Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-12 / 312. szám, kedd

Szövetkezeti klub vagy iskola? 3iultú*ia A FALUSI EMBER JÖLÉTE a falu vezetőinek lelkes munkájától is függ. Ha mozgékony a helyi nemzeti bizottság elnöke és titkára, épül és szépül a község Ahol ügyes szakemberek vezetik a földművesszövetkezeteket, ott gyarapodik a falu és elégedett a nép. És ha a helység funkcionáriusai összefogva küzdenek községük felemelkedéséért, színvonalasabb lesz a kulturális élet is. Sajnos azonban még ma is előfordul, hogy a jó vezető orrán is félrebillen az Igazságosság szemüvege. Egy-egy önző kis indulat úgy összekavarhatja az „én" és a „mi' fogalmát, hogy észre sem veszi és máris belezökken az elfogultság gödrébe. Egy Ilyenféle eset kavarta fel a klskövesdl polgárok nyugalmát is. Kiskövesd azok közé a bodrogközi helységek közé tartozik, melyekről azt szokás mondani, hogy biztosan haladnak a szocialista jólét felé. A nép dolgos és szorgalmas. A falu utcáin gombamódra szaporodnak a kényelmes városias házak. A földművesszövetkezet évről évre erősödik s a fiatalokat aktivan működő szövetkezeti klub köti a faluhoz. Csupán az iskolaügy terén akad hiányosság. Az az épület, amelyben az ötosztályos iskola székel, két teremből és egy kétszobás lakásból áll. Az egyik terem az óvodásoké, a másikban az iskolások tanulnak, a lakásban pedig az elmúlt iskolai év végéig a két tanerős iskola egyik tanítója lakott Ez az állapot természetesen nem volt ínyére a község tanítóinak, hiszen sok problémát okozott az egyetlen teremben való tanítás. A terem mindig zsúfolt volt. Délután is tanítani kellett. A terem állandó elfoglalása miatt nem volt hol foglalkoznia a pionírszervezetnek. Nem is beszélve arról, hogy azok a gyermekek, akik délután járnak iskolába, nem tudnak úgy előkészülni az órákra, mint a délelőttösök. A falusi szülő ugyanis még ma is felhasználja gyermekét a ház körüli munkáknál. És végül, ugyancsak a délutáni tanítás miatt a gyenge tanulókat foglalkoztató pótkör sem működhetett. EZEN AZ ÁLDATLAN HELYZETEN akart segíteni Hauptman Antal, az iskola igazgatója. Az elmúlt iskolaév vége kínált jó alkalmat erre. Tanító társa ugyanis más községbe helyeztette át magát. Helyette viszont Hauptman eddig másutt tanító feleségét irányította Kiskövesdre a tanfelügyelőség. Üresen maradt tehát az iskolai lakás, hiszen Hauptmanék a saját házukban laktak. Természetesnek látszott így, hogy az óvoda átköltözik a kétszobás lakásba, az óvoda eddigi helyiségevei pedig két tantermes iskolává bővül a tanulók rezidenciája. Igen ám, csakhogy valamiről megfeledkezett az Igazgató elvtárs. Arról, hogy Kiskövesden helyi nemzeti bizottság is székel, s annak vezetői sem mentesek az emberi gyarlóságoktól. Hauptman szerint ugyanis Igen meg sértődött a máskülönben talpig becsű letes titkár, amiért nem vele beszélte meg átszervezési tervét az iskolaigazgató. Ez volt-e, más volt-e az ok — k^r ezen rágódni. A tény azonban az, hogy a helyi nemzeti bizottság elutasította Hauptman kérvényét. Hauptman szerint egyedül csak annyi volt az indok, hogy „más faluban még sokkal rosszabb az iskola és az óvoda helyzete". Hanem hát a falu tanítói sem hagyták annyiban a dolgot. A tanfelügyelőséghez fordultak, ahol azt tanácsolták