Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-23 / 323. szám, szombat

BÁBI TIBOR DIALEKTIKA Nem a cikornyás szó és finom gesztusok mesterségét űzöm, valami folyvást kiáltozik bennem: Igen — Nem! És: Nem — Igenl — s olyan ez, mintha még egy szív dobogna bordáim között — Igen! Igen! — kiált, ha csibe mozdul a tojás héja alatt, — Igen! Igen! — kiált, ha rügybontő ágat hintáz, lenget a szél, — Igen! Igen! — kiált, ha fürge ács kopog, ha tetőt cserepeznek, — Igen, Igen! — kiált, ha mozdony vágtat a dübörgő hídon át, ha áramvezető huzalok zúgását hallom a pózna alatt. r- Igen! Igen! — kiált, ha rakéta ront a Hold s Vénusz felé' -•- ha forrás buggyan a földből, s két szerelmes hirtelen összeborul. — Nem! Nem! — kiáltozom, ha durva láb tipor a szelíd fűre, ibolyákra — — Nem! Nem! — kiáltozom, ha visszaélnek a nemző szerelemmel — — Nem! Nem! — kiáltozom új és régi sebek, feldúlt otthonok láttán, ha árulást készít és önmaga ellen lázad az emberész — Nem! Nem! — kiáltozom a zsarnok kis hatalmak, durva önkény láttán. Egy Igen és egy Nem: a két pólus között áramlik át a világ, a porszem és a Nap, a folyók, tengerek, földrészek s galaktlkák, a történelemmel zsúfolt évszázadok, hadak, népek, kultúrák; osztódva, rendeződve így áramlók én ls által magamon, s miként Ionizált oldatból a fémek a katód s anód körül kicsapódnak bennem tisztán a pozitív és negatív értékek. Emberségtudatom mércéin így mérem folyvást a mindenséget, beszívom, lélegzem vad érzékeimmel, akár a hót s levegőt, tág orrllkaimmal szaglom, felszippantom, mint vad erdők illatát, iszom és Ízlelem, mint szomjas ínyem, szám a források vizét, a jó szélben megérlelt gyümölcsök foszló, édes húsát, fogom és tapintom, mint reszkető ujjam a bársonyt, sima selymeket, az érdes követ, érceket, asszonyok szikrázó, sima bőrét, mint mezltlen talpam a tenger fövényét, kertek hűs humuszát újjongok rikoltok, egyre Jajgatok, visszhangzók, kiáltozom a közömbös okok és tények közepette közömbös nem lehetek. Egy Igen és egy Nem...! E pólusok között sistergő fények, lángok szpektrumába révült rég megátolkodott és álmodó szemem: ennyi, ez a Szépség, s ebben minden egyéb már benne foglaltatik, ez a bölcsességem, a pártosságom is: Igen — Nem. És: Nem — Igen! Egyre ezt kiáltom, ezt rikoltom — még néma szájjal is. — Igen! Igen! Nem! Nem! — az élet nevében helyeslek, protestálok. ZALA JÓZSEF: ÚJ ÚTON Azért, mert később nem kelek, és hamarabb sem fekhetem le, nem bántam meg a léptemet. Bár újszerű élet-ütemre váltottam, jől érzem magam. Több év termése érett bennem, és zaklatott nyarak után végre szabad már szüretelnem. Naponta újra Ízlelem ösztönnel, majd határozottan: a hivatás-foglalkozás egyenletét is megoldottam. A sorsommal egyezkedem: nehéz próbát eleget álltam, jól ossza be a terhemet, mert alkotási kedvben-vágyban pór fajtám szorgalma buzog, bizonyítani támadt kedvem azoknak, kik lebecsültek, s azoknak is, kik bízták benneml MIT JÁTSSZUNK?

