Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)
1963-10-05 / 275. szám, szombat
J olán eloltotta a halványvörös fénnyel égő hangulatlámpát és kihajolt az ablakon. Augusztusi este volt, illatokkal terhes, bódító este. A csillagok szokatlanul közel, nagy mesebeli csillagokként, szinte az ablak felett izzottak a sötétkék égbolton. Nézte őket, mintha belőlük akarta volna kiolvasni életének további alakulását. De a csillagok mélyen, titokzatosan hallgattak. Könnyű szellő legyintette meg az arcát. Megborzongott. Hát igen, most már minden gond egyedül rá hárul, ö lesz a családfenntartó, ő keresi meg a kenyeret és gazdálkodni is egyedül fog a pénzzel, mindennel. Cigarettát vett elő és rágyújtott. Gondolatai kúsza összevisszaságban kergetőztek Visszaszálltak a közeli és régmúltba, életének egy-egy fontos állomásán elidőztek, majd előre, az ismeretlen jövőbe suhantak. Éjfél felé Járhatott. Csend volt és mozdulatlanság, csak a szobából hallatszott a hatéves kisfiú egyenletes lélegzése. — Ha azt hiszed, nem leszek meg nélküled, nagyon tévedsz! Ilyen aszszonyt, mint te, százával találok! — Hát akkor menj és keress! Ott az a J tói Ez volt közöttük az utolsó párbeszéd, és a férfi hétéves házasság után elrohant hazulról. Gyakori volt az utóbbi időben náluk a veszekedés. Horváth féltékeny volt, pedig nem volt rá oka. Jolán hiúságának még tetszett is az elején, de később nagyon terhessé vált számára az örökös gyanakvás, a sok rosszindulatú ráfogás. Esténként szinte percről percre be kellett számolnia egész napjáról: hol, merre járt, kivel és miről beszélt. Minden türelemnek van határa, egyszer Jolán idegei is felmondták a szolgálatot. — Mi vagyok én rabszolga? Akkor lettem asszony, amikor te ember! Mit vallatsz itt folyton. Nem a bíróságon vagyunk! — Szóval így állunk, még neked áll feljebb. Az kiabál, akinek a háza ég, biztosan van valakid. Szelíd, csendes asszony voltál, most meg veszekedsz, szólni is alig lehet hozzád. Ez volt közöttük az első, idegesebb szóváltás. Az asszony megpróbálta másképp is. Szép szavakkal, türelmesen magyarázta a férfinak, hogy csacsiságokat művel, hogy nincs oka a féltékenykedésre. Emlékeztette nagy szerelmükre, fiatalkori fogadkozásaikra, és Ilyenkor úgy tűnt, hogy a férfi kissé magába száll, és felhagy az aszszony örökös üldözésével. De ezek csak hangulatoknak, tiszavirágéletű felbuzdulásoknak bizonyultak, amelyeknek elfolytására elég volt az élet természetes sodrában felbukkanó bármily csekélység, amely minden asszony életében napjában többször is előfordul: egy ismerős férfi köszönése, egy kíváncsi férfitekintet rávillanása, és akkor kezdődött minden élőiről. Az elválást követő napon Horváth kábultan, fájó fejjel ült le munkahelyén az íróasztalhoz. Az éjszakát szállodában töltötte, izgatták az este lepergett események, az ágy is, a szoba is idegen volt. Az emberek késő éjszakáig jöttek-mentek a folyosón — ezek a dolgok is zavarták, de főleg az Mansurah Haséin (Irán) Kékkendős lány. (olaj) I megaíázohsíg érzése! gomolyítoťták-e ezeket, arra nehéz választ adni. Talán mind a kettő, de főként a feleség iránti bizalmatlanság. Igyekezett higgadtnak tűnni, külsőleg legalább is enyhíteni a kitörni készülő orkánt, s úgy kérdezte: — Az az érzésem, te az utóbbi időben elhallgatsz valamit előttem... Jolán a meglepetéstől szinte megdermedt. — Nincs semmi titkom előtted. Nem tudom, mire jó ez a vallatás — válaszolta félszegen. Horváth önfegyelme Itt már kevésnek bizonyult. A marcangoló kérdés ott toporzékolt benne, hogy pár pillanattal később odavágja a visszavonhatatlan vádat: — És ki az a ficsúr, akivel Jársz? ... — De, kérlek, azt sem tudora, miket beszélsz? — Érdekes, milyen feledékeny lettél egyszerre ...! Hát majd én felfrissítem a memóriádat. Mondd csak, ki ólálkodik a szoknyád körül? Az a szép fiú, akivel tegnap is a ház előtt