nekik, hogy kérvényezzék a dolgot újból és írassák alá a kérvényt az Iskolások szüleivel is. Így is történt. A szülői tanács tagjai aláírták az újabb kérvényt, az igazgató továbbította a helyi nemzeti bizottságnak, a HNB viszont — még csak nem ts válaszolt rája. Azaz, dehogy is nem! Egy szép napon beköltöztette az iskolai lakásba a szövetkezeti klubot. Annak ellenére, hogy művelődési háza is van Kiskövesd községnek. Nos jól van, arról se vitatkozzunk, hogy mi a fontosabb egy falu életében, a tyúk-e, vagy a tojás? A gyermekek nyugodt tanulása, vagy „a felnőttek további művelődése? Lehet, mind a két dolog egyformán fontos. (Noha szerintünk az iskolásgyerekeknek kell előnyben részesülniük! Szerk. meg].) Dehát, akkor miért nem ebben a szellemben határozott a helyi nemzeti bizottság? Mért nem úgy vágta ketté a kiskövesdi csomót, hogy a szövetkezeti klub is jól lakhatott volna és a tanítói lakás a gyerekeknek maradhatott volna meg. Mert bizony ilyen „salamoni" határozatra is meg lett volna a lehetőség! KÖZVETLENÜL A KULTÜRHAZ MÖGÖTT fekszik ugyanis a kultúrszobának jobban megfelelő és a művelődési háztól csak egy fallal elválasztott Paszulykás lakás. Miért nem utalták ki ezt a lakást a szövetkezeti klub részére? Hiszen Paszulykáékat át lehetett volna költöztetni a helyi nemzeti bizottság tulajdonában levő, Kas sayék által lakott háromszobás lakásba, akiknek újonnan épített szép házuk van, amely, ha nincs is egészen készen még, de már ls olyan állapotban van, hogy bárki ellakhatna benne. Kellett volna ... átsétálhattak volna ... dehát miért csak „volna"? Ma sem késő ez, csupán egy kis jóakarat kellene hozzá. S ezzel a megoldással nemcsak a helyi nemzeti bizottság vezetői mentesülnének az „elfogultság" vádjától, nagyot lendítenének Kiskövesd művelődési életén ls, de főleg az iskolásgyerekeknek nem kellett volna két műszakban járni iskolába. S a kiskövesdi — helyi nemzeti bizottság vezetőinek — ez lett volna elsődleges céljuk! A dél-csehországi Zebrákovban az Országút és Vasútépítő Vállalat dolgozói gyors betonozással új hidat építenek. A vállalat dolgozói az építkezési költségen jelentős megtakarítást értek el. (CTK — B. Krejői felvétele) RENE CLAIR 65 ÉVES A legszélesebb tömegekhez szóló művészet a film, melynek kiterjedt hatásával úgyszólván egyetlen más művészet sem rendelkezik. Kiváló művelői is páratlan népszerűségnek, sőt általános hódolatnak örvendenek, így a francia René Clair ls, a hangos film egyik előfutárja. Talán egyetlen rendező sem találta meg oly gyorsan az új müfai kifejező eszközeit, hangnak és képnek oly mesteii összehangolását, mint ó. R. Clair, aki egy párizsi kereskedő családban nőtt fel, fiatal korában arról álmodozott, hogy regényíró lesz. S mivel az Irodalmi pálya kevés eredménnyel kecsegtette, megalkuvásképp a filmszínószettel próbálkozott. Kü'önösebb lelkesedés nem fűtötte új működési körében, ezt inkább kenyérkeresetnek" tekintette. Rövidesen rendez í vált belőle. Első átütő sikerét 1924-ben aratja az Alvó Párizzsal. Finom humorral és költöiséggel Jeleníti. meg, hogy ml is történnék, ha a fővárost egy tudós bűvös sugárral mozdulatlanná tenné. A dadaistákkal való kezdeti kapcsolatát néhány félbukás után megszakítja s a nagyközönség felé fordul. Követi a Jelszót, mely