j műsorpolitikájához NEMREGEN KOMAROMBAN jöttek össze a legjobb magyar színjátseókörök vezetői és rendezői, hogy megtárgyalják az új idénnyel kapcsolatos teendőket Most kerületenként és járásonként folynak az iskolázások. A színjátszóknak nyújtandó anyagi és módszertani segítség Igen szükséges. Nem utolósorban azért, mert műkedvelő mozgalmunknak a színjátszók a legerősebb pillérét Számbelileg a legtöbben vannak, s munkájuk is a legjelentősebb. A „televízióveszély és az ebből adódó vélt és tényleges visszaesés ellenére ez idén ls csupán a magyar lakta vidéken többszáz színjátszó együttes működésével számolhatunk. Csupán a tánccsoportok próbálják követni a színjátszók tevékenységét. Az aránytalanság azonban közöttük Is óriási. Nemcsak a számbeli különbség miatt — ámbár e tekintetben is igen nagy az eltérés — hanem leginkább azért, mert a színjátszóknak egyrészt legnagyobb a tömegalapjuk, másrészt legérthetőbb a formanyelvük. Munkájukkal kapcsolatban ezúttal két kérdést szeretnénk érinteni. Egyik a színdarabkiadás, másik a műsorpolitika. Akár rendezővel, akár szereplővel beszélgetünk leginkább arra panaszkodunk, kevés a színdarab, nincs választék. A kapható darabokat már játszották, vagy nem felelnek meg az együttes adottságainak és a nézők igényeinek. Ez az elmúlt években valóban Így volt. Most azonban számos új, minden tekintetben igényes színdarab jelent meg. A színdarab tehát ma már elegendő, választani is lehet. Természetesen nem ártana, ha még több mű állna színjátszóink rendelkezésére. A helyzet azonban így sem aggasztó. A DILIZA (színmű kiadó) raktárain jelenleg több mint száz egész estét betöltő színmű kapható. Ezek egy része felnőtteknek szóló dráma, vagy vígjáték, más része ifjúsági színmű. Ezenkívül együtteseink számára ajánlott darabok kaphatók még a prágai Magyar Kultúrában és a Slovenská kniha könyvesboltjaiban. Mindent összevetve, szerény számítások szerint is, műkedvelő színjátszóink legalább 150 színmű közül válogathatnak. Ami azt illeti, hogy a kapható darabokat már játszották, vagy pedig nem felelnek meg az együttes adottságainak és a nézők igényeinek, erre vonatkozólag csak annyit: úgy véljük ennek az állításinak is nagyon kevés a reális alapja. Melyik színjátszó együttes játszotta a kapható daraboknak akárcsak a negyedét is? Hogy nem minden darab felel meg mindegyik együttesnek és egy-egy vidék nézőinek, ez igaz. A rendelkezésre álló daraboknak azonban legalább a fele egész biztosan megfelel a legtöbb együttes adottságainak, meg a nézők igényeinek is. A TÉNYLEGES FOGYATÉKOSSÁG véleményünk szerint elsősorban abban keresendő, hogy — tisztelet a kivételnek — színjátszóink és az együttesek vezetői sok esetben tájékozatlanok, nem ismerik az összes lehetőségeket, nem keresik az új darabokat, nem tartanak kapcsolatot a DILIZA-val és a könyvesboltokkal, nem ismerik még a számításba jöhető darabokat sem. Ebből aztán természetesen következik, hogy darabokat sem rendelnek. A DILIZA raktárain és néhol a járási művelődési otthonokban, piramisokat képeznek a szövegkönyvek, amelyek jók, amelyeket lehetne játszani, de amelyek elkerülik a színjátszók, nem ritkán a járási művelődési otthonok módszertani előadóinak és más, a színjátszó mozgalmat Irányító személyeknek a figyelmét. A DILIZA szétküidi a szlndarabpéldányokat, az illetékesek kifizetik, elkönyvelik, elrakják, „csak" elolvasásukról feledkeznek meg. Pedig ez lenne a legfontosabb. Legtöbbször azért porosodnak a megjelent színművek, mert nem Ismerik őket, nincs aki fel-hívoá rájuk a színjátszók figyelmét. Tennivaló tehát bőségesen van mind a műkedvelő színjátszó mozgalmat irányító szerveknek, mind a csoportok vezetőinek. A műsorpolitikával