Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-12 / 282. szám, szombat

A kommunista író felelősségével Cseh, szlovák, román és magyar írók tanácskozása Budapesten A közelmúltban kétnapos vita zajlott le Budapesten a Magyar Írószövetségben. A magyar, román, cseh és szlovák Írókkal tartott vita ülésén a szocialista irodalom néhány időszerű problémájáról esett szó. Darvas József, a Magyar Írószövetség elnökének megnyitója után Szabolcsi Miklós, az írószövetség kritikai szakosztályánek vezetője tartott vitaindító bevezetőt. A tanácskozást az alábbiakban kivonatosan ismertetjük. A kommunista írói felelősségének uralkodóvá kell lenni Elöljáróban hangoztatta, hogy a békés egymás mellett élés politikájának megvalósulásával párhuzamosan új helyzet állt elő, s ez új feladatokat ró az irodalomkritikára és az irodalompolitikára is. Egyrészt kritikailag át kell tekinteni, értékelni és rendszerezni kell mindazt, ami a kapitalista országok irodalmában történt, és történik, másrészt meg kell teremteni annak feltételeit, hogy világszerte győzelemre juttassuk a szocializmus eszmei offenzíváját. . A továbbiakban három kérdés körül csoportosította mondanivalóját. Elsőnek az irodalom és a változó valóság viszonyáról beszélt. — Alapprobléma itt az — mondotta többi között, — hogy társadalmainkban, országainkban viharos gyorsasággal változik maga a valóság. Változik külsőségeiben, életformáiban is, — gondolok a technika nagymérvű behatolására a mi országainkban is a mindennapok életébe —, és változik főleg társadalmilag, politikailag tudatban is. — Mindnyájan érezzük, az írók természetesen méginkább mint a kritikusok, hogy az irodalom még oly magasrendű, még oly kidolgozott régi eszközei, hogy ls mondjam: tradíciói sem elégségesek az új jelenség megragadására. — Az új konfliktusok új megközelítési módokat igényelnek. Vannak olyanok — a ml irodalmi életünkben ls felbukkant ilyen nézet —, akik a körülmények között az irodalom feladatát csakis az úgynevezett jelzésben látják, tehát a bajok, a hibák, az elmaradás ilyen csengőszerű jelzésében, s a szocialista irodalmat ls elsősorban és mindenekelőtt kritikai jellegű irodalomnak akarják látni. — Azt hiszem, a jelzésirodalom, a kritika-irodalom teóriáját, amely különben jól ismert revizionista nézet, nem fogadhatjuk el teljes egészében, de igenis el kell gondolkodnunk a mi szocialista irodalmaink bíráló, kritizáló jellegű feladatain. — Természetesen ahhoz, hogy a szocialista irodalom ezt a funkcióját teljesíteni tudja, az írói felelősség, a kommunista írói felelősség attitűdjének kell uralkodóvá lenni. A szocialista erkölcs irodalmi vetületéről Második problémakörként az erkölcsi és társadalmi konfliktusokról beszél. — Nem kétséges — mondotta —, hogy az utóbbi években előtörtek azok a művek, amelyek morális öszszeütközésekkel foglalkoznak. Kétségtelenül van ebben valami reakció, visszahatás, tiltakozás a személyi kultusz antihumanista, dehumanizáló elembertelenítő gyakorlata és elmélete ellen. Még bonyolultabban: a személyi kultusz idején irodalmaink hajlandók voltak elsősorban az emberi cselekedetek és az emberi viszonylatok külső megnyilvánulásaira koncentrálni; most sokban érthető egy befelé fordulás, a pszichológiai, erkölcsi tényezők mélyebb feltárása felé Irányuló törekvés. — A legfontosabb ok azonban az, hogy fejlődésünk során valóban egyre több erkölcsi jellegű probléma vetődik fel. Napjainkban, az átalakuló élet rohamos fejlődésében mutatkozik meg, hogy milyen bonyolult új feladatok elé állítja az egyént. Ma, a szocialista tudatforma kialakításának idején, a burzsoá erkölcs kritikájaképpen is kezdjük kialakítani a szocialista erkölcsöt, és jelentkeznek az ezzel kapcsolatos problémák. A pozitív hősök a valóságból nőnek