szerint azok a legnagyobb mesterei a vetítővászonnak, akik a nagy tömegekhez szólnak. Rövidesen már a hangosfilm problémájával találja szembe magát. Bármily meglepően hangzik, eleinte hevesen ellenzi az új műfajt, melynek első termékei tényleg nagyon közepesek, de ebben az irányban a fejlődést már nem lehetett megállítani. A kétségbeesett Clair már majdnem szakít a filmmel. Ingadozások után 1930-ban megszületik a kiváló tehetségét ragyogóan Igazoló „Párizs tetői alatt" című hangosfilm, mellyel csatát nyer. Témája egy utcai énekes szerelme. Az egészből Párizs Izei, levegője, hamisítatlan varázsa árad. Hibátlanul érezteti a szegényes kis hotelszobákat, a zsörtölődő házmestert, az utcán játszó gyereksereget, a harmonikaszóra karban éneklő tarka, külvárosi néppf, — a tömény Párizst. Leírhatatlan diadalt arat egész Európában, Amerikában, Japánban a s Szovjetunióban. A külföldet nemcsak az egzotikum vonzza. A szíveket a meleg humánum, a szeretetre méltó optimizmus hódítja meg. 1931ben játsszák talán legtökéletesebb filmjét, a Milliót, az ironikus biztonsággal rajzolt szegény hohém históriáját. A megszállás idején a kollaborálás csapdáját kikerülendő, Hollywoodba megy, hol egytlen filmje sem éri el az eddigiek színvonalát. 1946-ban Ismét párizsi stúdióban dolgozik. Üj vonások, komoly megindultság, mélabú és mélység tűnnek fel alkotásaiban. Ez az érettség kora, mely az Űj Hullám éveiben még fokozódik. Mi is ismerjük a párizsi külvárost s az önzetlen barátságot és szerelmet dicsőítő 1957-ben forgatott Orgonakaput, amely újból tolmácsolja a ma B5 éves René Clair különleges filmérzékét és nagy művészetét. Bárkány Jenöné Keresik Turgenyev kéziratait Mihail Alekszejev, a neves tudós vezetésével (akit a közelmúltban az oxfordi egyetem díszdoktorává avattak) készül a Szovjetunióban Turgenyev müveinek első teljes, gyűjteményes kiadása. A huszonnyolckötetes gyűjteménybe belekerül az író valamennyi kiadott s kéziratban maradt munkája, valamint több mint hétezer, különböző személyekhez írott levele. A szerkesztők igen nagy munkát végeztek Turgenyev kézirathagyatéka szétszóródott az egész világon. Alekszejev Turgenyev irodalmi hagyatékának felkutatása céljából járt Franciaországban is. Turgenyev halála után ugyanis az író kézirattárának nagy része végrendeletének végrehajtójánál, Pauline Viardaux-nál maradt. A kutatók sok évtizeden át nem tudtak hozzáférni ezekhez az anyagokhoz. A párizsi nemzeti könyvtár csupán a második világháború után szerezte meg a Viarduaxunokáktól a nagy orosz író mintegy négyezer oldalnyi kéziratát. Alekszejev volt az elsó szovjet irodalomkutató, aki megismerkedhetett ezzel az értékes hagyatékkal. Alekszejev járt az agg Boiler asszonynyal, a neves francia énekesnő unokájánál. Az öreg hölgy mutatott vendégének egy albumot Vlardaux rajzaival, amelyek között Turgenyev és Pollna lánya portréját fedezte fel. Am amikor a kutató azt kérte vendéglátójától, mutassa meg neki a nagy író néhány levelét, az öreg hölgy azt felelte, hogy azokat „soha sem fogják kiadni..." A Turgenyev-anyagokkal rendelkező magánszemélyektől lehetetlen megszerezni a kéziratokat. Binder asszony (született Pavlovszkája) például nemrég átadta a Nemzeti Könyvtárnak újságíró apja kéziratait, közöttük