kapcsolatban mindenekelőtt azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a meglévő fogyatékosságok ellenére műkedvelő színjátszóink műsorpolitikája ígéretteljesen Javul. Bár az igénytelenség még mindig kísért, az együttesek egyre inkáebb a mai életet ábrázoló darabok felé fordulnak, a mai ember érzés és gondolatvilágát kifejező színműveket keresik. Eredményként könyvelhető el, hogy Jelentős mértékben szélesítették a drámai művek skáláját, s műsorukon egyaránt szerepelnek cseh és szlovák, hazai magyar, szovjet, valamint más külföldi szerzők művei. Nagyon biztató a kis színpadi művek, valamint az irodalmi színpadok meghonosítása. Bár az utóbbi még csak most van kialakulóban, a jelek azt mutatják: ez az új kifejezési forma máris népszerű, és nagy lehetőségeket kínál a mi együtteseinknek is. Itt mindenekelőtt a rimaszombati Fáklya nevű irodalmi színpadra gondolunk. A Fáklya már sok emlékezetes bemutatót tartott. Példáját most másutt ls követik. Műkedvelő színjátszásunk tehát bíztatóan fejlődik. Van azonban egy jelenség, mely nagyon sokat ártott eddig, amelyről már sokat cikkeztünk, s amelyre mindaddig vissza kell térnünk, amíg meg nem szűnik. A DARABJARVANYRÚL van szó. Az elmúlt években ez volt a műkedvelő színjátszás legnagyobb kerékkötője. Általánossá vált ugyanis, hogy azonos darabot játszott 100—150 vagy még ennél ls több együttes. Minden évben volt két-három sztárdarab, amelyeken kívül a legtöbb színjátszócsoport ha ismert, sem játszott mást. Ez a gyakorlat igen károsan befolyásolta a műkedvelő színjátszás célját és szerepét, leszűkítette a darabbázist, rossz fényt vetett a műsorpolitikára. Ezt a „módszert" kellene most elsősorban kiküszöbölni. Félreértés ne essék: nem vagyunk a népszerű darabok ellen. Legyenek „slágerek", legyenek kedvelt darabok, játszák őket. Kétszeresen örvendetes, ha ezek hazai irók alkotásai. Hiszen e művek elsősorban a ml együtteseink számára íródtak. Helytelen, műkedvelő mozgalmunkat károsán befolyásoló jelenségnek csupán azt tartjuk, ha egy-egy járásban 15— 20 együttes Is ugyanannak a szerzőnek, ugyanazt a darabját játsszák. Szerintünk az lenne a helyes, és a célravezető, ha nem 2—3 darabot, játszana 100—150 együttes, hanem megfordítva: legalább két három együttes Játszana a rendelkezésre álló színdarabok mindegyikét. Ez a gyakorlat változatossá tenné a műsort, ez eddiginél sokkal több lehetőséget nyújtana a vendégszereplésre, ugyanakkor minden tekintetben fellendítené műkedvelő színjátszásunkat. Ha ez lehetetlen, ha a kapható darabok egy része mondjuk olyan, ami a 15—20 év előtti állapotoknak felel meg, de semmit sem mond és ad a ma nézőinek — tehát felesleges játszani — ebben az esetben azt kellene elérni, hogy egy-egy járás színjátszói legalább 10—15 a nézők igényének és a járás gazdasági politikai és kulturális viszonyának megfelelő darabot Játszanak. A MŰKEDVELŐ SZlNJÄTSZÄSNAK a szórakoztatáson, a művészet ápolásán és fejlesztésén kívül a nevelés, a színpad nyújtotta eszközökkel politikai, gazdasági és kulturális problémáink megoldásának az elősegítése is a célja és a hivatása. Ez viszont csupán akkor érhető el, ha nemcsak a teljesítmény, hanem a műsorpolitlka is jó és mindenben megfelel a követelmén yekne k. Jó lenne ha ez Idén már nem Ismétlődnének meg a tavalyi hibák. A jelek biztatók. Dunaszerdahelyen például éppen a napokban mutatták be Karvaš Antogine és a többiek című színművét. Igényes, nagy erőpróbát követelő darab. A dunaszerdahelyi színjátszók azonban nem féltek nekivágni. Munkájuk sikerrel járt. Eredménnyel kecsegtetnek a járás többj színjátszói is. Eddig tlz együttes tanul darabot, s mind más más szerző alkotását viszi színre. Ehhez nem is kell