Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-23 / 323. szám, szombat

SÍPOS BÉLA KIÁLLÍTÁSA E

gy világgazdag élet kis töredéke — kiállítás formájában — e napokban került két hétre tXI. 22—XII. 6.) 3 kassai Technikai Múzeumban a szűkebb pátriája lakosainak szeme elé. E kiállítás a hetvenöt éves Sípos Béla műépítész és grafikus előtt való tisztelgés akar lenni. De tisztelgésnél valóban több: egy életmű felel rá. Sípos Béla eredendőn műépítész. Kassai, pesti, bratislavai és bécsi bérházak és középületek, gazdag párizsi műértők lakásberendezései tanúskodnak róla. Svájcban villákat, Németországban vadászkastélyokat, New Yorkban zsinagógákat építettek tervei alapján. De álmodott, tervezett ő valami mást is. 1919-ben a kivitelezéssel megbízott Sípos Béla benyújtja a Kassán (a mai postapalota helyén) építendő mtmkásházak terveit. A Kassal Hírlap írta akkoriban e Sípos-kezdeményezte akcióval kapcsolatban: „Ezen kicsi munkástelep higiénikus berendezés tekintetében Jelentékeny haladást fog Jelenteni Európa eddig fennálló munkáskolőniáival szemben." A szocialista Sípos Béla e korszakban nem tudta még ilyeténvaló elképzeléseit megvalósítani. Világgá ment, vllágvándor lett, amit azonban ott nézett, látott és elhozott, az kortörténet — rajzban elbeszélve. Sípos Béla, a rajzolóművész korIllusztrátornál több és nagyobb. Egyéniség, reneszánszember: a teljességet kereső és felmutató művész. Minden korok művészetével telítetten á klasszikus és gótikus formáktól az expresszionizmusig, sőt kubizmusig terjed a skálája. Érdeklődése egyformán archeológikus és modern. A rothenburgi régi városháza és a kassai Orbántorony kapuja egyforma szemlélet kisugárzása. Az Itáliai képeket akár Goethe művészbarátai is rajzolhatták volna, ha például a taormlnai képen az előtérben kiemelt, levélfosztott téli fügefa újszerűsége nem változtatna meg mindent. Sípos Béla 8 rajzain a düreri finom precizitás vagy Gaspar Dávid Friedrich hajszálvonalvezetése új változatokban érvényesül. Minden, ami régi — újjá varázsolódik nála, és minden, ami új, ami korszerű — valóságnézésében és látasában — történelemmé dokumentálódik: tanúsággá. Sípos Béla egyidőben a Leipziger Illustrierte Zeitung-nak volt rajzoló krónikása. Csak aki tudja, hogy mit Jelentett annak Idején grafikai rangban e nagy múltú hettlap, becsülheti fel és becsülheti meg Sípos Béla rajztudását: művészetét. Itt és ekkor még nem a fényképriport volt az elsődleges és hiteles, de a rajzoló krónikás ceruzája, szene és ónja, tolla és ecsete. Koresemények és hírességek hiteles rögzítésben vonulnak el előttünk. (E rajzban elbeszélt kortörténetet, a kortárs emlékező szövegkíséretével, memoárformában Sípos Béla rég könnyvvé sűrítette, és jómagam is kilincseltem és szóltam érte, de kiadója máig sem akadt. A mű készen van: a töredékes kassal kiállítás ízelítőt adhat belőle, hogy minek kell itt — érdemtelenül és igaztalanul — véka alá rejtőznie, kiadatlanul hevernie.) Az érde mes m u vesz A minap meglátogattam František Krištof Veselý érdemes művészt, a bratislavai ŰJ Színpad tagját, a közkedvelt színészt. Nemrégiben ünnepelte hatvanadik születésnapját, s erre az évfordulóra kapta a magas kitüntetést. Szívélyesen fogadott. A szobában kellemes meleg; szól a rádió. Éppen a második cigaretta után nyúlok, amikor a rádióból felhangzik az „Indián szerelmi dal" Jól ismert melódiája. A színész keze kissé megreipeg. Érzem, hogy ehhez a dalhoz valamilyen emlék fű'zl. Kis Idő múlva megtudom, hogy