Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-27 / 327. szám, szerda

Ismeretlen ismerősök Csakúgy, mint a főváros minden zegének-zügának, az ezüstösen kanyargó Vltava partján elterülő forgalmas Smíchov városrésznek ís megvan a maga sajátos arculata Az egymással váltakozó gyárak, üzemek, hivatalok környékét a serény munka zaja teszi vidámabbá. A négy- és ötemeletes régi bérházak azonban ridegen, titokzatosan merednek az ég felé. Semmit se árulnak el a falaik között folyó életről De talán éppen ezért pillantsunk csak be az egyik épület — az Ipari Gépesítő Vállalat falai mögé. Költözködés előtt Az ósdi saroképület portásfülkéjéből kapott felvilágosítás rövid, de velős: — Nem, ez már régen nem bérház... Amikor a vállalatunk ide beköltözött, a lakók korszerű lakásokhoz jutottak... A portás nyelve tovább oldódik: — Nem sokáig maradunk itt, mert vállalatunk hurcolkodás előtt áll, melyre a jövő év elején kerül sor. Üj üzemünk a Košífe nevű külvárosban épül, s azt mondanom sem kell, hogy ott majd jóval kevesebb fáradsággal sokkal nagyobb eredményeket érhetünk majd el... Nem azért mondom, mintha itt nem volna eredményes a munkánk, hanem azért, mert ott korszerűbb termelési lehetőségek közepette dolgozhatunk ... Ezt mondja a portás és ebben valamennyien reménykednék, mivel összeforrtak egymással és a gyárral A távlati terv szerlnt 1970-ig háromszorosára kell növelniük a teljesítményt. A kibővülő vállalat egyébként műszaki adatok feldolgozására szolgáló különleges automata készülékek gyártásával is foglalkozik a jövőben. Úttörő munkát végeztek Hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítanak a vállalat munkájának iparunk továbbfejlesztése szempontjából, hogy milyen érdeklődéssel várják külföldön az innen kikerülő univerzális szabályozó rendszereket, távvezérlő berendezéseket, azt a fejlesztési műhely kollektívája már nemegyszer meghányta-vetette a munkaértekezleteken. — Persze az űj üzemben könnyebben megy majd a munka — mondják a kollektíva tagjai s nem minden büszkeség nélkül teszik még hozzá, hogy a vállalatban ők alakítottak elsőnek szocialista munkabrigádot. — A többiek csak brigádunk megalakulása után „kaptak észhez" — mosolyog Pásztor Lajos, a Csehszlovák—Kubai Barátság nevet viselő héttagú brigád egyik tagja. A hét ember egyébként arról nevezetes, hogy sohasem marad adósa a tervnek. — Csak egyetlenegyszer nem sikerült — folytatja Pásztor elvtárs —, de akkor sem a mi hibánkból, hanem azért, mert a kohómüvek megkésve •küldték a megrendelt anyagot... Kubai barátaikkal sűrűn váltják a leveleket. Nem egy küldöttség kereste már fel őket a szigetországból, nem egy távoli jóbarátra tettek szert, akik hírül hozták, hogy Havannában ts megalakították a Kubai—Csehszlovák Barátság hasonló munkakörben dolgozó szocialista brigádját. Egy ember élete dióhéjban Pásztor Lajosra terelődik a szó, aki már hat év óta dolgozik az üzemben. Elektromechanikus. Munkáját otthonosan, pontosan végzi, mintha mindig ezt csinálta volna. Pedig eredeti foglalkozására nézve köszörűs. Elektromechanikusnak Itt az üzemben tanult kl... A fasiszta megszállás idején került Léváról Budapestre, de 1952-ben hazajött, hogy eleget tegyen katonai kötelezettségének. Magyarországon akkor már Ismert neve volt mint kiváló sportolónak is. Vívómester volt, aki több világbajnokságon szerzett babérokat. Szabad idejében most fontosabb munkát végez. Lassan ugyanis már három esztendeje lesz, hogy nagy fába vágta fejszéjét: kis családjának szövetkezeti házat épít. Az építkezésen eddig már 2800 brigádórát dolgozott le. A lakásba már e hónapban behurcolkodik. Utána pedig tankönyveket vásárol, és... Nem fejezi be a mondatot, csak a szapora, vidám kalapácsütések árulkodnak elégedett, jó érzéséről, terveiről. A ZVOLENÍ HUSGYARBAN A zvolení húsieldolgozó kombinátban naponta 130 szarvasmarhát és 250 sertést dolgoznak fel, ezenkívül