Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-26 / 296. szám, szombat

A gépész nem volt nagyon boldog, hogy a festőnő öt választotta modellnak. Bár az igazat megvallva, eleinte tetszett neki a dolog. A többiek egy kicsit Ír gykedtek rá, s különben is éppen rí.ért, kellemes volt a napsütötte mólón ácsorogni, egy kicsit kötődni a Jövő-menő emberekkel, akik megmegálitak a készülő kép előtt. Bea szerette ezeket az embereket, és titokban néha nagyon élvezte megjegyzéseiket. Legjobban mégis al:kor örült, amikor alábbhagyott a mászkálás, és ő egyedül maradt a modellál. Ilyenkor beszélgettek. Azaz inkább csak ő beszéltette a fiút. £s Szüts Laci beszélt az életéről, egyszerű szavakkal és őszintén. Bea minden szót szomjasan ivott, és küJö:i élvezte a fiú bariton hangjának zenéjét. . Eleinte megjárta a csarnokokat, s ö Is, mint mindenki, aki ide betette a lábát, a vas zengésének, a villanó fények, a felvöröslő tüz, az alkotás gigászi látványának lenyűgöző hatása alá került Egymás után születtek meg vázlatai, tanulmányai, a munka lázában égett. Gyakran volt együtt Skurek mesterrel. Sokszor vitatkoztak, s e viták nem maradtak terméketlenek. Aztán megszületett és kialakult benne a terv, annak a nagy képnek a terve, melynek az embert, a munkát és a várost kellett ábrázolnia, de mindezt a szavak puszta jelentésénél sokkal tágabb értelmezésben. Bizonyos szimbólumokra volt ehhez szüksége, hogy mindent hiánytalanul kifejezhessen. Rengeteg előzetes munkát végzett, úgy számította, hogy a végleges, beérett Elgondolás megvalósításához majd odahaza fog hozzá. Egyszer az egyik hajóról, mintegy „kívülről" vette szemügyre a gyártelepet. A kormányosfülke padján három férfi ült egymás mellett. Beszélgettek. Egyikük megjegyzésére Bea felfigyelt. Megnézte a beszélőt. Jó termetű, magas férfi volt. Később ezt az embert a hajókorlátnak dőlve lát* ta. Hanyagul könyökölt a vasrúdra, testsúlyával a fél lábára nehezedett, a másikat könnyedén a korlát alsó rúdjára fektette. Az overall ráncai sejtetni engedték azt az erőt és arányosságot, ami ennek a fiatal férfitestnek a sa|át|a. Erős, máris napbarnított nyaka, tarkója, kissé lefelé lejtő, széles válla vonzotta tekintetét. Ügy hitte, képének fő alakját találta meg ebben a fiatalemberben. Melléje lépett, ő is rákönyökölt a korlátra, és beszélgetni kezdtek. Szokványos beszélgetés volt, mint amilyen két idegen között folyhat, akiknek nincs egymásnak semmi mondanivalójuk. Bea később rátért tervének Ismertetésére, és megkérdez" te a fiatalembert, segítségére lesz-e megvalósításában azzal, hogy modellt áll neki. Szűts Laci igent mondott, egyrészt mert az ajánlat az újdonság ingerével hatott rá, másrészt nem sejtette, hogy ORDÔDY KATALIN: mennyi idejét rabolja majd el a festőnő. Bea a munkája felől érdeklődött, így tudta meg, hogy gépész. Közben nézték a Dunát, nézték a zöldbe borult szigetet, mely oly tündéri szépnek mutatta magát, hogy az ember oda vágyódott a kicsi házak, takaros kis villák közt kanyargó, napsütötte és árnyékos utakra. A hajó megmozdult. Különös érzés volt, mintha a szilárd talaj emelkedett és süllyedt volna Bea lába alatt. Önkéntelenül ts erősebben szorította a korlátot, s oktalan riadalmán mosolyogva nézett a gépész szemébe, akinek nem kerülte el figyelmét, hogy milyen erővel markolta meg a korlátot, s ő ls elnézően mosolygott. Később Bea úgy emlékezett vissza erre a percre, hogy ekkor kezdődött minden. De ezt akkor még nem tudta, ilyesmit sosem sejt az ember. Egyegy pillanat jelentőségét csak a viszszaemlékezés fényében ismeri fel. Egészen elfogulatlanul mosolygott a gépész szemébe, akinek akkor még a nevét sem tudta, nem mutatkoztak be egymásnak. — Jé — szólalt meg a váratlan felfedezés hatása alatt —, a maga szemének szakasztott olyan a színe, mint itt a napsütötte Dunának. — Szép összehasonlítás volt, a