ezt énekelte a Nemzeti Színházban, Itt Bratislavában 1931-ben. Ebben az évben szerződött ide. Előzőleg Miskolcon, Pesten és még Jó néhány vidéki színházban játszott. Nevetve meséli, hogyan Indult el első szereplésére: — Nem volt ruhám, s abban az időben egy színésztől megkövetelték, hogy legyen legalább egy frakkja, egy zsakettje, sportöltönye és egy pár lakkcipője, csizmája. Nem akartam még a látszatát sem kelteni annak, hogy semmim sincs. Hosszú ideig úgy tudtam csak játszani, hogy egyik barátom iruhájában léptem fel. Egyszer aztán megtörtént a baj. A Maricában játszott. Aznapra vadonatúj, gyönyörű világos berbery-sportöltönyt kapott kölcsön. Igazán elegáns, szép ruha volt. A darabban volt egy Jelenet, ahol mulatnia kellett. Kérte az Igazgatót — hogy Jobb „svungot" kapjon —, adjanak neki valódi bort a pohárba. Vörös bort kapott pezsgővel. Éppen azt énekelte teU pohárral a kezében, hogy „Hej cigány ..,", amikor a cigány a hegedfivonóval meglökte a könyökét. Ijedtében az egész bort az új ruhára öntötte. Az első sorban ült a Jószágigazgató fia. Feri bácsi — amint ránézett — keservesen, hangosan feljajdult, s egy pillanatra leállt minden. Kínos másodpercek ... amint egyszer csak megtört az első sorban ülő férfi hangja, aki felugorva helyéről odakiáltott a színpadra: „Nem tesz semmit..." s a ruha Feri bácsié lett. Sokat lehetne beszélni Krištof Veselý művészi pálvájáról. Kezdetben főleg prózában és zenés vígjátékokban szerepelt. Később operettbonvlván, filmszínész és rendező volt váltakozva. — Miskolcról jöttem Bratislavába, — mondta többek között — ahol aztán le is szerződtem. Ebben az Időbenszóba jött Košice ts, de én inkább ezt a várost választottam. Nehéz volt kezdetben, mert csehül kellett Játszanom, s így eleinte bizony csak bemagoltam a szerepeket. 1931-ben arattam első nagy sikerem, Róbert Stolz: Betina című operettjében Játszottam. Majd Prágában Lehár: Mosoly országa című zenés darabjában arattam sikert. 1940-ben azután végképp letelepedtem Bratislavában. Több műben Játszottam: A „Szabó a kastélyban", zenés vígjátékban, azután „Egy bolond százat csinál" és még sok-sok más operettben. — Filmjei közül melyek a legismertebbek? — Az „Add a kezed, szerencse", és az „Űr és szolgája" ... Először Prágában rendezte a Mayát, majd másutt a Vlg özvegyet, Luxemburg grófját és a Három a kislányt ... Partnerei közül sokat említhetne, de talán legjobban Kirovára, Jarmila Novotnára, Valentovára, Sedláčkovära és Vítovára emlékszik. Arról, hogy František Krištof Veselý milyen színész, azt hiszem, nem kell írnom. Mindannyian ismerjük és tudjuk azt is, hogy az „Érdemes művész" kitüntetést igen megérdemelte. Budai Éva P

ortréi — akár a művészeti, Irodalmi vagy politikai nagyságokat rögzítik — e kor legjobb portrélstálval — az Orlikokkal — vetekszenek. Amikor az első világháború utáni párizsi békék „susztereit": Lloyd George-ot, Orlandót, Wllsont és Clemanceau-t rajzolja, akkor a portré csak karikatúrává töppedhet. Az Igazán nagyok a művészi konzsenlalitást mozgósították. Az aláírással, autogrammal hitelesített portrék — hogy csak néhányat említsünk — Reinhardtól Toscanlnl-ig, Pablo Casals-től Kodály Zoltánig, a bécsi Burgtheater nagy művészétől, Devrienttől Luclenne Boyer-lg, a francia sanzonénekesnőig, a Gotli házaspártól a Tiborcot alakító Barta Gyuláig, a már múlttá vált Hubay Jenőtől a ma rosszjelenű tegnapi népszövetségi főtitkár Madariagáig, Einsteintől Wellsig, Shawtől Gerhart Hauptmannlg: összességükben tényleg azt adják, amit fentebb úgy definiáltunk: kortörténet rajzban elbeszélvel A Bartók-portré közvetlenül az amerikai emigráció előtt készült. Előrehajló fej: a koncentráltság pillanata. Csak a frakking gallérjelzése árulja el a láthatatlan zongorát. Bartók kemény puritán egyszerűsége Itt kristályaira bontva áll össze a morális kérlelhetetlenség képmásává. Az Igazi zene nem leplez, de feltár. A zene: humánum. Nem puhító, nyugtató közhang, de állásfoglalás. Állásfoglalás kiváltója: magatartás, felelősség! Bach a lelkiismeret zenéje; egyszer azt írtam: a német bűntudat kiváltója. Sípos Béla Bartók portréja nem volt véletlen: a Bach-élmény előzte meg; ez ösztönözte, kéj>esítette a Bach-zene víziójának expresszív ki vetítésére. A bécsi nyomorévek — 1919, 1920 — emléke és kiteljesedése ez a rajz. A Grosses Konzerthausban Franz Schalk vezényletével Bach Máté passióját adták elő. A Leipziger Illustrierte Zeitungban megjelent rajz értelmezését ugyanott maga Sípos Béla adta: „A bécsi nép vigasztalan nyomorából és szenvedéséből csendült fel összehasonlíthatatlan fényben és dicsőségben a Máté-passió. Még soha ilyen bensőséggel és odaadással nem zenéltek, ahogy ezek a majdnem éhenhaló és félig megfagyott bécsi muzsikusok látszották .. A bécsi nép nyomormélységéből, eny hülést szomjazón tört ki a legyőzhetetlen életakarat: — földöntúli szépségben, eksztatikus átszelleműltségben a szépségbe és harmóniába va ló feleldottság vágya". E zene rajzzal befogott sugárzásában a fénypászmákban és kúbusz-tördeltségben ott van minden: az égi és földi muzsika. Fent az angyali kar, de lent a mélyben a sújtott, ostorozott nép földi éneke. A kosztümjelzés — és ezen van a hangsúly — a vérbenfojtott német parasztlózadás embereit fordítja a „szegények kincse", a Mátépasszió hőse, Jézus felé. És a kép közepén fényhasábokból és kúbuszokból összeállón a „Thomaskántor": Bach, aki valójában a német protestáns bűntudat addig volt legnagyobb vétkét, a parasztelnyomást tudatosította. 1919: vtsszaklsértő, előre- és vlszszafutó évszám. Sípos Béla akkor akart a népnek, a munkásoknak emberhez méltó, modern lakásokat tervezni, építeni. A kor elütötte a megvalósítástól. Világgá ment, de ekkor és Itt Is csak a szegénységgel, a megváltatlansággal találkozott. És akkor Bach Máté-passlőjába ütközött. Csoda volt és valóság lett: szegények kincse. Zene a legmagasabb hatványon. Azt látta meg, amit Kari Llebknecht, akit a német szoldateszka taglózott le 1919-ben. Llebknecht 1918-ig a lukkaui várbörtönben ült. Innen írt gyermekeinek: mit olvassanak, milyen zenére ügyeljenek. Egyik börtönlevelében himnikus elragadtatással szól a Máté-passióról: „Nincs mű, mely ezt felülmúlhatná... ha az ember hallgatja, lelke megmámorosodlk tőle. Édesebbet, gyengédebbet, meghatóbbat és megrázóbbat. és a népi jelenetekben nagyszerűbbet zene enn

Ä' nem Ismerhet" K

nrl Llebknecht. a kommunista nép tribün, és SÍDOS Béla, a ralzolóművész a Bach-interpretálásban eev nvelvp' beszélnek Találkoztak És Itt nk*' nontot ls tehetnénk. Elmondtunk mindent FÄBRY ZOLTÄN A petržalkai könyvtárba szívesen látogatnak el az iskolások. A csaknem tizenhétezer könyv és számos folyóirat bő választékot nyújt a látogatóknak. (Erdősi felvétele) PRÉVOST EMLÉKÉRE Az ostraoai ján Sverma kokszolóüzemben ls megünnepelték a NOSZF 46. évfordulólát. Beítöka elvtárs a CSSZBSZ kultur felelő se képkiállítás