nyolcféle konzervet is gyártanak. Képünkön: Jozef Hanták mester a kész hentesáru minőségét ellenőrzi. (F. Kocian — CTK felvétele) \ fiatal nagymama sem rest... A préselőműhelyben szinte reng az épület a gépek zakatolásától. Ha nagy ritkán szót kell váltaniuk egymással az embereknek, a pihenőszobába vagy az irodába mennek. Ez azonban — akkordmunkánál — nem kifizetődő mulatság, josefa Sredlová mégis enged az intő szónak ... Már 17 éve dolgozik a sajtolőgépnél, úgy szereti a masinát, akár az unokáit, ismeri a gép minden csínját-bínját. Dehogyis unta meg a mások szerint megerőltető munkát, dehogyis menne máshová. A kényelmesebb, csendesebb környezet nem neki való, pedig legtöbben már négy-ötév után megfutamodnak innen a lárma, a zaj miatt. — Nekem nem árt — mondja mosolyogva, bár lassan arra is gondolnia kellene, hogy átadja helyét a fiataloknak, hisz a hatvan felé közeledik. — A felszabadulásig azt sem tudtam, hogy ml az igazi munka — folytatja, majd hozzáteszi: — Emlékszem: épfien mostam, amikor negyvenötben a szomszédasszony berontott a konyhába: menjek rögtön a gyárba, szükség van rám. Hamarjában még a beáztatott ruhákról is megfeledkeztem, úgy rohantam ... Srédlová elvtársnő is tagja a műhely szocialista brigádjának. Feladataikat teljesítik, noha sok erőfeszítésbe kerül a terv teljesítése, mivel a szállltőüzemek minőségileg erősen kifogásolható nyersanyaggal látják el őket. Csupa nő... A lakkozóműhelyt a levegőben teriengő erős, egészségtelen szagok miatt kockázattal járó munkahelynek nyilvánították. Dolgozói azonban ennek ellenére jól érzik Itt magukat, megszokták a környezetet. Gizler Gizella egyike e műhely legjobb dolgozóinak. 12 esztendeje dolgozik a gyárban. Megszerette a munkát, társnőit, akik megbecsülik, nem tesznek kivételt közte és maguk között. Egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy bőre egy árnyalattal sötétebb az övékénél, hogy a haja — pedig már a negyvenet tapossa — az ébenfánál, a szeme a koromnál ls feketébb. De, ha néha mégis észreveszik, semmi esetre sem azért, hogy megbántsák, hanem hogy biztató, jó szóval, tanáccsal segítsék . .. Gizella rögtön a felszabadulás után hagyta ott a kálna! vályogkunyhót, hogy férjével — aki villanyszerelő — új életet kezdjen. Boldog? — Nem panaszkodhatom! Szépen keresnek, a gyermekeik már nagyok: a fiú jelenleg katona, a leány nemrég ment férjhez. Gizella büszkén mutat a vándorzászlóra: — Már harmadszor nyertük el! Az ismeretlenek Ismerősökké, kedves ismerőseinkké váltak. Egyszerű, becsületes emberek, akik nem szeretik a tétlenséget, a felületességet. Megérdemlik, hogy róluk Is beszéljünk. KARDOS MARTA A TV műsoráról EGY ESTE KERETÉBEN Rövid Időn belül a Telstar és Reley műbolygók közvetítésével hétfőn este már másodízben követhettük figyelemmel a TV képernyőjén az Atlanti óceán túlsó feléről közvetített műsort. Míg az első közvetítés az ENSZ közgyűlésének őszi Időszakáról az emberiségre búzdítólag hatott, ezúttal a második szomorúsággal töltötte el a nézőket. Kennedynek, az USA meggyilkolt elnökének temetését kísérhettük figyelemmel. Az Indokolt lehangoltság mellett a közvetítés harminc perce alatt kétségkívül minden nézőben felmerült a kérdés: Milyen irányt vesznek ezúttal az események, vajon lesz-e az amerikai nép legszélesebb rétegeiben erő az ultrajobboldali politikai trány —, amely oly kedvezőtlenül befolyásolná a világpolitika fejlődését — érvényesítésének megakadályozására. Ebben a súlyos pillanatban is felötlött bennünk a gondolat, mi mindent tehetne a televízió a nemzetek közötti kölcsönös megértés légköre érdekében; a dokumentációs és művészi műsorok segítségével összefoghatná a földrészeket. Egy órával később Miroslav Stoniš Látogatás című TV-játékát láthattuk az ostravai stúdióból. Már az elején rájöttünk, — amikor a homályosan és vázlatosan, mondhatnánk mesterkélten megírt alakok között