ki Harmadik probléma-komplexusként a pozitív hős és a szocialista pátosz kérdését említette. — Nem szeretnék azokkal vitatkozni — fejtegette —, akik a pozitív hős fogalmát teljesen törölni akarták irodalmunkból; azt hiszem, hogy a pozitív hős fogalma minden egészséges és haladó irodalomnak nélkülözhetetlen velejárója. De úgy gondolom, hogy a pozitív hőst mi ma árnyaltabban, bonyolultabban, mélyebben tudjuk értelmezni, mint korábban. A pozitív hősök a valóságból nőnek ki, nem Ideál-típusok, nem puszta elképzelt eszmények, hanem a valóság sokoldalú, bonyolult ellentmondásából kilépett, a társadalom bonyolult mozgásában élő emberek. Ebből következik, hogy a pozitív hőseinket nagyon reálisan, ellentmondásaikkal, és gyengeségeikkel, problémáikkal együtt ábrázoljuk. — Ügy gondolom tehát, hogy műveink szocialista pátosza elsősorban nem külső eszközökkel érhető el. Műveink szocialista pátosza a felismert törvényszerűségén alapszik, amely a véletleneken át — melyek esetleg lehetnek tragédiák is, lehetnek bukások ls —, a törvényt mutatják meg, amely a szocializmus felé, egy egyre tökéletesedő, egyre jobban csiszolódó szocialista társadalom felé mutat. Befejezésül az irodalomban legújabban felvetődött arisztokratizmus és közérthetőség kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy minden korszaknak meg kell teremtenie a maga sajátos egyensúlyát, a maga sajátos kifejező eszközeit és külföldről átvett, az irodalmi folyamatban hagyományos és az írói alkotó munkában újonan alakuló szempontok között. A mai román irodalmat a lendületes fejlődés jellemzi Ezután Pop Simion író, a Román írószövetség egyik titkára tartotta meg korreferátusát. — Olyan történeti korszak részesei vagyunk, — mondota bevezetőül —, Majakovszkij most sem tévesztett célt A Gőzfürdő bemutatója a bratislavai Üj Színpadon akkor, ha úgy gondolja, hogy ezeknek a kérdéseknek a megkerülésében áll a marxista szemlélet fenntartása és terjesztése. Következetes harcot — kétfelé Dobozy Imre, a Magyar írószövetség titkára a mai valóság nagyon bonyolult és ellentmondásos voltára figyelmeztet, s éppen ezért a fokozottabb írói felelősségre. Külön problémaként szólt a dogmatizmuáról és a revizionizmusról. — Irodalmunk is jórészt túl van ezeken a veszélyeken, de nem egészen. Ma is érezhetők dogmatikus, szektás magatartások mentegetődzésel, és ugyanígy érezhetők a szocializmustői idegen revizionista magatartások, gondolkodások, módszerek mentegetődzései, magyarázásai. Azt hiszem, ezeknek a magyarázkodásoknak a meghosszabbítása nemcsak az irodalom hitelének, hanem az írók emberi fejlődésének és művészi képességeinek ls rovására megy. Befejezésül a nyugati irodalomhoz fűződő viszonyról beszélt. Bátran beszélhetünk a szocialista irodalom nagy perspektívájáról Juraj Spitzer, kritikus, a Csehszlovák írószövetség elnökségének tagja, behatóan elemezte az elmúlt időszak irodalmi, kritikai erényeit és hibáit Csehszlovákiában. Többi között kijelentette: — Az irodalom feladatát a múltamelyben az emberi tevékenység min- ban el

gggé dogmatikusan, vulgárisan den területén a legélesebben, ugyanakkor a legbonyolultabb módon csap össze az életről vallott két merőben ellentétes felfogás. A forradalmi proletariátus, a szocializmus és a béke ideológiája ma az egész'világon egyre inkább tért hódít az emberek tudatában, és elkerülhetetlen agóniára kényszeríti a reakciós burzsoázia, az imperializmus és a háború ideológiáját. Természetes tehát, hogy a,- mai történeti fejlődés, ezen belül pedig az irodalmi fejlődés valamennyi Jelensége magán viseli ennek az éles küzdelemnek jegyeit. — A mai román irodalmat a lendületes fejlődés jellemzi. Elmondhatjuk, hogy nálunk egy széles irodalmi arcvonalon egységesen sorakoznak fel a legkülönbözőbb