t rendezett a Szovletuntó múltfáról és leienérői A kiállítás nagy népszerűségnek örvend. Felvételünkön: az érdeklődők egyik csoportfa. (Kép és szöveg: TÖTH GYULA) • A francia kulturális ügyek minisztériuma hivatalosan közölte, hogy a Louvre leghíresebb szobrát, a mi1ÓI Vénuszt a jövőI évi olimpiai játékok alkalmából Toklóban kiállítják. • A madridi Prndo-múzeum 130 Goya-festménvt küld a londoni nagy Goya-kiállításra november végén Az elszállításra váró képek között van a világhírű Meztelen Maya is, amelvet 500 millió pezetára biztosítottak. A SZENVEDÉLY halhatatlan festőjének, a gúnyos arcklfejezésű AntonlneFrancols Prévostnak az élete színes, fordulatos és nem utolsó sorban vadul kalandos regény. A franciaországi Artois megyében született, 1697-ben, szigorú elvek szabályozta családi környezetben. Egyházi pályára készült, ahonnét heves természete a katonasághoz sodorja, majd ismét a papok közé tér vissza. Itt lehiggadva folytatja egy ideig tanulmányalt, de kockázatos szerelmi kalandjai miatt elfogatóparancsot adnak ki ellene. Angliába, később Hollandiába menekül. Jelentékeny szellemi Ismeretekkel, nyelvtudással és könnyed íráskészséggel rendelkezett, s így tollával tartotta fenn magát. Folyóiratot szerkesztett, kiadói vállalkozásba fogott, s a közkedvelt angol író, Richardson regényeit fordította. — Élete nem mondható könynyünek, sem biztonságosnak. Súlyos áron gyűjtött tapasztalatai tették lehetővé, hogy egy remekművet, meggyőző realista regényt írjon az emberi életről. Botrányos viselkedését nem ítélhetjük el túlságosan, hiszen a 18. századig ingatag erkölcsű Franciaországnak volt a fia. Voltairenek Jő barátja, s tartós kapcsolat fűzi Rousseauhoz, ki őt szeretetre méltó, kedves egyénnek tartja. Valóban nem rossz ember, de kicsapongó természet. mint a középkor legnagyobb francia lírikusa, Villon mester, ő is hajlamos arra, hogy megbánja Ifjúkori bűneit s levonja belőlük az erkölcsi tanulságot. Művel 39 kötetben Jelentek meg. Irodalomtörténeti jelentőségűek a Richardson fordítások, melyek hatással voltak az európai érzelmes regény fejlődésére. — Egy előkelő ember emlékiratai című, önéletrajzi elemekben bővelkedő terjedelmes müvének egyik kötete egy kis regény: a Manón Lescaut. Tömérdek írása közül csupán ez, a maga korában ls páratlan mü képvisel múlhatatlan értéket. Feltűnést, sőt botrányt keltett annak Idején, de később számtalanszor adták kl s bibliája lett a szerelemnek. A szerelem halhatatlan klasszikus énekesének, a római Catullusnak erős ösztönzése érzik ezen a valóságlzű, bűbájos histórián, mely becsületesen emberi írás. Prévost itt levetkőzi a divatos, modoros érzelmességet, s műve minden lapját valódi érzés lelkesíti át. — Hösel nem előkelő személyek, nem is erényesek. De érzéseik' parancsoló, tragikus nagyságig fokozódó, szenvedéllyé forrósodnak. Csodálatos árnyaltsággal rajzolja Manón jellemét. A kacér, csábítóan bájos, romlott, a végletekig anyagias kis teremtés szive mégis csupa gyöngédség. A szerelem lángolásában sem tisztul meg, de a sok szenvedés tragikussá emeli sorsát, melynek fordulatait ma ls meleg rokonszenvvel kíséri az olvasó. A húsz éves Des Grleux lovagban végzetes szenvedélyt ébreszt úgy, hogy minden erkölcsi gátlást áttörve, hitvány és szégyenteljes üzelmeken keresztül az Ifjú egyre mélyebbre sodródik. Fájdalmas, és megkapó valóság tárul elénk. — Prévost ebben a műben tömör és egyszerű. A szenvedély örök dalát művészi tudatossággal, tökéletes fegyelmezettséggel szólaltatja meg. A HÍRHEDT ABBÉ Idővel önzetlen, békés emberré csendesedik. Kis vidéki