megkezdődött a párbeszéd —, hogy ezúttal nem vár ránk semmilyen kellemes meglepetés. És igazunk volt. Az eredmény meggyőzött bennünket arról, hogy Miroslav Stoniš eltévesztette az időpontot és egy valószínűtlen, kényszeredetten ejőhúzott történetet talált a nézők elé. Ebben elég komoly feladat jutott egy emigránsnak — a Szabad Európa bemondójának —, aki leánya látogatására illegálisan érkezik hazánkba. Már maga ez a tény, mint a darab motívuma értelmetlen, hiszen nehezen feltételezhető, hogy a valóságban megtörténjék. Halíf úr, vagyis igazi nevén Zagora ma már aligha jutna el Prágáig. Csakhogy ebben az esetben a játék már a bevezető szavaknál véget érne, és a szerzőnek nem lenne lehetősége tovább vinni a cselekményt. Így aztán az unalmas és mélyen pszichológikusnak látszani akaró darab bemutatta, hogy az emigránsnak nem sikerül kapcsolatot teremteni leányával, és a telefonjelenettel ér véget. A cselekményt és művészi színvonalat illetően a sekély darabon R Koval rendező sem tudott segíteni, mint ahogy nem segíthettek ra|ta a szereplők sem, bár igyekeztek alakításukba élethűséget vinni. Az ostravai stúdióból sugárzott következő műsorszám ls csalódást keltett. Az ostravai másodpercek című riportsorozat keretében ezúttal az egyik fontos ostravai építkezés brigádosainak életét akarták bemutatni. Akaratlanul is Peter Karvašnak a Kultúrna tvorbában legutóbb közölt cikke jutott eszünkbe, melyben a szerző a riportművészet krónikus válságáról beszélt. Ugyanis ez alkalommal szintén tanúi voltunk a riporter tanácstalanságának, és megfigyelhettük, hogy szinte fél belenyúlni a darázsfészekbe. Pedig természetes, hogy a brigádosok Ostrava vidékén ma is egy csomó problémával és megoldatlan alapvető hiányossággal találkoznak, de a riporter ezt erőszakosan meg akarta kerülni. Így aztán csak immel-ámmal „kikérdezett" néhány fiatal brigádost, s ami az életben és problematikában igazi, hamisítatlan, az csak az utolsó percekben csillant fel a riportban. Végül is a hétfői műsor szóra érdemes harmadik száma három szlovák festőművész alkotó elveinek megvilágítása körül összpontosult. Ľudo- vít Fulla nemzeti művész, Peter Matejka érdemes művész és ján Zelibský festőművész alkotásait láthattuk a képernyőn, hozzáértő kommentár kíséretében. Ez a műsor hasznos és értékes volt. Ajánlatos lenne, hogy többször tűzzön a TV ilyet műsorára, hiszen szép számmal vannak olyanok, akik még nem értik eléggé a modern festészetet és művészetet. STANISLAV VRBKA EJisszhang...SÜESi®

1® VfmUig... Nyugaton ma meglehetősen kevés azon személyiségek száma, akik a gondolkodás és a művészet területén olyan megbecsülést és érdeklődést könyvelhetnek el, mint jean Paul Sartre, a neves francia filozófus és író. Sartre a baloldali értelmiséghez sorolja magát, s ezért, valamint nézeteiért — érthetően — gyakran célpontja a reakció támadásainak Persze, mint gondolkodó, aki — nem elégszik meg a kész igazságokkal — az emberi értelem és megismerés új magaslatai meghódítására vállal kozott, a vita küzdőterén gyakorta találkozik a marxista tudósok bíráló megjegyzéseivel is. ö maga, hasznosnak és gyümölcsözőnek mondja a vé lemények és nézetek őszinte kicserélődésének ezt a folyamatát. A mély ellentétek áthidalásának lehetőségét iátja az őszinte eszmecserékben, azoknak az erőknek a kikapcsolását, melyek egy újabb világégés borzalmaiba taszítanák az emberiséget. Az őszinte eszmecserének ezt a hasznosságát hangsúlyozva a KULvén is egyengessék a felvetett kérdések megoldásának, s ezáltal a kölcsönös közeledésnek az útját. Hazai magyar Irodalmunk egyik jelentős alkotásáról közöl recenziót a Slovenské pohfady novemberi száma. Eltekintve attól, hogy kiadóvállalataink könyvterjesztési elképzelései úgylátszik meglehetősen zegzugosak — eddig ugyanis a recenziós példányt még nem állt módunkban kézhez kapni! — örömmel fogadtuk az Írószövetség folyóiratának