kommentár. Csupán annyit Jegyzünk még meg: a dunaszerdahelyi járáséhoz hasonló műsorpolitikára és dramaturgiai irányításra lenne szükség mindenütt MIT JÁTSSZUNK HÁT? Játsszunk tortalmas, a mának megfelelő Igényes darabokat. Legyen a műsorpolitika változatos, sokirányú. Ne elégedjünk meg 2—3 színművel, játsszunk a rendelkezésre álló jó darabok mindegyikét! BALÁZS BÉLA Követendő kezdeményezés Irodalmi színpad Ipolyságon O. BREZINA. A 8. EMELETEN ClMÜ FELVÉTELE ÖRVENDETES KULTURÁLIS ESEMÉNY színhelye volt a napokban Ipolyság. A Csemadok székházában nagyszámú közönség előtt bemutatkozott az Ipolysági József Attila Irodalmi Színpad. Az első műsort a nagy magyar proletárköltő, József Attila legszebb költeményeiből állították össze. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az Ipolysági irodalmi színpad, mely oly sokáig váratott magára, igazán nagy sikerrel mutatkozott be és már első műsorával bebizonyította, hogy hasznos szerepet tölthet majd be a város Irodalomkedvelő közönsége és különösen az ifjúság körében. Ugyancsak megelegedéssel kell nyugtáznunk, hogy már az első műsor is a fiatalság aktív közreműködésével valósult meg és a szerkesztőbizottság továbbra is számol az Ipolysági magyar tannyelvű iskolák tanulóinak és tanárainak közreműködésével. A József Attila est előkészítését, az igényes műsor betanítását Vás Ottó fiatal költő, az Ipolysági középiskola magyar szakos tanára végezte és nyomban le kell szögeznünk, hogy munkája igen eredményes volt. Az Irodalmi est keretében közreműködő fiatalok — valamennyien a magyar középiskola tanulói — igen szép teljesítményt nyújtottak. Szép szövegmondásuk, pózolás és pátoszmentes előadásmódjuk arról tanúskodott, hogy vezetőjük, Vas Ottó, az országos szavalóversenyek többszörös nyertese, eredményes munkát végzett és jő módszerekkel, tapasztalatainak sikeres átadásával neveli a szép szó ifjú szerelmeseit. A közreműködő diákok: Balog Márta, Mits Klára, Pereszlényi Irén, Péter Mária. Bobor József, Mák Ferenc és S zalai Tibor mint átlagon felüli képességű szavalók mutatkoztak be, s kellő színvonalon tolmácsolták József Attila örökbecsű költeményeit Az egyetlen felnőtt szereplő. Vas Ottó, mély átérzéssel, a nála megszokott rutinnal szavalt és kimagasló teljesítményt nyújtott. AZ IRODALMI SZÍNPAD már az első alkalommal élt a technika adta lehetőségekkel, ez egyes műsorszámok címét diavetítővel vetítették a horizont-függönyre, s az összekötő prózai szöveget és a kísérőzenét magnetofonszalagról reprodukálták. Az Ipolysági Irodalmi színpad bemutatkozása reménnyel tölti el a város irodalombarát közönségét, hogy az első műsort hasonló sikeres, színvonalas műsorok fogják követni, s az irodalmi színpad is hozzájárul majd a kulturális élet megújhodásához, melynek Ipolyságon hagyományai vannak, s mely most — a Csemadok helyi szervezetének átszervezése után — minden bizonnyal ismét régi fényében fogja szolgálni az Ipolyság! magyar dolgozók körében a kulturális forradalom és a szocialista kultúra ügyét. SÁGI TÖTH TIBOR • Színházi ankétot rendeztek Svájcban kétszáz német nyelvű színház részvételével. Az NDK, NyugatNémetország, Svájc és Ausztria színházainak képviselői megállapították, hogy a klasszikusok közül Shakespeare, a modern írók közül pedig Bertold Brecht műveit játsszák a leggyakrabban. •ŕr • John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író egyhónapos szovjetunióbeli látogatása után Moszkvából Varsóba érkezett. Steinbeck felkeresett több szovjet várost, találkozott írókkal és olvasókkal, megismerkedett a Szovjetunió irodalmi és kulturális életével. Megalakulásának 80. évfordulóját a napokban ünnepelte a Prágai Nemzeti Színház. 1963. november Z). 1 ÜJ SZÖ Z