Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-21 / 351. szám, szombat

érthetetlen különcködés kultuszába. Csakis ennek leküzdésével teljesítheti a költészet lényegét jelentő küldetését, járhatja be azt az érdekes utat, amely az élet, és a társadalmi történés bonyolult folyamata legrejtettebb elemeinek megismeréséhez vezet. A művészetet a sokoldalú élet gazdag gondolat- és formai eszközökkel való tükrözésére éppen az teszi képessé, ha tudatosan törekszik minél mélyebben kifejezni a küszöbön álló kommunizmus korának humánus jellegét. Ebből a szempontból számos probléma merül fel a jei lenlegi próza egy résznél, főleg az a hajlam, hogy az élet gazdagságát az egyéni érzések, avagy az elkoptatott családi háromszögek csigaházába akarja sűríteni. Az ilyen törekvések eredményeként nem igen várhatjuk el korunk életének magával ragadó krónikáját. Szerencsére a peremproblémák, az ideiglenes zsákutcába torkolás nem képezi a jelenlegi irodalmi alkotás fő áramlatát. Értékük szerint megbecsüljük azokat a műveket, mint például U Mnaőko néhány elbeszélését, vagy Bublík Gerinc című művét — amelyekben kifejezésre jut a korunk komoly társadalmi problémáinak feltárására és megoldására irányuló törekvés. Mindig számolhat a párt támogatásával az az irodalom, amely a társadalmi harc tevékeny része kíván lenni, amely harcolni akar az emberek és a közvélemény gondolkodásmódjának valóban pártos formálásáért és amely nem fél attól, hogy megégeti a kezét új utak keresésében. Pártunk az irodalom és a művészet iránti szoros bensőséges kapcsolatát számtalanszor a gyakorlatban bizonyította be. A neves írók csoportjának nemrégen lezajlott találkozója Novotny elvtárssal, újból nyomatékosan megerősítette azt, hogy csak az írók és a párt szoros kapcsolata képezheti korunk nagy művészetének éltető talaját. Különösen nehéz röviden kifejezni a képzőművészet eredményeit az elmúlt időszakban. Nem azért, mintha a képzőművészet fejlődése egészben véve nem volna pozitív, hanem azért, mert a társadalmi szükséglet és annak kielégítése közötti ellentét éppen ezen a művészeti területen a legszembeszökőbb. Az új szocialista életstílus gyors fejlődése új típusú képzőművészeti alkotásokat követel meg. Nem képzelhető el pl., hogy a képzőművészeti alkotás az új technológiai és ipari eljárásokkal alkotott építészetbe ugyanolyan elvek alapján kapcsolódjék be, mint amilyenek például a XIX század építészetében érvényesültek A képzőművészetnek életünk egész környezetében új, funkciós érvényesülési lehetőségeket kell keresnie, olyan megoldásokat, hogy ne hasson véletlenszerűen, csupán külső címkeként. E problémák megoldása távolról sem kielégítő, bár számos tapasztalat megerősíti, hogy például az iparművész alkotó együttműködése az ú) készítmények fejlesztésén dolgozó technológussal és önkonomussal kiváló, gazdaságilag hatékony eredményeket hoz Habár itt is egyes negatív jelenségeket tapasztalunk, pl., amikor figyelmen kívül hagyják a sürgető gazdasági szükségleteket, az ilyen kiváló képzőművészeti munka társadalmi szükséglete egyre növekszik. Ezért visszás az, amikor például az Iparművészeti Főiskola 1945 után végzett 600 hallgatója közül az alkalmazott művészet és az iparművészet szakaszán, valamint a közszükségleti iparban csak alig valamivel több mint 100 dolgozik E gyakorlat negatív következményei abban rejlenek, hogy évről évre egészben véve előnytelenül növekszik a hagyományos szakaszokon a képzőművészek száma s ezen felül nem ritkán az 42