házában, derűs, egyszerű környezetben szeretne megöregedni. Hatvan éves, mikor egy napon a Chantilly-erdő magányában elmerülve, szélütés végzett vele. — Manón Massenet és Puccini operáinak, Nezval örökszép színjátékának ösztönzője lett. — Ennek az alkotásának természetes őszintesége és emberi igazsága olyan érték, amely Indokolttá teszi, hogy Prévost emlékét Idézzük halálának 200. évfordulóján. BÁRKÄNY JENÖN6 PLÁGIUM Ünnepnapi kirándulás. Ülünk a kis erdei vasúton, vagy negyvenen, a tündért völgyben: a Morgó-patak mentén lombosodó fák sűrűjén keresztülszalad velünk a liliputi mozdony. Negyven szempár nyílik a természet szépségeire, a mesevilágra... de mégsem annyi — csak harminckilenc. Egy vak ember is utazik velünk. Fiatal még, szép arcvonású, hullá- , • mos hajú. A fele- ~ ' sége ül mellette, kicsiny termetű, halovány asszony. A vak férfi beleszimatol az illatos levegőbe, kezét óvatosan kinyújtja, jólesőn tűri, hogy súrolják, megcsapják az ágak. Haját felborzolja a szél. Arcány szelíd és tátova mosoly. Az asszony suttogva beszél hozzá. A hangja lágy, szavai szépek és érzelmesek: „... fürgén szalad mellettünk a patak. Kerek fehér kavicsok ingerkednek a habokkal... szivárványos fényt csillant meg a napsugár. A fákon zsenge levelek, zölden, üdén, mintha épp most bomlottak volna ki a rügyWl. Az égen göndör felhőfoszlányok vonulnak, akár a nyáj, melyet a tivoli hegyek felé terel a pásztor ..." — Milyen szépen beszélsz megint, édesem — suttogja a vak ember elérzékenyülten. — Miért ls nem lettél te költő? Olyan gyönyörűen írod le a természetet, lla ép maradt volna a szemem, akkor sem láthatnám szebbnek! Az asszony hallgat egy kicsit, majd a bal kezében tartott, nyitott könyvbe pillant és kezdi megint: — „A fák között mintha a tavasz lépkedne láthatatlanul. Apró sárga, meg kék virágok bújócskáznak. Fény és árnyék kergeti egymást A tisz táson egy szelíd őz mereng " — Igazán? — vág közbe izgatottan a világtalan. — És ott marad? — Nem ijed meg a vonattól? — Dehogy... — mondja zavartan a felesége. Megretten, hogy valaki megcáfolja. A völgyben akadnak őzek, csak éppen ilyenkor nem jár erre egy sem. De hát az író belevette a könyvbe... Ő meg csak elolvasta azt is, akaratlan. Most félve s esdeklő szemmel néz az utasokra. Egy gyerek már-már megszólal: „Hol itt az őz?", de elhallgattatja az anyja. S egy férfit, felismerne, mit kell tenni, hangossan bizonygat: — Az ám, de kedves őzike! A többiek hallgatnak, cinkosán, meghatottan. Azután az asszony ismét belemerül abba a régi érzelmes regénybe, amit magával hozott, bele-belepillant és olvassa tovább a leírást — fákról, madarakról, patakról, felhőről, az erdő életéről, a tavaszról... — Hogy ts tudod ilyen gyönyörűen és folyékonyan elmondani?! — szakítja félbe a férje. — Azt akarom, hogy te ts örülj a kirándulásnak, mint másokI — Örülök én, hiszen itt vagy mellettem. — Magához vonja az aszszonyt, akt óvatosan leengedi és táskájába ejti a könyvet. A kisvonat fontoskodva szuszog, keresztül dübörög egy hídon és kényelmesen halad tovább Egyszerre az emberek Izgatottan mutogatni kezdenek a hegyoldal sűrűje felé: „őz, odanézzetek! Igazán az! milyen nyugodtan áll!" Ügy néznek rá, mint a csodára. Pedig igazán nem szokatlan az ilyen látvány... — Még egy őz? — kérdi a vak ember bágyadt mosolyával. — Igen, igent — mondja sietős bizony gat ássál a felesége Es valaki hozzáteszi. — Az az előbbi. . Sokkal szebb volt. Gyönyörű volt.! BARÁT ENDRE ÜJ SZÖ 8 * 1983 november 23.