Turgenyevnek hozzá írott leveleit is, de azzal a feltétellel, hogy a könyvtár húsz évig nem adja közre s nem olvassa el a leveleket... Alekszejev akadémikus e nehézségek' ellenére tovább kívánja folytatni kutatásalt. Utazásának részleteiről az „Orosz irodalom" című folyóiratban számolt be. Az orvos szemüveget Irt elő. ** Hangsúlyozni kell — bár ez magától értetődő és természetes, — hogy szakorvos. Átadta a receptet, ám hozzátette, hogy ezzel még menjek a Stúr utca nem tudom már hányas száma alá, ott bélyegeztessem le és csak aztán mehetek az optikushoz a szemüvegért. Jó, elmentem. Abban a jámbor hitben tettem ezt, hogy ott majd talán egy magasabb beosztásban levő szemorvos ellenőrzés alá vesz és megállapítja, hogy a szakorvos előírása helyes volt-e vagy sem. Vagy arra is gondoltam, hogy esetleg valamiféle nyilvántartásba vesznek, hogy én, X. Y. ekkor és ekkor, Ilyen meg Ilyen szemüveget kaptam. Mindezt csak gondoltam, de nem ez történt. A Stúr utcában, rögtön a bejáratnál, van egy elkerített kis fülke, tolóablakkal, ahol Is a receptet szó nélkül benyújtottam, ugyancsak szó nélkül nyomtak rá egy bélyegzőt, megint csak szó nélkül visszaadták, s most már mehettem az optikushoz. Nem tudom, kicsoda-micsoda volt, aki a receptre a bélyegzőt rányomta, valamiféle tisztviselőnő, esetleg ápolónő-e, de miattam a portás is lehetett. Elég az hozzá, hogy nem orvos volt, aki újra megvizsgált volna. A nevemet, adataimat, leendő szemüvegemet sem vezették be semmiféle nagykönyvbe Nem mindez nem történt meg, csupán egy bélyegzőt ütöttek a receptre. Egy másik eset. Televíziót vettünk. Olyan készüléket, amelybe a budapesti csatorna már be van építve, így. hát érthető, hogy televíziónkon nemcsak Bratislavát, hanem a budapesti adást is szeretnénk fogni. Igen ám, de ahhoz, hogy Budapestet foghassuk, tetőantenna szükséges. Probléma ez? No, várjunk csaki Mert nem is oly egyszerű, ahogy azt a jámbor laikus elképzeli. Ugyanis, nem elég, hogy az ember az antennához szükséges dolgokat megveszi és szakembert hív, aki aztán az egészet felszereli. A tetőantenna felszereléséhez írásbeli engedély kell. Azt mondták az illetékesek — azt hiszem a házfelügyelő —. hogy az engedélyt a házkezelőségen adják ki. Elmentem a liázkezelőségre. Itt az egyik tisztMeddig szabály a szabály ? viselőnő kijelentette, hogy az engedélyt ő nem adhatja ki, mivel budapesti tetőantennára csak a technikus adhat engedélyt, ő pedig most nincs Itt. Jöjjek holnap. Elmentem másnap. A technikus ott Volt, de azt mondta, hogy kérelmemet adjam be írásban. Jő. Hazamentem, megcsináltam az írást és visszamentem vele a házkezelőségre. Legnagyobb örömömre a fiatalember rögtön Írógéphez ült és egy űrlapra rágépelte a tetőantenna felszerelésére feljogosító engedélyt. Arra gondoltam, igaz, hogy harmadszor vagyok itt az engedély ügyében, de hát ami a legfontosabb: íme, az engedélyt mégis csak kézhez kapom. Igaz, hogy az engedélyt kézhez * kaptam, áim azt mondja a technikus, hagy azt még el kell vinnem a házkezelőség igazgatóságára, ott írassam alá az igazgatóval, mivel ő csak a bratislavai antennára adhat ki engedélyt, a budapestit és a bécsit az igazgatónak kel! aláírnia. Mi mást tehettem, elmen lem a házkezelőség igazgatóságára. Az igazgató nem volt ott. A