gépész egy kicsit zavarba is jött tőle. Ügy gondolta, illenék valami hasonló kedvességgel viszonoznia, azonban nem tudta mitévő legyen. - De az asszony beszélt -tovább, elmondta, milyen kitűnően tud itt dolgozni, mennyi emberrel ismerkedett meg, s mennyire megkedvelték őt, meghívták a május elsejei felvonulásra is. Jaj, csak kedvező idő lenne. Tenyerét homlokához emelte, és vizsgálta a felhőtlen eget. — Ha ilyen időnk lenne akkor is!... Ez volt a megismerkedésük. Nagyon sok változatban rajzolta, festette a fiút, és nem tudta megunni. Először azt hitte, hogy azért érdekli, mert szinte predesztinálva van arra, hogy képének fő alakja legyen. Aztán valami történt. Tízórai szünet a gyárban. Bea ott áll az állvány előtt és dolgozik. — Megpróbálom most másképp. Vegye csak le, kérem, a sapkáját. Szüts Laci már unja az egészet. Engedelmesen leveszi a sapkáját, és az asszony csak most látja, hogy szőke a haja — Nem. Sapkával mégis jobb lesz. A

fekete-fehér csíkos Tonl Saller-sapka visszakerült a sötétszőke fejre. A fiú egy dühös mozdulattal cigerettára gyújt. Az első szippantás nagyon jólesik neki, s <ez megbékíti. Bea arca ég, a keze jár, most, most sikerült, sikerült megfognia, amit akart, amit keresett! A lába, a keze remeg, amikor két lépést hátrál, hogy szemügyre vegye a képet. — Azt hiszem, sikerült — sóhajtja halkan. Meg van hatva. — Laci, azt hiszem ez jó lesz — mondja, s a szeme nevet. Szűts Laci is megnézi a képet, és tetszik neki, amit iát. A képből valami olyasmi árad, amiből kiérzi, kemény és sikeres munkát végzett az asszony. Olyan munkát, ami tiszteletet érdemel. — Hát elég volt — lélegzik fel Bea. A tízórai szünetet lefújják, a mólón kevesebb a forgalom. Cigarettára gyújtanak. Két szerelőruhás, fiatal lány siet vissza a munkahelyére. Útközben nagyot kortyolnak a málnaszörpből, amit a büfében vettek. A lé a nyakukba csurog, kacarásznak. A kép mellett, ami még ott van az állványon, megállnak. Felváltva nézik hol az élő, hol a képre rajzolt Szűts Lacit. — Ez aztán a legény — itt fejével a képre a csinosabbik. — Ha az igazi is ilyen lenne... A gépész nem hagyja magát: — Várjon, ha majd egy este elcsípem a szigeten, amikor hazafelé megy, az igazit sem lesz oka lefitymálni. — Nocsak! Nős embernek hallgass a neve. Az üljön a felesége mellett, ne a lányokat lesse a szigeten. Hetykén továbbmennek, Szűts Laci utánuk néz, s száján még sokáig ott feledkezik a mosoly. Bea egyszerre heves szívfájdalmat érez. A lányokat gyűlöletes, cserfes kis békáknak nevezi magában, közönséges kis perszónáknak, és Szűts Laci is csalódást kelt benne. Milyen kedvvel legeltette szemét a lányokon. Azt hitte, hogy más, hogy komolyabb. És tudja, hogy ez féltékenység. Most mér mindent tud. A felismerés úgy felkavarja, hogy nem tud beszélni. Odalép hozzájuk az egyik technikus, és valamiről tárgyal Lacival. Az egészből csak annyit ért, hogy a tervezett próbaút elmarad, mert valami műszer felmondta a szolgálatot, át kell szerelni. Talán két-három nap is eltelik, mire sor kerül a próbaútra. — Nem volna kedve egyszer velünk jönni egy ilyen hajókázásra? Az igazgató vagy Bencze mérnök kiállítja az engedélyt. — Nem tudom, a munkakedvtől függ. Holnap délelőtt valamelyik hajót szeretném lerajzolni, Itt a vízen. Talán éppen a maguk 97-esét. Hazamegy, a képet otthon újra felállítja. Gyönyörködik benne, örül neki. Az öröm most kiszorítja azt a másik érzést is, mely olyan kéretlenül befészkelte magát a szívébe. Másnap úgy határoz, hogy hazautazik. Otthon kikerül ennek a világnak bűvköréből, van néhány elintéznivalója is, két-három nap alatt kialuszsza az egészet. Nevetséges! H