tehetségek, az ismert, idősebb íróktól a biztató kezdet küszöbén álló fiatalokig. — Az utóbbi Időben keletkezett Jelentősebb művek azt mutatják, hogy íróink helyesen értelmezik az erkölcs és társadalom viszonyát. Néha azonban a felvetett erkölcsi kérdéseket elvontan ábrázolják. Ezekben a konfliktusokban nem élő, bizonyos tulajdonságokkal rendelkező, lezárt életszakaszokra visszatekintő, objektíve meghatározott gondolkodású és eszerint cselekvő emberek állnak egy-, mással szemben, hanem csak erkölcsi magatartásokat megszemélyesítő fantomok, amelyekből hiányzik a társadalmi élet húsa-vére. Az élet bonyolult, és konkrét ellentmondásainak az absztrahálása, az erkölcsi síkra való leszűkítése, az új és a régi harcának csupán a lelki vívódása, a belső erkölcsi emelkedés kérdésére való redukálása szegényessé teszi a művészi ábrázolás lehetőségé^ és csökkenti maiságának az erejét. Az egész emberiséget foglalkoztató alapkérdéseket kell szem előtt tartanunk / Tóth Dezső kritikus egyetlen kérdésről, a szocialista irodalom és korszerűség kérdéséről beszélt. — A szocialista irodalomnak ma valóban az az alapvető feladata — mondotta —, hogy abban a világméretű ideológiai harcban, amely a két világrendszer között folyik, megmutassa azokat a pozitív eszményeket, amelyek magukban foglalják azt, hogy az emberiségnek tovább kell lépnie, amelyek az életet értelmesnek látják, szemben azzal a szkepszissel és lemondással, rezignáltsággal, amellyel a kapitalista rendszer talaján sarjadt irodalom az emberiség nagy kérdéseire válaszol. Ennek a feladatnak azonban nem lehet eleget tenni akkor, ha a szocialista Irodalom nem veszi figyelembe bizonyos mai, korszerű kérdéseket, és nem teljesítheti ezt a történelmi feladatát Nemrég ünnepeltük Vlagyimir Majakovszkij születésének 70. évfordulóját. Újabb alkalom volt ez annak felmérésére, hogy az elmúlt években bármennyit is idéztük, a forradalom költőóriásának Ismertük el, a legnagyob zseniket megillető jelzőkkel méltattuk művét — mégsem ismertük teljes nagyságában és összetettségében a költő, a drámaíró, a színész, a forgatókönyvíró, a festő és a zsurnaliszta Majakovszkijt. A róla alkotott kép egysíkú, leegyszerűsített és ezért a valóságot torzítottan tükröző lett. Majakovszkij egész életével, minden tettével és szavával a forradalomért, a proletárhatalomért harcolt és könyörtelenül tolla hegyére tűzte mindazt, amiben a régi világ beszüremlését, illetve az új televényből is kicsírázó dudvát látta. Ennek az osztálymeggyőződéstől átitatott, társadalmi küldetését tudatosító, a jövő útját egyengető művészetnek már a maga korában csatát kellett vívnia a rövidlátással, a kisszerűséggel és a meg nem értéssel. S bár a költőt tragikus halála után a szocializmus világában szinte osztatlan elismerés övezte, művének egy részét mesterséges köd fátyolozta be, az elhallgatás sorsára jutott. Ez elsősorban drámáira vonatkozik. Nálunk is csak az új idők új szele fújta el a viszolygás, az oktalan akadékoskodás sűrű ködét. Így került műsorra előbb Prágában

: az E. F. Burian Színházban és most a bratislavai Oj Színpadon Is, Majakovszkij Gőzfürdő című szatirikus komédiája. Majakovszkij itt sem tagadta meg önmagát. Ez nem is annyira a klasszikus dráma zárt formájának megbontására irányuló törekvésében nyilvánul meg, mint inkább a tartalmi újban. Abban, hogy a költő lényegében agitatív publicisztikai eszközökkdl nem élő embereket igyekszik formálni, hanem politikai gondolatokat elevenít meg. Saját szavaival élve, arra törekszik, hogy „a színház visszakapja látványos jellegét, a színpad szószék legyen." Ezzel a felfogással lehet vitatkozni, kétségbe vonható a drámaiság kiiktatásának létjogosultsága, hiányérzetet kelthet az érzelmi kisugárzás célzatos kerülése