titkárnő ezt mondta, hagyjam ott az engedélyt, majd ő aláíratja és ebéd után menjeik érte. Ebéd után újra elmentem, ám a titkárnő azzal fogad, hogy az igazgató ugyan Itt volt, de az engedélyt nem írta alá, mivel azt előbb egy helyen nekem kell aláírnom. (Igaz, hogy ezt nekem eddig senki sem mondta, meg különben ts: mi történt volna, ha a titkárnő jelenlétében utólag írom alá?) Mindegy, aláírom a nevem a megjelölt helyen, viszont az igazgató megint nincs itt, és ma már nem ls jön vissza. De hagyjam ott az engedélyt, a titkárnő aláíratja és majd holnap délelőtt jöjjek el érte. Addig biztosan készen lesz. Így és eddig a kálvária. Sorolhatnám még tovább az ilyen és ehhez hasonló eseteket, de úgy vélem, enynyi is elég ahhoz, hogy az olvasó érzékelhesse: mi is az a bürokrácia. S annál is inkább elég ez a — kissé túlhosszú lére eresztett — két példa, mivel nemcsak én vagyok az a „kiváltságos" vagy még inkább szerencsétlen halandó, aki szinte léptennyomon a bürokratizmus embertbosszantó, időt-rabló kinövéseibe ütközik, mert a,mi velem megtörténik, éppúgy megtörténik veled és vele, s mindenkivel az országban, akik ilyen vagy olyan ügyünket el szeretnénk intézni. Mert nemcsak nekem kell stempliért folyamodnom, ha a szemorvos szemüveget ír elő, hanem mindenkinek, aki szemüveget óhajt. A televízióantenna engedélyért is mindenkinek végig kell járnia a kálváriát. Ám az ember azt szeretné tudni: mire jó ez? Kinek jó? Mi célt szolgál, miért szükséges? Egyáltalán nem arról van szó, hogy szüntessünk meg mindenfajta ügyintézést, s tegyen mindenki azt és úgy, ahogy akar, hanem arról van szó, hogy nyesegessük le és szüntessük meg az ügyintézés eltorzult, bürokratikus kinövéseit. Mert, aminek értelmét, célját, szükségét és logikáját látja az ember, az rendben van. De amikor és ahol a célszerűségnek és a szükségességnek még csak a nyomát sem fedezné fel? Miért kell a szemorvos írta receptet még egy tisztviselőnőnek is lebélyegeznie? Mi akar ez lenni? Bizalmatlanság az orvossal, a szakemberrel szemben? Vagy csak arra jó, hogy egy embernek elfoglaltságot, íróasztalt, semmittevő, ám fizetett tev éke n y sé g s t biztosi tsana k ? M iért kell a tetőantenna felszereléséhez ilyen kálváriát végigjárni? A házkezelőségen megkérdeztem a technikust, mondja meg, mi a gyakorlati értelme az egésznek? Azt válaszolta, azért kell írásbeli, engedély s a kérelmezőnek azt azért kell aláírnia, hogyha az antenna felszerelésekor a tetőben valami kárt tesznek — Ilyesmi előfordul — akkor az illető vállalja az anyagi felelősséget. Jő, ebben van logika és észszerűség, legyen így. Viszont egyáltalán nem érti az ember, hogy a bécsi, de még inkább a budapesti antenna felszereléséhez miért kell a házkezelőségi vállalat igazgatójának a külön engedélye? Erre nem tudott választ adni a technikus sem. Amin nem ls lehet csodálkozni, mivel egyszerűen semmiféle ésszerű magyarázatot nem találni rá. Ez talán nehezebb antenna és beszakad alatta a tető? Vagy netán — uram bocsá' — valamiféle „éberség" ez? Hogy a televízió tulajdonosa eléggé öntudatos és eléggé „megbizható"-e arra, hogy a bécsi vagy a budaj>esti műsort nézhesse? Lehet, hogy valamikor ilyesféle intézkedés volt — már ami a bécsi televízió vételét illeti — de akkor is, ez már