armadnap visszajön, nyugodtan, kiegyensúlyozottan. Mikor belép a gyár területére, még csak nem ls néz a móló felé. Első látogatása megint Skureknak szól. Benyit a propagandaosztályra, a mesternek és beosztottjainak a fülük sem látszik ki a munkából. A május elseji transzparensokon, díszítéseken dolgoznak. Leül és munkát kér. — Most egyelőre elegem van a hajókból, pár napig semmi feladatot nem tervezek, aztán majd járom a vidéket. Szeretem ezt a síkságot, nagyon finoman, leheletszerűen árnyaihatók a hangulatai. Vidáman beszélt, érdekesen, kedvesen, az egész szoba figyelmét lekötötte, s közben a munka is kitűnően haladt. Skurek csettintett: — Ilyen' segítség gyakrabban ls elkelne. — Ne higgye — Jegyezte meg Bea őszintén —, hogy mindig ilyen virágos jókedvemben vagyok. Délig dolgozott velük. Akkor abbahagyta a munkát, hogy ebédelni menjen. A világos, napos teremből a sötét folyosóra kilépve elsötétedett előtte a világ,, nekiment az arra siető Bencze mérnöknek, aki már nem tudta kikerülni. — Mérnök úr — mondta gyorsan, mint akinek sietnie kell, nehogy lekéssen valami fontos dologról —, már él-ment próbaútra a 97-es? — Délután Indul. — Én ls elmennék. Megengedi? Tíz perc múlva a kezében szorongatta a kis papírlapot, és tudta, hogy el van veszve. De nem bánta. Délben szemergett az eső, de a vékony felhők fátyolán át halványan átszűrődött a napsugár is. Opálos fényben úszott az egész táj, a mindennapi megszokott kép új köntöst öltött, titokzatos lett, képzeletet izgatóbb. A partok távolibbak, a sziget, mint valami buja, rejtelmes ősvadon. A kikötő álló, holt vize olajtól, festéktől, hulladéktól szennyesfeketén, komoran hallgatott. Háta meg-megborzongott a szitáló eső finom cseppjeinek érintésétől. A hajó könnyedén, fehéren, karcsún emelkedett a víz fölé, útra készen, mintha rabságból szabadult volna, hogy a kanyargó ezüst szalagon eljusson hazájába. Még az oldódó láncok csengésének hangja ls meseszerű volt. Bea a fedélzeten ült, egy padnak álcázott mentőcsónakon. Alatta, a hajó gyomrában halkan felbúgott a motor, az egész hajótest finoman megremegett. Aztán megint érezte azt a különös érzést... mint amikor az ember lába alatt hullámzani kezd a talaj. Lassan kisiklott a többi hajó közül, s már ott ringott a szabad vízen. Szép pillanat volt. Mélyebb benyomást tett Beára, mint mikor tengeren indult hajóútra. Az kirándulás volt, érdekes élmény, vidám társaság. Itt most másról volt szó. Az emberek, akik felépítették ezt a hajót, a tervektől kezdve az utolsó kis csavar beszereléséig, az utolsó ecsetvonásig, ablaktisztításig, most útjára bocsátják, bizalommal bocsátják útjára munkájuk eredményét, nyílt szemlére engedve a másik félnek. A termelési folyamatnak végső sza- • kasza ez, mely az adásvételi szerződés aláírásának ünnepélyes pillanatával zárul. Ilyenkor aztán poharat ürít egymásra a vevő és az eladó. De addig! Addig kevésbé ünnepélyesek a pillanatok. Itt az emberek most aligha érnek rá gyönyörködő pillantást vetni a ködös zöld partokra, üdvözölni a régi hajógyár immár kicsnnyé töpörködött, kedves meghitt épülettömbjét. Mindenki lót-fut, mindent ellenőriznek. Induláskor elkerülhetetlen némi idegeskedés, egy-két szitok is elhangzik. De vannak nyugodtabb kedélyek is, vén folyami farkasok... s mire a hajó keltette hullámok az izsat partokat mossák, a kedélyek megnyugszanak. Bekapcsolják a rádiót. Pontos idő, hírek, időjárásjelentés. ea felkel, bemegy a kormáB nyosfülkébe. Laci bácsit, a kor'mányost mán ismeri. Sokan vannak odabenn. Sorban mindenkivel megismerkedik. Ott van a kereskedelmi osztály két vezető embere, akik csehszlovák részről, és ott van Drobisnyev mérnök, aki szovjet részről írja majd alá az átvételt, ha semmi kifogásolnivalót sem talál a csendesen dohogó hajón. Két szovjet technikus éppen elhagyja a fülkét, hogy tüzetes ellenőrzést tartson. Bea a hajógyáriaknak szurkol. Úgy bánnak vele, mint kedves vendéggel, és felajánlják, hogy körülvezetik a hajón. Találkozik néhány munkással, fiatal mérnökkel, technikussal, akiket még a mólóról ismer. Szakmájuk