ezt a gyors reagálását. RACZ OLIVÉR: Megtudtam, hogy élsz című könyvéről van szó, melyet a Kelet-Szlovákiai Kiadó jelentetett meg. Az ismert költő és műfordító regény-műfajban jelentkezésének sikerét bizonyltja az is, hogy a — hírek szerint — az első kiadás néhány hét leforgása alatt utat talált az olvasóhoz. Juraj Fürdik, a könyv bírálója általában elismerően ír Rácz Olivér regényéről. A háború időszakában lejátszódó regényt sajátosan egyéni TÜRNY ZlVOT szerkesztősége beszél- hangvétele, művészi kidolgozottsága, getést rendezett a közelmúltban a hazánkban időző Íróval. A lap 47. száma — magnószalag alapján — közli Sartrenak a feltett kérdésekre — baráti beszélgetés közepette — adott válaszát. Ahogy a bevezető megjegyzi, a beszélgetés résztvevői között élénk vita alakult ki. Az alábbiakban tömören ismertetjük a neves francia íróval rendezett beszélgetés lényegét. Arra a kérdésre, hogy a XX. és a XXII. pártkongresszus hogyan hatott az ő, valamint a nyugati filozófusok gondolkodására, Sartre hangsúlyozta, hogy mind személyére, mind a marxista, vagy marxizmushoz közeledő gondolkodókra nagy hatással volt a XX. kongresszus. (Mint megjegyezte, az Ész dialektikája című könyve megírására ls ez sarkallta.) A személyi kultusz leleplezéséről szólva, annak a véleményének adott hangot —, s ez a nézete már korábbról Ismert — hogy a megtörténtekért, főleg a negatívumokért csupán egy személyre hárítani a felelősséget, végeredményben megkerüli, visszájára fordítja a kérdés lényegét. Sartre'szerint maguk az adott körülmények tették lehetővé és támogatták egy olyan egyéniség érvényesülését, mint amilyen Sztálin volt. „Ez a probléma lényege — mondta Sartre. Ebben a helyzetben egyedüli lehetőség: a marxista módszerek érvényesítésével megkísérelni a jelenség megértését". A továbbiakban Sartre hangsúlyozta: számukra alapjában véve rendkívül nehéz a szocializmusról elmélkedni, mivel ez — ahogy mondta — az önök gyakorlata és nem a miénk. A továbbiakban arról érdeklődtek, milyen tapasztalatokat szerzett a szovjetunióbeli és a szocialista tábor országaiban tett látogatásai során, s miben látja a kulturális és politikai közeledés lehetőségeit. Sartre utalva a korábbi látogatásaira érzékeltette azt a kedvező légkört, amit a párt XX. kongresszusa jelentett a szovjet nép életében. A növekvő bizalom légkörében „a kulturális téren való megértés lehetősége állandóan és minden pillanatban nyitva áll — mondotta — ... Hogy megértsenek, amikor a kultúra egységesítéséről beszélek, távolról sein gondolok arra, hogy ez az egység harmónikus, ellentétek nélküli lesz. Ellenkezőleg. Meggyőződésem, hogy ez kemény harcot jelent majd, ez a kemény harc azonban egyetlen területre szorítkozik: az ideológia küzdőterére." Sartre szocialista meggyőződésére hivatkozva kijelentette: bízik abban, hogy — Kelet és Nyugat küzdelmében — a győzelmet Kelet vívja ki. Ezt úgy képzeli el, hogy a szocialista Írók művészi alkotásaiban az egyértelmű marxista beállítottság, a marxista elvek Iránti bizalom érvényesül, és emellett az a törekvés, hogy elsajátítsanak mindent, ami a nyugati művészetben jó, ami igaz. de ugyanakkor elutasítsák azt, ami burzsoá, ami hamis, ami kommunista ellenes. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában és Lengyelországban szerzett tapasztalatai — mint mondta — arról győzték meg, hogy ez lehetséges. A szocialista kultúrának a világkultúrára — így a nyugatira is — való hatása — megítélése szerint — eddig nem döntő jellegű, a jövőt azonban Sartre derűlátóan Ítéli meg, s a közvetítő szerepében éppen hazánknak tulajdonít komoly küldetést. A PLAMEŇ 11. száma közli a Magyar írószövetség elnökségének a Pia meft és a Slovenské pohľady levelére küldött válaszát. A válasz leszögezi, az írószövetség érdeklődéssel figyelte az együttműködés lehetőségeiről, az európai szocialista országok Íróival rendezett