diskuráltál? Jolán arca egyszerre elpirult, s mélységes felháborodást tükrözött. — Nem szégyelled magad, te szerencsétlen, az öcsém volt itt tegnap, őt kísértem ki a ház elé. — Nekem beszélhetsz, amit akarsz. Tudok mindent, de felszarvazni nem hagyom magam! Ezt jól jegyezd megl Jolán az ajtó felé rohant, de a férfi útját állta. — így nem lehet élni — kiáltotta az asszony. Nem elég az ember gondja-baja ... A hivatal, a háztartás, a gyerek és akkor még egy hisztériás férfi, aki Jódolgában nem tudja már, hogy mit csináljon. Mondd csak, mit gyötörsz? Mondtam, hogy az öcsém volt itt. Ha akarod, idehívom. — Nem vagyok kíváncsi az öcsédre, meg rád se. Ha azt hiszed, nem élek meg nélküled, nagyon tévedsz. Ilyen asszonyt mint te, százával találok! — Hát akkor menj és keress. Horváth a hivatalban próbálta rendezni a gondolatait. Hogy is lesz ezután? íróasztalán rendezetlenül tornyosodtak a papírok. A munka sem ment úgy, mint kellett volna. A lelkiismerete ls bántotta. Arra gondoltt mégsem kellett volna így eljárnia. Mert lényegében mi is történt? Olyasmi törte ketté az életüket, aminek létezéséről a valóságban nincs Is meggyőződve. Kiment a folyosóra és kihajolt a2 ablakon. Kábultan, fásultan nézte az utca forgatagát, amikor a folyosó jobb oldaláról beszédfoszlányokra lett figyelmes. Faragó hangját hallotta* amint valakinek magyarázott: — öregem, micsoda emberek vannak! Itt van ez a Horváth. Te, ha láttad volna, hogy belógattam. Féltékeny, mint egy vad oroszlán, én meg csak húztam, paprikáztam. Nézd csak meg, egészen belebetegedett. H orváth mélységes zsibbasztó fáradságot érzett. Ogy tűnt, mintha zuhanna lefelé, valahová, a feneketlen mélységbe, egyre mélyebbre. Kábult, szerencsétlen ás végtelenül boldog volt egyszerre. A szíve táján pedig a keserűség és bűntudatra ébredés hasító fájdalmát érezte. Elindult. Észre sem vette, hogy szinte futva tette meg a hosszú utat, amely az otthonába, haza vezetett .., Néger színészek hely zet Sídnél Poitier amerikai négerszármazásü filmszínész, aki jelenleg egy jugoszláviai Ilim forgatásában vesz részt, érdekes nyilatkozatot adott, az amerika fekete bőrű színészek helyzetéről. .— Amerikában nagyon kevés olyan néger színész van, aki magát csupán művészetéből tarthatja fenn — mondotta, r— Különösen elenyészőnek tünlk a számuk" az amerikai néger lakosság arányszámához viszonyítva. Sok jelentős néger művész csak' azért nem érvényesülhet Amerikában, mert négernek született. Ez a megállapítás nemcsak a színészekre, hanem a zenészekre, rendezőkre, dramaturgokra és filmtechnikusokra is vonatkozik. Hollywoodban Jelenleg egyetlen jelentős néger filmrendezőt és két néger filmszínészt foglalkoztatnak rendszeresen. Egyetlen néger, filmszakember sem alapíthatott fllmvállalatot. ;—i Egy filmszínész életútja rendkívül rögös —; folytatta nyilatkozatát Sldney. Poitier. -» Véleményem szerint ez a legnehezebb pálya, de négerek számára kétszer Ilyen nehéz, mert a fekete bőrű művészetnek — egyenlő feltételek mellett is az Egyesült Allamckban i—: többet kell nyújtania, mint fehér bőrű pályatársának. A televízióban még súlyosabb' a néger színészek helyzete. Csak a legrosszabb szerepeket Juttatják nekik, főleg a vadnyugati tématikfijú kalandorfilmekben, ahol csak betörőket és tolvajokat játszhatnak. Ezekben a filmekben egy óra leforgása alatt egyebet sem csinálnak^ mint rabolnak, lövöldöznek, bokszolnak, és gyilkolnak — és szóba sem kerülhet az egyszerű amerikai dolgozó életének feltárása. .— Ezért nem vágyom vissza tíazámSí ^-i fejezte be nyilatkozatát Poitier ^ ezért fogadom el előszeretettel az euró> pat .filmstúdiók meghívását. ISAAC BÁBEL DRAMAJA ZÜRICHBEN A Zürcher Schauspielhausban szírt» re kerül Isaac Bábelnek, a nagy szov* jet írónak 1928-ban írt drámája, ai Alkony. A művet eddig csak a Szovjetunióban játszották. A Csehszlovák Hadsereg napján — október B.