szeretetéből fakadó lelkesedéssel felváltva magyaráznak, ez mire való, az hogyan működik. Bea nem képes ilyen rövid idő alatt ennyi temérdek ismeretet magáévá tenni. Igyekszik okosan hallgatni, és minden iránt a legnagyobb érdeklődést mutatja. Közben egy 'gondolat tolakszik előtérbe. Egyre erősebb: közeledünk a gépházhoz. Mászik föl, le, ismét föl a keskeny, meredek, kis hajőlépcsőkön, aztán le, már csak lefelé. Meglátja a fekete sapkát, hajtókáján a fehér csíkozást. Most már egy szót sem hall a magyarázatból. Akkor sem hallana, ha nem lenne itt oly fülsiketítő a motorok robaja. Szűts' Laci áll, meghajlott háttal. Két tenyerét térdére támasztva figyel valamit. Nem néz hátra, nem veszi őket észre, lépteik zaja elvész a gépek lármájában. Aztán Inkább megérzi, mint hallja, hogy nincs egyedül. Megfordul, meglátja a társaságot, és izzadt, olajos arcából kivillan fehér fogsora. I. Szelivanov: Illusztráció J. Janovszkij: Lovasok című könyvéhez. Itt egészen egymás fülébe kell kiabálni, ha azt akarják, hogy a másik megértse. Tenyerükből tölcsért formálva, egyik végét a szájukhoz, másik végét Bea füléhez Illesztve adják a különböző felvilágításokat, néha egyszerre ketten is. Még jó, hogy nincs három fülem, gondolja Bea, aztán ő is tölcsért formál a tenyeréből, és visszaadja a kölcsönt. Olyan komikus ez a fülbeordltósdi, hogy mindenkinek nevetnie kell. A mondat első részét kiabálják csak fülbe, a többi nevetésbe fúl. Bea tenyerét Szűts Laci füléhez szorítja és beleklábál: — Egész idő alatt Itt len kell maradnia? Arra gondol, akár azt ls üvölthetné: Argírus királyfi, te drága! Nem értené meg senki. Most Laci tenyere van az ő fülén, s visszakiáltja: — Nem. O

lyan volt ez, mint egy csók. Bea minden idege megrezdült Ezt nem lehet folytatni. Gyerünk fel. Csak mozdulatokkal adja tudtára a többieknek, hogy a torka, a füle nem bírja tovább. Megértőn bólintanak, és megindulnak felfelé. Fent megint más világ tárul Bea elé. A nap ragyogóan kisütött, felhőnek nyoma sincs, a két part valóságosabb, harsányabb szint ölt. Kiülnek a padokra, napfürdőt vesznek. Faluk, városkák tűnnek elő, s maradnak el a hajó mögött. A magyar parton vígan sípol és fut Komárom felé a vonat. Bea néz és hallgat Semmi sem tudja elmosni benne annak a két kéznek érintését, annak a szájnak a közelségét. Távcsövet ednak a kezébe, gyönyörködjék a panorámában. N

yakába akasztja a távcsövet, és a hajókorláthoz megy. Egyedüllétre vágyik. Már elfogadta, s hagyta, vonuljon át rajta, mint egy vihar. Hogy nyom nélkül múlik-e el, vagy villámcsapástól üszkös romokat, derékba tördelt fákat, elhordott hidakat hagy-e maga után, mindegy. Csak azt érezte, hogy egy mosolynak hatalma van rajta, s ez oly Jó volt, oly régen nem érzett már hasonlót. (Részlet a „Dunáról fúj a szél" című készülő regényből.) ÚJ MÚZEUM BRATISLAVÁBAN A bratislavai Öváros egyik legszebb építészet! remeke a csúcsíves stílusú Klarissza-templom. Ritkaságszámba menő ötszögű alaprajzon nyugvó kőcsipkés karcsú tornya a Vár alatt húzódó ósdi házak fölé emelkedve uralkodik a városnak ezen a részén. A templom ez idő szerint könyvraktár. Falai között az Egyetemi Könyvtár hatalmas anyagának egy részét helyezték el. Mihelyt elkészül a Jirásková és Prépost utca sarkán átalakítás alatt álló s a könyvtár jövendő kibővítését szolgáló épület, a könyvek ide kerülnek majd. A templomban pedig egyházművészeti múzeum fog megnyílni. A Városi Képtár gótikus képei, szobrai, reneszánsz és barokk festményei és plasztikái ki fognak vonulni a szűk tárlókból és megfelelő keretek közt állítják kl itt őket. Az ódon templomnak a felsorakozó panelek képcsarnok jelleget adnak majd. Városunk e szerint egy újabb, — a közönség ismereteit bővítő és szépérzékét elmélyítő kulturális intézménnyel és idegenforgalmi érdekességgel fog gazdagodni. Bárkány Jenóné Ű] SZÓ 6 * 1963. október 28,