és az értelmi .komponens túltengése. Egy azonban bizonyos, Majakovszkij modern színházat akart, kísérleteiben rokonvonásokat fedezünk fel Brecht kiforrottabb művészetével és meglátásának mélysége nemcsak hitelt kölcsönöz szatíráinak, hanem egyben Időtálló értékké avatja őket. A Gőzfürdőt is gondolatainak ereje élteti. Hatása, hőfoka nem enyészik el addig, amíg az életben beleütközünk az általa célbavett jelenségekkel. És sajnos, ez a fájdalmasan éles, de tisztítótűzként ható gúnyrajz, amely pártosan küzd a szocializmust gátló bürokratikus megnyilvánulások ellen, a kommunizmus életviszonyaiért és nemes embertípusáért — még ma is találat. Sőt, ma lényegesen kevesebb benne a szatirikus túlzás, mint létrejötte idején. A sajnost azért hangsúlyozzuk, mert Majakovszkij ebben az esetben nem az ellenséget ostorozza vad haraggal, hanem a felszabadult körülmények között saját sorainkban tapasztalható viszszásságokat. S egy pillanatra sem hagy kétséget afelől, amit Lenin is hangsúlyozott — a legveszélyesebb ellenség a felelős politikai helyet elfoglaló kommunista bürokrata. Természetesen ezt a darabot csak lényege^ átdolgozás, a viszonyainkra való alkalmazás után lehetett színre vinni. Ennek az indokolt időszerűsítésnek legjelentősebb eredményét abban látom, hogy, számos változtatás ellenére megmaradt az EŰBS^BSKW m fli W' IpM fcľv' Ä • •KT r ly^.ŕ •: BMfl f IfjfiS • w K . J T" HHyyTQM^^M KÉsäžŕ í " " WjfSm 3 (Uf n P. • fogtuk fel, és sajnos, még nem sike rült teljesen levetkőznünk ezeket a hibákat. Elméletben már elítéltük ezt az álláspontot, de a gyakorlatban még nem sikerült kiküszöbölni. A dogmatizmusnak ugyanis jelentős alkalmazkodó képessége van. Ez az-irányzat nagy visszaesést okozott az irodalom életében, 1949-től 1954-ig. Alá támasztotta a történelmi optimizmjist, de hallgatott a személyi kultusz tra gikus következményeiről és nem mondta ki az élet teljes igazságát. — Meg kell említeni az irodalmi művek és az alkotók sorsát, történelmi és aktuális szempontból, mert ez összefügg. Mi mechanikusan értelmeztük az összefüggést a régi burzsoá irodalom és az új Irodalom között. Felesleges mondanom, hogy ez igen sok kárt okozott, s hogy a régi és a jelen burzsoá irodalom és a szocia lista Irodalom közötti viszony rossz felfogása még ma is sok kárt okoz. A mi irodalmunk vllágirodalmiságát úgy kell értelmeznünk, hogy a „megismerni, megérteni, s leküzdeni" el vet valljuk, nem pedig az izolálódás, az a priori tagadás elvét. Befejezésül hangsúlyozta: — Országainkban minden fellépésnek optimistának kell lennie. Jogunk Is van erre, a tehetségek ls, a feltételek is megvannak hozzá. lanszor felhívta a figyelmünket, Iát— Bátran beszélhetünk az irodalom j

uk é

s látnunk kell

1 a fejlődést, nem nagy perspektíváiról, viszont azt is sima é

s leegyszerűsített, hanem reális tudjuk, hogy egy értékes irodalmi fejlődést, új ás új magaslatok bevémű alkotása Igen nehéz dolog. A mi telét a kommunizmus felé vezető optimizmusunk abban van, hogy ismét, és ismét vállaljuk ezt a líarcot. Vállaljuk azért, mert ki akarjuk fejezni ismeretünket a világról, mert a humanizmus talaján, a tudományos megismerés talaján akarunk állni. Erről az alapról akarjuk meggyőzni az olvasókat, arról, hogy érdemes hinni a kommunizmusban, és érdemes harcolni a kommunizmusért. Jánosi János román irodalomkritikus a realista ábrázolásmód elsődle• gességéről s a tartalomtól elkülönített formák veszélyességéről beszélt, majd hangsúlyozta, hogy a totalitás — persze: nem a semmitmondó bő* beszédűség — Igen fontos követelménye a szocialista regényírásnak. — íróink munkáját az elmúlt kőt évtizedben úgy ls fel lehet fogni — mondotta —, mint hibák és félreértések végtelen sorozatát. MI, romániai írók, nem Ilyennek