormány, hogy a tengeren túli fegyvergyárosok: a Boeing, Douglas és mások a NATO-szövetség kedvéért lemondanak majd saját profitjukról? Az angol és amerikai fegyvergyárosok összezördülését követve Lord Colyton november elején a Lordok Házában kényes kérdéseket kezdett feszegetni. Vajon lgaz-e, hogy Amerika alkatrészeket szállít az Indonéz kormánynak, a Malaysia Államszövetség határa mentén közlekedő teherszállító repülőgépek számára? „Mit szólna az USA, ha mi alkatrészeket szállítanánk olyan repülőgépekhez, melyeket a partizánok Dél-Vietnamban az amerikai katonák ellen vetnek be?" — mondotta. Lord Boothby még tovább ment és azt állította, hogy ily módon az Egyesült Államok, ha nem is szándékosan, de mégis Anglia ellen harcol Borneo szigetén. • Meddig támogatja Washington a szabad versengést? A Kelet—Nyugat-i kereskedelem tovább fejlesztésének kérdéseiben olyannyira különbözők a nézetek, hogy a NATO minisztertanácsa szükségesnek látta e probléma külön megvitatását, miután eredménytelen volt George Ball amerikai külügyminiszter-helyettes londoni és párizsi útja. Nem sikerült senkit sem meggyőznie arról, hogy a szocialista országokkal csakis rövid lejáratú kölcsönök alapján kereskedjenek. Anglia — (az üzletemberek és szakszervezetek nyomására) fenntartotta véleményét, hogy minden egyes hoszszú lejáratú kölcsön kérelmet különkülön érdeme szerint kell megítélni. Az amerikaiak viszont kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a szocialista államoknak kereskedelmi kölcsönt csakis politikai engedmények ellenében szabad nyújtani. Az angol nagyiparosok panaszkodnak, hogy az Egyesült Államok csak addig szószólója a „szabad versengésnek", amíg abból haszna van, de akkor ellenzi a kölcsönöket, amikor ezek másoknak előnyösek. Diplomáciai tudósítók szerint Angliában most több millió fontsterling értékű megrendelések sorsa teljesen attól függ, hajlandók lesznek-e a szocialista országoknak hosszú lejáratú kölcsönöket nyújtani, vagy sem? A NATO külkereskedelmi eszmecseréje nem akadémiai vita volt. Anglia még nem kötött ugyan öt évnél hoszszabb lejáratú kölcsönre szóló egyezményt szocialista országgal. Ds csak egyelőre. Csehszlovákia külkereskedelmi minisztere nemrég Londonban a kereskedelmi kamara képviselőivel tárgyalt. A tanácskozásokról semmit sem hoztak nyilvánosságra. Mégis kiszivárgott, hogy tarsolyában több millió fontsterling értékű fontos megrendeléseket tartogatott. „Az ilyen megrendeléseknek nemcsak nagy gazdasági értékét kell látnunk, hanem azt is, hogy elfogadásukkal jelentős mértékben hozzájárulnánk a nemzetközi feszültség enyhítéséhez" — írta a New Statesman. • A kereskedelem elősegíti a feszültség csökkentését Ez csak néhány probléma a sok közül, melyektől Johnson elnök feje fáj, amikor igyekszik a NATO szövetségben támadt réseket betapasztanl. „Vajon ml lesz most Amerikában?" — kérdik sokan. Akárhogy is alakul ott a helyzet, fontos, hogy Európa népei minden tőlük telhetőt megtegyenek a Kelet—Nyugat közötti feszültség enyhítéséért, egy következetes békepolitika kialakításáért. Ez pedig nem képzelhető el a kereskedelmi kapcsolatok kibővítése és a fegyverkezési költségek csökkentése nélkül. Mindennek nemcsak az európai NATO államok népei látnák hasznát. Az ilyen politika a haladó erők támaszát jelentené az Egyesült Államokban is és megnehezítené a „veszettek" előretörését. 1963. december 4. + (jj SZÖ 3