-án — a Žilina melletti Polom hegyen is megkoszorúzzák a csehszlovák hadsereg győzelmére emelt emlékművet. Az emlékmű az idén készült el. Négy domborműből áll, melyek a csehszlovák hadtest harcos útját ábrázolják Buzuluktól hazáig. Képünkön: L. CVENGROŠOVÄ szobrászművész: HARC A POLOMHEGYEN című domborművének egyik részletét láthatjuk. kínozta, amit az utóbbi Időben Faragó mondott a feleségéről. Eszébe jutott az első Ilyen beszélgetés. — Te, Pista — mondotta Faragó — megint túlórázol? Szerintem helyesebb lenne, ha az asszony mellett lennél. Tudod, az asszony ... — Mit akarsz ezzel mondani? — Az én feleségem... — Eh, a te feleséged! Pénz olvasva, asszony verve jó! Horváth mindig féltékeny természetű volt. Mélyen elgondolkozott: Most tréfál ez, vagy tényleg van rá oka, hogy így beszéljen? Ideges lett, de nem szólt egy szót sem. Este, amikor hazafelé ment, találkozott Faragóval, aki már messziről rákiabált: — Ej, ej, ilyen későn megyünk haza! — Te, mondd csak — mondotta Horváth — hogy gondoltad a hivatalban azt a dolgot az asszonnyal? — Hogy gondoltam, hogy gondoltam...! Siess csak haza, nincs annak párja, ha éber az ember! Ettől fogva még jobban gyötörte a kínzó féltékenység. Ha az asszony később jött haza, fagatta: hol volt, mért nem jött korábban, az utcán pedig szinte minden lépését figyelte. A villongások egyre gyakoribbak lettek. Legutóbbi beszélgetésük Faragóval pedig egyenesen olaj volt a tűire. — Nem is mondta, Horváth, hogy öccse is van. De milyen jóvágású gyerek ...! — Miket beszél! Nincs nekem öcsém. De egyébként is honnan veszi ezt a dolgot. — Csak úgy találgatom. Tegnap, amikor mentem haza, egy csinos fiatalemberrel láttam a feleségét. Szakasztott olyan volt, mint maga. Gondoltam, rokon a fiú. Horváth úgy érezte, kifut a talaj a lába alól. Idegesen összekapkodta asztalán a papírokat és rohant haza. Az asszony nem volt otthon. Horváth egyik cigarettát a másik után szívta. Iszonyú érzések gyötörték. Ágaskodott benne az indulat, s egész lényét fájdalmas, végtelen keserű érzés hatotta át. Éppen az ablakon akart kinézni, hogy jön-e már" az asszony, amikor kulcs zörrent a zárban, Jolán érkezett haza. Amikor megpillantotta férjét, ijedten kérdezte. — Hogy kerülsz haza Ilyenkor, csak nincs valami baj? — Azt neked Jobban kellene tudnod. Horváth az ajtóhoz lépett és ráfordította a kulcsot. Szemében vésztjóslő fellegek tornyosultak. Hogy a férfiúi hiúság vagy T7 n' kére m szépen, olyaň GÁDOR BÉLAl Margitkát. De ezt már nem hi ember vagyok, aki nem voltam hajlandó eltűrni. Marszereti az izgalmakat. T-i f 7 77 >7 * 7 77 ffíí/ca naphosszat zokogott, ^zenved^yessé^mert azt nem tgj JOXXXSJčMkl 61710 ČT l mlOMaSOl bírják az idegeim. Nem tudom világom. Elváltunk, elviselni az izgága embereket, ugyebár minél: vitatkozzam Beleszerettem egy szép nőbe, tem, mintha észre sem vettem Es megint csak igazam volt, a lármát, a veszekedést, vele, hogy nem is én löktem de rögtön mondtam magam- volna semmit. Ugyanis egy- jól tettem, hogy elváltam tőCsönd, nyugalom, békesség meg öt, hanem ő lökött meg nak: vigyázat, csak semmi szer, egy véletlen pech joly- le, mert nem tudnám eltartakell nekem. Nem pedig drá- engemet? Nem főhet ki abból emóció, semmi túlzásl Az em- tán, megláttam, hogy legjobb ni. Ugyanis a munkahelyemen ma, kéztördelés, jajveszékelés, semmi Jó. De az újból rám bernek vannak természetes barátom, a Kálmán, simogat- kiemeltek, fontos pozícióba halálhörgés. Ez nem az én vi- ordít: „Mit hazudik! Nem ts ösztönei, de minek abból ja az asztal alatt a feleségem akartak helyezni, de én, perlágom. Mindig kerültem az in- maga lökött meg engem, ha- olyan nagy hűhót csinálni. Én lábát. Rögtön átvillant az sze nem vállaltam. Csak nem tenzív emberek társaságát. ne m én magát!" Akkor már kérem szépen nem irkáltam agyamon: ha most felborítom örültem