látjuk közelmúltunkat. Nem akarjuk a múltat és ezt a két évtizedet az egyik színről a másik színre átfesteni, mert meggyőződésünk, hogy a nehézségeken és az esetleges hibákon túl, amelyeket nincs szándékunkban letagadni, és amelyekre pártunk számtaBICIKLISZTOV (l. MISTRÍK) Csudakovhoz (M. Drozd): Repülj, lebegj, fantaziálj, ml a te lelkesedésedet nem lohasztani, hanem segíteni akarjuk. eredeti mű szelleme, vonalvezetésének gerince. Ugyanakkor ez az átdolgozás ötletgazdag és szellemes. Találó észrevételeinek tűzijátékát csak néhány helyen szürkítí el az erőszakoltság, az eltúlzott humorizálás. Ebben a viszonylatban a prágai előadás mértéktartóbb. A bratislavai átdolgozásnak és Magda H. Lokvencová rendezésének viszont komoly érdeme annak a gondolatnak sikeres kihangsúlyozása, hogy a személyi kultusz, a dogmatizmus időszaka kitűnő táptalaja volt a bürokrácia elburjánzásának. Csak az a kár, hogy a rendezés az utolsó képben már nem tudta megtartani az előadás felfelé ívelő vonalát, éppen ezen a fontos helyen kicsit lelassult a ritmus. Ennek ellenére, a minapi bemutató közönsége minden bizonnyal egyhangú igennel válaszolta meg a szatíra által felvetett és Diadalszkij elvtársnak, az Érdekegyeztető Főigazgatóság múlt érdemekből élő, elpolgáriasult főnökének záró mondatában kifejezett kérdést: „Csak nem akarják azt mondani, hogy nekem nincs helyem a kommunizmusban?!' És a cél — ez volt. Egyszóval jó és hasznos előadást láttunk, amelynek népes szereplőgárdájából dicséret Illeti elsősorban a Diadalszkijt játszó Dušan Blaškoviiíot, Biciklisztov szerepében Ivan Mistríkot, az Optimisztyenkot alakító Viliam Polónyit, Eduard Bindast (Rendező) Gizela Veclovát (Madame Mezallianszova), GÄLY IVÄN úton. A dogmatizmus ellen csak a marxizmus alapján lehet harcolni Király István felszólalását teljes egészében a totálítás problémájának szentelte. — Azért érzem kulcskérdésnek a totalitás kategóriáját, mert meggyőződésem szerint rosszul gondolkoznak azok. akik a dogmatizmus ellen küzdve ügy érzik, hogy el kell engedni a totalitás kategóriáját. Mert egy lényegi marxi kategóriát elengedve, nem tudunk küzdeni marxista alapról a dogmatizmus ellen sem. A dogmatizmusnak nincs nagyobb ellensége, mint a teljességigény, mint a totalitáskategória. A dogmatizmus ellen csak az igazi marxizmus alapján lehet felvenni a harcot. Bohuslav Brezovský, cseh prózaíró Hašek és Kafka példáját említve hangsúlyozta, hogy az igazi Irodalom szerepe: hűen fejezni ki az ember igazi érzelmeit. — A harc megköveteli — mondta —, hogy ellenfeleink pozícióját is jól megismerjük. Nincs nagyobb veszély a nemzeti kultúrák számára, mint bezárkózni saját magunkba, és nincs nagyobb veszély, mint az izolálódás az elől, ami a világban történik. A legerősebb Irodalom • mindig a polemikus, harcos irodalom. És akkor igazán erős, ha Ismeri azt, ami ellen harcolnia kell. A mi fegyvereink a gondolatok. És a nyugati világ szomjazik a gondolatokra. Arról van szó, hogy tudunk-e a világnak, az embereknek, az embernek adni valamit a ml műveinkben. Szabolcsi Miklós összefoglalva a vita eredményeit kiemelte: — Megbeszéléseinkből az az általános, kissé frázisnak ható, de nagyon is valóságos' Ideológiai tény derült ki, hogy a dogmatizmus ellen csak állandóan fejlődő, alkotó jellegű marxizmussal harcolhatunk, elutasítva a polgári ideológiát, és fordítva: a polgári ideológiával csak akkor tudunk igazán szembeszállni, ha leszámolunk a dogmatikus nézetekkel. — Nekünk az a tragikus történelmi lecke jutott, hogy nekünk a dogmatizmust és a revizionizmust ls politikában, szellemi életben és saját munkánkban, saját területünkön is le kellett győznünk ahhoz, hogy most érzésünk szerint nagyjából a helyes úton járhassunk. ®§ SZé 8 * 1983. október 12. /