rég Idejét múlt dolog, az antenna felszerelését senkitől nem tagadják meg, viszont: a szabáľ az szabáľ maradt. Cok szó esett már nálunk a bü• rokratizmus elleni harcról. Számos intézkedés is született és vitathatatlanul, értünk el eredményeket ls. Ám a bürokratizmus szívós valami. Ezernyi a megnyilvánulási formája. Hiba talán az, hogyha a bürokratizmusról esik sző, a'kkor a legtöbb ember vagy az egyes helyeken felduzzasztott apparátusra és az ezzel járó aktatologatásra gondol, vagy pedig arra az ezerszer kifigurázott öreg hivatalnokra, aki a humoristák szerint a bürokratizmust megtestesíti. Pedig a dolog nem ilyen egyszerű! Helytelen volna ezt állítani és a bürokratizmust csupán valamely hivatal túlméretezett apparátusában látni. Ugyanígy helytelen a bürokratát is csak az idősebb, a szokásaiban megcsontosodott emberben elképzelni. Helytelen, mert a bürokratizmus, sajnos, nincs korhoz kötve. A lényeg pedig: a bürokratizmust is, mint minden más dolgot, nem lehet a körülményektől, az adott helyzettől elszigetelten és azokból kiszakítva szemlélni és bírálni. Nem lehet, mégpedig azért, mivel a bürokratizmus nem egy esetben meggyökeresedett munkastílust, az irányítás egész láncolatát és rendszerét jelenti. Ezért tűnik, nemegyszer a bürokratizmus elleni harc majd hogy nem szélmalom elleni harcnak. Az irányításnak és a munkának a személyi kultusz ideje alatt meghonosodott — és nem egy esetben még ma is élő és ható •— módszerei szükségszerűen teremtették meg a bürokratikus módszereket. Az önállőtlanság, a döntéstől és ennek következtében a felelősségtől való húzódozás alakította ki és teremtette meg a bürokratizmusra oly jellemző aktatologatást, az ügyintézés kálváriáját és ezzel együtt a felelősség el'kenését ls. Ezért bír oly nagy jelentőséggel a bürokratizmus elleni harc mind a közéletben, mind a gazdasági életben és annak irányításában. Előrehaladásunk igen lelentős mértékben attól függ, mikor és milyen mértékben küszöböljük ki az élet oly sok területén még ma is megnyilvánuló bürokratikus vonásokat. Ám éppen ezért a bürokratizmus elleni harc nem lehet csupán egyes vezető szervek feladata, de nem is határozathozatal kérdése, hanem olyan állandó folyamat, amelyből mindannyiunknak ki kell venni a részét. ýgy tűnhet fel az olvasó előtt, w hogy az esetekből, amelyeket írásom elején felemlítettem, talán túlságosan is komoly és messzemenő következtetéseket vontam le. Mert, így vélekedhet valaki,' végső soron, ha kellemetlen is, de nem olyan borzasztó nagy dolog annak a szemüveg-receptnek a lebélyegeztetése, meg a tetőantenna felszerelésére az engedély megszerzése. Látszólag ez így igaz. Ám gondoljuk csak meg: hány meg hány ilyen és ehhez hasonló eset adódik elő, hány meg hány ember idejét lopják el ezek a teljesen értelmetlen utánjárások és hány meg hány embernek, akik hasznos munkát is végezhetnének, lényegében abban merül ki a tevékenységük, hogy különféle papírosokra bélyegzőket ütnek, aminek az égvilágon semmi gyakorlati értelme nincs. Egy vállalati igazgatónak is, akinek gondjaira több ezer lakás karbantartása va,n bízva, miért kell az idejét azzal lopni, hogy tetőantenna engedélyeket írogasson alá? Csak azért, mert: a szabáľ, az szabáľ? Bátky László. 1983. november 12. * (jj SZÖ 5