ankétot, s ezt a kezde ményezést rendkívül fontosnak tartja és nagyra értékeli. A levél konkrét választ tartalmaz az ankétban felvetett kérdésekre, s támogatja többek közöti azt a javaslatot, hogy az író szövetségek közötti tanácskozást még ez évben tartsák meg; továbbá, hogy két- és többoldalú tanácskozások ré s szép nyelvezete az ún. harmadvirágzás irodalmának legjobb alkotásai közé sorolja. „Rácznak sikerült eleven kapcsolatot teremteni a háborús eseményekkel — írja Fürdik. Nem elégszik meg csupán a háború borzalmaínak ábrázolásával; elsősorban az emberek érdeklik őt. akik e borzalmaknak ellenállnak". A regény jelentőségét hangsúlyozva Fürdik bírálja a befejező részt, melyet — ad hoc-jellegű, papiros ízű alakjaival — gyengébbnek tart az első két résznél. Mint írja „ez a rész nem haladja meg az »építőjellegű regények« átlagszínvonalát", s határozottan kárára van a regénynek. Rácz Olivér könyvének részletes elemzésére lapunk hasábjain még visszatérünk. Addig is —a bíráló megjegyzések ellenére — őszinte örömmel könyveljük el Rácz Olivér, regényíró jelentkezésének első sikerét. Érdekes leleplezésről számol be a MAGYAR NEMZET vasárnapi száma. A művészvilágban annak idején nagy feltűnést keltett az a közlés, mely Picassora hivatkozva a művészet mai értelmezését taglalta Az egyes lapokban megjelent állítólagos nyilatkozatok szerint Picasso kijelentette: „A művészet abban az értelemben, ahogyan 1800-ig-fogták fel, idejét múlta, halálos beteg és menthetetlen... A művészettel foglalkozók egy része ma • csupán szokásból, vagy sznobizmusból él, fél lábbal a múltban... A m$i nemzedék inkább a gépek világa éSm a sport iránt érdeklődik és sokkatíi clnikusabb és nyersebb, mint az ed- ' diglek, s a művészetet, mint a múlt értelmetlen és haszontalan cafrangját egyre inkább a múzeumok és könyvtárak gondjaira bizza". A kor ilyen jellemzése után a mai művészetről az alábbi lesújtó véleményt tulajdonították Picassónak: „Abban a pillanatban, amint a művészet nem nélkülözhetetlen lelki táplálék, a művész tehetségét az új formákkal való kísérletezésnek szenteli,, ami végső fokon nem egyéb, mint intellektuális csalás." Az állítólagos nyilatkozat két táborra osztotta a művészeket. Az egyik fél — ahogy a Magyar Nemzet írja — diadallal hordta körül a nyilatkozatot, mint a modern, haladó művészet önleiepiezését, a másik tábor az első perctol kezdve kétségbe vonta u nyilatkozat hitelességét, hamisításnak vélte az egészet. A tények ez utóbbiak jogosságát igazolták. RUZICSKAY GYÖRGY, fes tőművész, aki személyes kapcsolatban van Picassóval és baráti körével, közös barátjuktól Eduard Pignon francia festőművésztől kapott választ erre a kérdésre. Mint írja: „Ez az ügy nemcsak minden festőt, hanem minden becsületes embert is felháborít. ...1952 táján egy Papini nevezetű olasz Nyugat-Németországban megjelentette: „A fekete könyv" című kiadványt Giovanni Papini neve alatt. Ez a könyv „képzeletbeli interjúkat" tartalmazott egy sereg híres emberrel, a többi között Walt Whitmannel, Picassóval stb. Egy idő óta számos újság és folyóirat megjelentette ezt a cikket oly inódon, mintha nem is Papinitol, hanem magától Picassótól származott volna. ... Az igazság — írja a továbbiakban Pignon — egészen egyszerű, ez a hírhedt cikk csupán egy újabb és különösebb durva formája a Picasso elleni támadásnak. Picasso fel van háburodva, nemcsak azért, meri nevében nyilatkozatot jelentetnek meg. hanem azért is, hogy annyi ember rögtön, az első szempillantásra nein ismerte fel a durva hamisítás;". Ahogy a tények bizonyítják, mint minden hamisság, ez is rövid lábokon járt, s a bárgyú, de alattomos és rosszindulatú csalás nem kerülhette el sorsát. Az apokrif nyilatkozat sorsa pedig csak egy lehetett: a leleplezés. S az elismerés e téren RuzlcsUay György festőművész mellett az említett lapnak is kijár. — f. z. — 1983 november 27. • 0] SZÖ 5