meg, hogy felelősséAzokra az emberekre gondo- nagyon intenzív volt. En, hogy levélkéket, nem térdepeltem az asztalt és nekimegyek Kál- get vállaljak, és mindenféle lok, akik mindig fel vannak keriQjem a további emóciókat, le, nem beszéltem mindenfé- mánnak, elkezdődik itt egy bonyodalmakba, Izgalmakba heccelve, szenvedélyesen ka- csillapítótag a vállára tettem le sületlenséget, hogy így sze- olyan hajcihö, egy olyan rum- keveredjem! Erre kidobtak, limpálva beszélnek, hol szit- a kezem, erre odasózott egyet retlek, meg ügy szeretlek, li, amit nem birok elviselni A zóta sok mindennel prókozódnak, hol pedig rajonga- a j 0bb fülemre. Most mit csl- meg mi lenne, ha meghalnék, idegekkel. Nem szólva arról, /X bálkoztam, jelenleg nak, valósággal reszket körű- náljak? Kis, vékonyka ember zokognál-e a síromon, tud- hogy az ugrabugrálás közben •*• koldus vagyok. De ez lőttünk a levegő. Sehogy sem v oit a z mető, részeg is volt, ják, mikkel szokták izgatni én is kaphatok egy pofont. Es se nekem való pálya. Egy tudom őket elviselni. ha megütöm, összerogy, me- egymást a szerelmesek. Ezt végeredményben, mi történt? koldusnak, ha vinni akarja Ügyesen és okosan ugy ren- hetek a rendőrségre, kórház, én mind mellőztem. Minek ez Kálmán barátom keze érint- valamire, rángatóznia kell, deztem be az életemet, hogy költségek, mifene. Azt mond- nekem? Például sosem vesze- kezésbe került a feleségem sírni, panaszkodni, egyszóval minden emóció ki legyen be- tam flát nekl> hogy n e hara- kedtem, mindent ráhagytam lábával. Letört belőle? Nem még koldulni is intenzíven lőle rekesztve. Ha az utcán gudjon rám, én vagyok az oka az én Margitkámra. Utálom a tört le belőle. Es különben is. kell. Ez sem az én világom, csődületet látok, messze elke- a z egésznek. Mire az emberke scénákat: szakítás, elrohanás, Mi az, egy kéz, vagy egy láb, Most már három napja nem rülöm, mert minek álljak {i Vfjitent kezdett, mint a sa- hajtépés, visszarohanás, lero- a tenger sima tükréhez vagy a ettem, és valószínűleg éhen meg, kérdem én. Hogy vért kál, hogy azt mondja, még gyás, zokogás. Nem kell. Ml végtelenséghez képest. Ha a fogok halni. Csak egy kérélassak, vagy hogy esetleg én va n pofám gúnyolódni és oda- szép csendesen beszélgettünk Nagymindenség szempontjából sem van, ne temessenek el is kapjak egy P°l° n t? Utálok s lj zott e gy et a másik fülem- erről-arról, néha megcsókol- nézzük a dolgokat, teljesen feltűnő helyen, inkább úgy a minden erőszakosságot. A re is ma i s borsódzik tam higgadtan, és az ölelke- mindeggyé válik az én kezem, fal mellett. Ugyanis, ha jön múltkor például, bementem a hátam, ha arra gondolok, zéseinkbe is annyi mértéktar- a Kálmán keze, a feleségem a feltámadás, nem akarok az egy söntésbe, hogy megigyam mi leü v oi na i j i a én nem oi- tďst vittem bele, amennyit lába vagy az asztal lába. Nem elsők között lenni. Előbb egy pohár szódavizet, mert s eikedem ilyen okosan és ta szükségesnek láttam. Igen. is csináltam cirkuszt, úgy tet- majd megnézem, ml a helynagyon szomjas voltam. Egy pi n tatosan. így megúsztam két E s milyen igazam volt! Mert, tem, mintha semmit sem vet- zet, aztán, ha látom, hogy részeg meglökött a pultnál és p 0f 0nn ai t és csak a bal fü- amikor Margitka megcsalt, tem volna észre. És ml lett nekem való az ügy, nyugodrám förmedt: „Ne lökdössön, i emr e hallok valamivel rosz- nem ts fájt. Elviseltem az az eredménye? Hogy még ma tan, minden emóció nélkül jeltata, mert odasózok!" Azt szabbul, mint azelőtt. egész ügyet lábon. Más ilyen- is boldogan élnénk egymás- támadok, mondom én erre: „Bocsána- a házasságom idején kérem kor őrjöng, ordítozik, revol- sal, Ha az a nyomorult Kál- (Az „írtam mérgemben" tot kérek, nem akartam." Mert szépen, nagyon óvatos voltam, verrel hadonászik. En úgy let- mán nem hagyta volna ott című könyvből.) (JJ SZÖ 2 * 1963. október 4. J
